GÜ BH 2007/194
GÜ BH 2007/194
2007.06.01.
I. A zálogjog a követelés érvényesítésének költségeire is fedezetül szolgál, ezért a perköltség engedményezésével az azt biztosító zálogjog is átszáll az új jogosultra, és a felszámolónak a perköltségre vonatkozó hitelezői igény besorolása>hitelezői igényt a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontjába kell besorolnia [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 57. § (1) bek. b) pont; Ptk. 329. § (1) bek.].
II. A felszámolási eljárásban a követelés besorolására vonatkozó jogvita nem minősül vagyonjogi ügynek, ezért az e tárgyban hozott jogerős végzés a besorolni kért követelés értékétől függetlenül felülvizsgálattal támadható [Pp. 270. § (2) bek., 271. § (2) bek.].
Az adós gazdálkodó szervezet ellen 2001. október 17-én benyújtott kérelemre az elsőfokú bíróság a 2002. április 23-án jogerőre emelkedett végzésével állapította meg az adós fizetésképtelenségét, elrendelte a felszámolását és kijelölte a felszámolót.
A városi bíróság 2002. május 8-án 40 000 000 Ft tőke és járulékai erejéig fennálló követelés tekintetében végrehajtási záradékkal látta el az adós, valamint a K. és H. Rt. között létrejött közjegyzői okiratba foglalt kölcsönszerződést azzal, hogy a végrehajtást kérő részére behajtandó ügyvédi költség összegét 520 000 Ft-ban állapította meg. A hitelező határidőn belül önálló hitelezői igényt jelentett be a felszámolóhoz a megállapított ügyvédi költségre vonatkozóan, melyet a felszámoló a többször módosított 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 57. § (1) bekezdésének f) pontjába sorolt be.
A felszámoló intézkedése ellen a hitelező a törvényes határidőn belül kifogással élt és kérte, hogy a bíróság a felszámolót követelésének a Cstv. 57. § (1) bekezdésének b) pontjába történő besorolására kötelezze. Arra hivatkozott, hogy a kölcsönszerződésben a felek a követelés érvényesítése kapcsán felmerülő valamennyi költséget jelzálogjoggal biztosították. A bank és a hitelező közötti megállapodás értelmében az ügyvédi iroda az ügyvédi költség megfizetése iránti igényét az adóssal szemben önállóan is érvényesítheti.
Az első fokon eljárt bíróság a 2002. október 14-én meghozott végzésével a kifogást elutasította. E végzést a másodfokú bíróság végzésével helybenhagyta.
A hitelező felülvizsgálati kérelme folytán a Legfelsőbb Bíróság a 2004. október 29-én hozott végzésével a jogerős végzést az elsőfokú bíróság végzésére is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. A hitelező felülvizsgálati eljárási költségét 12 000 Ft-ban állapította meg. A Legfelsőbb Bíróság nem találta megalapozottnak az első- és másodfokú bíróság kifogást elutasító, illetőleg az elutasítást helybenhagyó végzésének azt az indokolását, hogy amennyiben a főköveteléssel együtt kerül bejelentésre a felszámolóhoz a perköltség megfizetése iránti igény, akkor ez osztja a főkövetelés jogi sorsát, azzal azonos kielégítési csoportba kell sorolni, azonban ha a perköltség igény önállóan kerül érvényesítésre, akkor ,,egyéb'' követelésnek minősül és a Cstv. 57. § (1) bekezdésének f) pontjába tartozik. Utalt arra, hogy a hitelezőként fellépő ügyvédi iroda a végrehajtással kapcsolatban felmerült perköltség igényét a bankkal kötött engedményezési szerződés alapján jogosult önállóan érvényesíteni. A Ptk. 329. § (1) bekezdése rendelkezése szerint az engedményezéssel az engedményes a régi jogosult helyébe lép, és átszállnak rá a követelést biztosító, zálogjogból és kezességből eredő jogok is. A hatályon kívül helyezés azért történt, mert a hitelező állította, hogy a perköltség igényét is jelzálogjoggal biztosítottként engedményezte rá a pénzintézet, és az ennek bizonyítékaként csatolni jelzett ,,megbízási szerződés kiegészítése'' megjelölésű okirat az iratok közt nem volt fellelhető. A már csatolt iratokon túl ez okirat tartalma dönti el, hogy történt-e a bank részére perköltség igényre vonatkozó engedményezés és a követelést zálogjoggal biztosított követelésként ruházta-e át.
A hatályon kívül helyezést követő megismételt eljárás eredményeként hozott végzésével az elsőfokú bíróság végzésével a kifogást elutasította, és a kifogást előterjesztő hitelezőt az adós gazdálkodó szervezet részére 27 000 Ft eljárási illeték megfizetésére kötelezte. A hitelező által csatolt, 2000. május 20-án kelt ,,megbízási szerződés kiegészítése'' megjelölésű okirat tartalmát értelmezve arra az álláspontra jutott, hogy valóban történt engedményezés az ügyvédi munkadíj tekintetében, azonban a bank a perköltség követelést nem jelzálogjoggal biztosított követelésként engedményezte.
A felszámoló és a hitelező fellebbezése folytán másodfokon eljárt bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztatta, és a hitelezőt eljárási költség viselésére kötelező rendelkezést mellőzte, egyebekben az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta, és kötelezte az adóst, hogy fizessen meg az államnak – az illetékhivatal felhívására – 7000 Ft fellebbezési eljárási illetéket. Úgy rendelkezett, hogy a felek a másodfokú eljárási költségeiket maguk viselik.
A hitelező által előterjesztett fellebbezést illetően kifejtette: a Pp. 164. § (1) bekezdése értelmében a hitelezőt terhelte annak bizonyítása, hogy a K. és H. Rt. a hitelezővel kötött engedményezési megállapodásában a perköltség címén fennálló követelését zálogjoggal biztosítottan ruházta-e át, vagy sem. Helyesnek találta az elsőfokú bíróságnak azt a megállapítását, hogy a hitelező által csatolt okiratokban nincs kifejezett utalás arra, hogy a perköltség megfizetése iránti igényt a hitelező részére, mint a felszámolási eljárásban privilegizált követelést engedményezi a bank, ennélfogva – álláspontja szerint – a hitelező az őt terhelő bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Kifejtette, hogy a hitelezőnek eredményes bizonyítás esetén a követelésnek a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontjába sorolásához azt is igazolnia kellett volna, hogy a bank 35 000 000 Ft-ot el nem érő követelést érvényesített az adóssal szemben. Ennek azért van jelentősége, mert a korábbi fellebbezéshez csatolt közjegyzői okirat má-sodik oldalán írtak szerint az adós és a bank csupán 35 000 000 Ft összeghatárig alapított keretbiztosítéki jelzálogjogot a felsorolt ingatlanokra, a bank 40 000 000 Ft-os tőkekövetelése pedig önmagában ezt az összeget meghaladja. Ahhoz, hogy a hitelező perköltség címén fennálló igénye megelőzze a bank tőkekövetelését a kielégítési sorrendben, az engedményező erre vonatkozó kifejezett nyilatkozata lett volna szükséges. Ilyen szándéka azonban a banknak nem volt, ezt a hitelező bizonyítani nem tudta. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróság végzésének kifogást elutasító rendelkezését a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján helybenhagyta.
A jogerős végzés ellen a kifogással élő hitelező nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Kérte, hogy a Legfelsőbb Bíróság a jogerős határozatok helyett arra kötelezze a felszámolót, hogy az 520 000 Ft összegű bejelentett hitelezői igényét a Cstv. 57. § (1) bekezdésének b) pontja szerint minősülő követelésként sorolja be.
Felülvizsgálati kérelmében az eljárt bíróságok jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy figyelmen kívül hagyták a Cstv. 57. § (1) bekezdés b) pontja, a Ptk. 329. § (1) és 293. § rendelkezéseit a hitelezői igény besorolása során, és ,,a felek szerződéses akaratát, a Ptk. rendelkezéseit, a jogerős határozat felülírta.'' Hivatkozott arra, hogy a követelést biztosító zálogszerződés, mint biztosíték a perköltségre is kiterjedt. A K. és H. Rt. a hitelező ügyvédi irodával kötött speciális megállapodás, a ,,megbízási szerződés kiegészítése'' elnevezésű szerződés szerint úgy fizet ügyvédi megbízási díjat, hogy a követelés érvényesítése érdekében eljáró jogi képviselőjét megillető, a bíróság által jogerősen megítélt perköltséget átruházta az eljáró ügyvédi irodára. Álláspontja szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a Ptk. általános értelmezési lehetőségeitől eltérően értelmezte a ,,megbízási szerződés kiegészítése'' elnevezésű okiratot, és abból arra következtetett, hogy a felek az átruházással együtt megszüntették annak zálogjoggal történő biztosítását is. Erről ez az okirat nem rendelkezik, és a felek szándéka sem irányult erre.
A felülvizsgálati kérelemre adott észrevételében az adós felszámolója a jogerős végzés hatályában fenntartását és a hitelezőnek a felülvizsgálati eljárás költségeiben marasztalását kérte. Hivatkozott arra, hogy a hitelező kérelme elbírálásának előfeltétele annak megállapítása, hogy a hitelezőnek merült-e fel olyan perköltség igénye, amely az adóssal szembeni követelésnek minősül. Hivatkozott a Cstv. 38. §-ára, mely szerint a felszámolás kezdő időpontja után a végrehajtási eljárások megszűnnek, az adóssal szemben a követeléseket csak a felszámolási eljárásban lehet érvényesíteni. Az eljárt bíróság a kérelmet a konkrét időpontban nem láthatta volna el záradékkal. Álláspontja szerint a hitelező az őt terhelő bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget. Arra kellett volna határozott bizonyítási indítványt tennie, hogy a bank a perköltség követelését zálogjoggal együtt ruházta át részére. Hivatkozott arra: az eljárt bíróságok nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a becsatolt megállapodás 2002. november 11-ei módosításának időpontjában az S. Ügyvédi Iroda már nem látta el a főkövetelés jogutódjának, az F. Rt.-nek (engedményesnek) a képviseletét, tehát a hitelező perköltség követelésének zálogjoggal való biztosításáról ekkor már csak az F. Rt. rendelkezhetett volna.
Álláspontja szerint a hitelező a Cstv. 6. §-a folytán alkalmazandó Pp. 271. § (2) bekezdése alapján felülvizsgálati kérelmet nem terjeszthet elő, mert a hivatkozott törvényhely tiltja a felülvizsgálatot olyan esetben, amikor a hitelező olyan vagyonjogi igényt érvényesít, amelyben a vitatott érték az 1 000 000 Ft-ot nem haladja meg. A hitelező jelen esetben vagyoni követelést érvényesít, amelynek összege 520 000 Ft. Amennyiben ilyen feltételek esetén a peres eljárásban sincs helye felülvizsgálatnak, akkor az a felszámolási nemperes eljárásban sem megengedett. Végül hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság jogszabálysértően utasította el a felszámoló jelen eljárásban felmerült perköltség iránti követelését.
A jelen eljárásra alkalmazandó, a Pp.-nek a 2005. évi XXXII. törvény 22. § (2) bekezdése szerint módosított 270. § (2) bekezdéséből következően a jogerős ítélet vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni.
A jelen felülvizsgálati eljárás tárgya nem az 520 000 Ft igény jogszerűségének, megalapozottságának elbírálása, hanem annak eldöntése, hogy e hitelezői igényt mely kielégítési kategóriába kell helyesen besorolni, tekintettel arra, hogy a hitelező igényét a felszámoló jogalapjában és összegében nem vitatta, csak a kielégítési kategóriába történő besorolás volt a megelőző eljárás tárgya. Ebből következően az adós felszámolója tévesen hivatkozott a Pp. 271. § (2) bekezdésben foglaltakra és tévesen helyezkedett arra a jogi álláspontra, hogy felülvizsgálatnak az adott esetben nincs helye. A felszámolási eljárásban a követelés besorolására vonatkozó jogvita nem minősül vagyonjogi ügynek. Az ügy tárgya kizárólag annak megállapítása, hogy a felszámoló által korábban egyébként nem vitatott követelést mely kielégítési kategóriába kell besorolni. Ez esetben pedig – a törvény kizáró rendelkezése hiányában – a jogerős végzés a besorolni kért követelés értékétől függetlenül felülvizsgálattal támadható.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül. Miután az adós felszámolója a Pp. 271. § (1) bekezdésének b) pontja folytán felülvizsgálati kérelemmel nem támadhatta a másodfokú végzésnek az elsőfokú bíróság végzését részben megváltoztató és a hitelezőt eljárási költség viselésére kötelező rendelkezése mellőzését, ez a felülvizsgálati eljárásnak sem lehet tárgya.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárásban csak azt vizsgálta, hogy a jogerős végzés a hitelező követelésének besorolása tekintetében jogszabálysértő-e.
Megítélése szerint az eljárt bíróságok a jogvita eldöntéséhez szükséges tényállást helyesen állapították meg, a helyesen megállapított tényállásból azonban téves jogi következtetést vontak le.
A követelés besorolásának megítélésénél abból kell kiindulni, hogy 2000. október 25-én közjegyzői okiratba foglalt ingó keretbiztosítéki jelzálogszerződés a K. és H. Rt., valamint a K. Bt. közötti tartós jogviszonyból eredően felmerülő valamennyi fizetési kötelezettséget – mind a főkötelezettséget, mind annak járulékait, beleértve a végrehajtási eljárás során felmerült költségeket is – jelzálogjoggal biztosította, 35 000 000 Ft összeghatárig. A hitelező a 2002. november 11-én létrejött megállapodással igazolta, hogy közte és a K. és H. Rt. megbízó között 2000. április 4-e óta jogfolytonos megbízási jogviszony áll fenn. A felek a köztük fennálló megbízási szerződést megerősítették, és az alábbiak szerint rendelkeztek: ,,mindazok a bíróságok, hatóságok vagy egyéb ügyvédi munkadíj megítélésére jogosult szervek (pl. választottbíróság), amelyek peres, peren kívüli vagy egyéb hatósági eljárásban ügyvédi munkadíjat ítélhetnek meg (pl. fizetési meghagyás, végrehajtási záradék iránti kérelem, bírósági meghagyás stb.), vagy a perköltségnek kifejezetten a részévé teszik az ügyvédi munkadíjat, úgy ezen megítélt ügyvédi munkadíj a kibocsátott határozat kézhezvételétől a megbízottat illeti meg, az ebből származó követelést a megbízó a megbízottra ruházza át az átalány/egyéb megbízási díjon túlmenően (engedményezi). A megbízott az ügyvédi munkadíj megfizetése iránt akár együttesen a főkötelezettséggel, akár külön, eljárásokat kezdeményezhet, vagy bármely más módon önállóan rendelkezhet azzal.'' A 2005. május 20-án kelt megbízási szerződés kiegészítése megjelölésű okirat ugyanezt tartalmazza azzal, hogy a felek a köztük fennálló megbízási szerződést az azonos tartalmú 5.10. ponttal egészítik ki.
Mindezekből az okiratokból az állapítható meg, hogy a zálogjog nemcsak a főkövetelés, de a költségek biztosítására is szolgált. A megismételt eljárás során becsatolt ,,megbízási szerződés kiegészítése'', amely tartalmilag a perköltség követelés engedményezése, a biztosítékot nem szüntette meg, mert a felek a korábbi megállapodásukat abban a részében, amely a követelésnek zálogjoggal történő biztosítására vonatkozott, nem korlátozták, illetve nem zárták ki. Ebből következően az eredeti szerződésnek megfelelően a követelés járulékaira vonatkozó biztosíték is fennmaradt és az engedményezés tárgyát képezte.
A Ptk. 329. § (1) bekezdése szerinti engedményezéssel az engedményes hitelező a régi jogosult helyébe lépett, és az engedményezett összeg erejéig átszálltak rá a követelést biztosító zálogjogból eredő jogok is. Ennek folytán a követelése helyesen a többször módosított Cstv. 57. § (1) bekezdésének b) pontjába sorolandó, zálogjoggal biztosított hitelezői igény.
A követelés ekkénti besorolását nem érinti, hogy a bank tőkekövetelése meghaladja azt az összeghatárt ameddig a keretbiztosítéki jelzálogjogot alapították, mert ez esetben a Ptk. 293. §-a szerinti elszámolásnak van helye. Abban az esetben, ha a kötelezett kamattal és költséggel is tartozik, és a fizetett összeg az egész tartozás kiegyenlítésére nem elég, azt elsősorban a költségre, azután a kamatra és végül a főtartozásra kell elszámolni. A kötelezett eltérő rendelkezése hatálytalan.
A fent kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős határozatot – az elsőfokú bíróság határozatára is kiterjedően – felülvizsgálati kérelemmel támadott részében hatályon kívül helyezte, és helyette a jogszabályoknak megfelelő új határozatot hozott.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.188/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás