159/B/2007. AB határozat
159/B/2007. AB határozat*
2008.10.31.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a közúti személyszállítási szerződésekről szóló 20/1981. (VI. 19.) MT rendelet 7. §-a, valamint a vasúti személyszállítási szerződésekről szóló 10/1997. (I. 28.) Korm. rendelet 20. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
Indokolás
I.
Az indítványozó a közúti személyszállítási szerződésekről szóló 20/1981. (VI. 19.) MT rendelet (a továbbiakban: Kszr.) 7. §-a, valamint a vasúti személyszállítási szerződésekről szóló 10/1997. (I. 28.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Vszr.) 20. § (1) és (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérte. Álláspontja szerint a közlekedési vállalatok kártérítési kötelezettségéről rendelkező, és azt részben korlátozó szabály az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik, mivel indokolatlanul tesz különbséget egyrészt a közúti és vasúti személyszállítási, illetve az egyéb szerződést kötők között, másrészt azon járatok utasai között, amelyeken helyjegy váltása lehetséges, illetve amelyekre nézve ez kizárt. Harmadrészt indokolatlan különbséget tesz „az egyes állampolgárok között lakóhelyük, utazásuk kiindulási állomása” alapján (mivel helyjegy váltására csak jegypénztárakban van lehetőség), valamint negyedrészt – a kártérítés mértékének alacsony volta miatt – „a károsultak között”. A támadott rendelkezés az indítványozó szerint azt eredményezi, hogy „kártérítésre csupán előzetes helybiztosítás esetén” van lehetőség, ami az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésébe ütközik, és ezáltal sérti az emberi méltósághoz való jogot [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] is. Az indítványozó álláspontja az, hogy emellett „a MÁV, illetve a Volán-társaságok állami jellege miatt” sérül az Alkotmány köztulajdon és magántulajdon egyenjogúságának és egyenlő védelemben részesülésének [Alkotmány 9. § (1) bekezdés] követelménye is.
II.
1. Az Alkotmánynak az indítvánnyal érintett rendelkezései:
„9. § (1) Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül.”
„54. § (1) A Magyar Köztársaságban minden embernek veleszületett joga van az élethez és az emberi méltósághoz, amelyektől senkit nem lehet önkényesen megfosztani.”
„70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül.”
2. A Kszr.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése:
„7. § A közlekedési vállalat köteles megtéríteni a távolsági járat
a) kimaradása esetén annak az utasnak a kárát, aki a járatra helyét előzetesen biztosította,
b) 30 percet meghaladó késése esetén a járattal utazók kárát;
kivéve, ha bizonyítja, hogy a kárt működési körén kívül eső elháríthatatlan ok idézte elő. A kártérítés összege azonban nem haladhatja meg járatkimaradás esetén a menetdíj tizenötszörösét, késés esetén a menetdíj ötszörösét.”
3. A Vszr.-nek az indítvánnyal támadott rendelkezése:
„20. § (1) A vasúttársaság a helyjegy, illetve pótjegy díjának visszafizetése mellett köteles megtéríteni az utas kárát, ha az utas ülőhelyét helyjegy váltásával vagy más módon biztosította, és
a) a közforgalmú személyszállító vonat kimarad, vagy
b) a vonat a célállomásra 30 percet meghaladó késéssel érkezik meg.
(2) A kártérítés összege nem haladhatja meg az utas menetjegye árának
a) vonat kimaradása esetén a tizenötszörösét,
b) késedelem esetén az ötszörösét.”
III.
Az indítvány nem megalapozott.
1. Az indítványozó szerint a támadott rendelkezések az emberi méltósághoz való jogot sértő hátrányos megkülönböztetést alkalmaznak, mert a közúti és a vasúti közszolgáltatást igénybe vevő utasokat a kártérítés szempontjából eltérően kezelik.
Az Alkotmánybíróság már több határozatban értelmezte az Alkotmány 70/A. §-ában foglalt tilalom alkotmányos tartalmát, az emberi méltósághoz való joggal [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] összefüggésben. Rámutatott arra, hogy nem mindenfajta megkülönböztetés tilos, hanem a tilalom arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.].
Az Alkotmánybíróság határozataiban kifejtette, hogy bár az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdése szövegszerűen az alapvető jogok tekintetében tiltja a hátrányos megkülönböztetést, a tilalom, ha a megkülönböztetés sérti az emberi méltósághoz való alapvető jogot, kiterjed az egész jogrendszerre. Abban az esetben, ha a megkülönböztetés nem az alkotmányos alapjogok tekintetében történt, az eltérő szabályozás alkotmányellenessége akkor állapítható meg, ha a jogalkotó önkényesen, ésszerű indok nélkül tett különbséget az azonos helyzetű, azonos szabályozási kör alá vont jogalanyok között [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48.; 21/1990. (X. 4.) AB határozat, ABH 1990, 73, 77–78.; 61/1992. (XI. 20.) AB határozat, ABH 1992, 280, 281–282.].
Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint „alkotmányellenes megkülönböztetés csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel”. [4/1993. (II. 12.) AB határozat, ABH 1993, 48, 65.] „A diszkrimináció vizsgálatánál központi elem annak meghatározása, hogy kiket kell egy csoportba tartozóknak tekinteni. [...] A diszkrimináció alkotmányos tilalma csak a szabályozás szempontjából egy csoportba tartozókra vonatkozik. A diszkrimináció vizsgálatának ennek megfelelően csak az egy csoportba tartozók közötti különbségtétel vizsgálata a tárgya.” (1009/B/1991. AB határozat, ABH 1992, 479, 479–480.)
Az Alkotmánybíróság megállapítja: A vizsgált szabályozásnál a törvényalkotó nem személyek, hanem a különböző típusú közlekedési szerződések fuvarozók általi megszegésével kapcsolatos kártérítési szabályok, illetve az igényérvényesítés feltételei között tett különbséget. A különbségtétel valamennyi, az adott szolgáltatást igénybe vevő utasra egyformán vonatkozik. Bárkinek lehetősége van olyan jellegű közlekedési eszköz, szolgáltatás igénybevételére, amelynél a kártérítés a járat kimaradása vagy meghatározott időt meghaladó késése esetén biztosított. E tekintetben a jogalkotó a vasúton, illetve közúton közlekedő személyek között nem tesz különbséget. Senki sincs elzárva attól olyan közlekedési eszközt vegyen igénybe, melynél a közszolgáltató esetleges mulasztásából eredő kárának megtérülése helyjegy váltásával vagy más módon biztosított. E tekintetben jelen esetben a kártérítés feltételeinek szabályozása nincs alkotmányjogilag értékelhető tartalmi összefüggésben az emberi méltósághoz való jog sérelmével, valamint a hátrányos megkülönböztetés tilalmával sem. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az érdemi alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi, [985/B/1991. AB határozat, ABH 1991, 652, 653–654.; 32/2000. (X. 20.) AB határozat, ABH 2000, 215, 220.; 19/2004. (V. 26.) AB határozat, ABH 2004, 321, 343.] ezért az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a tekintetben elutasította. Az Alkotmánybíróság emellett megjegyzi, hogy állandó gyakorlata szerint önmagában „[a] kiválasztás szempontjait, célját, gazdaságosságát, megfelelőségét, igazságosságát az Alkotmánybíróság nem vizsgálhatja, mert erre hatásköre nincs.” (1484/B/1995. AB határozat ABH 2001, 838, 841.) Ugyanez vonatkozik jelen esetben a késési-, járatkimaradási statisztikai adatokon alapuló kockázatelemzésre, üzemgazdasági, szervezési kérdések alkotmányossági vizsgálatára.
2. Az indítványozó azon hivatkozása alapján, hogy „a közlekedési társaságok állami jellege miatt” sérül a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogúságának és egyenlő védelemben részesülésének elve az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alkotmány hivatkozott szakasza és a támadott rendelkezések között alkotmányos összefüggés nem állapítható meg. Mivel az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi, ezért az Alkotmánybíróság az indítványt e tekintetben is elutasította.
Budapest, 2008. október 14.
|
|
Dr. Lenkovics Barnabás s. k., |
Dr. Lévay Miklós s. k., |
||
|
|
előadó alkotmánybíró |
alkotmánybíró |
||
|
|
||||
|
Dr. Paczolay Péter s. k., |
||||
|
alkotmánybíró |
||||
*
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás