MÜ BH 2007/136
MÜ BH 2007/136
2007.04.01.
A rendkívüli felmondás 2004. május 6-ai közlésekor a munkavállaló még nem minősült nyugdíjasnak, mert a nyugdíjat 2004. szeptember 20-ai igénybejelentése alapján állapították meg; a végkielégítés ezért megillette [Mt. 87/A. §, 95. § (2) bekezdés, 100. § (7) bekezdés].
A felperes keresete az alperes rendkívüli felmondása jogellenességének megállapítására, és annak jogkövetkezményeként – a munkaviszonya helyreállítása mellőzésével – az alperesnek 16 havi végkielégítésben, kéthavi felmondási időre járó átlagkeresetben és a jogellenesség szankciójaként 12 havi átlagkeresetben marasztalására irányult.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította az alperes 2004. április 21-én kelt rendkívüli felmondása jogellenességét, és kötelezte az alperest 355 869 forint felmentési időre járó átlagkereset, 5 693 904 forint végkielégítés, ezek kamatai, valamint 711 758 forint (kéthavi átlagkereset) megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság a felülvizsgálati eljárás tárgyát képező, a rendkívüli felmondás jogellenessége miatt az Mt. 100. § (7) bekezdése alapján igényelt végkielégítést a felperes munkaszerződése alapján ítélte megalapozottnak.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részében helybenhagyta.
A másodfokú bíróság alaptalannak minősítette a végkielégítéssel kapcsolatos alperesi érvelést, mely szerint ez a juttatás a felperest azért nem illeti, mivel a munkaviszonya megszüntetésekor rokkantnyugdíjasnak minősült. Az alperes ugyanis 2004. április 21-én szüntette meg a munkaviszonyt, a felperes viszont ezt követően, 2004. április 22-étől részesült rokkantsági nyugdíjban, így az Mt. 95. § (2) bekezdése szerinti, a végkielégítést kizáró feltétel nem valósult meg.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az alperest 16 havi végkielégítésre kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó részét támadta, és ebben a körben kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a keresetet elutasító határozat hozatalát.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet az Mt. 95. § (2) bekezdésébe és a Pp. 206. § (1) bekezdésébe ütközött, mivel figyelmen kívül maradt az a tény, hogy a felperes csak 2004. május 6-án kapta kézhez a rendkívüli felmondást, ebben az időpontban viszont már rokkantnyugdíjas volt. Nincs tehát jelentősége a végkielégítésre jogosultság szempontjából annak, hogy a rendkívüli felmondás 2004. április 21-én kelt.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a végkielégítésre vonatkozó jogerős ítéleti rendelkezés hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a végkielégítés a munkaszerződése, valamint az Mt. 95. § (1) bekezdése alapján megilleti, mivel az alperes a munkaviszonyt 2004. április 21-én mondta fel.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A végkielégítés fizetésére vonatkozó feltételeket a felek a munkaszerződésben a törvényhez képest a munkavállalóra kedvezőbben megállapíthatják. Az adott esetben nem volt vitás, hogy a felperes és az alperes a 2002. december 3-án megkötött munkaszerződés módosításban – annak 5. pontjában – a munkaviszonynak a munkáltató általi felmondása esetére az Mt. 95. §-ában foglaltak figyelembevételével 16 havi végkielégítésben állapodtak meg.
A felperes keresetében nem kérte az Mt. 100. § (5) bekezdésében előírt jogkövetkezményt (eredeti munkakörbe visszahelyezés, illetve a munkaviszonyának az ítélet jogerőre emelkedésekor való megszűnése megállapítását), ezért a munkaviszonya – minthogy a keresetindítás nem jár a munkaviszonyt megszüntető jognyilatkozat végrehajtása felfüggesztésével – a munkáltatói rendkívüli felmondás közlésekor (hatályosulás) szűnt meg.
A munkavállalót a rendkívüli felmondás jogellenessége miatt megilletik az Mt. 100. §-ában meghatározott jogkövetkezmények, így az Mt. 100. § (7) bekezdésben szabályozott juttatások is. Ez esetben azonban végkielégítés akkor jár, ha a munkavállalót ez a juttatás rendes felmondás esetén megilletné.
Az Mt. 95. § (2) bekezdése előírja, hogy a munkavállalónak nem jár a végkielégítés, ha legkésőbb a munkaviszonya megszűnése időpontjában nyugdíjasnak minősül. Az Mt. 87/A. § értelmében a munkavállaló akkor minősül a törvény alkalmazása szempontjából nyugdíjasnak, ha kérelmére a nyugellátását megállapították. A felperes részére a rokkantsági nyugdíjat a Megyei Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság kirendeltsége határozatával a 2004. szeptember 20-ai igénybejelentése alapján állapította meg oly módon, hogy a folyósítás kezdete 2004. április 22. E peradatok szerint a rendkívüli felmondás 2004. május 6-ai közlésekor a felperes az Mt. 87/A. § (2) bekezdése értelmében még nem minősült nyugdíjasnak, a nyugdíj megállapítására 2004. szeptember 20-át követően került sor, függetlenül attól, hogy az visszamenőlegesen 6 hónapra történt. Ezért a felperest az Mt. 95. § (2) bekezdésében írt kizáró feltétel hiányában az Mt. 100. § (7) bekezdése értelmében a rendes felmondás esetére járó – a munkaszerződésben 16 havi átlagkeresetben meghatározott – végkielégítés megillette, minthogy a törvény ilyen esetben a munkaviszonyt rendes felmondással egy tekintet alá eső módon megszüntetettnek tekinti. Az alperes felülvizsgálati érvelése ezért téves.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletnek azt a részét, amellyel helybenhagyta az alperest 5 693 904 forint végkielégítés és kamata megfizetésére kötelező elsőfokú ítéleti rendelkezést, – a kifejtett módosított indokolással – hatályában fenntartotta, ezt meghaladóan a jogerős ítéletet nem érintette.
(Legf. Bír. Mfv. I. 10.354/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás