139/D/2007. AB határozat

139/D/2007. AB határozat^*

2009.02.28.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz, jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány, valamint mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 13. § (1) bekezdésének a) pontja, valamint a 158. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

2. Az Alkotmánybíróság a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendelettel, valamint az annak végrehajtásáról szóló 7/1983. (VIII. 25.) IM rendelettel szemben előterjesztett, mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló indítványt elutasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 12. § (1) és (2) bekezdése, a 240. § (1) bekezdéséből az „ítélet ellen irányuló” szövegrésze, valamint a 256. § (1) bekezdésének bevezető szövegéből az „ítélet ellen irányuló” szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.

4. Az Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf.27.359/2006/7. számú végzése ellen benyújtott alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

5. Az Alkotmánybíróság a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény 257. § (1) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában az eljárást megszünteti.

Indokolás

1. Az indítványozók elsődlegesen alkotmányjogi panasszal éltek a Pest Megyei Bíróság 1.K.26.184/2006/2. számú, valamint a Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf. 27.359/2006/7. számú végzései ellen, másodlagosan a végzésekben alkalmazott és az alábbiakban részletesen megjelölt jogszabályi rendelkezések tekintetében – azok megsemmisítését kérve – utólagos normakontroll iránti kérelmet is előterjesztettek. Az indítványozók részben a jogtanácsosi igazolványra vonatkozó jogszabályok, részben pedig a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) egyes rendelkezései alkotmányellenességét állították.

1.1. Az indítványozók szerint a bíróság a jogtanácsosi igazolványok kiállítása esetén nem bírósági nemperes eljárást folytat le, hanem közigazgatási tevékenységet végez, azonban ez a jogtanácsosi tevékenységről szóló 1983. évi 3. törvényerejű rendeletből (a továbbiakban: Tvr.), valamint a Tvr. végrehajtásáról szóló 7/1983. (VIII. 25.) IM rendelet (a továbbiakban: Vhr.) 6. § (1), (2) és (4) bekezdéséből, valamint a (3) bekezdésében az „és igazolványa van” szövegrészéből, továbbá az Vhr. 7. §-ából, 8. §-ából, 9. §-ából, és a 12. § (1) bekezdéséből nem derül ki, e tekintetben a jogalkotót mulasztás terheli. Ez pedig véleménye szerint nem felel meg az egyértelműség követelményének, ami sérti a jogbiztonságot [Alkotmány 2. § (1) bekezdés], valamint ellentétes az Alkotmány 50. § (2) bekezdésével, azaz a közigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadhatóságának követelményével, illetve az Alkotmány 57. § (5) bekezdésében foglalt jogorvoslathoz való joggal is.

1.2. Emellett az indítványozók szerint a Tvr. magáról a jogtanácsosi igazolványról nem rendelkezik és a Tvr. 21. § (2) bekezdése [nyilvánvalóan 22. § (2) bekezdése] nem is ad felhatalmazást a jogtanácsosi igazolvány kiadásának szabályozására. Az indítványozók álláspontja ezért az, hogy a jogalkotó túllépett a felhatalmazás keretein, amikor a Vhr.-ben szabályozta az igazolványok kiadását. Az indítványozók nem hivatkoztak ugyan pontosan az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének sérelmére, azonban az indítvány tartalmából, a felhatalmazás kereteinek túllépésére való hivatkozásból egyértelműen következik az, hogy az indítványozók ezen okból kérik a Vhr. egészének megsemmisítését.

1.3. Ezen túlmenően – érvelnek az indítványozók – az igazolványok kiadására való felhatalmazást az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 3. § (3) bekezdése [nyilvánvalóan 3. § (2) bekezdése], valamint ezzel összhangban a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 21. § (4) bekezdése és a 85. § (1) bekezdése alapján csak törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet adhat. A Vhr. pedig miniszteri rendelet, azonban ezzel összefüggésben az indítványozók egyetlen alkotmányi rendelkezés sérelmét sem jelölték meg, és arra az indítvány tartalmából sem lehet következtetni.

2. A Pp. alábbiakban megjelölt rendelkezéseit a következők miatt tartják alkotmányellenesnek az indítványozók.

2.1. Véleményük szerint a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozó, az Alkotmány 50. § (2) bekezdésében foglalt követelményt sérti, hogy a közigazgatási perekben is alkalmazható a Pp. 158. § (1) bekezdése, mely szerint a bíróság a Pp. 157. § a), b) vagy g) pontja esetében a pert az eljárás bármely szakában hivatalból köteles megszüntetni. Ennek indokául azt adták elő, hogy mivel „hivatalbóli” eljárásról van szó, „ezzel a bíróságra van bízva, hogy a közigazgatási határozatot felülvizsgálja-e vagy pedig nem”.

2.2. A Pp.-nek a végzés elleni fellebbezésre vonatkozó 257. § (1) bekezdését az indítványozók azért tartják a tárgyaláshoz való jogot [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] sértő rendelkezésnek, mert a végzés ellen beadott fellebbezés tárgyában a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül határozhat. Véleményük szerint „a bíróságnak a pert megszüntető végzése olyan határozat, mely az eljárás folytatását megakasztja, és (...) a bírósághoz fordulás jogától fosztja meg a felet (...)”. Mivel a tárgyaláshoz való jogot mint alapjogot vonja el a támadott rendelkezés, ezért az szerintük az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe is ütközik.

2.3. Az indítványozók a Pp. 13. § (1) bekezdésének a) pontját azért vélik az Alkotmány 2. § (1) bekezdésébe, valamint az 57. § (1) bekezdésébe ütközőnek, mert „a Pp. nem szabályozza egyértelműen azt az esetet, amikor előtte levő eljárásban szereplő felek keresete alapján a perbíróság egy másik bíróság előtt alperesi pozícióban van”.

2.4. Végül kérték a Pp. 12. § (1) és (2) bekezdéseknek, a 240. § (1) bekezdéséből az „ítélet ellen irányuló” szövegrésze, valamint a Pp. 256. § (1) bekezdésének bevezető szövegéből az „ítélet ellen irányuló” szövegrész alkotmányellenessége megállapítását és megsemmisítését. Ezzel kapcsolatban azonban nem jelölték meg, hogy azok az Alkotmány mely rendelkezéseibe ütköznek, valamint nem adták elő az alkotmányellenesség indokát sem.

II.

1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:

„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”

„8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.”

„37. § (3) A Kormány tagjai törvényben vagy kormányrendeletben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A rendeleteket a hivatalos lapban ki kell hirdetni.”

„50. § (2) A bíróság ellenőrzi a közigazgatási határozatok törvényességét.”

„57. § (1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el. (...)

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírósági, közigazgatási és más hatósági döntés ellen, amely a jogát vagy jogos érdekét sérti. A jogorvoslati jogot – a jogviták ésszerű időn belüli elbírálásának érdekében, azzal arányosan – a jelenlévő országgyűlési képviselők kétharmadának szavazatával elfogadott törvény korlátozhatja.”

2. A Pp.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezései:

„13. § (1) Az ügy elintézéséből ki van zárva, és abban mint bíró nem vehet részt:

a) a fél, a féllel együtt jogosított vagy kötelezett személy, továbbá az, aki a per tárgyát egészen vagy részben a maga részére követeli, vagy akinek jogaira vagy kötelezettségeire a per eredménye kihatással lehet;”

„158. § (1) A bíróság a 157. § a), b) vagy g) pontja esetében a pert az eljárás bármely szakában hivatalból megszüntetni köteles.”

„257. § (1) Ha az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott végzéséhez nincs kötve (227. §), a fellebbezésnek maga is eleget tehet. Egyébként a végzés ellen beadott fellebbezés tárgyában a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül határoz. A fellebbezés másodpéldányát az elsőfokú bíróság azzal a figyelmeztetéssel kézbesíti a fellebbező fél ellenfelének, hogy a fellebbezés kézhezvételétől számított nyolc nap alatt az elsőfokú bíróságnál észrevételeket terjeszthet elő. Csatlakozó fellebbezés előterjesztésének nincs helye. A határidő indokolt esetben megrövidíthető. A határidő eltelte után az elsőfokú bíróság az iratokat – az esetleg benyújtott észrevételekkel együtt – felterjeszti. A másodfokú bíróság a feleket a szükséghez képest meghallgatja (113. §).”

3. A Tvr.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése:

„22. § (2) Felhatalmazást kap az igazságügyminiszter, hogy az e törvényerejű rendelet végrehajtásához szükséges részletes szabályokat – ideértve a munkaközösség által felszámítható díjakra vonatkozó szabályokat is – megállapítsa.”

III.

Az indítvány részben érdemi elbírálásra alkalmatlan, részben nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság mindenekelőtt megállapította, hogy az indítvány egyrészt alkotmányjogi panaszt, másrészt utólagos normakontroll iránti kérelmet tartalmaz, ennek keretében pedig mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását is kéri.

1.1. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 48. § (1) és (2) bekezdéseiben meghatározott követelményeknek.

Az Abtv. 48. § (1) bekezdése kimondja: Az Alkotmányban biztosított jogainak megsértése miatt alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz az, akinek a jogsérelme az alkotmányellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be, és egyéb jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, illetőleg más jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az Abtv. 48. § (2) bekezdése szerint alkotmányjogi panaszt a jogerős határozat kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani.

1.2. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozók a Fővárosi Ítélőtábla jogerős határozatát 2006. november hó 29. napján vették kézhez, és indítványukat 2007. január hó 29. napján, azaz hatvanegyedik napon adták postára. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint mivel az alkotmányjogi panasz előterjesztésére nyitva álló hatvan napos határidő utolsó napja 2007. január 28-a vasárnapra esett, a postára adás pedig az ezt követő első munkanapon megtörtént, a panasz határidőben benyújtottnak tekintendő [22/2007. (IV. 5.) AB határozat, ABH 2007, 928, 930.], ezért az nem minősül elkésettnek.

1.3. Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz keretében kizárólag azokat a jogszabályokat vizsgálhatja, amelyeknek a jogerős határozatban történő alkalmazása során az indítványozók vélt jogsérelme bekövetkezett. Az Alkotmánybíróság jelen ügyben kizárólag a Fővárosi Ítélőtábla 3.Kf. 27.359/2006/7. számú jogerős végzésében alkalmazott és az indítványozók által támadott jogszabályi rendelkezések alkotmányosságát vizsgálhatta.

Az ügyben eljárt Fővárosi Ítélőtábla azonban a fenti végzésében az indítványozók által megjelölt egyetlen jogszabályi rendelkezést sem alkalmazta. Ennek hiányában a jogszabályi rendelkezések alkotmányjogi panasszal nem támadhatóak.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem felel meg az Abtv. 48. § (1) bekezdésében foglalt követelményeknek, ezért azt az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü határozat (a továbbiakban: Ügyrend, ABH 2003, 2065.) 29. § e) pontja alapján visszautasította.

2. Ezt követően az Alkotmánybíróság az utólagos normakontroll indítvány keretében azt vizsgálta meg, hogy a támadott jogszabályi rendelkezések az indítványozók által megjelölt okokból alkotmányellenesek-e, valamint hogy megállapítható-e jogalkotói mulasztás.

Az Alkotmánybíróság először a jogtanácsosi igazolványokra vonatkozó jogszabályokat tekintette át.

2.1. Az indítványozók elsődlegesen azt sérelmezték, hogy a Vhr. támadott rendelkezéseiből nem derül ki, hogy a bíróság a jogtanácsosi igazolványok kiállítása esetén bírósági nemperes eljárást, vagy közigazgatási eljárást folytat-e le, ami – nézetük szerint – sérti a jogbiztonságot, a közigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadhatóságának követelményét, illetve a jogorvoslathoz való jogot is. Az indítványozók kérelmük lényegét tekintve jogalkotói mulasztás megállapítását kérték.

A 4/1999. (III. 31.) AB határozatában az Alkotmánybíróság összefoglalta a mulasztással kapcsolatban kialakult és azóta is töretlen gyakorlatát, mely szerint „[a]z Alkotmánybíróságnak e kérdés eldöntésére vonatkozó hatáskörét az (...) Abtv. 49. §-a szabályozza. Az Abtv. 49. §-a szerint a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására akkor kerülhet sor, ha a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő. (...) Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat; ABH 1992, 227, 231.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértést nemcsak akkor állapít meg, ha az adott tárgykörre vonatkozóan semmilyen szabály nincs [35/1992. (VI. 10.) AB határozat ABH 1992, 204.], hanem akkor is, ha az adott szabályozási koncepción belül az Alkotmányból levezethető tartalmú jogszabályi rendelkezés hiányzik [22/1995. (III. 31.) AB határozat ABH 1995, 108, 113.; 29/1997. (IV. 29.) AB határozat ABH 1997, 122, 128.; 15/1998. (V. 8.) AB határozat ABK 1998. május 222, 225.]. A szabályozás tartalmának hiányos voltából eredő alkotmánysértő mulasztás megállapítása esetében is a mulasztás, vagy a kifejezett jogszabályi felhatalmazáson nyugvó, vagy ennek hiányában, a feltétlen jogszabályi rendezést igénylő jogalkotói kötelezettség elmulasztásán alapul.” (ABH 1999, 52, 56–57.)

Az Alkotmánybíróság az Abtv. 1. § e) pontjában foglalt hatáskörében eljárva vizsgálta meg, hogy fennáll-e az indítványozók által állított jogalkotói mulasztás és az ebből eredő alkotmányellenes helyzet.

A Tvr. 3. § (4) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a bíróságnak a névjegyzékbe való bejegyzésre, illetőleg törlésre irányuló eljárására a polgári nemperes eljárás szabályait kell alkalmazni. A névjegyzék vezetéséhez azonban szorosan kapcsolódik, attól elválaszthatatlan az annak tartalmáról készített igazolvány kibocsátása. Ebből következően a jogtanácsosi igazolvány kiadása is osztja a névjegyzék vezetésének jogi sorsát, azaz szintén bírósági nemperes eljárásnak tekinthető. Az Alkotmánybíróság emellett utal arra, hogy a bíróságok államszervezeten belüli elhelyezkedéséből, továbbá tevékenységükből adódóan a – nem hatósági – nyilvántartások vezetését nemperes eljárás keretében végzik, a közigazgatási hatósági eljárás lefolytatása ebben az esetben fel sem merülhet. Emiatt a támadott rendelkezések nem ellentétesek sem a jogbiztonság, sem a közigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadhatóságának követelményével, sem pedig a jogorvoslathoz való joggal, így jogalkotói mulasztás nem állapítható meg, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben elutasította.

2.2. Másodsorban az indítványozók azt hiányolják – lényegében itt is mulasztás megállapítását kérve –, hogy a Tvr. nem ad felhatalmazást a jogtanácsosi igazolvány kiadásárának szabályozására, ami az Alkotmány 37. § (3) bekezdésével ellentétes.

A Tvr. 22. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy: felhatalmazást kap az igazságügyért felelős miniszter, hogy az e törvényerejű rendelet végrehajtásához szükséges részletes szabályokat – ideértve a munkaközösség által felszámítható díjakra vonatkozó szabályokat is – megállapítsa. Az Alkotmány 37. § (3) bekezdése úgy szól, hogy a Kormány tagjai törvényben kapott felhatalmazás alapján feladatkörükben eljárva rendeletet adnak ki, amelyek törvénnyel és kormányrendelettel nem lehetnek ellentétesek. A törvényerejű rendeletben (mely az Alkotmány 37. § (3) bekezdése szempontjából a törvénnyel esik egy tekintet alá) kapott felhatalmazás alapján az igazságügy-miniszter a jogtanácsosi tevékenység részletszabályait rendeletben kell, hogy megállapítsa. Maga a Tvr. rendelkezik arról, hogy jogtanácsos az lehet, akit a megyei (fővárosi) bíróság által vezetett jogtanácsosi névjegyzékbe bejegyeztek. Nyilvánvaló, hogy a jogtanácsosi tevékenység részletszabályainak megalkotásába beletartozik az is, hogy annak végzését milyen adminisztratív előírások teljesítéséhez köti a jogalkotó, valamint, hogy az milyen igazolás birtokában gyakorolható. Önmagában az az indítványozói hivatkozás, hogy a felhatalmazó rendelkezésben nem szerepel a „jogtanácsosi igazolvány” szóösszetétel, illetve az ennek kibocsátására való jogosultság, nem eredményezi azt, hogy a miniszternek erre nem volt felhatalmazása. Éppen ellenkezőleg, a névjegyzék vezetésének kötelezettsége [Tvr. a 3. § (1) bekezdés], illetve az ez alapján fennálló, bíróságok vagy más hatóságok előtti képviseleti és eljárási jogosultság igazolásának kötelező volta pontosan arra utal, hogy minden, a névjegyzékben szereplő személy számára igazolványt kell kiállítani. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy a jogalkotó megfelelő felhatalmazással rendelkezett, annak kereteit nem lépte túl, jogalkotói mulasztás nem állapítható meg, ezért az Alkotmány 37. § (3) bekezdésének sérelmére irányuló indítványt is elutasította.

2.3. Az igazolványok kiadására való felhatalmazást az indítványozók szerint a Ket. alapján csak törvény, törvényerejű rendelet vagy kormányrendelet adhat. Az indítványozók arra hivatkoztak, hogy a Vhr. miniszteri rendelet, ezzel összefüggésben azonban egyetlen alkotmányos rendelkezés sérelmét sem jelölték meg.

Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság határozott kérelem alapján jár el, mely kérelemben három feltételnek kell együttesen fennállnia: egyrészt a kérelemnek tartalmaznia kell a sérelmezett jogszabályi rendelkezést, továbbá az Alkotmány érintett szakaszát, valamint azt az indokot, amely alapján az indítványozó az alkotmánysértést fennállónak véli. Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint az alkotmányos rendelkezés megjelölése hiányában az indítvány – a tartalmi követelményeknek meg nem felelő volta miatt – érdemben nem bírálható el, ezért azt az Alkotmánybíróság visszautasítja. Mivel az indítványozók nem jelölték meg, hogy a kérelmük ezen részével összefüggésben az Alkotmány mely rendelkezése sérül, és erre az indítvány tartalmából sem vonható le következtetés, ezért az Alkotmánybíróság azt – mint érdemi vizsgálatra alkalmatlant – visszautasította.

Az Alkotmánybíróság ezt követően a Pp. támadott rendelkezéseit vizsgálta meg.

2.4. Az indítványozók szerint az, hogy a közigazgatási pereket az eljárás bármely szakában a bíróság hivatalból köteles bizonyos esetekben megszüntetni, az Alkotmány 50. § (2) bekezdésébe ütközik. Az Alkotmánybíróság számos határozatában értelmezte az Alkotmánynak a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatára vonatkozó rendelkezését és megállapította, hogy az államigazgatási határozatok bíróság előtti megtámadhatóságának alkotmányos szükségessége a bíróságoknak az Alkotmány 50. § (2) bekezdésében írt feladatköréből, valamint a 70/K. §-ában gyökerező hatásköréből [15/1993. (III. 12.) AB határozat, ABH 1993, 112, 119.] fakad. A 4/1993. (II. 12.) AB határozatában rámutatott arra is, hogy az Alkotmány 50. § (2) bekezdéséből következően a bírói felülvizsgálat a döntés törvényességének – és nem célszerűségének – felülvizsgálatára terjed ki (ABH 1993, 48, 74.). A 953/B/1993. AB határozatban az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy a közigazgatási határozatok bírósági felülvizsgálatáról szóló alkotmányi rendelkezés a hatalmi ágak egymáshoz való viszonyának rendezése érdekében szabályozza a bíróságok funkcióját a közigazgatás ellenőrzésében. (ABH 1996, 432, 434.)

Az Alkotmány 50. § (2) bekezdésének fenti értelmezése és a Pp. 158. § (1) bekezdése között érdemi összefüggés nem állapítható meg, az indítványozó azon indoka alapján, hogy a „hivatalbóli” eljárás miatt „a bíróságra van bízva, hogy a közigazgatási határozatot felülvizsgálja-e vagy pedig nem”. Az összefüggés hiánya az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint (pl. 698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716–717.) az indítvány elutasítását eredményezi, így az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.

2.5. A Pp.-nek a végzés elleni fellebbezésre vonatkozó 257. § (1) bekezdését az indítványozók azért tartják a tárgyaláshoz való jogot [Alkotmány 57. § (1) bekezdés] sértő rendelkezésnek, mert a végzés ellen beadott fellebbezés tárgyában a másodfokú bíróság tárgyaláson kívül határozhat. Mivel a támadott rendelkezés a tárgyaláshoz való jogot mint alapjogot vonja el, ezért az az Alkotmány 8. § (2) bekezdésébe is ütközik.

Az Alkotmánybíróság a beadvány tartalmából megállapította, hogy az indítványozók kizárólag a Pp. 257. § (1) bekezdésének második mondatát támadták. Az Alkotmánybíróság a Pp. e rendelkezését a 26/1990. (XI. 8.) AB határozatban (a továbbiakban: Abh.) már vizsgálta.

Korábbi alkotmányossági vizsgálatára tekintettel az Alkotmánybíróságnak elsősorban azt kellett eldöntenie, hogy az indítványok nem minősülnek-e „ítélt dolognak”. Az Ügyrend 31. § c) pontja szerint ugyanis, ha az indítvány az Alkotmánybíróság által érdemben már elbírált jogszabállyal azonos jogszabály (jogszabályi rendelkezés) felülvizsgálatára irányul, és az indítványozó az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára, illetőleg alkotmányos elvére (értékére) – ezen belül azonos alkotmányos összefüggésre – hivatkozva kéri az alkotmánysértést megállapítani, az Alkotmánybíróság az eljárást megszünteti, mivel az „ítélt dolognak” minősül.

Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Pp. 257. §-ának második mondata a végzés elleni fellebbezés tárgyában teszi lehetővé a tárgyaláson kívüli határozat hozatalát. A Pp. 212. §-ának (1) bekezdése értelmében a per érdemében a bíróság ítélettel határoz, végzés alakjában a per során felmerült egyéb kérdésekben jelenik meg a határozat. Mivel az Alkotmány 57. §-ának (1) bekezdése a fél jogait érintő kérdések tárgyaláson történő elbírálását teszi kötelezővé, ezért a per során felmerült más – a fél jogait nem érintő – kérdésekben hozandó határozatok tárgyaláshoz kötése csak a bíróság munkáját nehezítené, és a határozat meghozatalát késleltetné, így a Pp. 257. §-ának második mondatát az Alkotmánybíróság nem találta alkotmányellenesnek.

Mivel az indítvány azon része, mely a Pp. 257. § (1) bekezdése második mondatának az Alkotmány 57. § (1) bekezdésébe ütközését állította, az Alkotmánynak ugyanarra a §-ára és azonos alkotmányos összefüggésre hivatkozva kérte az alkotmánysértést megállapítani, mint az Abh. esetében, ezért az „ítélt dolognak” minősül, így az Alkotmánybíróság az eljárást megszüntette.

2.6. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alkotmány 2. § (1) bekezdése, valamint az 57. § (1) bekezdése és a Pp. 13. § (1) bekezdésének a) pontja között azon indokból, hogy „a Pp. nem szabályozza egyértelműen azt az esetet, amikor előtte levő eljárásban szereplő felek keresete alapján a perbíróság egy másik bíróság előtt alperesi pozícióban van” nincs érdemi összefüggés. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján az indítványt elutasította.

2.7. Végül az Alkotmánybíróság – jelen határozat indokolásának 2.3. pontjában ismertetett gyakorlata alapján – visszautasította a Pp. 12. § (1) és (2) bekezdésének, a 240. § (1) bekezdéséből az „ítélet ellen irányuló” szövegrész, valamint a Pp. 256. § (1) bekezdésének bevezető szövegéből „az ítélet ellen irányuló” szövegrész alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését, mivel az indítványozók nem jelölték meg, hogy azok az Alkotmány mely rendelkezéseibe ütköznek, valamint nem adták elő az alkotmányellenesség indokát sem.

Budapest, 2009. február 10.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

		Dr. Balogh Elemér s. k.,				Dr. Bragyova András s. k.,
					alkotmánybíró			alkotmánybíró

			Dr. Holló András s. k.,				Dr. Kovács Péter s. k.,
					alkotmánybíró			alkotmánybíró

	Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,						Dr. Lévay Miklós s. k.,
				előadó alkotmánybíró				alkotmánybíró

Dr. Trócsányi László s. k.,
alkotmánybíró

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek