• Tartalom

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet

140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet

a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről1

2019.03.09.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. § (4) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) és 3. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott feladatkörben eljárva – a következőket rendelem el:

Általános rendelkezések2

1. § (1) E rendelet alkalmazásában:

a) vágósertés: az ex 0103921900 vámtarifaszámú, legalább 70 kg élősúlyú vágósertés egyed;

b) tenyészkoca süldő: az elismert sertés tenyésztőszervezet igazolásával rendelkező egyed;

c)3 termelői csoport: a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet szerinti határozattal elismert, valamint a termelői csoportok elismeréséről szóló 42/2015. (VII. 22.) FM rendelet hatálya alá tartozó termelői csoport;

d)4 negyedév: a vágósertéseknek, illetve a tenyészkoca süldőknek a számlán, felvásárlási jegyen vagy belső bizonylaton feltüntetett értékesítési időpontja, amennyiben ez nem szerepel, úgy a számla, felvásárlási jegy vagy belső bizonylat teljesítésének időpontja szerinti naptári negyedév;

e)5 támogatási év: tárgyév január 1-től december 31-ig tartó időszak.

(2)6

(3)7 E rendelet alapján – ha az e rendeletben meghatározott egyéb feltételek teljesülnek – a vágósertés és tenyészkoca süldő (a továbbiakban együttesen: vágósertés) tartása során az előírásokon túlmutató állatjóléti kötelezettségvállalás ellentételezésére vissza nem térítendő támogatás vehető igénybe

a) az előírtnál legalább 10%-kal nagyobb férőhely,

b) a tartási rendszerben természetes feltétel,

c) legalább 9 órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges fény,

d) a verekedés, kimarás megelőzéséhez szükséges feltételek,

e) a takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz,

f) az almozás, vagy

g) a megfelelő mikroklíma

biztosítására.

(4) A vágósertés, a tenyészkoca süldő egyedenként 0,3 állategységnek felel meg.

(5)8 A támogatásban részesülő vágósertések számát a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló miniszteri rendelet szerinti nyilvántartás (a továbbiakban: ENAR nyilvántartás) alapulvételével, az adott tenyészetből a támogatási évben közvetlenül vagy kereskedő útján, vágóhídra vagy élve külföldre (beleértve az Európai Unió tagállamaiba) kiszállított vágósertések vagy tenyésztésre tovább értékesített koca süldők száma alapján kell meghatározni.

(6)9 E rendelet alapján támogatás adott támogatási évre vonatkozóan legfeljebb 10,600 milliárd forint összegig állapítható meg.

(6a)10 A 2015. támogatási évben rendelkezésre álló éves keretösszeg 9,1 milliárd forint.

(6b)11

(7)12 Amennyiben az adott támogatási évre vonatkozóan a jogos igény a (6) bekezdés szerinti összeget meghaladja, úgy a támogatás összege a túligénylés által érintett negyedévre vonatkozóan benyújtott kifizetési kérelmek között a túllépés mértékével arányosan csökken.

(8)13 A támogatás forrása a Magyarország központi költségvetéséről szóló törvény 1. melléklete XII. Földművelésügyi Minisztérium fejezet, 20. Fejezeti kezelésű előirányzatok cím, 5. Nemzeti támogatások alcím, 8. Nemzeti agrártámogatások jogcímcsoporton elkülönített keretösszeg, számlaszáma: 10032000-01220191-51200002.

Támogatási kérelem14

1/A. §15

A támogatási jogosultság feltételei és a támogatás kifizetése16

2. § (1)17 E rendelet szerinti támogatásra az a jogi személy, egyéb gazdálkodó szervezet, valamint a személyi jövedelemadóról szóló 1995. évi CXVII. törvény szerint mezőgazdasági őstermelői igazolvánnyal rendelkező természetes személy – ideértve a mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvény 5. § 5. pontjában meghatározott családi gazdálkodót is – (a továbbiakban együtt: igénylő) jogosult, aki vagy amely

a)18 vállalja a támogatási kérelemben megjelölt jogcím szerinti tevékenységnek a támogatási kérelem benyújtásától számított legalább öt éven át történő folytatását;

b) a támogatási kérelem benyújtásának időpontjában

ba) nem áll felszámolási, végelszámolási eljárás alatt,

bb) megfelel az államháztartásról szóló 2011. évi CXCV. törvény 50. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményeinek,

bc) a mezőgazdasági termelők részére nyújtandó közvetlen támogatás igénybevételére vonatkozó szabályokról szóló miniszteri rendelet szerint közvetlen támogatásra jogosult mezőgazdasági termelőnek minősül,

c) nem címzettje érvényben lévő támogatás visszafizetésére kötelező olyan európai bizottsági határozatnak, amely a támogatást jogellenesnek és a belső piaccal összeegyeztethetetlennek nyilvánította,

d) eleget tesz a tartási helyek, a tenyészetek és az ezekkel kapcsolatos egyes adatok országos nyilvántartási rendszeréről szóló 119/2007. (X. 18.) FVM rendelet előírásainak,

e) a támogatási alapot képező állatok nevelését, hizlalását, termelését saját kockázatára végzi, saját vagy integrátori finanszírozással a vágósertést közvetlenül vagy közvetve vágásra, feldolgozásra vagy külföldi értékesítésre, a tenyészkoca süldőt hazai vagy külföldi továbbtenyésztésre adja át, és

f) a b)–e) pontban foglaltakról a támogatási kérelem benyújtásával egyidejűleg nyilatkozik.

(2) Az e rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, aki/amely

a) vállalja az 1. § (3) bekezdés a)–g) pontjaiban felsorolt tevékenység legalább öt éven át történő folytatását;

b) a tevékenységének megfelelő, az érintett termékpályán működő, olyan államilag elismert termelői csoport, Beszerzési és Értékesítő Szövetkezet, tenyésztő szervezet, terméktanács vagy szakmai szervezet tagja, amely nyitott tagsággal rendelkezik;

c)19 eleget tesz a sertések jelöléséről, valamint Egységes Nyilvántartási és Azonosítási Rendszeréről szóló 83/2015. (XII. 16.) FM rendelet előírásainak;

d)20 a támogatási évben valamennyi állategészségügyi nyilvántartási kötelezettségének eleget tesz, valamint betartja az állategészségügyi és állatvédelmi szabályokat;

e)21

f)22

g)23 nem minősül az európai uniós versenyjogi értelemben vett állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 37/2011. (III. 22.) Korm. rendelet 6. §-a szerinti nehéz helyzetben lévő vállalkozásnak.

h)24

(3) E rendelet szerinti támogatásra az az igénylő jogosult, akinek/amelynek jogerős határozatban megállapított, jogosulatlanul igénybe vett agrár- vagy agrár-vidékfejlesztési támogatásból eredő tartozása nincs.

(4)25 A teljes negyedévre vonatkozó támogatás kifizetése iránti kérelmet az ügyfél egy alkalommal, a Kincstár által a 3. számú mellékletben meghatározott adattartalommal rendszeresített és a Kincstár honlapján közleményben közzétett nyomtatványon a negyedévet követő hónap utolsó napjáig nyújthat be a jogosult lakóhelye, illetve székhelye szerint illetékes megyei kormányhivatalhoz. A kifizetési kérelemben kizárólag a támogatási kérelemben megjelölt és a támogatási döntésben jóváhagyott tartási helyre, állatlétszámra, illetve tevékenységre vonatkozó igények szerepelhetnek. A támogatási kérelemben meg nem jelölt vagy a támogatási döntésben jóvá nem hagyott tartási helyre, tevékenységre, illetve a jóváhagyott állatlétszámot meghaladó állatlétszámra vonatkozó kifizetési igényt a Kincstár elutasítja. A kifizetési kérelem benyújtására nyitva álló időszakot a vágósertéseknek, illetve tenyészkoca süldőknek a számlán, felvásárlási jegyen vagy belső bizonylaton feltüntetett értékesítési időpontja, ennek hiányában a számla, felvásárlási jegy vagy belső bizonylat teljesítésének időpontja határozza meg.

(4a)26 A 2016. I. negyedévre vonatkozó kifizetési kérelem legkésőbb 2016. május 15-ig nyújtható be.

(5)27 A kifizetési kérelemhez csatolni kell

a) az egyes jogcímeknél meghatározott dokumentumokat,

b) a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát),

c)28 a tenyésztésre értékesített koca süldők esetében a tenyésztő szervezet igazolásának eredeti példányát,

d)29

e)30 a megyei kormányhivatalnak az állat-egészségügyi nyilvántartási kötelezettségek igénylő általi teljesítéséről szóló igazolása eredeti példányát,

f)31 a megyei kormányhivatalnak az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok igénylő általi betartásáról szóló, az érintett tenyészet 1. § (5) bekezdés szerinti létszámát is tartalmazó igazolása eredeti példányát, és

g)32

(6)33 Amennyiben az igénylő bérhízlalást, bérnevelést végez, úgy a kifizetési kérelemhez csatolni kell

a) az egyes jogcímeknél meghatározott dokumentumokat,

b) a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló szerződés másolatát,

c) a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló számla másolatát,

d) a bérhízlaltató, bérneveltető által kiállított, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (a bérhízlaltatónál, bérneveltetőnél végrehajtott saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát, illetve a sertések leadásáról szóló szállítóleveleket),

e)34 a bérhízlaltató, bérneveltető nyilatkozatának eredeti példányát arról, hogy a bérhízlaló, bérnevelő kérelméhez csatolt számlákon, felvásárlási jegyeken, belső bizonylatokon feltüntetett állomány után kifizetési kérelmet nem nyújt be,

f)35 a tenyésztésre értékesített koca süldők esetében a tenyésztő szervezet igazolásának eredeti példányát,

g)36

h)37 a megyei kormányhivatalnak az állat-egészségügyi nyilvántartási kötelezettségek, valamint az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok betartásáról szóló, az érintett tenyészet 1. § (5) bekezdés szerinti létszámát is tartalmazó igazolása eredeti példányát.

(7)38 Amennyiben az igénylő bérhízlaltatást, bérneveltetést végez, úgy a kifizetési kérelemhez csatolni kell

a) az egyes jogcímeknél meghatározott dokumentumokat,

b) a bérhízlalásról, bérnevelésről szóló szerződés másolatát,

c) az általa kiállított, a sertés értékesítéséről szóló számla, illetve felvásárlási jegy másolatát (saját vágás esetén a vágás végrehajtását igazoló belső bizonylat másolatát),

d)39 a bérhízlaló, bérnevelő nyilatkozatának eredeti példányát arról, hogy a bérhízlaltató, bérneveltető kérelméhez csatolt számlákon, felvásárlási jegyeken, belső bizonylatokon feltüntetett állomány után kifizetési kérelmet nem nyújt be,

e)40 a tenyésztésre értékesített koca süldők esetében a tenyésztő szervezet igazolásának eredeti példányát,

f)41

g)42 a megyei kormányhivatalnak az állat-egészségügyi nyilvántartási kötelezettségek, valamint az állategészségügyi és állatvédelmi szabályok betartásáról szóló, az érintett tenyészet 1. § (5) bekezdés szerinti létszámát is tartalmazó igazolása eredeti példányát.

(8)43 A Kincstár a döntését az adott negyedévre vonatkozóan benyújtott összes kifizetési kérelem ellenőrzését követően hozza meg.

(9)44 A Kincstár a támogatási évet követő évben, a szükséges forrás igazolt rendelkezésre állását követően intézkedik a támogatás kifizetéséről.

(9a)45 A (9) bekezdéstől eltérően a 2017. év I., II. és – a 2017. évben elsőfokú döntéssel lezárt – III. negyedévre vonatkozó jogos igények kifizetésére 2017. évben kerül sor.

(9b)46 A (9) bekezdéstől eltérően a 2017. I. és II. negyedévre, továbbá – a forrás rendelkezésre állásának mértékéig – a 2017. III. negyedévre vonatkozó jogos igények kifizetésére 2017. évben kerül sor.

(10)47 A beérkezett összes igényről, a jóváhagyott igényekről és a kifizetett támogatásról a Kincstár havonta tájékoztatást küld az agrárpolitikáért felelős miniszternek.

(11)48

(12)49 A támogatás azonos elszámolható költségek fedezése céljából nem halmozható más helyi, regionális, nemzeti vagy közösségi támogatási programból kapott támogatással.

Nagyobb férőhely biztosítása

3. § (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely a vágósertés tartása során a mezőgazdasági haszonállatok tartásának állatvédelmi szabályairól szóló 32/1999. (III. 31.) FVM rendelet 2. számú melléklet 1.2.1. pontjában meghatározott nagyságú férőhelynél (a továbbiakban: előírt férőhely) legalább 10%-kal nagyobb alapterületet biztosít, amely

a) 110 kg alatti vágósertés esetén legalább 0,715 m2,

b) 110 kg feletti vágósertés esetén legalább 1,1 m2

nagyságú férőhelyet jelent állategyedenként.

(2)50 A támogatás mértéke állategységenként egyezerhatszázharminc forint.

(3)51 Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását az állatállományt felügyelő kezelő állatorvos (a továbbiakban: kezelő állatorvos) a támogatási év január 1.–június 30., valamint a július 1.–december 31. közötti időszakában legalább egy alkalommal, az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény alapján vezetett állomány-nyilvántartás szerinti állatlétszám és az engedélyezett építési engedély szerinti istálló méret alapján vizsgálja.

(4)52 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell:

a) a Magyar Építész Kamara Tervezői Névjegyzékében szereplő kamarai tag által készített, az istállók méretére vonatkozó alaprajz másolati példányát, és

b)53 a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatokról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.

Természetes feltétel biztosítása a tartási rendszerben

4. § (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely természetes feltétel biztosítása érdekében akként módosítja tartási rendszerét, hogy legalább az előírt férőhely 20%-ának nagyságában alkalmazott kifutó állagmegőrzéséről gondoskodik.

(2)54 A támogatás mértéke állategységenként négyszázhetvenegy forint.

(3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását a kezelő állatorvos a támogatási évben legalább egy alkalommal vizsgálja.

(4)55 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, valamint a (3) bekezdés szerinti vizsgálatról. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.

Fény biztosítása

5. § (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely legalább 9 órán át természetes vagy legalább 11 órán át mesterséges (50 lux/m2) fényt biztosít a vágósertés tartási helyén.

(2)56 A támogatás mértéke állategységenként egyezeregyszázhuszonegy forint.

(3)57 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát az (1) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről. Az igazoláson fel kell tüntetni annak időbeli hatályát.

Verekedések, kimarások megelőzése

6. §58 (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely teljesíti a verekedések, kimarások megelőzéséhez szükséges követelményeket, ezen belül gondoskodik a szakszerű apaállat-használatról.

(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezerhatszáznyolvanegy forint.

(3) Az igénylő gondoskodik a sertések napi kétszeri ellenőrzéséről, és megteszi a szükséges intézkedéseket az agresszív állatok szétválasztására a 100 állatnál kevesebbet tartó telepek esetében is.

(4) Az igénylő által tartott vágósertések vonatkozásában a fülroncsolás és farokrágás, valamint a mechanikai sérülések aránya nem haladhatja meg az 5%-ot, amelynek teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévenként ellenőrzi.

(5) A csoportosan tartott tenyészkoca süldők elkerülhetetlen újrafalkásítása esetén az igénylő a csoportosan tartott tenyészkoca süldők számára 1,72 m2/állat férőhelyet biztosít, amely teljesülését a kezelő állatorvos legalább negyedévente ellenőriz.

(6)59 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell:

a)60 a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát arról, hogy a vágósertéseket származás-igazolással rendelkező apaállattal vagy engedélyezett mesterséges termékenyítő állomásról származó szaporítóanyaggal tenyésztették, és

b)61 a telepi állatjóléti felelős igazolásának eredeti példányát a (3) bekezdés szerinti feltételek teljesítéséről, továbbá

c)62 vágósertések esetén a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát a (4) bekezdésben meghatározott feltétel teljesítéséről, illetve

d)63 tenyészkoca süldők tartása esetén a telepi állatjóléti felelős igazolásának eredeti példányát az (5) bekezdés szerinti feltételek teljesítéséről.

(7)64 Az igazolásokon fel kell tüntetni azok felhasználhatóságának idejét. Az igazolás kiállításának időpontja legfeljebb fél évvel lehet korábbi a kifizetési kérelem benyújtásának időpontjánál.

Takarmányozáshoz ivóvíz minőségű víz biztosítása

7. § (1)65 E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki (amely) a vágósertés takarmányozásához – a 2. számú mellékletben előírt dokumentumokkal igazolt – az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet előírásainak megfelelő minőségű vizet használ.

(2)66 A támogatás mértéke állategységenként egyezerkilencszázhatvanegy forint.

(3) Az igénylőnek az általa takarmányozáshoz használt víz (1) bekezdés szerinti feltételnek való megfelelését évente ellenőriztetnie kell ivóvízvizsgálatra akkreditált laboratóriummal.

(4)67 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell a 2. számú mellékletben meghatározott dokumentumok valamelyikét.

Almozás biztosítása

8. § (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki/amely alom alkalmazásával a vágósertésnek száraz, meleg tartási helyet biztosít.

(2)68 A támogatás mértéke vásárolt, illetve saját előállítású alom esetén állategységenként legfeljebb nyolcszázötvenhárom forint.

(3) Az (1) bekezdés szerinti feltétel biztosítását a kezelő állatorvos a támogatási évben legalább egy alkalommal vizsgálja.

(4)69 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell:

a)70 a kezelő állatorvos igazolásának eredeti példányát az (1) bekezdésben meghatározott feltétel biztosításáról, és

b)71 az alom kezelésének, valamint beszerzésének költségeiről kiállított számla eredeti példányát.

Megfelelő mikroklíma biztosítása

9. §72 (1) E jogcím alapján az az igénylő jogosult támogatásra, aki vagy amely vállalja, hogy az istállóban szén-dioxid (CO2) esetében a 2850 mg/légm3-t, ammónia (NH3) esetében legfeljebb 9,5 mg/légm3-t nem haladja meg a gázkoncentráció.

(2) A támogatás mértéke állategységenként egyezernégyszáz forint.

(3)73 A 3. számú mellékletben meghatározott adattartalmú kifizetési kérelemhez csatolni kell az (1) bekezdésben meghatározott mikroklíma-paraméterek méréséről negyedévente készült, a kezelő állatorvos által ellenjegyzett jegyzőkönyv másolatát.

Záró rendelkezések74

10. § (1) E rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

(2)75

(3)76 Ez a rendelet az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról és az 1698/2005/EK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2013. december 17-i 1305/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból (EMVA) nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 1698/2005/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló, 2006. december 15-i 1974/2006/EK bizottsági rendelet 27. cikkének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

(4)77 E rendelet az agrár- és erdészeti ágazatban nyújtott állami támogatásokról szóló, 2014–2020 időszakra vonatkozó európai uniós iránymutatás I. és III. részének, illetve II. részének az állatjóléti kötelezettségvállalások teljesítéséhez nyújtott támogatásról szóló 1.1.5.2 alfejezete végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

11. §78 Az egyes állatjóléti támogatási tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel [a továbbiakban: 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet] megállapított rendelkezéseket a 33/2014. (IV. 4.)VM rendelet hatályba lépésekor79 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell azzal, hogy a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelettel megállapított 6. § (1), (3)–(7) bekezdését, 9. § (1) és (3) bekezdését, valamint 1. számú mellékletét a 2014. év II. negyedévére és az azt követő negyedévekre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelmek alapján indult eljárásokban kell alkalmazni.

12. §80 E rendeletnek a baromfi ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 139/2007. (XI. 28.) FVM rendelet, valamint a sertés ágazatban igénybe vehető állatjóléti támogatások feltételeiről szóló 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelet módosításáról szóló 80/2015. (XII. 4.) FM rendelettel [a továbbiakban: 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet] megállapított 1. § (1) bekezdés e) pontját, (5), (6) és (6b) bekezdését, 1/A. §-át, 2. § (2) bekezdés a) és d) pontját, 2. § (4), (5), (6) bekezdés e) pontját, (7) bekezdés d) pontját és (9a) bekezdését, 3. § (4) bekezdését, 4. § (4) bekezdését, 5. § (3) bekezdését, 6. § (6) és (7) bekezdését, 7. § (4) bekezdését, 8. § (4) bekezdését, 9. § (3) bekezdését, valamint 1. és 3. számú mellékletét a 2015. IV. negyedévre benyújtott támogatási kérelmekre nem kell alkalmazni.

13. §81 (1) E rendeletnek az egyes agrártámogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 25/2016. (IV. 11.) FM rendelettel [a továbbiakban: 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet] megállapított 1. § (7) bekezdését, 1/A. § (5) bekezdését, 2. § (4) és (4a) bekezdését, valamint 2. § (8) bekezdését a 2016. támogatási évre vonatkozóan benyújtott támogatási kérelemre indult eljárásokban is alkalmazni kell.

(2) E rendeletnek a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelettel hatályon kívül helyezett 1. § (6b) bekezdését és 2. § (11) bekezdését a 2016. támogatási évre benyújtott támogatási kérelemre indult eljárásokban sem kell alkalmazni.

(3)82 E rendeletnek az egyes agrárgazdasági tárgyú miniszteri rendeletek módosításáról szóló 80/2016. (XII. 13.) FM rendelettel megállapított 1. § (6) bekezdését a 2016. támogatási évre benyújtott támogatási kérelmekre indult eljárásokban is alkalmazni kell.

14. §83 E rendeletnek az egyes nemzeti forrásból finanszírozott mezőgazdasági támogatásokat szabályozó miniszteri rendeletek módosításáról szóló 4/2019. (III. 6.) AM rendelettel [a továbbiakban: 4/2019. (III. 6.) AM rendelet] megállapított 1. § (6) bekezdését a 2018. évre benyújtott támogatás kifizetése iránti kérelemre indult, a 4/2019. (III. 6.) AM rendelet hatálybalépésekor84 folyamatban lévő eljárásokban is alkalmazni kell.

1. számú melléklet a 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez85

I.         A támogatási kérelem adattartalma
    1.     Az igénylő azonosítására szolgáló adatok.
    2.     A mezőgazdasági termelő vállalkozás mezőgazdasági csoportmentességi rendelet I. melléklete szerinti üzemmérete (KKV besorolása).
    3.     A tevékenységgel érintett tartási hely vagy helyek adatai.
    4.     A támogatással érintett öt évre vonatkozó tevékenység kezdő és befejező éve.
    5.     A tevékenységekre vonatkozó kötelezettségvállalás és a hozzá kapcsolódó sertés darabszám, valamint állategység
– két tizedes jegy pontossággal – megjelölése tartási helyenként.
    6.     A tevékenység megvalósításához szükséges, tervezett támogatás összege.
    7.     Nyilatkozatok.
    8.     Keltezés, ügyfél (cégszerű) aláírása.
    9.     Mellékletek
9.1.     Nagyvállalkozás esetén az 1/A. § (4) bekezdés a) pontja szerinti élelmiszerlánc-biztonsági és állategészségügyi hatáskörében eljáró megyei kormányhivatal igazolás egy eredeti példánya.
9.2.     Az 1/A. § (4) bekezdés b) pontja szerinti, a vágósertés létszámról szóló igazolás egy eredeti példánya.
II.         Az 1/A. § (4) bekezdés a) pontja szerinti elemzés adattartalma

 

 

A

B

C

D

 

1.

1. § (3) bekezdés
a)–g) pontja szerinti tevékenységek megvalósítása nélkül

1. § (3) bekezdés
a)–g) pontja szerinti tevékenységek megvalósításával támogatás nélkül

1. § (3) bekezdés
a)–g) pontja szerinti tevékenységek megvalósításával támogatással

 

2.

Foglalkoztatottak létszáma fő

 

 

 

 

3.

Támogatásban érintett állatlétszám ÁE

 

 

 

 

4.

Üzemi tevékenység eredménye ezer Ft

 

 

 

 

5.

a) minőségi adatok
aa) férőhely mértéke;
ab) természetes tartási feltételek javulása (%-ban);
ac) természetes és mesterséges fény biztosítása (óra);
ad) verekedés, kimarás gyakorisága (%-ban);
ae) takarmányozáshoz felhasznált ivóvíz minősége;
af) almozás gyakorisága;
ag) gázkoncentráció szintje
b) elhullások száma (ÁE)
c) csökkent értékű értékesítés száma (ÁE)

 

 

 

2. számú melléklet a 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez86

A takarmányozáshoz használt itatóvizet ivóvíz minőségűnek kell tekinteni, ha az igénylő a kifizetési kérelemhez csatolja:
a)87 az akkreditált laboratórium vizsgálati eredményét tartalmazó dokumentum másolatát arról, hogy az itatásra használt víz az ivóvíz minőségi követelményeiről és az ellenőrzés rendjéről szóló 201/2001. (X. 25.) Korm. rendelet 1. számú mellékletében a víz nyerési módjától függően meghatározott határértékek tekintetében megfelel az ivóvíz minőségi követelményeinek az alábbi paraméterek vonatkozásában:
1. mikrobiológiai vizsgálatok: E. coli, telepszám 20 °C-on,
2. kémiai vizsgálatok: szín, szag, nitrit, permanganát index, vezetőképesség,
valamint az igénylő nyilatkozatának eredeti példányát arról, hogy a víznyerőhely megfelelően van kialakítva, biztosítva ezzel az itatóvíz szennyeződésének megakadályozását, vagy
b)88 a vízszolgáltató írásos nyilatkozatának eredeti példányát arról, hogy az általa szolgáltatott víz ivóvíz minőségű, ha a telepen az állatok vízellátása vezetékes vízhálózatról történik.

3. számú melléklet a 140/2007. (XI. 28.) FVM rendelethez89

A kifizetési kérelem adattartalma és a csatolandó mellékletek
1. Az igénylő azonosító-adatai.
1.1. Ügyfél-azonosító.
2. Támogatás jogcímének meghatározás.
2.1. A vágósertés vagy tenyészkoca süldő darabszáma.
2.2. Az igénylő meghatározása (alapanyag-termelő, bérhízlaló vagy bérnevelő, bérhízlaltató vagy bérneveltető).
2.3. Tartási hely azonosító vagy azonosítók.
3. Az igényelt támogatás összesen (Ft).
4. Nyilatkozatok.
5. Keltezés, igénylő (cégszerű) aláírása.
6.90 Az állatállományt felügyelő vagy kezelő állatorvos igazolásának eredeti példánya arról, hogy a kérelemben megjelölt támogatási igény megalapozott.
7. Keltezés, állatállományt felügyelő vagy kezelő állatorvos aláírása és bélyegzőlenyomata.
8. Mellékletek
8.1.91 A megyei kormányhivatal igazolásának eredeti példánya – bűnügyi személyes adat közlésének kivételével – a 2. § (2) bekezdés d) pontjában előírt feltételek teljesítéséről;
8.2. Bérhízlaló vagy bérnevelő esetén a 2. § (6) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.3. Bérhízlaltató vagy bérneveltető esetén a 2. § (7) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.4. Nagyobb férőhely biztosítása esetén a 3. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.5. Természetes feltétel biztosítása esetén a 4. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.6. Fény biztosítása esetén az 5. § (3) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.7. Verekedés, kimarás megelőzése esetén a 6. § (6) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.8. Ivóvíz minőségű víz biztosítása esetén a 7. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.9. Alom biztosítása esetén a 8. § (4) bekezdésében előírt dokumentumok;
8.10. Mikroklíma biztosítása esetén a 9. § (3) bekezdésében előírt dokumentumok.
1

A rendeletet a 39/2018. (XII. 13.) AM rendelet 19. §-a hatályon kívül helyezte 2019. május 31. napjával.

2

Az 1. §-t megelőző alcímet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 11. §-a iktatta be.

3

Az 1. § (1) bekezdés c) pontja a 6/2017. (II. 13.) FM rendelet 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

4

Az 1. § (1) bekezdés d) pontját a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 11. § (1) bekezdése iktatta be.

5

Az 1. § (1) bekezedés e) pontját a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 12. § (1) bekezdése iktatta be.

6

Az 1. § (2) bekezdését az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte.

7

Az 1. § (3) bekezdése az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

8

Az 1. § (5) bekezedése a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 12. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

9

Az 1. § (6) bekezdése a 80/2016. (XII. 13.) FM rendelet 1. §-ával megállapított, a 4/2019. (III. 6.) AM rendelet 2. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

10

Az 1. § (6a) bekezdését újonnan a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be.

11

Az 1. § (6b) bekezdését a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 12. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 12. §-a.

12

Az 1. § (7) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 11. § (3) bekezdésével megállapított, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § a) pontja szerint módosított szöveg.

13

Az 1. § (8) bekezdése a 6/2017. (II. 13.) FM rendelet 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

14

Az 1/A. §-t megelőző alcímet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 13. §-a iktatta be.

15

Az 1/A. §-t a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 13. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 35/2018. (XII. 6.) AM rendelet 5. §-a.

16

A 2. §-t megelőző alcímet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 14. §-a iktatta be.

17

A 2. § (1) bekezdése az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 7. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

18

A 2. § (2) bekezdés a) pontja a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 15. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

19

A 2. § (2) bekezdés c) pontja a 6/2017. (II. 13.) FM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

20

A 2. § (2) bekezdés d) pontja a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 15. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 2. § (2) bekezdés e) pontját a 33/2014. (XII. 10.) FM rendelet 5. §-a hatályon kívül helyezte.

22

A 2. § (2) bekezdés f) pontját az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 11. §-a hatályon kívül helyezte.

23

A 2. § (2) bekezdés g) pontja a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 12. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

24

A 2. § (2) bekezdés h) pontját a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 13. §-a hatályon kívül helyezte. E módosító rendelet 21. § (2) bekezdése alapján a 2010. március 14. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni.

25

A 2. § (4) bekezdése a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 9. §-ával megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 24. § d) pontja szerint módosított szöveg.

26

A 2. § (4a) bekezdését a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 9. §-a iktatta be.

27

A 2. § (5) bekezdése az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 7. § (3) bekezdésével megállapított, a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

28

A 2. § (5) bekezdés c) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

29

A 2. § (5) bekezdés d) pontját a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 20. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

30

A 2. § (5) bekezdés e) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

31

A 2. § (5) bekezdés f) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

32

A 2. § (5) bekezdés g) pontját a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 20. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

33

A 2. § (6) bekezdése az 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

34

A 2. § (6) bekezdés e) pontja a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § b) pontja, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § f) pontja szerint módosított szöveg.

35

A 2. § (6) bekezdés f) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

36

A 2. § (6) bekezdés g) pontját a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 20. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

37

A 2. § (6) bekezdés h) pontja az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 10. § a) pontja, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

38

A 2. § (7) bekezdését a 110/2008. (VIII. 30.) FVM rendelet 1. §-a iktatta be, szövege az 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

39

A 2. § (7) bekezdés d) pontja a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § b) pontja, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § f) pontja szerint módosított szöveg.

40

A 2. § (7) bekezdés e) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § d) pontja szerint módosított szöveg.

41

A 2. § (7) bekezdés f) pontját a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 20. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

42

A 2. § (7) bekezdés g) pontja az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 10. § a) pontja, a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § e) pontja szerint módosított szöveg.

44

A 2. § (9) bekezdését az 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 111/2012. (X. 29.) VM rendelet 6. § (1) bekezdésével megállapított, a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 24. § c) pontja szerint módosított szöveg.

45

A 2. § (9a) bekezdését a 111/2012. (X. 29.) VM rendelet 6. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 6/2017. (II. 13.) FM rendelet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

46

A 2. § (9b) bekezdését a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 15. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 6/2017. (II. 13.) FM rendeet 6. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

47

A 2. § (10) bekezdését az 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 88/2016. (XII. 29.) FM rendelet 24. § b) pontja szerint módosított szöveg.

48

A 2. § (11) bekezdését a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 9. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 12. §-a.

49

A 2. § (12) bekezdését az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 7. § (4) bekezdése iktatta be.

50

A 3. § (2) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 13. §-ával megállapított szöveg.

51

A 3. § (3) bekezdése a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 9. § (4) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 21. § (2) bekezdése alapján a 2010. március 14. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni.

52

A 3. § (4) bekezdése a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 9. § (4) bekezdésével megállapított, a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

53

A 3. § (4) bekezdés b) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § h) pontja szerint módosított szöveg.

54

A 4. § (2) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 14. §-ával megállapított szöveg.

56

Az 5. § (2) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 15. §-ával megállapított szöveg.

58

A 6. § a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 16. §-ával megállapított szöveg.

59

A 6. § (6) bekezdés nyitó szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

60

A 6. § (6) bekezdés a) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § h) pontja szerint módosított szöveg.

61

A 6. § (6) bekezdés b) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § i) pontja szerint módosított szöveg.

62

A 6. § (6) bekezdés c) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § h) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 6. § (6) bekezdés d) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § i) pontja szerint módosított szöveg.

64

A 6. § (7) bekezdése a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

65

A 7. § (1) bekezdése a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 10. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító rendelet 21. § (2) bekezdése alapján a 2010. március 14. napját követően benyújtott támogatási kérelmek esetén kell alkalmazni.

66

A 7. § (2) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 17. §-ával megállapított szöveg.

67

A 7. § (4) bekezdése a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 10. § (4) bekezdésével megállapított, a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

68

A 8. § (2) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 18. §-ával megállapított szöveg.

69

A 8. § (4) bekezdése a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 10. § (5) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

70

A 8. § (4) bekezdés a) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § h) pontja szerint módosított szöveg.

71

A 8. § (4) bekezdés b) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § j) pontja szerint módosított szöveg.

72

A 9. § a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 19. §-ával megállapított szöveg.

73

A 9. § (3) bekezdése a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § d) pontja szerint módosított szöveg.

74

A 10. §-t megelőző alcímet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 16. §-a iktatta be.

75

A 10. § (2) bekezdését a 19/2010. (III. 11.) FVM rendelet 13. §-a hatályon kívül helyezte.

76

A 10. § (3) bekezdése a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 20. §-ával megállapított szöveg.

77

A 10. § (4) bekezdését az 58/2015. (IX. 24.) FM rendelet 8. §-a iktatta be.

78

A 11. §-t a 75/2013. (IX. 6.) VM rendelet 6. §-a iktatta be, szövege a 33/2014. (IV. 4.) VM rendelet 21. §-ával megállapított szöveg.

79

A hatálybalépés időpontja 2014. április 5.

80

A 12. §-t a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 17. §-a iktatta be.

81

A 13. §-t a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 10. §-a iktatta be.

82

A 13. § (3) bekezdését a 80/2016. (XII. 13.) FM rendelet 2. §-a iktatta be.

84

A hatálybalépés időpontja 2019. március 9.

85

Az eredeti melléklet számozását 1. számú mellékletre változtatta a 80/2008. (VI. 24.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdése, szövege a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

86

A 2. számú mellékletet a 80/2008. (VI. 24.) FVM rendelet 4. § (2) bekezdése iktatta be, egyidejűleg az eredeti melléklet számozását 1. számú mellékletre változtatva. A 2. számú melléklet az 56/2009. (IV. 29.) FVM rendelet 3. §-ával megállapított, nyitó szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § b) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 2. számú melléklet a) pont nyitó szövegrésze a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 19. § e) pontja, záró szövegrésze a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § k) pontja szerint módosított szöveg.

88

A 2. számú melléklet b) pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § k) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 3. számú mellékletet a 80/2015. (XII. 4.) FM rendelet 18. § (2) bekezdése iktatta be.

90

A 3. számú melléklet 6. pontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § l) pontja szerint módosított szöveg.

91

A 3. számú melléklet 8. pont 8.1. alpontja a 25/2016. (IV. 11.) FM rendelet 11. § m) pontja szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére