• Tartalom

2007. évi II. törvény

2007. évi II. törvény

a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról1

2019.07.27.

Az Országgyűlés a szabadságon, a biztonságon és a jog érvényesülésén alapuló európai térség fokozatos létrehozásában történő közreműködés, valamint az Európai Unió és az azon kívüli országok társadalmi és gazdasági fejlődésének előmozdítása érdekében a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról a következő törvényt alkotja:2

I. Fejezet

ÁLTALÁNOS RENDELKEZÉSEK

1. § (1)3 Magyarország a harmadik országbeli állampolgárok számára az e törvényben foglaltak szerint biztosítja a be- és kiutazás, valamint a tartózkodás jogának gyakorlását.

(2) A harmadik országbeli állampolgár be- és kiutazási, valamint tartózkodási jogának gyakorlása az e törvényben meghatározott rendelkezések szerint korlátozható.

(3)4 E törvény – a (4)–(6) bekezdésben foglalt kivétellel – nem alkalmazható a külön törvény alapján a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyekre.

(4)5 A (3) bekezdésben meghatározott személyekre, feltéve, hogy nem az Európai Unió valamely tagállamának állampolgárai, a IV. fejezet EK letelepedési engedélyre vonatkozó, valamint a VIII. fejezet hontalan státusz megállapítására és a hontalanok úti okmánnyal történő ellátására vonatkozó rendelkezéseit alkalmazni kell.

(5) E törvény rendelkezéseit a (3) bekezdésben meghatározott személyekre akkor kell alkalmazni, ha külön törvény szerint harmadik ország állampolgárságával rendelkező személyek, és a külön törvényben meghatározott tartózkodási jogosultságuk megszűnését követően e törvény szerint tartózkodásra jogosító engedély iránti kérelmet nyújtanak be.

(6)6 A IX. Fejezetet a (3) bekezdésben meghatározott személyek beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos eljárásokra is alkalmazni kell.

(7)7 Magyarországon harmadik országbeli állampolgár egy jogcímen tartózkodhat. Amennyiben a tartózkodási jogosultsággal rendelkező harmadik országbeli állampolgár meglévő jogcíme mellett más jogcímen kap tartózkodásra jogosító engedélyt – ide értve a menedékjogról szóló törvény szerinti jogcímeket is – a korábbi tartózkodási jogcímen kiadott tartózkodásra jogosító engedélyét az idegenrendészeti hatóság érvényteleníti.

2. § E törvény alkalmazásában

a) harmadik országbeli állampolgár: az 1. § (3) bekezdésének hatálya alá tartozó személyek kivételével a nem magyar állampolgár és a hontalan;

b) hontalan: akit saját joga szerint egyetlen állam sem ismer el állampolgárának;

c) schengeni állam: az Európai Unióról szóló szerződéshez, valamint az Európai Közösséget létrehozó szerződéshez és az Európai Atomenergia-közösséget létrehozó szerződéshez csatolt, a schengeni vívmányoknak az Európai Unió keretébe történő beillesztéséről szóló jegyzőkönyv (a továbbiakban: Schengeni Jegyzőkönyv) 1. cikkében, illetve az 1999/435/EK tanácsi határozatban meghatározott schengeni vívmányokat, valamint az Európai Unió intézményei által az ezek hatálya alá tartozó területen hozott további intézkedéseket teljes körűen alkalmazó európai uniós tagállam és a Schengeni Jegyzőkönyv 6. cikke alapján az Európai Unió Tanácsával kötött, a schengeni vívmányok végrehajtásában, alkalmazásában és fejlesztésében való részvételről szóló megállapodásban részes más állam;

d)8 családtag:

da) a harmadik országbeli állampolgár vagy a magyar állampolgár házastársa,

db) a harmadik országbeli állampolgár házastársával közös kiskorú gyermeke (ideértve az örökbefogadott és nevelt gyermeket is),

dc) a harmadik országbeli állampolgár eltartott kiskorú gyermeke (ideértve az örökbefogadott és nevelt gyermeket is), aki felett a harmadik országbeli állampolgár szülői felügyeleti jogot gyakorol,

dd) a harmadik országbeli állampolgár vagy a magyar állampolgár házastársának eltartott kiskorú gyermeke (ideértve az örökbefogadott és nevelt gyermeket is), aki felett a házastárs szülői felügyeleti jogot gyakorol,

de) a kiskorú magyar állampolgár felett szülői felügyeleti joggal rendelkező, a szülői felügyeleti jogát gyakorló, a magyar állampolgárral egy háztartásban élő személy;

e)9 kísérő nélküli kiskorú: az a tizennyolcadik életévet be nem töltött harmadik országbeli állampolgár, aki jogszabály vagy szokás alapján felügyeletéért felelős nagykorú személy kísérete nélkül lépett Magyarország területére, vagy a belépést követően maradt felügyelet nélkül, mindaddig, amíg ilyen személy felügyelete alá nem kerül;

f)10 befogadott: aki a menedékjogról szóló 2007. évi LXXX. törvényben meghatározottak szerinti védelemben részesül;

g)11 úti okmány: Magyarország által az államhatárának átlépésére jogosító okmányként elismert útlevél, igazolvány vagy irat, amely birtokosának személyazonosságát és állampolgárságát (hontalanságát) igazolja;

h)12 fuvarozó: bármely természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet, aki vagy amely hivatásszerűen foglalkozik személyszállítással;

i) visszafogadási egyezmény: személyeknek az államhatáron történő átadás-átvételéről, hatósági kísérettel történő átszállításának, illetve átutazásának engedélyezéséről szóló nemzetközi szerződés;

j)13 beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés: valamely schengeni állam által a Schengeni Információs Rendszerben abból a célból elhelyezett adatcsoport, hogy egy harmadik országbeli állampolgárnak a schengeni államok területére történő beutazását vagy tartózkodását megtagadják;

k)14 munkáltató: az a természetes vagy jogi személy, jogi személyiség nélküli szervezet – a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 214. § (1) bekezdés b) pontjában meghatározott kölcsönbeadót is ideértve – amelynek javára, vagy irányítása alatt a foglalkoztatására sor kerül;

l)15 meghívó: az a természetes vagy jogi személy, illetve jogi személyiség nélküli szervezet, aki, illetve amely hatósági hozzájárulással ellátott meghívólevélben kötelezettséget vállal arra, hogy a meghívott harmadik országbeli állampolgár részére – Magyarország területén történő tartózkodása időtartamára – szállást biztosít, eltartásáról gondoskodik, továbbá – ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – egészségügyi ellátásának, valamint kiutazásának költségeit fedezi;

m)16 száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum: a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról (vízumkódex) szóló, 2009. július 13-i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: Vízumkódex) 2. cikk 2. pontjában meghatározott engedély;

n)17 dublini rendeletek: egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet, valamint egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megállapításáról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1560/2003/EK rendelet módosításáról szóló, 2014. január 30-i, 118/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet;

o)18 foglalkoztatás: a vonatkozó jogszabályokkal összhangban bármely munka- vagy foglalkoztatási formát magában foglaló, munkavégzésre irányuló jogviszony alapján történő, valamely munkáltató javára, vagy irányítása alatt végzett tevékenység;

p)19 magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás: olyan személy foglalkoztatása legalább a harmadik országbeli állampolgár részére fizetendő minimális díjazás mértékének kiszámítási módjáról szóló jogszabályban meghatározott mértékű ellenérték fejében, aki rendelkezik a munkavégzéshez szükséges felsőfokú szakmai képesítéssel;

q)20 felsőfokú szakmai képesítés: a felsőfokú végzettséget és szakképzettséget tanúsító felsőfokú képesítés;

r)21 EU Kék Kártya: olyan tartózkodási engedély, amely magas szintű képzettséggel rendelkező birtokosát valamely tagállam területén történő tartózkodásra és egyúttal magas szintű képzettséget igénylő, a 20/C. §-ban meghatározott feltételek szerinti munkavállalásra jogosítja;

s)22 különösen kizsákmányoló foglalkoztatási feltételek: olyan feltételek – a nemi vagy egyéb alapú megkülönböztetésből származó feltételeket is beleértve –, amelyek feltűnően aránytalanul eltérnek a legálisan foglalkoztatott munkavállalók foglalkoztatási feltételeitől, amely eltérés különösen a munkavállalók egészségét és biztonságát érinti, és sérti az emberi méltóságot;

t)23 különleges bánásmódot igénylő személy: a kísérő nélküli kiskorú vagy olyan kiszolgáltatott személy – különösen a kiskorú, az idős, a fogyatékkal élő személy, a várandós nő, a kiskorú gyermeket egyedül nevelő szülő, valamint a kínzást, nemi erőszakot vagy a pszichikai, fizikai vagy szexuális erőszak más súlyos formáját elszenvedett személy –, akiről helyzetének egyedi értékelését követően megállapítható, hogy sajátos szükségletekkel rendelkezik;

u)24 őrzött szállás: a személyes szabadságában korlátozott külföldi elhelyezésére szolgáló, az idegenrendészeti eljárásban elrendelt őrizet céljaira sajátosan kialakított létesítmény;

v)25 összevont engedély: olyan tartózkodási engedély, amely a harmadik országbeli állampolgárt Magyarország területén meghatározott foglalkoztatóval foglalkoztatási jogviszony létesítésére és tartózkodásra jogosítja;

w)26 összevont kérelmezési eljárás: olyan eljárás, amely az általa benyújtott kérelem alapján a harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén való száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodása és meghatározott foglalkoztatóval foglalkoztatási jogviszony létesítése engedélyezésére irányul.

2/A. §27 E törvény alkalmazásában

a) vállalaton belüli áthelyezés: a vállalaton belül áthelyezett személy számára szóló tartózkodásra jogosító engedély iránti kérelem benyújtásakor az Európai Unió tagállamai területén kívül lakóhellyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárok foglalkoztatási vagy képzési célú ideiglenes kiküldetése az Európai Unió tagállamai területén kívül letelepedett olyan vállalkozástól, amelyhez a harmadik országbeli állampolgárt az ugyanahhoz a vállalkozáshoz vagy vállalkozáscsoporthoz tartozó, az adott tagállamban letelepedett szervezethez történő áthelyezést megelőzően és annak idejére munkaszerződés köti, illetve adott esetben az egy vagy több második tagállamban letelepedett fogadó szervezetek közötti mobilitása;

b) vállalaton belül áthelyezett személy: olyan harmadik országbeli állampolgár, aki a vállalaton belül áthelyezett személy számára szóló tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásakor az Európai Unió tagállamai területén kívül rendelkezik lakóhellyel, és akit vállalaton belül áthelyeztek;

c)28 fogadó szervezet:

ca) az a szervezet, amelyhez a vállalaton belül áthelyezett személyt áthelyezik, és amely jogi formájától függetlenül, jogszabályban meghatározottak szerint létrehozott jogi személy;

cb)29 külön jogszabályban meghatározott kutatószervezet, felsőoktatási intézmény, oktatási intézmény, önkéntes szolgálati rendszerért felelős szervezet, és a gyakornokokat fogadó szervezet;

d) vállalaton belül áthelyezett személy számára szóló engedély: olyan tartózkodási engedély, amely a tulajdonosát feljogosítja az első tagállam és adott esetben a második tagállam területén való tartózkodásra és munkavállalásra a törvényben meghatározott feltételek szerint;

e) hosszú távú mobilitási engedély: olyan tartózkodási engedély, amely a vállalaton belül áthelyezett személy számára szóló tartózkodási engedély tulajdonosát feljogosítja a második tagállam területén való tartózkodásra és munkavállalásra törvényben meghatározott feltételek szerint;

f) vállalkozáscsoport: két vagy több, a következő módokon összekapcsoltként elismert vállalkozás: valamely vállalkozás egy másik tekintetében

fa) közvetlenül vagy közvetve birtokolja ez utóbbi vállalkozás jegyzett tőkéjének a többségét;

fb) ellenőrzést gyakorol a vállalkozás kibocsátott részvénytőkéjéhez kapcsolódó szavazati jogok többsége felett;

fc) kinevezheti a szóban forgó vállalkozás igazgatási, irányító, illetve felügyelő testületei tagjainak több mint a felét; vagy

fd) azt anyavállalatként egységes alapon irányítja;

g)30 első tagállam: az Európai Unió azon tagállama, amely elsőként állít ki

ga) valamely vállalaton belül áthelyezett személy számára szóló engedélyt az adott harmadik országbeli állampolgár részére;

gb) engedélyt a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a harmadik országbeli állampolgárnak;

h)31 második tagállam: az első tagállamtól eltérő minden olyan tagállam, amelyben

ha) a vállalaton belül áthelyezett személy gyakorolni kívánja vagy gyakorolja a törvény szerinti mobilitáshoz való jogot;

hb) a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelv alapján a harmadik országbeli állampolgár gyakorolni kívánja vagy gyakorolja a törvény szerinti mobilitáshoz való jogot.

2/B. §32 E törvény alkalmazásában

a) kutatószervezet: a külön jogszabály szerint akkreditált kutató szervezet;

b) kutató: olyan harmadik országbeli állampolgár, aki doktori fokozattal rendelkezik vagy olyan megfelelő felsőfokú képesítéssel rendelkezik, amely az adott harmadik országbeli állampolgárt doktori programokban való részvételre jogosítja fel, és aki valamely tagállam területére beutazott és ott tartózkodik, és akit valamely kutatószervezet kiválasztott egy olyan kutatási tevékenység elvégzésére, amelyhez az említett képesítés általában szükséges;

c) hallgató: olyan harmadik országbeli állampolgár, aki valamely magyarországi felsőoktatási intézménybe felvételt nyert, és akinek Magyarország területére történő beutazását és tartózkodását abból a célból engedélyezik, hogy fő tevékenységként olyan nappali tagozatos tanulmányokat folytasson, amelyek eredményeként Magyarország által elismert felsőfokú képesítést adnak, ideértve a felsőoktatási intézményben olyan oklevelet, bizonyítványt vagy doktori fokozatot, amely a magyar joggal összhangban, az említett oktatást megelőző, előkészítő tanfolyamra vagy a kötelező gyakorlatra is kiterjed;

d) gyakornok: olyan harmadik országbeli állampolgár, aki felsőfokú képesítéssel rendelkezik vagy felsőfokú végzettség megszerzésére irányuló tanulmányokat folytat valamely harmadik államban, és akinek Magyarország területére történő beutazását és tartózkodását gyakornoki tevékenyég céljából engedélyezik;

e) gyakornoki tevékenység: a gyakornoknak a tanulmányai során teljesítendő szakmai gyakorlata vagy felsőfokú képesítéssel rendelkező gyakornok részére szervezett gyakorlati program keretében végzett tevékenysége, amelynek célja, hogy munkahelyi környezetben ismereteket, gyakorlatot és tapasztalatot szerezzen;

f) önkéntes: olyan harmadik országbeli állampolgár, akinek Magyarország területére történő beutazását és tartózkodását önkéntes szolgálati rendszerben való részvétel céljából engedélyezik.

3. § Harmadik országbeli állampolgárnak kell tekinteni

a) az ellenkező bizonyításig azt a személyt, aki állampolgársága igazolására harmadik ország által kiállított érvényes úti okmányt használ fel, vagy

b) azt a személyt, aki nem valószínűsíti, hogy külön törvényben meghatározottak szerint a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik.

4. § E törvényt a diplomáciai vagy egyéb személyes mentességet élvező, illetve nemzetközi szerződés alapján beutazó harmadik országbeli állampolgárra akkor kell alkalmazni, ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik.

5. §33 (1) A magyar menekültügyi hatóság vagy bíróság, vagy az Európai Unió tagállama által menekültként elismert vagy kiegészítő védelemben részesített harmadik országbeli állampolgárra kizárólag a IV., V., és X. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.

(2) A magyar menekültügyi hatóság vagy bíróság által ideiglenes védelemben részesített harmadik országbeli állampolgárra a IV. Fejezet nemzeti letelepedési engedélyre vonatkozó, valamint az V. és X. Fejezet rendelkezéseit kell alkalmazni.

II. Fejezet

A száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodás szabályai34

Általános szabályok

6. § (1)35 A harmadik országbeli állampolgár bármely száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó, tervezett (a továbbiakban: kilencven napot meg nem haladó, tervezett) tartózkodás céljából a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendeletben foglalt feltételek szerint utazhat be Magyarország területére.

(2)36 A kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamig az a harmadik országbeli állampolgár tartózkodhat Magyarország területén, aki teljesíti az (1) bekezdésben meghatározott feltételeket.

(3)37 Az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés céljából az Európai Unió tagállama által kiadott érvényes tartózkodási engedéllyel és érvényes úti okmánnyal rendelkezik és amennyiben a beutazása vagy tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát vagy nemzetbiztonságát, illetve közegészségügyi érdekét nem sérti vagy veszélyezteti, jogosult

a) az Európai Unió tagállamai területén szabadon mozogni, kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamig Magyarországra beutazni és ott tartózkodni,

b) külön engedély nélkül a vállalaton belüli áthelyezés keretében a magyarországi fogadó szervezetnél munkát végezni.

7. §38 Ha valamely közvetlenül alkalmazandó európai közösségi jogi aktus, nemzetközi szerződés, e törvény vagy e törvény felhatalmazása alapján kormányrendelet másként nem rendelkezik, a harmadik országbeli állampolgár kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodás céljából történő beutazásához és tartózkodásához vízum szükséges.

7/A. §39 A kilencven napot meg nem haladó tervezett tartózkodásra jogosító vízummal rendelkező harmadik országbeli állampolgár, valamint az 539/2001/EK tanácsi rendelet II. mellékletében szereplő harmadik ország állampolgáraként Magyarország területén jogszerűen tartózkodó személy – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – a 20. § (1) és (2) bekezdése szerinti keresőtevékenységet folytathat.

A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumok40

8. §41 A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumot a Vízumkódexben foglalt eljárások és feltételek szerint kell kiadni.

9. §42 (1)43 Az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter, a külpolitikáért felelős miniszter, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszter, valamint a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszter által – a közbiztonság és a nemzetbiztonság védelme, valamint a Vízumkódexben meghatározottak szerint a migrációs kockázatértékelés, a visszaélések és csalások megelőzése és kiszűrése érdekében – meghatározott esetekben a kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum csak a központi vízumhatóság hozzájárulásával adható ki.

(2)44 A központi vízumhatóság a kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum kiadásához való hozzájárulás megadása előtt köteles egyeztetni azon schengeni államok központi hatóságaival, amelyek az egyeztetést kérik.

(3)45 A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelemnek helyt adó döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(4)46 A kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelem elutasítása, a vízum megsemmisítése, valamint a vízum visszavonása tárgyában hozott döntés ellen fellebbezésnek van helye.

(5)47 A fellebbezést elutasító döntéssel szemben közigazgatási pernek van helye.

(6)48 A fellebbezést elutasító döntés elleni keresetlevelet három napon belül kell benyújtani.

(7)49 A bíróság a keresetlevélről, egyszerűsített perben – a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított – nyolc napon belül dönt. Az eljárásra a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagosan illetékes. A bíróság határozata ellen perorvoslatnak nincs helye. Az illetékes idegenrendészeti hatóság a kérelmet az ügy irataival és védiratával együtt haladéktalanul megküldi a bíróságnak.

(8)50

10–11. §51

12. §52 (1)53 Más schengeni állam vízumkiadásra feljogosított diplomáciai vagy konzuli képviselete is kiadhat kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízumot Magyarország nevében.

(2)54 A vízumkiadásra feljogosított magyar diplomáciai vagy konzuli képviselet más schengeni állam nevében is kiadhat vízumot.

III. Fejezet

A száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó
tartózkodás szabályai55

Általános szabályok

13. § (1)56 Száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodás céljából az a harmadik országbeli állampolgár utazhat be, illetve száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó időtartamig az a harmadik országbeli állampolgár tartózkodhat Magyarország területén, aki

a) rendelkezik érvényes úti okmánnyal;

b)57 rendelkezik

ba)58 száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásra jogosító vízummal,

bb) tartózkodási engedéllyel,

bc) bevándorlási engedéllyel,

bd) letelepedési engedéllyel,

be) ideiglenes letelepedési engedéllyel,

bf)59 nemzeti letelepedési engedéllyel, vagy

bg)60 EK letelepedési engedéllyel;

bh)61

c) rendelkezik a vissza- vagy továbbutazáshoz szükséges engedéllyel;

d) igazolja beutazása és tartózkodása célját;

e)62 Magyarország területén rendelkezik szálláshellyel vagy lakóhellyel;

f) tartózkodása teljes időtartamára rendelkezik a lakhatását és megélhetését, valamint a kiutazás költségeit is biztosító anyagi fedezettel;

g) az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy egészségügyi ellátásának költségeit biztosítani tudja;

h)63 nem áll kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt, illetve beutazása vagy tartózkodása nem veszélyezteti Magyarország közrendjét, közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekét.

i)64 nem áll beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott feltételek hiányában a beutazás és tartózkodás csak kivételesen, nemzetközi kötelezettség teljesítése céljából, halaszthatatlan humanitárius okból vagy nemzeti érdekből engedélyezhető.

(3) Az a harmadik országbeli állampolgár, aki rendelkezik valamely, az (1) bekezdés b) pontjában felsorolt engedéllyel, a beutazáskor mentesül az (1) bekezdés c)–g) pontjában foglalt feltételek igazolása alól.

(4)65 A kiskorú harmadik országbeli állampolgárnak az (1) bekezdésben foglaltakon túl igazolnia kell, hogy szülője vagy törvényes képviselője magyarországi tartózkodásához – a tervezett tartózkodás időtartamára – hozzájárult.

A száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásra jogosító vízumok66

14. § (1)67 Száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásra jogosító vízum:

a)68 tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum, amely egyszeri, tartózkodási engedély átvétele vagy a 36. § (1) bekezdése alapján engedélyezett nemzeti letelepedési engedély átvétele céljából történő beutazásra és legfeljebb harminc napos tartózkodásra jogosít Magyarország területén;

b)69

c)70 nemzeti vízum, amely – nemzetközi szerződés alapján – többszöri beutazásra és száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó időtartamú tartózkodásra jogosít Magyarország területén.

(2)71 A száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásra jogosító vízum érvényességi ideje:

a)72 az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott vízum esetén legfeljebb egy év,

b) az (1) bekezdés c) pontjában meghatározott vízum esetén legfeljebb öt év.

15. §73 (1)74 Tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, akinek a részére e törvény alapján tartózkodási engedély, vagy a 36. § (1) bekezdése alapján nemzeti letelepedési engedély kiadását engedélyezték.

(2) A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum érvénytelen, ha a kiadása alapjául szolgáló tartózkodási engedélyt visszavonták vagy visszavonásának lenne helye.

(3)75 Nemzeti vízumot az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki eleget tesz a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjaiban foglalt feltételeknek.

(4)76 A nemzeti vízum kiadását meg kell tagadni, illetve a kiadott nemzeti vízumot vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) nem felel meg a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjaiban foglalt valamely feltételnek;

b) a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt.

(5)77 A nemzeti vízum iránti kérelem, illetve a nemzeti vízum visszavonása tárgyában hozott határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

Tartózkodási engedély

16. § (1)78 Az érvényes tartózkodási vízummal vagy nemzeti vízummal rendelkező harmadik országbeli állampolgár a vízumban foglalt tartózkodási idő lejártát követően Magyarország területén történő tartózkodásra – ha e törvény másként nem rendelkezik – tartózkodási engedéllyel jogosult.

(2)79 Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a tartózkodási engedély száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó, de legfeljebb kettő év határozott időtartamú tartózkodásra jogosít Magyarország területén.

(3) A tartózkodási engedély – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – két évvel meghosszabbítható.

(4)80 A tartózkodási engedély (3) bekezdés szerinti meghosszabbítása a törvényben meghatározott feltételek teljesítése esetén is kizárólag akkor engedélyezhető, amennyiben a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtását megelőzően a harmadik országbeli állampolgár tartózkodása a bármely száznyolcvan napon belül a kilencven napot meghaladta.

17. §81 (1) Tartózkodási engedélyt – ha e törvény másként nem rendelkezik – az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki eleget tesz a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjaiban foglalt feltételeknek, és

a) nemzeti tartózkodási engedély iránti kérelem esetén rendelkezik érvényes nemzeti vízummal, illetve

b) tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelem esetén rendelkezik érvényes tartózkodási engedéllyel.

17/A. §82 (1) A Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár kérelme – ha a törvény másként nem rendelkezik – abban az esetben engedélyezhető, ha eleget tesz a 13. § (1) bekezdés a) pontjában, valamint c)–i) pontjában foglalt feltételeknek és

a) a kivételes méltánylást érdemlő körülményt igazolta,

b) a kilencven napot meghaladó tartózkodás célja kutatás, vagy

c) az 539/2001/EK rendelet II. mellékletében szereplő állam állampolgáraként vagy ilyen harmadik országbeli állampolgárral együtt, családtagként tartózkodik jogszerűen Magyarország területén.

(1a)83 A Magyarország területén tartózkodó, az Európai Unió tagállama által vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vállalaton belüli áthelyezés céljából tartózkodási engedély (hosszú távú mobilitási engedély) kiadása iránti kérelmét, valamint az ilyen engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárral együtt Magyarországon jogszerűen tartózkodó családtag tartózkodási engedély iránti kérelmét Magyarországon terjesztheti elő, amennyiben az első tagállam által kiadott tartózkodási engedélye érvényes.

(2) Az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott kivételesen méltányolható körülmény különösen a gyógykezeléssel, a családegyesítéssel vagy a keresőtevékenységgel összefüggő olyan tény, amely a harmadik országbeli állampolgárnak nem felróható okból következett be és akadályozza a jogszabályban meghatározott általános feltételeknek megfelelő helyen történő kérelmezést.

(3) Az idegenrendészeti hatóság az (1) bekezdésben foglaltak szerint előterjesztett tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet nyolc napon belül érdemi vizsgálat nélkül végzéssel elutasítja, ha megállapítja, hogy

a) az (1) bekezdés a) pontjában foglalt feltétel nem igazolt, vagy

b) a harmadik országbeli állampolgár az (1) bekezdés a) pontja alapján előterjesztett ismételt tartózkodási engedély kiadása iránti kérelme azonos jogi és ténybeli alapon került előterjesztésre és az önkéntes távozási vagy ország elhagyására vonatkozó kötelezettség végrehajtásának elkerülését célozza, vagy

c) a harmadik országbeli állampolgár az (1) bekezdés a) pontja alapján előterjesztett tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmét megelőzően elrendelt kiutasításnak nem tett eleget.

17/B. §84 (1) A Magyarország területén tartózkodó

a) érvényes kutatási célú tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár kutatási tevékenységének befejezését követően, illetve

b) érvényes tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár tanulmányainak sikeres befejezését követően

álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedély iránti kérelmet terjeszthet elő Magyarországon.

(2) Az a harmadik országbeli állampolgár, aki érvényes álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, annak érvényességi ideje alatt Magyarországon munkavállalási, jövedelemszerzési és EU Kék kártya kiállítása iránti kérelmet nyújthat be.

17/C. §85 (1) Az Európai Unió tagállama által kiadott tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel rendelkező hallgató hallgatói mobilitási engedély iránti kérelmét, illetve értesítését Magyarországon nyújthatja be, amennyiben az első tagállam által kiadott tartózkodási engedélye érvényes.

(2) Az Európai Unió más tagállama által kiadott kutatási célú engedéllyel rendelkező kutató kutatói rövid és hosszú távú mobilitási engedély iránti kérelmét, illetve értesítését, valamint az ilyen engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárral együtt Magyarországon jogszerűen tartózkodó családtag az értesítését vagy a tartózkodási engedély iránti kérelmét Magyarországon nyújthatja be, amennyiben az első tagállam által kiadott tartózkodási engedélye érvényes.

18. § (1) A tartózkodási engedély kiadását vagy meghosszabbítását – ha e törvény másként nem rendelkezik – meg kell tagadni, illetve a kiadott tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgár

a)86 nem felel meg a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjaiban foglalt valamely feltételnek;

b)87 a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy a tartózkodási cél vonatkozásában az eljáró hatóságot megtévesztette;

c)88 közegészséget veszélyeztető betegségben szenved, és nem veti alá magát kötelező és rendszeres egészségügyi ellátásnak, vagy Magyarország területén történő tartózkodása alatt az egészségügyre vonatkozó hatályos magyar jogszabályok előírásait nem tartja be;

d)89 a családi kapcsolatot a családi együttélés céljára szolgáló tartózkodási engedély kiadása érdekében hozta létre.

(1a)90 Az EU Kék Kártya kiadását meg kell tagadni,ha a harmadik országbeli állampolgár nem felel meg a 20/A. § (1) bekezdésében foglalt valamely feltételnek.

(1b)91 Az EU Kék Kártya meghosszabbítását meg kell tagadni, illetve a kiadott EU Kék Kártyát vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) nem felel meg vagy az EU Kék Kártya kiadásakor nem felelt meg a 20/A. § (1) bekezdésében foglalt valamely feltételnek,

b) a munkakörhöz szükséges felsőfokú szakmai képesítéssel nem rendelkezik,

c)92 megélhetése Magyarország területén nem biztosított, kivéve, ha a harmadik országbeli állampolgár oly módon nem áll foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban, hogy az e) vagy f) pontban foglalt feltételek nem valósulnak meg,

d) a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy a tartózkodási cél vonatkozásában az eljáró hatóságot megtévesztette, illetve tartózkodásának célja az engedélyezettől eltér,

e) legalább egymást követő három hónapon keresztül nem áll foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban,

f) foglalkoztatásra irányuló jogviszonya az EU Kék Kártya érvényességi ideje alatt legalább két alkalommal megszűnt, vagy

g) az EU Kék Kártya kiadását követő két évben előzetes írásbeli engedély nélkül végzett a korábban engedélyezettektől eltérő munkát.

(1c)93 Szezonális munkavállalás céljából a tartózkodási engedély kiadását meg kell tagadni az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott eseteken túl akkor is, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) a rendelkezésre álló adatok és tények alapján a tartózkodási engedély lejártakor az Európai Unió tagállamainak területét valószínűsíthetően nem hagyja el, vagy

b) tizenkét hónapon belül hat hónapig már rendelkezett szezonális munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel.

(1d)94 Szezonális munkavállalás céljából a tartózkodási engedély meghosszabbítását meg kell tagadni, illetve a kiadott szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedélyt vissza kell vonni az (1) bekezdés a)–c) pontjában meghatározott eseteken túl akkor is, ha a harmadik országbeli állampolgár a kérelem előterjesztését megelőző tizenkét hónapon belül hat hónapig már rendelkezett szezonális munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel.

(1e)95 Szezonális munkavállalás céljából a tartózkodási engedély meghosszabbítását az idegenrendészeti hatóság megtagadhatja, illetve a kiadott szezonális munkavállalási célú tartózkodási engedélyt visszavonhatja az (1d) bekezdésben meghatározott eseteken túl akkor is, ha a harmadik országbeli állampolgár a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért.

(1f)96 Vállalaton belüli áthelyezés céljából a tartózkodási engedély kiadását, illetve a meghosszabbítását meg kell tagadni az (1) bekezdés b)–c) pontjában meghatározott eseteken túl akkor is, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) nem teljesíti a 13. § (1) bekezdés a), c)–d), f)–i) pontjában foglalt feltételeket,

b) a fogadószervezetet kizárólag abból a célból hozták létre, hogy a vállalaton belüli áthelyezéseket elősegítse,

c) jogszabályban meghatározott vezető állású munkavállalók és szakértők esetében három évig, gyakornok-munkavállalók esetében pedig egy évig már rendelkezett vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel.

(1g)97 A vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedélyt vissza kell vonni az (1f) bekezdés a)–b) pontjában meghatározott esetekben.

(1h)98 Vállalaton belüli áthelyezés céljából a tartózkodási engedély meghosszabbítását az idegenrendészeti hatóság megtagadhatja, illetve a vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedélyt visszavonhatja az (1f) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott eseteken túl akkor is, ha a harmadik országbeli állampolgár nem tartotta be az Európai Unión belüli mobilitásra vonatkozó, jogszabályban meghatározott kötelezettségeit.

(1i)99 Az Európai Unió tagállama által vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vállalaton belüli áthelyezés céljából tartózkodási engedély (hosszú távú mobilitási engedély) kiadását az idegenrendészeti hatóság elutasíthatja, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) nem felel meg a 20/F. §-ban foglalt feltételeknek,

b) esetében az (1) bekezdés b) pontjában vagy az (1f) bekezdésben foglaltak megvalósulnak, vagy

c) részére az Európai Unió tagállama által vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje lejárt.

(2)100 Az (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően, nemzetközi kötelezettség teljesítése céljából, halaszthatatlan humanitárius okból vagy nemzeti érdekből a beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélyt kaphat, illetve a részére kiadott tartózkodási engedélyt nem kell visszavonni.

18/A. §101 (1) A tanulmányi célból, kutatás céljából, önkéntes és gyakornoki tevékenység folytatása céljából a tartózkodási engedély kiadását, illetve a meghosszabbítását meg kell tagadni, illetve a kiadott tartózkodási engedélyt vissza kell vonni a 18. § (1) bekezdés b)–c) pontjában meghatározott eseteken túl akkor is, ha

a) a harmadik országbeli állampolgár nem felel meg a 13. § (1) bekezdés a)–d) és f)–i) pontjaiban, a (4) bekezdésben, valamint a 21–22. §-ban, a 22/D. §-ban és a 26. §-ban meghatározott feltételeknek,

b) a fogadó szervezet külön jogszabály alapján nem került akkreditálásra,

c) a fogadó szervezetet elsősorban abból a célból hozták létre, illetve működtetik, hogy megkönnyítse a harmadik országbeli állampolgárok beutazását,

d) a fogadó szervezet vállalkozása a fizetésképtelenségi eljárásra vonatkozó jogszabályok alapján felszámolás alatt áll vagy állt, vagy nem folytat gazdasági tevékenységet; ha a fogadó szervezet nem teljesítette a társadalombiztosításra, az adózásra, a munkavállalói jogokra vagy a munkakörülményekre vonatkozó jogi kötelezettségeit,

e) a harmadik országbeli állampolgár tartózkodásának valós célja eltér a beutazási és tartózkodási kérelmében foglaltaktól,

f) a harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén valós szálláshelyadatot nem jelentett be.

(2) A tanulmányi célú tartózkodási engedély meghosszabbítását az idegenrendészeti hatóság megtagadhatja, vagy az engedélyt visszavonhatja, ha a hallgató

a) a 20. § (5) bekezdése szerinti feltételeket nem tartja be, vagy

b) a képzési és kimeneti követelmények szerinti tanulmányi idő másfélszerese alatt az oklevelet nem szerzi meg.

(3) Amennyiben a tanulmányi célú tartózkodási engedély visszavonása vagy meghosszabbítása esetén az elutasítás feltételei az (1) bekezdés c) vagy d) pontja alapján fennállnak, a hallgató a döntés meghozatala előtt a korábbi tanulmányaival azonos képzési területen tanulmányok folytatását igazolhatja.

(4) Önkéntes tevékenység folytatása céljából kiadott tartózkodási engedély meghosszabbítását meg kell tagadni, illetve a kiadott engedélyt vissza kell vonni, ha a fogadó szervezetet be nem jelentett munkavégzés vagy jogellenes foglalkoztatás miatt e törvényben vagy más jogszabályban meghatározott szankcióval sújtották.

18/B. §102 (1) Az álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedély kiadását meg kell tagadni, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) nem felel meg a 22/C. §-ban foglalt feltételeknek,

b) a külön jogszabályban meghatározott határidő elmulasztásával nyújtotta be a kérelmet.

(2) Az álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedélyt vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) vonatkozásában már nem állnak fenn a 13. § (1) bekezdés a), f), g) és h)–i) pontjában meghatározott feltételek,

b) Magyarország területén valós szálláshelyadatot nem jelentett be, vagy

c) a 22/C. § szerint kiállított tartózkodási engedély kiállítása után három hónappal nem igazolja, hogy valódi esélye van állást kapni vagy vállalkozást indítani.

18/C. §103 A 18. § (1) bekezdés b) és d) pontjaiban foglalt esetben családi együttélés céljából kérelmezett tartózkodási engedély kiadása vagy meghosszabbítása megtagadható, illetve a kiadott tartózkodási engedély visszavonható.

A száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásra vonatkozó különös szabályok104

19. § (1)105 Családi együttélés biztosítása céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki tartózkodási, bevándorlási, letelepedési, ideiglenes letelepedési, nemzeti letelepedési vagy EK letelepedési engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár, illetve magyar állampolgár, vagy külön törvény szerinti tartózkodási kártyával vagy állandó tartózkodási kártyával rendelkező személy (a továbbiakban e § alkalmazásában: családegyesítő) családtagja.

(2)106 Családi együttélés biztosítása céljából tartózkodási engedélyt kaphat

a) a menekültként elismert személy családtagja, valamint

b) a menekültként elismert kísérő nélküli kiskorú szülője, ennek hiányában gyámja.

(3) A menekültként elismert személyhez történő családegyesítés nem tagadható meg pusztán amiatt, hogy a családi kapcsolat fennállásának igazolására okirat nem áll rendelkezésre.

(4)107 Családi együttélés biztosítása céljából tartózkodási engedélyt kaphat a családegyesítő vagy házastársa, illetve a menekültként elismert személy

a) eltartott szülője;

b) testvére és egyenesági rokona, ha egészségi állapota miatt képtelen önmagáról gondoskodni.

(5)108 A menekültként elismert személy házastársa családegyesítési célú tartózkodási engedélyt akkor kaphat, amennyiben a házasságot a menekültként elismert személy Magyarország területére történő beutazását megelőzően kötötték.

(6)109 A családegyesítő házastársa nem kaphat tartózkodási engedélyt, ha a családegyesítő másik házastársa a családi együttélés biztosítása érdekében kiadott tartózkodási vízummal, illetve tartózkodási engedéllyel rendelkezik.

(7) A családtag – amennyiben más jogcímen nem szerzett tartózkodási jogosultságot – további tartózkodásra jogosult, ha a tartózkodási engedélye első ízben történő kiadásától számított öt év eltelt, vagy a családegyesítő, illetve a menekültként elismert személy halála esetén, ha a tartózkodás feltételei biztosítottak.

(8)110 A nemzeti vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár Magyarország területén született harmadik országbeli állampolgár gyermeke részére családi együttélés céljából tartózkodási engedélyt kell kiállítani.

(9)111 A családegyesítés céljából kiállított tartózkodási engedély érvényességi ideje

a) legfeljebb négy év, amely alkalmanként legfeljebb négy évvel meghosszabbítható, ha a családegyesítő EU Kék Kártyával rendelkezik,

b)112 legfeljebb öt év, amely alkalmanként legfeljebb öt évvel meghosszabbítható, ha a családegyesítő magyar állampolgár vagy a 38. § (1) bekezdés b) pontja alapján kiadott EK letelepedési engedéllyel rendelkezik, vagy

c) – az a) és b) pontban meghatározott esetek kivételével – legfeljebb három év, amely alkalmanként legfeljebb három évvel meghosszabbítható.

(10)113 A családegyesítés céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje nem haladhatja meg a családegyesítő tartózkodási engedélyének érvényességi idejét. Ha a családegyesítő EU Kék Kártyával rendelkezik, a családegyesítés céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje megegyezik a családegyesítő EU Kék Kártyájának érvényességi idejével.

(11)114 A családegyesítés céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje a (9)–(10) bekezdésben meghatározottak figyelembevételével sem haladhatja meg a kérelmező úti okmányának érvényességi idejét.

20. §115 (1) Jövedelemszerzés céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, akinek tartózkodási célja, hogy

a) jogszabály szerint önállóan, ellenérték fejében végezhető tevékenységet folytasson, vagy

b)116 az a) pont hatálya alá nem tartozó esetben, gazdasági társaság, szövetkezet vagy egyéb – jövedelemszerzési céllal létrejött – jogi személy vezető tisztségviselőjeként végezze tevékenységét.

(2) Munkavállalás céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat,

a) akinek tartózkodási célja, hogy a foglalkoztatásra irányuló jogviszonya alapján, ellenérték fejében, más részére, illetve irányítása alatt tényleges munkát végezzen, vagy

b) aki gazdasági társaság, szövetkezet vagy egyéb – jövedelemszerzési céllal létrejött – jogi személy tulajdonosaként, vezető tisztségviselőjeként, e tevékenységi körbe tartozó tevékenységén túl tényleges munkát végez.

(3) Az (1) és a (2) bekezdésben meghatározott tevékenység keresőtevékenység folytatásának minősül.

(4) Az (1) és a (2) bekezdés szerinti keresőtevékenységet – ha e törvény eltérően nem rendelkezik – az a harmadik országbeli állampolgár folytathat, aki

a)117 szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedéllyel,

b) humanitárius célból kiadott tartózkodási engedéllyel,

c)118 keresőtevékenység folytatása céljából, jövedelemszerzés vagy munkavállalás céljából, családi együttélés biztosítása céljából, kutatás céljából vagy tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedéllyel, kutatói hosszú távú vagy hallgatói mobilitási tartózkodási engedéllyel, továbbá kutatói rövid távú mobilitási igazolással vagy hallgatói mobilitási igazolással,

d)119 EU Kék Kártyával vagy

e)120 vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel

rendelkezik.

(5)121 A tanulmányi célú és a hallgatói mobilitási tartózkodási engedéllyel, továbbá a hallgatói mobilitási igazolással rendelkező harmadik országbeli állampolgár keresőtevékenységet a szorgalmi időszakban hetente legfeljebb huszonnégy órában, szorgalmi időszakon kívül évente legfeljebb kilencven napon vagy hatvanhat munkanapon végezhet teljes munkaidőben.

(6) A jövedelemszerzés céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb három év, amely alkalmanként legfeljebb három évvel meghosszabbítható.

20/A. §122 (1) EU Kék Kártyát az a harmadik országbeli állampolgár kap, aki

a)123 a 13. § (1) bekezdés a), d), valamint h) és i) pontjában foglalt feltételeknek megfelel, és vele szemben nem állnak fenn a (2) bekezdésben, valamint a 18. § (1b) bekezdés b) és d) pontjában foglalt kizáró okok,

b) foglalkoztatása jogszabályban meghatározott szempontok alapján, valamint hazai foglalkoztatáspolitikai érdekből támogatott,

c) az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy kérelmezte azt minden olyan időszakra vonatkozóan, amikor a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyból eredően nem minősül biztosítottnak, és

d)124 Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként bejelentett.

(2) Nem kaphat EU Kék Kártyát:

a) az a harmadik országbeli állampolgár, aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért;

b)125 akit Magyarország menekültként ismert el, vagy ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített,

c) a befogadott,

d) az a harmadik országbeli állampolgár, aki kutatás céljából kiállított tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

e) a külön törvényben meghatározottak szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy,

f) az a harmadik országbeli állampolgár, aki az Európai Unió más tagállama által kiadott huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

g)126 az a harmadik országbeli állampolgár, aki a kereskedelem és befektetések terén tevékenykedő természetes személyek egyes kategóriáinak beutazását és tartózkodását megkönnyítő nemzetközi megállapodásban foglalt kötelezettségvállalás alapján utazott be Magyarország területére,

h)127 az a harmadik országbeli állampolgár, aki Magyarország területén szezonális munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel tartózkodik, illetve az Európai Unió más tagállamában szezonális munkát végez,

i)128 a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgár, aki Magyarország területén kiküldetésben tartózkodik.

(2a)129 Az EU kék kártya iránti kérelem tárgyában indult eljárásban az eljáró hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított kilencven napon belül hozza meg.

(3) Az EU Kék Kártyát legalább egy évre kell kiállítani. Amennyiben a foglalkoztatásra irányuló szerződés ennél rövidebb időtartamra szól, akkor az EU Kék Kártyát a foglalkoztatásra irányuló szerződés szerinti jogviszony időtartamát három hónappal meghaladó időtartamra kell kiállítani.

(4) Az EU Kék Kártya érvényességi ideje legfeljebb négy év, amely alkalmanként legfeljebb négy évvel meghosszabbítható.

20/B. §130 Az Európai Unió tagállama által magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár EU kék kártyát kap, ha

a) az EU Kék Kártyát kiállító tagállamban legalább tizennyolc hónapig jogszerűen tartózkodott és

b) rendelkezik a 20/A. § (1) bekezdés a)–d) pontjában meghatározott feltételekkel.

20/C. §131 Az EU Kék Kártya a kiadásától számított két éves időszak alatt kizárólag

a) a kiadását megalapozó munkaviszonyban, vagy

b) hazai foglalkoztatáspolitikai érdek mérlegelése alapján engedélyezett munkaviszonyban

való, magas szintű képzettséget igénylő munkavállalásra jogosít.

20/D. §132 (1) Szezonális munkavállalás céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, akinek tartózkodási célja, hogy külön jogszabályban meghatározott szezonális munkát végezzen.

(2) A szezonális munkavállalás céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb hat hónap, amely tizenkét hónapon belül hat hónapot meg nem haladó időtartamig meghosszabbítható. A szezonális munkavállalás céljából kiállított tartózkodási engedély tizenkét hónapon belül hat hónapot meghaladó időtartamra nem adható ki és hat hónapot követően e célból nem hosszabbítható meg.

(3) Nem kaphat szezonális munkavállalás céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár, aki

a) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgár, aki Magyarország területén kiküldetésben tartózkodik, vagy

b) külön jogszabályban foglaltak alapján szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkezik.

20/E. §133 (1) Vállalaton belüli áthelyezés céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kap, aki

a) igazolja, hogy a fogadó szervezet és a harmadik országban letelepedett vállalkozás ugyanahhoz a vállalkozáshoz vagy vállalkozáscsoporthoz tartozik;

b) a 13. § (1) bekezdés a), d), valamint h) és i) pontjában foglalt feltételeknek megfelel, és vele szemben nem állnak fenn a (2) bekezdésben, valamint a 18. § (1f)–(1i) bekezdésben foglalt kizáró okok;

c)134 igazolja, hogy a vállalaton belüli áthelyezés időpontját jogszabályban meghatározott vezető állású munkavállaló és szakértő esetében legalább három hónapos, gyakornok-munkavállaló esetében pedig legalább három hónapos folyamatos munkaviszony előzte meg közvetlenül ugyanazon a vállalkozáson vagy vállalkozáscsoporton belül;

d) igazolja, hogy az Európai Unió tagállamai területén történő tartózkodás tekintetében Magyarországon a leghosszabb a vállalaton belüli áthelyezés időtartama;

e) rendelkezik az abban a fogadó szervezetben szükséges szakmai képesítéssel és tapasztalattal, amelyhez vezető állású munkavállalóként vagy szakértőként áthelyezik, vagy gyakornok-munkavállalók esetében a szükséges egyetemi oklevéllel;

f) foglalkoztatása jogszabályban meghatározott szempontok alapján, valamint hazai foglalkoztatáspolitikai érdekből támogatott;

g) az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy kérelmezte azt minden olyan időszakra vonatkozóan, amikor a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyból eredően nem minősül biztosítottnak;

h) a tartózkodás teljes időtartamára elegendő forrással rendelkezik önmaga és családtagjai számára ahhoz, hogy tartózkodásuk ne jelentsen indokolatlan terhet Magyarország szociális ellátórendszerére; és

i) Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként bejelentett.

(2) Nem kaphat vállalaton belül áthelyezés céljából tartózkodási engedélyt:

a) az a harmadik országbeli állampolgár, aki kutatás céljából kiállított tartózkodási engedéllyel rendelkezik;

b) azon harmadik országbeli állampolgár, aki egyrészt az Európai Unió és tagállamai, másrészt harmadik országok közötti megállapodások alapján a szabad mozgás tekintetében az Unió polgáraival egyenértékű jogokat élvez, vagy akit ilyen harmadik országokban letelepedett vállalkozás foglalkoztat;

c) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgár, aki Magyarország területén kiküldetésben tartózkodik;

d) az egyéni vállalkozó;

e) a munkaerő-közvetítő, munkaerő-kölcsönző vagy egyéb olyan vállalkozás megbízása alapján keresőtevékenységet folytató harmadik országbeli állampolgár, amelynek tevékenysége abból áll, hogy munkaerőt bocsát rendelkezésre egy másik vállalkozás felügyelete és irányítása alatti munkavégzés céljából;

f) aki tanulmányok folytatása célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy aki tanulmányai részeként rövid távú, felügyelt szakmai gyakorlaton vesz részt.

(3) Vállalaton belüli áthelyezés céljából kiállított tartózkodási engedély érvényességi ideje legalább egy év vagy az áthelyezés időtartamához igazodik. A két időtartam közül azt kell a tartózkodási engedély érvényességi idejeként meghatározni, amelyik rövidebb.

(4) Vállalaton belüli áthelyezés céljából kiállított tartózkodási engedély érvényességi ideje vezető állású munkavállalók és szakértők esetében legfeljebb három év, gyakornok-munkavállalók esetében pedig legfeljebb egy év.

(5) A vállalaton belüli áthelyezés céljából kiállított tartózkodási engedély a (4) bekezdésben meghatározott időtartamon belül és a (4) bekezdésben meghatározott időtartamig meghosszabbítható vállalaton belüli áthelyezés céljából.

(6) Nem kaphat a 20. § (1) és (2) bekezdése alapján tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár, aki 2/A. § a)–b) pontjában, valamint a 20/E. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek megfelel.

20/F. §135 Az Európai Unió tagállama által vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vállalaton belüli áthelyezés céljából tartózkodási engedélyt (hosszú távú mobilitási engedély) kap, ha rendelkezik a 13. § (1) bekezdés a) és d) pontjában, valamint 20/E. § (1) bekezdés a)–b) és f)–i) pontjában meghatározott feltételekkel.

21. §136 (1) Tanulmányi célból tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kap, aki

a) Magyarországon a köznevelés információs rendszerében működőként regisztrált köznevelési intézménnyel nappali rendszerű iskolai oktatás, vagy nappali oktatás munkarendje szerint létesít vagy létesített tanulói jogviszonyt, vagy államilag elismert felsőoktatási intézmény vagy Magyarország területén engedéllyel működő külföldi felsőoktatási intézmény teljes idejű képzése keretében tanulmányok folytatása, illetve a felsőoktatási intézmény által szervezett, a tanulmányok folytatását előkészítő képzésben való részvétel érdekében kíván Magyarország területén tartózkodni,

b) igazolja, hogy a tanulmányok folytatásához megfelelő nyelvismerettel rendelkezik,

c) befizette a köznevelési vagy a felsőoktatási intézmény által kirótt díjakat,

d) igazolja a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–d), és f)–i) pontjában foglaltakat, és

e) Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként bejelentett.

(2) Tanulmányi célból tartózkodási engedélyt nem kaphat

a) az a harmadik országbeli állampolgár, aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért;

b) akit Magyarország menekültként ismert el, vagy ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített,

c) a befogadott,

d) az a harmadik országbeli állampolgár, akiknek kiutasítását ténybeli vagy jogi indokok miatt felfüggesztették,

e) a külön törvényben meghatározottak szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy,

f) az a harmadik országbeli állampolgár, aki az Európai Unió más tagállama által kiadott huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

g) az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés keretében, gyakornok-munkavállalóként érkezik az Unió területére,

h) az a harmadik országbeli állampolgár, aki magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából lép be az Unió területére.

(3) A tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje

a) legalább egy év,

b) ha a képzés rövidebb, mint egy év, akkor a képzés időtartamához igazodik.

(4) A tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedély alkalmanként legalább egy, legfeljebb két évvel meghosszabbítható.

(5) A tanulmányi célból kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje a (3) bekezdésben meghatározottak figyelembevételével sem haladhatja meg a kérelmező úti okmányának érvényességi idejét.

(6) A tanulmányi célú tartózkodási engedély iránti kérelem kiadására és meghosszabbítására irányuló kérelem tárgyában az eljáró idegenrendészeti hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított hetven napon belül hozza meg.

21/A. §137 (1) Azon hallgató, aki az Európai Unió más tagállama által kiadott tanulmányi célú engedéllyel rendelkezik, és aki mobilitási intézkedéseket is magában foglaló uniós vagy multilaterális programban, illetve két vagy több felsőoktatási intézmény között létrejött megállapodásban nem érintett, és az első tagállam által kiállított érvényes tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, hallgatói mobilitási tartózkodási engedélyt kaphat, amennyiben külön jogszabály szerinti felsőoktatási intézményben kívánja folytatni tanulmányai egy részét.

(2) A hallgatói mobilitási tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a hallgatónak csatolnia kell

a) a magyarországi felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodást vagy felvételi igazolást,

b) a 13. § (1) bekezdés f)–g) pontjában foglalt feltételeket igazoló okiratokat,

c) a felsőoktatási intézmény által meghatározott díj befizetéséről szóló igazolást, és

d) a Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként megjelölő iratot.

(3) Azon hallgató, aki az Európai Unió más tagállama által kiadott tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik és aki mobilitási intézkedéseket is magában foglaló uniós vagy multilaterális programban, illetve két vagy több felsőoktatási intézmény között létrejött megállapodásban érintett, és az első tagállam által kiállított érvényes tanulmányi célú engedéllyel rendelkezik, hallgatói mobilitási igazolást kaphat, amennyiben a hallgatói mobilitás gyakorlása érdekében az idegenrendészeti hatóságot külön jogszabályban meghatározott értesítési lapon és adattartalommal értesíti a hallgatói mobilitási tervéről, a mobilitás tervezett időtartamáról az azzal kapcsolatos időpontok megjelölésével.

(4) A hallgatónak a (3) bekezdés szerinti értesítéssel egyidejűleg a (3) bekezdésben foglaltakon túl mellékelnie kell:

a) a magyarországi felsőoktatási intézménnyel kötött megállapodást vagy felvételi igazolást,

b) a 13. § (1) bekezdés f)–g) pontjában foglalt feltételeket igazoló okiratokat,

c) a felsőoktatási intézmény által meghatározott díj befizetéséről szóló igazolást, és

d) a Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként megjelölő iratot.

(5) Az idegenrendészeti hatóság a hiánytalan mobilitási tartózkodási engedély iránti kérelem vagy értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül az (1) bekezdés szerinti hallgatói mobilitási tartózkodási engedély kiállítását megtagadja, vagy a (3) bekezdés szerinti értesítéssel szemben határozatban kifogást emel, ha

a) az (1) bekezdés szerinti kérelem nem a külön jogszabályban meghatározott formanyomtatványon és adattartalommal kerül benyújtásra, vagy ha a hallgató a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg,

b) a (3) bekezdés szerinti értesítés nem a külön jogszabályban meghatározott formanyomtatványon és adattartalommal kerül benyújtásra, vagy ha a hallgató a (4) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg,

c) a hallgató tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekét veszélyezteti,

d) a hallgató a hallgatói mobilitási engedély megszerzése érdekében az eljáró idegenrendészeti hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt vagy

e) a (6) bekezdésben meghatározott maximális tartózkodási idő letelt.

(6) Az (1) bekezdés szerinti hallgatói mobilitási tartózkodási engedéllyel, valamint a (3) bekezdés szerinti hallgatói mobilitási igazolással a harmadik országbeli állampolgár legfeljebb háromszázhatvan napig tartózkodhat Magyarország területén.

(7) Az idegenrendészeti hatóság a (3) bekezdés szerinti értesítés elfogadásáról, külön jogszabályban meghatározott adattartalommal igazolást állít ki.

22. §138 (1) Kutatás céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat,

a) aki külön jogszabály szerint akkreditált kutatószervezettel kötött fogadási megállapodás alapján tudományos kutatás folytatása céljából kíván Magyarország területén tartózkodni, és

b) a kutatószervezet írásban kötelezettséget vállalt arra, hogy a kutatónak az engedélyezett tartózkodás időtartamát meghaladó tartózkodása esetén – amennyiben a kutató a szükséges anyagi fedezettel nem rendelkezik – megtéríti a kiutasításával kapcsolatban felmerült költségeket.

(2) Kutatás céljából tartózkodási engedélyt nem kaphat

a) az a harmadik országbeli állampolgár, aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért,

b) akit Magyarország menekültként ismert el, vagy ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített,

c) a befogadott,

d) az a harmadik országbeli állampolgár, akiknek kiutasítását ténybeli vagy jogi indokok miatt felfüggesztették,

e) a külön törvényben meghatározottak szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy,

f) az a harmadik országbeli állampolgár, aki az Európai Unió más tagállama által kiadott huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

g) az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés keretében, gyakornok-munkavállalóként érkezik az Unió területére,

h) az a harmadik országbeli állampolgár, aki magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából lép be az Unió területére.

(3) A kutatási célú tartózkodási engedély érvényességi ideje

a) legalább egy év,

b) ha a fogadási megállapodás érvényességi ideje rövidebb, mint egy év, akkor a fogadási megállapodás érvényességi idejéhez igazodik.

(4) A kutatási célú tartózkodási engedély alkalmanként a fogadási megállapodás érvényességi idejéhez igazodó időtartammal, de legfeljebb két évvel meghosszabbítható.

(5) A kutatási célú tartózkodási engedély iránti kérelem kiadására és meghosszabbítására irányuló kérelem tárgyában az eljáró idegenrendészeti hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül hozza meg.

22/A. §139 (1) Az Európai Unió tagállama által kutatás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár kutatói rövid távú mobilitási igazolást kaphat, amellyel bármely háromszázhatvan napos időszakon belül száznyolcvan napig tartózkodhat Magyarország területén, amennyiben külön jogszabály szerint akkreditált kutatószervezettel kötött fogadási megállapodás alapján tudományos kutatása egy részét a magyarországi kutatószervezetnél kívánja folytatni.

(2) A rövid távú mobilitási igazolás kiadása céljából tett értesítéssel egyidejűleg a kutatónak mellékelnie kell

a) a magyarországi akkreditált kutatószervezettel kötött fogadási megállapodást,

b) a rövid távú mobilitási tervét, a mobilitás tervezett időtartama és az azzal kapcsolatos időpontok megjelölésével,

c) a 13. § (1) bekezdés f)–g) pontjában foglalt feltételeket igazoló okiratokat, és

d) a Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként megjelölő iratot.

(3) Az idegenrendészeti hatóság a kutatói rövid távú mobilitási igazolás kiadása céljából tett értesítéssel szemben, az annak hiánytalan kézhezvételét követő 30 napon belül határozattal kifogást emel, ha

a) az értesítés nem a külön jogszabályban meghatározott formanyomtatványon és adattartalommal kerül benyújtásra, vagy ha a kutató a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg,

b) a kutató tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekét veszélyezteti,

c) a kutató a kutatói rövid távú mobilitási engedély megszerzése érdekében az eljáró idegenrendészeti hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy

d) az (1) bekezdésben meghatározott maximális tartózkodási idő letelt.

(4) Az idegenrendészeti hatóság a (2) bekezdés szerinti értesítés elfogadásáról, külön jogszabályban meghatározott adattartalommal, igazolást állít ki.

(5) Az (1) bekezdés szerinti mobilitásra vonatkozó értesítést előterjesztő harmadik országbeli állampolgár kutató első tagállam által családtagi jogállására tekintettel kiállított érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező családtagja jogosult az (1) bekezdés szerinti kutatói rövid távú mobilitási igazolásra, amennyiben értesítéséhez mellékeli

a) a 13. § (1) bekezdés a), f) és g) pontjában foglaltakat igazoló dokumentumokat,

b) a kutató rövid távú mobilitási tervéhez igazodóan a mobilitás tervezett időtartamát és az azzal kapcsolatos időpontok megjelölését tartalmazó igazolást,

c) az első tagállam által kiadott tartózkodási engedélyének másolatát.

(6) Az idegenrendészeti hatóság a kutató családtagjának (5) bekezdés szerinti értesítésével szemben a hiánytalan értesítés kézhezvételét követő 30 napon belül határozattal kifogást emelhet, ha

a) az (5) bekezdésben foglalt feltételek nem teljesülnek,

b) ha a harmadik országbeli állampolgár vagy a kutató a kutatói rövid távú mobilitási engedély megszerzése érdekében az eljáró idegenrendészeti hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt,

c) ha a családtag tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekét veszélyezteti, vagy

d) a kutató kutatói rövid távú mobilitási értesítésével kapcsolatosan az idegenrendészeti hatóság kifogást emelt.

(7) A kutató családtagjának az (5) bekezdés szerinti kutatói rövid távú mobilitási igazolásának érvényességi ideje bármely háromszázhatvan napos időszakon belül legfeljebb száznyolcvan nap, azonban a kutató kutatói rövid távú mobilitási igazolásának az érvényességi idejét nem haladhatja meg.

(8) Az idegenrendészeti hatóság az (5) bekezdés szerinti értesítés elfogadásáról, külön jogszabályban meghatározott adattartalommal, igazolást állít ki.

22/B. §140 (1) Az Európai Unió tagállama által kutatás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedélyt kaphat, amellyel száznyolcvan napot meghaladóan tartózkodhat Magyarország területén, amennyiben külön jogszabály szerint akkreditált kutatószervezettel kötött fogadási megállapodás alapján tudományos kutatása egy részét a magyarországi kutatószervezetnél kívánja folytatni. A kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedélyt maximum 365 napra lehet kiállítani.

(2) A kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem előterjesztésével egyidejűleg a kutatónak mellékelnie kell

a) a magyarországi kutatószervezettel kötött fogadási megállapodást,

b) a hosszú távú mobilitási tervét, a mobilitás tervezett időtartama és az azzal kapcsolatos időpontok megjelölésével,

c) a 13. § (1) bekezdés f)–g) pontjában foglalt feltételeket igazoló okiratokat, és

d) a Magyarország területén valós lakcímadatot szálláshelyként megjelölő iratot.

(3) Az idegenrendészeti hatóság a kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedély kiállítását megtagadja, ha

a) a kérelem nem a külön jogszabályban meghatározott formanyomtatványon és adattartalommal kerül benyújtásra, vagy ha a kutató a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek nem felel meg,

b) a kutató tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekét veszélyezteti,

c) a kutató a kutatói hosszú távú mobilitási engedély megszerzése érdekében az eljáró idegenrendészeti hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy

d) az (1) bekezdésben meghatározott maximális tartózkodási idő letelt.

(4) Az idegenrendészeti hatóság a kutatói hosszú távú mobilitási engedélyt visszavonja, ha

a) a kutató a (2) bekezdésben foglalt feltételeknek már nem felel meg,

b) a kutató tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekét veszélyezteti, vagy

c) a 18/A. § (1) bekezdésében foglaltak esetén.

(5) A kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedély iránti kérelem tárgyában az eljáró idegenrendészeti hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül hozza meg.

(6) Az (1) bekezdés szerinti kérelmet előterjesztő harmadik országbeli állampolgár kutató első tagállam által családtagi jogállására tekintettel kiállított érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkező családtagja jogosult az (1) bekezdés szerinti kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedélyre, amennyiben kérelméhez mellékeli:

a) a 13. § (1) bekezdés a), f) és g) pontjában foglaltakat igazoló dokumentumokat,

b) a kutató hosszú távú mobilitási tervéhez igazodóan a mobilitás tervezett időtartamát és az azzal kapcsolatos időpontok megjelölését tartalmazó igazolást,

c) az első tagállam által kiadott tartózkodási engedélyének másolatát.

(7) Az idegenrendészeti hatóság a kutató családtagjának (6) bekezdés szerinti tartózkodási engedély iránti kérelmét elutasítja, ha:

a) a (6) bekezdésben foglalt feltételek nem teljesülnek,

b) a harmadik országbeli állampolgár vagy a kutató a kutatói rövid távú mobilitási engedély megszerzése érdekében az eljáró idegenrendészeti hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt,

c) a családtag tartózkodása Magyarország közrendjét, közbiztonságát, nemzetbiztonságát vagy közegészségügyi érdekét veszélyezteti,

d) a kutató kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedély iránti kérelmét az idegenrendészeti hatóság elutasította, vagy az ilyen tartózkodási engedélyét visszavonta,

e) a kutató első tagállamban kiállított tartózkodási engedélyének érvényességéi ideje lejárt,

f) az (1) bekezdésben foglalt tartózkodási idő eltelt, vagy

g) a 18/A. § (1) bekezdésben foglaltak esetén.

(8) A kutató családtagjának a (6) bekezdés szerinti kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedélyét az idegenrendészeti hatóság visszavonhatja, ha a kutató kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedélyét az idegenrendészeti hatóság visszavonta, és a családtag a saját jogán tartózkodásra nem jogosult.

(9) A kutató családtagjának a (6) bekezdés szerinti kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedélyének érvényességi ideje legfeljebb 360 nap, azonban a kutató kutatói hosszú távú mobilitási tartózkodási engedélyének érvényességi idejét nem haladhatja meg.

22/C. §141 (1) Álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat,

a) aki érvényes kutatási célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik és igazolja, hogy kutatási tevékenységét befejezte, vagy

b) aki érvényes tanulmányi célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik és igazolja, hogy tanulmányait sikeresen befejezte,

ha rendelkezik a 13. § (1) bekezdés a), f), g) és h)–i) pontjában meghatározott feltételekkel és a harmadik országbeli állampolgár által betölteni kívánt állás, illetve az általa indítani kívánt vállalkozás illeszkedik a kutatás vagy az elvégzett tanulmányok szintjéhez.

(2)142 Álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb kilenc hónap.

(3) Az álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedély nem hosszabbítható meg.

(4) Az álláskeresési vagy vállalkozásindítási célú tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelem tárgyában az eljáró idegenrendészeti hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított hetven napon belül hozza meg.

22/D. §143 (1) Gyakornoki tevékenység folytatása céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki igazolja, hogy

a)144 jóváhagyott gyakornokokat fogadó szervezettel kötött gyakornoki szerződés alapján gyakornoki tevékenység folytatása céljából kíván Magyarország területén tartózkodni, és a fogadószervezet írásban kötelezettséget vállalt arra, hogy a gyakornoknak az engedélyezett tartózkodás időtartamát meghaladó tartózkodása esetén – amennyiben a gyakornok a szükséges anyagi fedezettel nem rendelkezik – megtéríti a kiutasításával kapcsolatban felmerült költségeket,

b) a kérelmezést megelőző két évben szerezte meg a gyakornoki tevékenység folytatásához szükséges felsőfokú végzettségét, vagy, hogy gyakornoki tevékenység folytatásához megfelelő felsőfokú végzettség megszerzésére irányuló tanulmányokat folytat,

c) a gyakorlat elvégzéséhez szükséges megfelelő nyelvismerettel rendelkezik.

(2) Gyakornoki tevékenység céljából tartózkodási engedélyt nem kaphat

a) az a harmadik országbeli állampolgár, aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért,

b) akit Magyarország menekültként ismert el, vagy ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített,

c) a befogadott,

d) az a harmadik országbeli állampolgár, akiknek kiutasítását ténybeli vagy jogi indokok miatt felfüggesztették,

e) a külön törvényben meghatározottak szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy,

f) az a harmadik országbeli állampolgár, aki az Európai Unió más tagállama által kiadott huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

g) az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés keretében, gyakornok-munkavállalóként érkezik az Unió területére,

h) az a harmadik országbeli állampolgár, aki magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából lép be az Unió területére.

(3) A gyakornoki tevékenység folytatása céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje

a) legfeljebb hat hónap,

b) amennyiben a képzési megállapodás hat hónapnál rövidebb, a gyakornoki tevékenység időtartamához igazodik.

(4) A gyakornoki tevékenység folytatása céljából kiadott tartózkodási engedély nem hosszabbítható meg.

(5) A gyakornoki tevékenység folytatása célú tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelem tárgyában az eljáró idegenrendészeti hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül hozza meg.

23. § (1)145 Hivatalos célból tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki

a) diplomáciai vagy nemzetközi jogon alapuló más kiváltságot és mentességet élvező személyként vagy családtagjaként,

b) külföldi állam vagy állami szerv, illetve nemzetközi szervezet hivatalos küldöttségének tagjaként,

c) sajtótudósítóként,

d) nemzetközi szerződés, illetve nemzetközi kulturális, oktatási, tudományos együttműködés, valamint kormányszintű nemzetközi segélyprogram keretében tanulmányi, oktatási, tudományos, képzési, továbbképzési célból,

e)146 nemzetközi szerződés alapján a Magyarországon működő tudományos, oktatási, kulturális intézmények személyzetének tagjaként vagy ezen intézmények tevékenységi körében beutazó személyként

kíván Magyarország területén tartózkodni.

(2) A hivatalos célú tartózkodási engedély érvényességi ideje a hivatalos szolgálat vagy a képzés, továbbképzés időtartamával egyezik meg, de legfeljebb három év, amely alkalmanként a hivatalos szolgálat vagy képzés, továbbképzés érvényességi idejéhez igazodó időtartammal, de legfeljebb három évvel meghosszabbítható.

24. § (1)147 Gyógykezelés céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki

a)148 gyógykezelés céljából kíván Magyarország területén tartózkodni,

b)149 kiskorú gyermekét vagy önmaga ellátására képtelen más családtagját kíséri Magyarország területére gyógykezelés céljából.

(2) A gyógykezelési célú tartózkodási engedély érvényességi ideje a gyógykezelés időtartamához igazodik, de legfeljebb két év, amely alkalmanként a gyógykezelés időtartamához igazodó időtartammal, de legfeljebb két évvel meghosszabbítható.

25. § (1)150 Látogatás céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki külön jogszabályban meghatározott meghívólevéllel rendelkezik.

(2) A látogatási célú tartózkodási engedély érvényességi ideje a meghívólevélben foglalt kötelezettségvállalás időtartamához igazodik, de legfeljebb egy év, amely látogatás céljából nem hosszabbítható meg.

26. §151 (1) Önkéntes tevékenység folytatása céljából tartózkodási engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki külön törvényben meghatározott fogadó szervezettel kötött önkéntes szerződés alapján közérdekű önkéntes tevékenység folytatása céljából kíván Magyarország területén tartózkodni, továbbá aki az Európai Önkéntes Szolgálat rendszerének keretében végez önkéntes tevékenységet.

(2) Önkéntes tevékenység folytatása céljából tartózkodási engedélyt nem kaphat

a) az a harmadik országbeli állampolgár, aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért,

b) akit Magyarország menekültként ismert el, vagy ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített,

c) a befogadott,

d) az a harmadik országbeli állampolgár, akiknek kiutasítását ténybeli vagy jogi indokok miatt felfüggesztették,

e) a külön törvényben meghatározottak szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személy,

f) az a harmadik országbeli állampolgár, aki az Európai Unió más tagállama által kiadott huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

g) az a harmadik országbeli állampolgár, aki vállalaton belüli áthelyezés keretében, gyakornok-munkavállalóként érkezik az Unió területére,

h) az a harmadik országbeli állampolgár, aki magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából lép be az Unió területére.

(3) Az önkéntes tevékenység folytatása céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje

a) legalább egy év,

b) ha az önkéntes szerződés érvényességi ideje rövidebb, mint egy év, akkor a fogadási megállapodás érvényességi idejéhez igazodik.

(4) Az önkéntes tevékenység folytatása célú tartózkodási engedély iránti kérelem kiadására és meghosszabbítására irányuló kérelem tárgyában az eljáró idegenrendészeti hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított hetven napon belül hozza meg.

27. § (1)152 Nemzeti vízumot, illetve nemzeti tartózkodási engedélyt az a nemzetközi szerződésben meghatározott harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki

a) a magyar nyelv megőrzése, ápolása,

b) a kulturális, nemzeti önazonosság megőrzése,

c) államilag elismert közép- vagy felsőfokú oktatásban való részvételen kívül oktatás, illetve tanulmányokkal összefüggő ismeretek gyarapítása,

d) a családegyesítést kivéve, családi kapcsolatok erősítése érdekében

kíván Magyarország területén tartózkodni.

(2)153 A nemzeti tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb öt év, amely alkalmanként legfeljebb öt évvel meghosszabbítható.

27/A. §154 Az ideiglenesen munkát vállaló turisták foglalkoztatására vonatkozó nemzetközi szerződések alapján Magyarország ideiglenes tartózkodási engedélyt állít ki.

28. § (1)155 A 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjaiban foglalt feltételeket teljesítő harmadik országbeli állampolgár a 19–27. §-ban foglalt tartózkodási cél hiányában egyéb célból is kaphat tartózkodási engedélyt.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott tartózkodási engedély érvényességi ideje legfeljebb öt év, amely alkalmanként legfeljebb öt évvel meghosszabbítható.

(3)–(7)156

(7a)–(7f)157

(8)–(11)158

(12)159

29. § (1) Az e törvényben foglalt tartózkodási feltételek hiányában humanitárius célból tartózkodási engedéllyel kell ellátni

a)160 akit Magyarország hontalanként ismert el;

b)161 akit Magyarország befogadottként ismert el;

c)162 törvényben foglaltak alapján azt a harmadik országbeli állampolgárt, aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért;

d)163 azt a harmadik országbeli állampolgárt, aki Magyarország területén született és azt követően a magyar jog szerint érte felelős személy felügyelete nélkül maradt, illetve a kísérő nélküli kiskorút;

e)164 jelentős bűnüldözési vagy nemzetbiztonsági érdekből a bíróság, az ügyészség, illetve a rendvédelmi és nemzetbiztonsági szerv, továbbá a Nemzeti Adó- és Vámhivatal nyomozó hatósága indítványára azt a harmadik országbeli állampolgárt, illetve rá tekintettel más harmadik országbeli állampolgárt, aki bűncselekmény felderítése érdekében a hatóságokkal – a bizonyítást jelentősen elősegítő módon – együttműködik;

f)165 a bíróság indítványára azt a harmadik országbeli állampolgárt, akit különösen kizsákmányoló foglalkoztatási feltételek mellett, illetve azt a kiskorú, harmadik országbeli állampolgárt, akit érvényes tartózkodási engedély vagy más, tartózkodásra jogosító engedély nélkül foglalkoztattak.

(1a)166 Az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgárt a vele szemben elrendelt idegenrendészeti kiutasítás, valamint beutazási és tartózkodási tilalom 47. § (10) bekezdésében foglalt visszavonása esetén az e törvényben foglalt tartózkodási feltételek hiányában humanitárius célból tartózkodási engedéllyel látja el, ha

a) a kiutasítás végrehajtása érdekében az idegenrendészeti hatósággal együttműködött,

b) a számára előírt magatartási szabályokat betartotta és rendszeres megjelenési kötelezettségét teljesítette, valamint

c) nem áll büntetőeljárás hatálya alatt, illetve nem minősül büntetett előéletűnek.

(2)167 A humanitárius célból kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje

a) az (1) bekezdés a) pontjában foglalt esetben három év, amely alkalmanként legfeljebb egy évvel meghosszabbítható;

b) az (1) bekezdés b) és d) pontjában foglalt esetekben egy év, amely alkalmanként legfeljebb egy évvel meghosszabbítható;

c) az (1) bekezdés c) pontjában foglalt esetben legfeljebb hat hónap, amely alkalmanként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható;

d) az (1) bekezdés e) pontjában foglalt esetben,

da) a db) alpont kivételével legfeljebb hat hónap, amely alkalmanként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható;

db) amennyiben a harmadik országbeli állampolgár emberkereskedelem áldozata, hat hónap, amely alkalmanként hat hónappal meghosszabbítható;

e)168 az (1) bekezdés f) pontjában foglalt esetben legfeljebb hat hónap, amely alkalmanként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható, a harmadik országbeli állampolgár által a munkáltatójával szemben az elmaradt járandóságának kifizetése érdekében indított eljárás végleges befejezéséig;

f) az (1a) bekezdés szerinti esetben egy év, amely alkalmanként egy évvel meghosszabbítható.

(3) A humanitárius célból kiadott tartózkodási engedély – a 18. § (1) bekezdésben foglaltaktól eltérően – nem hosszabbítható meg, illetve azt vissza kell vonni, ha

a) a kiadására okot adó körülmény már nem áll fenn;

b) a harmadik országbeli állampolgár tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt;

c) a visszavonást a kiadást indítványozó hatóság vagy szerv az a) pontban meghatározott vagy más okból kezdeményezi.

(4) Ha a tartózkodási engedély humanitárius célból történő kiadására az arra feljogosított hatóság vagy szerv indítványa alapján kerül sor, a tartózkodási engedély visszavonása, meghosszabbítása vagy a meghosszabbítás megtagadása az indítványozásra jogosult hatóság vagy szerv kezdeményezésére vagy hozzájárulásával történhet.

(5) Az (1) bekezdés d) pontjának hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélye csak akkor vonható vissza, illetve a tartózkodási engedélyben meghatározott tartózkodási idő meghosszabbítása csak akkor tagadható meg, ha származási országában, illetve az őt befogadó más államban a család egyesítése, illetve az állami vagy más intézményi gondoskodás biztosított.

(6)169

(7)170 Az (1) bekezdés e) pontja alapján tartózkodási engedéllyel ellátott harmadik országbeli állampolgár, aki emberkereskedelem áldozata, a jogszabályban meghatározott ellátásra és támogatásra jogosult.

Az összevont engedély kiadására és meghosszabbítására vonatkozó szabályok171

29/A. §172 (1)173 A tartózkodási engedély kiadása vagy meghosszabbítása – a (4) bekezdésben foglalt esetek kivételével – összevont kérelmezési eljárás keretében történik, ha a harmadik országbeli állampolgár munkavállalás céljából terjeszt elő tartózkodási engedély kiadása vagy meghosszabbítása iránti kérelmet.

(2)174 Összevont kérelmezési eljárás keretében történik a tartózkodási engedély kiadása vagy meghosszabbítása akkor is, ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt kíván létesíteni és

a) családi együttélés biztosítása céljából tartózkodási engedély,

b)175 EU Kék Kártya,

c) kutatás célú tartózkodási engedély,

d)176 szezonális munkavállalási célú tartózkodási engedély,

e)177 vállalaton belüli áthelyezés célú tartózkodási engedély, vagy

f)178 hosszú távú mobilitási engedély

iránti kérelmet terjeszt elő.

(3) Összevont kérelmezési eljárás keretében történik a tartózkodási engedély kiadása vagy meghosszabbítása akkor is, ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásra irányuló jogviszonyt kíván létesíteni és

a) családi együttélés biztosítása céljából kiadott tartózkodási engedéllyel,

b) EU Kék Kártyával,

c)179 a 20. § (1) bekezdése alapján jövedelemszerzés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel,

d) a 29. § (1) bekezdés a), illetve e)–f) pontja, vagy (1a) bekezdése alapján kiadott humanitárius célú tartózkodási engedéllyel,

e)180 kutatás céljából kiadott tartózkodási engedéllyel;

f)181 szezonális munkavállalási célú tartózkodási engedéllyel,

g)182 vállalaton belüli áthelyezés célú tartózkodási engedéllyel, vagy

h)183 hosszú távú mobilitási engedéllyel

rendelkezik.

(3a)184 A (3) bekezdés c) pontjában meghatározott esetben összevont kérelmezési eljárás keretében a harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélye akkor hosszabbítható meg, ha a harmadik országbeli állampolgár a tartózkodási engedély meghosszabbítását munkavállalás céljából kérelmezi.

(4) Nem alkalmazható az összevont kérelmezési eljárás

a) a törvényben meghatározottak szerint szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyre,

b) a munkavállalók szolgáltatások nyújtása keretében történő kiküldetéséről szóló, 1996. december 16-i, 96/71/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv hatálya alá tartozó harmadik országbeli állampolgárra, aki Magyarország területén kiküldetésben tartózkodik,

c)185

d)186 au pairként vagy tengerészként Magyarország területén tartózkodni szándékozó, illetve tartózkodó harmadik országbeli állampolgárra,

e) arra a harmadik országbeli állampolgárra, aki a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért,

f) arra, akit Magyarország menekültként ismert el, avagy ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített,

g) a befogadottra,

h) arra a harmadik országbeli állampolgárra, aki az Európai Unió más tagállama által kiadott huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

i) arra a harmadik országbeli állampolgárra, akinek tartózkodási célja, hogy jogszabály szerint önállóan, ellenérték fejében végezhető tevékenységet folytasson,

j) arra a harmadik országbeli állampolgárra, akinek tartózkodási célja tanulmányok folytatása, valamint

k)187 arra a harmadik országbeli állampolgárra, aki száznyolcvan napon belül kilencven napot meg nem haladó időtartamra kíván beutazni és Magyarország területén tartózkodni.

(5)188 Ha a tartózkodási engedély kiadása és meghosszabbítása összevont kérelmezési eljárás keretében történik, az eljáró hatóság az érdemi döntést – az (5a) bekezdésben foglalt kivétellel – a kérelem benyújtásától számított hetven napon belül hozza meg.

(5a)189 Ha a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatója külön jogszabályban meghatározott foglalkoztató és a tartózkodási engedély kiadása és meghosszabbítása összevont kérelmezési eljárás keretében történik, az eljáró hatóság az érdemi döntést a kérelem benyújtásától számított hatvan napon belül hozza meg.

(6) Az idegenrendészeti hatóság az (1)–(3) bekezdés szerinti eljárásban a tartózkodási engedélyt összevont engedélyként állítja ki.

(7)190 Az idegenrendészeti hatóság összevont engedélyezési eljárás keretében összevont engedélyt akkor adhat ki, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) foglalkoztatása jogszabályban meghatározott szempontok alapján, valamint hazai foglalkoztatáspolitikai érdekből támogatott, vagy külön jogszabály alapján ezen vizsgálat alól mentes és

b) a törvényben meghatározott tartózkodási feltételeket teljesíti.

(8)191 Ha a tartózkodási engedély összevont engedélyként kerül kiállításra, a tartózkodási engedély érvényességi ideje – a családi együttélés biztosítása céljából, a szezonális munkavállalás céljából, vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedély, a hosszú távú mobilitási engedély, a kutatás céljából kiadott tartózkodási engedély, az EU Kék Kártya, valamint a 29. § (1) bekezdés a), illetve e)–f) pontja vagy (1a) bekezdése alapján kiadott humanitárius tartózkodási engedély kivételével – legfeljebb a jogszabályban meghatározott szakhatósági állásfoglalásban szereplő időtartamig terjedhet, amely alkalmanként legfeljebb az új eljárásban adott szakhatósági állásfoglalásban szereplő időpontig meghosszabbítható.

(9)192 A harmadik országbeli állampolgár a meghatározott foglalkoztatóval történő foglalkoztatási jogviszony létesítésére irányuló szándékát köteles az idegenrendészeti hatóságnál bejelenteni, ha

a) a foglalkoztatására a korábbitól eltérő foglalkoztatónál vagy eltérő feltételekkel kerül sor, a korábbi munkaviszonya megszűnését vagy a munkavégzési feltételek megváltozását követően haladéktalanul, de legkésőbb öt napon belül, vagy

b) a (3) bekezdésben meghatározott engedélyekkel rendelkezik, jogszabályban meghatározott előzetes megállapodás megkötését követően haladéktalanul, de legkésőbb öt napon belül.

A tartózkodási engedély iránti eljárások jogorvoslati szabályai193

29/B. §194 A tartózkodási engedély, valamint a hallgatók vagy kutatók mobilitási tartózkodási engedély vagy mobilitási igazolás iránti kérelme tárgyában hozott döntéssel szemben a fellebbezést nyolc napon belül lehet előterjeszteni.

Ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás

30. § (1) Ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással kell ellátni azt a harmadik országbeli állampolgárt,

a)195 aki tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be és az engedély kiadásáig nemzeti vízumának vagy korábbi tartózkodási engedélyének érvényességi ideje lejárt, vagy e törvény szerint tartózkodási engedéllyel kell ellátni, továbbá akkor is, ha az 1. § (5) bekezdése alapján terjeszt elő tartózkodási engedély-kérelmet, kivéve, ha a tartózkodási engedély kiadása iránti kérelem előterjesztését megelőzően elrendelt kiutasításnak nem tett eleget;

b)196 aki Magyarország területén ideiglenes letelepedési engedély vagy a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény 94. § (2) bekezdése szerinti nemzeti letelepedési engedély iránti kérelmet nyújtott be;

c)197 aki azért tartózkodik a jogszerű tartózkodás időtartamát meghaladóan Magyarország területén, mert kiutazását humanitárius, keresőtevékenységével összefüggő, nem önhibájából eredő személyes vagy elháríthatatlan ok fennállása akadályozza;

d)198 aki Magyarország területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár szülő gyermekeként született Magyarország területén és jogszerű magyarországi tartózkodása az e törvényben szabályozott más engedéllyel nem biztosítható;

e) aki emberkereskedelem áldozata, az áldozatsegítő hatóság indítványára, a gondolkodási idő tartamára;

f)199 akinek beutazását a törvényben meghatározott feltételek hiányában csak kivételesen, nemzetközi kötelezettség teljesítése céljából, halaszthatatlan humanitárius okból vagy nemzeti érdekből engedélyezik, feltéve, hogy Magyarország területén történő tartózkodásra jogosító engedéllyel nem rendelkezik;

g)200 akinek az úti okmányát külön törvény alapján visszatartották, és nem rendelkezik Magyarország területén történő tartózkodásra jogosító engedéllyel;

h) akivel szemben jogellenes beutazás, illetve tartózkodás miatt idegenrendészeti eljárás van folyamatban;

i)201 aki hontalansága megállapítását kérte, az eljárás időtartamára, feltéve, hogy Magyarország területén történő tartózkodásra jogosító engedéllyel nem rendelkezik;

j)202 akit a 62. § (1) bekezdés a), b), c), d) vagy f), g), h) pontja alapján kijelölt helyen való tartózkodásra köteleztek;

k)203 aki az Európai Unió más tagállamában magas szintű képzettséget igénylő munkavállalás céljából tartózkodási engedélyt kérelmezett, és az EU Kék Kártya érvényességi idejének lejártát vagy az okmány visszavonását követően Magyarország területére visszatért a munkanélküliség időtartamára.

(2) Az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás érvényességi ideje

a)204 az (1) bekezdés a)–c) pontjában, valamint f)–h) pontjában foglalt esetekben legfeljebb három hónap, amely alkalmanként legfeljebb három hónappal meghosszabbítható;

b) az (1) bekezdés d) pontjában foglalt esetben a szülő tartózkodásának időtartamához igazodik;

c) az (1) bekezdés e) pontjában foglalt esetben egy hónap, amely nem hosszabbítható meg;

d)205 az (1) bekezdés i) és j) pontjában foglalt esetben legfeljebb hat hónap, amely alkalmanként legfeljebb hat hónappal meghosszabbítható;

e)206 az (1) bekezdés k) pontjában foglalt esetben három hónap, amely nem hosszabbítható meg.

(3)207 Az (1) bekezdés a) pontja alapján ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolással ellátott harmadik országbeli állampolgár keresőtevékenységet akkor folytathat, ha

a) keresőtevékenység folytatására jogosító tartózkodási engedély birtokában jövedelemszerzési vagy munkavállalási célú tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be,

b)208 jövedelemszerzési vagy munkavállalási célú tartózkodási engedély birtokában jövedelemszerzési vagy munkavállalási célú tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be,

c) a 29/A. § (2) vagy (3) bekezdése alapján tartózkodási engedély iránti kérelmet nyújtott be,

d)209 szezonális munkavállalásra jogosító, kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízuma meghosszabbítása iránti kérelmet nyújtott be szezonális munkavállalás céljából;

e)210 szezonális munkavállalásra jogosító, kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízuma birtokában szezonális munkavállalás célú tartózkodási engedély kiadása iránti kérelmet nyújtott be;

f)211 szezonális munkavállalásra jogosító tartózkodási engedélye meghosszabbítása iránti kérelmet nyújtott be szezonális munkavállalás céljából;

g)212 az Európai Unió tagállama által vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vállalaton belüli áthelyezés céljából tartózkodási engedély (hosszú távú mobilitási engedély) kiadása iránti kérelmet nyújtott be, feltéve, hogy az első tagállam által kiadott tartózkodási engedélye érvényes, és a kérelmét a rövid távú mobilitási időszak lejárta előtt legalább 20 nappal nyújtotta be.

(4) Az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás nem hosszabbítható meg, illetve azt vissza kell vonni, ha a kiállítására okot adó körülmény már nem áll fenn.

(5)213 Az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás kizárólag Magyarország területén történő tartózkodásra jogosít, ki- és visszautazást nem tesz lehetővé, a harmadik országbeli állampolgár kiutazásakor érvényét veszti, és azt kilépéskor a harmadik országbeli állampolgárnak le kell adnia. A leadott igazolást meg kell küldeni a kiállító hatóságnak.

Az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti,
fegyveres erőik jogállásáról szóló, 1951. június 19-én, Londonban kelt Megállapodás hatálya alá tartozó polgári állomány tagjai és a hozzátartozók beutazása
és tartózkodása

31. § (1) Az 1999. évi CXVII. törvénnyel kihirdetett, az Észak-atlanti Szerződés tagállamai közötti, fegyveres erőik jogállásáról szóló, 1951. június 19-én, Londonban kelt Megállapodás (a továbbiakban: NATO-SOFA Megállapodás) hatálya alá tartozó, az I. Cikk b) pontjában meghatározott polgári állomány tagjai, valamint az I. Cikk c) pontjában meghatározott hozzátartozók (a továbbiakban: polgári személy) beutazására és tartózkodására – a III. Cikk 3. pontja szerinti státuszuk igazolása esetén – e törvény rendelkezéseit a (2)–(3) bekezdésben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

(2)214 A polgári személy mentesül a száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásra jogosító vízum beszerzésének kötelezettsége, valamint a 13. § (1) bekezdés e)–g) pontjaiban meghatározott feltételek igazolása alól.

(3) A polgári személlyel szemben indult büntetőeljárásról és annak befejezéséről, valamint kiutasításáról az idegenrendészeti hatóság köteles értesíteni a honvédelemért felelős miniszter által kijelölt szervet, a küldő állam tájékoztatása céljából.

IV. Fejezet

A LETELEPEDÉS

32. § (1) Letelepedett az a harmadik országbeli állampolgár, aki

a) e törvény hatálybalépése előtt letelepedési engedélyt,

b) ideiglenes letelepedési engedélyt,

c) nemzeti letelepedési engedélyt,

d) EK letelepedési engedélyt

kapott.

(2)215 A letelepedett harmadik országbeli állampolgár az Alaptörvényben és a jogszabályokban biztosított jogosultságokkal rendelkezik.

(3)216 A letelepedett – az ideiglenesen letelepedett kivételével – Magyarország területén határozatlan időtartamú tartózkodásra jogosult.

(4) A letelepedettet megilletik a tartózkodási engedéllyel rendelkezők külön jogszabályok szerinti jogosultságai is.

(5)217 Az eljáró hatóság – a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény hatálya alá tartozó esetben – értesíti a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartását kezelő szervet

a) a meglévő jogállás mellett az újabb jogállás nyilvántartásba vétele céljából a menekültként vagy oltalmazottként nyilvántartott harmadik országbeli állampolgár részére kiadott letelepedési engedélyről,

b) a letelepedési, az ideiglenes, a nemzeti és az EK letelepedési engedély visszavonásáról, valamint

c) a bevándorlási engedély visszavonásáról.

(6)218

33. § (1) Az a harmadik országbeli állampolgár kaphat ideiglenes letelepedési engedélyt, nemzeti letelepedési engedélyt vagy EK letelepedési engedélyt,

a)219 akinek Magyarország területén lakhatása és megélhetése biztosított,

b) aki az egészségügyi ellátások teljes körére biztosítottnak minősül, vagy egészségügyi ellátásának költségeit biztosítani tudja, és

c) akivel szemben az e törvényben meghatározott kizáró ok nem áll fenn.

(2) Nem kaphat ideiglenes letelepedési engedélyt, nemzeti letelepedési engedélyt vagy EK letelepedési engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár,

a)220

b)221 akinek a letelepedése veszélyezteti Magyarország közbiztonságát vagy nemzetbiztonságát;

c)222 aki kiutasítás vagy beutazási és tartózkodási tilalom, illetve beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll;

d)223 aki az engedély megszerzése érdekében hamis adatot, valótlan tényt közölt, vagy az eljáró hatóságot megtévesztette.

(3)224 Ha a letelepedett vagy bevándorolt harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke született, a születés bejelentését követően a gyermek részére

a) ideiglenes letelepedési engedéllyel rendelkező szülő esetén ideiglenes letelepedési engedélyt;

b) bevándorlási engedéllyel, letelepedési engedéllyel, nemzeti letelepedési engedéllyel vagy EK letelepedési engedéllyel rendelkező szülő esetén nemzeti letelepedési engedélyt kell kiállítani.

Ideiglenes letelepedési engedély

34. § (1)225 Az Európai Unió tagállama által a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról szóló, 2003. november 25-ei 2003/109/EK irányelv alapján kiállított huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár ideiglenes letelepedési engedélyt kap, ha

a)226 jövedelemszerzés vagy munkavállalás – kivéve a szezonális munkavállalás esetét – céljából,

b) tanulmányok folytatása vagy szakképzés céljából vagy

c) egyéb, igazolt célból

kíván Magyarország területén tartózkodni, és amennyiben a jogszabályban meghatározott egyéb feltételeket teljesíti.

(2)227 Az (1) bekezdésben meghatározott harmadik országbeli állampolgárral ideiglenes letelepedési engedélyt együtt kérelmező harmadik országbeli családtag, valamint az ideiglenes letelepedési engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár családtagja ideiglenes letelepedési engedélyt kap, amennyiben a családi kapcsolat az Európai Unió huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedélyt kiállító tagállamában már fennállt, és amennyiben a jogszabályban meghatározott egyéb feltételeket teljesíti.

(3)228 Az ideiglenes letelepedési engedély érvényességi ideje legfeljebb öt év, amely alkalmanként legfeljebb öt évvel meghosszabbítható. Az ideiglenes letelepedési engedély meghosszabbítása iránti kérelem a 13. § (1) bekezdés h) pontjában megfogalmazott közegészségügyi érdekből nem utasítható el, ha a megbetegedés az első ideiglenes letelepedési engedély kiadását követően következett.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott családtag ideiglenes letelepedési engedélyének érvényessége megegyezik a harmadik országbeli állampolgár ideiglenes letelepedési engedélyének érvényességével.

(5) Az ideiglenes letelepedési engedély visszavonható, ha a harmadik országbeli állampolgár a 33. § (1) bekezdés a) vagy b) pontjában meghatározott feltételeknek nem felel meg.

(6) Az ideiglenes letelepedési engedélyt vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgárt kiutasították, vagy vele szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el.

(7) A harmadik országbeli állampolgár családtagja részére a (2) bekezdés alapján kiállított ideiglenes letelepedési engedélyt vissza kell vonni, ha

a) a harmadik országbeli állampolgár ideiglenes letelepedési engedélyét visszavonták;

b) a családi kapcsolat megszűnt, kivéve, ha a harmadik országbeli állampolgár halálát követően a családtag a 33. § (1) bekezdés a) és b) pontjában meghatározott feltételeket teljesíti.

(8) Az idegenrendészeti hatóság az ideiglenes letelepedési engedély kiállításáról, illetve visszavonásáról – a visszavonás okának megjelölésével – értesíti az Európai Unió azon tagállamát, amely a harmadik országbeli állampolgár számára a huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedélyt kiállította.

(9)229 Amennyiben a huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt az Európai Unió tagállama menekültként elismerte vagy kiegészítő védelemben részesítette, az idegenrendészeti hatóság az ideiglenes letelepedési engedély kiállítása előtt a 94. §-ban meghatározott adatok feltüntetésével megkeresi az EK tartózkodási engedélyt kiállító tagállamot annak ellenőrzése érdekében, hogy a menekültkénti elismerés vagy kiegészítő védelem továbbra is fennáll-e.

(10)230 Amennyiben a huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt a magyar menekültügyi hatóság vagy bíróság menekültként elismeri, illetve kiegészítő védelemben részesíti az ideiglenes letelepedési engedély kiállítása előtt, az idegenrendészeti hatóság a 94. §-ban meghatározott adatok feltüntetésével megkeresi az EK tartózkodási engedélyt kiállító tagállamot annak érdekében, hogy az az EK tartózkodási engedély okmány 'Megjegyzések' rovatát módosítsa.

Nemzeti letelepedési engedély

35. § (1)231 Magyarországon történő letelepedés céljából nemzeti letelepedési engedélyt – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel – az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki tartózkodási engedéllyel vagy ideiglenes letelepedési engedéllyel rendelkezik, és

a) a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább három éven át jogszerűen és megszakítás nélkül Magyarország területén tartózkodott;

b)232 a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább egy éve eltartott felmenőként családi életközösségben él magyar állampolgárral vagy bevándorolt, letelepedett, illetve menekültként elismert harmadik országbeli állampolgárral;

c)233 magyar állampolgár, bevándorolt, letelepedett, illetve menekültként elismert harmadik országbeli állampolgár házastársa, feltéve, hogy a házasságot már a kérelem benyújtását megelőzően legalább két éve megkötötték;

d) magyar állampolgár volt, de állampolgársága megszűnt, illetve akinek felmenője magyar állampolgár vagy magyar állampolgár volt;

e) bevándorolt, letelepedett, illetve menekültként elismert harmadik országbeli állampolgár kiskorú gyermeke.

(1a)234 Az (1) bekezdésben foglaltakon túl Magyarországon történő letelepedés céljából nemzeti letelepedési engedélyt a harmadik országbeli állampolgár akkor kaphat, ha letelepedése Magyarország érdekeivel összhangban áll.

(1b)235 Amennyiben a nemzeti letelepedési engedély iránti kérelem az (1a) bekezdésben foglalt érdek hiánya miatt elutasításra kerül, a végleges elutasító döntéssel szemben indult közigazgatási perben a bíróság a döntés megváltoztatására nem jogosult.

(2)236 Nem minősül Magyarország területén történő tartózkodás megszakításának Magyarország területének alkalmanként négy hónapnál rövidebb időre történő elhagyása, amennyiben a külföldi tartózkodások összidőtartama a kérelem benyújtását megelőző három év alatt nem haladja meg a kétszázhetven napot.

(3)237 Az idegenrendészeti hatóság Magyarország területén történő tartózkodás (2) bekezdésben meghatározottnál hosszabb megszakítása esetén is engedélyezheti a harmadik országbeli állampolgár letelepedését, amennyiben a tartózkodás megszakítására méltányolható okból – különösen külföldi gyógykezelés, illetve a harmadik országbeli állampolgár keresőtevékenységével összefüggő külföldi kiküldetések miatt – került sor.

(4) A menekültügyi hatóság által menekültként elismert harmadik országbeli állampolgár a nemzeti letelepedési engedélyt tartózkodási vízum vagy tartózkodási engedély hiányában is kérelmezheti.

(5)238 Nem kaphat nemzeti letelepedési engedélyt az a harmadik országbeli állampolgár, aki büntetett előéletű, és a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól nem mentesült.

(6)239 A nemzeti letelepedési engedély iránti kérelmet

a) az első fokon eljáró hatóság hetven,

b) a másodfokon eljáró hatóság harminc

napon belül bírálja el.

(7)240 A nemzeti letelepedési engedély kiadása iránti eljárásban a jogszabályban meghatározott hatóság azon szakkérdésben, hogy a harmadik országbeli állampolgár letelepedése veszélyezteti-e Magyarország nemzetbiztonságát vagy közbiztonságát, az állásfoglalását

a) az elsőfokú eljárásban harminc,

b) a másodfokú eljárásban húsz

napon belül adja meg az eljáró idegenrendészeti hatóságnak, amely időtartam az ügyintézési határidőbe beleszámít.

(8)241 A Magyarországon működő diplomáciai és a hivatásos konzuli tisztviselő által vezetett konzuli képviseletek, a nemzetközi szervezetek, illetve azok magyarországi kirendeltsége, telephelye, irodája, továbbá a kiváltságokkal és mentességekkel törvény alapján rendelkező szervezetek tagjai és családtagjaik részére kibocsátott tartózkodási engedélyek alapján Magyarországon töltött idő az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott időbe nem számít bele.

35/A. §242

35/B. §243

35/C. §244

36. § (1)245 Különös méltánylást érdemlő körülmény esetén a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter döntése alapján a 13. § (1) bekezdés a) pontjában, a 33. § (1) bekezdésben és a 35. § (1) bekezdésében foglalt feltételek hiányában is kaphat nemzeti letelepedési engedélyt.

(2)246 Az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter az (1) bekezdés szerinti eljárása során különös méltánylást érdemlő körülményként a kérelmező egyéni körülményeit, családi kapcsolatait és egészségügyi állapotát értékelheti, valamint Magyarország gazdasági, nemzetpolitikai, tudományos, kulturális és sport érdekét veheti figyelembe.

(3) Az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter határozata ellen jogorvoslatnak nincs helye.

37. § (1) A letelepedési, nemzeti letelepedési vagy a bevándorlási engedélyt az idegenrendészeti hatóság visszavonhatja, ha

a) az engedélyezés alapjául szolgáló feltételek olyan jelentősen megváltoztak, hogy ez az engedély kiadását már kizárná, feltéve, hogy az engedély kiadásától számítva öt év még nem telt el;

b)247 családi kapcsolatra tekintettel kiadott engedély esetén a házasság az engedély kézhezvételétől számított három éven belül nem a házastárs halála miatt szűnt meg, vagy a harmadik országbeli állampolgár szülői felügyeleti joga megszűnt, kivéve, ha a harmadik országbeli állampolgár már négy éve letelepedettként vagy bevándoroltként Magyarország területén tartózkodik;

c)248 a harmadik országbeli állampolgár Magyarország területét hat hónapnál hosszabb ideig elhagyta.

(2) Az idegenrendészeti hatóság az engedélyt visszavonja, ha

a) az engedély megszerzése érdekében a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészeti hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt;

b)249 a kiskorú harmadik országbeli állampolgár esetében a szülői felügyelet jogát gyakorló harmadik országbeli állampolgár szülőnek Magyarország területén történő tartózkodásra jogosító engedélyét az idegenrendészeti hatóság visszavonta, és a kiskorú további tartózkodásának feltételei a szülői felügyeletet gyakorló másik szülőnél Magyarország területén nem biztosítottak;

c)250 a harmadik országbeli állampolgár családi kapcsolatra tekintettel kiadott engedélye esetén magyar állampolgár házastársa Magyarország területét a külföldi letelepedés szándékával elhagyta, vagy a harmadik országbeli házastárs Magyarország területén történő jogszerű tartózkodása megszűnt;

d) a harmadik országbeli állampolgárt kiutasították, vagy vele szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el;

e)251 az engedélyezéshez szükséges állampapír lejegyzése a harmadik országbeli állampolgár nemzeti letelepedési engedélye kiadásától számított 45 napon belül nem történt meg, vagy azt az értékesítésre jóváhagyott vállalkozás nem jelzi vissza az idegenrendészeti hatóságnak;

f)252 a harmadik országbeli állampolgár kéri az engedély visszavonását.

EK letelepedési engedély

38. § (1)253 Magyarország területén történő huzamos tartózkodás céljából EK letelepedési engedélyt kap az a harmadik országbeli állampolgár, aki

a)254 a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább öt éven át jogszerűen és megszakítás nélkül Magyarország területén tartózkodott, vagy

b) az EU kék kártyával rendelkezik, és

ba)255 a kérelem benyújtását közvetlenül megelőzően legalább két évig jogszerűen és megszakítás nélkül Magyarország területén tartózkodott, és

bb) legalább öt évig jogszerűen és megszakítás nélkül az Európai Unió tagállamainak területén tartózkodott.

(2) Nem kaphat EK letelepedési engedélyt:

a)256 felsőfokú tanulmányok folytatása, illetve szakképzés céljából Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár;

b)257 a szezonális munkavállalás céljából vagy önkéntesként Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár;

c)258 a diplomáciai vagy egyéb személyes mentesség alapján Magyarország területén tartózkodó harmadik országbeli állampolgár;

d)259 a kérelme véglegessé vált elbírálásáig az a harmadik országbeli állampolgár, aki a magyar menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérte, vagy a menekültügyi hatóságtól ideiglenes vagy kiegészítő védelmet kért;

e) a befogadott;

f)260 a menekültügyi hatóság vagy bíróság vagy az Európai Unió tagállama által menekültként elismert vagy kiegészítő védelemben részesített harmadik országbeli állampolgár, ezen jogállása alapján, aki már nem rendelkezik menekült jogállással vagy nem áll kiegészítő védelem hatálya alatt; valamint

g)261 az ideiglenes védelemben részesített harmadik országbeli állampolgár.

(3) A harmadik országbeli állampolgár (2) bekezdés b)–c) pontja szerinti korábbi jogszerű tartózkodásának időtartama az (1) bekezdésben meghatározott időtartamba nem számít bele.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott időtartamba a (2) bekezdés a) pontja szerinti korábbi jogszerű tartózkodás időtartamának fele számít bele.

(5)262 Az az időtartam, amely során a harmadik országbeli állampolgár menekültként elismert, illetve ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített személyként tartózkodott Magyarország területén, az (1) bekezdésben meghatározott időtartamba beleszámít.

(5a)263 Az (1) bekezdésben meghatározott időtartamba a menekültként elismert vagy kiegészítő védelemben részesített harmadik országbeli állampolgárnak a menedékjogi kérelme benyújtásának időpontja és a menekültként elismerést vagy kiegészítő védelmet igazoló okmánya kiadásának időpontja közötti időtartam fele számít bele. Amennyiben ez az időtartam a tizennyolc hónapot meghaladja, a teljes időtartam az (1) bekezdésben meghatározott időtartamba beleszámít.

(6)264 Nem minősül Magyarország területén történő tartózkodás megszakításának

a) az (1) bekezdés a) pontjában meghatározott esetben az ország alkalmanként hat hónapnál rövidebb időre történő elhagyása, amennyiben a külföldi tartózkodások együttes időtartama öt év alatt nem haladja meg a háromszáz napot;

b) az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott esetben az Európai Unió tagállamai területének alkalmanként tizenkét hónapnál rövidebb időre történő elhagyása, amennyiben a külföldi tartózkodások együttes időtartama öt év alatt nem haladja meg a tizennyolc hónapot.

(7) Amennyiben a harmadik országbeli állampolgár az Európai Unió más tagállamában kiállított huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkezik, az idegenrendészeti hatóság az EK letelepedési engedély kiadásáról az érintett tagállamot értesíti.

(8)265 Az EK letelepedési engedély iránti kérelmet

a) az első fokon eljáró hatóság hetven,

b) a másodfokon eljáró hatóság harminc

napon belül bírálja el.

(9)266 Az EK letelepedési engedély kiadása iránti eljárásban a külön jogszabályban meghatározott hatóság azon szakkérdésben, hogy a harmadik országbeli állampolgár letelepedése veszélyezteti-e Magyarország nemzetbiztonságát vagy közbiztonságát, az állásfoglalását

a) az elsőfokú eljárásban harminc,

b) a másodfokú eljárásban húsz,

napon belül adja meg az eljáró idegenrendészeti hatóságnak, amely időtartam az ügyintézési határidőbe beleszámít.

39. § (1) Az idegenrendészeti hatóság az EK letelepedési engedélyt visszavonja, ha

a) a harmadik országbeli állampolgár az Európai Unió tagállamainak területét tizenkét hónapnál hosszabb ideig elhagyta;

b) a harmadik országbeli állampolgár az Európai Unió másik tagállamában szerez huzamos tartózkodói jogállást;

c)267 a harmadik országbeli állampolgár hat évet meghaladóan nem tartózkodik Magyarország területén;

d) az engedély megszerzése érdekében a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészeti hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt;

e) a harmadik országbeli állampolgárt kiutasították, vagy vele szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendeltek el;

f)268 az a) ponttól eltérően a harmadik országbeli állampolgár EU Kék Kártya birtokosként vagy annak családtagjaként szerezte meg az EK letelepedési engedélyt és az Európai Unió tagállamainak területét egymást követő huszonnégy hónapnál hosszabb ideig elhagyta.

(1a)269 Az idegenrendészeti hatóság az EK letelepedési engedélyt visszavonhatja, ha a harmadik országbeli állampolgár már nem rendelkezik menekült jogállással vagy nem áll kiegészítő védelem hatálya alatt.

(2) Az a harmadik országbeli állampolgár, akinek EK letelepedési engedélyét az idegenrendészeti hatóság az (1) bekezdés a)–c) pontjai alapján vonta vissza, ismételt kérelmezés esetén a 38. § (1) bekezdésében foglalt feltétel vizsgálata nélkül EK letelepedési engedélyt kap.

V. Fejezet

A HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROKRA VONATKOZÓ RENDÉSZETI SZABÁLYOK

A beléptetés megtagadása és a visszairányítás

40. § (1)270 A határforgalmat ellenőrző hatóság a kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamú tartózkodás céljából beutazni kívánó harmadik országbeli állampolgár államhatáron történő beléptetését a Schengeni határ-ellenőrzési kódex rendelkezései alapján megtagadja, és – érdekeinek figyelembevételével – visszairányítja

a) annak az országnak a területére, ahonnan érkezett;

b) annak az országnak a területére, amely a harmadik országbeli állampolgárt visszafogadni köteles;

c) annak az országnak a területére, ahol a harmadik országbeli állampolgár szokásos tartózkodási helye van;

d) bármely más államba, ahova a harmadik országbeli állampolgár beutazhat.

(2) Ha a beléptetés megtagadására azért került sor, mert a harmadik országbeli állampolgár beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll, az e törvény alapján kiadott vízum érvénytelen.

(3) A beléptetés megtagadásával szemben fellebbezésnek nincs helye.

41. § (1) A visszairányítás végrehajtásának biztosítása érdekében a harmadik országbeli állampolgár köteles

a) legfeljebb nyolc óráig a tovább- vagy visszainduló járművön tartózkodni,

b) legfeljebb hetvenkét óráig a határterület, vagy – amennyiben légi úton érkezett – legfeljebb nyolc napig a repülőtér meghatározott helyén tartózkodni, illetve

c) a visszaszállításra köteles szállító vállalat egy másik induló járatára átszállni.

(2)271 Ha a visszairányítás az (1) bekezdés b) pontjában meghatározott időtartamon belül nem hajtható végre, a harmadik országbeli állampolgár kiutasítása érdekében intézkedni kell. Amennyiben a kiutasításra nem a 43. § (2) bekezdés d) pontja alapján kerül sor, a harmadik országbeli állampolgárral szemben nem lehet beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelni.

(3)272 A visszairányítás, illetve a (2) bekezdésben meghatározott kiutasítás végrehajtásának nem akadálya, hogy a harmadik országbeli állampolgár az ország területére történő beutazás érdekében hamis, hamisított vagy más nevére szóló valódi közokiratot használt fel. Ilyen esetben a büntetőeljárás megindítását csak akkor kell kezdeményezni, ha a visszairányítást, illetve a (2) bekezdés szerinti kiutasítást nem rendelik el.

41/A. §273 (1) A 21/A. § (3) bekezdése szerinti, valamint a 22/A. § (1) bekezdése szerinti mobilitást gyakorló harmadik országbeli állampolgár jogosult Magyarország területére belépni, amennyiben rendelkezik

a) érvényes úti okmánnyal,

b) az első tagállam által kiállított tartózkodási engedéllyel, és

c)274 a 21/A. § (3) bekezdés vagy a 22/A. § (2) bekezdés szerinti értesítés másolatával, vagy ennek hiányában igazolással arról, hogy a hallgató tanulmányai egy részét mobilitási intézkedéseket is magában foglaló uniós vagy multilaterális program vagy két vagy több felsőoktatási intézmény közötti megállapodás keretében végzi, a kutató esetében a fogadási megállapodás másolatával vagy a kutatószervezet levelével, amely tartalmazza legalább a mobilitás időtartamát és a kutatószervezet címét, vagy a 21/A. § (7) bekezdés vagy a 22/A. § (4) bekezdés szerinti igazolással.

(2) A beléptetést meg kell tagadni, amennyiben a harmadik országbeli állampolgár

a) nem rendelkezik érvényes úti okmánnyal,

b)275 nem rendelkezik az (1) bekezdés c) pontjában meghatározottakkal,

c) beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt áll,

d) beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll.

(3) A 22/A. § (1) bekezdése szerinti kutatói rövid távú mobilitást gyakorló kutató családtagja jogosult Magyarország területére belépni, amennyiben rendelkezik

a) érvényes úti okmánnyal

b) az első tagállam által kiállított családtagi jogállását igazoló tartózkodási engedéllyel és

c)276 a 22/A. § (8) bekezdés szerinti igazolással vagy a 22/A. § (5) bekezdés szerinti értesítés másolatával.

Kiutasítás és önkéntes távozás277

42. §278 (1)279 Amennyiben az idegenrendészeti hatóság megállapítja, hogy a Magyarország területén jogszerűen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodásra a továbbiakban már nem jogosult, a tartózkodási engedély kérelmét elutasító vagy a tartózkodásra jogosító okmányát visszavonó határozatában, a harmadik országbeli állampolgárt – az e törvényben meghatározott esetek kivételével – az Európai Unió tagállamainak területéről kiutasítja. A harmadik országbeli állampolgár a kiutasítással szemben jogorvoslattal a tartózkodási engedély kérelmet elutasító vagy a tartózkodásra jogosító okmányt visszavonó határozattal szembeni jogorvoslat során élhet.

(2)280 Amennyiben a bíróság kiutasítás büntetést alkalmaz, vagy az idegenrendészeti hatóság megállapítja, hogy a harmadik országbeli állampolgárral szemben a kiutasítás e törvényben meghatározott feltételei fennállnak, az idegenrendészeti hatóság a döntésében a harmadik országbeli állampolgárt az – az e törvényben meghatározott esetek kivételével – Európai Unió tagállamainak területéről kiutasítja.

(3)281 Az idegenrendészeti hatóság a kiutasítás elrendelésére hozott határozatban, illetve a bírósági kiutasítás végrehajtására hozott végzésben az önkéntes távozásra a határidőt úgy határozza meg, hogy az a kiutasító határozatnak a harmadik országbeli állampolgárral történő közlésétől számított legalább hetedik, legfeljebb harmincadik napra essen, amennyiben a harmadik országbeli állampolgár vállalja – az e törvényben meghatározott esetek kivételével – az Európai Unió tagállamai területének önkéntes elhagyását. A fent említett határidő nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az érintett harmadik országbeli állampolgár előbb tegyen eleget a kiutasító döntésben foglaltaknak.

(4)282 Ha a kiutasított személyes körülményei – így különösen a Magyarország területén történő tartózkodás megelőző hosszú időtartama, mely a kiutazásra történő felkészüléshez szükséges időt a szokásosnál hosszabbá teszi, vagy családi és társadalmi kötelékek – indokolják, az idegenrendészeti hatóság – kérelemre vagy hivatalból – az önkéntes távozásra nyitva álló határidőt legfeljebb harminc nappal meghosszabbíthatja. Ha a kiutasított harmadik országbeli állampolgár szülői felügyelete alatt álló gyermek közoktatási intézményben folytat tanulmányokat, az idegenrendészeti hatóság – kérelemre vagy hivatalból – az önkéntes távozásra nyitva álló határidőt legfeljebb a folyamatban lévő tanulmányi félév végéig meghosszabbíthatja. Az önkéntes távozásra nyitva álló határidő meghosszabbításáról végzésben kell rendelkezni.

(5) Az önkéntes távozásra nyitva álló határidő meghosszabbítása tárgyában hozott végzés ellen végrehajtási kifogás előterjesztésének van helye.

(6) Az önkéntes távozásra nem kell határidőt meghatározni, vagy az idegenrendészeti hatóság az Európai Unió tagállamai területe elhagyásának határnapját a kiutasító határozat közlésétől számított hetedik napnál korábbi napra is meghatározhatja, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) tartózkodási jogosultsága megszűnésének oka az, hogy a harmadik országbeli állampolgár kiutasítás, beutazási és tartózkodási tilalom, illetve beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés hatálya alatt áll;

b)283 tartózkodási engedély iránti kérelmét a 18. § (1) bekezdés b) vagy d) pontja alapján utasította el a hatóság;

c)284 az Európai Unió tagállamai területének önkéntes elhagyását kifejezetten megtagadja, vagy más alapos ok miatt feltehető, hogy a kiutasító döntésnek nem fog eleget tenni;

d) magyarországi tartózkodása veszélyezteti a közrendet, a közbiztonságot vagy a nemzetbiztonságot.

(7) Ha az idegenrendészeti hatóság a kiutasító határozatában a kiutasítás kitoloncolással történő végrehajtásáról rendelkezik, az önkéntes távozásra határnapot nem határoz meg.

(8)285 A (3)–(4) bekezdés rendelkezéseit a különleges bánásmódot igénylő személyek vonatkozásában a helyzetükből fakadó sajátos szükségleteik figyelembevételével kell alkalmazni.

Az idegenrendészeti kiutasítás és a beutazási és tartózkodási tilalom

43. §286 (1) Az idegenrendészeti hatóság önálló beutazási és tartózkodási tilalmat rendel el azzal az ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodó harmadik országbeli állampolgárral szemben,

a)287 akinek a beutazására és tartózkodására vonatkozó tilalom érvényesítésére Magyarország nemzetközi jogi kötelezettséget vállalt; vagy

b) akinek a beutazására és tartózkodására vonatkozó tilalom érvényesítéséről az Európai Unió Tanácsa döntött;

c) akinek a beutazása és a tartózkodása a nemzetbiztonságot, a közbiztonságot vagy a közrendet sérti vagy veszélyezteti;

d) aki a magyar állam által számára megtérítési kötelezettséggel megelőlegezett költséget nem térítette vissza;

e)288 aki a kiszabott helyszíni bírságot, szabálysértési bírságot az előírt határidőig nem fizette meg, illetve annak végrehajtására nincs lehetőség;

f)289 aki az uniós vámjog végrehajtásáról szóló törvény szerinti, véglegessé vált döntésben kiszabott vámigazgatási bírságot nem fizette meg, illetve annak végrehajtására nincs lehetőség.

(2) Az idegenrendészeti hatóság – az e törvényben meghatározott kivétellel – idegenrendészeti kiutasítást rendel el azzal a harmadik országbeli állampolgárral szemben,

a)290 aki jogellenesen lépte át Magyarország államhatárát, vagy azt megkísérelte;

b) aki az e törvényben meghatározott tartózkodási feltételeket nem teljesíti;

c) aki az előírt munkavállalási engedély vagy az e törvényben előírt engedély nélkül folytatott keresőtevékenységet;

d) akinek a beutazása és tartózkodása a nemzetbiztonságot, a közbiztonságot vagy a közrendet sérti vagy veszélyezteti; vagy

e) akinek a beutazása és tartózkodása a közegészséget sérti vagy veszélyezteti.

(3)291 Az önálló beutazási és tartózkodási tilalmat az (1) bekezdés c) pontjában, valamint az idegenrendészeti kiutasítást a (2) bekezdés d) pontjában foglalt okból törvényben meghatározott érdek védelmével kapcsolatos feladata ellátása céljából, saját feladatkörében a kormányrendeletben meghatározott rendvédelmi szervek is kezdeményezhetik. Ha az önálló beutazási és tartózkodási tilalmat az (1) bekezdés c) pontjában, vagy az idegenrendészeti kiutasítást a (2) bekezdés d) pontjában foglalt okból rendelik el, akkor a beutazási és tartózkodási tilalom időtartamára – a feladat- és hatáskörüket érintő esetben – a kormányrendeletben meghatározott rendvédelmi szervek javaslatot tesznek. A javaslatban foglaltaktól az idegenrendészeti hatóság nem térhet el.

44. § (1)292 A 43. § (1) bekezdés a)–b) pontja alapján önállóan elrendelt beutazási és tartózkodási tilalom időtartama az elrendelés alapjául szolgáló kötelezettség vagy tilalom időtartamához igazodik. A 43. § (1) bekezdés c)–f) pontja alapján önállóan elrendelt beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát az elrendelő idegenrendészeti hatóság határozza meg, amely legfeljebb három évre rendelhető el, és alkalmanként legfeljebb további három évvel meghosszabbítható. A beutazási és tartózkodási tilalmat haladéktalanul törölni kell, ha az elrendelésének oka megszűnt.

(2) Az önállóan elrendelt beutazási és tartózkodási tilalommal szemben fellebbezésnek nincs helye.

(3)293 A 43. § (1) bekezdés a)–b) pontja alapján elrendelt önálló beutazási és tartózkodási tilalommal szemben jogorvoslatnak nincs helye.

45. § (1)294 A családi kapcsolatára tekintettel tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár idegenrendészeti kiutasítását elrendelő határozat meghozatala előtt az idegenrendészeti hatóság a következő szempontokat mérlegeli:

a) a tartózkodás időtartama;

b) a harmadik országbeli állampolgár kora, családi körülményei, kiutasításának lehetséges következményei a családtagjaira nézve;

c)295 a harmadik országbeli állampolgár kötődése Magyarországhoz, illetve származási országához fűződő kapcsolatainak hiánya.

(2) Az a harmadik országbeli állampolgár, aki

a)296 bevándoroltként vagy letelepedettként tartózkodik Magyarország területén,

b) bevándorolt vagy letelepedett harmadik országbeli állampolgárral házassági vagy családi életközösségben él, és tartózkodási engedéllyel rendelkezik,

csak akkor utasítható ki, ha további tartózkodása a nemzetbiztonságot, a közbiztonságot vagy a közrendet súlyosan sérti.

(2a)297 A (2) bekezdésben meghatározott személy kiutasítását elrendelő határozatot az idegenrendészeti hatóság az (1) bekezdésben meghatározott szempontok figyelembevételével hozza meg.

(2b)298 A kiutasítás elrendeléséről szóló határozat meghozatala előtt az idegenrendészeti hatóság a 94. §-ban meghatározott adatok feltüntetésével megkeresi az EK tartózkodási engedélyt kiállító tagállamot annak ellenőrzése érdekében, hogy a menekültkénti elismerés vagy kiegészítő védelem továbbra is fennáll-e.

(2c)299 Amennyiben a menekültkénti elismerés vagy kiegészítő védelem fennáll, az Európai Unió tagállama által kiadott huzamos tartózkodói jogállást igazoló EK tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt az idegenrendészeti hatóság Magyarország területéről kiutasítja azon tagállamba, amelyben a menekültkénti elismerés vagy kiegészítő védelem fennáll.

(2d)300 Amennyiben az EK letelepedési engedéllyel rendelkező, a magyar menekültügyi hatóság vagy bíróság által menekültként elismert vagy kiegészítő védelemben részesített harmadik országbeli állampolgárt az Európai Unió tagállama kiutasítja, és a menedékjog vagy a kiegészítő védelem fennáll, a menekültként elismert vagy kiegészítő védelemben részesített harmadik országbeli állampolgárt vagy családtagját Magyarország területére vissza kell fogadni.

(2e)301 Amennyiben az EK letelepedési engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt vagy családtagját az Európai Unió valamely tagállama kiutasítja, abban az esetben is vissza kell fogadni Magyarország területére, ha az EK letelepedési engedély érvényességi ideje lejárt.

(3)302 A (2) bekezdésben foglaltakat kérelmének végleges elbírálásáig a menekültügyi hatóságtól menekültkénti elismerését kérő, a menekültként elismert, illetve ideiglenes vagy kiegészítő védelemben részesített harmadik országbeli állampolgár külön jogszabályban meghatározott közvetlen családtagja esetében is alkalmazni kell.

(4)303 Az emberkereskedelem áldozatává vált harmadik országbeli állampolgárt a számára biztosított gondolkodási idő alatt csak akkor lehet kiutasítani, ha Magyarország területén történő tartózkodása a nemzetbiztonságot, a közbiztonságot vagy a közrendet sérti.

(5) Kísérő nélküli kiskorú csak akkor utasítható ki, ha a származási államában vagy más befogadó államban a család egyesítése, illetve az állami vagy egyéb intézményi gondoskodás megfelelően biztosított.

(6)304 Az idegenrendészeti hatóság az eljárás végleges befejezéséig eltekinthet a kiutasítás elrendelésétől, ha Magyarország területén jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedélyének vagy tartózkodásra jogosító egyéb engedélyének meghosszabbítása folyamatban van.

(6a)305 A (6) bekezdésben foglaltak nem alkalmazhatóak, ha a harmadik országbeli állampolgár tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelmet azt követően terjeszt elő ismételten, hogy korábbi méltányossági és tartózkodási engedély kiadására irányuló kérelmét az idegenrendészeti hatóság elutasította.

(7)306 Idegenrendészeti kiutasítás, valamint önálló beutazási és tartózkodási tilalom nem alkalmazható olyan bűncselekmény elkövetése miatt, amelynek elbírálása során az eljáró bíróság büntetésként nem rendelt el kiutasítást a harmadik országbeli állampolgárral szemben.

(7a)307 A harmadik országbeli állampolgár ugyanazon jogsértés elkövetése miatt azonos jogi és ténybeli alapon nem utasítható ki, amennyiben korábban elrendelt kiutasítás hatálya alatt áll, de a kiutasítás végrehajtására még nem került sor. Ez esetben a törvényben foglaltak szerint a kiutasítás végrehajtására haladéktalanul intézkedni kell.

(8)308 Az Európai Unió tagállama által kiadott, a tagállam területén tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár csak akkor utasítható ki, ha

a)309 az idegenrendészeti hatóság írásbeli felszólítása ellenére Magyarország területét haladéktalanul nem hagyta el, vagy

b)310 Magyarország területén történő tartózkodása a nemzetbiztonságot, a közbiztonságot vagy a közrendet sérti.

(8a)311 Az Európai Unió tagállama által kiadott, a tagállam területén tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt az idegenrendészeti hatóság Magyarország területéről utasítja ki, elsődlegesen azon tagállamba, amelynek területére a tartózkodási engedélye érvényes.

(8b)312 Az Európai Unió valamely tagállama által kiállított EU Kék Kártyával vagy vállalaton belüli áthelyezés céljából kiadott tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt és családtagját azon tagállamba kell kiutasítani, amely az EU Kék Kártyát vagy a vállalaton belüli áthelyezés célú, illetve családi együttélés biztosítása célú tartózkodási engedélyt kiadta, még abban az esetben is, ha az EU Kék Kártya vagy a vállalaton belüli áthelyezés, vagy családi együttélés biztosítása célú tartózkodási engedély érvényességi ideje a magyarországi tartózkodás alatt lejárt.

(8c)313 Amennyiben az EU Kék Kártyával vagy vállalaton belüli áthelyezés célú tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt vagy családtagját, vagy a kutatói rövid távú vagy hosszú távú mobilitást gyakorló harmadik országbeli állampolgárt vagy családtagját az Európai Unió valamely tagállama kiutasítja, abban az esetben is lehetővé kell tenni a visszatérését Magyarország területére, ha az EU Kék Kártya vagy a vállalaton belüli áthelyezés célú vagy a kutatás célú és a családi együttélés biztosítása céljából kiadott tartózkodási engedély érvényességi ideje lejárt. A visszafogadást követően a harmadik országbeli állampolgárra, valamint a családtagjára a 18. § (1) bekezdésében, az (1b) bekezdésében, illetve (1f)–(1i) bekezdésében, valamint a 18/A. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

(9)314 Ha az idegenrendészeti hatóság a (3)–(5) bekezdésben meghatározott okokból a harmadik országbeli állampolgár kiutasításától eltekint, és a harmadik országbeli állampolgár nem rendelkezik a tartózkodás törvényi feltételeivel, az idegenrendészeti hatóság humanitárius tartózkodási engedéllyel látja el.

45/A. §315 (1) A 43. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően, az idegenrendészeti hatóság nem utasítja ki azt a harmadik országbeli állampolgárt, akit az Európai Unió más tagállamának hatósága határozatával

a) a nemzetbiztonság vagy a közbiztonság súlyos és tényleges megsértése vagy veszélyeztetése,

b) a határozatot hozó állam törvénye alapján legalább egyévi szabadságvesztés büntetéssel fenyegetett szándékos bűncselekmény elkövetéséért kiszabott bírósági ítélet,

c)316 súlyos bűncselekmény gyanúja, vagy

d) a külföldiek beutazására vagy tartózkodására vonatkozó jogszabályok súlyos megsértése

miatt utasított ki.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott kiutasítási határozatot az idegenrendészeti hatóság az abban foglaltaknak megfelelően, e törvény rendelkezései alapján végrehajtja.

45/B. §317 (1) A 43. § (2) bekezdésében foglaltaktól eltérően az idegenrendészeti hatóság nem utasítja ki azt a jogszerűtlenül tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt, akit az Európai Unió más tagállama 2009. január 13-át megelőzően kötött kétoldalú visszafogadási egyezmény vagy más megállapodás alapján visszafogad.

(2) A visszafogadási egyezmény alapján történő visszaadásról az idegenrendészeti hatóság végzéssel dönt, mellyel szemben a harmadik országbeli állampolgár a végzés közlésétől számított huszonnégy órán belül végrehajtási kifogást terjeszthet elő. A végrehajtási kifogásnak a visszaadás végrehajtására nincs halasztó hatálya.

(3) A visszafogadási egyezmény alapján történő visszaadásra a kitoloncolás szabályait kell alkalmazni.

45/C. §318 A 43. § (2) bekezdés a) pontjában foglaltaktól eltérően az idegenrendészeti hatóság nem utasítja ki azt a jogszerűtlenül tartózkodó harmadik országbeli állampolgárt, aki a menedékjog iránti kérelmét a menedékjogról szóló törvény 71/A. § (1) bekezdés b) pontja vagy IX/A. Fejezete szerint nyújtotta be.

46. § (1)319 A kiutasítást elrendelő határozatnak tartalmaznia kell:

a) a mérlegelési szempontokat a 45. § (1)–(6) bekezdése alapján hozott döntések esetén,

b) a beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát,

c) annak az államnak a megnevezését, ahová a kiutasítás végrehajtása történik,

d)320 az Európai Unió tagállamainak – e törvényben meghatározott esetben az ország – területéről történő önkéntes távozás teljesítésének határnapját,

e)321

f) az arcképmás készítésének, valamint az ujjnyomat rögzítésének tűrésére vonatkozó kötelezettség előírását.

(1a)322 Az (1) bekezdésben meghatározottakon túlmenően az önkéntes távozással elrendelt kiutasítás esetén a kiutasítást elrendelő határozatnak tartalmaznia kell a figyelmeztetést arra, hogy ha a harmadik országbeli állampolgár a kiutasításnak önként nem tesz eleget, az idegenrendészeti hatóság kitoloncolja.

(2)323 A kiutasítást elrendelő határozat ellen fellebbezésnek nincs helye, a határozatot közigazgatási perben nyolc napon belül lehet megtámadni. A bíróság a keresetlevélről – a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított – tizenöt napon belül dönt.

(2a)324 Amennyiben a bíróság az idegenrendészeti őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgár (2) bekezdés szerinti kérelme tárgyában döntést hoz, a tárgyalás napján a tárgyaláson jelenlévő feleknek és érdekelteknek az ítélet írásba foglalt rendelkező részének kiadmányát átadja és elektronikus úton is közli az eljáró idegenrendészeti hatósággal. A bíróság a tárgyalás napját követő három munkanapon belül az ítéletet írásba foglalja, és elektronikus úton közli az idegenrendészeti hatósággal.

(2b)325 A bíróság határozata ellen további perorvoslatnak helye nincs.

(3)326

(4)327 A véglegessé vált kiutasítást, valamint a beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát az útlevélbe be kell jegyezni. A bejegyzéstől el kell tekinteni, amennyiben a harmadik országbeli állampolgár az Európai Unió más tagállama által kiadott érvényes tartózkodási engedéllyel rendelkezik. A bejegyzéstől el lehet tekinteni, amennyiben a külföldi vállalja az ország önkéntes elhagyását vagy önkéntes hazatérési program keretében hagyja el az országot.

47. §328 (1) Az idegenrendészeti kiutasítással együtt – ha e törvény másként nem rendelkezik – beutazási és tartózkodási tilalmat kell elrendelni, ha az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgár kitoloncolását rendelte el.

(2)329 Az idegenrendészeti hatóság a beutazási és tartózkodási tilalmat önálló határozattal rendeli el, ha

a) a harmadik országbeli állampolgár kitoloncolását a 65. § (1) bekezdés d) pontja alapján rendelte el, vagy

b) a menekültügyi hatóság által hozott kiutasító döntést az idegenrendészeti hatóság kitoloncolással rendelte el végrehajtani.

(3)330 A beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő önálló határozat ellen a harmadik országbeli állampolgár fellebbezést terjeszthet elő. A határozat ellen további jogorvoslatnak nincs helye. A fellebbezés a határozat közlésétől számított huszonnégy órán belül az elrendelő idegenrendészeti hatóságnál terjeszthető elő. Az idegenrendészeti hatóság a fellebbezést az ügy irataival együtt haladéktalanul megküldi a fellebbezés elbírálására jogosult hatóságnak, mely a fellebbezést nyolc napon belül bírálja el.

(4)331 Az idegenrendészeti hatóság a 43. § (2) bekezdésében meghatározott kiutasítási okok alapján, vagy a menekültügyi hatóság által elrendelt kiutasítás esetén beutazási és tartózkodási tilalmat rendelhet el a jogsértés jellegére és súlyára, a harmadik országbeli állampolgár személyes körülményeire, ismételt beutazásának és tartózkodásának a közrendre, a közbiztonságra vagy a nemzetbiztonságra jelentett veszélyére figyelemmel.

(5) A kiutasítással együtt vagy az önálló határozatban elrendelt beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát években kell meghatározni, és – a (6) bekezdésben foglalt kivétellel – legfeljebb öt évre kell elrendelni.

(5a)332 A bíróság által elrendelt kiutasítás esetében az idegenrendészeti hatóság az elrendelt kiutasításnak megfelelő beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát a bíróság határozatában meghatározott időtartamban rögzíti az idegenrendészeti nyilvántartásban.

(6)333 A beutazási és tartózkodási tilalom legfeljebb tíz évre rendelhető el, ha a harmadik országbeli állampolgár tartózkodása Magyarország területén a közrendet, a közbiztonságot vagy a nemzetbiztonságot jelentősen veszélyeztetné.

(7) A kiutasítás miatt elrendelt beutazási és tartózkodási tilalom időtartamát az Európai Unió tagállamai területének elhagyásának napjától, vagy ha ez nem ismert, az erre meghatározott határnaptól kell számítani.

(8)334 A beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgár csak az elrendelő hatóság külön engedélyével utazhat be Magyarország területére.

(9) A beutazási és tartózkodási tilalmat az idegenrendészeti hatóság – hivatalból vagy kérelemre – visszavonhatja ha,

a)335 a harmadik országbeli állampolgárral szemben a beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésére, a kiutasítással együtt, a 43. § (2) bekezdése alapján, vagy a menekültügyi hatóság által elrendelt kiutasítással együtt, vagy azt követően került sor, és a harmadik országbeli állampolgár bizonyítani tudja, hogy a kiutasító határozatnak teljes mértékben eleget téve elhagyta az Európai Unió tagállamainak területét, vagy

b) további fenntartása az elrendelésére okot adó körülmények jelentős megváltozására figyelemmel nem indokolt.

(10)336 A 43. § (2) bekezdése alapján elrendelt idegenrendészeti kiutasítást, valamint a beutazási és tartózkodási tilalmat az idegenrendészeti hatóság – hivatalból – visszavonhatja, ha a kiutasítás végrehajtására a harmadik országbeli állampolgárnak nem felróható okból a kiutasítás végrehajthatóvá válásától számított tizenkét hónapig nem került sor.

48. § (1) A kiutasítást elsősorban visszafogadási egyezmény rendelkezései alapján kell végrehajtani.

(2) A kiutasítás végrehajtásának biztosítása érdekében az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgár úti okmányát elveheti, amellyel szemben külön jogorvoslatnak nincs helye.

(3) A kiutasítás végrehajtását a kiutasítás feltételeinek biztosításáig, így különösen az úti okmány, vízum, menetjegy beszerzéséig fel lehet függeszteni. A felfüggesztést elrendelő végzés ellen nincs helye jogorvoslatnak.

(4)337 A nemzetközi védelem iránti kérelem benyújtását megelőzően elrendelt kiutasítás végrehajtását az idegenrendészeti hatóság jogszabály alapján folytatott menekültügyi eljárás befejezéséig felfüggeszti, ha a harmadik országbeli állampolgár törvényben meghatározottak szerint jogosult Magyarország területén való tartózkodásra. A felfüggesztést elrendelő végzés ellen nincs helye jogorvoslatnak.

(5)338 Az idegenrendészeti kiutasítás végrehajtásának nem akadálya, hogy a harmadik országbeli állampolgár az ország területére történő beutazás érdekében hamis, hamisított vagy más nevére szóló közokiratot használt fel. Ilyen esetben a büntetőeljárás megindítását csak akkor kell kezdeményezni, ha az idegenrendészeti kiutasítást nem rendelik el.

48/A. §339 (1) Ha a harmadik országbeli állampolgár kiutasítására irányuló idegenrendészeti eljárás során arra utaló tény merül fel, hogy a dublini rendeletek alkalmazásának feltételei állnak fenn, és a harmadik országbeli állampolgár a menedékjogi törvény szerinti elismerés iránti kérelmet nem terjesztett elő, az idegenrendészeti hatóság kezdeményezi a menekültügyi hatóságnál, hogy a dublini eljárást folytassa le, és annak befejezéséig az idegenrendészeti eljárást felfüggeszti.

(2) Az (1) bekezdés szerinti eljárást felfüggesztő végzéssel szemben jogorvoslatnak nincs helye.

48/B. §340 (1) Ha a dublini rendeletek alapján valamely a dublini rendeleteket alkalmazó állam a kérelmező visszavételére köteles, a menekültügyi hatóság a harmadik országbeli állampolgár visszaadásáról végzéssel dönt.

(2)341 A visszaadásról rendelkező végzést megtámadó keresetlevelet három napon belül kell benyújtani.

(3)342 A menekültügyi hatóság a keresetlevelet az ügy irataival és védiratával együtt haladéktalanul megküldi a bíróságnak.

(4)343 A bíróság a keresetlevélről – a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított – nyolc napon belül dönt. A bíróság eljárást befejező határozatával szemben perorvoslatnak nincs helye.

(5)344 A közigazgatási perben a keresetlevél benyújtásának, valamint az átadásról rendelkező végzés végrehajtásának felfüggesztésére irányuló kérelemnek nincs halasztó hatálya a végzés végrehajtására.

48/C. §345 (1) Ha a dublini eljárás a harmadik országbeli állampolgár visszaadásával zárul, az idegenrendészeti eljárást a visszaadás időpontjában meg kell szüntetni.

(2) Az eljárást megszüntető végzéssel szemben jogorvoslatnak nincs helye.

A bíróság által elrendelt kiutasítás végrehajtása

49. § (1)346 A bíróság által elrendelt kiutasítást az idegenrendészeti hatóság végzéssel hajtja végre, amellyel szemben – a végzés közlésétől számított huszonnégy órán belül az elrendelő idegenrendészeti hatóságnál – végrehajtási kifogás terjeszthető elő.

(2)347 A jogerős kiutasítás végrehajtása érdekében a bíróság, illetve a büntetés-végrehajtási intézet haladéktalanul értesíti az idegenrendészeti hatóságot.

(3) Az idegenrendészeti hatóság a (2) bekezdésben meghatározott értesítés alapján rendeli el a kiutasítás végrehajtását.

(4)348 A büntetés-végrehajtási intézet (2) bekezdésben meghatározott értesítésének kézhezvételét követően az idegenrendészeti hatóság az (1) bekezdés szerinti végzés meghozatala előtt is intézkedhet a szabadságvesztés-büntetését töltő harmadik országbeli állampolgár személyazonosságának megállapítására.

A kiutasítás költségeinek viselése

50. § (1) A kiutasítás végrehajtásának költségeit a kiutasított vagy – a kiutasított rendelkezésére álló anyagi fedezet hiányában – a meghívó viseli.

(2)349 A kiutaztatás költségeinek biztosítása és a kiutasított a (4) bekezdésben meghatározott kötelezettsége teljesítése érdekében különösen a harmadik országbeli állampolgár birtokában lévő menetjegyet vagy – ha az anyagi fedezet másként nem biztosítható, – a menetjegy megvásárlásához, valamint az úti okmány beszerzéséhez szükséges pénzösszeget az eljáró idegenrendészeti hatóság zár alá veheti, amely ellen jogorvoslatnak nincs helye. A 61. § (4) bekezdés e) pontjában, valamint a 62. § (4) bekezdésében meghatározott, a harmadik országbeli állampolgárt terhelő költségek biztosítása és a kötelezettség teljesítése érdekében – ha az anyagi fedezet másként nem biztosítható, – a harmadik országbeli állampolgár birtokában lévő, a 61. § (4) bekezdés e) pontjában, illetve a 62. § (4) bekezdésében meghatározott költségeknek megfelelő pénzösszeget az eljáró idegenrendészeti hatóság lefoglalhatja, amely ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(3) Ha a kiutazási kötelezettség azért nem teljesíthető, mert sem a kiutasított, sem a meghívó nem rendelkezik megfelelő anyagi fedezettel, a kiutaztatás költségét a kiutasítás végrehajtását elrendelő hatóság megelőlegezi.

(4) A (3) bekezdés szerint megelőlegezett kiutaztatási költséget köteles megtéríteni:

a) a kiutasított;

b) meghívás esetén a meghívó;

c)350 a munkáltató, ha a kiutasítást a 43. § (2) bekezdés c) pontja alapján rendelték el;

d)351 a kutató szervezet, ha a beutazásra kutatási célból került sor, és a kiutasítást a 43. § (2) bekezdés b) pontja alapján rendelték el;

e)352 a fogadó szervezet, ha a beutazásra gyakornoki tevékenység folytatása céljából került sor, és a kiutasítást a 43. § (2) bekezdés b) pontja alapján rendelték el.

(5) A kutatószervezet (4) bekezdés d) pont szerinti felelőssége a fogadási megállapodás megszűnését követő hat hónapig áll fenn.

(6)353 Amennyiben a kutató tartózkodási joga álláskeresés vagy vállalkozásindítás céljából meghosszabbításra kerül, a kutatószervezet (5) bekezdés szerinti felelőssége csak az álláskeresési vagy vállalkozási célra kiállított tartózkodási engedély kezdő időpontjáig áll fenn.

(7)354 A fogadó szervezet (4) bekezdés e) pontja szerinti felelőssége a fogadási megállapodás megszűnését követő hat hónapig áll fenn.

A visszairányítás és a kiutasítás elrendelésére,
illetve végrehajtására vonatkozó tilalom

51. § (1)355 A visszairányítás, illetve a kiutasítás nem rendelhető el és nem hajtható végre olyan ország területére, amely az érintett tekintetében nem minősül biztonságos származási vagy biztonságos harmadik országnak, így különösen, ahol a harmadik országbeli állampolgár faji, vallási, nemzeti hovatartozása, egy meghatározott társadalmi csoporthoz tartozása vagy politikai véleménye miatt üldöztetés veszélyének lenne kitéve, továbbá olyan állam területére vagy olyan terület határára sem, ahol nyomós oknál fogva tartani lehet attól, hogy a visszairányított, illetve a kiutasított harmadik országbeli állampolgár az Alaptörvény XIV. cikk (3) bekezdésében meghatározott magatartásnak lenne kitéve (non-refoulement).

(2)356 Ha a harmadik országbeli állampolgár menekültügyi eljárás alatt áll, a visszairányítás, illetve a kiutasítás nem rendelhető el és nem hajtható végre, ha a harmadik országbeli állampolgár külön törvényben meghatározottak szerint jogosult Magyarország területén való tartózkodásra.

(3)357 A harmadik országbeli állampolgár a menedékjogról szóló törvényben meghatározott időtartamban áll menekültügyi eljárás hatálya alatt.

52. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a non-refoulement követelményét a visszairányítás, illetve a kiutasítás elrendelésével és végrehajtásával kapcsolatos eljárásában köteles vizsgálni.

(2) A bíróság által elrendelt kiutasítás végrehajtásának tilalmát a büntetés-végrehajtási bíró állapítja meg.

(3)358 A (2) bekezdésben meghatározott esetben a kiutasított ugyanazon ítélet végrehajtása kapcsán egy alkalommal közvetlenül kérelemmel fordulhat a büntetés-végrehajtási bíróhoz a kiutasítási akadály megállapítása érdekében. Ha a kiutasított a büntetés-végrehajtási bíróhoz címzett kérelmét az idegenrendészeti hatósághoz nyújtja be, azt – az idegenrendészeti hatóság véleményével kiegészítve – haladéktalanul meg kell küldeni az idegenrendészeti hatóság székhelye szerint illetékes ügyészség útján a büntetés-végrehajtási bírónak.

(4)359 A büntetés-végrehajtási bíró eljárásának a kiutasítás végrehajtására halasztó hatálya van.

(5)360 Ha a büntetés-végrehajtási bíró a non-refoulement követelményére tekintettel a kiutasítás végrehajthatóságának kizártságát állapította meg, a határozat jogerőre emelkedésétől számított két év letelte előtt harminc nappal az eljáró idegenrendészeti hatóság a székhelye szerint illetékes ügyészség útján kezdeményezi a kiutasítás végrehajthatóságának felülvizsgálatát.

(6)361 Ha a büntetés-végrehajtási bíró a kiutasítás végrehajtásának kizártságát állapította meg és a non-refoulement akadálya megszűnt, az idegenrendészeti hatóság a büntetés-végrehajtási bíró eljárásának lefolytatását a székhelye szerint illetékes ügyészség útján haladéktalanul kezdeményezi.

52/A. §362 Ha nincs olyan biztonságos ország, amely az érintett harmadik országbeli állampolgárt befogadja, a visszairányítás végrehajtásának vagy a kiutasítás végrehajtásának tilalma esetén a menekültügyi hatóság a harmadik országbeli állampolgárt befogadottként ismeri el, és a 29. § (1) bekezdés b) pontja alapján intézkedik a humanitárius tartózkodási engedély kiadásáról.

Arcképmás és ujjnyomat rögzítése

53. § (1)363 A többszöri eljárás megakadályozása, valamint a személyazonosság megállapítása céljából a kiutasítást előkészítő őrizetet, a visszafogadási egyezmény alapján történő visszaadást elrendelő, az idegenrendészeti kiutasítást, a kijelölt helyen való tartózkodást, valamint az idegenrendészeti őrizetet elrendelő, illetve a bírósági kiutasítást végrehajtó hatóság rögzíti a harmadik országbeli állampolgár arcképmását, valamint ujjnyomatát.

(1a)364 A kishatárforgalmi engedély, a tartózkodási engedély, az ideiglenes letelepedési engedély, a nemzeti letelepedési engedély és az EK letelepedési engedély kérelmezésekor, a 29. § (1) bekezdés a)–b) és d)–f) pontja, valamint a 29. § (1a) bekezdése szerinti humanitárius tartózkodási engedély kiadásakor, valamint a bevándorlási és letelepedési engedély okmány cseréje és pótlása esetén az idegenrendészeti hatóság a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 2002. június 13-i 1030/2002/EK tanácsi rendelet, a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i, 380/2008/EK tanácsi rendelet, valamint a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2017. október 25-i (EU) 2017/1954 európai parlamenti és tanácsi rendelet alapján jár el.

(2) A harmadik országbeli állampolgár az arcképmása, valamint az ujjnyomata rögzítését tűrni köteles.

Az őrizet

54. §365 (1) Az idegenrendészeti hatóság a kitoloncolás végrehajtásának biztosítása érdekében idegenrendészeti őrizetbe veheti azt a harmadik országbeli állampolgárt, aki

a) a hatóság elől elrejtőzött, vagy a kitoloncolás végrehajtását más módon akadályozza,

b) a távozást megtagadja, vagy más alapos ok miatt feltehető, hogy a kiutasítás végrehajtását késlelteti vagy meghiúsítja, illetve szökésének veszélye áll fenn,

c) a kötelező tartózkodásra kijelölt helyen előírt magatartási szabályokat súlyosan vagy ismételten megsértette,

d) a számára előírt hatóság előtti megjelenési kötelezettséget felszólításra sem teljesítette, és ezzel akadályozza az idegenrendészeti eljárás lefolytatását, vagy

e) szándékos bűncselekmény elkövetése miatt kiszabott szabadságvesztés-büntetésből szabadult.

(2) Az idegenrendészeti őrizetnek az (1) bekezdés a), illetve b) pontja alapján történő elrendelése előtt az idegenrendészeti hatóság mérlegeli, hogy a kitoloncolás végrehajtása a 48. § (2) bekezdésében vagy a 62. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával biztosítható-e.

(3) Az idegenrendészeti őrizetet határozattal kell elrendelni, és azt a közléssel egyidejűleg végre kell hajtani.

(4) Az idegenrendészeti őrizet legfeljebb hetvenkét órára rendelhető el, amelyet az őrizet helye szerint illetékes járásbíróság a harmadik országbeli állampolgár kitoloncolásáig, alkalmanként legfeljebb hatvan nappal meghosszabbíthat.

(5) Az idegenrendészeti őrizet hat hónap elteltével további, legfeljebb hat hónappal – a (4) bekezdésben foglaltak szerint – meghosszabbítható, ha a kiutasítás végrehajtása minden szükséges intézkedés megtétele ellenére azért tart tovább hat hónapnál, mert

a) az érintett harmadik országbeli állampolgár nem működik együtt a hatósággal, vagy

b) a kitoloncoláshoz szükséges okmányok beszerzése a harmadik országbeli állampolgár származási országának, vagy az őt visszafogadási egyezmény alapján visszafogadni vagy egyébként befogadni köteles állam hatóságainak eljárása miatt elhúzódik.

(6) Az idegenrendészeti őrizetet meg kell szüntetni, ha

a) a kiutasítás végrehajtásának feltételei biztosítottak,

b) nyilvánvalóvá válik, hogy a kiutasítást nem lehet végrehajtani,

c) az őrizet elrendelésétől számítva hat hónap – vagy az (5) bekezdésben foglalt feltételek fennállása esetén tizenkét hónap – eltelt,

d) a harmadik országbeli állampolgár nemzetközi védelem iránti kérelme alapján a törvényben meghatározottak szerint jogosult a Magyarország területén való tartózkodásra, vagy

e) a harmadik országbeli állampolgár menekültügyi őrizet hatálya alá kerül.

(7) A (6) bekezdés c) pontjának alkalmazásában az őrizet időtartamába a kiutasítást előkészítő őrizet időtartama beleszámítandó. A menekültügyi őrizet időtartama az idegenrendészeti őrizet és a kiutasítást előkészítő őrizet időtartamába nem számít bele.

(8) Az idegenrendészeti őrizet (6) bekezdés b), illetve c) pontja alapján történő megszüntetése esetén az őrizetet elrendelő idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgár számára kijelölt helyen való tartózkodást rendel el.

55. § (1)366 Az idegenrendészeti hatóság az idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében kiutasítást előkészítő őrizetbe veheti azt a harmadik országbeli állampolgárt, akinek személyazonossága vagy tartózkodásának jogszerűsége nem tisztázott, vagy kétoldalú visszafogadási egyezmény alapján az Európai Unió más tagállama részére visszaadása folyamatban van.

(2) A kiutasítást előkészítő őrizetet határozattal kell elrendelni, és azt a közléssel egyidejűleg végre kell hajtani.

(3)367 A kiutasítást előkészítő őrizet legfeljebb hetvenkét órára rendelhető el, amelyet az őrizet helye szerint illetékes járásbíróság a harmadik országbeli állampolgár személyazonosságának vagy tartózkodása jogszerűségének tisztázásáig, de legfeljebb harminc napig meghosszabbíthat.

56. §368 (1) Nem rendelhető el kiutasítást előkészítő őrizet vagy idegenrendészeti őrizet (a továbbiakban együtt: őrizet) kizárólag azon az alapon, hogy a harmadik országbeli állampolgár menedékjog iránti kérelmet terjesztett elő.

(2) Kiskorú harmadik országbeli állampolgárral szemben – a (3) bekezdésben meghatározott eset kivételével – nem rendelhető el őrizet.

(3) A kiskorú gyermekkel rendelkező családdal szemben, a gyermek mindenek felett álló érdekét elsődlegesen figyelembe véve, őrizet csak végső intézkedésként legfeljebb harminc napra rendelhető el, ha az idegenrendészeti hatóság megállapítja, hogy az őrizet elrendelésének célja a 48. § (2) bekezdésében vagy a 62. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával nem biztosítható.

(4) Ha a korábban őrizet hatálya alatt állt harmadik országbeli állampolgárral szemben új ténybeli alapon idegenrendészeti eljárás indul, az őrizet időtartamába nem számít bele a korábbi eljárás során elrendelt őrizet időtartama.

(5) Az őrizetet azonnal meg kell szüntetni, ha elrendelésének oka megszűnt.

A kifogás

57. § (1) A harmadik országbeli állampolgár az őrizet elrendelésére irányuló eljárás felfüggesztését nem kérheti.

(2)369 Az őrizetet elrendelő határozat ellen jogorvoslatnak helye nincs.

(3) Az őrizetbe vett harmadik országbeli állampolgár kifogással élhet, amennyiben az idegenrendészeti hatóság a 60–61. §-ban meghatározott kötelezettségét elmulasztotta.

(4)370 A kifogást az őrizet végrehajtásának helye szerint illetékes járásbíróság bírálja el.

(5)371 A bíróság döntése alapján az elmulasztott intézkedést pótolni kell, illetve a jogsértő állapotot meg kell szüntetni.

(6)372 A bíróság a kifogást nyolc napon belül bírálja el.

Az őrizet bírósági meghosszabbítása

58. § (1)373 Az idegenrendészeti hatóság az őrizet hetvenkét órán túli meghosszabbítását az elrendeléstől számított huszonnégy órán belül indítványozhatja a járásbíróságnál.

(2)374 A bíróság az idegenrendészeti őrizetet alkalmanként legfeljebb hatvan nappal hosszabbíthatja meg. Az idegenrendészeti őrizet további hatvan nappal történő meghosszabbítását az idegenrendészeti hatóság indítványozhatja a bíróságnál úgy, hogy az indítvány a meghosszabbítás esedékességének napját megelőző nyolc munkanapon belül a bírósághoz megérkezzen.

(3) Az idegenrendészeti hatóság az indítványát megindokolja.

A bírósági eljárás közös szabályai

59. § (1) A bíróság a kifogás elbírálásával, valamint az őrizet meghosszabbításával kapcsolatos eljárásában egyesbíróként jár el, és végzéssel határoz.

(2) Ha a bíróság a kifogást vagy az indítványt elutasította, ugyanazon alapon újabb kifogás vagy indítvány előterjesztésének nincs helye.

(3) A bírósági eljárás során a harmadik országbeli állampolgárt csak jogi képviselő képviselheti.

(4) A bíróság a harmadik országbeli állampolgár számára ügygondnokot rendel ki, ha a harmadik országbeli állampolgár a magyar nyelvet nem ismeri és képviseletéről meghatalmazott útján nem tud gondoskodni.

(5) Az őrizet hetvenkét órán túli bírói meghosszabbításakor minden esetben, a kifogással és az őrizet további meghosszabbításával kapcsolatos eljárásban az őrizetbe vett kérelmére személyes meghallgatást kell tartani.

(6)375 A meghallgatást a harmadik országbeli állampolgár jogi képviselője távollétében is meg lehet tartani.

(6a)376 A meghallgatást az őrizet helyén kell megtartani, amennyiben annak feltételei az őrizet helyén adottak.

(7) A meghallgatást a bíróság mellőzheti, ha a harmadik országbeli állampolgár a megjelenésre fekvőbeteg-gyógyintézetben történő ápolása miatt képtelen, illetve ha a kifogás vagy az indítvány nem a jogosulttól származik.

(8) A meghallgatáson a harmadik országbeli állampolgár, illetve az idegenrendészeti hatóság a bizonyítékait írásban előterjesztheti vagy szóban előadhatja. A jelenlevőknek módot kell adni arra, hogy a bizonyítékokat megismerjék. Ha a harmadik országbeli állampolgár vagy az indítványozó idegenrendészeti hatóság képviselője nem jelent meg, de az észrevételét írásban benyújtotta, azt a bíróság ismerteti.

(9)377 A bíróság határozatát az érintett harmadik országbeli állampolgárral és az idegenrendészeti hatósággal kell közölni. Ha a harmadik országbeli állampolgárnak meghatalmazott jogi képviselője van, vagy számára ügygondnokot jelöltek ki, a határozatot vele is közölni kell. A meghallgatáson hozott határozatot kihirdetés útján kell közölni, és azt az írásba foglalást követően nyomban kézbesíteni is kell. A meghallgatáson kívül hozott határozatot a bíróság az érintett harmadik országbeli állampolgárral az őrizet elrendelő idegenrendészeti hatóság útján közli.

(10) A bíróság határozata ellen további jogorvoslatnak nincs helye.

(11) A bírósági eljárás tárgyi költségmentes.

Az őrizet végrehajtása

60. § (1) Az őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgárt jogairól és kötelezettségeiről anyanyelvén vagy az általa ismert más nyelven tájékoztatni kell.

(2)378 Az őrizetet elrendelő hatóság a harmadik országbeli állampolgár kérelmére, vagy ha kétoldalú konzuli egyezmény ezt kötelezővé teszi, az idegenrendészeti őrizetbe vételről vagy a kijelölt helyen való tartózkodás kötelezettségéről, illetve az őrizet időtartamának meghosszabbításáról köteles késedelem nélkül közvetlenül értesíteni a harmadik országbeli állampolgár magyarországi konzuli vagy diplomáciai képviseletét ellátó szervet.

(3) Az őrizetbe vételt elrendelő hatóságnak ideiglenes intézkedésként haladéktalanul gondoskodnia kell az őrizetbe vett harmadik országbeli állampolgár felügyelet nélkül maradt vagy eltartott családtagja elhelyezéséről, illetve őrizetlenül hagyott értéktárgyainak biztonságba helyezéséről.

61. § (1) Az őrizetet az idegenrendészeti hatóság az erre a célra kijelölt helyen foganatosítja.

(2)379 Az őrizet végrehajtása során a házastársak kivételével a férfiakat a nőktől, valamint a kiskorú gyermekkel rendelkező családokat – a magánélet megfelelő védelmének biztosításával – a többi őrizetestől el kell különíteni.

(3) Az őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgár jogosult:

a) elhelyezésre, élelmezésre, saját ruházat viselésére – szükség esetén az évszaknak megfelelő ruházatra –, valamint – a külön jogszabályban meghatározott – egészségügyi ellátásra;

b) képviselőjével, illetve a konzuli képviselete tagjával ellenőrzés nélküli, valamint hozzátartozójával ellenőrzés melletti kapcsolattartásra;

c) a külön jogszabályban meghatározottak szerint csomag átvételére és küldésére, levelezés folytatására és látogató fogadására;

d) az élelmezésének saját költségén történő kiegészítésére;

e)380 vallásának gyakorlására, ideértve a vallási előírásoknak megfelelő étkezést is;

f) a rendelkezésre álló közművelődési lehetőségek igénybevételére;

g) kifogás, kérés, panasz, közérdekű bejelentés megtételére;

h) napi legalább egy óra időtartamú szabad levegőn tartózkodásra;

i)381 a kiskorú őrizetes jogosult továbbá szabadidős tevékenységek végzésére, beleértve a korának megfelelő játék- és rekreációs tevékenységeket;

j)382 a kiskorú őrizetes részére az őrizet időtartamának függvényében biztosítani kell a korának megfelelő oktatást.

(4) Az őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgár köteles:

a) az őrizet végrehajtására szolgáló létesítmény rendjét megtartani, az ezzel összefüggő utasításoknak eleget tenni;

b) olyan magatartást tanúsítani, amely a többi őrizetben lévő személy jogait nem sérti, nyugalmát nem zavarja;

c) az általa használt helyiségek tisztán tartásában díjazás nélkül közreműködni;

d) a személyét érintő vizsgálatoknak magát alávetni, a ruházat átvizsgálását és a birtokban nem tartható személyes tárgyak elvételét tűrni;

e)383 az (5) bekezdésben meghatározott kivétellel a tartására és ellátására fordított költséget és az általa szándékosan okozott kárt megtéríteni.

(5)384 A harmadik országbeli állampolgárnak a tartására és ellátására fordított költséget nem kell megtérítenie, ha a menekültügyi hatóság vagy bíróság nemzetközi vagy kiegészítő védelemben részesítette, vagy befogadotti jogállást szerzett.

61/A. §385 (1) Az 58. § (1) bekezdésben és a 61. § (1) bekezdésében foglaltakat nem kell alkalmazni, ha a kiutasítandó harmadik országbeli állampolgárok kivételesen nagy száma előre nem látott súlyos terhet ró az őrzött szállások kapacitására, illetve az idegenrendészeti hatóságra.

(2)386 Az (1) bekezdésben meghatározott esetben a kivételes helyzet fennállása idejére az idegenrendészeti hatóság az őrizet hét napon túli meghosszabbítását az elrendeléstől számított öt napon belül indítványozhatja a járásbíróságnál.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott esetben az idegenrendészeti hatóság az őrizetet a 61. § (1) bekezdésben foglaltaktól eltérő helyen foganatosíthatja.

A kijelölt helyen való tartózkodás elrendelése

62. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgár kijelölt helyen való tartózkodását rendelheti el, ha

a)387 a harmadik országbeli állampolgár visszairányítását vagy kiutasítását Magyarország nemzetközi egyezményben vállalt kötelezettsége miatt nem lehet elrendelni, illetve végrehajtani;

b) kiskorú, és vele szemben őrizet elrendelésének lenne helye;

c)388 vele szemben őrizet elrendelésének lenne helye, és vele együtt Magyarország területén tartózkodó kiskorú gyermeke az őrizet elrendelése esetén felügyelet nélkül maradna;

d) az őrizet határideje letelt, de az őrizet elrendelésére alapul szolgáló ok továbbra is fennáll;

e) a harmadik országbeli állampolgár humanitárius célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik;

f) a harmadik országbeli állampolgár kiutasítás hatálya alatt áll, és a megélhetéséhez szükséges anyagi és lakhatási feltételekkel nem rendelkezik;

g)389 vele szemben az 54. § (1) bekezdés a) vagy b) pontja alapján idegenrendészeti őrizet elrendelésének lenne helye, és az őrizet rá nézve – különös tekintettel egészségi állapotára, életkorára – aránytalanul súlyos hátránnyal járna;

h)390 a harmadik országbeli állampolgárral szemben idegenrendészeti eljárás van folyamatban.

(2) A határozat rendelkező részében meg kell határozni:

a) a kötelező tartózkodás helyét;

b) a tartózkodás magatartási szabályait;

c) ha a tartózkodási hely nem közösségi szállás vagy befogadó állomás, a hatóság előtti időszakonkénti megjelenésre való kötelezést.

(2a)391 A (2) bekezdés b) pontjában meghatározott magatartási szabályok meghatározása során rendelkezni kell arról is, hogy a kijelölt tartózkodási helyet elrendelő határozatban meghatározott megye közigazgatási területét a harmadik országbeli állampolgár nem hagyhatja el, kivéve, ha a 29. § (1) bekezdés b), illetve e) pontja alapján kiállított humanitárius célú tartózkodási engedéllyel rendelkezik, vagy a külföldi kérelmére azt az idegenrendészeti hatóság engedélyezte.

(3) A kötelező tartózkodási helyet közösségi szálláson vagy befogadó állomáson lehet kijelölni, ha a harmadik országbeli állampolgár magát eltartani nem képes, megfelelő lakással, anyagi fedezettel vagy jövedelemmel, eltartásra köteles meghívóval, eltartásra kötelezhető hozzátartozóval nem rendelkezik.

(3a)392 Tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetben kötelező tartózkodási helyet tranzitzónában is ki lehet jelölni.

(4)393 A közösségi szálláson, a befogadó állomáson, vagy a tranzitzónában történő tartózkodással összefüggésben felmerülő költségeket – a humanitárius célú tartózkodási engedéllyel rendelkező, illetve a menekültügyi hatóság vagy bíróság által nemzetközi vagy kiegészítő védelemben részesített harmadik országbeli állampolgár kivételével – a harmadik országbeli állampolgár viseli.

(5)394 A kijelölt helyen történő tartózkodás elrendelésére irányuló eljárás felfüggesztését a harmadik országbeli állampolgár nem kérheti.

(6)395 A kijelölt helyen történő tartózkodást elrendelő határozat ellen a harmadik országbeli állampolgár – jogorvoslatként, törvénysértésre hivatkozással – kifogással élhet. A kifogásra az 57. § és az 59. § rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni, azzal, hogy a kifogás a kijelölt helyen történő tartózkodásra vonatkozó kötelezettség hatálya alatt bármikor előterjeszthető.

(7) A kifogást a bíróság nyolc napon belül bírálja el.

(8)396 Az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgár kijelölt helyen való tartózkodását határozattal megszünteti, ha

a) a harmadik országbeli állampolgár engedély nélkül ismeretlen helyre távozott és egy hónap elteltével nem tér vissza,

b) a kijelölt helyen való tartózkodás elrendelésének oka megszűnt, vagy

c)397

(9)398 A kijelölt helyen történő tartózkodást megszüntető határozat ellen a harmadik országbeli állampolgár a (6) és a (7) bekezdésben foglaltak szerint élhet jogorvoslattal, azzal az eltéréssel, hogy a kifogást a megszüntető határozat közlését követő 8 napon belül lehet előterjeszteni.

63. §399 (1) Ha a közösségi szálláson vagy befogadó állomáson történő kötelező tartózkodás elrendelésétől számítva két hónap eltelt, de a kijelölt helyen való tartózkodás elrendelésének feltételei fennállnak, a harmadik országbeli állampolgár számára más tartózkodási helyet kell kijelölni.

(2) Amennyiben a harmadik országbeli állampolgár a közösségi szállást vagy a befogadó állomást az erre irányuló felszólítást követően nem hagyja el, az idegenrendészeti hatóság öt napon belül elrendeli a kötelezettség végrehajtását. A végrehajtási eljárást megindító végzés ellen a harmadik országbeli állampolgár – jogorvoslatként, törvénysértésre hivatkozással – kifogással élhet. A végrehajtási kifogást a végzés közlését követő nyolc napon belül lehet előterjeszteni. A közösségi szállás vagy a befogadó állomás elhagyását az idegenrendészeti hatóság a rendőrség közreműködésével kényszerítheti ki.

64. §400 (1) Az a harmadik országbeli állampolgár, akinek az idegenrendészeti hatóság a kötelező tartózkodását közösségi szálláson, befogadó állomáson vagy meghatározott megye közigazgatási területén jelölte ki, jogosult a törvényben meghatározott közfoglalkoztatási jogviszony keretében munkát végezni kivéve, ha

a) a (2) bekezdésben foglaltak szerinti foglalkoztatási jogviszonyból,

b) a harmadik országbeli állampolgárok magyarországi foglalkoztatására vonatkozó szabályok szerinti foglalkoztatási jogviszonyból, vagy

c) egyéb, e törvény szerinti jogszerű keresőtevékenységből

származó jövedelemmel rendelkezik.

(2) Az a harmadik országbeli állampolgár, akinek kijelölt helyen való tartózkodását az idegenrendészeti hatóság a 62. § (1) bekezdés e) pontja alapján rendelte el, az elrendelő idegenrendészeti hatóság hozzájárulásával a magyarországi munkavállalásra vonatkozó szabályok szerint jogosult arra, hogy keresőtevékenységet folytasson.

(3) A harmadik országbeli állampolgár az (1) bekezdésben meghatározott jogviszonyból származó jövedelméből köteles a 62. § (4) bekezdésben meghatározott megtérítési kötelezettségének eleget tenni.

A kitoloncolás

65. §401 (1)402 A visszairányítást, illetve a kiutasítást elrendelő bírósági vagy idegenrendészeti, vagy menekültügyi hatósági döntést hatósági kísérettel (a továbbiakban: kitoloncolás) kell végrehajtani, ha a harmadik országbeli állampolgár

a) szándékosan elkövetett bűncselekmény miatt kiszabott szabadságvesztés büntetésből szabadult;

b)403

c) kiutazásának ellenőrzése a nemzetbiztonság, nemzetközi szerződésben vállalt kötelezettség érvényesítése, illetve a közbiztonság vagy a közrend védelme érdekében szükséges;

d)404 a kiutasító határozatban illetve a bírói kiutasítás végrehajtásáról rendelkező végzésben meghatározott határnapot követő napig az Európai Unió tagállamainak területét nem hagyta el.

(1a)405 A személyi szabadság korlátozása a kitoloncolás foganatosítása során a kitoloncolást elrendelő hatósági döntésen alapszik.

(2)406 A kitoloncolásról az idegenrendészeti kiutasítást elrendelő határozatban, illetve a bírói kiutasítás végrehajtását elrendelő végzésben kell rendelkezni, egyéb esetben külön határozattal vagy végzéssel kell elrendelni. A menekültügyi hatóság által elrendelt kiutasítást követően az (1) bekezdés d) pontjában foglalt esetben az idegenrendészeti hatóság a kitoloncolást önálló határozattal rendeli el.

(3) A kitoloncolást elrendelő önálló határozat vagy végzés ellen a harmadik országbeli állampolgár végrehajtási kifogást terjeszthet elő. A végrehajtási kifogás a határozat közlésétől számított huszonnégy órán belül az elrendelő idegenrendészeti hatóságnál terjeszthető elő.

(3a)407 A kitoloncolást elrendelő határozatot vagy végzést az idegenrendészeti hatóság módosítja a kitoloncolás végrehajtásának módja tekintetében, amennyiben azt a kitoloncolás végrehajtása során bekövetkezetett változások, így különösen a harmadik országbeli állampolgár magatartása, vagy egyéb, a kitoloncolás végrehajtásának módját befolyásoló tények indokolják. A módosító határozat vagy végzés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(3b)408 Amennyiben az idegenrendészeti hatóság a kiutasító döntésében a célországot az ügyfélnek felróható magatartása miatt módosítja, így különösen akkor, ha a harmadik országbeli állampolgár állampolgársága vonatkozásában valótlan tényeket közöl a hatósággal, vagy azt egyéb, a kiutasítás célországát befolyásoló tények indokolják, a módosító határozat vagy végzés ellen végrehajtási kifogásnak van helye. A végrehajtási kifogás a határozat közlésétől számított huszonnégy órán belül az elrendelő idegenrendészeti hatóságnál terjeszthető elő. A végrehajtási kifogás tárgyában hozott döntés ellen jogorvoslatnak nincs helye.

(4)409 Az idegenrendészeti hatóság a végrehajtási kifogást az ügy irataival együtt haladéktalanul megküldi a végrehajtási kifogás elbírálására jogosult hatóságnak, mely a végrehajtási kifogást nyolc napon belül bírálja el.

(5) A harmadik országbeli állampolgár a kitoloncolás foganatosításának módjával szemben végrehajtási kifogást terjeszthet elő.

(6) A kitoloncolás végrehajtásának felfüggesztését a harmadik országbeli állampolgár a (3) bekezdés alapján előterjesztett végrehajtási kifogásban kérheti.

(7) Az idegenrendészeti hatóság a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelv rendelkezéseinek alkalmazására köteles állam által elrendelt kiutasítás végrehajtásában közreműködhet.

(8) A kitoloncolást félbe kell szakítani, ha

a) a kitoloncolt célországba történő beutazása meghiúsult,

b) az a kitoloncolt sürgős orvosi beavatkozást igénylő állapota miatt nem hajtható végre,

c) a külön jogszabályban meghatározottak szerint a kitoloncolás végrehajtásának más állam (a továbbiakban: felkért állam) területén történő biztosítása esetén a légi átszállításhoz a felkért állam nem járult hozzá, vagy visszavonta hozzájárulását,

d) a kitoloncolt engedély nélkül lépett be a felkért állam területére az átszállítás folyamán.

(9) A kitoloncolás végrehajtását az ügyész a rá vonatkozó szabályok szerint felügyeli.

(10)410 E § rendelkezéseit a különleges bánásmódot igénylő személyek vonatkozásában a helyzetükből fakadó sajátos szükségleteik figyelembevételével kell alkalmazni.

65/A. §411 A büntetőeljárás hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgár kitoloncolásának nem akadálya a folyamatban lévő büntetőeljárás. A kitoloncolás foganatosítható, kivéve, ha a büntetőügyben eljáró bíró vagy – a vádemelést megelőzően – az ügyész tájékoztatása szerint

a) a büntetőeljárás a kiutasított harmadik országbeli állampolgár terhelt távollétében nem folytatható le, vagy

b) ha külföldre utazási korlátozás elrendelésére került sor a harmadik országbeli állampolgár terhelttel szemben, vagy

c) ha a harmadik országbeli állampolgár terhelt a büntetőeljárásban elrendelt személyes szabadságot korlátozó kényszerintézkedés hatálya alatt áll.

Külföldre utazási korlátozás412

66. §413 (1)414 Az idegenrendészeti hatóság külföldre utazási korlátozást rendel el azzal a harmadik országbeli állampolgárral szemben, akinek úti okmánya visszatartása érdekében a bíróság, illetve az ügyészség az idegenrendészeti hatóságot a külföldre utazásról szóló törvény alapján értesítette.

(2) Az (1) bekezdés szerinti értesítés alapján az idegenrendészeti hatóság külföldre utazási korlátozást elrendelő határozatában a harmadik országbeli állampolgár úti okmányát visszatartja.

(3) A határozat ellen nincs helye jogorvoslatnak.

(4)415 Az idegenrendészeti hatóság a bíróság, az ügyészség, illetve a nyomozó hatóság külföldre utazási korlátozás feloldása érdekében megküldött értesítése alapján a külföldre utazási korlátozást haladéktalanul törli és a harmadik országbeli állampolgár visszatartott úti okmányát visszaadja.

A harmadik országbeli állampolgárok ellenőrzése

67. § (1) Az idegenrendészeti hatóság az e törvényben meghatározott szabályok megtartását ellenőrizheti.

(2) A harmadik országbeli állampolgár az ellenőrzéskor felhívásra köteles úti okmányát, tartózkodásra jogosító engedélyét vagy más, személyazonosításra alkalmas igazolványát felmutatni és átadni.

(3)416 Az ellenőrzés során a harmadik országbeli állampolgárnál talált, más személy részére kiállított és jogtalanul birtokban tartott úti okmányt a hatóság zár alá veszi, és – amennyiben nem indul büntetőeljárás – továbbítja az azt kiállító állam magyarországi külképviseletének, ennek hiányában a külpolitikáért felelős miniszter útján megküldi az azt kiállító szervnek.

(4) Azt a harmadik országbeli állampolgárt, aki a magyarországi tartózkodás jogszerűségét vagy személyazonosságát hitelt érdemlően nem tudja igazolni, illetve az e törvényben foglalt szabályokat megsérti, az idegenrendészeti hatósághoz elő kell állítani.

(4a)417 A biometrikus adatokat tartalmazó tartózkodásra jogosító okmány tároló elemének a harmadik országbeli állampolgár azonosítása céljából valamely fizikai tulajdonságának (arcképmás, ujjnyomat) rögzítésével előállított személyes adatait az idegenrendészeti hatóság a személyes adatnak a tároló elemből történő olvasásával kezelheti a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet 1. cikk 4. pontjában meghatározott célból.

(4b)418 Az idegenrendészeti hatóság a (4a) bekezdésben meghatározott célból rögzített ujjnyomat-adatot kizárólag a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet 1. cikk 4. pontjában foglaltak megállapítása céljából, annak befejezéséig kezelheti, ezt követően haladéktalanul törli.

(5) Ha az előállítás időtartama alatt a harmadik országbeli állampolgár tartózkodásának jogcíme vagy a harmadik országbeli állampolgár személyazonossága nem állapítható meg, a harmadik országbeli állampolgárral szemben legfeljebb tizenkét óra időtartamra visszatartás intézkedést kell alkalmazni, amely ellen panasznak van helye.

(6)419 Ha az előállítás alatt álló harmadik országbeli állampolgárok kivételesen nagy száma súlyos terhet ró az idegenrendészeti hatóság kapacitására, az (5) bekezdésben foglalt visszatartás intézkedést az idegenrendészeti hatóság legfeljebb huszonnégy óra időtartamra rendelheti el, amely ellen panasznak van helye.

(7)420 Ha a harmadik országbeli állampolgár az előállítás vagy visszatartás időtartama alatt nemzetközi védelem iránti kérelem előterjesztésére vonatkozó szándékát az idegenrendészeti hatóság előtt kinyilvánítja, az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgárral szemben az előállítás vagy visszatartás időtartamán túl további, legfeljebb tizenkét óra időtartamra visszatartás intézkedést alkalmazhat a menekültügyi hatóság intézkedéséig. A visszatartás ellen panasznak van helye.

A harmadik országbeli állampolgárok ellenőrzése a Vízuminformációs Rendszerben421

67/A. §422 (1)423 Az idegenrendészeti hatóság a 2004/512/EK tanácsi határozattal létrehozott vízuminformációs rendszerben (a továbbiakban: Vízuminformációs Rendszer) tárolt adatokkal történő összevetés céljából a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről szóló, 2008. július 9-i, 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: VIS rendelet) 19., illetve 20. cikke alapján történő ellenőrzés céljából a harmadik országbeli állampolgár ujjnyomatát rögzítheti.

(2) Az idegenrendészeti hatóság a (1) bekezdésben meghatározott célból rögzített ujjnyomat-adatot kizárólag a VIS rendelet 19., illetve 20. cikke szerinti keresés elvégzéséhez, annak befejezéséig kezelheti, ezt követően haladéktalanul törli.

A személykörözés elrendelése

68. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a körözését rendelheti el annak az ismeretlen helyen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárnak, aki

a) e fejezetben meghatározott idegenrendészeti eljárás alatt áll;

b) az őrizetből megszökött vagy az idegenrendészeti eljárásban számára elrendelt kötelező tartózkodási helyet az előírt magatartási szabályok megszegésével elhagyta;

c)424 a véglegessé vált kiutasítás végrehajtásának nem tett eleget.

(2)425 A körözést elrendelő határozattal szemben jogorvoslatnak nincs helye.

(3)426 A körözést kilencven nap elteltével felül kell vizsgálni, és vissza kell vonni, ha a körözés fenntartásától eredmény nem várható.

(4)427 A körözést vissza kell vonni, ha elrendelésének oka megszűnt.

VI. Fejezet

FELELŐSSÉGI SZABÁLYOK

69. § (1)428 A harmadik országbeli állampolgárt légi vagy vízi úton, illetve menetrend szerint közlekedő járattal közúton Magyarország területére, illetve területén át más célállamba szállító fuvarozónak a szállítást megelőzően meg kell bizonyosodnia arról, hogy a harmadik országbeli állampolgár rendelkezik-e a beutazáshoz vagy átutazáshoz érvényes úti okmánnyal, illetve kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízummal.

(2) A harmadik országbeli állampolgárt légi vagy vízi úton, illetve közúton vagy vasúton szállító fuvarozó köteles gondoskodni a haladéktalan visszaszállításról abba az országba, ahonnan harmadik országbeli állampolgár utasát hozta, vagy amely köteles őt befogadni, ha

a)429 az általa szállított utas Magyarország területére történő beléptetését a törvényben meghatározott valamely feltétel hiánya miatt tagadták meg;

b)430 az általa szállított átutazó utast más célállamba történő beléptetésének megtagadása miatt Magyarország területére visszairányították; vagy

c) a más célállamba történő szállítást vállaló fuvarozó megtagadja az általa szállított utasnak a járműre történő felvételét.

(3) Ha a visszaszállítás azonnal nem hajtható végre, a visszaszállításig a harmadik országbeli állampolgár tartózkodásával összefüggésben felmerülő költségeket a fuvarozó viseli.

(4) Ha a fuvarozó vitatja a visszaszállítási, illetve költségviselési kötelezettsége fennállását, az idegenrendészeti hatóság a visszaszállítási kötelezettség teljesítésére és a költségviselésre határozattal kötelezi.

(5) Az (1) bekezdés szerinti kötelezettségét nem teljesítő fuvarozót – külön jogszabályban meghatározott – közrendvédelmi bírsággal kell sújtani.

(6) A közrendvédelmi bírság megfizetésének kötelezettsége alól a fuvarozó akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy az (1) bekezdésben foglalt ellenőrzési kötelezettségének a tőle elvárható gondossággal eleget tett.

70. § (1)431 A légifuvarozót a határforgalmat ellenőrző hatóság kezdeményezésére az idegenrendészeti hatóság a jogszabályban meghatározott közrendvédelmi bírsággal sújtja, ha a légifuvarozó – a légiközlekedésről szóló törvényben meghatározott kötelezettségét megszegve – nem szolgáltat adatot azokról az utasokról, akiket nem az Európai Unió valamely tagállamának vagy valamely schengeni állam területéről szállít Magyarország területére.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni akkor is, ha a légifuvarozó hiányos adatokat vagy – az elvárható gondosság tanúsítása hiányában – valótlan adatot továbbít.

71. §432 (1) A munkáltató vagy a fogadó szervezet legkésőbb a harmadik országbeli állampolgár munkába lépésének napján köteles meggyőződni arról, hogy a harmadik országbeli állampolgár érvényes tartózkodási engedéllyel vagy más tartózkodásra jogosító engedéllyel, valamint az e törvény alapján keresőtevékenység folytatására jogosító engedéllyel rendelkezik-e.

(2) A munkáltató vagy a fogadó szervezet a harmadik országbeli állampolgár által bemutatott érvényes tartózkodási engedély vagy más, tartózkodásra jogosító engedély másolatát a foglalkoztatás időtartama alatt köteles megőrizni.

(3) A munkáltató vagy a fogadó szervezet öt napon belül köteles bejelenteni az idegenrendészeti hatóságnak a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatásának megkezdését.

(4) A munkáltató vagy a fogadó szervezet öt napon belül köteles bejelenteni az idegenrendészeti hatóságnak, ha a harmadik országbeli állampolgár az engedélyezett munkáját nem kezdi meg, illetve ha a munkavégzés a munkavállalási engedély, vagy az összevont engedély érvényességi idején belül megszűnik.

(5) A munkáltató vagy a fogadó szervezet a (3)–(4) bekezdésben meghatározott bejelentést a következő adatok közlésével köteles teljesíteni:

a) munkáltató vagy fogadó szervezet adatai (név, cím, székhely, telephely, gazdálkodási forma, cégjegyzékszám),

b) harmadik országbeli állampolgár munkavállaló vagy vállalaton belül áthelyezett természetes személyazonosító adatai,

c) harmadik országbeli állampolgár munkavállaló vagy vállalaton belül áthelyezett tartózkodásra jogosító engedélyének száma,

d) munkakör,

e) a tényleges munkavégzés vagy vállalaton belül áthelyezés megkezdésének vagy meg nem kezdésének, vagy a munkavállalási engedély, vagy az összevont engedély érvényességi idején belül történő megszűnésének időpontja.

(6) Az idegenrendészeti hatóság az (1)–(4) bekezdésekben meghatározott kötelezettséget elmulasztó munkáltatót vagy fogadó szervezetet a foglalkoztatott harmadik országbeli állampolgárok számával arányos mértékű – jogszabályban meghatározott – közrendvédelmi bírsággal sújtja.

(7) A közrendvédelmi bírság megfizetésének kötelezettsége alól a munkáltató vagy a fogadó szervezet akkor mentesül, ha bizonyítja, hogy az (1)–(4) bekezdésben foglalt ellenőrzési és bejelentési kötelezettségének eleget tett, kivéve, ha tudott, vagy kellő gondosság mellett tudhatott volna arról, hogy az érvényes tartózkodási engedélyként vagy más, tartózkodásra jogosító engedélyként bemutatott okmány hamis volt.

(8) A fővállalkozó és valamennyi közbenső alvállalkozó az alvállalkozó munkáltatóval vagy a fogadó szervezettel egyetemlegesen felel a közrendvédelmi bírság megfizetéséért akkor, ha tudott, vagy kellő gondosság mellett tudhatott volna arról, hogy az alvállalkozó munkáltató harmadik országbeli állampolgárt az e törvény szerinti tartózkodásra jogosító engedély nélkül foglalkoztat.

(9) A fogadó szervezet legkésőbb a munkába állást követő öt napon belül köteles bejelenteni, ha az Európai Unió tagállama által, vállalaton belüli áthelyezés céljából kiállított tartózkodási engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár vállalaton belüli áthelyezés céljából, kilencven napot meg nem haladó, tervezett időtartamig Magyarországon a fogadó szervezetnél végez munkát. A bejelentésnek tartalmaznia kell a harmadik országbeli állampolgár természetes személyazonosító adatait, a vállalaton belüli áthelyezés tervezett időtartamát és a fogadó szervezet vállalkozáscsoporthoz való tartozását.

(10)433 A munkáltató elektronikus azonosítását követően a (3), (4) és (9) bekezdés szerinti bejelentését elektronikus úton is megteheti.

72. § A meghívó a kötelezettsége elmulasztásával másnak okozott kárt köteles megtéríteni.

VII. Fejezet

BEJELENTÉSI KÖTELEZETTSÉGEK

A harmadik országbeli állampolgár szálláshelyének bejelentési kötelezettsége

73. § (1) A harmadik országbeli állampolgár a szálláshelyét köteles a következő adatok közlésével az idegenrendészeti hatóságnak bejelenteni:

a) a 94. §-ban meghatározott természetes személyazonosító adatok;

b) az úti okmány azonosító adatai;

c) a szálláshely címe;

d) a szálláshely igénybevételének kezdő és várható befejező időpontja;

e) a vízum vagy tartózkodási engedély száma és

f) a beutazás időpontja, helye.

(2) A kereskedelmi szálláshelyen vagy jogi személy által fenntartott egyéb szálláshelyen megszálló harmadik országbeli állampolgár (1) bekezdésben meghatározott adatairól a szállásadó az előírt formanyomtatvány szerinti nyilvántartást (vendégkönyvet) vezet.

A születés bejelentése

74. §434 Ha a kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízummal, száznyolcvan napon belül kilencven napot meghaladó tartózkodásra jogosító vízummal, tartózkodási engedéllyel rendelkező, illetve a bevándorolt vagy letelepedett harmadik országbeli állampolgárnak Magyarország területén harmadik országbeli állampolgár gyermeke születik, ennek tényét köteles a következő adatok közlésével bejelenteni:

a) a gyermek 94. §-ban meghatározott természetes személyazonosító adatai;

b) a gyermek úti okmányának azonosító adatai;

c) a gyermek szálláshelyének címe vagy lakcíme.

Az oktatási intézmények bejelentési kötelezettsége435

74/A. §436 (1) Az e törvényben meghatározott eljárások lefolytatása céljából az oktatási intézmény azokról a külföldi hallgatókról, akik a tanulmányaikat megkezdték, befejezték vagy megszakították, illetve akik a beiratkozási kötelezettségüknek nem tettek eleget, vagy akiknek a hallgatói jogviszonya megszűnt, e tények bekövetkeztétől számított nyolc munkanapon belül a következő adatok közlésével köteles tájékoztatni az oktatási intézmény székhelye szerint illetékes idegenrendészeti hatóságot:

a) oktatási intézmény adatai (név, cím),

b) harmadik országbeli állampolgár természetes személyazonosító adatai, tartózkodásra jogosító okmányának száma,

c) a hallgatói jogviszony típusa, keletkezésének, szünetelésének és megszűnésének időpontja és módja,

d) a hallgató által folytatott képzés megnevezése, finanszírozásának módja és munkarendje, megkezdett félévek, a hallgatói jogviszony szünetelésének ideje, a képzés befejezésének várható időpontja.

(2) Az oktatási intézmény az (1) bekezdés szerinti bejelentését elektronikus azonosítását követően elektronikus úton is megteheti.

Gyakornoki program és fogadó szervezet bejelentése437

74/B. § (1) A fogadó szervezet az idegenrendészeti hatóságnak köteles előzetesen bejelenteni gyakornoki program működtetését, és a bejelentett adatokban bekövetkezett változásokat. A fogadó szervezet a bejelentést elektronikus azonosítást követően elektronikus úton terjeszti elő.

(2) Gyakornokokat fogadó szervezet lehet

a) a helyi önkormányzat;

b) a nemzetiségi önkormányzat a jogszabályban meghatározott közfeladatai körében;

c) a költségvetési szerv az alaptevékenysége körében;

d) a magyarországi székhelyű egyházi jogi személy a hitéleti, a közcélú és a működésével összefüggő tevékenysége körében;

e) a Kormánnyal érvényes stratégiai partnerségi megállapodással rendelkező gazdasági társaság a stratégiai együttműködési megállapodásban meghatározott képzés vonatkozásában.

(3) A bejelentés tartalmazza

a) a fogadó szervezet nevét, székhelyét és adószámát;

b) a gyakornoki program kezdetét és végét, megnevezését;

c) a gyakornoki program tartalmát.

(4) Ha a fogadó szervezet

a) egyházi jogi személy, az idegenrendészeti hatóság a bevett egyházak nyilvántartásából beszerzi, illetve ellenőrzi a fogadó szervezet adatait, illetve nyilvántartásba nem vett belső egyházi jogi személy esetén a belső egyházi jogi személy adatait,

b) gazdasági társaság, az idegenrendészeti hatóság a cégnyilvántartásból elektronikus úton, közvetlen lekérdezéssel beszerzi a fogadó szervezet cégkivonatát.

(5) A bejelentett adatokról az idegenrendészeti hatóság a fogadó szervezetek nyilvánossága és a gyakornokok védelme érdekében nyilvántartást vezet. A nyilvántartásba vételről az idegenrendészeti hatóság a hiánytalan bejelentés beérkezésétől számított 15 napon belül tájékoztatja a fogadó szervezetet. A nyilvántartásban szereplő fogadó szervezet nevét az idegenrendészeti hatóság a honlapján közzéteszi.

(6) A fogadó szervezetek bejelentésére, az adatváltozás bejelentésére és a fogadó szervezetek nyilvántartásából történő törlésre irányuló eljárások költségmentesek.

(7) Az idegenrendészeti hatóság megtagadja a fogadó szervezet, illetve a gyakornoki program nyilvántartásba vételét, valamint törli a nyilvántartásból a fogadó szervezetet, illetve a gyakornoki programot, ha a bejelentés nem felel meg a (2)–(3) bekezdés szerinti feltételeknek vagy a gyakornok fogadása nem a (2) bekezdés e) pontja szerinti fogadó szervezet cégnyilvántartásban meghatározott tevékenysége keretében történik.

(8) A (7) bekezdésben foglaltak vizsgálata során az idegenrendészeti hatóság állásfoglalást kérhet a foglalkoztatás jellegével összefüggésben feladatot ellátó minisztériumoktól, valamint szakmai kamaráktól, továbbá a munkaügyi hatóságtól és az állami foglalkoztatási szervtől. A megkeresett szerv állásfoglalását 5 munkanapon belül megküldi az idegenrendészeti hatóságnak.

(9) Ha a bejelentési kötelezettségének a fogadó szervezet nem tesz eleget, az idegenrendészeti hatóság határozatban – a jogsértés súlyának figyelembevételével – törli a fogadó szervezetet a gyakornokot fogadó szervezetek nyilvántartásából és legfeljebb egy évre eltiltja gyakornok fogadásától.

A harmadik országbeli állampolgár személyi okmányaival kapcsolatos bejelentési kötelezettségek és hatósági intézkedések

75. § (1) A harmadik országbeli állampolgár köteles úti okmányának, valamint tartózkodásra jogosító engedélyének elvesztését, eltulajdonítását vagy megsemmisülését az idegenrendészeti hatóságnál haladéktalanul bejelenteni. A bejelentésről az idegenrendészeti hatóság igazolást állít ki.

(2) Az elveszettnek hitt és az erről szóló bejelentés után megtalált úti okmányról az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíteni kell.

(3)438

(4) Az elveszett, eltulajdonított, megsemmisült vagy lejárt úti okmány helyett – ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a harmadik országbeli állampolgár köteles új úti okmányt beszerezni. A harmadik országbeli állampolgár az új úti okmány, valamint az (1) bekezdésben foglalt – a bejelentésről szóló – igazolás vagy a lejárt úti okmány birtokában hagyhatja el az ország területét.

(5) Az idegenrendészeti hatóságnak a külpolitikáért felelős miniszter útján gondoskodnia kell a talált úti okmányoknak a kiállítás helye szerint joghatósággal rendelkező állam külképviseletére történő eljuttatásáról.

Az EU Kék Kártyával rendelkező harmadik országbeli állampolgár bejelentési kötelezettsége439

75/A. §440 Az EU Kék Kártyával rendelkező harmadik országbeli állampolgár köteles a foglalkoztatásra irányuló jogviszony megszűnését, az azt követő újabb foglalkoztatásra irányuló jogviszony keletkezését, annak kezdő, illetve befejező időpontjától számított öt napon belül bejelenteni az idegenrendészeti hatóságnak.

VIII. Fejezet

A HONTALAN STÁTUSZ MEGÁLLAPÍTÁSA ÉS A HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ÚTI OKMÁNNYAL ELLÁTÁSA

Hontalanság megállapítására irányuló eljárás

76. § (1)441 A hontalanság megállapítására irányuló eljárás Magyarország területén tartózkodó kérelmező által az idegenrendészeti hatóságnál benyújtott kérelemre indul, amelyet a hontalankénti elismerését kérő (a továbbiakban: kérelmező) szóban vagy írásban terjeszthet elő.

(2) A szóban előterjesztett kérelmet az idegenrendészeti hatóság köteles jegyzőkönyvbe foglalni.

(3) A kérelem előterjesztésekor a kérelmezőt az idegenrendészeti hatóság tájékoztatja eljárási jogairól, kötelezettségeiről, a kötelezettség megszegésének jogkövetkezményeiről és a kijelölt szálláshelyről.

(4) A tájékoztatás tudomásulvételét jegyzőkönyvben kell rögzíteni.

77. § (1) A kérelmező az eljárásban személyesen vesz részt, meghallgatása kötelező.

(2) A kérelmező az eljárásban szóban és írásban használhatja az anyanyelvét vagy azt a nyelvet, amelyet megért.

(3) A kérelmezőnek lehetőséget kell biztosítani, hogy jogi segítséget vegyen igénybe.

78. § (1) A hontalanság megállapítására irányuló kérelmet határozattal el kell utasítani, amennyiben a kérelmező

a) a 2002. évi II. törvénnyel kihirdetett, az Egyesült Nemzetek Szervezete keretében New Yorkban, 1954. szeptember 28-án létrejött, a Hontalan Személyek Jogállásáról szóló Egyezmény 1. cikk 2. bekezdésének hatálya alá tartozik, vagy

b) állampolgárságát szándékosan, a hontalan státusz megszerzésének céljából szüntette meg,

c)442 tartózkodása sérti vagy veszélyezteti Magyarország nemzetbiztonságát.

(2) Az idegenrendészeti hatóság az eljárást megszünteti, ha a kérelmező

a) meghal;

b) kérelmét írásban visszavonja;

c) a személyes meghallgatáson ismételt írásbeli felhívásra nem jelenik meg, és távolmaradását kimenteni nem tudja;

d) ismeretlen helyre távozott, és ezzel az eljárás lefolytatását meghiúsította.

(3)443 A hontalanság elismerésére irányuló kérelem tárgyában az eljáró hatóság negyvenöt napon belül dönt.

(4)444 A hontalanság megállapítására irányuló eljárásban a külön jogszabályban meghatározott hatóság azon szakkérdésben, hogy a harmadik országbeli állampolgár veszélyezteti-e Magyarország nemzetbiztonságát, az állásfoglalását húsz napon belül adja meg az eljáró idegenrendészeti hatóságnak.

79. § (1) A hontalanság megállapítására irányuló eljárás során a kérelmezőnek a hontalanságát igazolnia vagy valószínűsítenie kell, különösen:

a) a születési helye,

b) a korábbi lakó- vagy tartózkodási helye, továbbá

c) a családtagjai, illetve szülei állampolgársága

szerinti állam vonatkozásában.

(2) Az (1) bekezdés szerinti eljárásban – kérelemre – az idegenrendészeti hatóság a magyar külképviseletek útján igazgatási segítséget nyújt.

80. § (1) A hontalanság megállapítására irányuló eljárás során hozott határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.

(2)445 A határozatot tizenöt napon belül lehet közigazgatási perben megtámadni. A hatóság a keresetlevelet az ügy irataival és védiratával együtt haladéktalanul megküldi a bíróságnak.

(3)446 A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kizárólagosan illetékes az eljárásra. A bíróság a keresetlevélről – a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított – kilencven napon belül dönt. A tárgyaláson a kérelmezőt a bíróság személyesen is meghallgathatja.

(4) A hontalanság megállapítására irányuló eljárás tárgyi költségmentes.

81. § Az Egyesült Nemzetek Szervezete Menekültügyi Főbiztosságának képviselője a hontalanság megállapítására irányuló eljárásban, annak bármely szakaszában részt vehet. Ennek keretében

a) jelen lehet a kérelmező meghallgatásán;

b) a kérelmezőnek igazgatási segítséget nyújthat;

c) betekinthet az eljárás irataiba, azokról másolatot készíthet;

d) az idegenrendészeti hatóság megküldi részére a közigazgatási, illetve a bírósági határozatot.

A hontalanság megállapítása feltételei fennállásának felülvizsgálata447

81/A. §448 (1) A hontalan státuszt vissza kell vonni, ha a hontalan

a) az elvesztett állampolgárságát önkéntesen visszaszerezte;

b) új állampolgárságot szerzett;

c) státuszának megállapítására a 78. § (1) bekezdésében foglalt kizáró ok fennállása ellenére került sor, vagy vele szemben ilyen kizáró ok áll fenn;

d) elismerésének feltételei már az elismerő határozat meghozatalakor sem álltak fenn;

e) a hontalanság megállapítására irányuló eljárás során lényeges tényt vagy tényeket elhallgatott, vagy ilyen tényre vagy tényekre vonatkozó valótlan nyilatkozatot tett, illetve hamis vagy hamisított dokumentumokat használt fel, feltéve, hogy ez a hontalanság megállapítását érdemben befolyásolta.

(2) A visszavonásra irányuló eljárás során a 76–81. § rendelkezéseit megfelelően kell alkalmazni.

(3) A hontalan státusz felülvizsgálata tárgyában az eljáró idegenrendészeti hatóság negyvenöt napon belül dönt.

A harmadik országbeli állampolgárok
úti okmánnyal ellátása

82. §449 Magyarország külképviselete úti okmányt ad ki egyszeri utazásra annak a Magyarország által hontalanként elismert, bevándorolt, illetve letelepedett harmadik országbeli állampolgárnak, akinek külföldön elveszett vagy megsemmisült úti okmánya külföldön nem vagy csak aránytalan nehézségek árán pótolható, és emiatt Magyarország területére történő visszatérésére nincs lehetőség.

83. § (1)450 Az idegenrendészeti hatóság a bevándorolt, illetve a letelepedett harmadik országbeli állampolgárt – kérelmére, külföldre utazás céljából – Magyarország területére visszatérésre jogosító úti okmánnyal láthatja el, ha származási országa érvényes úti okmányával nem rendelkezik, és az rajta kívül álló okból nem pótolható.

(2) Az úti okmány a kiállítástól számított egy évig érvényes.

84. § Az idegenrendészeti hatóság egyszeri utazásra jogosító úti okmányt adhat ki a harmadik országbeli állampolgár részére az állandó tartózkodási helye szerinti országba történő visszatéréséhez, ha elveszett vagy megsemmisült úti okmánya nem pótolható.

85. § (1)451 Az idegenrendészeti hatóság a Magyarország területén tartózkodó hontalant – kérelmére, külföldre utazás céljából – az érvényesség idején belül Magyarország területére történő visszatérésre jogosító úti okmánnyal látja el.

(2) Az úti okmány a kiállítástól számított egy évig érvényes.

86. §452 Ha az idegenrendészeti hatóság által kiadott úti okmánnyal rendelkező harmadik országbeli állampolgár vagy a Magyarország területén élő hontalan úti okmánya visszatartása érdekében a bíróság, illetve az ügyészség az idegenrendészeti hatóságot a külföldre utazásról szóló törvény alapján értesítette, az idegenrendészeti hatóság az úti okmányt visszavonja.

IX. Fejezet453

ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

1. CÍM

ÁLTALÁNOS SZABÁLYOK

Hatásköri szabályok

86/A. § E törvény alkalmazásában

a) idegenrendészeti hatósági ügy:

aa) a külföldiek beutazásával és tartózkodásával kapcsolatos valamennyi eljárás, amely során az idegenrendészeti hatóság döntésével az ügyfél jogát, kötelezettségét és jogsértését megállapítja, tényt, állapotot, adatot igazol vagy nyilvántartást vezet, illetve az ezeket érintő döntését érvényesíti,

ab) az az eljárás, amely során az idegenrendészeti hatóság hatósági ellenőrzést végez,

ac) a hontalanság megállapítása iránti eljárás,

ad) a meghívólevél hatósági záradékolása iránti eljárás,

ae) a közrendvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos eljárás;

b) idegenrendészeti hatóság: az a szerv, szervezet vagy személy, amelyet (akit) kormányrendelet idegenrendészeti hatósági hatáskör gyakorlására jogosít fel vagy jogszabály idegenrendészeti hatósági hatáskör gyakorlására jelöl ki. Az idegenrendészeti hatóságtól a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el.

Ügyfél

86/B. § (1) Ügyfél

a) az a természetes személy, aki beutazása és tartózkodása engedélyezését kéri az idegenrendészeti hatóságtól,

b) az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, aki (amely) külön jogszabályban meghatározott meghívólevél hatósági záradékolása iránti kérelmet terjeszt elő,

c) az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, akire (amelyre) nézve az idegenrendészeti nyilvántartás adatot tartalmaz,

d) az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, akit (amelyet) idegenrendészeti hatósági ellenőrzés alá vontak,

e) az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, akinek (amelynek) jogát vagy kötelezettségét a beutazási és tartózkodási szabályokkal összefüggésben az idegenrendészeti hatóság megállapította,

f) az a természetes vagy jogi személy, egyéb szervezet, akivel (amellyel) szemben az idegenrendészeti hatóság döntését érvényesíti,

g) az a természetes személy, aki hontalanságának megállapítását kérte,

h) az a természetes személy, akinek a beutazási és tartózkodási szabályokkal, valamint a hontalanság megállapításával összefüggésben az idegenrendészeti hatóság által megállapított jogát vagy kötelezettségét felülvizsgálja az idegenrendészeti hatóság.

(2) A 90 napot nem meghaladó tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelem ügyében indult eljárásban ügyfél a vízumot kérelmező harmadik országbeli állampolgár.

86/C. § (1) Az idegenrendészeti eljárásokban – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – az ügyféli jogutódlás kizárt.

(2) A jogi személy meghívó – e törvény által meghatározott – jogai és kötelezettségei annak a polgári jog szerinti jogutódját terhelik. Természetes személy meghívó – e törvény által meghatározott – kötelezettségei a természetes személy halála esetén annak polgári jog szerinti örökösét terhelik.

(3) A közrendvédelmi bírság esetében a bírság megfizetésének kötelezettsége a természetes személy kötelezett halála esetén annak a polgári jog szerinti jogutódját, a jogi személy kötelezett esetén annak a polgári jog szerinti jogutódját terhelik.

(4) Ha a végleges döntéssel megállapított kötelezettség tekintetében a kötelezett helyébe jogutód lép, számára – indokolt kérelmére új teljesítési határidő megállapításával – lehetőséget kell biztosítani a kötelezettség önkéntes teljesítésére.

(5) A jogutódlás, valamint az új teljesítési határidő megállapítása kérdésében hozott végzést az ügyféllel közölni kell. A jogutódlás tárgyában hozott és az új teljesítési határidő megállapítását megtagadó végzés ellen önálló fellebbezésnek van helye.

Illetékességi szabályok

86/D. § (1) Ha jogszabály másként nem rendelkezik, az azonos hatáskörű idegenrendészeti hatóságok közül az jár el, amelynek illetékességi területén az ügyfél lakóhelye, tartózkodási helye, vagy szálláshelye, illetve a jogi személy székhelye található, vagy ahol a jogellenes magatartást elkövették.

(2) Amennyiben az ügyfél lakóhelye, tartózkodási helye, vagy szálláshelye, illetve a jogi személy székhelye ismeretlen, az utolsó ismert lakóhelye tartózkodási helye vagy szálláshelye, illetve jogi személy esetén székhelye irányadó, ha pedig ez nem állapítható meg, az idegenrendészeti ügyben külön jogszabályban meghatározott idegenrendészeti hatóság kizárólagos illetékességgel jár el.

A hatáskör és illetékesség vizsgálata

86/E. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a hatáskörét és illetékességét az eljárás minden szakaszában hivatalból vizsgálja. Ha valamelyik hiányát észleli, és kétséget kizáróan megállapítható az ügyben hatáskörrel és illetékességgel rendelkező hatóság, az ügyet átteszi, ennek hiányában az eljárást megszünteti vagy a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja. Az idegenrendészeti hatóság az áttételről a megkeresőt az áttétellel egyidejűleg tájékoztatja, amennyiben az áttétel nem lehetséges, a megkeresőt erről tájékoztatja.

(2) Az idegenrendészeti hatóság a hatáskörébe tartozó ügyben az illetékességi területén jár el.

Nyelvhasználat

86/F. § (1) A magyar nyelv ismeretének hiánya miatt az idegenrendészeti eljárásban hátrány senkit sem érhet. Az ügyfél az idegenrendészeti eljárásban szóban és írásban használhatja az anyanyelvét vagy az általa értett más nyelvet.

(2) A vízumeljárásban a fordítási és tolmácsolási költséget, továbbá a jeltolmácsolás költségét (a továbbiakban: az anyanyelv használatával kapcsolatos költség) a kérelmező viseli.

(3) A (2) bekezdésben foglaltakon túlmenően a kérelemre indult idegenrendészeti eljárásokban a döntés közlésével felmerülő fordítási és tolmácsolási költséget, továbbá a jeltolmácsolás költségét az eljáró idegenrendészeti hatóság viseli, az egyéb eljárási cselekmények elvégzésével felmerülő, az anyanyelv használatával kapcsolatos költséget a kérelmező viseli. Az idegenrendészeti hatóság a költségek viseléséről és előlegezéséről végzésben rendelkezik.

(4) A hivatalból indult idegenrendészeti eljárásokban – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – az anyanyelv használatával kapcsolatos költséget az eljáró idegenrendészeti hatóság viseli.

(5) Az őrizet meghosszabbítására irányuló eljárásban tartott meghallgatáson felmerült tolmácsolás költségeit a bíróság viseli. A tolmács kirendeléséről a bíró gondoskodik.

(6) A hivatalból indult idegenrendészeti eljárás során – halaszthatatlan esetben – tolmácsot az eljáró idegenrendészeti hatóság kirendelő végzés hiányában is igénybe vehet az idegenrendészeti hatóság és a tolmács között létrejött szerződés alapján.

(7) A vízumeljárásban a döntés közlésével felmerülő anyanyelv használatával kapcsolatos költségeket az ügyfél viseli.

Megkeresés

86/G. § Az előállítási vagy visszatartási időben elküldött megkeresésre a megkeresett szerv haladéktalanul, de legkésőbb a megkeresésben megjelölt előállítási vagy visszatartási idő lejártáig köteles válaszolni.

A kapcsolattartás általános szabályai

86/H. § (1) A 86/J. § (4) bekezdésében meghatározott esetben az eljáró idegenrendészeti hatóság az eljárás során a foglalkoztatóval is kapcsolatot tarthat, de a foglalkoztatónak küldött irat tartalmáról az ügyfelet értesíteni kell.

(2) E törvény eltérő rendelkezése hiányában az idegenrendészeti hatóság az ügyféllel postai úton csak belföldi postai cím esetén tarthatja a kapcsolatot.

(3) A (2) bekezdésben foglaltaktól eltérően a közrendvédelmi bírság kiszabásáról szóló határozatot, valamint a vízumeljárásban keletkezett iratot külföldi címre is lehet postázni.

(4) Azokban az eljárási cselekményekben, ahol az ügyfél személyes megjelenése kötelező, az ügyfél nem jogosult elektronikus úton kapcsolatot tartani a hatósággal.

(5) A hivatalból indult eljárásokban a kapcsolattartás módját az idegenrendészeti hatóság választja meg.

(6)454 Az idegenrendészeti hatóság elektronikus információs rendszert üzemeltet (a továbbiakban: idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felület). Az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen az ügyfél regisztrációja

a) elektronikus azonosítási szolgáltatás útján vagy

b) elektronikus úton, természetes személyazonosító adatainak megadásával

történik.

(7)455 A (6) bekezdés b) pontja szerinti regisztráció esetében az ügyfél azonosítása a hatóság előtti első személyes megjelenéssel történik meg. Az általa addig benyújtott dokumentumokat akkor lehet hitelesnek tekinteni, ha azokat a személyes megjelenés során a magáénak ismeri el.

(8)456 A (6) bekezdés szerint regisztrált ügyfélnek a hatóság a részére kialakított és fenntartott, az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felület által biztosított kézbesítési tárhelyre küldi meg a küldeményét. Az elektronikus dokumentum kézbesítésére az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 14. §-ában és a 15. § (2) és (3) bekezdésében foglalt rendelkezéseket alkalmazni kell azzal az eltéréssel, hogy ha a rendszer azt igazolja vissza, hogy a küldeményt a címzett kétszeri értesítése ellenére nem vette át, az elektronikus dokumentumot kézbesítettnek kell tekinteni a második értesítés igazolásban feltüntetett időpontját követő ötödik munkanapon.

(9)457 Azon eljárási cselekmények esetében, ahol a személyes megjelenés nem kötelező, a természetes személy ügyfél az idegenrendészeti hatósággal a (6)–(8) bekezdésben és a Kormány rendeletében meghatározottak szerint is tarthatja elektronikus úton a kapcsolatot. A regisztrált ügyféllel a hatóság azokban az eljárási cselekményekben, ahol ezt e törvény lehetővé teszi, az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen keresztül tart kapcsolatot. Az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő kapcsolattartás során az ügyfél által elektronikusan alá nem írt dokumentum is elfogadható.

Adatkezelés és betekintés az eljárás irataiba

86/I. § Az ügyfél vagy annak meghatalmazott képviselője az idegenrendészeti hatóság döntésének végrehajtása során kizárólag azokba az iratokba tekinthet be, amelyek megismerése a végrehajtás sikerességét nem akadályozza.

2. CÍM

A KÉRELEMRE INDULÓ IDEGENRENDÉSZETI ELJÁRÁSOK SZABÁLYAI

Az elsőfokú idegenrendészeti eljárás

A kérelem

86/J. § (1) A kérelemre induló idegenrendészeti eljárásokban a kérelmet az arra jogosult, külön jogszabályban meghatározott formanyomtatványon, a törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben szabályozott támogató dokumentumok egyidejű benyújtása mellett személyesen – ha jogszabály eltérően nem rendelkezik – a kérelem tárgyában döntésre jogosult idegenrendészeti hatóságnál terjesztheti elő.

(2) A személyes megjelenési kötelezettség teljesítésétől az eljáró idegenrendészeti hatóság eltekinthet, ha a kérelmező a megjelenésre egészségi állapota miatt képtelen.

(3) Törvény eltérő rendelkezése hiányában a korlátozottan cselekvőképes vagy a cselekvőképtelen kiskorú kérelmező helyett a kérelmet a kérelmező törvényes képviselője nyújtja be. Amennyiben a kiskorú ügyfél a kérelem benyújtásakor a hatodik életévét betöltötte, a kérelem benyújtásakor meg kell jelennie. A kiskorú idegenrendészeti hatóság előtti személyes megjelenéséről törvényes képviselője gondoskodik.

(4) A 29/A. § (1) bekezdésében, a 29/A. § (2) bekezdés b) és e) pontjában, a 29/A. § (3) bekezdés b) és g) pontjában meghatározott esetekben, valamint a harmadik országbeli állampolgárral együtt kérelmező családtag esetén a tartózkodási engedély kiadására és meghosszabbítására irányuló kérelem külön jogszabályban meghatározott foglalkoztató vagy fogadó szervezet útján is előterjeszthető, ha ehhez az ügyfél írásban hozzájárul.

(5) Jogszabályban meghatározott feltételek teljesítése céljából a (4) bekezdésben meghatározott esetben is köteles az ügyfél az eljáró idegenrendészeti hatóság előtt a hatóság felhívására személyesen megjelenni.

(6)458 Az (1)–(3) bekezdésben meghatározott kérelmet – a külképviseleten előterjesztett, valamint a 17/A. § (1) bekezdés a) pontja alapján előterjesztett kérelmek kivételével – a harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen elektronikus regisztrálást követően elektronikus úton is előterjesztheti.

(7)459 A kézbesített kérelem akkor minősül az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha a harmadik országbeli állampolgár vagy meghatalmazott képviselője

a) a kérelem díját lerótta, amennyiben az eljárás díjköteles és

b) a harmadik országbeli állampolgárnak az 53. § (1a) bekezdésének megfelelően – a (2)–(3) bekezdésben foglalt kivétellel – az arcképmása, valamint az ujjnyomata rögzítése legkésőbb a visszaigazolás megküldésétől számított 15. napon megtörtént.

(8)460 Nem minősül a kézbesített kérelem az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha a kérelmet előterjesztő a díjfizetési vagy a személyes megjelenési kötelezettségének a (7) bekezdés b) pontja szerinti határidőn belül nem tesz eleget.

(9)461 A (4) bekezdésben meghatározott, ügyfél által aláírt és az ügyfél arcképével ellátott kérelmet a külön jogszabályban meghatározott foglalkoztató vagy fogadó szervezet elektronikus azonosítást követően elektronikus úton terjeszti elő.

(10)462 A (9) bekezdés szerinti kérelem nem minősül az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek, ha

a) a kérelmet nem a külön jogszabályban meghatározott foglalkoztató vagy fogadó szervezet terjesztette elő, vagy

b) a kérelem nem tartalmazza ügyfél aláírását és az arcképét, vagy

c) a kérelem díja nem került megfizetésre, amennyiben az eljárás díjköteles.

(11)463 A kézbesített kérelem a (10) bekezdésben foglaltak teljesítése esetén az idegenrendészeti hatósághoz érkezett kérelemnek minősül. Erről a tényről az idegenrendészeti hatóság tájékoztatást küld.

(12)464 Az idegenrendészeti hatósághoz meg nem érkezettnek minősülő kérelmeket az idegenrendészeti hatóság a visszaigazolást követő 16. napon törli, melyről idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felület útján tájékoztatja az ügyfelet.

Hiánypótlás

86/K. § (1) Ha a kérelem a jogszabályban foglalt követelményeknek

a) nem felel meg, vagy

b) megfelel, de a tényállás tisztázása során felmerült új adatra tekintettel az szükséges,

az eljáró idegenrendészeti hatóság legfeljebb negyvenöt napos határidővel, a mulasztás jogkövetkezményeire történő figyelmeztetés mellett hiánypótlásra hívja fel a kérelmezőt.

(2)465

(3) Az eljáró idegenrendészeti hatóság az ügyfél kérelmére a hiánypótlási felhívás teljesítési határidejét egy alkalommal – amennyiben az adott ügyfajtára megállapított objektív határidő lehetővé teszi – legfeljebb huszonegy nappal meghosszabbíthatja. A meghosszabbított hiánypótlási határidő sem haladhatja meg az (1) bekezdésben meghatározott határidőt.

(4) A hiánypótlási felhívás teljesítési határidejének meghosszabbítását engedélyező vagy azt megtagadó végzés ellen önálló fellebbezésnek helye nincs, az az idegenrendészeti eljárásban hozott döntésben támadható meg.

(5)466 Az ügyfél vagy meghatalmazott képviselője, továbbá törvényben meghatározott esetben a foglalkoztató a részére közölt hiánypótlási felhívásnak idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felület útján is eleget tehet. Az elektronikus úton benyújtott hiánypótlást az idegenrendészeti hatósághoz történő beérkezését követő munkanapon az idegenrendészeti hatósághoz érkezettnek tekinteni.

A kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasítása

86/L. § Az idegenrendészeti hatóság a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül nyolc napon belül elutasítja, ha

a) az idegenrendészeti hatóságnak nincs hatásköre vagy nem illetékes, és a kérelem áttételének nincs helye,

b) a kérelem nyilvánvalóan lehetetlen célra irányul, illetve a kérelem teljesítésének nincs jogalapja,

c) jogszabály a kérelem előterjesztésére határidőt vagy határnapot állapít meg, és a kérelem elkésett, vagy a kérelem idő előtti,

d) az idegenrendészeti hatóság a kérelmet érdemben már elbírálta, és változatlan tényállás és jogi szabályozás mellett ugyanazon jog érvényesítésére irányuló újabb kérelmet nyújtottak be,

e) a kérelem nyilvánvalóan nem az előterjesztésére jogosulttól származik.

Az eljárás megszüntetése

86/M. § (1) Az idegenrendészeti hatóság az eljárást megszünteti, ha

a) az ügyfél az idegenrendészeti hatóság felhívására nem nyilatkozik vagy az idegenrendészeti hatóság által kért iratokat határidőben nem csatolta, és ennek hiányában a kérelem nem bírálható el,

b) a kérelmező az idegenrendészeti hatóság értesítése vagy felhívása ellenére nem jelent meg az idegenrendészeti hatóság előtt és távolmaradását előzetesen, vagy amint az őt megjelenésében akadályozó körülmény elhárult alapos okkal nem mentette ki és ezzel a tényállás tisztázását akadályozta,

c) az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ (a továbbiakban: előkérdés), amely bíróság vagy más szerv hatáskörébe tartozik, és az ügyfél az idegenrendészeti hatóságnak az eljárás megindítására vonatkozó felhívásának nem tesz eleget,

d) az eljárás okafogyottá vált,

e) az eljárás kérelemre indult és az ügyfél kérelmét visszavonta,

f) az ügyfél nem tesz eleget a tolmácsolási, fordítási, szakértői költség-előlegezési kötelezettségének,

g) a hatósági eljárásért illetéket vagy igazgatási szolgáltatási díjat kell fizetni, és az ügyfél a fizetési kötelezettségének az idegenrendészeti hatóság erre irányuló felhívása ellenére az erre tűzött határidő alatt nem tesz eleget,

h) hivatalból indult idegenrendészeti eljárásban a tényállás a határozat meghozatalához szükséges mértékben nem volt tisztázható, és további eljárási cselekménytől sem várható eredmény,

i) a hivatalból indult idegenrendészeti eljárás jogsértést nem tárt fel,

j)467 a 86/E. §-ban vagy a 87/A. § (3a) bekezdésben foglaltak miatt az eljárás megszüntetésének van helye,

k) érdemi vizsgálat nélküli elutasításnak lett volna helye, annak oka azonban az eljárás megindítását követően jutott az idegenrendészeti hatóság tudomására.

(2) Az ügyfél az (1) bekezdés b) pontjában foglalt kimentésre az idézés napját követő napon vagy az őt megjelenésében akadályozó körülmény elhárulását követő napon jogosult. A kimentésnek a személyes megjelenésre kötelezés napját követő öt nap elteltével nincs helye.

Az eljárás felfüggesztése

86/N. § (1) Az idegenrendészeti hatóság az eljárást felfüggeszti, ha az ügy érdemi eldöntése olyan kérdés előzetes elbírálásától függ, amelyben az eljárás más szerv hatáskörébe tartozik, vagy ugyanannak a hatóságnak az adott üggyel szorosan összefüggő más hatósági döntése nélkül megalapozottan nem dönthető el.

(2) Az eljárást az idegenrendészeti hatóság akkor is felfüggeszti, ha az ügyben külföldi szervet kell megkeresni.

(3) Az eljárás felfüggesztése iránti kérelmet az ügyfél vagy képviselője nem terjeszthet elő.

(4) Az eljárás felfüggesztése alatt minden határidő nyugszik, az eljárás felfüggesztésének megszüntetésekor a határidők folytatódnak. A felfüggesztés időtartama a törvényben az egyes eljárásokra meghatározott objektív határidőt nem haladhatja meg.

(5) A felfüggesztés időtartama alatt megtett valamennyi eljárási cselekmény hatálytalan, kivéve azokat, amelyek a felfüggesztési ok megszüntetésére irányulnak.

(6) Az eljárást felfüggesztő végzés ellen fellebbezésnek nincs helye.

(7) Ha a bíróság vagy más szerv előtti eljárás megindítására az ügyfél jogosult, erre őt az idegenrendészeti hatóság megfelelő határidő tűzése mellett felhívja.

Az ügyintézési határidő és a határidő számítása

86/O. § (1)468 Az ügyintézési határidő törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában az idegenrendészeti eljárásban 21 nap. Az ügyintézési határidő a kérelemnek a hatósághoz érkezését követő munkanapon kezdődik.

(2) Hivatalból induló eljárás esetén az ügyintézési határidő az első eljárási cselekmény elvégzésének napján kezdődik.

(3) Az ügyintézési határidőbe nem számít bele

a) az idegenrendészeti hatóság kizárására irányuló eljárásban az eljáró idegenrendészeti hatóság kijelölésének időtartama,

b) a hiánypótlásra, illetve a tényállás tisztázásához szükséges adatok közlésére irányuló felhívástól az annak teljesítéséig, vagy a felhívásban szereplő határidő eredménytelen elteltéig terjedő idő,

c) az eljárás felfüggesztésének időtartama,

d) e törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában a szakhatósági eljárás időtartama,

e) az idézés időtartama,

f) az idegenrendészeti hatóság működését legalább egy teljes napra ellehetetlenítő üzemzavar vagy más elháríthatatlan esemény időtartama,

g) a szakértői vélemény elkészítésének időtartama,

h) az előállítási vagy visszatartási időben küldött megkeresés kivételével a hatósági megkeresés vagy a döntés postára adásának napjától annak kézbesítéséig terjedő időtartam, valamint a hirdetményi közlés időtartama,

i) a tényállás tisztázása érdekében más szerv vagy szervezeti egység megkeresése esetén az ellenőrzés lefolytatása iránti kérelem megküldésének napjától az ellenőrzés eredményéről történő tájékoztatásnak az idegenrendészeti hatóság részére történő megérkezéséig tartó időtartam.

(4) A fellebbezés elbírálására jogosult idegenrendészeti hatóság és a felügyeleti szerv eljárása esetén, valamint a megismételt eljárásban az ügyintézési határidő az ügy összes iratának az eljárásra jogosult hatósághoz érkezését követő napon kezdődik. Az idegenrendészeti hatóság a felügyeleti szerv erre irányuló felhívására köteles az iratokat felterjeszteni.

(5) Az eljáró idegenrendészeti hatóság vezetője az ügyintézési határidőt indokolt esetben, egy ízben legfeljebb huszonegy nappal meghosszabbíthatja. Erről a kérelemre indult eljárás esetén az ügyfelet értesíteni kell.

86/P. § Ha a határidő utolsó napja olyan nap, amelyen az idegenrendészeti hatóságnál a munka szünetel, a határidő – ideértve az ügyintézési határidőt is – a következő munkanapon jár le.

Igazolási kérelem

86/Q. § (1) Az igazolási kérelemről az az idegenrendészeti hatóság dönt, amelynek eljárása során a mulasztás történt. A jogorvoslatra megállapított határidő elmulasztásával kapcsolatos igazolási kérelmet az elsőfokú döntést hozó idegenrendészeti hatóság bírálja el.

(2) Az igazolási kérelmet – törvény eltérő rendelkezése hiányában – a mulasztásról való tudomásszerzést vagy az akadály megszűnését követő öt napon belül, de legkésőbb az elmulasztott határnaptól vagy az elmulasztott határidő utolsó napjától számított harminc napon belül lehet előterjeszteni.

(3) Ha az idegenrendészeti hatóság megtartotta az ügyfelek értesítésére és a határozat közlésére vonatkozó szabályokat, a fellebbezési határidő elmulasztása esetén nincs helye igazolási kérelemnek arra való hivatkozással, hogy az értesítés, illetve a határozat közlése nem postai kézbesítés útján történt.

(4) Az igazolási kérelmet elutasító végzés ellen fellebbezésnek nincs helye, az igazolási kérelem elutasítása a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító végzés ellen igénybe vehető jogorvoslat keretében kifogásolható.

Az idézés

86/R. § (1) Idézésnek sürgős esetben rövid úton – távbeszélőn, illetve elektronikus levél vagy külön kézbesítő útján – is helye van. Az idézésnek ezt a módját az iratokban fel kell tüntetni.

(2) A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorút az idegenrendészeti hatóság a törvényes képviselője útján idézi azzal a felhívással, hogy a megjelenéséről gondoskodjék. A tizennegyedik életévét betöltött kiskorú idézéséről akkor is külön értesíti az idegenrendészeti hatóság a törvényes képviselőt, ha őt is ugyanazon napra idézte.

(3) A tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorúval szemben az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 60. § (1)–(2) bekezdésben meghatározottak nem alkalmazhatók, azonban ha a tanúként idézett tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg vagy engedély nélkül eltávozott, és a törvényes képviselője nem igazolja, hogy vétlen a kiskorú meg nem jelenésében, illetve eltávozásában, a törvényes képviselő eljárási bírsággal sújtható.

A tényállás tisztázása és az ügyfél nyilatkozata

87. § (1) Ha a tényállás tisztázása azt szükségessé teszi, az idegenrendészeti hatóság az ügyfelet nyilatkozattételre hívhatja fel. Az ügyfél nyilatkozatát mind szóban, mind írásban megteheti. Ha az ügyfél nyilatkozatát szóban teszi, arról az eljáró idegenrendészeti hatóság jegyzőkönyvet vesz fel. Ha a jegyzőkönyv felvételére objektív okból nem kerülhet sor, az idegenrendészeti hatóság feljegyzést készít az ügyfél szóbeli nyilatkozatáról.

(2) Ha az ügyfél vagy képviselője más tudomása ellenére az idegenrendészeti ügy szempontjából jelentős adatot valótlanul állít vagy elhallgat, illetve ha a kötelező adatszolgáltatás körében adatszolgáltatási kötelezettségét nem teljesíti, – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – eljárási bírsággal sújtható.

(3) Az idegenrendészeti hatóság eljárása során figyelmezteti az ügyfelet jogaira, kötelességeire és a hamis, hamisított vagy valótlan tartalmú bizonyíték szolgáltatásának jogkövetkezményeire.

A szakhatósági eljárás általános szabályai

87/A. § (1) A Kormány az e törvényben szabályozott eljárásokban, egyes kérdések megítélésére az e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben szakhatóságot jelöl ki.

(2) Az eljáró idegenrendészeti hatóság a szakhatóság megkeresésével egyidejűleg a szakhatóság tudomására hoz minden olyan tényt vagy körülményt, amely a szakhatósági állásfoglalás tartalmát befolyásolhatja. Ha ilyen tény vagy körülmény a szakhatóság megkeresését követően jut az eljáró idegenrendészeti hatóság tudomására, erről a szakhatóságot haladéktalanul tájékoztatja.

(3) Amennyiben e törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik a szakhatósági eljárás ügyintézési határideje 15 nap. A szakhatóság vezetője az ügyintézési határidőt indokolt esetben egyszer 15 nappal meghosszabbíthatja, erről az eljáró idegenrendészeti hatóságot értesíteni kell. A szakhatósági eljárás időtartamába nem számít bele a 86/K. § szerinti hiánypótlás időtartama, ha a hiánypótlás olyan tényre, vagy körülményre vonatkozik, amelynek hiányában megalapozott szakhatósági állásfoglalás nem adható ki.

(3a)469 A (3) bekezdés szerinti hiánypótlásról a szakhatóság az idegenrendészeti hatóságot haladéktalanul értesíti. Ha az ügyfél a kérelemre indult eljárásban a hiánypótlásra való felhívásnak nem tesz eleget, a szakhatóság a hiánypótlás elmulasztásáról értesíti a hatóságot, amely – ha az eljárás hivatalbóli folytatásának nincs helye – az eljárást megszünteti.

(4) Amennyiben a szakhatósági eljárásra megállapított határidőn belül a szakhatóság az állásfoglalást nem közli az eljáró idegenrendészeti hatósággal, a szakhatósági hozzájárulást – ha törvény vagy kormányrendelet ettől eltérően nem rendelkezik – megadottnak kell tekinteni.

87/B. § (1) Ha a szakhatósági állásfoglalás megküldését követően a harmadik országbeli állampolgárra vonatkozóan a szakhatóság érdekkörében olyan adat merül fel, amely a korábbi szakhatósági hozzájárulás visszavonását indokolja, a szakhatóság új szakhatósági állásfoglalását az eljáró idegenrendészeti hatóságnak haladéktalanul megküldi.

(2) Ha a szakhatóság utóbb észleli, hogy állásfoglalása jogszabályt sért, állásfoglalását az idegenrendészeti hatóság határozatának vagy eljárást megszüntető végzésének véglegessé válásáig egy ízben módosíthatja.

(3) Nem kell a szakhatóságot megkeresni, ha a kérelem érdemi vizsgálat nélküli elutasításának van helye, illetve ha a kérelem benyújtását követő nyolc napon belül az eljáró idegenrendészeti hatóság megállapítja, hogy a kérelmet a szakhatósági állásfoglalástól függetlenül el kell utasítani.

(4) A szakhatóság állásfoglalása a szakkérdés tekintetében kötelező az eljáró idegenrendészeti hatóságra nézve.

(5) Az eljáró idegenrendészeti hatóság, ha a szakhatósági közreműködés feltételei fennállnak, a harmadik országbeli állampolgár – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – a központi idegenrendészeti nyilvántartásban kezelt adatait továbbítja a szakhatóság részére. A szakhatóság a kérelemhez csatolt okiratokba betekinthet, illetve azokról másolatot készíthet.

(6) A szakhatóság jogszabály erre irányuló felhatalmazása alapján a kérelmezőt meghallgathatja.

(7) A szakhatóságra a hatóságra vonatkozó rendelkezéseket megfelelően alkalmazni kell.

(8) A szakhatósági állásfoglalás

a) tartalmazza a szakhatóság megnevezését,

b) rendelkező része tartalmazza a szakhatósági hozzájárulást, az egyedi szakhatósági előírást, feltételt vagy a hozzájárulás megtagadását.

(9) A szakhatóság döntése az eljárást befejező döntés elleni jogorvoslat keretében támadható meg.

A bizonyítás eszközei

Az irat

87/C. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a tényállás megállapítása céljából felhívhatja az ügyfelet okirat vagy más irat bemutatására.

(2) A külföldön kiállított közokirat, illetve a külföldi bíróság, közigazgatási szerv, közjegyző vagy egyéb közhitelességgel felruházott személy által hitelesített magánokirat – hacsak törvényből, nemzetközi szerződésből, illetve viszonossági gyakorlatból más nem következik – a magyar törvény szerinti bizonyító erővel csak akkor rendelkezik, ha azt a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviseleti hatóság diplomáciai felülhitelesítéssel látta el. A nem magyar nyelven kiállított okirat – ha törvény másként nem rendelkezik – csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el.

A tanú és hatósági tanú

87/D. § (1) Az idegenrendészeti ügyre vonatkozó tény tanúval is bizonyítható.

(2) A tanúként idézett személy – az e törvényben meghatározott kivétellel – köteles tanúvallomást tenni.

(3) Az idegenrendészeti eljárásban a tanúvallomás megtagadható, ha

a) a tanú vallomásával saját magát vagy hozzátartozóját bűncselekmény elkövetésével vádolná, vagy

b) a tanú diplomáciai mentességben részesülő személy.

(4) Cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes személyt az idegenrendészeti eljárásban csak akkor lehet tanúként meghallgatni, ha a vallomásától várható bizonyíték mással nem pótolható.

(5) Aki szellemi, valamint egyéb állapota miatt korlátozottan képes megítélni a tanúvallomás megtagadásának jelentőségét, tanúként az idegenrendészeti eljárásban csak akkor hallgatható meg, ha vallomást kíván tenni és a törvényes képviselője ehhez hozzájárul.

(6) Az idegenrendészeti eljárásban a cselekvőképtelen és a korlátozottan cselekvőképes tanú meghallgatásánál a törvényes képviselője jelen lehet.

(7) Ha a tanú és a törvényes képviselő között érdekellentét van, a gyámhatóság eseti gondnokot vagy eseti gyámot rendel ki.

(8) Az idegenrendészeti eljárásban nem használható fel bizonyítékként az Ákr. 66. § (2) bekezdés megsértésével felvett tanúvallomás, továbbá az olyan tanúvallomás, amelynek megtétele előtt a tanút nem figyelmeztették a (3) bekezdésben meghatározott jogára.

(9) Ha a tanú – a cselekvőképtelen tanú kivételével – a tanúvallomás tételi kötelezettségének a következményekre való figyelmeztetés ellenére nem tesz eleget, az idegenrendészeti hatóság eljárási bírsággal sújthatja.

87/E. § Az idegenrendészeti hatóság engedélyezheti, hogy a tanú a meghallgatását követően vagy helyette írásban tegyen tanúvallomást. Ebben az esetben a tanú a vallomását saját kezűleg leírja és aláírja, vagy a tanúnak a más módon leírt vallomását bíró vagy közjegyző hitelesíti. Cselekvőképtelen vagy korlátozottan cselekvőképes tanú esetén a törvényes képviselő, érdekellentét esetén az eseti gondnok vagy eseti gyám is aláírja az írásbeli tanúvallomást. Az írásbeli tanúvallomás megtétele nem zárja ki, hogy a tanút meghallgatása céljából az idegenrendészeti hatóság idézze.

Szakértő és tolmács

87/F. § (1) Az idegenrendészeti hatóság költséghatékonysági és egyszerűsítési szempontok alapján, amennyiben tolmács kirendelésére nincsen lehetősége, az ügyfél beleegyezése esetén, bármely harmadik személy tolmácskénti eljárását lehetővé teheti, amennyiben az érintett kétséget kizáróan az ügyféllel közös nyelvet is beszél.

(2) Amennyiben annak feltételei adottak, és költséghatékonysági vagy biztonsági szempontok indokolják, zártcélú távközlő hálózat útján is meghallgatható a harmadik országbeli állampolgár, amennyiben a meghallgatás helyszíne, a meghallgatott személy vagy a tolmács tartózkodási helye között az összeköttetés közvetlenségét a mozgóképet és a hangot egyidejűleg továbbító készülék biztosítja.

(3) Amennyiben a meghallgatás zártcélú távközlő hálózat útján történik, a harmadik országbeli állampolgár jogi képviselője a meghallgatás helyszínén lehet jelen.

(4) A meghallgatás kezdetén az idegenrendészeti hatóság megállapítja az eljáró tolmács személyazonosságát. Az eljáró idegenrendészeti hatóság felhívja a tolmácsot, hogy nyilatkozzon arról, hogy az ügyfelekkel milyen viszonyban van, képes-e elfogultság nélkül eljárni.

Az eljárás akadályozásának következményei és az eljárási bírság

87/G. § Az e törvényben meghatározott esetekben a kötelezettség felróható módon történő megszegése esetén eljárási bírság kiszabásának van helye. Ha az ügyfél vagy az eljárás egyéb résztvevője egyébként rosszhiszeműen jár el, az idegenrendészeti eljárás lefolytatását akadályozza, a hatóság eljárási bírsággal sújthatja.

Jegyzőkönyv és feljegyzés

87/H. § Kép- és hangfelvétel rögzítése esetén az ügyfél kérelmére az idegenrendészeti hatóság a kép- és hangfelvételről készített, Ákr. 78. § (2) bekezdésnek megfelelő feljegyzést ad ki.

A képviselet szabályai

87/I. § (1) Ha törvény nem írja elő az ügyfél személyes eljárását e törvény eltérő rendelkezése hiányában,

a) helyette

aa) törvényes képviselője,

ab) a Magyarországon 90 napot meghaladó tartózkodási jogosultsággal rendelkező

házastársa,

ac) eltartott felmenő esetén a Magyarországon 90 napot meghaladó tartózkodási jogosultsággal rendelkező nagykorú gyermeke vagy

ad) az ügyfél, illetve törvényes képviselője, házastársa vagy eltartott felmenő esetén nagykorú gyermeke által meghatalmazott személy, továbbá

b) az ügyfél és meghatalmazott képviselője együtt

is eljárhat.

(2) A kilencven napot nem meghaladó magyarországi tartózkodásra jogosító vízum iránti kérelem ügyében kizárólag az ügyfél vagy az általa adott meghatalmazás alapján eljáró meghatalmazott járhat el.

(3) Az idegenrendészeti eljárásban a jogi képviselet alatt a külön jogszabályban meghatározott ügyvédi tevékenységet, jogi képviselő alatt a külön jogszabályban meghatározott ügyvédi tevékenység folytatására jogosultat kell érteni.

(4) Amennyiben az ügyfél idegenrendészeti őrizetben tartózkodik, a képviseletet csak jogi képviselő láthatja el.

(5) Ha az ügyfél nem személyesen jár el, az idegenrendészeti hatóság az eljáró személy képviseleti jogosultságát megvizsgálja. A meghatalmazott a képviseleti jogosultságát e törvényben meghatározott módon köteles igazolni.

(6) Amennyiben a meghatalmazott jogi képviselő az eljárás során akadályoztatva van, helyettesítéséről gondoskodni köteles. A meghatalmazott jogi képviselő akadályoztatására hivatkozással sem a hiánypótlási határidő meghosszabbítását nem lehet kérni, sem pedig igazolási kérelmet nem lehet előterjeszteni. Az idegenrendészeti hatóság az ezen az alapon előterjesztett kérelmet végzéssel öt napon belül elutasítja.

87/J. § (1) A meghatalmazást közokiratba vagy teljes bizonyító erejű magánokiratba kell foglalni. A meghatalmazást a megbízónak és a képviselőnek saját kezű aláírásával, elektronikus ügyintézés esetén a dokumentum hitelesítés szabályai szerint kell hitelesítenie.

(1a)470 Ha a meghatalmazás a rendelkezési nyilvántartásban szerepel, erre az ügyfélnek, illetve az eljáró képviselőnek az eljárás során hivatkoznia kell.

(2) A képviselő köteles eredeti meghatalmazását vagy annak hitelesített másolatát az első kapcsolatfelvétel alkalmával az iratokhoz csatolni.

(3) A harmadik országbeli állampolgár által adott, belföldön kelt meghatalmazáshoz csatolni szükséges a meghatalmazás keltezésekor a harmadik országbeli állampolgár magyarországi tartózkodását igazoló dokumentumot.

(4) A külföldön kiállított meghatalmazást közokiratba vagy hitelesített magánokiratba kell foglalni, és ha e törvényből, nemzetközi szerződésből, illetve viszonossági gyakorlatból más nem következik, a meghatalmazást a kiállítás helye szerinti államban működő magyar külképviseleti hatóság diplomáciai felülhitelesítésével kell ellátni. A nem magyar nyelven kiállított meghatalmazás csak hiteles magyar fordítással ellátva fogadható el.

(5) A meghatalmazás a teljes idegenrendészeti eljárásra vagy egyes eljárási cselekményekre szólhat.

(6) A teljes idegenrendészeti eljárásra szóló meghatalmazás kiterjed az idegenrendészeti eljárással, valamint a közigazgatási perrel kapcsolatos minden nyilatkozatra és cselekményre.

(7) A meghatalmazásnak visszavonás, felmondás vagy az ügyfél halála folytán való megszűnése a hatósággal szemben a hatóságnak való bejelentéstől hatályos.

87/K. § (1) Az idegenrendészeti eljárásban az idegenrendészeti hatóság visszautasítja a képviselő eljárását, ha a képviselő

a) nyilvánvalóan nem alkalmas az idegenrendészeti eljárásban a képviselet ellátására, vagy

b) képviseleti jogosultságát az erre irányuló hiánypótlási felhívás ellenére sem igazolja, vagy a csatolt meghatalmazás az e törvényben szabályozott követelményeknek nem felel meg és azt az erre irányuló hiánypótlási felhívás ellenére sem igazolja, vagy

c) az idegenrendészeti eljárás során magatartásával a tényállás tisztázását akadályozza, illetve az idegenrendészeti eljárás indokolatlan elhúzására törekszik, az eljárás lefolytatását egyéb módon érdemben akadályozza.

(2) A képviselő visszautasítása esetén a hatóság felhívja az ügyfelet, hogy járjon el személyesen, vagy gondoskodjék a képviselet ellátására alkalmas képviselőről. Amennyiben az ügyfél a hatóság felhívása ellenére a képviselet ellátására alkalmas képviselőről nem gondoskodik és ügyében személyesen sem jár el, az idegenrendészeti hatóság az idegenrendészeti eljárást megszüntetheti.

(3) Az idegenrendészeti hatóság a képviselő visszautasításáról végzésben dönt, amely ellen az (1) bekezdés a) és c) pontjában szabályozott esetekben önálló fellebbezésnek van helye. Az (1) bekezdés b) pontjában szabályozott esetben a végzés ellen önálló fellebbezésnek nincs helye, a végzés az idegenrendészeti hatóság határozatával vagy megszüntető végzésével együtt támadható meg.

(4) Ha az ügyfélnek képviselője van, és az ügyfél eltérően nem rendelkezik, az iratokat az idegenrendészeti hatóság – a személyes megjelenésre szóló idézés kivételével – a képviselő részére küldi meg. A személyes megjelenésre szóló idézésről a hatóság a képviselőt egyidejűleg értesíti.

3. CÍM

AZ IDEGENRENDÉSZETI HATÓSÁG DÖNTÉSEI

Határozat és végzés

87/L. § (1) Az idegenrendészeti hatóság – törvényben meghatározott kivétellel – az idegenrendészeti eljárás érdemében határozatot hoz, az idegenrendészeti eljárás során felmerült minden más kérdésben végzésben dönt.

(2) A vízumkérelmet az eljáró idegenrendészeti hatóság a vízum kiadásával teljesíti, vagy határozattal utasítja el.

(3) A tartózkodási engedély iránti kérelmet az eljáró idegenrendészeti hatóság a tartózkodási engedély okmány kiadásával teljesíti, vagy határozattal utasítja el.

(4) A nemzeti, ideiglenes, EK letelepedési engedély iránti kérelmet az eljáró idegenrendészeti hatóság a huzamos tartózkodásra jogosító engedély okmány kiadásával teljesíti, vagy határozattal utasítja el.

(5) Az idegenrendészeti hatóság a döntést külön okiratban szövegezi meg, jegyzőkönyvbe foglalja, vagy az ügyiratra feljegyzi.

(6) A (2)–(5) bekezdésekben szabályozott esetekben, ha az eljáró idegenrendészeti hatóság a vízum, tartózkodási engedély, nemzeti, ideiglenes, EK letelepedési engedély iránti kérelemnek teljesen helyt ad, elegendő a döntés tényét az ügyiratra felvezetni. Ebben az esetben amennyiben az idegenrendészeti eljárásban szakhatóság is részt vett, az idegenrendészeti hatóság a döntéséről a szakhatóságot értesíti.

87/M. § (1) A döntés tartalmazza az eljáró idegenrendészeti hatóság, az ügyfél és az ügy azonosításához szükséges minden adatot, a rendelkező részt – a hatóság döntésével, a szakhatóság állásfoglalásával, a jogorvoslat igénybevételével kapcsolatos tájékoztatással és a felmerült eljárási költséggel –, továbbá a megállapított tényállásra, a bizonyítékokra, a szakhatósági állásfoglalás indokolására, a mérlegelés és a döntés indokaira, valamint az azt megalapozó jogszabályhelyek megjelölésére is kiterjedő indokolást.

(2) Az idegenrendészeti hatóság döntéseinek tartalmával kapcsolatban az egyes ügytípusok vonatkozásában törvény vagy kormányrendelet további részletszabályokat határozhat meg.

(3) Ha a határozat kötelezést tartalmaz, a teljesítésre határidőt vagy határnapot kell megállapítani.

(4)471

(5) A visszairányítás tárgyában hozott döntés formai és tartalmi követelményeire a Schengeni Határellenőrzési Kódexben foglalt rendelkezések az irányadóak.

A döntés közlése

87/N. § (1)472 A határozatot az idegenrendészeti hatóság közli az ügyféllel, a képviselővel és az ügyben eljárt szakhatósággal. Amennyiben a döntés mind az ügyféllel, mind a képviselővel közlésre került, úgy a joghatások az előbb történt közlés napjával állnak be.

(2) Amennyiben a döntés az ügyiratra kerül felvezetésre, az idegenrendészeti hatóság a döntéséről az ügyfelet, a képviselőt és a szakhatóságot tájékoztatja.

(3) A végzést az idegenrendészeti hatóság közli azzal, akire nézve az rendelkezést tartalmaz, és akinek a jogát vagy jogos érdekét érinti.

(4) Az idegenrendészeti eljárásban hozott döntéseket – az e törvényben foglalt eltérésekkel – kézbesítés útján kell közölni.

(5) A jelen levő ügyféllel az anyanyelvén vagy az általa értett más idegen nyelven szóban is közölni kell

a) a határozatot;

b) a bíróságnak a határozat ügyében indult közigazgatási perben hozott határozatát;

c) az őrizet meghosszabbítása tárgyában meghallgatáson hozott vagy az őrizetet elrendelő idegenrendészeti hatóság útján közölt bírósági határozatot.

(6) A szóbeli közlés tényét és időpontját jegyzőkönyvbe kell foglalni, és azt az ügyféllel alá kell íratni. A szóban közölt döntés közlésének joghatásai abban az esetben is beállnak, amennyiben az ügyfél a jegyzőkönyv aláírását megtagadja.

(7) A másodfokon eljáró idegenrendészeti hatóság döntését az első fokú döntést hozó hatóság útján kézbesíti.

(8) Ha az ügyfél ismeretlen helyen tartózkodik, a határozat és a végzés közlése hirdetményi úton történik. Kézbesítési ügygondnok kirendelésének nincs helye. A hirdetményt kizárólag a döntést hozó idegenrendészeti hatóság hirdetőtábláján kell kifüggeszteni és az idegenrendészeti hatóság honlapján kell közzétenni.

(9) Az önálló beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő határozat, valamint a kiutasítást és beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő határozat ismeretlen helyen tartózkodó ügyfél részére történő hirdetményi úton történő közlése – a (8) bekezdéstől eltérően – a határozat rendelkező részének az idegenrendészeti hatóság honlapján való közzétételével történik. Az önálló beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő határozatot, valamint a közrendi, közbiztonsági, valamint nemzetbiztonsági érdek sérelmére tekintettel hozott kiutasító, valamint beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő határozatot a közzététel napján közöltnek kell tekinteni.

(10) Amennyiben külföldi cím esetén a postai kézbesítés nyomon követésére nincs lehetőség vagy az első kézbesítés sikertelen volt, a határozat és a végzés közlése a hirdetményi közlés szabályai szerint történik.

A kézbesítés szabályai

87/O. § (1) Nem természetes személy címzett, vagy az ügyfél meghatalmazott jogi képviselője csak akkor terjeszthet elő kifogást, ha a kézbesítés nem szabályszerűen történt.

(2)473 A nemzetgazdasági érdekből nemzeti letelepedési engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgárt vagy családtagját érintő idegenrendészeti eljárások kivételével kézbesítési meghatalmazott az idegenrendészeti eljárásban nem járhat el. Kézbesítési meghatalmazottként a jogi képviselő jár el.

4. CÍM

HATÓSÁGI BIZONYÍTVÁNY, IGAZOLVÁNY ÉS NYILVÁNTARTÁS

Hatósági bizonyítvány

88. § (1) A hatósági bizonyítvány határozat.

(2) Az idegenrendészeti hatóság az ügyfél kérelmére – a felhasználás céljának feltüntetésével – idegenrendészeti státuszának igazolására hatósági bizonyítványt ad ki.

(3) Ha az ügyfél valótlan vagy olyan adat igazolását kéri, amellyel az idegenrendészeti hatóság nem rendelkezik, az idegenrendészeti hatóság a hatósági bizonyítvány kiadását megtagadja.

Hatósági igazolvány

88/A. § (1) A hatósági igazolvány határozat.

(2) Az idegenrendészeti hatóság – jogszabályban meghatározott esetben és adattartalommal – az ügyfél adatainak vagy jogainak rendszeres igazolására hatósági igazolványt ad ki.

(3) Ha a hatósági igazolvány ellenőrzésére jogosult hatóság vagy hivatalos személy megállapítja, hogy a hatósági igazolvány vagy az abba tett bejegyzés hamis, illetve valótlan, a hatósági igazolványt átvételi elismervény kiállítása mellett a további eljárás céljából elveszi.

Hatósági nyilvántartás

88/B. § (1) Az idegenrendészeti hatóság törvényben meghatározott adatokról, törvényben meghatározottak szerint közhiteles hatósági nyilvántartást vezet.

(2) Az idegenrendészeti hatóság törvény szerint vezetett nyilvántartásaiba történt bejegyzés határozat.

(3) Az ellenkező bizonyításáig az idegenrendészeti hatóság törvény szerint vezetett nyilvántartásába bejegyzett adatról vélelmezni kell, hogy fennáll, és az idegenrendészeti hatóság törvény szerint vezetett nyilvántartásából törölt adatról vélelmezni kell, hogy nem áll fenn.

5. CÍM

AZ IDEGENRENDÉSZETI HATÓSÁG HATÓSÁGI ELLENŐRZÉSE

Az idegenrendészeti hatóság hatósági ellenőrzésének célja

88/C. § (1) E törvény idegenrendészeti eljárásra vonatkozó rendelkezéseit az idegenrendészeti hatóság hatósági ellenőrzésére az alábbi eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Az idegenrendészeti hatóság ellenőrzi az idegenrendészeti eljárásokban a jogszabályi feltételek fennállását, továbbá a harmadik országbeli állampolgárok számára a jogszabályokban meghatározottak szerint biztosított be- és kiutazás, valamint a tartózkodás jogának a gyakorlását.

(3) Az idegenrendészeti hatóság hatósági ellenőrzésének célja a jogszabályban előírt feltételek és kötelezettségek teljesítésének a vizsgálata, illetve, hogy az idegenrendészeti hatóság feltárja és bizonyítsa azokat a tényeket, körülményeket, adatokat, amelyek az idegenrendészeti hatóság előtt folyamatban lévő eljárás elbírálásához szükségesek, továbbá amelyek megalapozzák a jogsértés és a joggal való visszaélés megállapítását.

(4) Az idegenrendészeti hatóság hatósági ellenőrzésének eszközei:

a) adatszolgáltatás, iratbemutatás és egyéb tájékoztatás kérésével, nyilatkozat tételével megvalósuló ellenőrzés, vagy

b) helyszíni ellenőrzés.

A helyszíni ellenőrzés

88/D. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a hatósági ellenőrzés célja érdekében a tartózkodási jogosultság alapjául szolgáló tényállás tisztázása során helyszíni ellenőrzés lefolytatására jogosult.

(2) A helyszíni ellenőrzés során az idegenrendészeti hatóság mérlegelési jogkörébe tartozik, hogy az idegenrendészeti eljárás keretében a tényállás tisztázása érdekében, mely személyt, tevékenységet, magatartást, körülményt vizsgál.

(3) A helyszíni ellenőrzés során az idegenrendészeti hatóság jogosult különösen

a) a benyújtott nyilatkozatok valóságtartalmát,

b) a kérelemhez csatolt szerződések, iratok, dokumentumok valóságtartalmát,

c) külföldi munkavállaló munkavégzésének leendő és fennálló feltételeit, körülményeit,

d) külföldi munkavállaló jogszerű foglalkoztatásának a feltételeit,

e) vállalkozás működésével kapcsolatos körülményeket, feltételeket,

f) családi együttélés feltételeit, körülményeit,

g) lakhatás feltételeit, körülményeit,

h) megélhetés feltételeit

vizsgálni.

A helyszíni ellenőrzésre vonatkozó általános szabályok

88/E. § (1) Ha a tényállás tisztázásához ingó, ingatlan (a továbbiakban együtt: ellenőrzés tárgya) megtekintése vagy személy megfigyelése szükséges, az idegenrendészeti hatóság helyszíni ellenőrzést rendelhet el. Az ellenőrzést az arra irányuló megkereséstől számított húsz napon belül le kell folytatni és annak eredményéről a megkeresőt tájékoztatni kell.

(2) Az ellenőrzés tárgyának birtokosát és az (1) bekezdésben meghatározott személyt – ha a helyszíni ellenőrzés eredményességét nem veszélyezteti – a helyszíni ellenőrzésről előzetesen – legalább három nappal a tervezett helyszíni ellenőrzést megelőzően – értesíteni kell.

(3) Amennyiben az ellenőrzés tárgyának birtokosa távol van – ha jelenléte nem szükségszerű – az nem akadálya a helyszíni ellenőrzés megtartásának.

(4) Ha az ellenőrzés tárgyának birtokosa természetes személyazonosító adatainak és lakcímének zárt kezelését nem rendelték el, a helyszíni ellenőrzésen az ügyfél jelen lehet.

A helyszíni ellenőrzés megindítása és lefolytatása

88/F. § (1) A helyszíni ellenőrzés lefolytatására az idegenrendészeti hatóság szolgálati igazolvánnyal rendelkező kormánytisztviselője jogosult.

(2) A helyszíni ellenőrzést napközben 8–20 óra között lehet lefolytatni, de indokolt esetben ettől az idegenrendészeti hatóság eltérhet.

(3) A helyszíni ellenőrzés megtartása során az ellenőrzés alá vont személy, illetve az ingó, ingatlan tulajdonosa, birtokosa köteles tűrni a vizsgálatot és köteles olyan magatartást tanúsítani, mely az ellenőrzés lefolytatását nem akadályozza.

(4) Magánszemély lakásában az idegenrendészeti hatóság akkor jogosult a helyszíni ellenőrzést lefolytatni, ha az ingatlan az ügyfél vagy hozzátartója volt, jelenlegi vagy jövőbeni lakóhelye, tartózkodási helye, szálláshelye vagy valószínűsíthető, hogy ott az ügyfél fellelhető.

(5) A helyszíni ellenőrzés során a hatóság eljáró tagja jogosult különösen

a) a vizsgált területre, építménybe és egyéb létesítménybe, üzleti, üzemi vagy az egyéb gazdasági tevékenység ellenőrzéséhez szükséges helyiségekbe belépni,

b) bármely iratot, tárgyat vagy munkafolyamatot megvizsgálni,

c) a helyszínről, ingó, ingatlanról, magánszemélyről, annak tevékenységéről, munkafolyamatokról fényképet vagy kép- és hangfelvételt készíteni,

d) felvilágosítást kérni, illetve

e) további egyéb bizonyítást lefolytatni.

(6) A helyszíni ellenőrzés megtartását vagy eredményes lefolytatását akadályozó személy eljárási bírsággal sújtható.

Az idegenrendészeti hatóság által alkalmazható intézkedések a hatósági ellenőrzés során

88/G. § (1) Az idegenrendészeti hatóság e törvényben, valamit e törvény végrehajtására kiadott kormányrendeletben előírt feladatainak teljesítése érdekében jogosult

a) a külföldit, vagy

b) egyéb magánszemélyt – amennyiben a körülmények arra utalnak, hogy a magánszemély kapcsolatban áll a külföldivel vagy annak magatartásával –

személyazonosságának igazolására felhívni.

(2) Az igazoltatott köteles a személyazonosító adatait hitelt érdemlően igazolni. A személyazonosság igazolására elsősorban a személyazonosító igazolvány, útlevél, tartózkodási jogot igazoló okmány szolgál. Külföldi személy kivételével elfogadható továbbá minden olyan okmány, amelyből az igazoltatott kiléte hitelt érdemlően megállapítható, illetve a hatóság más jelen lévő, ismert személyazonosságú személy közlését is elfogadhatja igazolásként.

(3) Amennyiben az igazoltatás során az idegenrendészeti hatóság azt állapítja meg, hogy a külföldi jogszerű magyarországi tartózkodását igazolni nem tudja, az idegenrendészeti hatóság a rendőrség közreműködését veheti igénybe. Az idegenrendészeti hatóság a rendőrség kiszállásáig az érintettet a helyszínen feltartóztathatja.

(4) Az igazoltatás megtagadása esetén a személyazonosság megállapítására az idegenrendészeti hatóság a rendőrség közreműködését veheti igénybe. A rendőrség kiszállásáig az érintettet az idegenrendészeti hatóság a helyszínen feltartóztathatja.

(5) Az igazoltatás csak a személyazonosság megállapításához szükséges ideig tarthat. Az igazoltatottal az igazoltatás során közölni kell annak okát.

(6) Ha az ügyfél, képviselője, illetve a tanú a személyes megjelenési kötelezettségének szabályszerű idézés ellenére nem tesz eleget, és távolmaradását megfelelően nem igazolja, az illetékes idegenrendészeti hatóság vezetője elrendelheti az elővezetését. Az elővezetés foganatosításához az ügyész előzetes jóváhagyása szükséges.

Az idegenrendészeti hatóság jogai és kötelezettségei a hatósági ellenőrzés során

88/H. § (1) A hatósági ellenőrzést végző személy, az ellenőrzés megkezdését megelőzően erre történő külön felhívás nélkül is köteles magát és az ellenőrzési jogosultságát a szolgálati igazolvánnyal igazolni.

(2) A hatósági ellenőrzést végző személy az ellenőrzés során köteles a tényeket, körülményeket, adatokat értékelni, hivatalból indult idegenrendészeti eljárás esetén az ügyfelet az ellenőrzés során tett megállapításairól tájékoztatni.

(3) Az elrendelt helyszíni ellenőrzés során az idegenrendészeti hatóság kötelezettsége, hogy a döntés meghozatalához szükséges mértékben a tényállást tisztázza és bizonyítsa, kivéve, ha törvény a bizonyítást az ügyfél kötelezettségévé teszi.

(4) Bizonyítási eszközök és bizonyítékok különösen: az irat, a szakértői vélemény, az ügyfél, képviselője nyilatkozata, a tanúvallomás, a helyszíni ellenőrzésről készült jegyzőkönyv, feljegyzés, egyszerűsített jegyzőkönyv, más hatóság nyilvántartásából származó vagy nyilvánosan elérhető elektronikus adat, információ.

(5) Az idegenrendészeti hatóság a tényállás tisztázása során az ügyfél javára szolgáló tényeket is köteles feltárni.

Az ügyfél jogai és kötelezettségei a hatósági ellenőrzés során

88/I. § (1) Az ügyfél köteles az idegenrendészeti hatósággal az ellenőrzés során együttműködni, az ellenőrzés feltételeit a hatósági ellenőrzés alkalmával biztosítani.

(2) Az ügyfél jogosult

a) az ellenőrzést végző személyazonosságáról meggyőződni,

b) az ellenőrzési cselekményeknél jelen lenni,

c) megfelelő képviseletről gondoskodni.

(3) Az ügyfél (2) bekezdés c) pontja szerinti jogának gyakorlása a hatósági ellenőrzés eredményes és ésszerű időn belüli lefolytatását nem veszélyeztetheti.

(4) Kérelemre indult idegenrendészeti eljárásban az ügyfélnek joga van a hatósági ellenőrzés során keletkezett iratokba betekinteni.

(5) Hivatalból indult idegenrendészeti eljárás esetén az ügyfélnek joga van a hatósági ellenőrzés során keletkezett iratokba betekinteni, a megállapításokkal kapcsolatban felvilágosítást kérni, azokra észrevételt tenni, a jegyzőkönyvet, feljegyzést megismerni, és a jegyzőkönyv, feljegyzés átadását, kézbesítését követően, elektronikus formában 3 napon belül észrevételt tenni.

Az eljárási cselekmények rögzítése

88/J. § (1) A szóbeli kérelemről – ha azt nyomban nem teljesítik –, valamint a tényállás tisztázása érdekében lefolytatott eljárási cselekményről – amennyiben annak feltételei fennállnak – jegyzőkönyvet, más esetben feljegyzést kell készíteni.

(2) Amennyiben a hatósági ellenőrzés helyszínén

a) ügyfélként vagy tanúként meghallgatható személy nem tartózkodik, vagy

b) a jelenlévők ügyfélként vagy tanúként történő meghallgatása – a fennálló egyedi körülmények miatt – nem lehetséges, vagy

c) a helyszínen tartózkodó ügyfél vagy tanúként meghallgatandó által használt idegen nyelvet az ügyintéző nem beszéli, vagy tolmács biztosítása nem megoldható,

az eljáró idegenrendészeti hatósági személy a hatósági ellenőrzésről feljegyzést készít.

(3) Amennyiben jegyzőkönyv felvételének feltételei a helyszínen nem állnak fenn, legalább két hatósági személynek kell a vizsgált helyszínen jelen lennie, akik az utólag készített feljegyzésben foglaltakat igazolják.

(4) A feljegyzés tartalmazza készítésének helyét és idejét, az eljárási cselekmény helyszínén tartózkodó személyek azonosításához szükséges adatokat, nyilatkozataik lényegét, illetve a cselekmény lefolytatása során a tényállás tisztázásával összefüggő ténymegállapításokat. A jegyzőkönyv ezen túlmenően tartalmazza a jogokra és kötelezettségekre való figyelmeztetést.

(5) A feljegyzést az eljáró két hatósági személy, a jegyzőkönyvet az eljáró ügyintéző és az eljárási cselekményen részt vevő személyek aláírják.

(6) Az idegenrendészeti hatóság egyes eljárási cselekményekről kép- és hangfelvételt készíthet. A rögzítés ilyen módja esetén az utólag készült feljegyzésben csak az eljárási cselekményen részt vevő személyek azonosításához szükséges adatokat, valamint az elkészítés helyét, idejét kell feltüntetni.

(7) A feljegyzést az ügyfél és az idegenrendészeti eljárás más résztvevője az eljárás során az iratokba való betekintéssel megismerheti.

6. CÍM

HIVATALBÓL INDÍTOTT ELJÁRÁS

88/K. § (1) A hivatalból indított idegenrendészeti eljárásokban a kérelemre indult idegenrendészeti eljárásokra vonatkozó rendelkezéseit az e címben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni.

(2) Amennyiben az idegenrendészeti hatóság törvényben szabályozott jogok vagy kötelezettségek megsértését észleli, az eljárás megindítására okot adó körülmény tudomására jutása esetén hivatalból idegenrendészeti eljárást indít.

(3) Az idegenrendészeti hatóság hivatalból indít idegenrendészeti eljárást abban az esetben is, ha

a) erre bíróság kötelezte,

b) erre felügyeleti szerve utasította,

c) ezt egyébként jogszabály előírja.

(4) Ha az idegenrendészeti hatóság előtt jelen nem lévő ügyféllel szemben kerül sor hivatalból indított idegenrendészeti eljárás megindítására, az idegenrendészeti hatóság az ügyfelet az idegrendészeti hatóság előtt való megjelenésre idézi, melyben megjelöli annak okát. Az idézésre az e törvényben szabályozottak irányadóak.

(5) Az idegenrendészeti hatóság előtt megjelent ügyfelet az idegenrendészeti hatóság tájékoztatja a vele szemben hivatalból megindult idegenrendészeti eljárás okairól, eljárási jogairól és kötelezettségeiről.

(6) A hivatalból indított eljárásban az ügyfél a hatóság erre irányuló felhívására köteles közölni az érdemi döntéshez szükséges adatokat. Törvény vagy kormányrendelet jogkövetkezményeket állapíthat meg az adatszolgáltatási kötelezettség elmulasztása vagy valótlan adatok közlése esetére. Az adatszolgáltatást az ügyfél akkor tagadhatja meg, ha arra a tanúvallomást megtagadhatná.

7. CÍM

HATÓSÁGI INTÉZKEDÉSEK

A zár alá vétel

88/L. § (1) Ha a tényállás másként nem tisztázható vagy az jelentős késedelemmel járna, vagy a zár alá vétel mellőzése a tényállás tisztázásának sikerét veszélyeztetné, az idegenrendészeti hatóság jogosult valamely dolog birtokának a birtokos rendelkezése alóli elvonására (a továbbiakban: zár alá vétel).

(2) A zár alá vételt elrendelő, valamint a zár alá vétel megszüntetése iránti kérelmet elutasító végzés ellen nincs helye fellebbezésnek.

88/M. § A zár alá vett dologban tárolt adatokhoz történő hozzáféréshez szakértő közreműködését veszi igénybe az idegenrendészeti hatóság. Amennyiben a tárolt adatok személyes adatot tartalmaznak, annak felhasználására és a tárolására az idegenrendészeti eljárásban történő személyazonosság megállapítása érdekében szükséges ideig és mértékig van lehetősége az idegenrendészeti hatóságnak. A zár alá vett dologban tárolt adatokat az idegenrendészeti hatóság és az igénybe vett szakértő nem törölheti, és köteles a dolgot rendeltetésszerűen az adatok kinyerése érdekében használni.

88/N. § (1) Ha a zár alá vett dolog hamis vagy hamisított irat vagy okmány, az az idegenrendészeti eljárás lezárulását követően sem adható ki.

(2) Az ügyféltől zár alá vett pénzt a vele szemben megállapított pénzfizetési kötelezettség biztosítására vissza lehet tartani.

(3) Amennyiben az ügyféltől zár alá vett pénz az ügyfél részére önhibájából eredően nem adható vissza, az ügyfél részére történő visszaszolgáltatásra tett kísérletet követő egy év elteltével a hátrahagyott összeggel az idegenrendészeti hatóság rendelkezik.

8. CÍM

JOGORVOSLAT

A jogorvoslat szabályai

88/O. § A jogorvoslati eljárásban e törvény rendelkezéseit az e címben foglalt eltéréssel kell alkalmazni.

88/P. § (1) Az idegenrendészeti hatóság határozata ellen, ha törvény másként nem rendelkezik, jogorvoslatnak van helye.

(1a)474 Nincs helye jogorvoslatnak a tartózkodási engedély iránti eljárásokban az idegenrendészeti hatóság kérelemnek helyt adó döntésével szemben.

(2) Az idegenrendészeti hatóság végzése ellen önálló jogorvoslatnak akkor van helye, ha azt e törvény lehetővé teszi. Egyéb esetben a végzés elleni jogorvoslati jog a határozat, ennek hiányában az eljárást megszüntető végzés ellen igénybe vehető jogorvoslat keretében gyakorolható.

Fellebbezés

88/Q. § (1) A fellebbezési kérelem benyújtására – törvény vagy kormányrendelet eltérő rendelkezése hiányában – a döntés közlésétől számított tizenöt napon belül van lehetőség – jogszabály eltérő rendelkezése hiányában – az első fokon eljáró idegenrendészeti hatóságnál.

(2) A fellebbezésben nem lehet olyan új tényre hivatkozni, amelyről az ügyfélnek a döntés meghozatala előtt tudomása volt. A fellebbezést indokolni kell.

(3) Önálló fellebbezésnek van helye

a) a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasító,

b) e törvény eltérő rendelkezése hiányában az eljárást megszüntető,

c) az e törvényben meghatározott fizetési kötelezettséggel kapcsolatos,

d) az eljárási bírságot kiszabó,

e) a fellebbezési határidő elmulasztása miatt benyújtott igazolási kérelmet elutasító,

f)475 az iratbetekintési jog gyakorlására irányuló kérelem tárgyában hozott korlátozó vagy elutasító elsőfokú végzés ellen.

(4) Az elsőfokú idegenrendészeti hatóság a fellebbezést az ügy irataival együtt a fellebbezés beérkezésétől számított tíz napon – szakhatóság eljárása esetén tizenöt napon – belül terjeszti fel a másodfokú hatósághoz, kivéve, ha az idegenrendészeti hatóság a megtámadott döntést a fellebbezésben foglaltaknak megfelelően kijavítja, kiegészíti, módosítja, visszavonja vagy a fellebbezést érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, valamint ha a fellebbezést a felterjesztést megelőzően visszavonták. Az első fokú döntést hozó idegenrendészeti hatóság a felterjesztéssel egyidejűleg a fellebbezésről kialakított álláspontjáról is nyilatkozik.

(5) Ha az ügyfél a fellebbezési határidő elmulasztása miatt igazolási kérelmet nyújtott be, a határidő az ennek helyt adó döntés véglegessé válását követően kezdődik. Ha az ügyfél költségmentesség iránti kérelmet nyújtott be, a határidő a döntés véglegessé válását követően kezdődik. Ha a fellebbezést a fellebbezés elbírálására jogosult idegenrendészeti hatóságnál nyújtották be, a felterjesztésre nyitva álló határidő a fellebbezésnek az első fokú döntést hozó idegenrendészeti hatósághoz érkezésével kezdődik.

(6) Az elsőfokú döntést hozó idegenrendészeti hatóság megküldi a fellebbezést a szakhatóságnak. Ha a fellebbezés nem érinti a szakhatóság állásfoglalását, az elsőfokú döntést hozó hatóság mellőzi a fellebbezés szakhatóságnak való megküldését. A szakhatóság az állásfoglalását a fellebbezés alapján módosíthatja vagy visszavonhatja.

(7) A határozattal szemben benyújtott fellebbezés elbírálási határideje huszonegy nap, a végzéssel szemben benyújtott fellebbezés elbírálási határideje nyolc nap.

(8) Ha az eljáró idegenrendészeti hatóság döntésével szemben fellebbezésnek van helye és a másodfokú döntés meghozatalához nincs elég adat, vagy az első fokú döntés meghozatalát követően új tény merül fel, vagy egyébként a tényállás további tisztázása szükséges, a másodfokú döntést hozó idegenrendészeti hatóság a döntés megsemmisítése mellett az ügyben első fokú döntést hozó idegenrendészeti hatóságot végzésben új eljárásra utasíthatja, vagy a kiegészítő bizonyítási eljárás lefolytatását maga végzi el, és ennek alapján dönt.

(9) A másodfokon eljáró idegenrendészeti hatóság által hozott elsőfokú végzésekkel szemben nincs helye fellebbezésnek.

(10) Az elsőfokú döntést hozó idegenrendészeti hatóság érdemi vizsgálat nélkül elutasítja

a) az elkésett fellebbezést,

b) a fellebbezésre nem jogosulttól származó fellebbezést,

c) az önálló fellebbezéssel meg nem támadható végzés ellen irányuló fellebbezést és

d) a (2) bekezdésben foglaltak megsértésével benyújtott fellebbezést.

(11) Ha az ügyfél a (12) bekezdés szerinti hiánypótlásra nyitva álló határidőben nyújt be kérelmet a fellebbezési eljárásban való költségmentessége iránt, azt az elsőfokú döntést hozó hatóság bírálja el.

(12) A fellebbezési kérelmet az elsőfokú döntést hozó hatóság abban az esetben is érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, ha az ügyfél a fellebbezési eljárásért fizetendő illeték- vagy díjfizetési kötelezettségének az elsőfokú hatóság erre irányuló felhívása ellenére az erre tűzött határidő alatt nem tesz eleget, és költségmentességben sem részesül.

A közigazgatási per

88/R. § (1) Az idegenrendészeti eljárások ügyében indult közigazgatási perben – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a bíróság – a keresetlevél bírósághoz érkezésétől számított – hatvan napon belül dönt.

(2) A VIII. Fejezetben szabályozott eljárás kivételével az idegenrendészeti hatóság által hozott határozatot a bíróság nem változtathatja meg.

9. CÍM

A VÉGREHAJTÁS SZABÁLYAI

89. § (1) Ha az ügyfél az idegenrendészeti hatóság véglegessé vált döntésében foglalt kötelezésnek nem tett eleget, az végrehajtható. A végrehajtásról e törvény eltérő rendelkezése hiányában végzéssel kell rendelkezni.

(2) A végrehajtást elrendelő végzés ellen jogorvoslatnak helye nincs.

(3) Az idegenrendészeti hatóság a végrehajtást hivatalból rendeli el.

89/A. § Az e törvény alapján elrendelt pénzfizetési kötelezettség végrehajtását – ha törvény vagy kormányrendelet másként nem rendelkezik – az állami adóhatóság foganatosítja.

89/B. § (1) A törvény vagy végrehajtási rendelet alapján meghatározott pénzfizetési kötelezettség – e törvény eltérő rendelkezése hiányában – a teljesítési határidő utolsó napjától számított három év elteltével évül el.

(2) Nem lehet végrehajtani az eljárási bírságot, ha az eljárási bírság kiszabásáról rendelkező döntés véglegessé válásától számítva egy év eltelt. Az elévülési időbe nem számít be az eljárási bírság megfizetésére adott halasztás vagy részletfizetés ideje.

(3) Az elévülést félbeszakítja a meg nem fizetett eljárási bírság végrehajtása iránt tett intézkedés. A félbeszakítás napjával az elévülés ismét elkezdődik.

(4) Az eljárási bírság kiszabásáról rendelkező határozat véglegessé válásától számított két év elteltével nincs helye végrehajtásnak.

(5)476 Az ismeretlen helyen vagy külföldön tartózkodó beutazási és tartózkodási tilalom hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgárral szemben a magyar állam által megtérítési kötelezettséggel megelőlegezett költségek tekintetében elrendelt végzés végrehajtását az idegenrendészeti hatóság a beutazási és tartózkodási tilalom fennállásáig hivatalból felfüggeszti. A végrehajtás felfüggesztésének időtartama alatt az elévülés nyugszik.

90. § (1) Az idegenrendészeti hatóság által elrendelt egyéb – pénzfizetési kötelezésnek nem minősülő – kötelezés, az arról rendelkező döntés véglegessé válásától számított öt év elteltével évül el.

(2) A végrehajtás elévülését bármely végrehajtási cselekmény megszakítja.

(3) Nyugszik az elévülés a végrehajtás felfüggesztésének időtartama alatt.

(4) Az (1) bekezdésben meghatározott időponttól számított tíz év elteltével a határozat nem hajtható végre.

91. § A végrehajtást elrendelő hatóság a végrehajtást megszünteti, ha

a) a követelés elévült, és a végrehajtás megszüntetését a kötelezett kéri, vagy

b) a további végrehajtási eljárási cselekményektől eredmény nem várható.

10. CÍM

AZ ELJÁRÁSI KÖLTSÉG, AZ ELJÁRÁSI KÖLTSÉG VISELÉSE ÉS ELŐLEGEZÉSE

92. § (1) Eljárási költség mindaz a költség, ami az idegenrendészeti eljárás során felmerül.

(2) A kérelemre induló idegenrendészeti eljárások díját külön jogszabály határozza meg.

(3) Azon eljárási költséget, amelynek viselésére senki nem kötelezhető, az eljáró idegenrendészeti hatóság viseli.

(4) A bizonyítási eljárással járó költségeket a bizonyítást indítványozó fél előlegezi.

(5) Az előlegezésről a hatóság a költségek felmerülésekor dönt, ha azonban a felmerülő költségek jelentősebb összeget érnek el, vagy más körülmény ezt indokolttá teszi, a hatóság elrendelheti, hogy az ügyfél a költségek fedezésére előreláthatóan szükséges összeget a hatóságnál előzetesen helyezze letétbe.

(6)477 Az idegenrendészeti eljárások során, amennyiben külön jogszabályban meghatározott igazgatási szolgáltatási díj nem került meghatározásra, az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény rendelkezései szerint kell eljárni.

11. CÍM

JOGI SEGÍTSÉGNYÚJTÁS

92/A. § A harmadik országbeli állampolgárnak a kiutasítással kapcsolatos idegenrendészeti eljárásokban lehetőséget kell biztosítani arra, hogy saját költségén jogi segítséget vegyen igénybe, jogi képviselőt bízzon meg. A hatóság a jogi tanácsadáshoz – szükség esetén tolmács biztosítása útján – segítséget nyújt.

92/B. § (1) A harmadik országbeli állampolgár az idegenrendészeti kiutasítás elrendeléséről szóló határozat közigazgatási perben való megtámadásához – kérelem alapján – külön jogszabályban meghatározott ingyenes jogi segítségnyújtást vehet igénybe.

(2) Az idegenrendészeti hatóság a véglegessé vált kiutasító határozat megtámadásához szükséges jogi segítségnyújtás iránti kérelmet haladéktalanul, a kiutasító határozat egy példányával együtt elektronikus hírközlő eszköz (különösen telefon, elektronikus levél) útján továbbítja a jogi segítségnyújtó szolgálatnak.

12. CÍM

EGYÉB ELJÁRÁSI SZABÁLYOK

92/C. § Az e törvény által szabályozott eljárások során az e törvényben meghatározott eltérésekkel alkalmazni kell az Ákr.

X. Fejezet

A HARMADIK ORSZÁGBELI ÁLLAMPOLGÁROK ADATAINAK KEZELÉSÉRE VONATKOZÓ SZABÁLYOK

93. § Az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgár e törvény alapján nyilvántartott személyes adatait személyazonosítás, az okmányok hitelességének ellenőrzése, a jogszerű tartózkodás időtartamának megállapítása, illetve a párhuzamos eljárások megakadályozása céljából a központi idegenrendészeti nyilvántartásban kezeli.

93/A. §479 Az idegenrendészeti hatóság a központi idegenrendészeti nyilvántartással kapcsolatos adatfeldolgozási feladatok ellátásával csak államigazgatási szervet, a bűnügyi nyilvántartási rendszerről szóló törvény szerinti szakértői nyilvántartó szervet vagy kizárólagos állami tulajdonú gazdálkodó szervezetet bízhat meg.

94. § A központi idegenrendészeti nyilvántartás az idegenrendészeti résznyilvántartások hatálya alá tartozó személyek következő természetes személyazonosító adatait (a továbbiakban: természetes személyazonosító adatok) tartalmazza:

a) családi és utónév (nevek);

b) születési családi és utónév (nevek);

c) előző családi és utónév (nevek);

d) születési hely és idő;

e) nem;

f) anyja születési családi és utóneve (utónevei);

g) állampolgárság (állampolgárságok) vagy hontalan státusz.

94/A. §480 A 95. § (1) bekezdésében, a 96. § (1) bekezdésében, a 97. § (1) bekezdésében, a 98. § (1) bekezdésében, a 99. § (1) bekezdésében, a 99/A. § (1) bekezdésében, a 100. § (1) bekezdésében, a 101. § (1) bekezdésében, a 102. § (1) és (2) bekezdésében, a 103. § (1) bekezdésében és a 104. § (1) bekezdésében meghatározott nyilvántartás – a természetes személyazonosító adatok, valamint a lakcím-azonosító adatok kivételével – közhiteles hatósági nyilvántartásnak minősül.

Idegenrendészeti résznyilvántartások

95. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a vízum iránti kérelem és a kiadott vízum, illetve vízumot helyettesítő engedély (a továbbiakban e §-ban együtt: vízum) alapján a harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatok;

b) az arcképmás;

c) az úti okmány azonosító adatai;

d)481 a beutazás célja és a tartózkodás tervezett időtartama, korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti országa;

e) a beutazásához és tartózkodásához szükséges feltételeket igazoló okiratokban szereplő adatok;

f) a vízum kiadása vagy meghosszabbítása iránti kérelem elutasításának, valamint a vízum visszavonásának ténye és azok indoka;

g)482 a kiadott (meghosszabbított) vízum száma, érvényességi ideje, valamint a területi érvényességére vonatkozó adat;

h)483 a be- és kiutazás ideje, a határátlépés helye, következő szokásos tartózkodási hely szerinti országa;

i) a szálláshely címe;

j)484 az arcképmáshoz rendelt, az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben meghatározott technikai kapcsoló számot.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság vízumkérelem elutasítása esetén annak időpontjától, a kiadott (meghosszabbított) vízum esetén annak érvényességi idejének lejártát, illetve visszavonását követő öt évig kezeli.

(3)485 A Vízumkódex VI. fejezete alapján Magyarország közúti, légi vagy vízi határátkelőhelyén előterjesztett vízumkérelem esetén a kérelmező ujjnyomatát rögzítő idegenrendészeti hatóság az ujjnyomat-adatot a vízumkérelem elbírálásáért felelős idegenrendészeti hatóságnak továbbítja, abból a célból, hogy a vízumkérelem elbírálásáért felelős idegenrendészeti hatóság azt – a VIS rendelet 9. cikke alapján – a Vízuminformációs Rendszerbe bevigye.

(4)486 Az ujjnyomat-adatot a kérelmező ujjnyomatát rögzítő idegenrendészeti hatóság kizárólag az ujjnyomat-adatnak a vízumkérelem elbírálásáért felelős idegenrendészeti hatóságnak történő továbbításáig kezelheti. Az ujjnyomat-adatot ezt követően haladéktalanul törölni kell.

(5)487 Az ujjnyomat-adatot a vízumkérelem elbírálásáért felelős idegenrendészeti hatóság kizárólag az ujjnyomat-adatnak a Vízuminformációs Rendszerbe történő beviteléig kezelheti. Az ujjnyomat-adatot ezt követően haladéktalanul törölni kell.

96. § (1)488 Az idegenrendészeti hatóság a tartózkodási engedély iránti kérelem, valamint a mobilitással kapcsolatos értesítés és a kiadott tartózkodási engedély, valamint mobilitási igazolás alapján a harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatok;

b) az arcképmás;

c) az úti okmány azonosító adatai;

d) a tartózkodás célja és tervezett időtartama, a korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti országa;

e) a beutazásához és tartózkodásához szükséges feltételeket igazoló okiratokban szereplő adatok;

f) a tartózkodási engedély, valamint mobilitási igazolás kiadása vagy meghosszabbítása iránti kérelem elutasításának vagy a kifogásnak, valamint a tartózkodási engedély vagy mobilitási igazolás visszavonásának ténye, azok indoka;

g) a kiadott (meghosszabbított) tartózkodási engedély, valamint mobilitási engedély száma, sorozatszáma, érvényességi ideje;

h) az első beutazás és az utolsó kiutazás időpontja, a következő szokásos tartózkodási hely szerinti országa;

i) a szálláshely címe;

j) a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, a Tanács 2002. június 13-i 1030/2002/EK rendelet, a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet, valamint a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2017. október 25-i (EU) 2017/1954 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti arcképmás és ujjnyomat;

k) az arcképmáshoz rendelt, az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben meghatározott technikai kapcsoló szám.

(2)489 Az (1) bekezdés a)–i) pontjában meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság a tartózkodási engedély iránti kérelem elutasítása, vagy a mobilitási értesítés elleni kifogás esetén annak időpontjától, a kiadott (meghosszabbított) tartózkodási engedély vagy mobilitási igazolás esetén annak érvényességi idejének lejártát, illetve visszavonását követő öt évig kezeli.

(3)490 Az (1) bekezdés j) pontjában meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság a tartózkodási engedély iránti kérelem tárgyában hozott véglegessé vált és végrehajtható döntésig, illetve a 29. § (1) bekezdés a)–b) és d)–f) pontjában, illetve (1a) bekezdésében meghatározott humanitárius tartózkodási engedély kiadásáig kezelheti, azt követően haladéktalanul törölni kell.

(4)491 Az (1) bekezdés e) pontjában meghatározott adatok az összevont kérelmezési eljárás vonatkozásában különösen a következők:

a) a foglalkoztató adatai (név, cím, székhely, telephely, gazdálkodási forma, adószám, KSH-szám),

b) a munkavégzés helye,

c) a munkakör (FEOR-szám), valamint

d) a foglalkoztatásra irányuló jogviszony időtartama.

96/A. §492 A kishatárforgalmi engedély kiadásához rögzített, a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, 2002. június 13-i 1030/2002/EK tanácsi rendelet, valamint a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet szerinti arcképmás- és ujjnyomatadatot az idegenrendészeti hatóság a kishatárforgalmi engedély iránti kérelem tárgyában hozott véglegessé vált és végrehajtható döntésig kezelheti, azt követően haladéktalanul törölni kell.

97. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a meghívó, továbbá a meghívott harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezeli:

a) a meghívó természetes személy természetes személyazonosító adatai, illetve a meghívó jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet megnevezése;

b) a meghívó természetes személy lakcíme, illetve a meghívó jogi személy, jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet székhelye (telephelye);

c) a meghívott harmadik országbeli állampolgár természetes személyazonosító adatai;

d) a kötelezettségvállalás időtartama;

e) a hatósági hozzájárulással ellátott meghívólevél sorszáma;

f) a hatósági hozzájárulás megtagadásának ténye és annak indoka.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság a kötelezettségvállalás megszűnését követő öt évig kezeli.

98. § (1) Az idegenrendészeti hatóság az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás alapján a harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatok;

b) az arcképmás;

c) az úti okmány azonosító adatai;

d) az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás kiállításának indoka;

e) az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás meghosszabbítása, valamint a visszavonásának ténye, azok indoka;

f) a kiadott (meghosszabbított) ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás száma, sorozatszáma, érvényességi ideje;

g) a szálláshely címe;

h)493 az arcképmáshoz rendelt, az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben meghatározott technikai kapcsoló számot.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság a kiadott (meghosszabbított) ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás érvényességi idejének lejártát, illetve visszavonását követő öt évig kezeli.

99. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a kiadott bevándorlási engedély és letelepedési engedély, valamint ideiglenes letelepedési engedély, nemzeti letelepedési engedély vagy EK letelepedési engedély iránti kérelem és kiadott ideiglenes letelepedési engedély, nemzeti letelepedési engedély vagy EK letelepedési engedély alapján a harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatok;

b) az arcképmás;

c) az úti okmány azonosító adatai;

d) az engedélyek kiadásához szükséges feltételeket igazoló okiratokban szereplő adatok;

e) az engedélyek kiadása iránti kérelem elutasításának vagy visszavonásának ténye, azok indoka;

f) a kiadott (meghosszabbított) engedélyek száma, sorozatszáma, érvényességi ideje;

g)494 az első beutazás és a végleges kiutazás időpontja, korábbi szokásos tartózkodási hely szerinti országát, a következő szokásos tartózkodási hely szerinti országa.

h) a lakcím;

i) a személyi azonosító;

j) a személyazonosító igazolvány okmányszáma;

k)495 a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, 2002. június 13-i 1030/2002/EK tanácsi rendelet, valamint a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet szerinti arcképmás és ujjnyomat;

l)496 az arcképmáshoz rendelt, az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben meghatározott technikai kapcsoló számot.

(1a)497 Az (1) bekezdés h)–j) pontjában meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság kizárólag a polgárok személyi adatainak és lakcímének nyilvántartásáról szóló 1992. évi LXVI. törvény hatálya alá tartozó esetben kezeli.

(2)498 Az (1) bekezdés a)–j) pontjában meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság az engedélyek iránti kérelem elutasítása esetén annak időpontjától, illetve a jogállás megszűnésétől számított húsz évig kezeli.

(3)499 Az (1) bekezdés k) pontjában meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság az engedély iránti kérelem tárgyában hozott véglegessé vált és végrehajtható döntésig kezelheti, azt követően haladéktalanul törölni kell.

99/A. §500 (1) Magyarország külképviselete és az idegenrendészeti hatóság az úti okmányt vagy egyszeri utazásra jogosító okmányt kérelmező harmadik országbeli állampolgárra vonatkozóan kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatokat,

b) a bevándorolt, letelepedett, hontalan státuszt igazoló okmány számát, az okmány érvényességi idejét,

c) szálláshelyének címét, illetve lakcímét, valamint hozzájárulása esetén e-mail címét, telefonszámát,

d) az állampolgár arcképmását és saját kezű aláírását,

e) a kiskorú, továbbá a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett állampolgár törvényes képviselőjének személyi adatait, személyi azonosítóját, személyazonosságát igazoló hatósági igazolványának számát és saját kezű aláírását,

f) kiskorú esetében a külföldre utazáshoz hozzájáruló nyilatkozat adatait, és a szülői felügyeleti jog megszűnését, illetve szünetelését igazoló jogerős határozat adatai közül a bíróság vagy hatóság megnevezését, ügyszámát, a határozat keltét, a szünetelés időtartamát, a megszüntetés kezdő időpontját,

g) a kiadott úti okmány típusát, számát, érvényességi idejét,

h) az úti okmány cseréjére, pótlására vonatkozó adatokat,

i) a Schengeni Információs Rendszerben elhelyezendő figyelmeztető jelzés (a továbbiakban: figyelmeztető jelzés) kezelésével kapcsolatos adatokat,

j) az útlevélhatósági eljárást lefolytató alkalmazott egyedi azonosító kódját,

k) a külföldre utazás korlátozásának tényét vagy annak törlését,

l) az úti okmány iránti kérelem elutasításának indokát.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság az úti okmány iránti kérelem elutasítása esetén annak időpontjától, a kiadott úti okmány esetén annak érvényességi ideje lejártát, illetve visszavonását követő 10 évig kezeli.

100. § (1)501 Az idegenrendészeti hatóság az úti okmány és a tartózkodásra jogosító okmány elvesztését, eltulajdonítását bejelentő harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatok;

b)502 az elveszettként, eltulajdonítottként, megsemmisültként bejelentett úti okmány vagy tartózkodásra jogosító okmány típusa, azonosító adatai, valamint a Schengeni Információs Rendszerbe elhelyezett figyelmeztető jelzés ténye;

c) a bejelentés időpontja;

d) az első beutazás helye, ideje;

e) a szálláshely címe, lakcím;

f) a bejelentést felvevő szerv megnevezése;

g) a tartózkodásra jogosító igazolás száma, érvényessége és a kiállító hatóság megnevezése;

h) az új úti okmány típusa, száma és érvényessége.

(2)503 Az idegenrendészeti hatóság az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az okmány megtalálásáig, ennek hiányában az adatbeviteltől számított legfeljebb 10 évig kezeli.

101. § (1) Az idegenrendészeti hatóság a harmadik országbeli állampolgár szálláshelyének, lakóhelyének bejelentésével összefüggő következő adatait kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatok;

b) a bejelentkezés, kijelentkezés időpontja;

c) a szálláshely címe, lakcím.

(2) Az idegenrendészeti hatóság az (1) bekezdésben meghatározott adatokat a szálláshely, lakóhely bejelentésétől, illetve a vendégkönyv leadásától számított öt évig kezeli.

102. § (1)504 Az idegenrendészeti hatóság a Magyarország vagy az Európai Unió tagállamai területének elhagyására kötelezett, a kijelölt helyen tartózkodásra kötelezett, az idegenrendészeti kiutasítás, a menekültügyi hatóság által elrendelt kiutasítás, a bírói kiutasítás, a beutazási és tartózkodási tilalom, a kiutasítást előkészítő őrizet, valamint az idegenrendészeti őrizet hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatok,

b) az arcképmás és az ujjnyomat,

c) az elrendelő szerv megnevezése, az elrendelő határozat száma, valamint

d) az intézkedés, kötelezés elrendelő határozat szerinti jogalapja, határideje vagy időtartama.

(2) Az idegenrendészeti hatóság a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtás kérése, illetve engedélyezése céljából a harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezelheti:

a) a természetes személyazonosító adatok;

b) az úti okmány típusa, száma és érvényessége;

c) a kiutasítás végrehajtásához igénybe vett légijárat (-járatok) adatai (járatszám, indulási és érkezési hely, az indulás és érkezés ideje);

d) a hatósági kíséret indokoltsága;

e) az orvosi ellátásra, azonosítható járványos betegségre vonatkozó adatok;

f) a korábbi sikertelen kiutasítási kísérletekre vonatkozó adatok.

(3) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság a kötelezés vagy a tilalom megszűnését követő öt évig kezeli.

(4) A (2) bekezdésben meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság az átszállítás kezdeményezését követő öt évig kezeli.

103. §505 (1) Az idegenrendészeti hatóság a külföldre utazási korlátozás hatálya alatt álló harmadik országbeli állampolgárral kapcsolatos következő adatokat kezeli:

a) a harmadik országbeli állampolgár természetes személyazonosító adatai, valamint

b) a külföldre utazási korlátozást kezdeményező szerv megnevezése,

c)506 a harmadik országbeli állampolgár úti okmányának típusa, száma, érvényességi ideje.

(2)507 Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság a korlátozás megszűnését követő három évig kezeli.

104. § (1)508 Az idegenrendészeti hatóság a nemzetközi szerződésekben vállalt kötelezettségek teljesítése céljából a Magyarországon őrizetbe vett, letartóztatott vagy személyi szabadságában bármely más módon korlátozott, továbbá a rendkívüli eseményekben (haláleset, súlyos sérüléssel járó baleset stb.) érintett harmadik országbeli állampolgár következő adatait kezeli:

a) a természetes személyazonosító adatok;

b) a szálláshely címe, lakcím;

c) a büntetőeljárás adatai (a bűncselekmény törvényi minősítése és megnevezése), az eljáró szerv megnevezése és ügyszáma;

d) a rendkívüli esemény adatai, az eljáró szerv megnevezése és ügyszáma.

(2) Az (1) bekezdésben meghatározott adatokat az idegenrendészeti hatóság a tájékoztatási kötelezettség teljesítésétől számított három évig kezeli.

105. § Az idegenrendészeti hatóság a Dublini Egyezmény hatékony alkalmazása érdekében az ujjnyomatok összehasonlítására irányuló „Eurodac” létrehozásáról szóló, 2000. december 11-i, 2725/2000/EK tanácsi rendelet 8. cikk (1) pontjában meghatározott adatokat kezeli.

105/A. §509 Az idegenrendészeti hatóság a gyakornokot foglalkoztató szervezetek következő adatait kezeli:

a) a fogadó szervezet nevét, székhelyét és adószámát;

b) a gyakornoki program kezdetét és végét, megnevezését;

c) a gyakornok program folytatásától eltiltott szervezet esetén a tilalom kezdetének és megszűnésének időpontját, valamint a tilalom okát.

106. § (1) Az idegenrendészeti hatóság az idegenrendészeti résznyilvántartásokból jogszabályban meghatározott feladataik ellátása céljából – törvényben meghatározott adatkörben –

a) az igazságszolgáltatási szervek,

b)510 a nyomozó hatóság és az előkészítő eljárást folytató szerv,

c) a nemzetbiztonsági szolgálatok,

d) a menekültügyi hatóság,

e) az adóhatóságok,

f) az idegenrendészeti eljárásban közreműködő szakhatóságok,

g) a vámhatóság,

h)511 az állampolgársági ügyekben eljáró szerv és az állampolgársági ügyekért felelős miniszter,

i) a személyi adat- és lakcímnyilvántartással kapcsolatos ügyekben eljáró hatóság,

j) a munkaügyi hatóság,

k) a munkavédelmi hatóság és

l) a közegészségügyi hatóság,

m)512 a nyugdíjbiztosítási igazgatási szerv,

n)513 a helyi önkormányzat hatósági feladatot ellátó szerve és

o)514 az fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala,

p)515 a szabálysértési eljárás alá vont személy személyazonosságának ellenőrzéséhez a szabálysértési, illetve az előkészítő eljárást folytató hatóságok,

q)516 a befogadás során az elítélt személyazonosságának ellenőrzése érdekében a büntetés-végrehajtási intézet,

r)517 a Menekültügyi, a Migrációs és az Integrációs alapra, valamint a rendőrségi együttműködés, a bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem, valamint a válságkezelés pénzügyi támogatására szolgáló eszközre vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 2014. április 16-i 514/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 27. cikkéből következően, a támogatások felhasználása ellenőrizhetőségének biztosítása érdekében a 2014–2020 közötti programozási időszakban a Belső Biztonsági Alapból és a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból származó támogatások felhasználásáról szóló kormányrendeletben meghatározott Felelős Hatóság (a továbbiakban: Felelős Hatóság),

s)518 a cégnyilvántartásban szereplő személyek személyazonosságának ellenőrzéséhez a céginformációs és az elektronikus cégeljárásban közreműködő szolgálat

részére továbbíthat adatot.

(1a)519 Az idegenrendészeti hatóság az idegenrendészeti résznyilvántartásokból a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központnak az utasadatok kockázatelemzéséhez továbbíthat adatot.

(1b)520 A legfőbb ügyész, illetve az igazságügyért felelős miniszter a kegyelmi eljárás során a 102. § (1) bekezdés a), c) és d) pontja, valamint a 104. § (1) bekezdése szerinti résznyilvántartásokból igényelhet adatokat. Az igazságügyért felelős miniszter az egyes bírósági eljárások elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítésével összefüggő egyezségkötési eljárás és az alaptalanul alkalmazott szabadságkorlátozással összefüggő egyszerűsített kártalanítási eljárás során – az eljárás lefolytatásához szükséges természetes személyazonosító adatokról, lakcím adatokról és értesítési cím adatokról – az idegenrendészeti résznyilvántartásokból igényelhet adatokat.

(1c)521 Az idegenrendészeti hatóság a központi idegenrendészeti nyilvántartáshoz a Magyar igazolvány, illetve a Magyar hozzátartozói igazolvány kiadása iránti kérelmet elbíráló hatóság részére a kérelem elbírálására irányuló eljárás során a jogosultsági feltételek vizsgálatához, továbbá az igazolvány visszavonására irányuló eljárás során a visszavonási ok fennállásának vizsgálatához a kiutasításra, a beutazási és tartózkodási tilalom fennállására, valamint a bevándorolt vagy letelepedett jogállás fennállására vonatkozó adatok tekintetében közvetlen hozzáférést biztosít.

(2)522 Az (1)–(1c) bekezdésben meghatározott adattovábbításról az idegenrendészeti hatóság adattovábbítási nyilvántartást vezet, amely tartalmazza, hogy mely szervnek, milyen célból továbbított adatokat. Az idegenrendészeti hatóság az adattovábbítási nyilvántartásban az adatokat az adat továbbításától számított öt évig kezeli.

(3) Az adattovábbítási nyilvántartásban szereplő adatokkal kapcsolatos tájékoztatás nemzetbiztonsági és bűnüldözési érdekből megtagadható.

(4) Az idegenrendészeti hatóság e törvény szerinti eljárása során adatot igényelhet:

a) a személyi adat- és lakcímnyilvántartásból,

b) a bűntettesek, a kényszerintézkedés, illetve a büntetőeljárás alatt állók nyilvántartásából,

c)523 a közvetlen hozzáférés útján a körözési nyilvántartásból,

d) a munkavállalási engedéllyel rendelkezők nyilvántartásából,

e) a cégnyilvántartásból,

f)524 az egyéni vállalkozók nyilvántartásából és

g) a közegészségügyi hatóságtól,

h)525 a köztartozásmentes adózói adatbázisból,

i)526 a felsőoktatási információs rendszer működéséért felelős szerv által vezetett felsőoktatási információs rendszerből,

j)527 törvényben meghatározott esetben az adóhatóságtól,

l)529 az e törvényben meghatározott szakhatósági eljárásokon túl Magyarország rendvédelmi- és nemzetbiztonsági szerveitől.

(5)530 Az idegenrendészeti hatóság az arckép profil nyilvántartás részére arckép profil létrehozása és nyilvántartásba vétele céljából a 95. §, 96. §, 98. § és 99. § szerinti résznyilvántartások hatálya alá tartozó személyek arcképmását, valamint az arcképmáshoz rendelt technikai kapcsoló számot átadja.

(6)531 Az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben meghatározott igénybevételre jogosult szervek – az e törvényben meghatározott feltételekkel – az arcképmáshoz rendelt, az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben meghatározott technikai kapcsoló szám közlésével is igényelhetnek adatot a nyilvántartásból.

(7)532 Az idegenrendészeti hatóság – az arcképelemzési nyilvántartásról és az arcképelemző rendszerről szóló törvényben meghatározott technikai kapcsoló szám alkalmazásával – köteles haladéktalanul adatszolgáltatást teljesíteni az arckép profil nyilvántartás vezetéséért felelős szervnek a 95. §, 96. §, 98. § és 99. § szerinti résznyilvántartások hatálya alá tartozó személyek arcképmás adatának nyilvántartásba vételéről, valamint az arcképmás adat változásáról.

(8)533 Az idegenrendészeti hatóság a körözési nyilvántartási rendszer részére – az arcképmás nyilvántartásba vétele céljából – a körözési nyilvántartási rendszerről szóló törvényben meghatározottak szerint a 95. §, 96. §, 98. § és 99. § szerinti résznyilvántartások hatálya alá tartozó személyek arcképmását átadja.

(9)534 Az idegenrendészeti hatóság e törvény szerinti eljárása során a Nemzetközi Bűnügyi Rendőrség Szervezetének az INTERPOL FIND személyi körözések modul hálózati adatbázis által elérhető nyilvántartásaiban szereplő, az e törvény alapján kezelhető adatok körébe tartozó személyes adatokat átveheti és kezelheti.

107. § (1) Az idegenrendészeti hatóság az idegenrendészeti résznyilvántartásokból külföldi bűnüldöző, határőrizeti, idegenrendészeti és igazságszolgáltatási szervnek, nemzetközi szervezetnek, illetve közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktussal létrehozott közösségi szervnek közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus vagy nemzetközi szerződés alapján – az azokban meghatározott adatkörben – továbbíthat adatot.

(2) Az idegenrendészeti hatóság az (1) bekezdésben meghatározott szervektől, szervezetektől közvetlenül alkalmazandó közösségi jogi aktus vagy nemzetközi szerződés alapján – az azokban meghatározott adatkörben – vehet át adatot.

(2a)535 A Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ, valamint a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködéséről szóló törvény alapján közvetlen információcserére feljogosított magyar bűnüldöző szerv az EGT-tagállam vagy harmadik ország bűnüldöző szerve részére a bűnüldöző szervek nemzetközi együttműködésének tárgyában létrehozott, törvénnyel kihirdetett nemzetközi szerződés alapján, az abban meghatározott adatkörben és célból az idegenrendészeti résznyilvántartásokból adatot továbbíthat.

(3)536 A Vízuminformációs Rendszerből a VIS rendelet 15–20. cikke szerinti célokból a Kormány által rendeletben meghatározott idegenrendészeti hatóságok vehetnek át közvetlen hozzáféréssel adatot.

(4)537 Az idegenrendészeti hatóság az ideiglenes és az EK letelepedési engedély kiadására, valamint az idegenrendészeti kiutasításra vonatkozó eljárásban a 34. § (9)–(10) bekezdése és a 45. § (2b) bekezdése szerinti megkeresés során az Európai Unió tagállamától a harmadik országbeli állampolgár 94. §-ban meghatározott személyes adatait, valamint a menekültkénti elismerésre vagy kiegészítő védelem fennállására vonatkozó adatokat veheti át.

108. §538 (1) Az e törvény alapján kezelt adatok statisztikai célra felhasználhatók, és azokról személyazonosításra alkalmatlan módon a központi idegenrendészeti nyilvántartást kezelő szerv statisztikai célra adatokat szolgáltathat.

(2) A 95. § (1) bekezdésben, a 96. § (1) bekezdésben, a 98. § (1) bekezdésben, valamint a 99. § (1) bekezdésében foglalt adatokból a Központi Statisztikai Hivatal részére statisztikai célú adatkezelés érdekében az adatok személyazonosításra alkalmas módon is átadhatók.

108/A. §539 (1) A Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (a továbbiakban: Alap) által finanszírozott intézkedésekben résztvevőkről az 514/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 25. cikk (1) bekezdés a) pontjában meghatározott Felelős Hatóság a támogatások felhasználása ellenőrizhetőségének biztosítása érdekében nyilvántartást vezet.

(2) A nyilvántartás tartalmazza az Alapnak a Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alapból származó támogatások felhasználásáról szóló kormányrendelet szerinti célcsoportjába tartozó személyek alábbi adatait, amelyet az Alap által finanszírozott kedvezményezettek szolgáltatnak:

a) családi és utónév,

b) születési hely,

c) születési idő,

d) nem,

e) állampolgárság,

f) Magyarországon való tartózkodás jogcíme,

g) ha a célcsoportba tartozó személy különleges bánásmódot igényel, illetve amennyiben ezen belül a célcsoportba tartozó személy kísérő nélküli kiskorú, ennek tényét is,

h) a célcsoportba tartozó személy Magyarországon kiállított okmányának száma.

(3) A (2) bekezdés alapján nyilvántartásba vett adatokba az uniós támogatások felhasználásának ellenőrzését végző szerv tekinthet be.

(4) A nyilvántartásban rögzített adatok statisztikai célra felhasználhatók és statisztikai célú felhasználásra – személyazonosításra alkalmatlan módon – átadhatók.

(5) A (2) bekezdés szerinti adatokat az Alap a 2014–2020 közötti európai uniós költségvetési időszakban rendelkezésre álló forrásaira vonatkozó elszámolhatósági időszak végét követő tíz évig kezeli.

108/B. §540 (1) A külpolitikáért felelős miniszter a nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítése érdekében jogosult kezelni a Magyarországon működő diplomáciai és hivatásos konzuli tisztviselő által vezetett konzuli képviseletek, nemzetközi szervezetek, valamint azok magyarországi kirendeltsége, telephelye, irodája, továbbá a nemzetközi szerződésben biztosított kiváltságokkal és mentességekkel törvény alapján rendelkező szervezetek (a továbbiakban együtt: képviselet) vagy mindezek nemzetközi szerződés alapján mentességre jogosult tagjai és családtagjaik alábbi adatait:

a) a családi és utónevét, születési helyét és idejét, nemét és állampolgárságát, diplomáciai rangját, vagy katonai rendfokozatát és arcképmását,

b) útlevele vagy személyazonosító igazolványa adatait és annak fénymásolatát,

c) az őt alkalmazó külképviselet megnevezését és az ott betöltött munkakörét, beosztását,

d) kihelyezetti vagy családtagi minőségét,

e) a szolgálati célú tartózkodás kezdetének és tervezett befejezésének időpontját,

f) magyarországi tartózkodási helye címét,

g) az azonosító okmányokon szerepeltetett címét,

h) a szolgálati ideje alatt vele magyarországi közös háztartásban élő hozzátartozója

ha) családi és utónevét,

hb) születési helyét és idejét,

hc) állampolgárságát,

hd) rokonsági fokának megjelölését,

he) személyazonosító okmányának vagy útlevelének számát, arcképmását,

i) a fenti személyek kizárólagos magánalkalmazásában álló, külföldi állampolgárságú személyek h) pont ha), hb) és hc) alpontja szerinti adatait és alkalmazásuk minőségét, munkakörüket.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt adatokon felül a külpolitikáért felelős miniszter a nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítése érdekében jogosult kezelni:

a) a Magyarországon működő, tiszteletbeli konzuli tisztviselő által vezetett konzuli képviseletek tagjainak az (1) bekezdés h) pont ha), hb) és hc) alpontja szerinti adatait,

b) az (1) bekezdésben megjelölt személyek és intézmények által használt, különleges rendszámmal ellátott gépjárművek adatait, valamint

c) az a) pontban megjelölt képviselet hivatali céljaira fenntartott gépjármű adatait.

108/C. §541 A 108/B. §-ban meghatározott nyilvántartás vezetésének célja a 108/B. § (1) bekezdésben meghatározott szervezetek és személyek tekintetében fennálló, nemzetközi szerződésekben foglalt, illetve a nemzetközi jog általánosan elismert szabályaiból eredő és a magyar jogszabályokban meghatározott jogállás biztosítása. Az adatok kezelése, amennyiben jogszabály hosszabb időt nem állapít meg, 30 év.

108/D. §542 (1) A külpolitikáért felelős miniszter a 108/B. § (1) bekezdés a), c), d) és e) pontjában, h) pontjának ha), hb), hc), és hd) alpontjában, valamint i) pontjában meghatározott adatokról az érintett személyt vagy annak jogos érdekét érintő eljárás lefolytatása érdekében

a) az illetékes bíróság,

b) az eljáró ügyészség,

c) az eljáró nyomozó hatóság,

d) az eljáró szabálysértési hatóság,

e) a nemperes eljárást lefolytató közjegyző,

f) az idegenrendészeti hatóság,

g) az állami adó- és vámhatóság,

h) a fenti, lakcímkártyával nem rendelkező személyek tekintetében a magyarországi tartózkodási hely szerint illetékes helyi önkormányzat jegyzője, illetve az illetékes fővárosi és megyei kormányhivatal járási (fővárosi kerületi) hivatala,

i) külön törvény szerinti felderítési, nemzetbiztonsági védelmi és elhárítási, információszerzési, továbbá nemzetbiztonsági, belső biztonsági és bűnmegelőzési ellenőrzési célból a nemzetbiztonsági szolgálatok,

j) a 108/B. §-ban meghatározott személyek vagy szervezetek kérése alapján, a kérelemben meghatározott adattartalommal, pénzintézeti, oktatási, vagy más, az életvitelük szempontjából szükséges, lakcímkártyát vagy bejegyzést igénylő eljárásban az eljárás vagy jogügylet feltételeit meghatározó szervezetek

részére adatot szolgáltat.

(2) Az (1) bekezdésben foglalt adatszolgáltatás további feltétele, hogy az adatszolgáltatást kérő szerv, az általa kért adatok tekintetében az adatkezelés célját és adatkezelési jogosultságát igazolja.

(3) Az (1) bekezdés szerinti valamennyi adatszolgáltatásról a külkapcsolatokért felelős miniszter nyilvántartást vezet.

108/E. §543 A külpolitikáért felelős miniszter jogosult a 108/B. §-ban meghatározott szervezetek és személyek magyarországi jogállását, adatait és jogosultságait tanúsító igazolványt, okiratot kibocsátani, a kötelező adattartalomra vonatkozó jogszabályok figyelembevétele mellett annak formátumát és kibocsátásának eljárásrendjét megállapítani. Az igazolvány az abban foglalt adatokat közhitelesen igazolja.

XI. Fejezet

ZÁRÓ RENDELKEZÉSEK

Hatálybalépés

109. § (1) Ez a törvény – a (2)–(5) bekezdésben foglaltak kivételével – 2007. július 1-jén lép hatályba.

(2) E törvény

e) 16. § (1) bekezdésében a „tartózkodási vízummal vagy” szövegrész,

g) 33. § (2) bekezdés c) pontjában az „illetve beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés” szövegrész,

h) 42. § (4) bekezdés a) pontjában az „illetve beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés” szövegrész,

i) 65. § (3) bekezdése, valamint

j) 95. § (1) bekezdés g) pontjában a „valamint a területi érvényességére vonatkozó adat” szövegrész

a Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon lép hatályba.

(3) A Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon e törvény

a) 14. § (1) bekezdés a) pontja helyébe a következő rendelkezés lép:

a) tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum, amely egyszeri, tartózkodási engedély átvétele céljából történő beutazásra és legfeljebb harminc napos tartózkodásra jogosít a Magyar Köztársaság területén;”;

b) 15. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

15. § „(1) Tartózkodási engedély átvételére jogosító vízumot az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, akinek a részére e törvény alapján tartózkodási engedély kiadását engedélyezték.
(2) A tartózkodási engedély átvételére jogosító vízum érvénytelen, ha a kiadása alapjául szolgáló tartózkodási engedélyt visszavonták vagy visszavonásának lenne helye.
(3) Szezonális munkavállalási vízumot, illetve nemzeti vízumot az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki eleget tesz a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjaiban foglalt feltételeknek.
(4) A szezonális munkavállalási vízum, valamint a nemzeti vízum kiadását meg kell tagadni, illetve a kiadott vízumot vissza kell vonni, ha a harmadik országbeli állampolgár
a) nem felel meg a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjaiban foglalt valamely feltételnek;
b) a tartózkodási jogosultság megszerzése érdekében az eljáró hatósággal hamis adatot, valótlan tényt közölt.
(5) A szezonális munkavállalási vízum, valamint a nemzeti vízum iránti kérelem, illetve a vízum visszavonása tárgyában hozott határozat ellen fellebbezésnek nincs helye.”;

c) 17. §-a helyébe a következő rendelkezés lép:

17. § „(1) Tartózkodási engedélyt – ha e törvény másként nem rendelkezik – az a harmadik országbeli állampolgár kaphat, aki eleget tesz a 13. § (1) bekezdés a), valamint c)–i) pontjaiban foglalt feltételeknek, és
a) nemzeti tartózkodási engedély iránti kérelem esetén rendelkezik érvényes nemzeti vízummal, illetve
b) tartózkodási engedély meghosszabbítása iránti kérelem esetén rendelkezik érvényes tartózkodási engedéllyel.”;

d) 26. § (3) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép:

„(3) Az önkéntes tevékenység folytatása céljából kiadott tartózkodási engedély nem hosszabbítható meg.”

(4) A Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon e törvény

a) 9. § (1) bekezdésében az „a), c) és e) pontjaiban” szövegrész helyébe az „a), valamint c)–e) pontjaiban” szöveg;

b) 9. § (3) bekezdés a) pontjában az „a), c) vagy e) pontjában” szövegrész helyébe az „a) vagy c)–e) pontjában” szöveg;

c) 18. § (1) bekezdés a) pontjában a „c)–h) pontjaiban” szövegrész helyébe a „c)–i) pontjaiban” szöveg;

d) 26. § (1) bekezdésében a „tartózkodási vízumot” szövegrész helyébe a „tartózkodási engedélyt” szöveg;

e) 26. § (2) bekezdésében a „tartózkodási vízum” szövegrész helyébe a „tartózkodási engedély” szöveg;

f) 28. § (1) bekezdésében a „c)–h) pontjaiban” szövegrész helyébe a „c)–i) pontjaiban” szöveg lép.

(5) A Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon e törvény

b) 19. § (1) bekezdésében a „tartózkodási vízumot, illetve”, valamint a „tartózkodási vízummal” szövegrész;

c) 19. § (2), (4), (5) és (6) bekezdésében a „tartózkodási vízumot, illetve” szövegrész;

d) 19. § (8) bekezdésében a „tartózkodási vízummal” szövegrész;

e) 19. § (10) bekezdésében a „tartózkodási vízum, illetve”, valamint a „tartózkodási vízumának, illetve” szövegrész;

g) 20. § (2) bekezdésében a „tartózkodási vízummal vagy” szövegrész;

h) 20. § (3) bekezdésében a „tartózkodási vízummal, illetve” szövegrész;

i) 20. § (5) bekezdésében a „tartózkodási vízum, illetve” szövegrész;

j) 30. § (1) bekezdés a) pontjában a „tartózkodási vízumának” szövegrész;

k) 30. § (1) bekezdés b) pontjában a „tartózkodási vízum vagy” szövegrész;

l) 30. § (3) bekezdésében a „tartózkodási vízum vagy” szövegrész;

m) 35. § (1) bekezdésében a „tartózkodási vízummal,” szövegrész

hatályát veszti.

(6) E törvény hatálybalépésével egyidejűleg hatályát veszti

a) a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény;

b)544

c) az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény 57–80. §-a, az azt megelőző „NYOLCADIK FEJEZET” fejezetcím és „A külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény módosításáról” cím, továbbá 145. §-a;

d)545

e) a magyar állampolgárságról szóló 1993. évi LV. törvény és a külföldiek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2001. évi XXXIX. törvény módosításáról szóló 2005. évi XLVI. törvény 10–31. §-a, 32. § a)–f) pontja, valamint 32. § (1) bekezdésének felvezető szövegében az „ezzel egyidejűleg” szövegrész.

f)546

Átmeneti rendelkezések

110. § (1) Az e törvény hatálybelépése előtt kiadott vízum, tartózkodási engedély, ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás az érvényességi idején belül az abban foglaltak szerinti tartózkodásra jogosít.

(2) Az e törvény hatálybalépése előtt kiadott bevándorlási engedély, illetve letelepedési engedély az érvényességi idején belül az abban foglaltak szerinti tartózkodásra jogosít.

(3)547 Az e törvény hatálybalépése előtt benyújtott, véglegesen el nem bírált vízum és tartózkodási engedély iránti kérelemmel kapcsolatos eljárásban e törvény rendelkezéseit kell alkalmazni, azzal, hogy a tartózkodási engedélyt kérelmező harmadik országbeli állampolgár nyilatkozata alapján kérelmét ideiglenes letelepedési engedély iránti kérelemnek kell tekinteni.

(4)548 Az e törvény hatálybalépése előtt benyújtott, véglegesen el nem bírált letelepedési kérelemmel kapcsolatos eljárásban – a kérelmező nyilatkozata szerint – e törvény nemzeti letelepedési engedélyre vagy EK letelepedési engedélyre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

(5) A harmadik országbeli állampolgárral szemben e törvény hatálybalépése előtt elrendelt kiutasítást előkészítő őrizetre e törvény kiutasítási őrizetre vonatkozó rendelkezéseit, az e törvény hatálybalépése előtt elrendelt visszautasítási őrizetre és idegenrendészeti őrizetre e törvény idegenrendészeti őrizetre vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

(6)549 A 2013. július 1-jét megelőzően a dublini eljárásban történő átadás vagy visszaadás végrehajtásának biztosítása érdekében elrendelt és folyamatban lévő idegenrendészeti őrizetet 2013. július 1-jén meg kell szüntetni. Ezzel egyidejűleg a menekültügyi hatóság megvizsgálja a törvényben meghatározott rendelkezésre állást biztosító intézkedések alkalmazását.

(7)550 A 47. § (10) bekezdésében foglalt rendelkezést a 2013. július 1-jét megelőzően elrendelt idegenrendészeti kiutasítások esetén is alkalmazni lehet.

(8)551 A 2013. szeptember 1-jét megelőzően közösségi szálláson és befogadó állomáson kijelölt helyen való tartózkodásra kötelezett harmadik országbeli állampolgár 2013. október 31-ig tartózkodhat az erre vonatkozó határozat alapján a közösségi szálláson vagy a befogadó állomáson.

(9)552 Az idegenrendészeti hatóság 2013. október 31-ig köteles megvizsgálni, hogy a (8) bekezdés szerinti harmadik országbeli állampolgárok esetében a kijelölt helyen való tartózkodás elrendelésének feltételei fennállnak-e, és – ha ezek a feltételek fennállnak – más tartózkodási helyet kijelölni.

(10)553 A 2013. december 31. napját követően indult tartózkodási engedély kiadása vagy meghosszabbítása iránti kérelem ügyében, ha a harmadik országbeli állampolgár a hatálybalépést megelőzően kiadott munkavállalási engedéllyel rendelkezik, részére – a tartózkodási feltételek teljesítése esetén – összevont engedélyt kell kiadni, és az eljárás során mellőzni kell annak vizsgálatát, hogy a harmadik országbeli állampolgár foglalkoztatása jogszabályban meghatározott szempontok alapján, valamint hazai foglalkoztatáspolitikai érdekből támogatott-e.

(11)554

(12)555

(13)556

(14)557

(15)558

(16)559

(17)560

(18)561 E törvénynek az egyes migrációs tárgyú és ezekkel összefüggésben más törvények módosításáról szóló 2016. évi XXXIX. törvénnyel megállapított rendelkezéseit a hatálybalépést követően megindult ügyekben kell alkalmazni.

(19)562 E törvénynek az egységes elektronikus ügyintézési rendszer kialakításához szükséges egyes törvények módosításáról szóló 2016. évi CXXI. törvénnyel megállapított 71. § (10) bekezdését és 74/A. § (2) bekezdését 2017. december 31-ig csak akkor kell alkalmazni, ha az érintett szerv az elektronikus ügyintézést az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény 108. § (2) bekezdése szerint 2018. január 1-jét megelőzően vállalta. Ezen vállalás hiányában 2017. december 31-ig az érintett szerv vonatkozásában az elektronikus kapcsolattartásra e törvény 2016. december 31-én hatályos rendelkezéseit kell alkalmazni.

(20)563 E törvénynek a határőrizeti területen lefolytatott eljárás szigorításával kapcsolatos egyes törvények módosításáról szóló 2017. évi XX. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.) megállapított rendelkezéseit a Módtv. hatálybalépésekor564 folyamatban lévő ügyekben is alkalmazni kell.

110/A. §565 (1) E törvénynek az egyes migrációs tárgyú törvények módosításáról szóló 2017. évi CXLIII. törvénnyel (a továbbiakban: Módtv.1.) megállapított rendelkezéseit a Módtv.1. hatálybalépését566 követően indult és a megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

(2) E törvénynek a végrehajtásra vonatkozó, a Módtv.1.-gyel megállapított rendelkezéseit

a) a Módtv.1. hatálybalépésekor567 még el nem rendelt, és

b) a Módtv.1. hatálybalépésekor568 folyamatban lévő

végrehajtási eljárásokra is alkalmazni kell.

(3) Az e törvény alapján a Módtv.1. hatálybalépése569 előtt kiadott jogerőssé vált hatósági döntéseket e törvény alkalmazásában véglegessé vált döntésnek kell tekinteni.

110/B. §570 (1) E törvénynek a Magyarország 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2018. évi XL. törvénnyel megállapított rendelkezései hatálybalépését571 megelőzően, nemzetgazdasági érdekre hivatkozással benyújtott nemzeti letelepedési engedély iránti kérelemmel kapcsolatos eljárásban, amennyiben a bíróság az idegenrendészeti hatóság döntésének felülvizsgálata iránti közigazgatási perben hozott ítéletében az idegenrendészeti hatóságot új eljárásra kötelezi, a megismételt eljárás során a nemzeti letelepedési engedély iránti kérelem előterjesztésekor hatályos jogszabályt kell alkalmazni.

(2) A 37. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott visszavonási ok nem alkalmazható a nemzetgazdasági érdekre hivatkozással kiadott nemzeti letelepedési engedélyekre és az ezen a jogcímen kiadott nemzeti letelepedési engedéllyel rendelkező harmadik országbeli állampolgár családtagja részére kiadott nemzeti letelepedési engedélyekre.

(3) A tartózkodási, illetve letelepedési jogosultság ellenőrzése céljából az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős bizottsága által jóváhagyott vállalkozások által e törvénynek a Magyarország 2019. évi központi költségvetésének megalapozásáról szóló 2018. évi XL. törvénnyel megállapított rendelkezései hatálybalépését572 megelőzően teljesített összesített adatszolgáltatást az idegenrendészeti hatóság 6 évig kezeli. Az adatszolgáltatás tartalmazza a tárgyhónapban kibocsátott értékpapírok számát, az értékpapírok tulajdonosainak, valamint gazdasági társaság esetén annak többségi tulajdonosa természetes személyazonosító adatait, továbbá a vállalkozás által lejegyzett államkötvények számát, valamint azt, hogy a lejegyzés mely kérelmezők befizetéseiből történt.

(4) Az Országgyűlés gazdasági ügyekért felelős állandó bizottsága által jóváhagyott vállalkozás köteles az idegenrendészeti hatóság részére a 2018. szeptember 30-ig összesített adatszolgáltatást teljesíteni, amely tartalmazza a lejegyzett államkötvény darabszámát, sorozatszámát, az állampapír-vásárlás dátumát, azon harmadik országbeli állampolgár, valamint gazdasági társaság esetén annak többségi tulajdonosa természetes személyazonosító adatait, akinek részére az adott sorozatszámú értékpapír értékesítése megtörtént, a kibocsátott értékpapír darabszámát, sorozatszámát, az értékesítés dátumát.

Felhatalmazó rendelkezések

111. § (1) Felhatalmazást kap a Kormány, hogy rendeletben szabályozza:

a) az idegenrendészeti eljárás során, valamint a szálláshely, illetve a lakóhely bejelentésével, továbbá a harmadik országbeli állampolgárok e törvény alapján kezelt adataival kapcsolatban eljáró hatóságokat, ezek illetékességét, valamint az eljárás részletes rendjét;573

b) a vízumkiadó hatóságok idegenrendészeti feladatát, hatáskörét és illetékességét, a vízumeljárás részletes szabályait, a vízummentes beutazásra és tartózkodásra jogosító okmányok körét, valamint a vízumok kötelező formáját;574

c)575 a tartózkodási engedély, az ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolás, az ideiglenes letelepedési engedély, a nemzeti letelepedési engedély, az EK letelepedési engedély és az EU Kék Kártya kiállításának feltételeit és az okmányok formáját;576

d) az érvényes úti okmányok körét;577

e) a humanitárius célú tartózkodási engedély kiadása, meghosszabbítása és visszavonása indítványozásának, valamint az idegenrendészeti és a nemzetbiztonsági, illetve a bűnüldöző szervek együttműködésének részletes szabályait;

f) a meghívólevél hatósági záradékkal történő ellátásának feltételeit és az eljárás részletes szabályait;

g) a kiutasítást előkészítő, valamint az idegenrendészeti őrizet és a kötelező tartózkodási hely létesítésével, illetve kijelölésével kapcsolatos végrehajtás szabályait, továbbá az őrizetben lévő harmadik országbeli állampolgárok egészségügyi ellátásának és támogatásának részletes szabályait;578

h)579 a harmadik országbeli állampolgárok egészségügyi ellátását, az egészségügyi ellátás anyagi fedezetének mértékét és igazolását;

i) a fuvarozóval, valamint a munkáltatóval szemben e törvény alapján kiszabható bírság mértékét és kiszabásának rendjét;

j) a kijelölt helyen tartózkodásra kötelezett személyre vonatkozó kötelező magatartási szabályokat;

k) a repülőtéri tranzitterületen tartózkodásra kötelezett harmadik országbeli állampolgárok ellátásának szabályait;580

l)581 a közösségi szálláson, illetve befogadó állomáson tartózkodók és az emberkereskedelem áldozatává vált harmadik országbeli állampolgárok ellátásának, támogatásának szabályait;

m) a közösségi szállás létesítésének követelményeit, a közösségi szállás házirendjét;

n) a NATO-SOFA Megállapodás hatálya alá tartozó polgári állomány tagjai és a hozzátartozók beutazásának és tartózkodásának részletes szabályait;

o) a tagállamok által hozott kiutasítási határozatok elismerésének és végrehajtásának részletes szabályait;

p) a hontalanság megállapítására irányuló eljárás részletes szabályait;

q) a harmadik országbeli állampolgárok úti okmánnyal történő ellátásának részletes szabályait;

r)582 az önálló beutazási és tartózkodási tilalom kezdeményezésére, valamint az önálló beutazási és tartózkodási tilalom időtartama tekintetében javaslattételre jogosult rendvédelmi szerveket;

s)583 az összevont engedély adattartalmát és kiállításának feltételeit, valamint az összevont kérelmezési eljárás szabályait;

t)584 a tartózkodási engedély kiadására és meghosszabbítására irányuló kérelem előterjesztésére jogosult foglalkoztatók körét;

u)585 a kérelem idegenrendészeti ügyindítási elektronikus felületen történő előterjesztésének részletes szabályait.

(1a)586 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy kijelölje a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, 2002. június 13-i 1030/2002/EK tanácsi rendelet, valamint a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet alapján kiállított tartózkodásra jogosító okmányok biometrikus adatait tartalmazó tároló elemek hitelesítését végző hatóságokat, és az egyes idegenrendészeti eljárásokban szakhatóságként eljáró rendvédelmi szerveket.

(1b)587 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy az idegenrendészeti hatósági eljárásokban rendeletben

a) kijelölje közreműködő szakhatóságokat,

b) meghatározza a szakhatóságnak azt a hatáskörét, amelynek keretei között az állásfoglalását kialakítja,

c) meghatározza az egyedi szakhatósági előírás vagy feltétel tartalmi követelményeit, a szakhatóság által a szakhatósági állásfoglalás kialakítása során vizsgált szempontokat,

d) meghatározza a szakhatósági közreműködésre, az ügyben érdemi döntésre jogosult hatóság és a szakhatóság közötti együttműködésre vonatkozó részletes eljárási szabályokat.

(1c)588 Felhatalmazást kap a Kormány, hogy a jövedelemszerzési, munkavállalási vagy egyéb célú tartózkodási engedély jövőbeni benyújtását adott ország(ok) állampolgárai vonatkozásában rendeletben korlátozza, ha azok létszáma Magyarország számára közbiztonsági vagy nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet.

(2) Felhatalmazást kap az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter, hogy az érdekelt miniszterekkel egyetértésben rendeletben szabályozza:

a) az e törvény szerinti formanyomtatványok, okmányok tartalmi előírásait és mellékleteit;589

b) a harmadik országbeli állampolgárok be- és kiutazásával, valamint tartózkodásával, továbbá a harmadik országbeli állampolgárok részére kiállításra kerülő úti okmányok kiadásával kapcsolatos eljárások díját;590

c) a beutazáshoz és tartózkodáshoz szükséges anyagi fedezet irányadó mértékét;

d) az idegenrendészeti eljárással összefüggő költségek viselésének szabályait;591

e) a harmadik országbeli állampolgárok részére kiállított úti okmányok formáját.592

(3) Felhatalmazást kap a külpolitikáért felelős miniszter, hogy az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszterrel egyetértésben a diplomáciai vagy a nemzetközi jogon alapuló egyéb mentességet élvező személyek ki- és beutazásával, valamint tartózkodásával kapcsolatos egyes szabályokat rendelettel határozza meg.

(4)593 Felhatalmazást kap az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter, hogy az igazságügyért felelős miniszterrel egyetértésben az idegenrendészeti őrizet és a kitoloncolás végrehajtásának szabályait rendeletben állapítsa meg.594

(5) Felhatalmazást kap az egészségügyért felelős miniszter, hogy – az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszterrel egyetértésben – a közegészséget veszélyeztető betegségeket rendeletben állapítsa meg.595

(6)596 Felhatalmazást kap az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter, hogy a külpolitikáért felelős miniszterrel, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel, valamint a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben állapítsa meg azokat az eseteket, amikor – a közbiztonság és a nemzetbiztonság védelme, valamint a Vízumkódexben meghatározottak szerint a migrációs kockázatértékelés, a visszaélések és csalások megelőzése és kiszűrése érdekében –

a) a kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum csak a központi vízumhatóság hozzájárulásával adható ki, és597

b) más schengeni állam vízumkiadó hatósága a kilencven napot meg nem haladó, tervezett tartózkodásra jogosító vízum kiadását megelőzően a központi vízumhatósággal egyeztet.598

(7)599 Felhatalmazást kap az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter, hogy a külpolitikáért felelős miniszterrel, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel, valamint a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg azokat a harmadik országokat, amelyek állampolgárainak a Vízumkódex 3. cikk (2) bekezdése szerinti esetben repülőtéri tranzitvízummal kell rendelkezniük.

(8)600 Felhatalmazást kap az idegenrendészetért és menekültügyért felelős miniszter, hogy a külpolitikáért felelős miniszterrel, a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok irányításáért felelős miniszterrel, valamint a polgári hírszerzési tevékenység irányításáért felelős miniszterrel egyetértésben rendeletben határozza meg azokat a harmadik országokat, amelyek állampolgárai részére kiadott vízumokról a Vízumkódex 31. cikk (1) bekezdése szerint a központi vízumhatóság tájékoztatást kér.

(9)601

(10)602 Felhatalmazást kap a külpolitikáért felelős miniszter, hogy a 108/B. § (1) bekezdésben meghatározott személyek és szervezetek magyarországi jogállását, adatait és jogosultságait tanúsító igazolvány, okirat formájára és kibocsátásának eljárásrendjére vonatkozó részletes szabályokat rendeletben állapítsa meg.603

Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés604

112. §605 112. § E törvény

az Alaptörvény XIV. cikk (1) bekezdése alapján sarkalatosnak minősül.

113. §606

114. §607

115. §608

116. § (1)609

(2)610

117–119. §611

Az Európai Unió jogának való megfelelés

120. § (1) E törvény a következő közösségi jogi aktusoknak történő részleges megfelelést szolgálja:

a) a Tanács 2001/51/EK irányelve (2001. június 28.) az 1985. június 14-én kelt Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló Egyezmény 26. Cikke rendelkezéseinek kiegészítéséről;

b) a Tanács 2003/86/EK irányelve (2003. szeptember 22.) a családegyesítési jogról;

c) a Tanács 2003/109/EK irányelve (2003. november 25.) a harmadik országok huzamos tartózkodási engedéllyel rendelkező állampolgárainak jogállásáról;

d) a Tanács 2003/110/EK irányelve (2003. november 25.) a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról;

e) a Tanács 2004/81/EK irányelve (2004. április 29.) a harmadik országok emberkereskedelem áldozatává vált, vagy az illegális bevándorlás megkönnyítésére irányuló cselekményekkel érintett, a hatáskörrel rendelkező hatóságokkal együttműködő állampolgárai részére kiállított tartózkodási engedélyről;

f) a Tanács 2004/82/EK irányelve (2004. április 29.) a fuvarozóknak az utasokkal kapcsolatos adatok közlésére vonatkozó kötelezettségéről;

g)612

h)613

i) a Tanács 1994. november 30-i határozata a Tanács által az Európai Unióról szóló Egyezmény K. 3. (2) Cikke alapján elfogadott közös intézkedésről a valamely tagállamban lakó harmadik országbeli iskolai tanulók utazási lehetőségéről;

j) a Tanács 1994. november 30-i állásfoglalása a harmadik országok állampolgárainak a tagállamok területére egyéni vállalkozás céljából történő belépésének korlátozásáról;

k) a Tanács 1995. december 22-i ajánlása az illegális migráció és az illegális munkavállalás elleni küzdelem eszközeinek harmonizálásáról, és az ellenőrzés eredményes módjainak fejlesztéséről;

l) a Tanács 1996. március 4-i ajánlása a repülőtéri tranzitintézkedésekkel kapcsolatos közös fellépésről;

m) a Tanács 1996. március 4-i ajánlása a helyi konzulátusok együttműködéséről a vízumokkal kapcsolatosan;

n) a Tanács 1997. június 26-i állásfoglalása a harmadik állambeli kísérő nélküli kiskorúakról;

o) a Tanács 1997. december 4-i állásfoglalása az érdekházasságok elleni küzdelem érdekében elfogadott intézkedésekről;

p)614 a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16-i 2008/115/EK parlamenti és tanácsi irányelv;

q)615 a Tanács 2009/50/EK irányelve (2009. május 25.) a harmadik országbeli állampolgárok magas képzettséget igénylő munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről

r)616 a Tanács 2009/52 irányelve (2009. június 18.) az illegálisan tartózkodó harmadik országbeli állampolgárokat foglalkoztató munkáltatókkal szembeni szankciókra és intézkedésekre vonatkozó minimumszabályokról;

s)617 a 2003/109/EK tanácsi irányelv hatályának a nemzetközi védelmet élvező személyekre történő kiterjesztése tekintetében a fenti irányelv módosításáról szóló, 2011. május 11-i 2011/51/EU európai parlamenti és a tanácsi irányelv [5. §, 32. § (5) bekezdés, 34. § (9) és (10) bekezdés, 38. § (2) bekezdés d) és f) és g) pont, 38. § (5a) bekezdés, 39. § (1a) bekezdés, 45. § (2a)–(2e) bekezdés, 107. § (4) bekezdés],

t)618 a menedékkérők befogadása minimumszabályainak megállapításáról szóló, 2003. január 27-i 2003/9/EK tanácsi irányelv;

u)619 a harmadik országok állampolgárainak, illetve a hontalan személyeknek menekültként vagy a más okból nemzetközi védelemre jogosultként való elismerésének feltételeiről és az e státuszok tartalmára vonatkozó minimumszabályokról szóló, 2004. április 29-i 2004/83/EK tanácsi irányelv;

v)620 a menekültstátusz megadására és visszavonására vonatkozó tagállami eljárások minimumszabályairól szóló, 2005. december 1-jei 2005/85/EK tanácsi irányelv;

w)621 a harmadik országbeli állampolgárok valamely tagállam területén való tartózkodására és munkavállalására vonatkozó összevont engedélyre irányuló összevont kérelmezési eljárásról, valamint a harmadik országból származó, valamely tagállam területén jogszerűen tartózkodó munkavállalók közös jogairól szóló, 2011. december 13-i, 2011/98/EU európai parlamenti és tanácsi irányelv.

(1a)622 E törvény

a) a harmadik országbeli állampolgárok idénymunkásként való munkavállalás céljából való belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2014. február 26-i 2014/36/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

b) a harmadik országbeli állampolgárok vállalaton belüli áthelyezés keretében történő belépésének és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2014. május 15-i 2014/66/EU európai parlamenti és tanácsi irányelvnek;

c)623 a harmadik országbeli állampolgárok kutatás, tanulmányok folytatása, gyakorlat, önkéntes szolgálat, diákcsereprogramok vagy oktatási projektek, és au pair tevékenység céljából történő beutazásának és tartózkodásának feltételeiről szóló, 2016. május 11-i (EU) 2016/801 európai parlamenti és tanácsi irányelvnek

való megfelelést szolgálja.

(2)624 E törvény

a)625 a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet; [6. §; 40. §]

b)626 a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló, a Tanács 2002. június 13-i 1030/2002/EK rendelet, a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK rendelet módosításáról szóló, 2008. április 18-i 380/2008/EK tanácsi rendelet, valamint a harmadik országok állampolgárai tartózkodási engedélye egységes formátumának megállapításáról szóló 1030/2002/EK tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2017. október 25-i (EU) 2017/1954 európai parlamenti és tanácsi rendelet [53. §, 67. §, 96. §, 99. §, 111. §];

c) a vízuminformációs rendszerről (VIS) és a rövid távú tartózkodásra jogosító vízumokra vonatkozó adatok tagállamok közötti cseréjéről (VIS-rendelet) szóló, 2008. július 9-i 767/2008/EK rendelet 6., 9., illetve 19–20. cikkei [67/A. §, 95. §];

d) a Közösségi Vízumkódex létrehozásáról szóló (vízumkódex), 2009. július 13-i 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet [2. §, 8. §, 9. §, 12. §, 111. §];

e)627 a migrációra és a nemzetközi védelemre vonatkozó közösségi statisztikákról szóló 862/2007EK európai parlamenti és tanácsi rendelet;

f)628 az Európai Határ- és Parti Őrségről és az (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról, valamint a 863/2007/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, a 2007/2004/EK tanácsi rendelet és a 2005/267/EK tanácsi határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. szeptember 14-i 2016/1624/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet 48. cikkének (107. §);

g)629 a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2003. február 18-i, 343/2003/EK tanácsi rendelet,

h)630 a dublini egyezmény hatékony alkalmazása érdekében az ujjlenyomatok összehasonlítására irányuló „Eurodac” létrehozásáról szóló, 2000. december 11-i 2725/2000/EK tanácsi rendelet,

i)631 a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról szóló, 2006. december 20-i, 1987/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 20–30. cikkének,

j)632 a Schengeni Információs Rendszer második generációjának (SIS II) létrehozásáról, működtetéséről és használatáról szóló, 2007. június 12-i 2007/533/IB tanácsi határozat 38–39. cikkének;

k)633 a személyek határátlépésére irányadó szabályok uniós kódexéről (Schengeni határ-ellenőrzési kódex) szóló, 2016. március 9-i (EU) 2016/399 európai parlamenti és tanácsi rendelet, a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény, a 810/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet, az 1683/95/EK tanácsi rendelet, az 539/2001/EK tanácsi rendelet, valamint a 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet módosításáról szóló, 2013. június 26-i 610/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet;

l)634 az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról szóló, 2013. június 26-i 604/2013/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet;

m)635 az egy harmadik ország állampolgára által a tagállamok egyikében benyújtott menedékjog iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó szempontok és eljárási szabályok megállapításról szóló 343/2003/EK tanácsi rendelet részletes alkalmazási szabályainak megállapításáról szóló 1561/2003/EK rendelet módosításáról szóló, 2014. január 30-i 118/2014/EU bizottsági végrehajtási rendelet,

n)636 a Menekültügyi, a Migrációs és az Integrációs alapra, valamint a rendőrségi együttműködés, a bűnmegelőzés és a bűnözés elleni küzdelem, valamint a válságkezelés pénzügyi támogatására szolgáló eszközre vonatkozó általános rendelkezések megállapításáról szóló, 2014. április 16-i 514/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet,

o)637 a külső határok átlépésekor vízumkötelezettség alá eső, illetve az e kötelezettség alól mentes harmadik országbeli állampolgárok országainak felsorolásáról szóló, 2001. március 15-i 539/2001/EK tanácsi rendelet, és az azt módosító 509/2014/EU európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

1

A törvényt az Országgyűlés a 2006. december 18-i ülésnapján fogadta el. A kihirdetés napja: 2007. január 5.

2

A preambulum a 2011: CCI. törvény 300. §-a szerint módosított szöveg.

3

Az 1. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 1. § (3) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 25. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

5

Az 1. § (4) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 32. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

6

Az 1. § (6) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 25. § (2) bekezdése iktatta be.

7

Az 1. § (7) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 21. §-a iktatta be.

8

A 2. § d) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 22. §-ával megállapított szöveg.

9

A 2. § e) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 2. § f) pontja a 2016: XXXIX. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

11

A 2. § g) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 2. § h) pontja a 2013: CCLII. törvény 81. pontja szerint módosított szöveg.

13

A 2. § j) pontja e törvény 109. § (2) bekezdésének a) pontja alapján a Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon lépett hatályba. A 2007/801/EK tanácsi határozat 1. cikk (1) bekezdése alapján a schengeni vívmányokat 2007. december 21-től, a légi határokra vonatkozóan azonban 2008. március 30-tól kell alkalmazni.

14

A 2. § k) pontja a 2011: CV. törvény 88. § (1) bekezdésével megállapított, a 2012: LXXXVI. törvény 62. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

15

A 2. § l) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 2. § m) pontját a 2010: XL. törvény 27. §-a iktatta be, szövege a 2013: CXCVIII. törvény 13. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

17

A 2. § n) pontját a 2010: CXXXV. törvény 33. §-a iktatta be, szövege a 2015: CXXVII. törvény 4. §-ával megállapított szöveg.

18

A 2. § o) pontját a 2011: CV. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be.

19

A 2. § p) pontját a 2011: CV. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be.

20

A 2. § q) pontját a 2011: CV. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XCIII. törvény 57. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

21

A 2. § r) pontját a 2011: CV. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XCIII. törvény 57. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

22

A 2. § s) pontját a 2011: CV. törvény 88. § (2) bekezdése iktatta be.

23

A 2. § t) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (1) bekezdése iktatta be.

24

A 2. § u) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (1) bekezdése iktatta be.

25

A 2. § v) pontját a 2013: XCIII. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be.

26

A 2. § w) pontját a 2013: XCIII. törvény 57. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CXCVIII. törvény 20. §-a szerint módosított szöveg.

27

A 2/A. §-t a 2016: XXXIX. törvény 31. §-a iktatta be.

28

A 2/A. § c) pontja a 2017: CXLIII. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

29

A 2/A. § c) pont cb) alpontja a 2018: CXXXIII. törvény 23. §-ával megállapított szöveg.

30

A 2/A. § g) pontja a 2017: CXLIII. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

31

A 2/A. § h) pontja a 2017: CXLIII. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

33

Az 5. § a 2012: XXVII. törvény 1. §-ával megállapított szöveg.

34

A II. fejezet címe a 2013: CXCVIII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

35

A 6. § (1) bekezdése a 2016: CXVI. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

36

A 6. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja, a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

37

A 6. § (3) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 32. §-a iktatta be.

38

A 7. § a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

39

A 7/A. §-t a 2010: CXXXV. törvény 34. §-a iktatta be, szövege a 2016: XXXIX. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

40

A 8. §-t megelőző alcím a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

41

A 8. § a 2010: XL. törvény 28. §-ával megállapított, a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

42

A 9. § a 2010: XL. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

43

A 9. § (1) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 34. §-ával megállapított szöveg.

44

A 9. § (2) bekezdése a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

45

A 9. § (3) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

46

A 9. § (4) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 35. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XCIII. törvény 58. § (1) bekezdésével megállapított, a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

47

A 9. § (5) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 58. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXLIII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

48

A 9. § (6) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 58. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXLIII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

49

A 9. § (7) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 58. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXLIII. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

50

A 9. § (8) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 58. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2017: CXLIII. törvény 56. § a) pontja.

51

A 10–11. §-t a 2010: XL. törvény 54. § (2) bekezdése hatályon kívül helyezte.

52

A 12. § e törvény 109. § (2) bekezdésének c) pontja alapján a Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon lépett hatályba. A 2007/801/EK tanácsi határozat 1. cikk (1) bekezdése alapján a schengeni vívmányokat 2007. december 21-től, a légi határokra vonatkozóan azonban 2008. március 30-tól kell alkalmazni.

54

A 12. § (2) bekezdése a 2009: XXV. törvény 5. §-a szerint módosított szöveg.

55

A III. Fejezet címe a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

56

A 13. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja, a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (3) és (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

57

A 13. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CV. törvény 89. §-ával megállapított szöveg.

58

A 13. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

59

A 13. § (1) bekezdés b) pont bf) alpontja a 2016: XXXIX. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

60

A 13. § (1) bekezdés b) pont bh) alpontja a 2016: XXXIX. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

61

A 13. § (1) bekezdés b) pont bh) alpontját a 2013: XCIII. törvény 83. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

62

A 13. § (1) bekezdés e) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

63

A 13. § (1) bekezdés h) pontja a 2016: XXXIX. törvény 35. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

64

A 13. § (1) bekezdésének i) pontja e törvény 109. § (2) bekezdésének d) pontja alapján a Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon lépett hatályba. A 2007/801/EK tanácsi határozat 1. cikk (1) bekezdése alapján a schengeni vívmányokat 2007. december 21-től, a légi határokra vonatkozóan azonban 2008. március 30-tól kell alkalmazni.

65

A 13. § (4) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 28. §-a iktatta be.

66

A 14. §-t megelőző alcím a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

67

A 14. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

68

A 14. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: LXXVI. törvény 64. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 1. §-át.

69

A 14. § (1) bekezdés b) pontját a 2016: XXXIX. törvény 70. § (3) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

70

A 14. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja, a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

71

A 14. § (2) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

72

A 14. § (2) bekezdés a) pontja a 2016: XXXIX. törvény 36. §-ával megállapított szöveg.

73

A 15. § e törvény 109. § (3) bekezdésének b) pontjával megállapított szöveg.

74

A 15. § (1) bekezdése a 2012: LXXVI. törvény 64. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 1. §-át.

75

A 15. § (3) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

76

A 15. § (4) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

77

A 15. § (5) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

78

A 16. § (1) bekezdésének „tartózkodási vízummal vagy” szövegrésze e törvény 109. § (2) bekezdésének e) pontja alapján a Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon lépett hatályba. A 2007/801/EK tanácsi határozat 1. cikk (1) bekezdése alapján a schengeni vívmányokat 2007. december 21-től, a légi határokra vonatkozóan azonban 2008. március 30-tól kell alkalmazni. A 16. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

79

A 16. § (2) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

80

A 16. § (4) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 70. § (2) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte, újonnan a 2018: CXXXIII. törvény 24. §-a iktatta be.

81

A 17. § e törvény 109. § (3) bekezdésének c) pontjával megállapított szöveg.

82

A 17/A. §-t a 2016: XXXIX. törvény 39. § (1) bekezdése iktatta be.

83

A 17/A. § (1a) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 39. § (2) bekezdése iktatta be.

84

A 17/B. §-t a 2017: CXLIII. törvény 29. §-a iktatta be.

85

A 17/C. §-t a 2017: CXLIII. törvény 29. §-a iktatta be.

86

A 18. § (1) bekezdésének a) pontja e törvény 109. § (4) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

87

A 18. § (1) bekezdés b) pontja a 2010: CXXXV. törvény 37. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

88

A 18. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

89

A 18. § (1) bekezdés d) pontja a 2010: CXXXV. törvény 130. § (2) bekezdés d) pontja szerint módosított szöveg. E módosító törvény 129. §- alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

90

A 18. § (1a) bekezdését a 2011: CV. törvény 90. §-a iktatta be.

91

A 18. § (1b) bekezdését a 2011: CV. törvény 90. §-a iktatta be.

92

A 18. § (1b) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

93

A 18. § (1c) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 40. §-a iktatta be.

94

A 18. § (1d) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 40. §-a iktatta be.

95

A 18. § (1e) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 40. §-a iktatta be.

96

A 18. § (1f) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 40. §-a iktatta be.

97

A 18. § (1g) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 40. §-a iktatta be.

98

A 18. § (1h) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 40. §-a iktatta be.

99

A 18. § (1i) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 40. §-a iktatta be.

100

A 18. § (2) bekezdése e törvény 109. § (2) bekezdésének f) pontja alapján a Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon lépett hatályba. A 2007/801/EK tanácsi határozat 1. cikk (1) bekezdése alapján a schengeni vívmányokat 2007. december 21-től, a légi határokra vonatkozóan azonban 2008. március 30-tól kell alkalmazni.

101

A 18/A. §-t a 2017: CXLIII. törvény 30. §-a iktatta be.

102

A 18/B. §-t a 2017: CXLIII. törvény 30. §-a iktatta be.

103

A 18/C. §-t a 2018: CXXXIII. törvény 25. §-a iktatta be.

104

A 19. §-t megelőző alcím a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

105

A 19. § (1) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 26. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

106

A 19. § (2) bekezdésének bevezető szövegrésze e törvény 109. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

107

A 19. § (4) bekezdésének bevezető szövegrésze e törvény 109. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

108

A 19. § (5) bekezdése e törvény 109. § (5) bekezdésének c) pontja, a 2011: CCI. törvény 299. § k) pontja szerint módosított szöveg.

109

A 19. § (6) bekezdése e törvény 109. § (5) bekezdésének c) pontja szerint módosított szöveg.

110

A 19. § (8) bekezdése e törvény 109. § (5) bekezdésének d) pontja, a 2011: CCI. törvény 299. § k) pontja szerint módosított szöveg.

111

A 19. § (9) bekezdése a 2013: XCIII. törvény 59. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

112

A 19. § (9) bekezdés b) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 26. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

113

A 19. § (10) bekezdése a 2013: XCIII. törvény 59. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

114

A 19. § (11) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 59. § (2) bekezdése iktatta be.

115

A 20. § a 2016: XXXIX. törvény 41. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

116

A 20. § (1) bekezdés b) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 27. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

117

A 20. § (4) bekezdés a) pontja a 2016: XXXIX. törvény 41. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

118

A 20. § (4) bekezdés c) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 27. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

119

A 20. § (4) bekezdés d) pontja a 2016: XXXIX. törvény 41. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

120

A 20. § (4) bekezdés e) pontját a 2016: XXXIX. törvény 41. § (3) bekezdése iktatta be.

121

A 20. § (5) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 27. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

122

A 20/A. §-t a 2011: CV. törvény 92. §-a iktatta be.

123

A 20/A. § (1) bekezdés a) pontja a 2012: XXVII. törvény 2. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

124

A 20/A. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

125

A 20/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

126

A 20/A. § (2) bekezdés g) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

127

A 20/A. § (2) bekezdés h) pontja a 2016: XXXIX. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

128

A 20/A. § (2) bekezdés i) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

129

A 20/A. § (2a) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be.

130

A 20/B. §-t a 2011: CV. törvény 92. §-a iktatta be, szövege a 2012: XXVII. törvény 3. §-ával megállapított szöveg.

131

A 20/C. §-t a 2011: CV. törvény 92. §-a iktatta be.

132

A 20/D. §-t a 2016: XXXIX. törvény 43. §-a iktatta be.

133

A 20/E. §-t a 2016: XXXIX. törvény 43. §-a iktatta be.

134

A 20/E. § (1) bekezdés c) pontja a 2017: CXLIII. törvény 55. § a) és b) pontja szerint módosított szöveg.

135

A 20/F. §-t a 2016: XXXIX. törvény 43. §-a iktatta be.

136

A 21. § a 2017: CXLIII. törvény 31. §-ával megállapított szöveg.

137

A 21/A. §-t a 2017: CXLIII. törvény 32. §-a iktatta be.

138

A 22. § a 2017: CXLIII. törvény 33. §-ával megállapított szöveg.

139

A 22/A. §-t a 2017: CXLIII. törvény 34. §-a iktatta be.

140

A 22/B. §-t a 2017: CXLIII. törvény 34. §-a iktatta be.

141

A 22/C. §-t a 2017: CXLIII. törvény 34. §-a iktatta be.

142

A 22/C. § (2) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 28. §-ával megállapított szöveg.

143

A 22/D. §-t a 2017: CXLIII. törvény 34. §-a iktatta be.

144

A 22/D. § (1) bekezdés a) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

145

A 23. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze e törvény 109. § (5) bekezdésének f) pontja, a záró szövegrésze a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

146

A 23. § (1) bekezdés e) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § f) pontja szerint módosított szöveg.

147

A 24. § (1) bekezdésének bevezető szövegrésze e törvény 109. § (5) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

148

A 24. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

149

A 24. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

150

A 25. § (1) bekezdése e törvény 109. § (5) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

151

A 26. § a 2017: CXLIII. törvény 35. §-ával megállapított szöveg.

152

A 27. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

153

A 27. § (2) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 40. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

154

A 27/A. §-t a 2017: XXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

155

A 28. § (1) bekezdése e törvény 109. § (4) bekezdésének f) pontja és (5) bekezdésének f) pontja szerint módosított szöveg.

156

A 28. § (3)–(7) bekezdését a 2012: CCXX. törvény 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: XXXIX. törvény 70. § (2) bekezdés b) pontja.

157

A 28. § (7a)–(7f) bekezdését a 2014: CVIII. törvény 1. § (3) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: XXXIX. törvény 70. § (2) bekezdés b) pontja.

158

A 28. § (8)–(11) bekezdését a 2012: CCXX. törvény 1. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: XXXIX. törvény 70. § (2) bekezdés b) pontja.

159

A 28. § (12) bekezdését a 2014: CVIII. törvény 1. § (4) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2016: XXXIX. törvény 70. § (2) bekezdés b) pontja.

160

A 29. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

161

A 29. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

162

A 29. § (1) bekezdés c) pontja a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

163

A 29. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

164

A 29. § (1) bekezdés e) pontja a 2011: CXLI. törvény 73. §-ával megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 246. § a) pontja szerint módosított szöveg.

165

A 29. § (1) bekezdés f) pontját a 2011: CV. törvény 93. § (2) bekezdése iktatta be.

166

A 29. § (1a) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 62. § (1) bekezdése iktatta be.

167

A 29. § (2) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 45. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

168

A 29. § (2) bekezdés e) pontja a 2017: CXLIII. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

169

A 29. § (6) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 70. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte.

170

A 29. § (7) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 45. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

171

A 29/A. §-t megelőző alcímet a 2013: XCIII. törvény 63. §-a iktatta be.

172

A 29/A. §-t a 2013: XCIII. törvény 63. §-a iktatta be.

173

A 29/A. § (1) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

174

A 29/A. § (2) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

175

A 29/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2016: XXXIX. törvény 70. § (3) bekezdés b) pont ba) alpontja szerint módosított szöveg.

176

A 29/A. § (2) bekezdés d) pontját a 2016: XXXIX. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be.

177

A 29/A. § (2) bekezdés e) pontját a 2016: XXXIX. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be.

178

A 29/A. § (2) bekezdés f) pontját a 2016: XXXIX. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be.

179

A 29/A. § (3) bekezdés c) pontja a 2016: XXXIX. törvény 46. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

180

A 29/A. § (3) bekezdés e) pontját a 2016: XXXIX. törvény 46. § (4) bekezdése iktatta be.

181

A 29/A. § (3) bekezdés f) pontját a 2016: XXXIX. törvény 46. § (5) bekezdése iktatta be.

182

A 29/A. § (3) bekezdés g) pontját a 2016: XXXIX. törvény 46. § (5) bekezdése iktatta be.

183

A 29/A. § (3) bekezdés h) pontját a 2016: XXXIX. törvény 46. § (5) bekezdése iktatta be.

184

A 29/A. § (3a) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 46. § (6) bekezdése iktatta be.

185

A 29/A. § (4) bekezdés c) pontját a 2016: XXXIX. törvény 70. § (3) bekezdés b) pont bb) alpontja hatályon kívül helyezte.

186

A 29/A. § (4) bekezdés d) pontja a 2016: XXXIX. törvény 49. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

187

A 29/A. § (4) bekezdés k) pontja a 2016: XXXIX. törvény 46. § (8) bekezdésével megállapított szöveg.

188

A 29/A. § (5) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 46. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

189

A 29/A. § (5a) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 46. § (10) bekezdése iktatta be.

190

A 29/A. § (7) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 46. § (11) bekezdésével megállapított szöveg.

191

A 29/A. § (8) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 46. § (13) bekezdésével megállapított szöveg.

192

A 29/A. § (9) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 46. § (12) bekezdésével megállapított szöveg.

193

A 29/B. §-t megelőző alcímet a 2017: CXLIII. törvény 36. §-a iktatta be.

194

A 29/B. §-t a 2017: CXLIII. törvény 36. §-a iktatta be.

195

A 30. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: XXXIX. törvény 47. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

196

A 30. § (1) bekezdésének b) pontja e törvény 109. § (5) bekezdésének k) pontja, a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja, a 2019: LXVI. törvény 56. § 1. pontja szerint módosított szöveg.

197

A 30. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

198

A 30. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § d) pontja szerint módosított szöveg.

199

A 30. § (1) bekezdés f) pontja a 2010: CXXXV. törvény 42. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni. A 30. § (1) bekezdés f) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

200

A 30. § (1) bekezdés g) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

201

A 30. § (1) bekezdés i) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

202

A 30. § (1) bekezdés j) pontja a 2010: CXXXV. törvény 42. § (2) bekezdésével megállapított, a 2018: CXXXIII. törvény 57. § a) pontja szerint módosított szöveg.

203

A 30. § (1) bekezdés k) pontját a 2011: CV. törvény 94. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

204

A 30. § (2) bekezdés a) pontja a 2010: CXXXV. törvény 42. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

205

A 30. § (2) bekezdés d) pontja a 2016: XXXIX. törvény 47. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

206

A 30. § (2) bekezdés e) pontját a 2011: CV. törvény 94. § (2) bekezdése iktatta be.

207

A 30. § (3) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 47. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

208

A 30. § (3) bekezdés b) pontja a 2016: XXXIX. törvény 69. § (2) bekezdés b) pontja szerint módosított szöveg.

209

A 30. § (3) bekezdés d) pontját a 2016: XXXIX. törvény 47. § (4) bekezdése iktatta be.

210

A 30. § (3) bekezdés e) pontját a 2016: XXXIX. törvény 47. § (4) bekezdése iktatta be.

211

A 30. § (3) bekezdés f) pontját a 2016: XXXIX. törvény 47. § (4) bekezdése iktatta be.

212

A 30. § (3) bekezdés g) pontját a 2016: XXXIX. törvény 47. § (4) bekezdése iktatta be.

213

A 30. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

214

A 31. § (2) bekezdése a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

215

A 32. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § g) pontja szerint módosított szöveg.

216

A 32. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

217

A 32. § (5) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 48. § (1) bekezdésével megállapított, nyitó szövegrésze a 2016: CIV. törvény 70. §-a szerint módosított szöveg.

218

A 32. § (6) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 48. § (2) bekezdése iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 1. pontja.

219

A 33. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

220

A 33. § (2) bekezdés a) pontját a 2012: XXVII. törvény 21. § (1) bekezdés a) pontja hatályon kívül helyezte.

221

A 33. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: CXXXV. törvény 43. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni. A 33. § (2) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

222

A 33. § (2) bekezdése c) pontjának „illetve beutazási és tartózkodási tilalmat elrendelő SIS figyelmeztető jelzés” szövegrésze e törvény 109. § (2) bekezdésének g) pontja alapján a Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon lépett hatályba. A 2007/801/EK tanácsi határozat 1. cikk (1) bekezdése alapján a schengeni vívmányokat 2007. december 21-től, a légi határokra vonatkozóan azonban 2008. március 30-tól kell alkalmazni.

223

A 33. § (2) bekezdés d) pontját a 2010: CXXXV. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

224

A 33. § (3) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

225

A 34. § (1) bekezdése a 2011: CV. törvény 95. §-ával megállapított, záró szövegrésze a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

226

A 34. § (1) bekezdés a) pontja a 2016: XXXIX. törvény 49. §-ával megállapított szöveg.

227

A 34. § (2) bekezdése a 2011: CV. törvény 95. §-ával megállapított szöveg.

228

A 34. § (3) bekezdése a 2011: CV. törvény 95. §-ával megállapított szöveg.

229

A 34. § (9) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 5. §-a iktatta be.

230

A 34. § (10) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 5. §-a iktatta be.

231

A 35. § (1) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 50. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

232

A 35. § (1) bekezdés b) pontja a 2019: LXVI. törvény 56. § 2. pontja szerint módosított szöveg.

233

A 35. § (1) bekezdés c) pontja a 2019: LXVI. törvény 56. § 3. pontja szerint módosított szöveg.

234

A 35. § (1a) bekezdését újonnan a 2017: XXXIII. törvény 43. §-a iktatta be.

235

A 35. § (1b) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 30. §-a iktatta be.

236

A 35. § (2) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § d) pontja szerint módosított szöveg.

237

A 35. § (3) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

238

A 35. § (5) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 6. §-a iktatta be.

239

A 35. § (6) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 134. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: XL. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

240

A 35. § (7) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 134. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: XL. törvény 27. §-ával megállapított szöveg.

241

A 35. § (8) bekezdését a 2017: XLV. törvény 11. § (1) bekezdése iktatta be.

242

A 35/A. §-t a 2016: XXXIX. törvény 51. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 2. pontja.

243

A 35/B. §-t a 2016: XXXIX. törvény 51. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 2. pontja.

244

A 35/C. §-t a 2016: XXXIX. törvény 51. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 2. pontja.

245

A 36. § (1) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 44. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

246

A 36. § (2) bekezdése a 2012: LXXVI. törvény 64. § (3) bekezdésével megállapított szöveg. Alkalmazására lásd e módosító törvény 1. §-át.

247

A 37. § (1) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

248

A 37. § (1) bekezdés c) pontja a 2018: XL. törvény 28. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

249

A 37. § (2) bekezdés b) pontja a 2010: CXXXV. törvény 45. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni. A 37. § (2) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § d) pontja szerint módosított szöveg.

250

A 37. § (2) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § i) pontja szerint módosított szöveg.

251

A 37. § (2) bekezdés e) pontját a 2014: CVIII. törvény 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: XL. törvény 28. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

252

A 37. § (2) bekezdés f) pontját a 2018: CXXXIII. törvény 31. §-a iktatta be.

253

A 38. § (1) bekezdése a 2011: CV. törvény 96. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. A 38. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CCI. törvény 299. § j) pontja szerint módosított szöveg.

254

A 38. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

255

A 38. § (1) bekezdés b) pont ba) alpontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

256

A 38. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

257

A 38. § (2) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

258

A 38. § (2) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

259

A 38. § (2) bekezdés d) pontja a 2012: XXVII. törvény 7. § (1) bekezdésével megállapított, a 2017: CXLIII. törvény 55. § d) pontja szerint módosított szöveg.

260

A 38. § (2) bekezdés f) pontját a 2012: XXVII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be.

261

A 38. § (2) bekezdés g) pontját a 2012: XXVII. törvény 7. § (2) bekezdése iktatta be.

262

A 38. § (5) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

263

A 38. § (5a) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 7. § (3) bekezdése iktatta be.

264

A 38. § (6) bekezdése a 2011: CV. törvény 96. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

265

A 38. § (8) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 134. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

266

A 38. § (9) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 134. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

267

A 39. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

268

A 39. § (1) bekezdés f) pontját a 2011: CV. törvény 97. §-a iktatta be.

269

A 39. § (1a) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 8. §-a iktatta be.

270

A 40. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

271

A 41. § (2) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 46. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

272

A 41. § (3) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 32. §-a iktatta be.

273

A 41/A. §-t a 2017: CXLIII. törvény 37. §-a iktatta be.

274

A 41/A. § (1) bekezdés c) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 33. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

275

A 41/A. § (2) bekezdés b) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 33. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

276

A 41/A. § (3) bekezdés c) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 33. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

277

A 42. §-t megelőző alcím a 2010: CXXXV. törvény 128. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

278

A 42. § a 2010: CXXXV. törvény 47. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

279

A 42. § (1) bekezdése a 2011: CV. törvény 98. § (1) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 299. § k) pontja szerint módosított szöveg.

280

A 42. § (2) bekezdése a 2011: CV. törvény 98. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

281

A 42. § (3) bekezdése a 2011: CV. törvény 98. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

282

A 42. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § k) pontja szerint módosított szöveg.

283

A 42. § (6) bekezdés b) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 57. § b) pontja szerint módosított szöveg.

284

A 42. § (6) bekezdés c) pontja a 2011: CV. törvény 98. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

285

A 42. § (8) bekezdését a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (3) bekezdése iktatta be.

286

A 43. § a 2010: CXXXV. törvény 48. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

287

A 43. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

288

A 43. § (1) bekezdés e) pontja a 2012: XXXI. törvény 35. §-a szerint módosított szöveg.

289

A 43. § (1) bekezdés f) pontját a 2014: LXXIV. törvény 257. §-a iktatta be, szövege a 2016: XIII. törvény 129. §-ával megállapított, a 2017: CXLIII. törvény 55. § e) pontja szerint módosított szöveg.

290

A 43. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

291

A 43. § (3) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 38. §-ával megállapított szöveg.

292

A 44. § (1) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 49. §-ával megállapított, a 2014: LXXIV. törvény 258. §-a szerint módosított szöveg.

293

A 44. § (3) bekezdését a 2011: CV. törvény 99. §-a iktatta be.

294

A 45. § (1) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 50. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

295

A 45. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § l) pontja szerint módosított szöveg.

296

A 45. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

297

A 45. § (2a) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 9. §-a iktatta be.

298

A 45. § (2b) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 9. §-a iktatta be.

299

A 45. § (2c) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 9. §-a iktatta be.

300

A 45. § (2d) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 9. §-a iktatta be.

301

A 45. § (2e) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 9. §-a iktatta be.

302

A 45. § (3) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

303

A 45. § (4) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

304

A 45. § (6) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 50. § (2) bekezdésével megállapított, a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja, a 2017: CXLIII. törvény 55. § c) pontja szerint módosított szöveg.

305

A 45. § (6a) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 53. § (1) bekezdése iktatta be.

306

A 45. § (7) bekezdése a 2012: CCXXIII. törvény 299. §-a szerint módosított szöveg.

307

A 45. § (7a) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 53. § (2) bekezdése iktatta be.

308

A 45. § (8) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 50. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

309

A 45. § (8) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

310

A 45. § (8) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

311

A 45. § (8a) bekezdését a 2011: CV. törvény 100. §-a iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

312

A 45. § (8b) bekezdését a 2011: CV. törvény 100. §-a iktatta be, szövege a 2016: XXXIX. törvény 53. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

313

A 45. § (8c) bekezdését a 2011: CV. törvény 100. §-a iktatta be, szövege a 2017: CXLIII. törvény 39. §-ával megállapított szöveg.

314

A 45. § (9) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 50. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

315

A 45/A. §-t a 2010: CXXXV. törvény 51. §-a iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

316

A 45/A. § (1) bekezdés c) pontja a 2017: CXCVII. törvény 247. §-a szerint módosított szöveg.

317

A 45/B. §-t a 2011: CV. törvény 101. §-a iktatta be.

318

A 45/C. §-t a 2016: XCIV. törvény 1. §-a iktatta be, szövege a 2017: XX. törvény 2. §-ával megállapított szöveg.

319

A 46. § (1) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

320

A 46. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CV. törvény 102. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

321

A 46. § (1) bekezdés e) pontját a 2017: CXLIII. törvény 56. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

322

A 46. § (1a) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 40. § (1) bekezdése iktatta be.

323

A 46. § (2) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 40. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

324

A 46. § (2a) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 40. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXXIII. törvény 57. § c) pontja szerint módosított szöveg.

325

A 46. § (2b) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 40. § (3) bekezdése iktatta be.

326

A 46. § (3) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 130. § (2) bekezdés e) pontja hatályon kívül helyezte. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

327

A 46. § (4) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 52. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CV. törvény 102. § (2) bekezdésével megállapított, a 2017: CXLIII. törvény 55. § d) pontja szerint módosított szöveg.

328

A 47. § a 2010: CXXXV. törvény 53. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

329

A 47. § (2) bekezdése a 2015: CXXVII. törvény 5. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

330

A 47. § (3) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (75) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

331

A 47. § (4) bekezdése a 2015: CXXVII. törvény 5. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

332

A 47. § (5a) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 41. §-a iktatta be.

333

A 47. § (6) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

334

A 47. § (8) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

335

A 47. § (9) bekezdés a) pontja a 2015: CXXVII. törvény 5. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

336

A 47. § (10) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 65. §-a iktatta be.

337

A 48. § (4) bekezdését a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2015: CXXVII. törvény 6. §-ával megállapított szöveg.

338

A 48. § (5) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 34. §-a iktatta be.

339

A 48/A. §-t a 2010: CXXXV. törvény 54. §-a iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

340

A 48/B. §-t a 2010: CXXXV. törvény 54. §-a iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

341

A 48/B. § (2) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

342

A 48/B. § (3) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

343

A 48/B. § (4) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

344

A 48/B. § (5) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 42. §-ával megállapított szöveg.

345

A 48/C. §-t a 2010: CXXXV. törvény 54. §-a iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

346

A 49. § (1) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 35. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

347

A 49. § (2) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 57. § d) pontja szerint módosított szöveg.

348

A 49. § (4) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 35. § (2) bekezdése iktatta be.

349

Az 50. § (2) bekezdése a 2015: CXXVII. törvény 8. §-ával megállapított, a 2017: CXLIII. törvény 55. § g) pontja szerint módosított szöveg.

350

Az 50. § (4) bekezdés c) pontja a 2010: CXXXV. törvény 56. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

351

Az 50. § (4) bekezdés d) pontja a 2010: CXXXV. törvény 56. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

352

Az 50. § (4) bekezdés e) pontját a 2017: CXLIII. törvény 43. § (1) bekezdése iktatta be.

353

Az 50. § (6) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be.

354

Az 50. § (7) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 43. § (2) bekezdése iktatta be.

355

Az 51. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § m) pontja, a 2018: VI. törvény 6. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

356

Az 51. § (2) bekezdése a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (5) bekezdésével megállapított szöveg.

357

Az 51. § (3) bekezdését a 2015: CXXVII. törvény 9. §-a iktatta be.

358

Az 52. § (3) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

359

Az 52. § (4) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 36. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

360

Az 52. § (5) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be.

361

Az 52. § (6) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 36. § (2) bekezdése iktatta be.

362

Az 52/A. §-t a 2010: CXXXV. törvény 58. §-a iktatta be, szövege a 2016: XXXIX. törvény 55. §-ával megállapított szöveg.

363

Az 53. § (1) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 56. §-ával megállapított szöveg.

364

Az 53. § (1a) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 59. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2018: CXXXIII. törvény 37. §-ával megállapított szöveg.

365

Az 54. § a 2013: XCIII. törvény 66. §-ával megállapított szöveg.

366

Az 55. § (1) bekezdése a 2011: CV. törvény 104. §-ával megállapított szöveg.

367

Az 55. § (3) bekezdése a 2012: CCXI. törvény 54. § b) pontja szerint módosított szöveg.

368

Az 56. § a 2010: CXXXV. törvény 61. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

369

Az 57. § (2) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 62. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

370

Az 57. § (4) bekezdése a 2012: CCXI. törvény 54. § c) pontja szerint módosított szöveg.

371

Az 57. § (5) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 62. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

372

Az 57. § (6) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 62. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

373

Az 58. § (1) bekezdése a 2012: CCXI. törvény 54. § d) pontja szerint módosított szöveg.

374

Az 58. § (2) bekezdése a 2013: XCIII. törvény 67. §-ával megállapított szöveg.

375

Az 59. § (6) bekezdése a 2015: CXXVII. törvény 10. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

376

Az 59. § (6a) bekezdését a 2015: CXXVII. törvény 10. § (2) bekezdése iktatta be.

377

Az 59. § (9) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

378

A 60. § (2) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 63. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

379

A 61. § (2) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 64. § (1) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

380

A 61. § (3) bekezdés e) pontja a 2013: XCIII. törvény 68. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

381

A 61. § (3) bekezdés i) pontját a 2010: CXXXV. törvény 64. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

382

A 61. § (3) bekezdés j) pontját a 2010: CXXXV. törvény 64. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

383

A 61. § (4) bekezdés e) pontját a 2010: CXXXV. törvény 64. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XCIII. törvény 68. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

384

A 61. § (5) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 68. § (3) bekezdése iktatta be.

385

A 61/A. §-t a 2010: CXXXV. törvény 65. §-a iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

386

A 61/A. § (2) bekezdése a 2012: CCXI. törvény 54. § e) pontja szerint módosított szöveg.

387

A 62. § (1) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

388

A 62. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

389

A 62. § (1) bekezdés g) pontját a 2010: CXXXV. törvény 66. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

390

A 62. § (1) bekezdés h) pontját a 2018: CXXXIII. törvény 38. §-a iktatta be.

391

A 62. § (2a) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 69. § (1) bekezdése iktatta be.

392

A 62. § (3a) bekezdését a 2017: XX. törvény 3. § (1) bekezdése iktatta be.

393

A 62. § (4) bekezdése a 2017: XX. törvény 3. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

394

A 62. § (5) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 66. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

395

A 62. § (6) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 66. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

396

A 62. § (8) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be.

397

A 62. § (8) bekezdés c) pontját a 2016: XXXIX. törvény 70. § (2) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

398

A 62. § (9) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 69. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: XXXIX. törvény 57. §-ával megállapított szöveg.

399

A 63. § a 2017: CXLIII. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

400

A 64. § a 2015: CXXVII. törvény 12. §-ával megállapított szöveg.

401

A 65. § a 2010: CXXXV. törvény 67. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

402

A 65. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2015: CXXVII. törvény 13. § (1) bekezdése szerint módosított szöveg.

403

A 65. § (1) bekezdés b) pontját a 2012: XXVII. törvény 21. § (1) bekezdés b) pontja hatályon kívül helyezte.

404

A 65. § (1) bekezdés d) pontja a 2017: CXLIII. törvény 46. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

405

A 65. § (1a) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be.

406

A 65. § (2) bekezdése a 2015: CXXVII. törvény 13. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

407

A 65. § (3a) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 58. §-a iktatta be.

408

A 65. § (3b) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 46. § (3) bekezdése iktatta be.

409

A 65. § (4) bekezdése a 2010: CLII. törvény 2. § (75) bekezdése szerint módosított szöveg. E módosító törvény 6. §-a alapján a 2011. január 1-jét követően indult ügyekben és megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

410

A 65. § (10) bekezdését a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (6) bekezdése iktatta be.

411

A 65/A. §-t a 2017: CXLIII. törvény 47. §-a iktatta be.

412

A 66. §-t megelőző alcím a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

413

A 66. § a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (7) bekezdésével megállapított szöveg.

414

A 66. § (1) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 246. § b) pontja szerint módosított szöveg.

415

A 66. § (4) bekezdése a 2017: CXCVII. törvény 246. § b) pontja szerint módosított szöveg.

416

A 67. § (3) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 55. § h) pontja szerint módosított szöveg.

417

A 67. § (4a) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 68. §-a iktatta be.

418

A 67. § (4b) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 68. §-a iktatta be.

419

A 67. § (6) bekezdését a 2015: CXXVII. törvény 14. §-a iktatta be.

420

A 67. § (7) bekezdését a 2015: CXXVII. törvény 14. §-a iktatta be.

421

A 67/A. §-t megelőző alcímet a 2010: XL. törvény 30. §-a iktatta be.

422

A 67/A. §-t a 2010: XL. törvény 30. §-a iktatta be.

423

A 67/A. § (1) bekezdése a 2013: XCIII. törvény 72. §-ával megállapított szöveg.

424

A 68. § (1) bekezdés c) pontja a 2017: CXLIII. törvény 55. § d) pontja szerint módosított szöveg.

425

A 68. § (2) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 59. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

426

A 68. § (3) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 59. § (2) bekezdése iktatta be.

427

A 68. § (4) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 59. § (2) bekezdése iktatta be.

428

A 69. § (1) bekezdése a 2013: XCIII. törvény 73. §-ával megállapított, a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg.

429

A 69. § (2) bekezdés a) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § k) pontja szerint módosított szöveg.

430

A 69. § (2) bekezdés b) pontja a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

431

A 70. § (1) bekezdése a 2013: XCIII. törvény 74. §-ával megállapított szöveg.

432

A 71. § a 2016: XXXIX. törvény 60. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

433

A 71. § (10) bekezdését a 2016: CXXI. törvény 53. § (1) bekezdése iktatta be.

434

A 74. § a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja, nyitó szövegrésze a 2013: CXCVIII. törvény 14. § (2) bekezdése és (3) bekezdése szerint módosított szöveg.

435

A 74/A. §-t megelőző alcímet a 2010: CXXXV. törvény 69. §-a iktatta be.

436

A 74/A. §-t a 2010: CXXXV. törvény 69. §-a iktatta be, szövege a 2016: CXXI. törvény 53. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

437

A „Gyakornoki program és fogadó szervezet bejelentése” alcímet (74/B. §) a 2018: CXXXIII. törvény 39. §-a iktatta be.

438

A 75. § (3) bekezdését a 2010: XL. törvény 54. § (1) bekezdés d) pontja hatályon kívül helyezte.

439

A 75/A. §-t megelőző alcímet a 2011: CV. törvény 106. §-a iktatta be.

440

A 75/A. §-t a 2011: CV. törvény 106. §-a iktatta be.

441

A 76. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg. Az (1) bekezdés „jogszerűen” szövegrészét az Alkotmánybíróság a 6/2015. (II. 25.) AB határozatának 1. pontjával megsemmisítette 2015. szeptember 30. napjával.

442

A 78. § (1) bekezdés c) pontját a 2018: CXXXIII. törvény 40. § (1) bekezdése iktatta be.

443

A 78. § (3) bekezdését a 2015: CLXXXVI. törvény 134. § (3) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 205. §-a alapján a 2016. január 1-jét követően indult eljárásokban kell alkalmazni.

444

A 78. § (4) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 40. § (2) bekezdése iktatta be.

445

A 80. § (2) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

446

A 80. § (3) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

447

A 81/A. §-t megelőző alcímet a 2017: CXLIII. törvény 49. §-a iktatta be.

448

A 81/A. §-t a 2017: CXLIII. törvény 49. §-a iktatta be.

449

A 82. § a 2010: CXXXV. törvény 70. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni. A 82. § a 2011: CCI. törvény 299. § n) pontja szerint módosított szöveg.

450

A 83. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

451

Az 85. § (1) bekezdése a 2011: CCI. törvény 299. § o) pontja szerint módosított szöveg.

452

A 86. § a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (8) bekezdésével megállapított, a 2017: CXCVII. törvény 246. § b) pontja szerint módosított szöveg.

453

A IX. fejezet (86/A. §–92/C. §) a 2017: CXLIII. törvény 50. §-a iktatta be.

454

A 86/H. § (6) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 41. §-a iktatta be.

455

A 86/H. § (7) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 41. §-a iktatta be.

456

A 86/H. § (8) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 41. §-a iktatta be.

457

A 86/H. § (9) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 41. §-a iktatta be.

458

A 86/J. § (6) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

459

A 86/J. § (7) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

460

A 86/J. § (8) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

461

A 86/J. § (9) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

462

A 86/J. § (10) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

463

A 86/J. § (11) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

464

A 86/J. § (12) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 42. §-a iktatta be.

465

A 86/K. § (2) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 58. § a) pontja hatályon kívül helyezte.

466

A 86/K. § (5) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 43. §-a iktatta be.

467

A 86/M. § (1) bekezdés j) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 44. §-ával megállapított szöveg.

468

A 86/O. § (1) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 57. § e) pontja szerint módosított szöveg.

469

A 87/A. § (3a) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 45. §-a iktatta be.

470

A 87/J. § (1a) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 46. §-a iktatta be.

471

A 87/M. § (4) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 58. § b) pontja hatályon kívül helyezte.

472

A 87/N. § (1) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 57. § f) pontja szerint módosított szöveg.

473

A 87/O. § (2) bekezdése a 2018: XL. törvény 29. §-ával megállapított szöveg.

474

A 88/P. § (1a) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 47. §-a iktatta be.

475

A 88/Q. § (3) bekezdés f) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 48. §-ával megállapított szöveg.

476

A 89/B. § (5) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 49. §-a iktatta be.

477

A 92. § (6) bekezdését a 2018: CXXXIII. törvény 50. §-a iktatta be.

478

A 92/C. § 26. pontját a 2018: CXXXIII. törvény 51. §-a iktatta be.

479

A 93/A. §-t a 2010: CLVII. törvény 21. § (2) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 30. § (1)–(2) bekezdését.

480

A 94/A. §-t a 2013: LXXXIV. törvény 63. §-a iktatta be, szövege a 2019: LV. törvény 18. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

481

A 95. § (1) bekezdés d) pontja a 2011: CV. törvény 108. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

482

A 95. § (1) bekezdése g) pontjának „valamint a területi érvényességre vonatkozó adat” szövegrésze e törvény 109. § (2) bekezdésének j) pontja alapján a Magyar Köztársaságot a schengeni vívmányok teljes körű alkalmazására felhatalmazó tanácsi határozatban meghatározott napon lépett hatályba. A 2007/801/EK tanácsi határozat 1. cikk (1) bekezdése alapján a schengeni vívmányokat 2007. december 21-től, a légi határokra vonatkozóan azonban 2008. március 30-tól kell alkalmazni.

483

A 95. § (1) bekezdés h) pontja a 2011: CV. törvény 108. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

484

A 95. § (1) bekezdés j) pontját a 2015: CLXXXVIII. törvény 26. § (1) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 18–21. §-át.

485

A 95. § (3) bekezdését a 2010: XL. törvény 31. § (1) bekezdése iktatta be, szövege a 2011: CCI. törvény 299. § b) pontja szerint módosított szöveg.

486

A 95. § (4) bekezdését a 2010: XL. törvény 31. § (1) bekezdése iktatta be.

487

A 95. § (5) bekezdését a 2010: XL. törvény 31. § (1) bekezdése iktatta be. [A 95. § (6) bekezdésének a 2010: XL. törvény 31. § (2) bekezdésével beiktatott, az 52. § (6) bekezdése alapján a 767/2008/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet 48. cikk (5) bekezdése alapján az Európai Unió Hivatalos Lapjában közzétett utolsó időponttal megegyező naptól hatályos szövege: „(6) A vízumkérelem (1) bekezdés szerinti adatai nem tárolhatóak az idegenrendészeti nyilvántartásban, ha azokat a VIS rendelet 5. cikke alapján a Vízuminformációs Rendszerben kell tárolni.”.]

488

A 96. § (1) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 52. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

489

A 96. § (2) bekezdése a 2018: CXXXIII. törvény 52. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

490

A 96. § (3) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 74. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: XCIII. törvény 82. § b) pontja, a 2017: CXLIII. törvény 55. § d) pontja szerint módosított szöveg.

491

A 96. § (4) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 75. §-a iktatta be.

492

A 96/A. §-t a 2010: CXXXV. törvény 74. § (4) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXLIII. törvény 55. § d) pontja szerint módosított szöveg.

493

A 98. § (1) bekezdés h) pontját a 2015: CLXXXVIII. törvény 26. § (3) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 18–21. §-át.

494

A 99. § (1) bekezdés g) pontja a 2011: CV. törvény 110. §-ával megállapított szöveg.

495

A 99. § (1) bekezdés k) pontját a 2010: CXXXV. törvény 75. § (1) bekezdése iktatta be.

496

A 99. § (1) bekezdés l) pontját a 2015: CLXXXVIII. törvény 26. § (4) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 18–21. §-át.

497

A 99. § (1a) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 63. §-a iktatta be.

498

A 99. § (2) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 75. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

499

A 99. § (3) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 75. § (3) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: CXLIII. törvény 55. § d) pontja szerint módosított szöveg.

500

A 99/A. §-t a 2019: LV. törvény 18. § (2) bekezdése iktatta be.

501

A 100. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (15) bekezdése szerint módosított szöveg.

502

A 100. § (1) bekezdés b) pontja a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (9) bekezdésével megállapított szöveg.

503

A 100. § (2) bekezdése a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (10) bekezdésével megállapított szöveg.

504

A 102. § (1) bekezdése a 2015: CXXVII. törvény 16. §-ával megállapított szöveg.

505

A 103. § a 2013: XCIII. törvény 76. §-ával megállapított szöveg.

506

A 103. § (1) bekezdés c) pontját a 2019: LV. törvény 18. § (3) bekezdése iktatta be.

507

A 103. § (2) bekezdése a 2019: LV. törvény 18. § (4) bekezdése szerint módosított szöveg.

508

A 104. § (1) bekezdés nyitó szövegrésze a 2011: CCI. törvény 299. § f) pontja, a 2017: CXCVII. törvény 246. § c) pontja szerint módosított szöveg.

509

A 105/A. §-t a 2018: CXXXIII. törvény 53. §-a iktatta be.

510

A 106. § (1) bekezdés b) pontja a 2017: CXCVII. törvény 246. § d) pontjával megállapított szöveg.

511

A 106. § (1) bekezdés h) pontja a 2012: CCVII. törvény 81. §-a szerint módosított szöveg.

512

A 106. § (1) bekezdés m) pontját a 2010: CXXXV. törvény 76. §-a iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

513

A 106. § (1) bekezdés n) pontját a 2010: CXXXV. törvény 76. §-a iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

514

A 106. § (1) bekezdés o) pontját a 2010: CXXXV. törvény 76. §-a iktatta be, szövege a 2012: XCIII. törvény 66. §-a szerint módosított szöveg.

515

A 106. § (1) bekezdés p) pontját a 2013: XCIII. törvény 77. §-a iktatta be.

516

A 106. § (1) bekezdés q) pontját a 2015: CLII. törvény 5. §-a iktatta be.

517

A 106. § (1) bekezdés r) pontját a 2016: XXXIX. törvény 64. §-a iktatta be.

518

A 106. § (1) bekezdés s) pontját a 2017: CLXXXVI. törvény 46. § (1) bekezdése iktatta be.

519

A 106. § (1a) bekezdését a 2013: CXCVIII. törvény 13. § (6) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: LXIX. törvény 74. § (5) bekezdése szerint módosított szöveg.

520

A 106. § (1b) bekezdését a 2014: LXXII. törvény 44. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXXXIII. törvény 54. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

521

A 106. § (1c) bekezdését a 2017: CLXXXVI. törvény 46. § (2) bekezdése iktatta be.

522

A 106. § (2) bekezdése a 2014: LXXII. törvény 45. §-a, a 2017: CLXXXVI. törvény 47. §-a szerint módosított szöveg.

523

A 106. § (4) bekezdés c) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 54. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

524

A 106. § (4) bekezdés f) pontja a 2009: CXV. törvény 89. §-a szerint módosított szöveg.

525

A 106. § (4) bekezdés h) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (11) bekezdése iktatta be.

526

A 106. § (4) bekezdés i) pontját a 2018: CXXXIII. törvény 54. § (3) bekezdése iktatta be.

527

A 106. § (4) bekezdés j) pontját a 2018: CXXXIII. törvény 54. § (3) bekezdése iktatta be.

528

A 106. § (4) bekezdés k) pontját a 2018: CXXXIII. törvény 54. § (3) bekezdése iktatta be.

529

A 106. § (4) bekezdés l) pontját a 2018: CXXXIII. törvény 54. § (3) bekezdése iktatta be.

530

A 106. § (5) bekezdését újonnan a 2015: CLXXXVIII. törvény 26. § (5) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 18–21. §-át.

531

A 106. § (6) bekezdését a 2015: CLXXXVIII. törvény 26. § (5) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 18–21. §-át.

532

A 106. § (7) bekezdését a 2015: CLXXXVIII. törvény 26. § (5) bekezdése iktatta be. Alkalmazására lásd e módosító törvény 18–21. §-át.

533

A 106. § (8) bekezdését a 2017: XXXIII. törvény 44. §-a iktatta be.

534

A 106. § (9) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 51. §-a iktatta be.

535

A 107. § (2a) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 78. § (1) bekezdése iktatta be.

536

A 107. § (3) bekezdését a 2010: XL. törvény 33. §-a iktatta be, szövege a 2013: XCIII. törvény 78. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

537

A 107. § (4) bekezdését a 2012: XXVII. törvény 10. §-a iktatta be, szövege a 2013: XCIII. törvény 78. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

538

A 108. § a 2010: CXXXV. törvény 77. §-ával megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

539

A 108/A. §-t a 2016: XXXIX. törvény 65. §-a iktatta be.

540

A 108/B. §-t a 2017: XLV. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

541

A 108/C. §-t a 2017: XLV. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

542

A 108/D. §-t a 2017: XLV. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

543

A 108/E. §-t a 2017: XLV. törvény 11. § (2) bekezdése iktatta be.

544

A 109. § (6) bekezdésének b) pontját a 2007: LXXXII. törvény 3. § (2) bekezdésének 12. pontja hatályon kívül helyezte.

545

A 109. § (6) bekezdésének d) pontját a 2007: LXXXII. törvény 3. § (2) bekezdésének 12. pontja hatályon kívül helyezte.

546

A 109. § (6) bekezdésének f) pontját a 2007: LXXXII. törvény 3. § (2) bekezdésének 12. pontja hatályon kívül helyezte.

547

A 110. § (3) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 55. § f) pontja szerint módosított szöveg.

548

A 110. § (4) bekezdése a 2017: CXLIII. törvény 55. § f) pontja szerint módosított szöveg.

549

A 110. § (6) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 79. § (1) bekezdése iktatta be.

550

A 110. § (7) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 79. § (1) bekezdése iktatta be.

551

A 110. § (8) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 79. § (2) bekezdése iktatta be.

552

A 110. § (9) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 79. § (2) bekezdése iktatta be.

553

A 110. § (10) bekezdését a 2013: XCIII. törvény 79. § (3) bekezdése iktatta be.

554

A 110. § (11) bekezdését a 2014: CVIII. törvény 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 3. pontja.

555

A 110. § (12) bekezdését a 2014: CVIII. törvény 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 3. pontja.

556

A 110. § (13) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 66. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 3. pontja.

557

A 110. § (14) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 66. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 3. pontja.

558

A 110. § (15) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 66. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 3. pontja.

559

A 110. § (16) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 66. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 3. pontja.

560

A 110. § (17) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 66. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 3. pontja.

561

A 110. § (18) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 66. §-a iktatta be, szövege a 2018: XL. törvény 30. §-ával megállapított szöveg.

562

A 110. § (19) bekezdését a 2016: CXXI. törvény 53. § (3) bekezdése iktatta be.

563

A 110. § (20) bekezdését a 2017: XX. törvény 4. §-a iktatta be.

564

A hatálybalépés időpontja 2017. március 28.

565

A 110/A. §-t a 2017: CXLIII. törvény 52. §-a iktatta be.

566

A hatálybalépés időpontja 2018. január 1.

567

A hatálybalépés időpontja 2018. január 1.

568

A hatálybalépés időpontja 2018. január 1.

569

A hatálybalépés időpontja 2018. január 1.

570

A 110/B. §-t a 2018: XL. törvény 31. §-a iktatta be.

571

A hatálybalépés időpontja 2018. július 26.

572

A hatálybalépés időpontja 2018. július 26.

575

A 111. § (1) bekezdés c) pontja a 2011: CV. törvény 111. §-ával megállapított szöveg.

579

A 111. § (1) bekezdés h) pontja a 2014: CXI. törvény 126. §-ával megállapított szöveg.

581

A 111. § (1) bekezdés l) pontja a 2016: XXXIX. törvény 67. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

582

A 111. § (1) bekezdés r) pontját a 2010: CXXXV. törvény 78. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

583

A 111. § (1) bekezdés s) pontját a 2013: XCIII. törvény 80. §-a iktatta be.

584

A 111. § (1) bekezdés t) pontját a 2016: XXXIX. törvény 67. § (2) bekezdése iktatta be.

585

A 111. § (1) bekezdés u) pontját a 2018: CXXXIII. törvény 55. § (1) bekezdése iktatta be.

586

A 111. § (1a) bekezdését a 2010: CXXXV. törvény 78. § (2) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

587

A 111. § (1b) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 53. §-a iktatta be.

588

A 111. § (1c) bekezdését a 2017: CXLIII. törvény 53. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXXXIII. törvény 55. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

593

A 111. § (4) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 67. § (3) bekezdésével megállapított szöveg.

596

A 111. § (6) bekezdése a 2016: XXXIX. törvény 67. § (4) bekezdésével megállapított szöveg.

599

A 111. § (7) bekezdését a 2010: XL. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXXXV. törvény 128. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

600

A 111. § (8) bekezdését a 2010: XL. törvény 34. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2010: CXXXV. törvény 128. § (2) bekezdése szerint módosított szöveg. Ez utóbbi módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

601

A 111. § (9) bekezdését a 2012: CCXX. törvény 3. §-a iktatta be, hatályon kívül helyezte a 2018: XL. törvény 32. § 4. pontja.

602

A 111. § (10) bekezdését a 2017: XLV. törvény 11. § (3) bekezdése iktatta be.

604

Az „Az Alaptörvény sarkalatosságra vonatkozó követelményének való megfelelés” alcímet (112. §) a 2018: VI. törvény 6. § (2) bekezdése iktatta be.

606

A 113. §-t a 2007: LXXX. törvény 90. § (3) bekezdésének f) pontja hatályon kívül helyezte 2008. január 1. napjával.

607

A 114. §-t a 2008: CXIII. törvény 16. § (4) bekezdés i) pontja hatályon kívül helyezte.

608

A 115. §-t a 2007: LXXXII. törvény 3. § (2) bekezdésének 12. pontja hatályon kívül helyezte.

609

A 116. § (1) bekezdését a 2007: LXXXII. törvény 3. § (2) bekezdésének 12. pontja hatályon kívül helyezte.

610

A 116. § (2) bekezdése a 2007: LIII. törvény 8. §-a alapján nem lépett hatályba.

611

A 117–119. §-t a 2007: LXXXII. törvény 3. § (2) bekezdésének 12. pontja hatályon kívül helyezte.

612

A 120. § (1) bekezdés g) pontját a 2017: CXLIII. törvény 56. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

613

A 120. § (1) bekezdés h) pontját a 2017: CXLIII. törvény 56. § c) pontja hatályon kívül helyezte.

614

A 120. § (1) bekezdés p) pontját a 2010: CXXXV. törvény 79. § (1) bekezdése iktatta be. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

615

A 120. § (1) bekezdés q) pontját a 2011: CV. törvény 112. § (1) bekezdése iktatta be.

616

A 120. § (1) bekezdés r) pontját a 2011: CV. törvény 112. § (1) bekezdése iktatta be.

617

A 120. § (1) bekezdés s) pontját a 2012: XXVII. törvény 11. §-a iktatta be.

618

A 120. § (1) bekezdés t) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (12) bekezdése iktatta be.

619

A 120. § (1) bekezdés u) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (12) bekezdése iktatta be.

620

A 120. § (1) bekezdés v) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (12) bekezdése iktatta be.

621

A 120. § (1) bekezdés w) pontját a 2013: XCIII. törvény 81. §-a iktatta be.

622

A 120. § (1a) bekezdését a 2016: XXXIX. törvény 68. § (3) bekezdése iktatta be.

623

A 120. § (1a) bekezdés c) pontját a 2017: CXLIII. törvény 54. §-a iktatta be, szövege a 2018: CXXXIII. törvény 56. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

624

A 120. § (2) bekezdése a 2010: CXXXV. törvény 79. § (2) bekezdésével megállapított szöveg. E módosító törvény 129. §-a alapján a rendelkezést a 2010. december 24. napja után indult, vagy megismételt eljárásokban kell alkalmazni.

625

A 120. § (2) bekezdés a) pontja a 2016: CXVI. törvény 38. § (1) bekezdésével megállapított szöveg.

626

A 120. § (2) bekezdés b) pontja a 2018: CXXXIII. törvény 56. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

627

A 120. § (2) bekezdés e) pontját a 2011: CV. törvény 112. § (2) bekezdése iktatta be.

628

A 120. § (2) bekezdés f) pontját a 2012: LXXXVI. törvény 62. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 2017: XXXIII. törvény 45. §-ával megállapított szöveg.

629

A 120. § (2) bekezdés g) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (13) bekezdése iktatta be.

630

A 120. § (2) bekezdés h) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (13) bekezdése iktatta be.

631

A 120. § (2) bekezdés i) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (14) bekezdése iktatta be, szövege a 2013: CXCVIII. törvény 13. § (8) bekezdése szerint módosított szöveg.

632

A 120. § (2) bekezdés j) pontját a 2012: CLXXXI. törvény 60. § (14) bekezdése iktatta be.

633

A 120. § (2) bekezdés k) pontját a 2013: CXCVIII. törvény 13. § (7) bekezdése iktatta be, szövege a 2016: CXVI. törvény 38. § (2) bekezdésével megállapított szöveg.

634

A 120. § (2) bekezdés l) pontját a 2015: CXXVII. törvény 17. §-a iktatta be.

635

A 120. § (2) bekezdés m) pontját a 2015: CXXVII. törvény 17. §-a iktatta be.

636

A 120. § (2) bekezdés n) pontját a 2016: XXXIX. törvény 68. § (2) bekezdése iktatta be.

637

A 120. § (2) bekezdés o) pontját a 2016: XXXIX. törvény 68. § (1) bekezdése iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére