• Tartalom

186/2007. (VII. 18.) Korm. rendelet

186/2007. (VII. 18.) Korm. rendelet

váratlan légitámadás esetén a légiriasztás rendszeréről1

2008.05.16.

A honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény (a továbbiakban: Hvt.) 207. §-a (1) bekezdésének b) pontjában kapott felhatalmazás alapján a Kormány a következőket rendeli el:

A rendelet hatálya

1. § A rendelet hatálya kiterjed a légiriasztási rendszer megszervezésében, annak kiépítésében, üzemeltetésében, készenlétben tartásában, fejlesztésében, a légiriasztásra történő felkészülésben, légitámadás esetén a védekezésben feladat- és hatáskörrel rendelkező

a) a légiriasztás végrehajtásában érintett miniszterekre,

b) a Miniszterelnöki Hivatalra,

c) a Nemzeti Hírközlési Hatóságra,

d) a védelmi igazgatás területi és helyi szerveire,

e) a katasztrófavédelem központi, területi és helyi szerveire,

f) a Magyar Honvédségnek (a továbbiakban: Honvédség) a honvédelmi miniszter által kijelölt, az ország területe légvédelmi készenléti erőkkel való oltalmazásáért felelős katonai szervezetére (a továbbiakban: kijelölt katonai szervezet),

g) a Magyar Rádió Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (a továbbiakban: MR), a Magyar Televízió Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (a továbbiakban: MTV), valamint a Duna Televízió Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (a továbbiakban: Duna TV),

h) az országban működő – a g) pontban nem említett – külön jogszabályban kijelölt országos, körzeti és helyi rádió- és televízió műsorszolgáltatókra,

i) a Magyar Távirati Iroda Zártkörűen Működő Részvénytársaságra (a továbbiakban: MTI).

A légiriasztási rendszer kialakításának elvei,
a rendszerrel szemben támasztott követelmények,
illetve a felkészülés időszakában a rendszer kialakításáért, fejlesztéséért vállalt kormányzati felelősség speciális szabályai

2. § (1) Légitámadás esetére a személyi veszteségek, anyagi károk megelőzése, csökkentése, a túlélés feltételeinek a megteremtése, az élet- és vagyonmentés céljából állandóan működőképes riasztó, illetve riasztó-tájékoztató légiriasztási rendszert kell készenlétben tartani.

(2) Az (1) bekezdés szerinti rendszert úgy kell kialakítani és készenlétben tartani, hogy képes legyen az ország területén vagy meghatározott részén az állami szervek, az önkormányzatok, a jogi személyek, a jogi személyiség nélküli szervezetek, a lakosság riasztására, továbbá a NATO integrált légvédelmi rendszerével, valamint nemzetközi megállapodás alapján más államok légiriasztási rendszereivel történő együttműködésre.

A légiriasztás végrehajtásában érintett szervek
és személyek feladatai

3. § (1) A honvédelmi miniszter gondoskodik a kijelölt katonai szervezet és az 1. § e) és g) pontjában meghatározott szervek közötti összeköttetés létesítéséről és fenntartásáról.

(2) A kijelölt katonai szervezet vezetője

a) és az 1. § e) és g) pontjában meghatározott szervek vezetői megállapodásban rögzítik az együttműködés rendjét, amely tartalmazza a légiriasztás elemeit, az elrendelésre és feloldásra jogosult személyeket, a híradó összeköttetés rendjét, a légiriasztásban érintett szervezetek minősített feladatait, a légiriasztás okmányainak tárolására és kezelésére vonatkozó szabályokat, a légiriasztás feltételrendszerének és helyzetének felülvizsgálatára vonatkozó szabályokat,

b) az együttműködési megállapodás végrehajtása érdekében kidolgozza és az 1. § e) és g) pontjában meghatározott szervek rendelkezésére bocsátja a légiriasztás elrendelésére, illetve feloldására vonatkozó értesítés okmányrendszerét,

c) a kijelölt katonai szervezet ügyeleti szolgálata útján biztosítja a légiriasztás elrendelését, illetve feloldását,

d) nemzetközi megállapodás alapján együttműködik más államok légvédelmi oltalmazásáért felelős katonai vezetőivel.

(3) Váratlan légitámadás, vagy annak közvetlen veszélye esetén a Honvédség légi erejének irányításáért felelős katonai szervezet ügyeletes tábornoka (a továbbiakban: ügyeletes tábornok) elrendeli a légiriasztást, illetőleg a katasztrófavédelem központi szervével történt egyeztetést követően feloldja azt.

4. § Az önkormányzati és területfejlesztési miniszter

a) irányítja a légiriasztással kapcsolatos polgári védelmi feladatok végrehajtását,

b) a katasztrófavédelem központi, területi és helyi szervei útján biztosítja az ügyeletes tábornoktól érkező, illetőleg a műsorszolgáltatók által sugárzott légiriasztási jelzés továbbítását a katasztrófavédelmi szervezetek részére,

c) kidolgozza a honvédelmi felkészítés éves feladattervében szereplő polgári védelmi feladatokat,

d) gondoskodik a települések riasztását szolgáló (helyi) berendezések telepítésével, működtetésével, karbantartásával, időszakos hangospróbájával kapcsolatos feladatok tervezéséről és szervezéséről,

e) megelőző védelmi helyzetben, rendkívüli állapotban a polgári védelem riasztási rendszerében a polgári védelmi kötelezettség alapján magasabb alkalmazási készenlétbe helyezett polgári védelmi szakalegységek útján gondoskodik a lakosság riasztásáról,

f) külön jogszabály rendelkezése szerint az önkormányzati és területfejlesztési minisztérium költségvetési fejezetében tervezi az a)–e) pontokban meghatározott feladatok költségeit.

5. § A Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter

a) javaslatot tesz a gazdasági és közlekedési miniszternek, a légiriasztás honvédelmi feladatának végrehajtásában részt vevő műsorszolgáltatók és elektronikus hírközlési szolgáltatók kijelölésére,

b) gondoskodik a műsorszolgáltatók és elektronikus hírközlési szolgáltatók légiriasztásra történő felkészítésének szervezési és technikai feltételeiről, a technikai rendszer korszerűsítéséről, továbbá a működőképesség rendszeres – a honvédelmi felkészítés éves kormányzati feladattervében meghatározott – ellenőrzéséről az érintett szervezetek által egyeztetett műsoridőben,

c) felügyeli az a) és a b) pont szerinti légiriasztásban érintett szervezetek hírközléssel és műsorszórással kapcsolatos felkészítését,

d) tervezi az a)–c) pont alatti feladatok költségeit a saját költségvetésében.

6. § A gazdasági és közlekedési miniszter az elektronikus hírközlésről szóló törvényben kapott felhatalmazás alapján kijelöli a légiriasztás honvédelmi feladatának végrehajtásában részt vevő műsorszolgáltatókat és elektronikus hírközlési szolgáltatókat, valamint megállapítja feladataikat.

7. § A Nemzeti Hírközlési Hatóság vezetője

a) végzi a légiriasztási rendszer működtetésével, fenntartásával, korszerűsítésével kapcsolatos tervezési, szervezési feladatokat a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszter által biztosított költségvetési keretből,

b) együttműködik az MR-rel, a Miniszterelnöki Hivatallal, a Honvédelmi Minisztériummal és a Katasztrófavédelem központi szervével,

c) az MR-rel egyeztetve szervezi és felügyeli a műsorszóró hálózatra telepített technikai átkapcsoló rendszer (a továbbiakban: átkapcsoló rendszer) üzempróbáit,

d) felügyeli az átkapcsoló rendszerbe bevont műsorszolgáltatók és elektronikus hírközlési szolgáltatók riasztással kapcsolatos tevékenységét,

e) figyelemmel kíséri a műsorszolgáltatók adataiban bekövetkezett változásokat, szükség esetén a Miniszterelnöki Hivatalt vezető miniszternél kezdeményezi új szolgáltatók kijelölését és biztosítja az átkapcsoló rendszerbe történő bevonásuk technikai feltételeit,

f) javaslatot tesz az átkapcsoló rendszer korszerűsítésére, illetve bővítésére.

8. § A katasztrófavédelem központi szerve

a) előkészíti a lakosság riasztásához szükséges okmányokat, a veszély jellegére utaló tájékoztatót és a követendő magatartási szabályokat tartalmazó közleményeket,

b) a területi, helyi szervei útján szervezi a lakosság riasztásának, tájékoztatásának területi, illetve helyi feladatait,

c) végrehajtja a 3. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott együttműködési megállapodásban foglaltakat,

d) a légiriasztás elrendelésének, illetve feloldásának vételére folyamatos készenléti szolgálatot működtet,

e) a 3. § (3) bekezdésében meghatározott egyeztetés után – a területi és helyi szervei útján – külön jogszabályban foglaltak szerint tájékoztatja a lakosságot a légitámadás következményeinek károsító hatásairól, az ellenük való védekezésről és a légiriadó feloldását követően tanúsítandó magatartási szabályokról.

9. § Az MTI

a) gondoskodik a légiriasztással összefüggő közlemények, híranyagok közzétételéről,

b) közreműködik a lakosság magatartási szabályainak az írott és elektronikus média útján történő ismertetésében.

10. § (1) Az MR, az MTV és a Duna TV a 3. § (2) bekezdésének a) pontjában meghatározott együttműködési megállapodás alapján

a) az adás megszakításával haladéktalanul biztosítja a légiriasztásra, valamint a légiriadó feloldására vonatkozó jelzés leadását minden közszolgálati műsorcsatornán,

b) a légiriasztás elrendelésének, illetve feloldásának vételére műsoridőben folyamatos ügyeleti szolgálatot működtet,

c) gondoskodik a riasztás jelzésére, a légiriadó feloldására szolgáló okmányok (eszközök) megbízható őrzéséről, a közlés feltételeinek megteremtéséről és technikai végrehajtásáról,

d) megteremti a lakosság magatartási szabályaira vonatkozó közlemények adásának feltételeit.

(2) A külön jogszabályban kijelölt országos, körzeti és helyi rádió és televízió műsorszolgáltatók műsorcsatornáinak riasztási közlemény adására történő központi át- és visszakapcsolását a kiépített műszaki rendszerben az MR végzi.

A légiriadó elrendelése és feloldása

11. § A légiriasztásra vonatkozó, az ügyeletes tábornoktól érkező jelzés vételét követően

a) az MR, az MTV és a Duna TV közszolgálati műsorszolgáltatásában,

b) a polgári védelem riasztási rendszere helyi riasztó eszközein (szirénák, hangszórók stb.), valamint

c) az országban működő – az a) pontban nem említett – külön jogszabályban kijelölt országos, körzeti és helyi rádió- és televízió műsorszolgáltatásban az MR közleményének átvételével

a légiriasztást haladéktalanul végre kell hajtani.

12. § (1) A légiriasztásra vonatkozó, az ügyeletes tábornoktól érkező jelzés vételét követően az MR, az MTV, valamint a Duna TV stúdiójából a légiriadó elrendelése, illetve feloldása – öt másodperces megszakításokkal, háromszor megismételve – a következő szöveg leadásával történik:

a) Magyarország egész területére:

ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK!
ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK!
FIGYELEM! FIGYELEM!
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉRE LÉGIRIADÓ!
AZ ORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉRE LÉGIRIADÓ!”

vagy

ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK!
ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK!
FIGYELEM! FIGYELEM!
LÉGIRIADÓ ELMÚLT!
LÉGIRIADÓ ELMÚLT!”

b) A veszélyeztetett területre:

ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK!
ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK!
FIGYELEM! FIGYELEM!
DUNÁNTÚL! DUNÁNTÚL!
vagy
DUNA-TISZA KÖZE! TISZÁNTÚL!
DUNA-TISZA KÖZE! TISZÁNTÚL!
LÉGIRIADÓ!
LÉGIRIADÓ!”

illetve

ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK!
ADÁSUNKAT MEGSZAKÍTJUK!
FIGYELEM! FIGYELEM!
DUNÁNTÚL! DUNÁNTÚL!
vagy
DUNA-TISZA KÖZE! TISZÁNTÚL!
DUNA-TISZA KÖZE! TISZÁNTÚL!
LÉGIRIADÓ ELMÚLT!
LÉGIRIADÓ ELMÚLT!”

(2) A légiriasztás jele a polgári védelem riasztási rendszerén: háromszor egymás után megismételt, 30 másodpercig tartó, váltakozó hangmagasságú (280 Hz és 400 Hz közötti) szirénahang, a jelzések közötti 30 másodperces szünetekkel. A légiriadó feloldása: kétszer egymás után megismételt 30 másodpercig tartó egyenletes hangmagasságú (400 Hz) szirénahang, a jelzések közötti 30 másodperces szünettel.

Záró rendelkezések

13. § (1) Ez a rendelet a kihirdetését követő 8. napon lép hatályba.

(2) A 3. § (2) bekezdésének a) pontja szerinti megállapodást a rendelet hatálybalépését követő 120 napon belül kell megkötni.

(3)–(5)2

1

A rendeletet a 290/2011. (XII. 22.) Korm. rendelet 86. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte 2012. január 1. napjával.

2

A 13. § (3)–(5) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 1. § 48. pontja hatályon kívül helyezte.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére