• Tartalom

146/2007. (HK 1/2008.) HM határozat

146/2007. (HK 1/2008.) HM határozat

a Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ alapító okiratának módosításáról

2007.12.13.
A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 76. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 89. § (1) bekezdésében, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet 10. §-ában, valamint a honvédelmi szervek működésének az államháztartás működési rendjétől eltérő szabályairól szóló 226/2004. (VII. 27.) Korm. rendeletben foglaltakra – a Magyar Honvédség Dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ 53/2007. (HK 6.) HM határozattal és 96/2007. (HK 13.) HM határozattal módosított, 23/2007. (HK 4.) HM határozattal kiadott alapító okiratát az alábbiak szerint módosítom:
1. A határozat 7. pontjának b), e) és g) alpontjai helyébe az alábbi alpontok lépnek:
b) az MK Katonai Felderítő Hivatal, az MH Összhaderőnemi Parancsnokság (a továbbiakban: MH ÖHP), az MH Támogató Dandár, az MH Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskola és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem egészségügyi szolgálatainak szakmai irányítása, a szakfeladatok megosztásának meghatározása;”
e) a szövetségi és nemzetközi szerződésekből eredő egyéb katona-egészségügyi kötelezettségek teljesítése az Állami Egészségügyi Központ (a továbbiakban: ÁEK) bevonásával, a kollektív védelmi, békefenntartói és humanitárius egészségügyi feladatok végrehajtásának komplex tervezése és vezetése;”
g) a külföldi feladat-végrehajtásra tervezett ideiglenes katonai szervezetek egészségügyi szervezeti alegységeinek szakmai felügyelete, szaktechnikai anyagokkal történő ellátása honvédelmi miniszteri határozat alapján. Az ehhez szükséges szakállományt az MH HEK biztosítja, az MH ÖHP és az ÁEK bevonásával.”
2. A határozat 9. pontjának b)–e) és m), sz) alpontjai helyébe az alábbi alpontok lépnek, továbbá az alábbi t) alponttal egészül ki:
b) az MH csapat egészségügyi szolgálatainál és az MH HEK fővárosi és kecskeméti telephelyein működő szervezeti elemeinél, intézeteinél a gyógyító-megelőző és a járóbeteg ellátás irányítása, felügyelete;
c) a közegészségügyi és járványvédelmi biztosítás, az egészségvédelmi és egészségnevelési feladatok szakmai koordinálása, irányítása. Az MH Közegészségügyi-Járványügyi Szolgálatának működtetése. Az MH élelmezés minőségbiztosításának végrehajtása;
d) az MH HEK fővárosi és kecskeméti telephelyein működő szervezeti elemei, intézetei honvéd egészségügyi ellátást, foglalkozás egészségügyi ellátást, fogászati alapellátást, járóbeteg szakellátást az egynapos ellátással, betegszállítást, mozgóőrség ellátást, mentési feladatokat hajtanak végre;
e) a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény hatálya alá tartozó fegyveres szervek tagjai, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény hatálya alá tartozó igényjogosult munkavállalók, a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény hatálya alá tartozó igényjogosult köztisztviselők, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) hatálya alá tartozó igényjogosult közalkalmazottak, a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. törvény (a továbbiakban: Hjt.) hatálya alá tartozó hivatásos és szerződéses, tartalékos, és önkéntes tartalékos katonák, valamint a katonai és fegyveres szervek közép- és felsőoktatási intézményeibe pályázók és tanulmányokat folytatók, illetőleg a honvédségi és fegyveres szervek ösztöndíjasai katonai és fegyveres szolgálatra való alkalmassága elbírálásával kapcsolatos orvosi, pszichológiai és ergonómiai feladatok, valamint felülvizsgálati tevékenység végzése;”
m) a nem igényjogosult betegek sürgősségi és területi ellátási kötelezettség nélküli ellátásában való részvétel az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral, valamint a megyei (fővárosi) egészségbiztosítási pénztárakkal kötött szerződés alapján;”
sz) kapcsolattartás más tárcákkal, az Országos Tiszti Főorvosi Hivatal vezetőjével, a szakmai kamarákkal, a más tárcák alá tartozó szakmai szervekkel és szervezetekkel, a fegyveres szervek szakmai szervezeteivel, az Egészségügyi Felsőfokú Szakirányú Szakképzési és Továbbképzési Bizottsággal, az egyetemek Katonai és Katasztrófa-orvostani, illetve a Szegedi Tudományegyetem Repülő és Űrorvos Tanszékével és a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem szakmai szervével;”
t) az MH főszakorvosi rendszer irányítása, koordinálása.”
3. A határozat 10. pont c) alpontjának második mondata helyébe az alábbi mondat lép:
„A parancsnok a katonai szervezet állományába tartozó, szolgálati jogviszonyban álló katonák szolgálati elöljárója, a más jogviszonyban állóknak (közalkalmazottaknak) hivatali felettese, az MH katonai szervezetei egészségügyi szakállományának szakmai elöljárója.”
4. A határozat 11. pontja helyébe az alábbi 11. pont lép:
„11. A katonai szervezetnél a Hjt. hatálya alá tartozó hivatásos és szerződéses katonák teljesítenek szolgálatot, valamint a Kjt. hatálya alá tartozó közalkalmazottak állnak jogviszonyban.”
5. A költségvetési szerv részletes szervezeti és működési rendjét a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmazza. A Szervezeti és Működési Szabályzatot az MH HEK parancsnoka ezen határozat hatálybalépését követő 30 napon belül módosítja, és azt jóváhagyásra felterjeszti a HM Honvéd Vezérkar főnökhöz.
6. Ez a határozat az aláírása napján lép hatályba.*
Dr. Szekeres Imre s. k.,
honvédelmi miniszter
*

A határozat aláírásának napja 2007. december 13.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére