• Tartalom

14/2007. (III. 7.) OGY határozat

14/2007. (III. 7.) OGY határozat

„Kábítószerügyi eseti bizottság” létrehozásáról1

2009.05.14.

1. Az Országgyűlés a Házszabály 34. §-ának és 35. §-ának alapján eseti bizottságot hoz létre, amelynek neve: „Kábítószerügyi eseti bizottság” (a továbbiakban: Bizottság).

2. A Bizottság feladata:

– a „Nemzeti Stratégia a Kábítószer-probléma Visszaszorítására” című dokumentumban megfogalmazott stratégiai törekvések alapján a meghozott kormányzati intézkedések áttekintése, eddigi eredményeinek számba vétele és értékelése, beleértve a kábítószerprobléma visszaszorításáról szóló nemzeti stratégiai program céljainak végrehajtásával kapcsolatos kormányzati feladatokról szóló 1129/2004. (XI. 24.) Korm. határozat hatálybalépése óta elvégzett feladatok áttekintését is, építve a 2005. áprilisától 2006. májusáig működött Drogeseti Bizottság által már elvégzett munkára;

– a meghozott intézkedések hatékonyságának vizsgálata és értékelése;

– az Európai Unió 2005–2012-ig hatályban lévő, és két fázisban (2005–2008, 2009–2012) között végrehajtandó kábítószer-ellenes stratégiájából és Akciótervéből eredő feladatok áttekintése és javaslat készítése az Országgyűlés, illetve a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottság számára a további teendőkről és prioritásokról;

– a kábítószer adatgyűjtés európai uniós követelményrendszer teljesítésének vizsgálata;

– az iskolai drogmegelőzés helyzetének átvilágítása;

– a drogbetegek ellátásáért felelős intézményrendszer területi megoszlásának vizsgálata;

– a kábítószerbűnüldözés és a külső határok kábítószercsempészei elleni védelme helyzetének vizsgálata az uniós kötelező joganyag és különösen a Schengeni egyezmény előírásainak tükrében;

– tájékoztatók bekérése, adatgyűjtés az illetékes szervektől, intézményektől;

– a Kábítószerügyi Koordinációs Bizottsággal, illetve az abban résztvevő tárcákkal és intézményekkel, valamint a Kábítószerügyi Egyeztető Fórumokkal való együttműködés és a kábítószerügyi civil szervezetekkel való kapcsolattartás.

3.2 A Bizottság tevékenysége 2010. április 30. napjáig tart. A Bizottság munkájáról jelentést készít, melyet első alkalommal 2007. október 15-ig, majd ezt követően évente az Országgyűlés elé terjeszt.

4.3 A Bizottság 8 tagból áll. A bizottság elnökét az MSZP, alelnökét a FIDESZ képviselőcsoportja jelöli. A tagokra a képviselőcsoportok vezetői tesznek ajánlást az alábbiak szerint:

– MSZP 3

– FIDESZ – Magyar Polgári Szövetség 2

– KDNP 1

– SZDSZ 1

– független 1

Minden képviselőcsoport részéről 1-1 tanácskozási jogú szakértő vehet részt a bizottság munkájában.

5.4 A Bizottság tagjai díjazásban nem részesülnek.

6. A Bizottság működési költségeit az Országgyűlés költségvetéséből kell fedezni.

7. A Bizottság ügyrendjét működésének kezdetén maga állapítja meg.

8.5 A Bizottság a munkáját a tagjainak megválasztásáról szóló országgyűlési határozat közzétételekor kezdi meg.

9. Jelen határozat a közzététele napján lép hatályba.

1

A határozatot az Országgyűlés a 2007. március 5-i ülésnapján fogadta el. A határozatot a 23/2010. (V. 14.) OGY határozat 3. pont h) alpontja hatályon kívül helyezte 2010. május 14. napjával.

2

A 3. pont a 77/2007. (IX. 28.) OGY határozat 1. pontjával megállapított szöveg.

3

A 4. pont a 44/2009. (V. 14.) OGY határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

4

Az 5. pont a 30/2007. (IV. 5.) OGY határozat 2. pontjával megállapított szöveg.

5

A 8. pont a 77/2007. (IX. 28.) OGY határozat 2. pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére