• Tartalom

141/2007. (HK 1/2008.) HM utasítás

141/2007. (HK 1/2008.) HM utasítás

a külföldi fegyveres erők repülőeszközei magyarországi, valamint a Magyar Honvédség repülőeszközei külföldön végrehajtott üzemanyag feltöltésének és elszámolásának rendjéről*

2008.01.17.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 52. § (1) bekezdés f) pontjában kapott felhatalmazás alapján, figyelemmel az Észak-atlanti Szerződés részes államai és a „Békepartnerség” más résztvevő államai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodás és annak Kiegészítő Jegyzőkönyve megerősítéséről és kihirdetéséről szóló 1995. évi CII. törvény Mellékletének II. Cikkére és XI. Cikkének 11. pontjára; az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló Megállapodáshoz történő csatlakozásról, a Megállapodás kihirdetéséről, valamint a Megállapodáshoz kapcsolódó egyes jogszabályok módosításáról szóló 1999. évi CXVII. törvény II. Cikkére, valamint a XI. Cikk 11. pontjára; az 1992. március 24-én, Helsinkiben aláírt Nyitott Égbolt Szerződés kihirdetéséről szóló 2004. évi V. törvény (a továbbiakban: Nyitott Égbolt Szerződés) rendelkezéseire és a Nyitott Égbolt Konzultatív Bizottság (a továbbiakban: KB) döntéseire; a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: Jöt.) 7. § 18. pontja, 43. §-a, 53. § (1) bekezdés a) pontjára; az Észak-atlanti Szerződés tagállamainak és a Békepartnerség más résztvevő államainak Magyarországon tartózkodó fegyveres erői és polgári állománya által felhasznált üzemanyagok, olaj és kenőanyagok általános forgalmi adó és jövedéki adó mentes beszerzésének és értékesítésének szabályairól szóló 13/2000. (IV. 14.) PM–HM együttes rendeletre (a továbbiakban: 13/2000. PM–HM rendelet), valamint az üzemanyag petróleum adómentes beszerzésének, nyilvántartásának és elszámolásának külön szabályairól, valamint a külföldi államok fegyveres erőinek ellátását végző szervezet jövedéki nyilvántartásának vezetésére vonatkozó előírásokról szóló 45/1997. (XII. 31.) PM–HM együttes rendeletre a következő

utasítást


adom ki:

Általános rendelkezések

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra, a honvédelmi miniszter alárendeltségébe, közvetlen irányítása és fenntartói irányítása alá tartozó szervezetekre, valamint a Magyar Honvédség katonai szervezeteire (a továbbiakban együtt: honvédségi szervezetek) terjed ki.

(2) Az utasításban foglaltakat kell alkalmazni:

a) a külföldi fegyveres erők állományába tartozó, illetve azok alkalmazásában álló repülőeszközök honvédségi szervezetnél,

b) a honvédségi szervezetek repülőeszközei a Magyar Köztársaság területén kívül (külföldön) végrehajtott üzemanyag feltöltésével és elszámolásával kapcsolatos ügyekben.

(3) A külföldi fegyveres erők hőerőgépei magyarországi, valamint a Magyar Honvédség hőerőgépei külföldön végrehajtott üzemanyag feltöltésének és elszámolásának rendjét a 98/2007. (HK 17.) HM utasítás (a továbbiakban: 98/2007. HM ut.) szabályozza. Amennyiben a jelen szakasz (4) bekezdés b) pontjában említett repülőpetróleum nem repülőeszközbe, illetve nem sugárhajtómű, vagy gázturbina üzemeltetéséhez kerül feltöltésre, úgy a 98/2007. HM ut. rendelkezései szerint kell eljárni.

(4) Az utasítás értelmezésében:

a) üzemanyag: a Magyar Honvédség üzemanyag szolgálatában alkalmazható HETK számokról, az üzemanyag és üzemanyag technikai eszköz árakról (Nómenklatúra) szóló 6/2000. (HK 10.) MH üzemanyag szolgálatfőnöki szakutasításban (a továbbiakban: Nómenklatúra) szereplő, vagy azokkal azonos rendeltetésű és műszaki paraméterű, jelen bekezdés d) pontjában említett repülő-eszközök rendeltetésszerű működtetéséhez szükséges hajtó-, kenő-, karbantartó- és egyéb anyag;

b) repülő-hajtóanyag: a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvényben megjelölt vámtarifaszámok alkalmazásáról szóló 13/2004. (III. 25.) PM rendelet 1. számú mellékletében meghatározott 2710 11 31 (a továbbiakban: repülőbenzin) és 2710 19 21 (a továbbiakban: üzemanyag petróleum) vámtarifaszám alá tartozó termékek;

c) hajtóanyag: a jövedéki adóról és a jövedéki termékek forgalmazásának különös szabályairól szóló 2003. évi CXXVII. törvényben megjelölt vámtarifaszámok alkalmazásáról szóló 13/2004. (III. 25.) PM rendelet 1. számú mellékletében meghatározott 2710 11 41, 2710 11 45, 2710 11 49 (motorbenzinek), 2710 19 41, 2710 19 45, 2710 19 49 (gázolajok), és a 3824 90 99 (biodízel) vámtarifaszám alá tartozó termékek;

d) repülőeszköz: belsőégésű motor, sugárhajtómű, vagy gázturbina által hajtott, a jelen bekezdés b) pontjában meghatározott repülőbenzin, vagy üzemanyag petróleum elégetésével felszabaduló energiát hasznosító berendezés által hajtott légijármű;

e) külföldi fegyveres erő repülőeszköze: külföldi fegyveres erő kötelékébe tartozó, vagy annak alkalmazásában álló, a külföldi fegyveres erő és/vagy polgári állománya által szolgálati feladatok ellátása céljából használt, jelen bekezdés d) pontjában meghatározott eszköz.

(5) Az utasításban foglaltakat is kell alkalmazni a Honvédelmi Minisztérium Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (a továbbiakban: HM FLÜ) által a Jöt. 43. §-ban meghatározott engedély (keretengedély) birtokában történő repülőpetróleum jövedéki adómentes beszerzésére, valamint az engedély betétlapjaiban megjelölt MH telephelyeken történő készletezésére és jövedéki adómentes felhasználására, illetve az MH szervezeteinek telephelyein a Jöt. 53. § (1) bekezdésének a) pontjában meghatározott jövedéki termékek adómentes felhasználására, továbbá a Nyitott Égbolt megfigyelő repülések végrehajtásával kapcsolatos üzemanyag költségek elszámolásának rendjére.

a) Az üzemanyag petróleum MH által történő jövedéki adómentes beszerzése csak a Jöt. 43. §-ban meghatározott keretengedély birtokában lehetséges.

b) Az adózatlan üzemanyag petróleum éves beszerzésével kapcsolatban a Magyar Honvédség Veszélyesanyag Ellátó Központ (a továbbiakban: MH VEK) a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság jóváhagyását követően minden év november 30-ig írásban adja meg a HM FLÜ részére a következő évben beszerezni kívánt mennyiséget telephelyi bontásban tételesen és összesítve, liter és tonna mértékegységben.

c) A HM FLÜ és a keretengedélyben meghatározott szervezetek (telephelyek) részére kiadott keretengedély tartalmában bekövetkező változások esetén (végelszámolás, telephelybezárás, helyrajzi viszonyszámok változása, a felelős vezető és az aláírásra jogosultak körében bekövetkező változások) az érintett Szervezetnek a változás időpontját megelőző 20 nappal korábban megkereséssel kell élnie a HM FLÜ, mint a keretengedély birtokosa felé.

d) Adózatlan üzemanyag petróleum adófelfüggesztéssel történő szállítása esetén alkalmazandó 2719/92/EGK rendeletben meghatározott Adminisztratív Kísérő Okmány éves beszerzésével kapcsolatban a keretengedélyes telephely minden év november 30-ig írásban adja meg a HM FLÜ részére a következő évben felhasználni kívánt okmány darabszámát. Az okmány kitöltésére és aláírására, kizárólag a felelős vezető (jövedéki ügyintéző) jogosult.

e) A felelős vezető (jövedéki ügyintéző) feladata a Jöt. 46. §-ban meghatározott negyedéves készletfelvétel és elszámolás elkészítése, vámhatóság felé történő benyújtása, valamint a jövedéki szabályozást érintő érdemi nyilatkozattétel.

f) Üzemanyag petróleum készletében bekövetkező változásokról a keretengedélyben megjelölt Szervezet készítsen havi jelentést, amit a tárgyhónapot követő hónap 5. napjáig a HM FLÜ részére eredetben küldjön meg, az MH VEK egyidejű tájékoztatása mellett.

g) Adózatlan üzemanyag petróleum készletében eltulajdonításból (pl. lopás) bekövetkező hiány, el nem számolható veszteség esetén a felelős vezetőnek (jövedéki ügyintéző) azonnal írásban jelentést (mely tartalmazza a mennyiséget, a Jöt. 52. § c) pontjában meghatározott adómértékkel számított összeget) kell tennie a HM FLÜ részére, amely intézkedik a jövedéki adóbevallás elkészítése, vámhatósághoz történő benyújtása ügyében.

h) A 2207 20 00 vámtarifaszám alá tartozó denaturált szesz MH által történő beszerzéseivel kapcsolatban az MH VEK az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP) jóváhagyását követően írásban adja meg a HM FLÜ részére a következő évben beszerezni kívánt mennyiséget minden év november 20-ig telephelyi bontásban, tételesen és összesítve, literben és hektoliterfokban.

(6) Amennyiben a hazai jogszabályok nem korlátozzák, vagy nem tiltják, a külföldi fegyveres erők részére nyújtott szolgáltatás megtérítése a kölcsönös logisztikai segítségnyújtás NATO szabványos eljárásairól szóló STANAG 2034 szabványosítási egyezmény (a továbbiakban: ST 2034) alapján történhet

a) utólagos (részlet) térítéssel,

b) kölcsönzött tételek visszaadásával,

c) azonos jellegű természetbeni megtérítéssel.

Külföldi fegyveres erők állományába tartozó, illetve azok alkalmazásában álló repülő-eszközök honvédségi szervezetnél végrehajtott feltöltése, elszámolása

2. § (1) A külföldi fegyveres erők repülő-eszközei magyarországi és a honvédségi szervezetek repülő-eszközei külföldi üzemanyag feltöltéséhez kapcsolódóan a nemzeti szabályozás mellett a kölcsönös logisztikai segítségnyújtás NATO szabványos eljárásairól szóló STANAG 2034 hatálybaléptetéséről szóló 416/2001. (HK 18.) MH ÖLTP intézkedés rendelkezéseit is figyelembe véve kell eljárni.

(2) A külföldi fegyveres erők repülő-eszközei feltöltése során az üzemanyagot kiszolgáló honvédségi szervezet (a továbbiakban: támogató szervezet) külön „Kiadási Kimutatás”-t (Rsz.: 632802, a továbbiakban: KK) vezet és az üzemanyag feltöltés befejeztével az ST 2034 „A” mellékletében meghatározott formanyomtatványt (NATO Logisztikai Nyomtatvány ST 2034 „A” melléklet, HETK: 9596 1111 0206, a továbbiakban: Formanyomtatvány) állítja ki.

(3) A Formanyomtatványt a honvédségi szervezet pénzügyi referatúrája tartja nyilván, kezeli, illetve adja ki a felhasználó részére. A Formanyomtatványt az érintett szervezetek az MH VEK-től igénylik meg.

3. § (1) A kiadott üzemanyag a támogató szervezet fogyasztási keretét nem terheli. Az ilyen felhasználást a 2. § (2) bekezdésében meghatározott KK alapján kiállított Eszköz-utalványon kell kiadásba helyezni „értékesítés”-ként (310-es mozgásnemkód). A támogató szervezetnél a külföldi fegyveres erő részére átadott üzemanyagot tilos saját felhasználásként elszámolni.

(2) A külföldi fegyveres erők üzemanyag vételezését követően a támogató szervezet a feltöltést követő munkanapon a szolgálati út betartásával értesítést küld az MH VEK részére, amely azt továbbítja a HM FLÜ vezérigazgatója által e feladatra kijelölt szervezeti egység részére. Az értesítés melléklete a szabályosan kitöltött Formanyomtatvány és a kiadásra került üzemanyagokat tartalmazó gépi mozgásbizonylat (Eszköz utalvány) egy eredeti, vagy hitelesített másolati példánya.

(3) Az értesítésnek a mellékletekkel együtt az alábbi adatokat kell biztosítania:

a) a feltöltés dátumát,

b) a támogató szervezet megnevezését,

c) a feltöltött anyag megnevezését,

d) a feltöltött mennyiséget 15°C-ra kompenzált literben,

e) az anyagot átvevő nemzet megnevezését,

f) az anyagot átvevő katonai szervezet pontos megnevezését (és/vagy egyéb azonosítóját),

g) a feltöltött eszköz(-ök) típusát és egyedi azonosítóját (lajstromjel, egyéb azonosító),

h) az átvevő személy nevét, rendfokozatát,

i) a feladat megnevezését.

4. § (1) A NATO és PfP résztvevő külföldi fegyveres erők által vételezett üzemanyagokról a Formanyomtatvány alapján a HM FLÜ 20 napon belül előkészíti a 13/2000. PM–HM rendeletben meghatározott szerződést és azt az üzemanyagot átvevő szervezet képviselője részére aláírásra megküldi. Az aláírt szerződés egy eredeti példányát a HM FLÜ az MH VEK részére megküldi.

(2) A NATO és PfP szerződésekben nem résztvevő külföldi fegyveres erő által vételezett üzemanyag átadásához az MH VEK köt 30 napon belül szerződést az üzemanyagot átvevő szervezet képviselőjével.

(3) A Formanyomtatvány és a HM FLÜ által kötött szerződés alapján az MH VEK 4 példányos számlát állít ki. A kiállított számla 1. és 2. számú példányait a HM FLÜ útján az üzemanyagot átvevő szervezet országa szerinti Nagykövetség Katonai Attasé Hivatal részére küldi meg, a 3–4. számú példány az MH VEK-nél marad. Az MH VEK az általa kötött szerződés alapján 4 példányos számlát állít ki, melynek 1–2. számú példányát az üzemanyagot átvevő szervezet országa szerinti Nagykövetség Katonai Attasé Hivatal részére küldi meg, a 3–4. számú példány az MH VEK-nél marad.

(4) Számlázáskor az MH VEK repülő-hajtóanyagok és hajtóanyagok esetében az átadás időpontjában, a MOL NyRt. havi árközlése alapján, egyéb üzemanyagok esetében az utolsó beszerzéskor érvényes bruttó beszerzési árat veszi alapul.

(5) A számla a mindenkor hatályos pénzügyi jogszabályokban meghatározottakat, de legalább az alábbi adatokat tartalmazza:

a) a számla sorszámát,

b) a számla kibocsátásának idejét,

c) a kibocsátó szervezet nevét, címét és adószámát,

d) a költségviselő nevét, címét,

e) a teljesítés időpontját,

f) a kiadott üzemanyag megnevezését, besorolási számát,

g) a kiadott üzemanyag mennyiségi egységét és menynyiségét,

h) a kiadott üzemanyag általános forgalmi adó (a továbbiakban: áfa) nélkül számított egységárát,

i) a kiadott üzemanyag áfa nélkül számított ellenértékét összesen,

j) a felszámított áfa százalékos mértékét,

k) a számla végösszegét,

l) a fizetés módját és határidejét,

m) a kibocsátó bankszámlaszámát,

n) a feladat megnevezését.

(6) A 13/2000. PM–HM rendelet 1. § (9) bekezdésében meghatározott szigorú számadású Nyilatkozatot a HM FLÜ állítja ki és aláíratás után az MH VEK részére megküldi. A Nyilatkozatot a számla mellékleteként kell kezelni.

(7) A számlát kiállító MH VEK a NATO és PfP résztvevő külföldi fegyveres erő részére történő üzemanyag értékesítésről kibocsátott számlában az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény 29. §-ának c) pontja alapján nulla százalékos adóértéket tüntet fel.

(8) Fizetési határidőnek a számla kézhezvételétől számított 90 napos időtartamot kell megjelölni, mely a megkötött szerződésekben is így szerepel.

(9) A számlát kiállító MH VEK áfa és jövedéki adó-mentesen csak abban az esetben számlázhat, ha rendelkezésére áll az aláírt szerződés, amely hitelt érdemlően bizonyítja, hogy a vételezett üzemanyag felhasználása jövedéki és áfa mentes tevékenység érdekében történt és megfelel a 13/2000. PM–HM rendelet 2. § b) bekezdésben meghatározott feltételeknek.

(10) áfa és jövedéki adómentesség csak a 13/2000. PM–HM rendelet 1. § (2) bekezdésében meghatározott üzemanyagok esetében, a NATO és a PfP fegyveres erői és polgári állománya alkalmazásában álló repülő-eszközök részére végrehajtott üzemanyag feltöltés esetén alkalmazható. Az ezen szerződésekben nem részes államok vonatkozásában az áfá-t át kell hárítani a külföldi fegyveres erő költségviselőjére, a jövedéki adómentesség pedig kizárólag a üzemanyag petróleum sugárhajtású és gázturbina meghajtású katonai lajstromjelű légijármű hajtóanyagaként történő felhasználás esetén érvényesíthető.

(11) Amennyiben az üzemanyag petróleum nem a Jöt. 53. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott célra kerül felhasználásra, akkor lehetőleg olyan repülőpetróleumot kell kiszolgálni, mely után a jövedéki adó korábban megfizetésre került (a továbbiakban: adózott repülőpetróleum). Ha a támogató szervezet nem rendelkezik adózott repülőpetróleum-készlettel, úgy jövedéki adótartalom nélkül beszerzett üzemanyag petróleumot (a továbbiakban: adózatlan repülőpetróleum) is kiszolgálhat, de ebben az esetben ennek tényét külön, a 3. § (2) pontban elrendelt értesítéssel azonos formájú értesítésben jelenti. Az így kiszolgált adózatlan repülőpetróleum jövedéki adó mértékét az MH VEK a Jöt. 52. § (1) bekezdés c) pontja alapján meghatározza, és az annak megfelelő összeget átutalja a keretengedéllyel rendelkező HM FLÜ részére. Az így átutalt jövedéki adót a HM FLÜ a vámhatóság felé az időszakos bevallás benyújtásával egy időben megfizeti.

(12) Az adózatlan üzemanyag petróleum (11) bekezdései szerinti felhasználásakor az adózatlan sugárhajtómű üzemanyag beszerzésének és felhasználásának nyilvántartásáról szóló 172/1998. (HK 12.) MH LFI intézkedés, valamint az azt módosító 125/2002. (HK 16.) MH ÖLTP intézkedést kell figyelembe venni.

Nyitott Égbolt feladatban résztvevő külföldi fegyveres erők állományába tartozó, illetve
azok alkalmazásában álló repülő-eszközök honvédségi szervezetnél végrehajtott feltöltése, elszámolása

5. § (1) A Nyitott Égbolt megfigyelő repülések fogadása esetén a támogató honvédségi szervezet a megfigyelő fél üzemanyag feltöltéséről a 3. § (2) bekezdésében elrendelt és a 3. § (3) bekezdésben meghatározott tartalmú értesítést küld az MH VEK részére (a HM FLÜ felé ebben az esetben nem kell információt küldeni), melynek melléklete a Formanyomtatvány és a kiadásra került üzemanyagokat tartalmazó gépi mozgásbizonylat (Eszköz utalvány) egy eredeti, vagy hitelesített másolati példánya. A támogató honvédségi szervezet a Formanyomtatványra és a mozgásbizonylatra rávezeti az „OPEN SKIES” feliratot.

(2) A feltöltés során a Formanyomtatvánnyal kapcsolatban a 2. §, a feltöltött üzemanyagok okmányolásával, kiadásával kapcsolatban a 3. § (1) bekezdésében foglaltak az irányadóak.

(3) Az MH VEK a Formanyomtatvány alapján a HM FLÜ nevére 4 példányos számlát állít ki, melynek 1–2. példányát a HM FLÜ részére megküldi, a 3–4. példányai az MH VEK-nél maradnak (a számlával szemben fennálló követelmények megegyeznek a 4. § (5) bekezdésben megfogalmazottakkal). Az MH VEK a Nyitott Égbolt megfigyelő repülések esetében a kifizetések teljesítési határidejére a KB döntését, ennek hiányában a 4. § (8) bekezdésben foglaltakat alkalmazza.

(4) A HM FLÜ az MH VEK által kiállított számla adatai alapján elkészíti és megküldi a külföldi partnerszervezet felé az Összesített Elszámolást (Standard Open Skies Invoice).

(5) A HM FLÜ a költségek külföldi fél által történő kiegyenlítését követő 5 napon belül átutalja az MH VEK részére az általa kiszámlázott üzemanyagok ellenértékét.

(6) A Nyitott Égbolt feladat üzemanyag-felhasználásának elszámolásához külön szerződés megkötése nem szükséges. Az ilyen repülések elszámolása esetében a mindenkor érvényes, KB által meghatározott feltételeket (árakat, határidőket, egyéb feltételeket) kell figyelembe venni. A KB által meghatározott árak nettó árak, melyeket a számlán nulla százalékos áfa mértékkel kell feltüntetni, és esetükben más levonás nem kerülhet alkalmazásra. Olyan anyagok esetében, melyekre a KB nem határoz meg árat, a 4. § (4.) bekezdésében foglaltak az irányadók. A KB által meghatározott árakat a Magyar Honvédség Műveleti Központ (MH MK) a változást követően 5 napon belül megküldi a HM FLÜ, illetve az MH VEK részére.

A beérkezett pénzeszközök kezelése, eljárás fizetési késedelem esetén

6. § (1) A beérkező pénzeszközöket az MH VEK az intézményi bevételekkel kapcsolatos feladatokról szóló 19/2007. (HK 3.) HM utasítás 4. § f) pontja szerinti bevételként kezeli és ugyan ezen utasítás 6. § rendelkezéseinek megfelelően negyedévente kezdeményezi azok előirányzatosítását a Honvédelmi Minisztérium Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökségnél (a továbbiakban: HM KPÜ).

(2) Az MH VEK azon bevételről, mely nem az általa kötött szerződés alapján keletkezett, a beérkezést követő 5 munkanapon belül tájékoztatást küld a HM FLÜ részére. A tájékoztatás az alábbiakat tartalmazza:

a) a fizető megnevezését,

b) a bevételt forintban,

c) azon szerződés számát, mely alapján a számla kiállításra került,

d) a számla számát,

e) a teljesítés beérkezésének időpontját.

(3) A bevételekről, és azok előirányzatosításának helyzetéről az MH VEK a szolgálati út betartásával negyedéves összesítésben tájékoztatja a HM FLÜ-t.

7. § (1) A kiállított számla ellenértékének szerződésben előírt határidőre történő be nem érkezését követően az MH VEK parancsnoka haladéktalanul intézkedik a fizetési felszólítás költségviselő részére történő eljuttatására.

(2) A Nyitott Égbolt feladattal kapcsolatban kiállított számlák esetében az MH VEK a számla kiállításától számított 90 napig be nem érkezett bevétel esetén a fizetés késedelméről szóló tájékoztatás megküldésével együtt intézkedést kér az HM FLÜ-től a fizetés teljesülése érdekében.

(3) Bármely feladattal kapcsolatban kiállított számla esetében a fizetési határidőt 90 nappal meghaladó fizetési késedelemről az MH VEK a szolgálati út betartásával jelentést tesz a HM FLÜ részére, melyben tájékoztatást ad a kintlévőség értékéről, a teljesítés érdekében tett intézkedésekről.

Eljárási rend azonos jellegű természetbeni megtérítés esetén

8. § (1) Azonos jellegű természetbeni megtérítés eljárás alkalmazásának feltétele előzetes, írásban rögzített megállapodás létrejötte (ami 90 napos határidőt határoz meg), mely tartalmazza a feltöltést igénylő feladatok megnevezését, helyét és időpontját, az abban érintett szervezetet, és azon üzemanyagokat, melyeket a természetbeni megtérítés eljárásba kívánnak vonni. Amennyiben több honvédségi szervezetet is érint az eljárás, azok közül a MH ÖHP kijelöli az üzemanyag-elszámolásért felelős honvédségi szervezetet.

(2) Természetbeni megtérítés körébe csak olyan üzemanyagokat lehet bevonni, melyeket minden résztvevő fél rendszerben tart, és azonos minőségben biztosít a megállapodásban résztvevő felek részére.

(3) Természetbeni megtérítés esetén elszámolási alap az adott üzemanyag Nómenklatúrában meghatározott mértékegységben számolt mennyisége.

(4) Az átadás, illetve átvétel történhet:

a) közvetlenül repülő-eszközbe feltöltés módszerével,

b) készletként (raktárba, ellátó-pontra, javító szervezethez stb.).

(5) A (4) bekezdés b) pontjában említett esetben a készletekhez Minőségi Bizonyítvány is átadásra kerül.

(6) A természetbeni megtérítésbe vont üzemanyag olyan csomagolásban kerül átadásra, mely csomagolóanyag a Magyar Honvédség üzemanyag szolgálata által nem elszámolás-köteles (pl. gyári göngyöleg).

(7) Az ilyen eljárásba vonandó üzemanyagokról a feladat megnevezése, a résztvevő szervezetek, az átadandó üzemanyagok megnevezése, mennyisége, valamint a természetben visszabiztosítandó üzemanyagok megnevezése, mennyisége feltüntetésével az üzemanyag-elszámolásért felelős honvédségi szervezet kérelmet terjeszt fel a HM FLÜ részére, amely azt 20 napon belül elbírálja és arról szolgálati úton tájékoztatja a kérelmezőt, valamint az MH VEK-t.

(8) Az átadott üzemanyagokat a támogató szervezet „Eszköz utalványon”, „Térítés nélküli átadás fejezeten kívülre” (325) mozgásnem kóddal helyezi kiadásba. Az Eszköz-utalványon minden esetben szerepel a „Természetbeni megtérítés” megjegyzés, valamint a feladat megnevezése és HM FLÜ által kiadott engedély száma.

(9) A honvédségi szervezet az általa természetbeni megtérítés körében átvett üzemanyagokat „Eszköz utalványon”, „Térítés nélküli átvétel fejezeten kívülről” (225) mozgásnem kóddal vételezi be. Az Eszköz-utalványon minden esetben szerepel a „Természetbeni megtérítés” megjegyzés, valamint a feladat megnevezése és HM FLÜ által kiadott engedély száma.

(10) Természetbeni megtérítés esetén az anyagmozgások befejeztével elszámolást kell végezni, mely során megállapításra kerül az átadott és átvett üzemanyagok egyenlege. Az elszámolást az abban érintett honvédségi szervezet, több érintett honvédségi szervezet esetében az üzemanyag-elszámolásért felelős honvédségi szervezet végzi, az elszámolás ellenőrzéséért az MH VEK a felelős.

(11) A természetbeni megtérítés körében végrehajtott elszámolásról 15 napon belül a honvédségi szervezet, több honvédségi szervezet érintettsége esetén az üzemanyag-elszámolásért felelős honvédségi szervezet jelentést küld az MH VEK részére. A jelentés tartalmazza a feladat megnevezését, a HM FLÜ engedélye számát, az átadott és az átvett üzemanyagok megnevezését, mennyiségét, valamint mellékletként az üzemanyagok átadás-átvételét tartalmazó Eszköz-utalványok egy eredeti, vagy hitelesített másolati példányát.

(12) Az Eszköz-utalványon minden esetben szerepel a „Természetbeni megtérítés” megjegyzés, valamint a feladat megnevezése és HM FLÜ által kiadott engedély száma.

(13) Amennyiben az elszámolás, vagy annak ellenőrzése során eltérés jelentkezik, akkor az üzemanyag-elszámolásért felelős honvédségi szervezet kezdi meg az eltérés okának kivizsgálását. Ha a vizsgálat eredménytelenül zárul, vagy az elszámolásban felmerült eltérés megszüntetését a külföldi fél 30 napon belül nem hajtja végre, akkor erről az üzemanyag-elszámolásért felelős honvédségi szervezet a 30 nap leteltét követő 5 munkanapon belül részletes jelentést terjeszt fel az MH VEK-n keresztül a HM FLÜ-höz. Az eltérés végleges rendezésére a HM FLÜ intézkedik.

Honvédségi szervezetek repülő-eszközei a Magyar Köztársaság területén kívül
(külföldön) végrehajtott üzemanyag feltöltése és elszámolása

9. § A honvédségi szervezetek állományába tartozó repülő-eszközök külföldi feltöltése az igénybevétel céljától (egyedi kiutazás, gyakorlat, nemzetközi, szövetségi szerepvállalás) függően történhet polgári repülőtéren, illetve katonai bázison.

10. § (1) A külföldi polgári repülőtéren végrehajtott – valuta előleg terhére készpénzben kifizetett – hajtóanyag feltöltések során a készpénzfizetési számla/nyugta szolgál elszámolási alapul. Az igénybevételt követően az igénybevevő a számla/nyugta egy eredeti példányát, vagy annak hitelesített másolatát leadja az üzemeltető honvédségi szervezet üzemanyag szakágának. Az üzemanyag szakág a számlán/nyugtán szereplő feltöltéseket külön KK-ra vezeti fel, és összesíti. A számla/nyugta alapján a vásárolt hajtóanyagot bevételezi, majd a KK alapján kiadásba helyezi. A számla/nyugta, vagy annak hitelesített másolata a KK mellékletét képezi.

(2) A készpénzes vásárláshoz a szükséges valutát az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis (a továbbiakban: MH 59.SZDRB) pénzügyi biztosítását végző HM KPÜ gazdálkodást támogató és pénzellátó referatúra (a továbbiakban: referatúra) valutapénztárából kell kifizetni. A készpénzes fizetési módú feltöltés esetén is külön kell számláztatni a hajtóanyagot, a (6) bekezdésben foglalt egyéb anyagokat és a repülőtéri egyéb költségeket. A hajtó és egyéb anyagok beszerzési számláira költségviselő szervezetnek az MH VEK-t kell megjelölni.

(3) A készpénzes beszerzéshez felvett előleggel a hazaérkezést követően a 20/1999 HM KPSZH főigazgatói utasítás szerint kell elszámolni a referatúra valutapénztárában. A referatúra a készpénzes számlát átfutó kiadásként kezeli és azokat eredeti példányban minden tárgyhót követő hónap 10-ig jegyzéken megküldi az MH VEK részére. A számlák megküldésével egyidejűleg tájékoztatja az MH VEK-t a számla forintban átszámított könyvelés szerinti (KGIR vállalati árfolyam alapján) értékéről. A referatúra a számlák másod (annak hiányában hitelesített másolati) példányát átadja az üzemeltető honvédségi szervezet üzemanyag szakágának, aki a továbbiakban a (8) bekezdés szerint jár el.

(4) Az MH VEK a számlák beérkezését követően felülvizsgálja azokat és a forintban átszámított értéket az MH 59. SZDRB kincstári előirányzat keret számlájára 10 napon belül átutalja.

(5) Az (1) bekezdés szerint felhasznált üzemanyag terheli a honvédségi szervezet fogyasztási keretét, melyet a havi rendszeres jelentések alkalmával külön jelenítenek meg.

(6) A külföldi polgári repülőtéren valuta ellátmány terhére végrehatott feltöltések esetén kenő- és egyéb, az eszköz rendeltetésszerű és biztonságos üzemeltetéséhez elengedhetetlenül szükséges anyagok (kizárólag: motorolaj, turbinaolaj, hidraulikafolyadék, az eszköz saját rendszerébe töltendő jégtelenítő-folyadék) vásárlására csak különlegesen indokolt esetben kerülhet sor. Ezen anyagok vásárlásakor az eljárási rend megegyezik a hajtóanyagra vonatkozóval. Az eszköz külső jégtelenítését üzemanyag költség terhére elszámolni nem lehet.

(7) Külföldön üzemanyag készpénzes vásárlása csak a HM FLÜ által a repülő-eszközök külföldön történő üzemanyag ellátása üzemanyag-kártya felhasználásával közbeszerzési eljárás szerződéskötéssel történő lezárásáig engedélyezhető, azt követően külföldi igénybevételek során az (8) bekezdésben említett üzemanyag-kártya terhére kell az üzemanyag feltöltést végrehajtani. Amennyiben olyan repülőtéren terveznek repülő-hajtóanyag feltöltést, ahol a feltöltés az üzemanyag-kártya terhére nem valósítható meg, akkor a készpénzes vásárlást a feladatot elrendelő, kiutazást engedélyező jogosult engedélyezni, a HM FLÜ vezérigazgató egyidejű tájékoztatása mellett.

(8) A külföldi polgári repülőtéren üzemanyag-kártyára végrehajtott hajtóanyag feltöltések során a kártya alkalmazásával kapcsolatosan meghatározott szabályok szerint kell eljárni. Külföldi igénybevétel során, polgári repülőtéren csak olyan üzemanyag-kártyára lehet üzemanyagot vásárolni, amely költségviselője az MH VEK. Az üzemanyag-kártya használatakor a külföldi repülőtéren kapott bizonylat szolgál elszámolási alapul. Az igénybevételt követően az igénybevevő a bizonylat egy eredeti példányát leadja az üzemeltető honvédségi szervezet üzemanyag szakágának. Az üzemanyag szakág a bizonylaton szereplő feltöltéseket külön KK-ra vezeti fel, és összesíti. A feltöltésekről a tárgyhót követő hónap 5-éig jelentést terjeszt fel az MH VEK részére, mely jelentés az alábbiakat tartalmazza:

a) az eszköz/ök típusát, azonosítóját,

b) az átvevő személy nevét, rendfokozatát,

c) az üzemanyag-kártyára vásárolt termékek megnevezését, mennyiségét és értékét, az igénybe vett szolgáltatások számát és értékét, a vásárlások helye (ország, töltőállomás címe és megnevezése) szerint tételesen,

d) ,,A jelentésben feltüntetett anyagok átvételét, a szolgáltatások igénybevételét igazolom!” szöveget,

e) mellékletként a bizonylatok másolati példányait.

(9) Az MH VEK az üzemanyag-kártyát biztosító polgári cégtől kapott számla adatait egyezteti az üzemeltető honvédségi szervezet által küldött jelentés adataival. Egyezőség esetén a termékeket központi nyilvántartásba bevételezi, majd Eszköz utalványon kiterheli az eszközt üzemeltető honvédségi szervezet részére az érvényben lévő utaltsági rend alapján. Amennyiben a számla adatai megegyeznek az üzemeltető honvédségi szervezet által az (8) bekezdésben meghatározott jelentés adataival, úgy a jelentés az átvett termékek és az igénybevett szolgáltatások Teljesítés-igazolása szerepét is betölti. Az üzemeltető honvédségi szervezet az MH VEK utalványa alapján bevételezi, majd az (8) bekezdésben meghatározott KK alapján kiadásba helyezi a vásárolt termékeket.

(10) Amennyiben az üzemanyag-kártyát biztosító polgári cégtől kapott számla adatai nem egyeznek az üzemeltető honvédségi szervezet által küldött adatokkal, az MH VEK haladéktalanul megkezdi az eltérés kivizsgálását. Az eltéréssel kapcsolatos eljárási rendre a külföldi üzemanyag feltöltésekre kiadott üzemanyag-kártyákkal kapcsolatos szabályozás, valamint az üzemanyag-kártyát biztosító polgári céggel kötött szerződés rendelkezései az irányadók.

(11) A (8) bekezdés szerint felhasznált üzemanyag terheli a honvédségi szervezet fogyasztási keretét, melyet a havi rendszeres jelentések alkalmával külön jelenítenek meg.

(12) A külföldi polgári repülőtéren üzemanyag-kártya terhére végrehajtott feltöltések esetén kenő- és egyéb, az eszköz rendeltetésszerű és biztonságos üzemeltetéséhez elengedhetetlenül szükséges anyagok (kizárólag: motorolaj, turbinaolaj, hidraulikafolyadék, az eszköz saját rendszerébe töltendő jégtelenítő-folyadék) vásárlására kerülhet sor. Ezen anyagok vásárlásakor az eljárási rend megegyezik a hajtóanyagra vonatkozóval. Egyéb termék az üzemanyag-kártya terhére nem vásárolható. Az eszköz külső jégtelenítését üzemanyag-kártya terhére végrehajtatni és elszámolni tilos.

11. § (1) A külföldi katonai bázison végrehajtott hajtóanyag feltöltések a Formanyomtatvány felhasználásával történnek. Ebben az esetben a Formanyomtatványon az MH VEK-t kell költségviselőként szerepeltetni. A feladat befejezését követően (saját bázisra történő visszaérkezéskor) az igénybevevő a Formanyomtatvány valamennyi rendelkezésére bocsátott példányát a repülő-eszközt üzemeltető honvédségi szervezet üzemanyag szakágának adja le. Az üzemanyag szakág a Formanyomtatványon végrehajtott feltöltéseket külön KK-ra vezeti fel, összesíti és a Formanyomtatványok elosztó szerinti 5. példányával együtt kezeli. A Formanyomtatvány elosztó szerinti 3. példányát az eszköz visszaérkezését követő 15 napon belül az MH VEK részére a jelen szakasz (2) bekezdésében felsorolt tartalmú jelentéssel együtt megküldi. Az elosztó szerinti példány hiányában az eredeti példány hiteles másolatát kell alkalmazni.

(2) A jelentés tartalmazza:

a) a feltöltés jogosságának, az anyagok átvételének igazolását,

b) a feltöltött eszközök típusát, azonosító jelét,

c) a feltöltés helyét (ország, település, katonai bázis megnevezése) dátumát,

d) a feltöltött üzemanyag megnevezését és mennyiségét,

e) a végrehajtott feladat megnevezését és időtartamát.

(3) Az MH VEK a beérkező számlát, a Formanyomtatvány-példányokkal és az érintett honvédségi szervezet által jelentett adatokkal egyezteti, majd a hatályos jogszabályoknak és belső rendelkezéseknek megfelelően kiegyenlíti. Az üzemanyagokat a központi nyilvántartásba bevételezi, majd ESZKÖZ-utalványon kiterheli az eszköz üzemeltetője szerinti honvédségi szervezet részére az érvényben levő utaltsági rend figyelembevételével.

(4) Amennyiben a beérkező számla adatai nem egyeznek meg az üzemeltető honvédségi szervezet által küldött adatokkal, úgy az MH VEK haladéktalanul megkezdi az eltérés kivizsgálását.

(5) Az eszköz üzemeltetője szerinti honvédségi szervezet az MH VEK által készített ESZKÖZ-utalvány alapján a felhasznált üzemanyag mennyiséget bevételezi a nyilvántartásába és a jelen szakasz (1) bekezdése szerint felfektetett KK alapján kiadásba helyezi. Az így felhasznált üzemanyag terheli a honvédségi szervezet fogyasztási keretét, melyet a havi rendszeres jelentésük alkalmával külön jelenítenek meg.

12. § (1) A Nyitott Égbolt megfigyelő repülést végrehajtó, és külföldön üzemanyagot vételező repülő-eszköz személyzete a visszaérkezést követő munkanapon az üzemeltető honvédségi szervezet üzemanyag szolgálatához leadja az üzemanyag-feltöltésről kiállított Formanyomtatványokat, vagy annak hiányában a kapott bizonylatokat. Az üzemanyag szolgálat az átvett üzemanyagokat a Formanyomtatvány, vagy annak hiányában a kapott bizonylatok adatai alapján külön KK-ra felvezeti, és 5 munkanapon belül a 11. § (2) bekezdésében szereplővel azonos tartalmú jelentést küld az MH VEK részére, amelyen feltünteti, hogy a feltöltések Nyitott Égbolt megfigyelő repüléshez tartoznak. A jelentéshez csatolja a feltöltéskor kiállított Formanyomtatvány elosztó szerinti példányát, illetve annak hiányában a bizonylat egy eredeti példányát.

(2) A külföldön végrehajtott Nyitott Égbolt megfigyelő repülések esetén a magyar fél által viselt költségekről a HM FLÜ-höz érkezik be az Összesített Elszámolás, melyről a HM FLÜ a MH MK által leigazolt hitelesített másolatot küld az MH VEK részére. Az MH VEK egyezteti az Összesített Elszámolás és az üzemeltető honvédségi szervezet által jelentett adatokat, és egyezőség esetén forintban átutalja az üzemanyagok – a HM KPÜ által megadott vállalati árfolyamon számított – ellenértékét a HM FLÜ részére. Az üzemanyagok ellenértékét az összesített elszámolást kibocsátó tagállam részére a HM FLÜ utalja tovább.

(3) Az Összesített Elszámolásban szereplő üzemanyagokat az MH VEK bevételezi, majd ESZKÖZ utalványon kiterheli azokat az üzemanyagot átvevő eszköz üzemeltetője szerinti honvédségi szervezet részére. Az üzemeltető honvédségi szervezet az üzemanyagot az MH VEK utalványa alapján bevételezi, majd a jelen szakasz (1) bekezdésében említettek szerint felfektetett KK alapján kiadásba helyezi.

(4) Amennyiben az Összesített Elszámolás és az üzemeltető honvédségi szervezet által jelentett adatok nem egyeznek, annak tényét az MH VEK jelenti az MH ÖHP és a HM FLÜ részére. Az eltérés kivizsgálásáért a HM FLÜ a felelős.

13. § (1) Nemzetközi gyakorlatokon (két-, vagy többoldalú nemzetközi megállapodás alapján) a felhasznált üzemanyag elszámolása és kifizetése, a Formanyomtatványok, valamint az ellátást biztosító nemzet számlájának alkalmazásával történik. Ebben az esetben a Formanyomtatványokon az MH VEK-t kell költségviselőként szerepeltetni. Az elszámoláshoz a gyakorlaton résztvevő honvédségi szervezetek logisztikai biztosításáért felelős szervezet honvédségi szervezetenként 2 példányban KK-t vezet. A gyakorlat befejezését követően a gyakorlaton résztvevő honvédségi szervezetek logisztikai biztosításáért felelős szervezet az KK-k adatait összesíti, majd az összesített felhasználást és a rendelkezésre álló Formanyomtatványokat, vagy azok hiteles másolatait a 11. § (2) bekezdésben szereplővel azonos tartalmú jelentéssel együtt az MH VEK részére – a gyakorlat utáni visszacsoportosítás befejezését követő 15 napon belül – megküldi. A KK 1. számú példánya a logisztikai biztosításáért felelős honvédségi szervezet saját példánya, a 2. számú példányt a gyakorlat befejeztével át kell adni a résztvevő honvédségi szervezet(-ek) részére.

(2) Az MH VEK a beérkező számlát, a gyakorlaton résztvevő honvédségi szervezetek logisztikai biztosításért felelős szervezet által jelentett adatokkal leegyezteti, majd a hatályos jogszabályoknak és belső rendelkezéseknek megfelelően kiegyenlíti. Az MH VEK a számlán szereplő üzemanyagokat a központi nyilvántartásba gyakorlatonként külön feladatkódon vételezi be, majd ezen mennyiségeket az érvényben lévő utaltsági rendnek megfelelően ESZKÖZ-utalványon kiterheli a gyakorlaton résztvevő honvédségi szervezetek logisztikai biztosításáért felelős szervezet részére.

(3) A gyakorlaton résztvevő honvédségi szervezetek logisztikai biztosításáért felelős szervezet az MH VEK-től ESZKÖZ-utalványon átvett üzemanyag mennyiséget a résztvevő honvédségi szervezetek között a felhasználásaiknak megfelelően osztja szét, és ezt jegyzőkönyvben rögzíti, majd „Üzemanyag Feltöltési Csekk”-eken (a továbbiakban: ÜFCS) adja át a gyakorlaton résztvevő honvédségi szervezeteknek.

(4) A gyakorlaton résztvevő honvédségi szervezetek üzemanyag szakága az ÜFCS és az elosztásról készült jegyzőkönyv alapján a felhasznált üzemanyag mennyiséget bevételezik, majd a gyakorlaton felfektetett KK 2. példánya alapján kiadásba helyezik. Az így felhasznált üzemanyag terheli a katonai szervezet fogyasztási keretét.

(5) Amennyiben a beérkező számla adatai nem egyeznek a gyakorlat logisztikai biztosításáért felelős szervezet által jelentett adatokkal, úgy annak tényét az MH VEK azonnal jelenti az MH ÖHP részére, majd annak intézkedése alapján a gyakorlat logisztikai biztosításáért felelős szervezettel együtt megkezdi az eltérés kivizsgálását.

14. § (1) A Magyar Köztáraság területén kívül nemzetközi, szövetségi szerepvállalásból adódó feladatokat ellátó honvédségi szervezetek (a továbbiakban: kontingensek) megalakításának tervezésekor a Magyar Honvédséget képviselő személy kiemelt figyelmet fordít a kontingensek üzemanyag ellátásával és elszámolásával kapcsolatos nemzetközi megállapodások megkötésére.

(2) A Nemzetközi Együttműködési Megállapodások (a továbbiakban: Megállapodás) megkötésekor a képviselő személy lehetőség szerint érvényesítse az ellátó nemzet és a Magyar Honvédség közötti havi számlázási rend, valamint a 90 napos fizetési határidő alkalmazását. Ezen Megállapodásokban az üzemanyag-ellátással kapcsolatos költségek esetében költségviselőként kizárólag az MH VEK-t kell szerepeltetni.

15. § (1) A kontingensek üzemanyag feltöltése (két-, vagy többoldalú) Megállapodás alapján történhet:

a) más nemzet által működtetett üzemanyag töltőponton napi, vagy esetenkénti feltöltések biztosításával,

b) saját üzemanyag-töltőpont működtetésével.

(2) A más nemzet által működtetett üzemanyag töltőponton történő feltöltések esetén a vételezett üzemanyagot a Formanyomtatványra vezetik fel, majd a táborba visszaérkezést követően a felhasznált Formanyomtatványokat a kontingens logisztikai részlegének adják le. A logisztikai részleg a Formanyomtatványon végrehajtott feltöltéseket KK-ra vezeti fel és a számlázási időszakoknak megfelelően összesíti.

(3) Amennyiben a számla közvetlenül a kontingenshez érkezik, úgy a beérkezést követően a kontingens logisztikai részlege leellenőrzi annak adatait, és a teljesítések jogosságáról Teljesítés-igazolást állít ki, a számláról másolatot készít, melyet magánál tart. A számla eredeti példányát a Teljesítés-igazolással együtt a számla kézhez vételétől számított 5 napon belül megküldi az MH VEK részére.

(4) Amennyiben a számla közvetlenül az MH VEK-hez érkezik, úgy az MH VEK leellenőrzi annak adatait, majd annak másolati példányát 5 napon belül megküldi a kontingens részére. A kontingens logisztikai részlege leellenőrzi a számla adatait, és a teljesítés jogosságának igazolását a számla-másolat kézhezvételétől számított 5 napon belül megküldi az MH VEK részére.

(5) Ha a számlán szereplő adatok, mennyiségek nem egyeznek a tényleges adatokkal, akkor a kontingens parancsnoka intézkedik a logisztikai részleg és a számlát kiállító szervezet képviselője közötti egyeztetés végrehajtására, a problémák tisztázására, és amennyiben szükséges, új számla kiállítására.

(6) A kontingens visszavonását (felszámolását) követően beérkező számlákkal kapcsolatos feladatokat a jelen szakasz (2)–(5) bekezdéseiben meghatározottaknak megfelelően a kontingens felszámolásáért felelős honvédségi szervezet hajtja végre.

(7) Az MH VEK a kontingens üzemanyag-költségeit tartalmazó számlákat a teljesítés-igazolások alapján, a nemzetközi megállapodásoknak és az érvényben lévő hazai hatályos jogszabályoknak és belső rendelkezéseknek megfelelően kiegyenlíti. A vásárolt anyagokat a számla és a csatolt dokumentumok alapján a központi nyilvántartásba bevételezi, majd ESZKÖZ-utalványon az ellátó honvédségi szervezeten keresztül kiterheli azokat a kontingens részére.

(8) A kontingens az ESZKÖZ-utalvány alapján a felhasznált üzemanyag mennyiséget a nyilvántartásába bevételezi és a felfektetett KK-k alapján kiadásba helyezi.

16. § (1) A kontingens által működtetett üzemanyag töltőponton történő saját feltöltések esetén a hazai üzemanyag ellátásra és elszámolásra vonatkozó előírások a mérvadók.

(2) A kontingens üzemanyag töltőpontjának működtetése érdekében más nemzettől vételezett, illetve polgári vállalattól vásárolt üzemanyag-készletek nyilvántartásba vétele, elszámolása, ellenértékének kiegyenlítése a 15. § (3)–(7) bekezdésben foglaltak szerint történik. Amennyiben a kontingens a vételezés/vásárlás alkalmával nem kap átadást igazoló okmányt az átadótól, úgy jegyzőkönyvet kell készíteni az átvett üzemanyagokról, és az alapján kell a bevételezést végrehajtani.

(3) A vételezett/vásárolt készletekhez minden esetben kérni kell az átadótól a minőségi bizonyítványt. Az átvett/vásárolt készlet tartályba történő lefejtése előtt az átvevő szervezet vizuális minőségi vizsgálatot végez (víz és mechanikai szennyeződés-tartalom). A lefejtést csak ”víz- és mechanikai szennyeződés mentes” vizsgálati eredmény alapján lehet végrehajtani. Víz, illetve mechanikai szennyeződést tartalmazó hajtóanyag átvételét meg kell tagadni.

(4) A kontingens által működtetett üzemanyag töltőponton külföldi fegyveres erő repülő-eszközének feltöltése esetén az üzemanyag szakfeladatokat ellátó szolgálati személy nemzetenként KK-t vezet az átadott üzemanyagok mennyiségéről, amelyeket minden hónap végén összesít. Az összesítés alapján nemzetenként Formanyomtatványt állít ki. A Formanyomtatványok valamennyi példányához egy-egy KK másolatot kell mellékelni. Az összesítésben megállapított üzemanyag mennyiségekkel kapcsolatosan jelen utasítás 2–4. és 6–7. § előírásainak megfelelően kell eljárni úgy, hogy az átadott üzemanyagok számlázása és a nyilvántartások aktualizálása mielőbb megtörténhessen.

Kontingensek üzemanyag nyilvántartása

17. § (1) A kontingensek készleteinek központi nyilvántartásával kapcsolatosan a Magyar Honvédség központi üzemanyag-nyilvántartás felfektetésének és vezetésének szabályozásáról szóló 627/2005. (HK 25.) MH ÖLTP intézkedésben foglaltakat kell alkalmazni.

(2) A kontingens központi üzemanyag-nyilvántartás szempontjából értelmezett nyitókészleteként a jelen utasítás hatálybalépését követő hónap első napján aktuális készletet kell figyelembe venni. Ennek megfelelően a kontingens logisztikai ellátásáért felelős honvédségi szervezet a kontingens nyitókészletét a jelen utasítás hatálybalépését követő hónap 15-ig – kontingensenként külön – megküldi az MH VEK részére.

(3) Az MH VEK a megküldött nyitókészletek alapján a kontingenseket önálló alegységként, a kontingens kihelyezett raktára kódjával kiegészített, a kontingens logisztikai ellátásáért felelős honvédségi szervezet részére a HM KPÜ által biztosított „GSZ” kódokon vezeti be az MH szintű központi analitikus üzemanyag nyilvántartásába.

(4) A kontingens szakanyag-mozgásairól a logisztikai ellátásért felelős honvédségi szervezet kontingensenként külön-külön szolgáltat adatot az MH VEK részére.

(5) Az újonnan megalakított kontingens esetében a kontingens működőképességének elérését követő hónap első napján aktuális készlet képezi a nyitókészletet, melyet a logisztikai ellátásért felelős honvédségi szervezet a kontingens működőképességének elérését követő hónap 15-ig küld meg az MH VEK részére.

18. § Amennyiben olyan üzemanyag-szakanyag kerül az ellátási rendszerbe – függetlenül attól, hogy az más fegyveres erőtől, illetve polgári vállalattól átvett, vagy vásárolt anyag, illetve eszköz – melyet a hazai üzemanyag Nómenklatúra nem tartalmaz, akkor az anyagot átvevő katonai szervezet az anyag gépi nyilvántartásba vétele előtt az MH VEK-től kérje meg a szükséges nyilvántartási törzsadatokat (pl. HETK, megnevezés, eszközcsoport kód stb.) az MH VEK a kérelem alapján kezdeményezi az illetékes szervezetnél a kodifikáció végrehajtását és a szükséges törzsadatokat 5 napon belül biztosítja a kérelmező katonai szervezet felé.

19. § Az MH VEK a külföldi haderőtől átvett üzemanyagokról kiállított számlák esetében vizsgálja, hogy a számla tartalma az 1995. évi CII. törvény Melléklet XI. Cikk 11. pontjának megfelelően került-e kiállításra. Amennyiben a számla nem megfelelően került kiállításra, úgy az MH ÖHP egyidejű tájékoztatása mellett önállóan kezdeményezi a számla kiállítójánál a helyesbítést.

20. § (1) A Honvédelmi Minisztérium Nemzetközi Együttműködési Főosztály (a továbbiakban: HM NEF) katona diplomáciai kapcsolatai útján negyedévente elvégzi az ST 2034 C mellékletében megjelölt számviteli hivatalok adatainak felülvizsgálatát, az arról készített jegyzéket a HM FLÜ NSZI VHO, valamint az MH VEK részére megküldi.

(2) Az MH VEK részére kiállításra kerülő számlák esetében vevő neve és címeként az alábbiakat kell feltüntetni:

Vevő neve: Magyar Honvédség Veszélyesanyag Ellátó Központ (rövid neve: MH VEK)

Vevő címe: 2378 Pusztavacs, Dánszentmiklósi út 1.

(3) A szerződések megkötése, a számlák megküldése, valamint a teljesítések, késedelmek, elszámolások során szükséges kapcsolatfelvétel, illetve kapcsolattartás a HM NEF közreműködésével történik.

Záró rendelkezések

(1) Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, egyidejűleg a külföldi fegyveres erők repülő-eszközei magyarországi, valamint a Magyar Honvédség repülő-eszközei külföldön végrehajtott üzemanyag feltöltésének és elszámolásának rendjéről szóló 73/2006. (HK. 16.) HM utasítás hatályát veszti.

(2) A HM FLÜ a külföldi repülőüzemanyag-kártyára történő hajtóanyag beszerzésre vonatkozó közbeszerzési eljárás szerződéskötéssel történő lezárását követően azonnal kidolgozza, és Honvédelmi Közlönyben megjelenteti a kártyák alkalmazásával kapcsolatos szabályokat.

Dr. Szekeres Imre s. k.,

honvédelmi miniszter

*

Az utasítást a 73/2008. (HK 15.) HM utasítás módosította. Az utasítást az 1/2012. (I. 13.) HM utasítás 26. § (3) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére