1370/B/2007. AB határozat
1370/B/2007. AB határozat*
2009.05.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet 5. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó azt sérelmezi, hogy míg az önkormányzati lakásba a bérlő által jogszerűen befogadott személy – bizonyos feltételek esetén – a bérlő halála után jogosult a bérleti jog folytatására [lakások és helyiségek bérletéről szóló 1993. évi LXXVIII. törvény (a továbbiakban: Ltv.) 32. § (2) bekezdés], addig a műteremlakások bérletére vonatkozó egyes szabályokról szóló 15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet (a továbbiakban: R.) 5. § (2) bekezdése alapján műteremlakások esetében ez nem lehetséges: a művész halálát követően az általa befogadott személynek el kell hagynia a lakást. Az indítványozó szerint mindez hátrányos megkülönböztetést eredményez az önkormányzati lakás és az önkormányzati tulajdonú műteremlakás bérlői által jogszerűen befogadott hozzátartozók között, ezért az R. említett rendelkezésének megsemmisítését kérte.
II.
1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezése:
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. Az Ltv. érintett rendelkezése:
„32. § (2) Önkormányzati lakás esetén az, akit e törvény alapján a bérlő a bérbeadó hozzájárulása nélkül fogadhat be a lakásba, a lakásbérleti jog folytatására jogosult, ha a bérlő a lakásba befogadta és a bérlő halálakor életvitelszerűen a lakásban lakott.”
3. Az R. támadott rendelkezése:
„5. § (2) Az (1) bekezdés alapján befogadott személy a lakásbérleti szerződés megszűnése esetén a műteremlakás bérleti jogának folytatására nem jogosult, és elhelyezéséről maga köteles gondoskodni.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó által felhívott szabályok áttekintése során az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ltv. és az R. valóban eltérően szabályozza a lakásbérleti jog folytatásának jogát: az általános szabály szerint [Ltv. 32. § (2)–(4) bekezdés] önkormányzati lakás esetében a jogalkotó a bérlő halála esetén elismeri az együttlakó hozzátartozónak a bérleti jog folytatásához való jogát. Ehhez sem a bérbeadó elismerő nyilatkozatára, sem pedig új bérleti szerződés kötésére nincs szükség. Az R. azonban a bérleti jog alanyi jogon történő folytatását kizárja.
Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést. Rámutatott egyrészt, hogy személyek közötti, alkotmánysértő hátrányos megkülönböztetés akkor állapítható meg, ha valamely személyt vagy embercsoportot más, azonos helyzetben lévő személyekkel vagy csoporttal történt összehasonlításban kezelnek hátrányosabb módon [21/1990. (X. AB határozat, ABH 1990, 73, 78.; 32/1991. (VI. 6.) AB határozat, ABH 1991, 146, 162.; 43/B/1992. AB határozat, ABH 1994, 744, 745.]. A diszkrimináció vizsgálatánál tehát az első eldöntendő kérdés az, hogy az adott szabályozás tekintetében állított megkülönböztetés egymással összehasonlítható alanyi körre vonatkozik-e [49/1991. (IX. 27.) AB határozat, ABH 1991, 246, 249.; 432/B/1995. AB határozata, ABH 1995, 789, 792.].
A kifejtettek alapján jelen ügyben mindenekelőtt azt kellett eldönteni, hogy az Ltv. és az R. összehasonlítható vagy eltérő helyzetben lévő személyekre állapít-e meg eltérő rendelkezéseket a lakásbérleti jog folytatásával kapcsolatban.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a bérlői jogállás kétségtelen azonosságot jelent az önkormányzati tulajdonú lakások tekintetében. Az önkormányzattal szerződéses jogviszonyban álló bérlők jogait és kötelezettségeit az Ltv. egységesen szabályozza. Ezért az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az önkormányzati bérlakásba jogszerűen befogadott hozzátartozók olyan, azonos csoportba tartozó jogalanyoknak tekinthetők, akik között a megkülönböztetés alkotmányossága vizsgálható.
2. A diszkrimináció tilalma – az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint – elsősorban az alkotmányos alapjogok terén tett megkülönböztetésekre terjed ki. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem emberi jog vagy alapvető jog tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha az az emberi méltósághoz való jogot is sérti. Az Alkotmánybíróság ez utóbbi körben viszont kizárólag akkor ítéli alkotmányellenesnek a jogalanyok közötti megkülönböztetést, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos szabályozási körbe tartozó jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 203. ]. Az Alkotmánybíróság következetesen érvényesített álláspontja szerint továbbá a megkülönböztetés tilalma nem jelenti azt, hogy minden megkülönböztetés tilos. A tilalom arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie és az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és kedvezmények elosztása szempontjait meghatározni [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.]. A diszkrimináció tilalmából tehát nem következik az, hogy az állam – a különböző élethelyzetekben lévőkre tekintettel – ne különböztethetne, feltéve, hogy ezzel az alkotmányos követelményeket nem sérti. [61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 282.; 74/1995. (XII. 15.) AB határozat, ABH 1995, 369, 373–374.]
Mivel a hajlékhoz való jog nem tekinthető alkotmányos alapjognak [42/2000. (XI. 8.) AB határozat, ABH 2000, 329.], az Alkotmánybíróságnak jelen ügyben azt kellett mérlegelnie, hogy a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül zárta-e ki az R. hatálya alá tartozó lakások esetében a lakásbérleti jog folytatásának lehetőségét.
2.1. Ennek eldöntésekor az Alkotmánybíróság abból indult ki, hogy az R. az önkormányzati lakások körén belül egy jól körülhatárolt, speciális csoportra vonatkozik: az R. hatálya [összhangban az Ltv. 3. § (3) bekezdésével és 87. § (3) bekezdésével] a kultúráért felelős miniszter bérlőkijelölési jogával érintett és műteremlakásként vagy szükség-műteremlakásként juttatott önkormányzati tulajdonban lévő lakásokra terjed ki (R. 1. §).
Megállapítható egyrészt, hogy az R. szabályozási körébe tartozó lakások rendeltetésükben, felhasználásukban eltérnek más önkormányzati lakásoktól: a műteremlakás speciális alanyi kör tevékenységéhez kötött ingatlan, bérlőjéül ugyanis csak az a képző-, ipar-, fotó-, illetve ipari tervezőművész jelölhető ki, aki alkotóművészeti tevékenységét élethivatásszerűen gyakorolja [R. 3. § (1) bekezdés]. A műteremlakások továbbá többnyire elrendezésükben, kialakításukban is különlegesek, műteremnek ugyanis az a lakáshoz kapcsolódó helyiség minősül, amelynek alapterülete a 20 négyzetmétert meghaladja, belmagassága legalább 3 méter, valamint ablaka északkeleti, északi vagy északnyugati tájolású, és ablakfelülete legalább 5 négyzetméter [R. 2. § a) pont].
Ebből következően a műteremlakás nem csupán a bérlő (és adott esetben családja) lakhatási lehetőségét biztosítja, hanem elsősorban az ott élő művész alkotó tevékenységét, működését szolgálja.
2.2. A műteremlakás funkciója mellett az Alkotmánybíróság hasonlóan jelentősnek tartotta, hogy az R. bérlőkijelölési joggal érintett lakásokra vonatkozik. A bérlőkijelölés lényege – ahogyan azt az 1015/H/1998. AB határozat is megfogalmazta – az, hogy „a bérlőtől és a bérbeadótól különböző harmadik szerv jogosult a bérleti jog megszűnése esetén az (újabb) bérleti szerződés tartalmát meghatározni (bérlő-kiválasztási jog esetén ez a bérlő személyére és a bérleti jogviszony időtartamára vonatkozik).” (ABH 2007, 2216, 2219.) Nem kétséges, hogy a bérlőkijelölési jog alapvető lényege veszne el, ha a jogalkotó a lakásbérleti jog folytatását e lakások vonatkozásában is az általános szabályok szerint rendezné, és a bérlő halála – mint jogi tény – következtében ipso iure alanyváltozás következne be a bérlő személyében.
Indokolt e körben egyébként arra is rámutatni, hogy műteremlakások esetében ugyan az R. zárja ki annak lehetőségét, hogy a bérleti jogot a befogadott hozzátartozók folytassák, azonban e szabályozás lehetőségét maga az Ltv. teremti meg. Az Ltv. 32. § (5) bekezdése ugyanis a bérlőkijelölési joggal érintett lakásokra vonatkozóan – ennek megfelelően az R. hatálya alá tartozó lakásokat érintően is – a bérleti jog folytatásának jogát eleve az általános szabályoktól eltérően rendezi: kimondja, hogy e lakások bérleti jogát a bérlő halála esetén csak a bérlőkijelölésre jogosult által meghatározott személy folytathatja. A befogadott hozzátartozók tehát már az Ltv. alapján sem jogosultak alanyi jogon a lakásban maradni.
A kifejtett indokok alapján az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy az önkormányzati lakások, illetve az önkormányzati tulajdonú műteremlakások bérlői által jogszerűen befogadott személyek közötti, a bérleti jog folytatásával kapcsolatos különbségtétel – a műteremlakások funkciójára, illetve a bérlőkijelölési jogra tekintettel – ésszerű indokokon nyugszik, önkényesnek nem tekinthető.
Az Alkotmánybíróság ezért az R. 5. § (2) bekezdésének megsemmisítésére irányuló, a diszkrimináció tilalmára alapított indítványt elutasította.
Budapest, 2009. május 25.
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||
|
||||
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||
alkotmánybíró |
||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás