GÜ BH 2007/130
GÜ BH 2007/130
2007.04.01.
Külföldi választottbírósági határozat magyar jog szerinti végrehajthatóságának vizsgálatánál irányadó szempontok [1994. évi LIII. tv. (Vht.) 205-208. §; 1962. évi 25. tvr. (New York-i Egyezmény) 4. cikk, 5. cikk (2) bek.].
A végrehajtást kérő külföldi választottbíróság polgári ügyben hozott marasztaló határozata alapján kérte a végrehajtási tanúsítvány kiállítását és azt követően végrehajtás elrendelését az adós gazdálkodó szervezettel szemben.
Az elsőfokú bíróság végzésében tanúsította, hogy a Nemzetközi Kereskedelmi Kamara Nemzetközi Ítélőszéke (továbbiakban: Választottbíróság) záró ítélete a magyar jog szerint, a belföldi bíróság határozatával azonos módon végrehajtható. Határozatának indokolásában kifejtette, hogy a külföldi választottbírósági határozat jellegénél fogva megfelel a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) 206. §-a folytán alkalmazott 15. §-ában foglaltaknak. Ezen túlmenően határozatának jogalapjaként hivatkozott a Vht. 16. § c) és d) pontjaiban, valamint a 205. és 208. §-aiban foglaltakra.
Az adós fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta és kötelezte az adóst, hogy fizessen meg a végrehajtást kérőnek 180 000 Ft másodfokú eljárási költséget. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság nem sértette meg a Vht. és a Pp. szabályait, mert határozatának indokolásában röviden előadta a megállapított tényállást, hivatkozott azokra a jogszabályokra, amelyeken a határozata alapul.
A Vht. 205. §-a értelmében a külföldi bíróság és a külföldi választottbíróság határozatát törvény, nemzetközi egyezmény, vagy viszonosság alapján lehet végrehajtani. A külföldi választottbírósági határozat magyarországi végrehajtásának az 1962. évi 25. sz. tvr.-el kihirdetett a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról New Yorkban 1958. június 10-én kelt egyezmény (továbbiakban: New York-i Egyezmény) alapján van helye.
A végrehajtást kérő 2005. április 6-án benyújtott kérelmében mellékletként csatolta a 2004. augusztus 15. napján kelt választottbírósági ítélet eredeti példányát, a New York-i Egyezmény 4. cikk 2. pontja szerinti fordítással ellátva, továbbá csatolta a választottbíróságí kikötést tartalmazó szerződés konzuli hitelesítéssel ellátott másolati példányát.
Az elsőfokú bíróság a Vht. 206. §-a alapján vizsgálta, hogy a külföldi választottbíróság határozata megfelel-e a Vht. 15. §-ában foglaltaknak. Megállapította, hogy az – a Vht. 15. § a) pontjának megfelelően – polgári ügyben hozott marasztaló határozatnak minősül. A Vht. 207. §-ában szabályozott formai feltételek is maradéktalanul teljesültek, miután a végrehajtást kérő csatolta a határozatot hozó bíróság saját határozatáról kiállított hiteles kiadmányát, annak konzuli szervvel hitelesített hivatalos fordítását, valamint a választottbírósági kikötést tartalmazó megállapodás hiteles másolatát. Akként foglalt állást, hogy a bíróságnak határozata meghozatalát megelőzően a formai követelményeket vizsgálnia kell, de ennek részletes leírását sem a tényállás megállapítása, sem a jogi indokolás körében nem kell a határozatába foglalnia, kivéve azt az esetet, amikor erre alapozva utasítja el a kérelmet.
A másodfokú bíróság alaptalannak találta az adósnak arra történt hivatkozását, hogy a választottbírósági ítélettel elbírált jogviszony nem minősül kereskedelmi jogviszonynak. E körben tényként állapította meg, hogy a Nemzetközi Választottbíróság ítéletében részletesen elemezte a felek közötti jogviszonyt. Megállapította, hogy a jogviszonyukra alkalmazandó svájci jog értelmében a felek közötti jogviszony kereskedelmi jogviszony, a végrehajtást kérő felperes tevékenysége kereskedelmi ügynöki tevékenységnek minősül. Hivatkozott arra, hogy az önálló kereskedelmi ügynöki szerződésről szóló 2000. évi CXVII. törvény indokolása szerint az önálló kereskedelmi ügynöki jogviszony lényegi tartalma: az ügynök állandó, tartós megbízás alapján üzletszerűen foglalkozik meghatározott ügyletek közvetítésével, esetlegesen szerződést is köt megbízója nevében. Tevékenységéért általában jutalékos rendszerben díjazzák. E törvény a polgári jog tárgykörébe tartozik, mivel egy sajátos gazdasági, (kereskedelmi) ügyletet szabályoz. Rendelkezéseit alkalmazni kell a tisztán belföldi, továbbá a külföldi elemet tartalmazó jogviszonyokban is. A felek közötti megállapodás tartalmát tekintve nem egy alá-, fölérendeltséggel járó munkaviszony jellegű jogviszony volt, hanem két önálló gazdasági egység közötti kereskedelmi jogviszony, amelyben a közös gazdasági cél elérésével mindkét fél önálló haszonszerzésre törekedett. Mindezeket figyelembe véve a New York-i Egyezmény jelen eljárásban is alkalmazható.
Végül a jogerős végzés megállapította, hogy az ügynöki jutalék mértéke a felek közötti érdemi vita tárgya volt, így, mint a választottbírósági ítélet része, a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. tvr. 74. § (3) bekezdése értelmében nem vizsgálható felül. Jogi álláspontjának alátámasztásaként hivatkozott a BH 1998/184. számú eseti határozatban foglaltakra.
Rámutatott arra, hogy a választottbírósági határozat az ügyvédi díj mértékét nem 50 000 euróban állapította meg, hanem annak felső határát jelölte meg ebben az összegben azzal, hogy az ügyvédi díj tényleges összegét számlával kell igazolni. Ez az összeg a végrehajtást kérő által benyújtott számlák alapján 11 610 euró, amely 2 902 500 Ft. A választottbírósági ítélet szerint a kereseti, illetve viszontkereste pertárgy értéke 212 253 euró, amely 53 063 250 Ft-nak felel meg. A Választottbíróság arra kötelezte az adóst (alperest), hogy 2/3 arányban viselje a döntőbírósági eljárás honoráriumát és költségeit, a fennmaradó 1/3 részt pedig a végrehajtást kérőnek (felperesnek) kell megfizetnie. A költségeket a végrehajtást kérő felperes által bemutatandó, a jogi tanácsadóínak kifizetett tiszteletdíj igazolások után kell kifizetni azzal a kikötéssel, hogy a megtérítendő összeg nem haladhatja meg az 50 000 eurót.
A döntőbírósági eljárás költségeként és honoráriumaként megállapított 14 000 eurós marasztalási összeg a 212 253 euró pertárgyérték 6,5%-át, míg a maximálisan 50 000 euró összegben megállapított jogi képviseleti és tanácsadási költség a pertárgyérték 23,5%-át képezi. A számlákkal kimutatott összeg 11 601 euró, amely a pertárgy értékének 5,3%-a, s ennek a 2/3 részét kell az adósnak kifizetni, amely 7740 euró, azaz 1 935 000 Ft. Ez az összeg pedig az 53 063 250 Ft-os pertárgyértékhez viszonyítva nem nevezhető eltúlzottnak. Mindebből a másodfokú bíróság arra a jogi következtetésre jutott, hogy a Választottbíróság által megállapított 6,5%-os, illetve 23,5%-os mértékű eljárási költség, jogi képviseleti és tanácsadási költség arányban áll a kifejtett munkavégzéssel, ez nem sérti a társadalom általános értékítéletét és nem gyakorol negatív hatást a magyar bírói gyakorlatra, ezért az a magyar közrendbe ütközőnek sem minősül.
A kifejtett indokokra tekintettel a másodfokú bíróság a elsőfokú bíróság végzését a Vht. 9. §-a folytán alkalmazott Pp. 259. §-ára figyelemmel, a Pp. 257. §-a alapján eljárva a Pp. 254. § (3) bekezdésére tekintettel, helyes indokaira utalással hagyta helyben.
A jogerős végzés ellen az adós nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen kérte annak megváltoztatását és a végrehajtás megtagadását, másodlagosan a végzés hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság utasítását újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára, valamint a végrehajtást kérő kötelezését az eljárás valamennyi költségének megfizetésére. Kérelmét a következőkre alapította:
Az elsőfokú bíróság végzéséből nem tűnik ki, hogy határozata meghozatalánál vizsgálta volna a közrendbe ütközést. Megismételte azt a fellebbezési előadását, hogy a választottbírósági ítéletben megállapított további ügynöki díjazás, illetve az ezzel összefüggésben megállapított kártérítések a magyar gazdasági és társadalmi viszonyok között – figyelembe véve a végrehajtást kérőnek a pervesztes féllel fennállott jogviszonya időszakában kifejtett tevékenységét és az ezért kapott 160 563 euró díjazást – olyan magas összegek, amelyek egyrészt anyagilag ellehetetlenítik az adóst, másrészről sértik a társadalom értékítéletét. Ezért a választottbírósági ítélet a közrendbe ütközik.
A választottbírósági ítélet 14. fejezetének ,,ügyvédi és képviseleti díjak'' (4) bekezdése a végrehajtást kérőt kötelezi arra, hogy ügyvédei honoráriumának számláit mutassa be az adósnak, egyben kimondja azt is, hogy ezek megtérítése csak azt követően esedékes, hogy a bemutatás révén az adós számára ismertté válik az ügyvédi és képviseleti díjak összege. E számlákat a végrehajtást kérő mindeddig nem mutatta be az adós részére. Ezekről az adós csak a másodfokú végzésből értesült. Ezért az adós fizetési kötelezettsége még nem esedékes. A Vht. 13. § (1) bekezdés c) pontja értelmében nem lehet az ítélet ,,végrehajthatóságát'' sem kérni.
Másrészt a végrehajtást kérő elhallgatta azt a tényt, hogy az elmaradt jutalék címén megítélt 27 196,97 euró összeget Franciaországban, ottani végrehajtás útján beszedte. Így az ítélet végrehajthatósága elismerését csak a csökkentett összegre kérhette volna és az elsőfokú bíróság is csak így hozhatott volna határozatot.
Mindezekre tekintettel álláspontja szerint a végrehajtást kérő okot adott a fellebbezésre, ezért a másodfokú bíróság a végrehajtást kérő javára nem állapíthatott volna meg perköltséget és a végrehajtást kérőt kellett volna köteleznie az adós által lerótt 175 000 Ft illeték megfizetésére is.
A Vht. 9. §-a folytán alkalmazandó Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütközik a jogerős végzésnek az a megállapítása, miszerint az elsőfokú bíróságnak nem kell határozatba foglalnia a formai követelmények vizsgálatának módját és tényét.
A Pp. 221. § (1) bekezdése értelmében az elsőfokú bíróságnak végzése indokolásában utalnia kellett volna arra, hogy a végrehajtást kérő a kérelméhez becsatolta-e a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló New York-i Egyezmény 4. Cikkének 1. pontjában megkívánt iratokat. Miután az elsőfokú bíróság végzésének indokolása ezt nem tartalmazta, a végzés jogszabálysértő.
Végül hivatkozott arra, hogy az eljárt bíróságok végzésének indokolásából nem tűnik ki, sor került-e a joggyakorlat viszonosságának vizsgálatára.
Mindezekre tekintettel – álláspontja szerint – abban az esetben, ha a bíróság a közrendbe ütközést nem állapítaná meg, akkor is a végzések hatályon kívül helyezésének és az elsőfokú bíróság újabb eljárásra és újabb határozat hozatalára utasításának van helye a Pp. 259. §-a szerint irányadó 252. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel.
A végrehajtást kérő a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős végzés hatályában való fenntartását és az adós kötelezését kérte a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére.
A felülvizsgálati kérelem az alábbi indokok miatt nem alapos.
A bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (továbbiakban: Vht.) 214. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy felülvizsgálati kérelemnek van helye a másodfokon jogerőre emelkedett olyan végzés ellen, amellyel a bíróság külföldi határozat végrehajtási tanúsítvánnyal való ellátásáról, illetőleg végrehajtásának elrendeléséről döntött.
A 214. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem benyújtására és elbírálására a Pp. XIV. fejezetének (270-275/B. §-ának) rendelkezései megfelelően irányadók. A Pp.-nek a jogerős másodfokú végzés meghozatalának időpontjában hatályban volt 270. §-ának (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem akkor terjeszthető elő, ha a felülvizsgálni kért határozat az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő.
A Pp. 270. § (3) bekezdésének a) pontja értelmében nem tekinthető az ügy érdemi elbírálására kihatónak különösen az a jogszabálysértés, amely a jogerős határozatnak a kamatfizetésre, a perköltség összegére, vagy viselésére vonatkozó, illetve a meg nem fizetett illeték, vagy az állam által előlegezett költség megfizetésére kötelező részének meghozatala során történt.
A végrehajtást kérő helytállóan hivatkozott arra felülvizsgálati ellenkérelmében, hogy az elsőfokú végzés jogszerűségével kapcsolatban az adós által előadott kifogások a felülvizsgálati eljárásban nem vizsgálhatók. Úgyszintén nem vizsgálható az az esetleges jogszabálysértés sem, amely a jogerős másodfokú határozatnak az eljárási költség összegére, vagy viselésére vonatkozó részének meghozatala során történt.
Az ismertetett rendelkezések értelmében a felülvizsgálat tárgya csak az lehet, hogy a jogerős másodfokú végzés jogszabálysértően rendelte-e el a jelen eljárással érintett külföldi választottbírósági határozat végrehajtási tanúsítvánnyal történő ellátását. E körben a Legfelsőbb Bíróságnak a felülvizsgálati kérelem keretei között abban a kérdésben kellett állást foglalnia;
– megállapítható-e a választottbírósági határozat közrendbe ütközése az abban megállapított ügynöki díj és kártérítés összege miatt;
– a választottbírósági határozatban megállapított ügyvédi és képviseleti díjak megfizetésének esedékessé válása feltétele-e a végrehajtási tanúsítvány kiállításának, illetve a végrehajtást kérő követelése egy részének Franciaországban történt behajtása milyen jogkövetkezménnyel jár a határozat magyar jog szerinti végrehajthatóságának elismerésére;
– jelen ügyben kell-e vizsgálni a viszonosság fennállását, ha igen, annak elmaradása az ügy érdemi elbírálására kihatott-e.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárás lefolytatása alapján azt állapította meg, hogy az ügy érdemi elbírálására kiható jogszabálysértés nem történt.
Az ítélőtábla helytállóan vizsgálta a közrendbe ütközés megállapításának feltételeit és helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy ezek a feltételek a jelen ügyben nem állnak fenn.
A közrendbe ütközés megállapítása feltételezi a társadalom valamely alapvető érdekét sértő tényleges és kellőképpen súlyos fenyegetés meglétét, ahogy arra a végrehajtást kérő a felülvizsgálati ellenkérelmében helytállóan hivatkozott. Ez az érdeksérelem azonban jelen ügyben nem állapítható meg. Az adós által hivatkozott az a körülmény, hogy a Választottbíróság által megítélt magas összeg megfizetésével nehéz anyagi helyzetbe kerül, az adós egyéni gazdasági helyzetére van kihatással, de nem érinti a társadalom, a köz érdekét.
Megjegyzi azonban a Legfelsőbb Bíróság, hogy e körben a nemzetközi magánjogról szóló 1979. évi 13. számú törvényerejű rendelet 74. § (3) bekezdésére történt hivatkozás nem helytálló. E rendelet ugyanis a nemzetközi magánjogi ügyekben az állami bíróság, vagy más hatóság eljárására tartalmaz rendelkezéseket, nem alkalmazható azonban a külföldi választottbírósági – kvázi magánbírósági – határozatok elismerésére és végrehajtására. Ez utóbbiakra a külföldi választottbírósági határozatok elismeréséről és végrehajtásáról szóló, New Yorkban 1958. június 10-én kelt Egyezmény rendelkezéseit kell alkalmazni, ahogy arra a jogerős végzés egyébként helytállóan hivatkozott. A New York-i Egyezmény 5. Cikk (2) bekezdésének b) pontja tartalmaz rendelkezést arra vonatkozóan, hogy a választottbírósági határozat elismerése és végrehajtása abban az esetben is megtagadható, ha annak az országnak illetékes hatósága, amelyben az elismerést és a végrehajtást kérik, megállapítja, hogy a határozat elismerése és végrehajtása ennek az országnak a közrendjébe ütköznék.
Az adós alaptalanul állította felülvizsgálati kérelmében azt, hogy az ügyvédi munkadíj és költség esedékességének hiányában a végrehajtási tanúsítvány kiállítása jogszabálysértő.
Annak megállapításához, hogy a külföldi választottbírósági határozat a belföldi bíróság határozatával azonos módon, így a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény szerint végrehajtható, szükséges, de egyben elegendő is a Vht. 205-207. §-aiban, valamint a Vht. 15. §-ában előírt feltételek vizsgálata. Ha ezek fennállnak, akkor a Vht. 208. §-a szerinti végrehajtási tanúsítvány kibocsátása nem tagadható meg. A kért végrehajtás elrendeléséhez (végrehajtási lap, egyéb végrehajtható okirat kiállításához) külföldi határozat esetén is szükséges a Vht. 13. §-ában előírt további feltételek – így az esedékesség fennállása. Utóbbit azonban már nem a végrehajtási tanúsítvány kibocsátása keretében kell vizsgálni, így a fennállásának esetleges hiánya a tanúsítványnak a határozatra történő rávezetését nem akadályozhatja meg (BH 1999/63.).
A végrehajtható követelés összegének más országban lefolytatott végrehajtás eredményeként történt csökkenése nincs kihatással a végrehajtási tanúsítvány kiállítására. Ennek a ténynek a végrehajtási lap kiállításakor, a végrehajtandó összeg meghatározásánál van jelentősége.
Végül jelen ügyben nemzetközi egyezmény – a már hivatkozott New York-i Egyezmény – alapján lehet a nemzetközi Választottbíróság határozatát Magyarországon végrehajtani. Ezért a viszonosság vizsgálatára nincs szükség.
A kifejtett indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott az ügy érdemére kiható jogszabálysértés nem áll fenn, ezért a jogerős végzést hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Legf. Bír. Pfv. XI. 22.270/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás