• Tartalom

2/2007. (I. 17.) GKM utasítás

2/2007. (I. 17.) GKM utasítás

a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról*

2007.01.18.

1. § A központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2006. évi LVII. törvény 74. §-ában foglaltak alapján jelen utasítás mellékleteként a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatát kiadom.

2. § Utasítom a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnökét, hogy az új szervezet felállításával kapcsolatban szükséges munkajogi intézkedések (így különösen a munkaköri leírások módosítása, új kinevezések, kinevezésmódosítások és új vezetői megbízások adása, vezetői megbízások visszavonása, illetőleg felmentések) megtételéről 2007. február 28-áig gondoskodjon.

3. § Ez az utasítás 2007. január 18-án lép hatályba, egyidejűleg hatályát veszti

a) a Magyar Bányászati Hivatal Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 27/2006. (IX. 27.) GKM utasítás, valamint

b) a Magyar Geológiai Szolgálat Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 26/2006. (IX. 27.) GKM utasítás.

Dr. Kóka János s. k.,

gazdasági és közlekedési miniszter

Melléklet a 2/2007. (I. 17.) GKM utasításhoz

A MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL
SZERVEZETI ÉS MŰKÖDÉSI SZABÁLYZATA
I.
A BÁNYAFELÜGYELET
1. ALAPVETŐ RENDELKEZÉSEK

1. A bányászattal kapcsolatos közigazgatási és az állami földtani feladatokat a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal és területi szervei, a bányakapitányságok (együtt: bányafelügyelet) látja el.

2. A bányafelügyelet feladata, hogy a felügyelete alá tartozó tevékenységek végzése során védje a dolgozók életét, testi épségét és egészségét, ellenőrizze az ásványvagyon-gazdálkodásra, a földtani kutatásra és adatszolgáltatásra, a környezet-, a táj- és a természetvédelemre, valamint a műszaki biztonságra és a tűzvédelemre vonatkozó szabályok megtartását.

3. A bányafelügyelet a hatósági felügyelete keretében – a Bt.-ben és a külön jogszabályokban meghatározott – műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építésügyi hatósági, építés-felügyeleti, ásványvagyon-gazdálkodási, földtani hatósági és piac-felügyeleti hatásköröket gyakorol. A bányafelügyelet tűzvédelmi hatósági jogköre a bányák földalatti, valamint ezzel egy tekintet alá eső külszíni részére terjed ki.

4. A bányafelügyelet hatáskörébe tartozó hatósági ügyekben – jogszabályban meghatározott esetek kivételével – első fokon a területileg illetékes bányakapitányság, másodfokon a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal jár el. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal bányafelügyeleti és állami földtani feladatokat ellátó szervként hatósági ügyekben országos illetékességgel jár el, döntésével szemben közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs, az ellen felügyeleti eljárás nem kezdeményezhető.
5. A bányakapitányság köztisztviselője illetékességi területén kívül, a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal köztisztviselője az ország egész területén az elnök által kiállított megbízólevél birtokában végezhet ellenőrzést. Az ellenőrzés alapján indult eljárás lefolytatására az a bányakapitányság jogosult, amelynek illetékességi területén az ellenőrzés történt, kivéve, ha kizárási ok miatt a felügyeleti szerv másik felügyelőséget jelölt ki.

6. A bányafelügyelet eljárásaira, ha jogszabály másként nem rendelkezik, a közigazgatási hatósági eljárás és az igazgatási szolgáltatás általános szabályairól, valamint a szabálysértésekről szóló törvény rendelkezései az irányadók.

7. A bányafelügyelet feladat- és hatásköri jegyzékét e Szervezeti és Működési Szabályzat (a továbbiakban: Szabályzat) 1. számú függeléke tartalmazza.

2. A BÁNYAFELÜGYELET FELÉPÍTÉSE

2.1. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
2.1.1. A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal jogi személy, központi hivatal, amely önállóan gazdálkodó központi költségvetési szervként működik.
2.1.2. Székhelye:
1051 Budapest, Arany János u. 25.
(levelezési címe: 1372 Budapest, Pf. 477)
2.1.3. Kincstári számla neve, száma:
Magyar Bányászati és Földtani Hivatal
10032000-01417179-00000000.

2.2. A bányakapitányságok
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (a továbbiakban: MBFH) területi szervei, a bányakapitányságok, székhelyét és illetékességi területét a Kormány, rendeletben állapítja meg.
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatalról szóló 267/2006. (XII. 20.) Korm. rendelet alapján:
2.2.1. A bányakapitányságok megnevezése és székhelye
a) Budapesti Bányakapitányság
1147 Budapest, Columbus u. 17–23.

b) Miskolci Bányakapitányság
3501 Miskolc, Soltész Nagy Kálmán u. 5. (3501 Miskolc Pf. 31);
Debreceni Ügyfélszolgálati Iroda
4024 Debrecen, Wesselényi u. 6.
Salgótarjáni Ügyfélszolgálati Iroda
3100 Salgótarján, Karancs u. 58.

c) Pécsi Bányakapitányság
7601 Pécs, József Attila u. 5. (7602 Pécs Pf. 61);

d) Szolnoki Bányakapitányság
5001 Szolnok, Templom u. 5. (5001 Szolnok Pf. 164);
Szegedi Ügyfélszolgálati Iroda
6721 Szeged, Sóhordó u. 20.
e) Veszprémi Bányakapitányság
8201 Veszprém, Budapest u. 2. (8201 Veszprém Pf. 98);
Soproni Ügyfélszolgálati Iroda
9400 Sopron, Lackner Kristóf u. 3.

2.2.2. A bányakapitányságok illetékességi területe
a) A Budapesti Bányakapitányság illetékességi területe kiterjed: Budapest főváros és Pest megye közigazgatási területére.
b) A Miskolci Bányakapitányság illetékességi területe kiterjed: Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye közigazgatási területére.
c) A Pécsi Bányakapitányság illetékessége kiterjed: Baranya, Tolna, Somogy és Zala megye közigazgatási területére.
d) A Szolnoki Bányakapitányság illetékessége kiterjed: Bács-Kiskun, Békés, Csongrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye közigazgatási területére.
e) A Veszprémi Bányakapitányság illetékességi területe kiterjed: Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas és Veszprém megye közigazgatási területére.

3. A BÁNYAFELÜGYELET GAZDÁLKODÁSA

A bányafelügyelet működését saját bevételeiből és állami központi költségvetési támogatásból fedezi. A bányafelügyelet részére felügyeleti tevékenységéért a bányatelek jogosultja, a külön jogszabály1. szerinti földgáztárolói-, szállítói- és elosztói-, PB-gáz forgalmazói engedélyes felügyeleti díjat fizet. A bányafelügyelet eljárásaiért igazgatási-szolgáltatási díjat szed be.

4. A BÁNYAFELÜGYELET KÉPVISELETE

4.1. A bányafelügyelet teljes körű képviseletére az elnök jogosult.

4.2. A bányafelügyelet vezető beosztású dolgozói feladatkörükben képviselik a bányafelügyeletet belföldi és – az elnök megbízása alapján – nemzetközi kapcsolataiban.

4.3. Az elnök megbízása alapján a bányafelügyelet bármely dolgozója elláthat képviseletet.

4.4. A bányafelügyelet peres ügyeinek képviseletét a bányafelügyeletnél alkalmazásban álló, a képviseletre kijelölt jogtanácsos önállóan, vagy az elnök meghatalmazása alapján a bányafelügyelet bármelyik felsőfokú végzettségű köztisztviselője vagy meghatalmazás alapján külső jogi képviselő látja el.


II.
A BÁNYAFELÜGYELET SZERVEZETE
II/A. A MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL
1. AZ ELNÖK

1.1. Egyszemélyi felelős vezetőként irányítja a bányafelügyelet tevékenységét.

1.2. Közvetlenül irányítja
1.2.1. az elnökhelyettes,
1.2.2. a Gazdasági Főosztály vezetője,
1.2.3. a Jogi és Igazgatási Főosztály vezetője,
1.2.4. a Földtani és Adattári Főosztály vezetője,
1.2.5. a bányakapitányok,
1.2.6. az Állami Kötelezettségek Programiroda vezetője és
1.2.7. a belső ellenőr
munkáját, megállapítja feladatkörüket és beszámoltatja őket a munkájukról.

1.3. Személyes hatáskörben:
1.3.1. megilleti az intézkedés (döntés) joga minden olyan ügyben, amelyben jogszabály a döntést személyes hatáskörébe utalja, vagy amelyben azt a maga számára fenntartja,
1.3.2. meghatározza a bányafelügyelet stratégiai munkaprogramját, intézkedik ennek szervezeti végrehajtásáról,
1.3.3. dönt a bányafelügyelet egészét érintő irányítási és foglalkoztatáspolitikai kérdésekben,
1.3.4. megállapítja a bányafelügyelet köztisztviselői és fizikai dolgozói alkalmazására vonatkozó szakképesítési és szakmai gyakorlati követelményeket,
1.3.5. jóváhagyja a bányafelügyelet szervezeti egységeinek munka-, ellenőrzési és továbbképzési terveit,
1.3.6. véleményt nyilvánít a minisztériumok (országos hatáskörű szervek) által készített és a bányafelügyelethez közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabály- és előterjesztés-tervezetekről,
1.3.7. képviseli a bányafelügyeletet a belföldi és nemzetközi kapcsolatokban,
1.3.8. előterjesztéseket nyújt be a felsőbb állami és társadalmi szervekhez; e szerveknél, valamint külföldi szervek előtt képviseli a bányafelügyeletet,
1.3.9. dönt a felügyeleti jog gyakorlása során felmerülő hatósági ügyekben, valamint a panaszok és ügyészi óvások ügyében,
1.3.10. kiadja a bányafelügyelet dolgozóira vonatkozó utasításokat, a jogi iránymutatásokat és állásfoglalásokat,
1.3.11. dönt a bányafelügyelet peres ügyeinek fellebbvitele kérdésében, továbbá az MBFH főosztályai és önálló osztályai feladatkörébe tartozó, azon nem elsőfokú hatósági ügyekben, melyekben a döntést esetileg magához vonja,
1.3.12. gondoskodik az 1.2. pont alatt felsorolt személyek esetében a munka arányos elosztásáról,
1.3.13. dönt a bányafelügyelet szervezeti egységei és vezetői között felmerülő vitás kérdésekben, a bányafelügyelet dolgozói fegyelmi ügyeiben,
1.3.14. dönt a bányafelügyelet létszám-, bér- és jutalmazási keretének felhasználásáról,
1.3.15. jóváhagyja a bányafelügyelet költségvetésének tervezetét, elemi költségvetését, a költségvetési előirányzat módosítását és költségvetési beszámolóját,
1.3.16. előterjesztést tesz a köztársasági elnök, a Kormány, illetve a miniszterek által adományozható kitüntetésekre, hozzájárul a bányafelügyeleti dolgozó más szerv által történő kitüntetéséhez,
1.3.17. működteti a bányafelügyelet belső ellenőrzési tevékenységét, jóváhagyja az ellenőrzési munkaterveket,
1.3.18. elrendeli a bányakapitányságok cél- és teljes hivatalvizsgálatát,
1.3.19. szakmai tanácsadói, főtanácsadói és elnöki főtanácsadói címet adományoz; megállapítja az elnöki főtanácsadó feladatait,
1.3.20. jóváhagyja a földtani, geofizikai adatszolgáltatás rendjét és díjszabását.

2. AZ ELNÖKHELYETTES

2.1. Az elnök akadályoztatása, illetve tartós távolléte esetén helyettesíti az elnököt, azon ügyek kivételével, amelyeket jogszabály kifejezetten az elnök hatáskörébe utal, továbbá, amelyekben az intézkedés jogát az elnök a maga részére fenntartotta.

2.2. Közvetlenül irányítja:
2.2.1. a Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály és
2.2.2. a Földtani és Adattári Főosztály
vezetőjének munkáját, megállapítja feladatkörét és beszámoltatja munkájáról.

2.3. Személyes hatáskörében:
2.3.1. koordinálja a bányatörvény hatálya alá tartozó koncessziós ügyek intézését, a koncessziós szerződésekben foglaltak végrehajtásának ellenőrzését,
2.3.2. koordinálja az MBFH jogszabály-előkészítési tevékenységét,
2.3.3. közigazgatási egyeztetésre előkészíti a miniszter részére az MBFH által előkészített jogszabályok tervezeteket,
2.3.4. előkészíti az elnöki utasításokat, jogi iránymutatásokat és állásfoglalásokat, gondoskodik azok nyilvántartásáról, szükséges felülvizsgálatáról és korszerűsítéséről,
2.3.5. előkészíti a bányafelügyelet munka- és ellenőrzési terveit, az azok végrehajtásáról szóló jelentéseket,
2.3.6. koordinálja a bányafelügyelet szervezeti egységei, valamint a szakmai referatúrák és az elnök által létrehozott időszakos munkacsoportok együttműködését,
2.3.7. előkészíti és irányítja a kiadott ellenőrzési terv szerint, illetve a vonatkozó eseti utasításnak megfelelően a bányakapitányságok cél- és teljes hivatalvizsgálatát,
2.3.8. a bányafelügyelet tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez.

3. A GAZDASÁGI VEZETŐ
(A GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY VEZETŐJE)

3.1. A bányafelügyelet gazdasági szervezetének vezetőjeként a működéssel összefüggő gazdasági és pénzügyi feladatok tekintetében az elnök helyettese. A Gazdasági Főosztályt egyszemélyi felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az elnöktől kapott utasítások, és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló főosztály munkáját. Felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.

3.2. Személyes feladatkörében
3.2.1. megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül a főosztályvezető-helyettes és az osztályvezetők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a vezetők rendszeres beszámoltatásáról,
3.2.2. a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően irányítja a bányafelügyelet pénzügyi, számviteli tevékenységét, gazdálkodik a jóváhagyott költségvetési keretekkel, intézkedik az előirányzatok módosításáról,
3.2.3. kidolgozza a költségvetési javaslatot, irányítja és felügyeli a költségvetés tervezését. Koordinálja, és figyelemmel kíséri a féléves és éves beszámoló-, valamint a negyedéves mérlegjelentések elkészítését,
3.2.4. felügyeli a bányafelügyelet központosított illetmény-számfejtésének előkészítését és az azzal kapcsolatos adatszolgáltatást, felügyeli a bányafelügyelet személyi juttatásainak előirányzatát,
3.2.5. eleget tesz a gazdálkodással kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségnek,
3.2.6. rendeltetésszerűen gazdálkodik a kincstári vagyonnal,
3.2.7. irányt mutat az éves vagyongazdálkodási terv elkészítésében, az Igazgatási Osztállyal egyeztetve meghatározza a bányafelügyelet ellátandó feladataihoz szükséges tárgyi eszközökkel kapcsolatos karbantartási, felújítási tennivalókat, valamint a várható kiadásokat, az év során értékesítésre kerülő vagyontárgyakat, azok várható bevételeit, a bevételek felhasználásának módját, a tárgyi eszköz beszerzésének ütemezését,
3.2.8. gondoskodik a számvitel bizonylati rendszerének végrehajtásáról,
3.2.9. felügyeli a bányafelügyelet részére fizetendő felügyeleti díjról és a bányafelügyelet egyes eljárásaiért fizetendő igazgatási szolgáltatási díjról, valamint az egyéb saját bevételekről vezetett nyilvántartást, ellenőrzi a befizetések teljesítését,
3.2.10. gondoskodik a késedelmesen befizetett felügyeleti díj késedelmi kamatának megállapításáról, a befizetések elmaradása esetén kezdeményezi a díj és a késedelmi kamat adók módjára történő behajtását,
3.2.11. figyelemmel kíséri a bányajáradék bevallási- és fizetési gyakorlatot, a törvényesség és a bevallási, illetve fizetési fegyelem megszilárdítása érdekében ellenőrzést és intézkedést kezdeményez,
3.2.12. kialakítja – az Informatikai és Adatvédelmi Osztállyal együttműködésben, a bányafelügyelet egységes adatbázisának részeként – a bányajáradék bevallásra és fizetésre kötelezettek, a bevallások és a befizetések nyilvántartását, gondoskodik a nyilvántartás aktualizálásáról és karbantartásáról,
3.2.13. szakmai és felügyeleti tevékenységet lát el a bányakapitányságok bányajáradékkal kapcsolatos ellenőrzési és intézkedési tevékenysége fölött,
3.2.14. szervezi és felügyeli a Bt. 41. § (8) bekezdésben meghatározott fizetési kötelezettségek teljesítése, illetve a behajtás iránti intézkedés kezdeményezését,
3.2.15. előkészíti a bányajáradék számítás- és az önbevallás alapjául szolgáló adatok, a bányajáradék befizetés ellenőrzésére irányuló bányafelügyeleti tevékenység részletes végrehajtási szabályait tartalmazó elnöki utasítást, gondoskodik az utasítás aktualizálásáról és karbantartásáról,
3.2.16. a vezetői értekezleten havi rendszerességgel, egyébként az elnök utasítása szerint tájékoztatást ad a bányafelügyelet gazdálkodásáról,
3.2.17. megalkotja a gazdasági szervezet feladatait részletesen meghatározó működési szabályzatot, gondoskodik a gazdálkodás rendjét meghatározó belső szabályzatok elkészítéséről és folyamatos karbantartásáról (Számviteli politika, Értékelési szabályzat, Számlarend, Leltározási és selejtezési szabályzat, Házipénztár-kezelési szabályzat, Szabálytalanságok kezelésének eljárásrendje, Közbeszerzési szabályzat),
3.2.18. feladatkörében vizsgálatot rendelhet el, a bányakapitányságoktól adatszolgáltatást igényelhet, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
3.2.19. jogosult intézkedni a főosztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát az elnök nem vonta magához,
3.2.20. előkészíti és felterjeszti az elnöki döntést igénylő ügyeket, állásfoglalásokat,
3.2.21. szakmai feladatkörében véleményezi az MBFH által előkészített jogszabályok tervezeteit,
3.2.22. javaslatot tesz az MBFH munkaprogramjára, munka- és ellenőrzési tervére, valamint a bányafelügyelet tevékenységéről szóló éves jelentésre,
3.2.23. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel.

3.3. A gazdasági vezető – vagy az általa kijelölt személy – ellenjegyzése nélkül a költségvetési szervet terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő és ilyen intézkedés nem hozható.
3.4. Akadályoztatása, vagy tartós távolléte esetén kinevezett helyettese, vagy az általa megbízott osztályvezető helyettesíti.

4. A HUMÁNPOLITIKAI VEZETŐ

4.1. Ellátja és irányítja a bányafelügyelet humánpolitikai tevékenységét, oktatási, képzési és továbbképzési feladatait.

4.2. Ellátja és irányítja a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény (továbbiakban: Ktv.) és annak végrehajtási rendeletei, valamint a Munka Törvénykönyvének a Ktv. által a közszolgálati jogviszonyra rendelt előírásai által meghatározott feladatokat.

4.3. Személyes feladatkörében:
4.3.1. a Humánpolitikai Osztályt egyszemélyű felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az MBFH elnökétől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját. Felelős az osztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért,
4.3.2. figyelemmel kíséri a bányafelügyelet bér és jutalmazási keretének felhasználását, és rendszeres tájékoztatást készít az elnök részére,
4.3.3. az elnöki intézkedésekhez, megalapozó munkaügyi-, létszám és bérgazdálkodási elemzéseket készít, a feladatkörébe tartozó belső szabályozásokat előkészíti,
4.3.4. részt vesz a költségvetési tervezésben, különös tekintettel a személyi juttatásokra és a belföldi és a külföldi rendezvényeken való részvételre,
4.3.5. ellátja a polgári védelemmel, a honvédelmi és a nemzetbiztonsági ügyekkel kapcsolatos MBFH-ra háruló feladatokat,
4.3.6. ellátja a személyzeti iratok tekintetében a bányafelügyelet titkos ügykezelésének a felügyeletét,
4.3.7. feladatkörében javaslatot tesz az MBFH munkaprogramjára, munka- és ellenőrzési tervére, koordinálja és végzi a bányafelügyelet szervezetrendszerét érintő jelentések, beszámolók elkészítését,
4.3.8. előkészíti az állami és minisztériumi kitüntetések javaslatát,
4.3.9. ellátja és koordinálja a bányafelügyelet nemzetközi kapcsolataival összefüggő feladatokat,
4.3.10. részt vesz a bányászati bírságból igénybe vehető támogatás pályázatainak elbírálásában, koordinálja és ellátja a pályázatokkal kapcsolatos adminisztrációs feladatokat, kapcsolatot tart a pályázókkal, ellenőrzi a pályázatokban foglaltak teljesítését,
4.3.11. ellátja a vezetői értekezletek jegyzőkönyvezetői feladatait,
4.3.12. kapcsolatot tart a Miniszterelnöki Hivatal és a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Humánpolitikai Főosztályával, valamint igény szerint más minisztériumok és országos hatáskörű szervek humánpolitikai szervezeteivel,
4.3.13. feladatkörében utasítást adhat a bányafelügyelet szervezeti egységei részére.

4.4. Akadályoztatása, tartós távolléte esetén helyettesítéséről az elnök gondoskodik.

5. A BELSŐ ELLENŐR

5.1. A bányafelügyelet, mint költségvetési szerv belső ellenőrzésének, mint államháztartási belső pénzügyi ellenőrzésének feladatait az elnök kijelölése alapján a belső ellenőr látja el.

5.2. Személyes feladatkörében:
5.2.1. gondoskodik a belső ellenőrzési kézikönyv elkészítéséről,
5.2.2. összeállítja a kockázatelemzéssel alátámasztott stratégiai, középtávú és éves ellenőrzési terveket, az elnök jóváhagyása után a terveket végrehajtja, illetve végrehajtatja, azok megvalósítását nyomon követi,
5.2.3. végzi a belső ellenőrzés feladatát,
5.2.4. megbízatásával kapcsolatban vagy személyére nézve összeférhetetlenségi ok tudomására jutásáról köteles haladéktalanul jelentést tenni az elnöknek, amelynek elmulasztásáért vagy késedelmes teljesítéséért fegyelmi felelősséggel tartozik,
5.2.5. ha az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja merül fel, haladéktalan tájékoztatja az elnököt, illetve az elnök érintettsége esetén a gazdasági és közlekedési minisztert,
5.2.6. az ellenőrzés lezárását követően az ellenőrzési jelentést az elnök, illetve az ellenőrzött szervezeti egység számára megküldi,
5.2.7. a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet 31. §-ában foglaltak szerint összeállítja az éves ellenőrzési jelentést, illetve az összefoglaló ellenőrzési jelentést,
5.2.8. gondoskodik arról, hogy a belső ellenőrzési tevékenység során alkalmazásra kerüljenek a belső ellenőrzési tevékenység minőségét biztosító eljárások és érvényesüljenek a pénzügyminiszter által közzétett módszertani útmutatók,
5.2.9. gondoskodik az ellenőrzések nyilvántartásáról, valamint az ellenőrzési dokumentumok legalább 10 évig történő megőrzéséről, illetve a dokumentumok és az adatok biztonságos tárolásáról,
5.2.10. biztosítja a belső ellenőrzés szakmai továbbképzéséről, ennek érdekében – az elnök által jóváhagyott – éves képzési tervet készít és gondoskodik annak megvalósításáról,
5.2.11. évente értékeli a belső ellenőrzés tárgyi, személyi feltételeit, és javaslatot tesz az elnöknek, a feltételeknek az éves tervvel történő összehangolására,
5.2.12. az elnök utasítása szerint, de legalább negyedévenként, tájékoztatja az elnököt az éves ellenőrzési terv megvalósításáról, és az attól való eltérésekről,
5.2.13. nyomon követi az intézkedési tervek végrehajtását az elnök tájékoztatása alapján.

5.3. A belső ellenőr jogosult:
a) az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység helyiségeibe belépni, figyelemmel az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység biztonsági előírásaira, munkarendjére;
b) az ellenőrzött szervnél, illetve szervezeti egységnél a külön jogszabályokban meghatározott adat- és titokvédelmi előírások betartásával, az ellenőrzés tárgyához kapcsolódó, államtitkot, szolgálati titkot, üzleti titkot tartalmazó iratokba és más dokumentumokba, az elektronikus adathordozón tárolt adatokba betekinteni, azokról másolatot, kivonatot, illetve tanúsítványt készíttetni, indokolt esetben az eredeti dokumentumokat másolat hátrahagyása mellett – átvételi elismervény ellenében – átvenni;
c) az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység vezetőjétől és bármely alkalmazottjától írásban vagy szóban információt kérni;
d) az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység működésével és gazdálkodásával összefüggő kérdésekben információt kérni más szervektől;
e) a vizsgálatba szakértő bevonását kezdeményezni.

5.4. A belső ellenőr köteles:
a) ellenőrzési tevékenysége során az ellenőrzési programban foglaltakat végrehajtani;
b) tevékenységének megkezdéséről az ellenőrzött szerv (szervezeti egység) vezetőjét tájékoztatni, és megbízólevelét bemutatni;
c) objektív véleménye kialakításához elengedhetetlen dokumentumokat és körülményeket megvizsgálni;
d) megállapításait tárgyszerűen, a valóságnak megfelelően írásba foglalni, és azokat elegendő és megfelelő bizonyítékkal alátámasztani;
e) ha az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja merül fel, haladéktalanul jelentést tenni az elnöknek;
f) ellenőrzési jelentést készíteni, az ellenőrzési jelentés tervezetét az ellenőrzött szerv, illetve szervezeti egység vezetőjével egyeztetni;
g) az ellenőrzési jelentés aláírását követően az ellenőrzési jelentést az elnöknek átadni;
h) az eredeti dokumentumokat az ellenőrzés lezárásakor hiánytalanul visszaszolgáltatni, illetve amennyiben az ellenőrzés során büntető-, szabálysértési, kártérítési, illetve fegyelmi eljárás megindítására okot adó cselekmény, mulasztás vagy hiányosság gyanúja merül fel, az eredeti dokumentumokat a szükséges intézkedések megtétele érdekében a költségvetési szerv vezetőjének átvételi elismervény ellenében átadni;
i) az ellenőrzött szervnél, illetve szervezeti egységnél, illetve annak részegységeiben a biztonsági szabályokat és a munkarendet figyelembe venni;
j) a tudomására jutott állami, szolgálati és üzleti titkot megőrizni;
k) az ellenőrzés során készített iratokat és iratmásolatokat az ellenőrzés dokumentációjában megőrizni.

6. A BÁNYÁSZATI, GÁZIPARI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI FŐOSZTÁLY VEZETŐJE

6.1. Az elnök és az elnökhelyettes egyidejű akadályoztatása, tartós távolléte esetén helyettesíti
6.1.1. az elnököt, azon ügyek kivételével, amelyeket jogszabály kifejezetten az elnök hatáskörébe utal, továbbá, amelyekben az intézkedés jogát az elnök a maga részére fenntartotta,
6.1.2. az elnökhelyettest a 2.2. pontban leírt feladatkörében.

6.2. A Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztályt egyszemélyi felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az MBFH elnökétől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló főosztály munkáját. Felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.

6.3. Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
6.3.1. megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül a főosztályvezető-helyettes és az osztályvezetők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a vezetők rendszeres beszámoltatásáról,
6.3.2. irányítja a bányafelügyelet – és ezen belül az MBFH – ásványvagyon-gazdálkodással, építésügyi hatósági, építés- és piac-felügyeleti, munkavédelmi, műszaki-biztonsági, valamint tűzvédelmi hatáskörének gyakorlásával kapcsolatos tevékenységét,
6.3.3. gondoskodik a Munkavédelmi Információs Szolgálat működtetéséről, biztosítja annak a hatósági tevékenységtől történő elkülönítését,
6.3.4. az ásványvagyon-gazdálkodással összefüggő és a koncessziós ügyekben adatszolgáltatást igényelhet,
6.3.5. felmerült feladatok kapcsán vizsgálatot rendelhet el; a bányakapitányságoktól adatszolgáltatást igényelhet, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
6.3.6. előkészíti és felterjeszti az elnöki döntést igénylő ügyeket, állásfoglalásokat,
6.3.7. véleményezi az MBFH által előkészített jogszabályok tervezeteit,
6.3.8. véleményezi az MBFH-hoz közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabály- és szabvány-tervezeteket, továbbá a felügyelete alá tartozó egység azon előterjesztéseit, amelyekben a döntés az elnök hatáskörébe tartozik,
6.3.9. a bányafelügyelet tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében a feladatkörébe tartozó ügyekben felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez,
6.3.10. jogosult intézkedni a főosztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát az elnök nem vonta magához,
6.3.11. javaslatot tesz a bányafelügyelet munka- és ellenőrzési terveire, az azok végrehajtásáról szóló jelentésekre,
6.3.12. javaslatot tesz az elnök részére egyes szakmai referatúrák működtetésére, illetve szüneteltetésére, a szakmai referatúrát vezető főreferensek személyére, szervezi és irányítja a szakmai referatúrák munkáját, biztosítja a referatúrák működéséhez a szakmai, anyagi feltételeket,
6.3.13. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel.

6.4. Akadályoztatása esetén – a főosztály hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – kinevezett helyettese, a helyettes távollétében az általa megbízott osztályvezető helyettesíti a 6.1. pontban meghatározottak kivételével.

7. A FÖLDTANI ÉS ADATTÁRI FŐOSZTÁLY VEZETŐJE

7.1. A Földtani és Adattári Főosztályt egyszemélyi felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az MBFH elnökétől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló főosztály munkáját. Felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.

7.2. Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
7.2.1. megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül a főosztályvezető-helyettes és az osztályvezetők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a vezetők rendszeres beszámoltatásáról,
7.2.2. irányítja a bányafelügyelet – és ezen belül az MBFH – ásványvagyon-, és geotermikus energia nyilvántartással, földtani kutatással, földtani szakértői engedélyek kiadásával, a földtani ás bányászati adatok kezelésével és minden, a földtani közeggel kapcsolatos hatáskörének gyakorlásával kapcsolatos tevékenységét,
7.2.3. gondoskodik a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattár, az Állami Ásványvagyon Nyilvántartás, az Építési Geotechnikai Adattár, valamint a Földtani és Bányászati Információs rendszer működtetéséről,
7.2.4. javaslatot tesz az elnök részére az állami földtani feladatok ellátásában közreműködő Magyar Állami Földtani Intézet (MÁFI) és a Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet (ELGI) éves, valamint közép- és hosszú távú kutatási tervének és jelentésének elfogadására, valamint véleményezi az intézetek igazgatói pályázatait,
7.2.5. felmerült feladatok kapcsán vizsgálatot rendelhet el; a bányakapitányságoktól adatszolgáltatást igényelhet, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
7.2.6. előkészíti és felterjeszti az elnöki döntést igénylő ügyeket, állásfoglalásokat,
7.2.7. véleményezi az MBFH által előkészített jogszabályok tervezeteit,
7.2.8. véleményezi az MBFH-hoz közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabály- és szabvány-tervezeteket, továbbá a felügyelete alá tartozó egység azon előterjesztéseit, amelyekben a döntés az elnök hatáskörébe tartozik,
7.2.9. a bányafelügyelet tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében a feladatkörébe tartozó ügyekben felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez,
7.2.10. jogosult intézkedni a főosztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát az elnök nem vonta magához,
7.2.11. javaslatot tesz az elnök részére egyes szakmai referatúrák működtetésére, illetve szüneteltetésére, a szakmai referatúrát vezető főreferensek személyére,
7.2.12. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel,
7.2.13. intézkedik a Magyar Állami Földtani Intézet és az Eötvös Loránd Geofizikai Intézet felé az MBFH hatósági és egyéb államigazgatási döntéseit elősegítő szakvélemények és adatszolgáltatások megkérése tekintetében.

7.3. Akadályoztatása esetén – a főosztály hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – kinevezett helyettese, a helyettes távollétében az általa megbízott osztályvezető helyettesíti.

8. A JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐOSZTÁLY VEZETŐJE

8.1. A Jogi és Igazgatási Főosztályt egyszemélyi felelősséggel vezeti. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint az elnöktől kapott utasítások és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló főosztály munkáját. Felelős a főosztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.

8.2. Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
8.2.1. megállapítja az irányítása alatt álló főosztály szervezetén belül a főosztályvezető-helyettes és az osztályvezetők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a szakmai irányításról és a rendszeres beszámoltatásáról,
8.2.2. koordinálja és kiadmányozásra előkészíti az elnök részére a más tárcák által kidolgozott jogszabály- és előterjesztés-tervezetekkel kapcsolatos véleményt,
8.2.3. véleményezi az MBFH által előkészített jogszabály- és előterjesztés-tervezeteket,
8.2.4. a jogszabály-szerkesztési követelmények és a törvényesség szempontjából felülvizsgálja az MBFH által előkészített jogszabály- és előterjesztés-tervezeteket,
8.2.5. irányítja és felügyeli a jogtanácsosok (perbeli képviselők) munkáját a bányafelügyelet peres eljárásainak képviselete tekintetében,
8.2.6. biztosítja, hogy az Európai Uniónak a bányafelügyelet tevékenységét érintő közösségi jogforrásai és egyéb dokumentumok azonosítása megtörténjen, és e dokumentumok rendelkezésre álljanak, valamint közreműködik ezek nemzeti jogba történő átültetésében,
8.2.7. figyelemmel kíséri a nemzeti jogszabályok megjelenését, azok változásait, amennyiben e jogszabályok (s azok változásai) érintik a bányafelügyelet feladat- és hatáskörét, gondoskodik ezek megismertetéséről,
8.2.8. szervezi és irányítja a bányafelügyelet szervezeti belső igazgatási tevékenységét,
8.2.9. az éves munkaterv keretében javaslatot tesz az MBFH jogszabály-előkészítési programjára,
8.2.10. jogi iránymutatásokkal segíti a bányafelügyelet jogalkalmazói tevékenységét, közreműködik az elnöki utasítások kidolgozásában,
8.2.11. a bányafelügyelet tevékenysége törvényességének biztosítása érdekében rendszeres – és ilyen kezdeményezés, vagy utasítás esetén – törvényességi ellenőrzést végez, indokolt esetben felügyeleti jogkörben intézkedik, illetve intézkedést kezdeményez,
8.2.12. munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a főosztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel,
8.2.13. szervezi és nyilvántartja az MBFH nemzetközi tevékenységét, az MBFH nemzetközi szervezetek munkájában, és két- vagy többoldalú nemzetközi együttműködésekben történő részvételét.

8.3. Ellátja a belső adatvédelmi felelős feladatkörét,
a) közreműködik, illetőleg segítséget nyújt az adatkezeléssel összefüggő döntések meghozatalában, valamint az érintettek jogainak biztosításában;
b) ellenőrzi a törvény és az adatkezelésre vonatkozó más jogszabályok, valamint a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatok rendelkezéseinek és az adatbiztonsági követelményeknek a megtartását;
c) kivizsgálja a hozzá érkezett bejelentéseket, és jogosulatlan adatkezelés észlelése esetén annak megszüntetésére hívja fel az adatkezelőt vagy az adatfeldolgozót;
d) elkészíti és karbantartja a belső adatvédelmi és adatbiztonsági szabályzatot;
e) vezeti a belső adatvédelmi nyilvántartást;
f) gondoskodik az adatvédelmi ismeretek oktatásáról,
g) gondoskodik a bányafelügyelet adatvédelmi szabályzatának megtartatásáról, az adatvédelmi szabályzat szükséges karbantartásáról, a közérdekű adatok közzétételéről.
8.4. Irányítja a bányafelügyelet informatikai tevékenységét. Az Informatikai és Adatvédelmi Osztályon keresztül
a) gondoskodik az informatikai eszközrendszer működtetéséről, szükséges karbantartásáról és fejlesztéséről,
b) kialakítja a Bányafelügyelet Központi Adatbázisát (a továbbiakban: BfKA), megszervezi és biztosítja az adatok frissítését és az adatmentést,
c) biztosítja a nyilvántartási, adatfeldolgozási feladatok ellátásának számítástechnikai hátterét,
d) kialakítja a bányafelügyelet elektronikus ügyintézési rendszerét, gondoskodik a rendszer működési feltételeinek biztosításáról, a szükséges karbantartásról és fejlesztésről,
e) technikai támogatást nyújt az MBFH honlapjának működtetéséhez,
f) biztosítja az elektronikus adatok védelmét,
g) kiépíti a bányafelügyeleti informatikai rendszer kapcsolatait, irányítja az adatok beszerzését és az adatszolgáltatást,
h) előkészíti és felterjeszti az informatikai szervezet feladatait részletesen meghatározó működési szabályzatot, gondoskodik az elektronikus ügyintézés rendjét meghatározó belső szabályzatok elkészítéséről és folyamatos karbantartásáról.

8.5. Akadályoztatása esetén – a főosztály hatáskörébe tartozó feladatok tekintetében – helyettese, vagy az általa megbízott osztályvezető helyettesíti.

9. AZ ÁLLAMI KÖTELEZETTSÉGEK PROGRAMIRODA VEZETŐJE

9.1. Az Állami Kötelezettségek Programirodát (a továbbiakban: programiroda) egyszemélyi felelősséggel vezeti. A feladatot szabályozó jogszabályok és Korm. határozatok, valamint az MBFH elnökétől kapott utasítások, és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló programiroda munkáját. Felelős a feladatok szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.

9.2. Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
9.2.1. megállapítja az irányítása alatt álló programiroda szervezetén belül a beosztott munkatársak feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a szakmai irányításról és a rendszeres beszámoltatásáról,
9.2.2. ellenjegyezi a programiroda kifizetéseit,
9.2.3. ellenjegyezi a programiroda nevében kötött szerződést,
9.2.4. ellenjegyezi a közreműködő szakértő megbízási vagy munkaszerződését,
9.2.5. irányítja a programiroda ügyfélszolgálati tevékenységét,
9.2.6. kapcsolatot tart a tevékenységben eljáró közreműködőkkel,
9.2.7. szervezi és irányítja a benyújtott finanszírozási igények véleményezését,
9.2.8. szervezi és irányítja a feladatával összefüggő ellenőrzéseket,
9.2.9. szervezi és irányítja a programiroda PR tevékenységét, gondoskodik a programiroda tevékenységével összefüggő közérdekű adatok nyilvánosságának biztosításáról,
9.2.10. munkakapcsolatot tart a programiroda feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH szervezeti egységeivel, a bányakapitányságokkal és más, a programiroda feladatköréhez kapcsolódó tevékenységet végző szervekkel,
9.2.11. jogosult intézkedni a programiroda feladatkörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak az elnök hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát az elnök nem vonta magához,
9.2.12. a bányakapitányságoktól és az MBFH más szervezeti egységeitől a feladatai ellátásához szükséges adatszolgáltatást igényelhet, amelyek alapján a szükséges intézkedést megteszi, vagy ha az elnöki hatáskörbe tartozik, arra javaslatot terjeszt elő,
9.2.13. véleményezi az MBFH-hoz közigazgatási egyeztetésre megküldött, a programiroda feladatkörét érintő jogszabálytervezeteket,
9.2.14. javaslatot tesz az MBFH munkaprogramjára, munka- és ellenőrzési tervére, valamint a bányafelügyelet tevékenységéről szóló éves jelentésre.

9.3. Akadályoztatása esetén az általa megbízott beosztott munkatársa helyettesíti.

10. A FŐOSZTÁLYVEZETŐ-HELYETTES

10.1. Irányítja a közvetlen vezetése alatt álló osztály (szervezeti egység) munkáját és/vagy a Főosztály feladatkörében a munkaköri leírásban személyére megállapított feladatokat.

10.2. Távolléte vagy akadályoztatása esetén helyettesíti a főosztályvezetőt a főosztály feladatkörébe tartozó, a főosztályvezető által fent nem tartott ügyekben.

10.3. Eljár mindazokban az ügyekben, amellyel a főosztályvezető megbízza.

11. AZ OSZTÁLYVEZETŐ

11.1. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint a felettes vezetőtől kapott utasítások, és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját. Felelős az osztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.

11.2. Az osztály ügykörébe tartozó feladatok teljesítése érdekében – ha az indokolt – külön utasítás bevárása nélkül is intézkedni, illetve intézkedést kezdeményezni köteles.

11.3. Munkakapcsolatot tart az osztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH osztályaival, a bányakapitányságokkal és más, az osztály ügykörének megfelelő tevékenységet végző szervekkel.

11.4. Megilleti az intézkedés (döntés) joga az osztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak a felettes vezető hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát a felettes vezető magához nem vonta.

11.5. Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
11.5.1. megállapítja az osztályra beosztott ügyintézők, ügykezelők és fizikai alkalmazottak feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a beosztottak rendszeres beszámoltatásáról,
11.5.2. az ügyintézőre megállapított munkaköri leírás alapján kiadja az elintézendő ügyeket, meghatározza az elintézés során érvényesítendő különös szempontokat, és felülvizsgálja az ügyintézők által készített tervezeteket,
11.5.3. előkészíti és felterjeszti a felsőbb szintű döntést igénylő ügyeket,
11.5.4. javaslatot tesz az MBFH munkaprogramjára, a munka- és ellenőrzési tervre, valamint a bányafelügyelet éves tevékenységéről szóló jelentésre.

11.6. Akadályoztatása esetén a főosztályvezető vagy a főosztályvezető-helyettes, meghatározott ügyekben a főosztályvezető által megbízott ügyintéző helyettesíti.

12. A SZAKMAI FŐREFERENS
(REFERATÚRA VEZETŐ)

12.1. Az elnök írásbeli megbízása alapján a megbízásban meghatározott szakmai referatúra vezetője. Megbízása alapján egy szakmai főreferens egyidőben több referatúra vezetését is elláthatja.

12.2. A szakmai főreferens jogosult hivatalos megnevezésében, aláírása alatt e cím használatára.

12.3. A szakmai főreferens – e megbízása alapján – nem minősül a bányafelügyelet vezető beosztású köztisztviselőjének, irányítási- és koordinációs feladatköre a referatúra szakmai irányítására terjed ki, amely irányítás tartalma nem sértheti a hatósági hatásköri megosztást.

12.4. A szakmai főreferens személyes feladatkörében:
12.4.1. javaslatot tesz a referatúra létszámára vonatkozóan és a bányakapitánysági szakmai referensek személyének kijelölésére,
12.4.2. eleget tesz a megbízólevelében meghatározott követelményeknek, irányítja és koordinálja a referatúra tevékenységét,
12.4.3. figyelemmel kíséri a szakmai referensek munkáját, ahhoz szakmai segítséget, iránymutatást ad,
12.4.4. a szakmai referensek részére feladatot határozhat meg, jogosult a feladatvégzés ellenőrzésére,
12.4.5. beszámoltatja a referenseket, iránymutatásokkal segíti, értékeli azok munkáját,
12.4.6. az elnök részére előírt rendszerességgel beszámolót készít a referatúra szakmai munkájáról, a szakterületre meghatározott feladatok teljesítéséről, a szakterület jellemzőiről, állapotáról, tendenciáiról.

13. AZ ÜGYINTÉZŐ

13.1. A munkaköri leírásban feladatkörébe utalt ügyeket érdemi döntésre előkészíti, illetve ilyen irányú felhatalmazása esetén azokat kiadmányozza.

13.2. A munkakörébe tartozó, valamint a hivatali felettese részéről feladatkörébe utalt feladatokat a jogszabályok, az ügyviteli előírások, valamint a felettesétől kapott iránymutatás megtartásával köteles végrehajtani.

13.3. Munkakörébe nem tartozó olyan szakmai feladat végrehajtásával is megbízható, amelyre szakmai képzettséggel rendelkezik.

13.4. Az eredményes munkavégzés érdekében tanulmányoznia és ismernie kell minden olyan jogszabályt, szakmai előírást és egyéb normatívát, amely a szakszerű és határidőben történő ügyintézéshez, a végrehajtás megszervezéséhez és ellenőrzéséhez szükséges.

13.5. Munkakapcsolatot tart a feladatkörébe tartozó ügyekben a bányafelügyelet és más szervek dolgozóival.

13.6. A hatósági feladatot végző ügyintéző
13.6.1. ügyeleti szolgálatra kötelezhető,
13.6.2. eseti megbízás alapján ellenőrzést tarthat a bányakapitányságoknál és a bányavállalkozóknál, valamint a Bt. és egyéb jogszabályok által a bányafelügyelet hatáskörébe utalt tevékenységet folytatónál,
13.6.3. külön kijelölés alapján súlyos üzemzavar- és balesetvizsgálatot végez,
13.6.4. elemzi a feladatkörébe tartozó tevékenység, szakterület műszaki, biztonsági és baleseti helyzetét; intézkedik, illetve javaslatot tesz az általa szükségesnek ítélt intézkedésre, szabályozásra,
13.6.5. eljár az általa feltárt, különösen jelentős szabálysértés miatt,
13.6.6. kijelölés alapján közreműködik az MBFH szabályozási feladatainak végrehajtásában, más szerv, szabványosítási, szakmai, állandó vagy alkalmi bizottságai munkájában, továbbá a vizsgabizottságokban.

14. AZ ÜGYKEZELŐ

14.1. Gondoskodik az adminisztrációs feladatok ellátásáról, különösen a beérkező iratok átvételéről, iktatásáról, a kiadmánytervezetek gépeléséről, sokszorosításáról, továbbításáról és irattározásáról.

14.2. Ellátja mindazokat a feladatokat, amellyel a szervezet vezetője megbízza.

15. A FIZIKAI ALKALMAZOTT

15.1. Tevékenységével segíti az ügyintézői, ügykezelői feladatok ellátását.
15.2. Ellátja mindazokat a kisegítő feladatokat, amelylyel a munkáltatói jogkör gyakorlója megbízza.


II/B. A BÁNYAKAPITÁNYSÁG
1. A BÁNYAKAPITÁNY

1.1. Egyszemélyi felelős vezetőként irányítja a bányakapitányság tevékenységét.

1.2. Közvetlenül irányítja a helyettes bányakapitány, osztályvezetők, továbbá a bányakapitányság kijelölt osztálya és az ügyviteli csoport tevékenységét; megállapítja feladatkörüket és beszámoltatja őket munkájukról.

1.3. Megilleti az intézkedés (döntés) joga minden olyan ügyben, amelyben jogszabály, vagy elnöki rendelkezés a döntést személyes hatáskörébe utalja, vagy amelyben azt a maga számára fenntartja.

1.4. A bányakapitányság illetékességi területén kapcsolatot tart a közigazgatási és más szervekkel (ügyészséggel, fővárosi és megyei közigazgatási hivatalokkal, önkormányzatokkal stb.), e szerveknél képviseli a bányakapitányságot.

1.5. Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
1.5.1. előterjesztést nyújt be az elnök részére a bányakapitányságot érintő irányítási és humánpolitikai ügyekben,
1.5.2. dönt a felügyeleti jog gyakorlása során felmerülő hatósági ügyekben, valamint a panaszok, ügyészi intézkedések ügyében,
1.5.3. gondoskodik a munkaköri leírások kiadásáról,
1.5.4. gondoskodik a bányakapitányság munkatervének összeállításáról, jóváhagyja a bányakapitányság szervezeti egységeinek munka- és ellenőrzési terveit, ellenőrzi azok végrehajtását,
1.5.5. megállapítja a bányakapitányság dolgozóinak kiadmányozási jogkörét és terjedelmét,
1.5.6. kijelöli az ügyintézésre köteles személyt,
1.5.7. eljár a bányakapitányság tevékenysége, illetve a bányakapitányság dolgozója ellen benyújtott panasz ügyében,
1.5.8. ellátja a munkavédelmi vezetőre háruló feladatokat,
1.5.9. kiadja a bányakapitányság munkájának ellenőrzése alapján szükségessé váló intézkedéseket.

1.6. A bányakapitány köteles haladéktalanul értesíteni az elnököt, ha a bányakapitányságnál külső szerv (pl. ügyészség, közigazgatási hivatal, adóhatóság) ellenőrzést végez és köteles az ellenőrzés megállapításairól részletes tájékoztatást adni.

1.7. A bányakapitány utasíthatja a bányakapitányság dolgozóit a hatáskörbe tartozó ügyekben az eljárására, illetve meghatározhatja az ügyintézés végrehajtásának módját.
1.8. Biztosítja a bányakapitányság hatósági feladatai, valamint a szakmai referatúrák által meghatározott követelményrendszer közötti összhangot, biztosítja a hatósági hatáskör sérthetetlenségét, koordinálja a bányafelügyelet szervezeti egységei, a referatúrák és az elnök által létrehozott időszakos munkacsoportok együttműködéséből a bányakapitányságra háruló feladatokat.

2. HELYETTES BÁNYAKAPITÁNY

2.1. Helyettesíti a bányakapitányt annak tartós távolléte, vagy akadályoztatása esetén, és gyakorolja annak jogait azon ügyek kivételével, amelyekben az intézkedés jogát a bányakapitány a maga részére fenntartotta.

2.2. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek és a felettes vezetőitől kapott utasítások, valamint iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját. Felelős az osztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.

2.3. Megilleti az intézkedés (döntés) joga a saját és az általa vezetett osztály feladat- és ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak a felettes vezető hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát a felettes vezető magához nem vonta. Az osztály ügykörébe tartozó feladatok teljesítése érdekében köteles külön utasítás bevárása nélkül is intézkedni, illetve intézkedést kezdeményezni.

2.4. Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
2.4.1. megállapítja az ügyintézők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, az ügyintézők rendszeres beszámoltatásáról,
2.4.2. meghatározza az ügyintézés során érvényesítendő különös szempontokat, és felülvizsgálja az ügyintézők által készített tervezeteket,
2.4.3. előkészíti és felterjeszti a felsőbb szintű döntést igénylő ügyeket,
2.4.4. javaslatot tesz a bányakapitányság munka- és ellenőrzési terveire és gondoskodik annak hatáskörében történő végrehajtásáról.

2.5. A feladatkörébe tartozó kérdésekben képviseli a bányakapitányságot, külön eseti felhatalmazás alapján ellátja a bányakapitányság, illetve a bányafelügyelet általános képviseletét.

2.6. Munkakapcsolatot tart az osztály feladatkörébe utalt ügyekben a bányakapitányság más osztályaival és a referatúrákkal.

2.7. Akadályoztatása esetén a bányakapitány vagy meghatározott ügyekben a társ helyettes bányakapitány, vagy a bányakapitány által megbízott ügyintéző helyettesíti.

3. OSZTÁLYVEZETŐ

3.1. A jogszabályok, a munka- és ellenőrzési tervek, valamint a felettes vezetőtől kapott utasítások, és iránymutatások alapján szervezi és irányítja a vezetése alatt álló osztály munkáját. Felelős az osztály feladatainak szakmailag helyes, előírásszerű és határidőben való teljesítéséért.

3.2. Az osztály ügykörébe tartozó feladatok teljesítése érdekében – ha az indokolt – külön utasítás bevárása nélkül is intézkedni, illetve intézkedést kezdeményezni köteles.

3.3. Munkakapcsolatot tart az osztály feladatkörébe utalt ügyekben a bányakapitányság más osztályaival és a referatúrákkal.

3.4. Megilleti az intézkedés (döntés) joga az osztály ügykörébe tartozó azon ügyekben, amelyek nem tartoznak a felettes vezető hatáskörébe, illetőleg amelyekben a döntés jogát a felettes vezető magához nem vonta.

3.5. Személyes hatáskörben jár el a következő ügyekben:
3.5.1. megállapítja az osztályra beosztott ügyintézők feladatkörét, gondoskodik a munka arányos elosztásáról, a beosztottak rendszeres beszámoltatásáról,
3.5.2. az ügyintézőre megállapított munkaköri leírás alapján meghatározza az ügyek intézése során érvényesítendő különös szempontokat, és felülvizsgálja az ügyintézők által készített tervezeteket,
3.5.3. előkészíti és felterjeszti a felsőbb szintű döntést igénylő ügyeket,
3.5.4. javaslatot tesz a bányakapitányság munka- és ellenőrzési terveire és gondoskodik annak hatáskörében történő végrehajtásáról.

3.6. Akadályoztatása esetén a bányakapitány, helyettes bányakapitány, illetve meghatározott ügyekben a bányakapitány által megbízott ügyintéző helyettesíti.

4. AZ ÜGYINTÉZŐ

4.1. A munkaköri leírásban feladatkörébe utalt ügyeket érdemi döntésre előkészíti, illetve felhatalmazása esetén azokat kiadmányozza.

4.2. A munkakörébe tartozó, valamint a hivatali felettese részéről feladatkörébe utalt feladatokat a jogszabályok, az ügyviteli előírások, valamint a felettesétől kapott iránymutatás megtartásával köteles végrehajtani. Tevékenysége során köteles a részére biztosított munkaeszközöket külön képesítéshez nem kötött szinten, de az elvárható szakértelemmel és gondossággal használni, eseti megbízások alapján a hivatali személygépkocsit vezetni, valamint az előírt kimutatásokat, nyilvántartásokat, elszámolásokat a külön utasításokban meghatározottak szerint vezetni.

4.3. Munkakörébe nem tartozó olyan szakmai feladat végrehajtásával is megbízható, amelyre szakmai képzettséggel rendelkezik.

4.4. Az eredményes munkavégzés érdekében ismernie kell minden olyan jogszabályt, szakmai előírást és egyéb normatívát, amely a szakszerű és határidőben történő ügyintézéshez, a végrehajtás megszervezéséhez és ellenőrzéséhez szükséges.

4.5. Munkakapcsolatot tart a feladatkörébe tartozó ügyekben a bányafelügyelet és másszervek dolgozóival, a feladatkörébe tartozó ügyekben felhatalmazása alapján képviseli a bányakapitányságot.

4.6. Az ügyintéző
a) a reá szignált ügyekben önállóan jár el, felhatalmazása terjedelmében kiadmányozásra előkészíti, vagy kiadmányozza azokat,
b) megbízás esetén szakmai referatúra tagjaként referensi feladatot lát el,
c) illetékességi területén ellenőrzést tart a bányakapitányság hatáskörébe tartozó tevékenységet végző gazdálkodó szervezeteknél,
d) külön kijelölés alapján súlyos üzemzavar- és balesetvizsgálatot végez, a munkabaleseti jegyzőkönyveket, azok adatait számítógépes feldolgozás céljából rögzíti,
e) elemzi a feladatkörébe tartozó tevékenység, szakterület műszaki, biztonsági és baleseti helyzetét; intézkedik, illetve javaslatot tesz az általa szükségesnek ítélt intézkedésre (pl. bányászati, munkavédelmi bírság kiszabása), szabályozásra,
f) eljár az általa feltárt szabálysértés miatt, illetve jogosulatlan vagy szabálytalan tevékenység ügyében, továbbá szükség szerint lefolytatja a végrehajtási eljárásokat,
g) kijelölés alapján közreműködik az MBFH szabályozás-előkészítési feladatainak végrehajtásában, a szabványosítási és a szakmai állandó vagy alkalmi bizottságok munkájában, továbbá a vizsgabizottságokban,
h) ügyeleti szolgálatra kötelezhető.

5. A PÉNZÜGYI, ADMINISZTRÁCIÓS ÜGYKEZELŐ

5.1. Felelősen végzi a bányafelügyelet bérszámfejtési, pénzügyi-számviteli és gazdálkodási feladatainak a bányakapitányságra háruló részfeladatait.

5.2. A bányafelügyelet egységes nyilvántartási rendszerével együttműködve nyilvántartja és ellenőrzi az igazgatási szolgáltatási díjak, a bányászati, gázipari, munkavédelmi- munkaügyi, szabálysértési és eljárási bírság befizetését.

5.3. Megbízása szerint vezeti a bányakapitányság nyilvántartásait, biztosítja az előírásszerű adatszolgáltatást.

5.4. Végzi a bányafelügyelet iratkezelési szabályzatában meghatározott feladatokat, az iratátvételt, a postabontást, a szignálásra előkészítést, az érkeztetési, iktatási, irattározási és egyéb ügykezelési feladatokat.

5.5. Gondoskodik az adminisztrációs feladatok ellátásáról, a kiadványtervezetek gépeléséről, sokszorosításáról, továbbításáról.

5.6. Ellátja mindazokat a feladatokat, amellyel a szervezet vezetője megbízza.


III.
A BÁNYAFELÜGYELET SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADATKÖRE
III/A. MAGYAR BÁNYÁSZATI ÉS FÖLDTANI HIVATAL
1. BÁNYÁSZATI, GÁZIPARI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI FŐOSZTÁLY

A Főosztály szervezeti tagozódása:

– Bányászati és Robbantás-felügyeleti Osztály
– Gázipari és Építésügyi Osztály
– Munkavédelmi Információs Szolgálat

A Főosztály:

1.1. Gyakorolja a jogszabályban meghatározott esetekben az MBFH egyes közvetlen (elsőfokú) hatásköreit, eljár a bányafelügyelet hatósági-felügyeleti hatáskörben kiadott elsőfokú végzései, határozatai ellen benyújtott fellebbezések ügyében.

1.2. Ellátja a jogszabályokban és e Szabályzatban meghatározott feladatkörét érintő ásványvagyon-gazdálkodási feladatokat.
1.2.2. Az ásványvagyon-gazdálkodással, továbbá a bányászati koncesszióval összefüggő feladatkörében:
1.2.2.1. szervezi és végzi a jogszabályban meghatározott regionális érzékenységi és terhelhetőségi vizsgálatok elkészítésének bányafelügyeletre háruló feladatait,
1.2.2.2. javaslatot tesz a zárttá minősítendő ásványi nyersanyagokra és előfordulási területükre,
1.2.2.3. hivatalból indult vagy vállalkozói kezdeményezésre koncessziós pályázati kiírásokat készít elő, és eljár az ezzel kapcsolatos igazolási hatósági ügyekben,
1.2.2.4. koordinálja, illetve lefolytatja a koncesszió- előkészítési eljárást,
1.2.2.5. koordinálja a koncessziós pályázatok értékelését,
1.2.2.6. a Minősítő Bizottság véleménye alapján eredmény-hirdetési javaslatot készít a miniszter részére, közreműködik a koncessziós szerződés előkészítésében,
1.2.2.7. vezeti a koncessziókkal kapcsolatos nyilvántartásokat,
1.2.2.8. véleményezi a koncesszió jogosultja által a koncessziós eljárás során benyújtott műszaki terveket,
1.2.2.9. ellenőrzi a koncessziós szerződésben előírt követelmények betartását.
1.2.3. Közreműködik a jogszabályok, biztonsági szabályzatok felülvizsgálatában.
1.2.4. Közreműködik a bányászati jogszabályok, szabályzatok és az MBFH elnöki utasítások összeállításában.
1.2.5. Részt vesz a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok, előterjesztések és jogi iránymutatások tervezeteinek véleményezésében.
1.2.6. Érvényre juttatja az ásványvagyon-gazdálkodás jogszabályban meghatározott követelményrendszerét; ennek érdekében:
1.2.6.1. törvényességi felügyeletet gyakorol a bányakapitányságok ásványvagyon-gazdálkodással összefüggő első fokú tevékenysége felett,
1.2.6.2. koordinálja a jogszabályban meghatározott térítésfizetéssel összefüggő bányafelügyeleti tevékenységet.
1.2.7. Szervezi a koncessziós szerződésben előírt bányászati-, műszaki-biztonsági követelmények betartásának ellenőrzését.

1.3. Ellátja – a Bt.-ben, valamint a külön jogszabályokban – a bányafelügyelet részére meghatározott műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építéshatósági, építés- és piac-felügyeleti, valamint tűzvédelmi feladatokkal összefüggésben a felettes szervi és a szakmai felügyeletet.
1.3.1. Figyelemmel kíséri és elemzi a felügyelt bányák és tevékenységek műszaki, biztonsági, baleseti helyzetét és a szükséges intézkedéseket kezdeményezi, illetve megteszi.
1.3.2. Felmentést ad, illetve eltérést engedélyez a biztonsági szabályzatok rendelkezései alól, és figyelemmel kíséri az esetleges feltételek és határidők végrehajtását.
1.3.3. Jóváhagyja a földgáztárolói, -szállítói és -elosztói engedélyesek minőségbiztosítási rendszerét. Részt vesz a bányászati vezetői irányítási rendszerek kialakításában.
1.3.4. Biztosítja a bányafelügyeletnél a munkavédelmi törvény szerinti munkabiztonsági szaktevékenységek ellátását, a bányafelügyelet dolgozóját ért munkabaleset kivizsgálását.
1.3.5. Felkérés alapján – elnöki hozzájárulással – részt vesz más szervek tevékenységében.
1.3.6. Az éves munkaterv keretében javaslatot tesz az MBFH jogszabály-előkészítési programjára, közreműködik a jogszabályok, biztonsági szabályzatok felülvizsgálatában.
1.3.7. Közreműködik a szakterületét érintő bányászati jogszabályok és a bányászati és gázipari szabályzatok tervezeteinek szakmai előkészítésében, valamint az elnöki utasítások összeállításában.
1.3.8. Gyakorolja az MBFH I. fokú és a bányakapitányságok által kiadott állásfoglalások tekintetében – felettes szervként – II. fokú szakhatósági hatáskörét.
1.3.9. Véleményezi a feladatkörét érintő kérdésekben a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok, szabványok és előterjesztések tervezeteit.
1.3.10. Szakmai felügyeletet gyakorol a feladatkörébe utalt ügykörök és tevékenységek tekintetében a bányakapitányságok és a referatúrák munkája felett.
1.3.11. Kijelölés szerint végzi a súlyos üzemzavarok és balesetek vizsgálatát.
1.3.12. Véleményezi a területrendezési és környezetvédelmi engedélyterveket.
1.3.13. Közreműködik a hites bányamérői szakmai minősítő bizottság munkájában. Ellátja a hites bányamérői minősítéssel kapcsolatos ügyintézési feladatokat.
1.3.14. Nyilvántartási adatot biztosít a BfKA részére.
1.3.15. Összeállítja a bányászati baleseti statisztikát és a bányafelügyelet éves, műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építéshatósági, építés-felügyeleti és tűzvédelmi tevékenységéről szóló jelentést.
1.3.16. Felügyeli a bányakapitányság szabálysértési tevékenységét, összeállítja a bányászati szabálysértési statisztikát és a szabálysértési hatósági tevékenységről szóló jelentéseket.

1.4. Szervezi és feladatkörében végzi e Szabályzat IV. fejezet 9. pontjában és az V. fejezetben előírt ellenőrzéseket.

1.5. Szervezi és irányítja a bányafelügyelet hatáskörébe utalt munkaügyi ellenőrzési tevékenységet.

1.6. Munkakapcsolatot tart a főosztály feladatkörébe utalt ügyekben az MBFH más szervezeti egységeivel és a bányakapitányságokkal.


2. FÖLDTANI ÉS ADATTÁRI FŐOSZTÁLY

A Főosztály szervezeti tagozódása:

Földtani Osztály
Ásványvagyon-nyilvántartási Osztály
Adattári Osztály

A Főosztály:

2.1. Ellátja a központi államigazgatási szervek megkeresésére induló földtani szakvéleményezési feladatokat.

2.2. Elkészíti a bányászati tevékenységgel kapcsolatos szakvéleményeket a kőszén, a kőolaj és földgáz, az ércek és a bauxit vonatkozásában.

2.3. Szakvéleményt készít az egyszerűsített engedélyezésből kizárt, koncessziós és egyéb pályázatra meghirdetendő kutatási területek kijelöléséhez.

2.4. Előkészíti a földtani hatáskörébe tartozó másodfokú, és a szabályozott esetekben első fokú hatósági határozatokat és szakhatósági állásfoglalásokat vagy szakvéleményeket.

2.5. Végzi az ország földtani veszélyforrásainak felmérését, illetve koordinálja az MBFH ez irányú tevékenységét.

2.6. Az elnök egyedi megbízása alapján ellátja a bányafelügyelet képviseletét a tárcaközi szervezetekben.

2.7. Részt vesz jogszabálytervezetek, követelményrendszerek, szabványok, valamint tárca-, és kormányszintű előterjesztések előkészítésében vagy véleményezésében.

2.8. Vezeti az ásványi nyersanyagvagyon és geotermikus energia országos, állami nyilvántartását.

2.9. Előkészíti az országos ásványvagyon nyilvántartás közérdekű adatainak kiadását.
2.10. A jogosult kérelmére díjazás ellenében hatósági igazolást ad ki a nyersanyag mennyiségéről, minőségéről, megkutatottsági és gazdasági kategóriájáról.

2.11. Az ásványvagyon-mérlegre vonatkozó adatok szolgáltatása az állami szervek és gazdálkodó szervezetek részére.

2.12. Az ásványi nyersanyagok minősítési, nyilvántartási és értékelési rendszerének továbbfejlesztése, korszerűsítése.

2.13. Működteti a központi, országos gyűjtőkörrel rendelkező Országos Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárat (a továbbiakban: OFGBA).

2.14. Biztosítja a jogszabályokban definiált adatkörökben az adatgyűjtés teljességét és rendszerességét. A jogszabályokban adatszolgáltatásra kötelezett szervezetek, személyek, illetve az MBFH szervezeti egységei, munkatársai által teljesített adatszolgáltatás fogadását, beleértve a mintákat, a tervezett földtani kutatásokra vonatkozó információkat, az elvégzett földtani kutatások eredményeit tartalmazó, évenkénti adatszolgáltatást, valamint a kutatás befejezését követően előírt zárójelentést, a felszámolásra, privatizálásra került állami vállalatok és más szervezetek teljes, vagy részleges földtani dokumentációs anyagát. Ellenőrzi az adatszolgáltatási kötelezettség teljesítését.

2.15. Biztosítja a tárolási/archiválási rendszer megfelelő színvonalának fenntartását, a dokumentum- és adatállomány állagának megóvását, teljes körű fizikai védelmét a központi adattárban, ellenőrzi azt a további adattári részlegért felelős MBFH egységeknél és külső szervezeteknél.

2.16. Kiépíti és folyamatosan aktualizálja a nyilvántartási rendszert, a dokumentum- és adatállományokra vonatkozó metaadatbázisokat, illetve a földtani és bányászati alapadatokat tartalmazó adatbázisokat.

2.17. Adatszolgáltatást végez az Adattár állományában lévő dokumentumok, adatok, adatbázisok, valamint közvetetten elérhető információforrások alapján jogszabályokban és utasításokban meghatározott feltételek szerint: katalógusok, nyilvántartási rendszerek, adatbázisok működtetésével, betekintés biztosításával az Adattár állományában lévő dokumentumokba. Meghatározott szempontok szerinti adatgyűjtést, adatfeldolgozást, valamint adatbázisokból, számítógépes adathordozón adatszolgáltatást teljesít, igény esetén másolatot készít.

2.18. Biztosítja a Földtani és Adattári Főosztály feladatainak ellátásához szükséges térinformatikai rendszerek építését, az adatok térinformatikai feldolgozását; az igényelt térképi, valamint egyéb grafikus anyagok digitalizálását, szabványos digitális állományokból grafikus nyomtatását, azok intranetes szolgáltatását.

2.19. Működteti az adatszobát, fogadja és kiszolgálja a szolgáltatások igénybevételére jogosultakat.
2.20. Működteti a Építési Geotechnikai Adattárat, gyűjti az építési geotechnikai adatszolgáltatás körébe tartozó dokumentációkat, fejleszti nyilvántartási rendszerét és adatbázisait, szolgáltatást végez a jogszabályokban és utasításokban meghatározott feltételekkel.

2.21. Folyamatosan tájékoztatja az adatszolgáltatókat és a felhasználókat a rendelkezésre álló közönségszolgálati eszközökkel/fórumokon, kiemelten az MBFH honlapján.

2.22. Biztosítja a jogszabályokban és utasításokban meghatározott adatvédelmet és adatkezelési rendet a központi adattárban, ellenőrzi a további adattári részlegekért felelős MBFH egységeknél és külső szervezeteknél.

2.23. Felügyeli a földtani és bányászati kutatásokból származó mintaanyag kezelését.

2.24. Kialakítja és működteti a Földtani és Bányászati Információs Rendszert. Ennek érdekében a szükséges mértékben integrálja az MBFH szakmai adatrendszereit, adatkezelését és szolgáltatásait. Kölcsönös és egyenrangú szervezeten belüli, szervezetközi és nemzetközi kapcsolatokat alakít ki, elsősorban az állami feladatok ellátása érdekében (az adatok fogadása és szolgáltatása terén egyaránt). Folyamatosan fejleszti az internetes adatelérést.


3. JOGI ÉS IGAZGATÁSI FŐOSZTÁLY

A Főosztály szervezeti tagozódása:

Jogi Osztály
Igazgatási Osztály
Informatikai és Adatvédelmi Osztály
Humánpolitikai Önálló Osztály

3.1. A főosztály, jogi feladatkörében:
3.1.1. ellátja a bányafelügyelet képviseletét a bányafelügyelet peres- és nem peres bírósági eljárásokban,
3.1.2. figyelemmel kíséri a bányafelügyelet jogalkalmazói tevékenységét, jogi iránymutatásokkal és tanácsokkal elősegíti a jogszerű és egységes joggyakorlatot,
3.1.3. törvényességi felügyeleti feladatkörében végzi a bányafelügyelet első és másodfokú határozatainak jogi felülvizsgálatát, közreműködik a felügyeleti intézkedések előkészítésében,
3.1.4. részt vesz a más szervek által közigazgatási egyeztetésre megküldött jogszabályok, előterjesztések és jogi iránymutatások tervezetei véleményezésében és kiadmányozásra előkészíti az MBFH észrevételeit,
3.1.5. megalkotja és vezeti a BfKA részeként a bányafelügyelet jogorvoslati nyilvántartását, értékeli a jogorvoslati (fellebbezési és bírósági felülvizsgálati) eljárások tapasztalatait, erről – kivonatos ismertetésként – rendszeres, de legalább negyedévenkénti tájékoztatást készít az elnök és a bányafelügyelet hatósági feladatot ellátó szervezetei részére.
3.2. A főosztály, igazgatási feladatkörében:
3.2.1. Ellátja a vagyonkezeléssel összefüggő igazgatási feladatokat, különösen
3.2.1.1. a bérleti szerződések létrejöttében, módosításában előkészítő tevékenységet végez,
3.2.1.2. kapcsolatot tart a felügyeleti szervvel,
3.2.1.3. adat, tény rendezése érdekében megkeresi az illetékes földhivatalt,
3.2.1.4. a Kincstári Vagyoni Igazgatóság és az MBFH között létrejövő vagyonkezelési szerződés előkészítésében közreműködik,
3.2.1.5. nyilvántartást vezet,
3.2.1.6. figyelemmel kíséri az önkormányzatok tulajdonába adásával kapcsolatos megkereséseket,
3.2.1.7. az okiratok egy eredeti példányát őrzi.
3.2.2. Közreműködik a bányafelügyelet hivatalos lapjának szerkesztésében, gondoskodik a bányászati tevékenységet érintő jogszabályok, a nyilvánosságot érintő intézkedések, pályázatok közzétételéről,
3.2.3. működteti az MBFH Irattárát, a rendezett, maradandó értékű iratokat az előírt őrzési időt követően átadja az illetékes levéltár részére; az iratselejtezési eljáráshoz beszerzi a levéltári hozzájárulást,
3.2.4. ellátja a bányakapitányságok irattárainak szakmai felügyeletét,
3.2.5. karbantartja a bányafelügyelet egységes Iratkezelési Szabályzatát,
3.2.6. összehangolja a közbeszerzésekkel összefüggő bányafelügyeleti tevékenységet,
3.2.7. az Információs és Adatvédelmi Önálló Osztállyal együttműködve – a bányafelügyelet belsőinformatikai hálózatán – folyamatosan biztosítja a hatályos Elnöki utasítások elérését,
3.2.8. ellátja az elnök, az elnökhelyettes, az elnöki tanácsadó és az MBFH fő- és önálló osztályai mellett az adminisztrációs feladatok ellátását,
3.2.9. ellátja a postabontást, a küldemények szignálásra előkészítését, végzi az érkeztetési feladatokat, az iratok iktatását,
3.2.10. figyelemmel kíséri az elnök, elnökhelyettes, elnöki tanácsadó napi hivatalos programjának alakulását, e programok megvalósításához biztosítja a szükséges feltételeket,
3.2.11. vezeti és folyamatosan karbantartja az MBFH ügyfél-kapcsolati nyilvántartását,
3.2.12. ellátja az MBFH TÜK iratainak kezelését, a bányafelügyelet bélyegzőinek nyilvántartását, őrzését és a használatának biztosítását,
3.2.13. szervezi és bonyolítja az MBFH reprezentációs tevékenységét, az ehhez szükséges anyagi feltételek meglétéről gondoskodik,
3.2.14. az MBFH Oktatási Központ és Üdülőjében történő bányafelügyeleti továbbképzések szervezésében közreműködik, szervezi az üdültetést,
3.2.15. gondoskodik a vezetői értekezletek előkészítéséről,
3.2.16. részt vesz a bányafelügyelet hivatalos rendezvényeinek előkészítésében, szervezésében, és az ezekkel kapcsolatos adminisztratív feladatok ellátásában,
3.2.17. szervezi és ellátja a személyszállítási feladatokat, ezen belül
3.2.17.1. gondoskodik a hivatali gépjárművekre vonatkozó igények nyilvántartásáról, az elnök vagy az elnökhelyettes által jóváhagyott gépkocsi használathoz menetlevelet biztosít,
3.2.17.2. gondoskodik a hivatali gépjárművek üzemkész állapotáról,
3.2.18. ellátja a postázással kapcsolatos feladatokat, a futárszolgálatot, nyilvántartja a hivatalos folyóiratokat,
3.2.19. az elnök, elnökhelyettes, elnöki tanácsadó részére végzi az iratok sokszorosítását, igény szerint a gyors- és gépírási feladatot,
3.2.20. vezeti az MBFH vendégszobájának nyilvántartási könyvét, gondoskodik a vendégszoba fogadókészségéről,
3.2.21. ellátja az MBFH székházának karbantartási feladatait,
3.2.22. kapcsolatot tart a székház közüzemi szolgáltatását biztosító, a kötelező karbantartást végző, és a portai, takarítási, mosodai szolgáltatást ellátó cégekkel,
3.2.23. feladatkörében munkakapcsolatot tart a bányafelügyelet szervezeti egységeivel,
3.2.24. szervezi a bányafelügyelet tevékenységének bemutatását a médiában, elkészíti és gondozza a bányafelügyelet tevékenységét bemutató kiadványt,
3.2.25. végzi a bányafelügyelet kegyeleti tevékenységéből adódó feladatokat.


4. GAZDASÁGI FŐOSZTÁLY

A Főosztály szervezeti tagozódása:

Pénzügyi és Bérgazdálkodási Osztály
Számviteli Osztály
Járadék-bevételi Osztály

4.1. A főosztály, mint a bányafelügyelet gazdálkodási szervezete, e feladatkörében:
4.1.1. ellátja az államháztartásról szóló, 1992. évi XXXVIII. törvény, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII.30.) Korm. rendelet, és az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet vonatkozó feladatait,
4.1.2. megvalósítja a tervezéssel, az előirányzat felhasználásával, a hatáskörébe tartotó előirányzat módosításával, az üzemeltetéssel, fenntartással, működtetéssel, beruházással, a vagyon használatával, a készpénzkezeléssel, a könyvvezetéssel és a beszámolással kapcsolatos feladatokat,
4.1.3. a vonatkozó jogszabályban meghatározott tartalommal, határidőre kidolgozza a bányafelügyelet éves költségvetését. Elkészíti a féléves és az éves költségvetési beszámolót, (könyvviteli mérleg, pénzforgalmi jelentés, pénzmaradvány kimutatás, kiegészítő melléklet) valamint az időközi mérlegjelentést. Ellátja a pénzügyi és számviteli feladatokat, vezeti a pénzügyi nyilvántartásokat,
4.1.4. bonyolítja és felügyeli a bányakapitányságok gazdálkodását,
4.1.5. saját előirányzat-módosítási hatáskörben – a felügyeleti szerv és a Kincstár egyidejű tájékoztatása mellet – a bevételi és kiadási előirányzat főösszegét, a kiemelt előirányzatokat és a megfelelő részelőirányzatokat felemeli, melynek forrását a bevételi többlet, az előirányzat maradvány képezheti. Szükség esetén gondoskodik a jóváhagyott költségvetési előirányzatok átcsoportosításáról. Likviditási tervet készít,
4.1.6. a rábízott vagyonnal rendeltetésszerűen gazdálkodik, annak állagát értékét megőrzi. Nyilvántartást vezet a bányafelügyelet vagyonáról. Elkészíti az éves vagyongazdálkodási tervet, a központi szabályozásnak és a helyi szabályozásnak megfelelően leltárt készít,
4.1.7. gondoskodik a felügyeleti és szolgáltatási díjak beszedéséről, nyilvántartásáról, ellenőrzéséről és kiszámlázásáról. A hátralékosokat befizetésre szólítja fel, fizetési késedelem esetén kamatot számol, a befizetések elmaradása esetén kezdeményezi az adók módjára történő behajtását,
4.1.8. végzi a központi számfejtésbe nem utalt kifizetéseket, intézi a társadalombiztosítással, nyugdíj-előkészítéssel kapcsolatos feladatokat. Létszám és bérgazdálkodási elemzéseket készít,
4.1.9. karbantartja és aktualizálja a gazdálkodásra vonatkozó belső szabályzatokat. Közreműködik a pénzügyi területet érintő elnöki utasítások összeállításában.

4.2. Bányajáradék bevételi feladatkörében:
4.2.1. kidolgozza a Bt.; a Bt. Vhr. és a 118/2003. (VIII. 9.) Korm. rendelet rendelkezéseire figyelemmel a bányafelügyelet hatósági szervezetrendszerének a bányajáradék ellenőrzésével, bevételezésével, kikényszerítésével kapcsolatos részletes feladatait,
4.2.2. feladatkörében, a BfKA részeként elvégzi a bányajáradék-bevételi nyilvántartás kiépítését és működtetését,
4.2.3. felülvizsgálja és aktualizálja az MBFH internetes honlapjára kerülő, a bányajáradék bevallásával és megfizetésével kapcsolatos anyagokat és szolgáltatásokat, javaslatokat dolgoz ki a bányafelügyelet által nyilvántartandó adatokra,
4.2.4. végzi a jogszabályokban és az MBFH elnöki utasításokban a bányajáradékkal összefüggésben az MBFH-ra meghatározott feladatokat, szakmai iránymutatásokkal segíti a jogszerű és egységes joggyakorlat kialakulását,
4.2.5. kapcsolatokat tart fenn az osztály feladat- és hatáskörét érintő ügyekben a bányafelügyelet más szervezeti egységeivel, a társhatóságokkal és intézményekkel,
4.2.6. szervezi és irányítja a bányafelügyelet bányajáradék-bevételezéssel összefüggő tevékenységének bemutatását,
4.2.7. elkészíti a bányafelügyelet éves jelentésének bányajáradék-bevételezéssel összefüggő részét, ezen túlmenően, értékelések, elemzések készítésével elősegíti a bányafelügyelet feladatainak magas szintű ellátását,
4.2.8. részt vesz feladatkörében az MBFH elektronikus adatvédelmének kialakításában és működtetésében, közreműködik a bányafelügyelet általános adatvédelmi feladatainak ellátásában.


5. INFORMATIKAI ÉS ADATVÉDELMI ÖNÁLLÓ OSZTÁLY

5.1. Kidolgozza a bányafelügyelet informatikai stratégiáját.

5.2. Feladatkörében végzi a bányafelügyeleti informatikai rendszerének kiépítését és működtetését.

5.3. Technikai támogatást biztosít az MBFH honlapjának működtetéséhez.

5.4. Kialakítja a bányafelügyeleti informatikai rendszer-kapcsolatait.

5.5. Kapcsolatokat épít ki és tart fenn a társhatóságokkal és intézményekkel.

5.6. Közreműködik a bányafelügyelet éves jelentésének elkészítésében.

5.7. Gondoskodik a számítástechnikai és kommunikációs eszközök szükséges fejlesztéséről, kapcsolatot tart az informatikai felelősökkel.

5.8. Kialakítja és működteti az MBFH elektronikus adatvédelmét, közreműködik a bányafelügyelet általános adatvédelmi feladatainak ellátásában. Közzéteszi a közérdekű adatokat.

5.9. Együttműködik az informatikai rendszer kiépítésével és működtetésével megbízott külső szakértőkkel.

5.10. Kapcsolatokat tart fenn a bányafelügyelet feladat- és hatáskörét is érintő adatokkal és adatbázisokkal rendelkező szervezetekkel, és biztosítja az adatok cseréjét.


6. ÁLLAMI KÖTELEZETTSÉGEK PROGRAMIRODA

6.1. Felszámolás alatt álló szénbányavállalatok felszámolási eljárásaiban bírósági kijelölés alapján gyakorolja a felszámolói jogosultságokat és kötelezettségeket.

6.2. Gyakorolja az alapítói és tulajdonosi jogosítványokat a végelszámolás alatt álló bányavagyon-hasznosító részvénytársaságoknál, e társaságok tevékenységét szabályozza és ellenőrzi.

6.3. Ellátja a szénbányászati szerkezetátalakítás befejezésével, a bánya-erőmű integráció során nem rendezett kötelezettségek teljesítésével összefüggő feladatokat a Bányavagyon-hasznosító Kht. tevékenységi körébe sorolt feladatok kivételével.

6.4. A Programiroda, tevékenységét a MBFH önálló szervezeti egységeként végzi, gazdálkodási önállósággal nem rendelkezik, részleges gazdálkodási elkülönülésének és gazdasági-szakmai működésének részletes szabályait elnöki utasítás határozza meg.


7. REFERATÚRÁK

7.1. A bányafelügyelet feladat- és hatáskörébe jogszabály által utalt különös szakmai képzettséget és felkészültséget igénylő egyes szakmai feladatok ellátására, a hatósági-felügyeleti jogalkalmazás egységesítése, színvonalának emelése érdekében az elnök szakmai referatúrákat működtethet.

7.2. A szakmai referatúra feladata, hogy
7.2.1. figyelemmel kísérje a szakmai területet szabályozó, vagy környezetére ható jogszabályok változásait, a szabványokat, egyéb szakmai irányelveket és más nem jogi szabályozásokat, ezeket értelmezze a gyakorlati alkalmazás számára,
7.2.2. dolgozza ki a jogszabály által előírt és az egyéb, a szakmai terület munkáját és a tájékoztatást elősegítő nyilvántartások részletes szakmai tartalmát és formai jellemzőit, vezesse naprakészen e nyilvántartásokat,
7.2.3. végezze a szakterülettel kapcsolatos belső (bányafelügyeleti) és külső (társszervi és szakmai) tájékoztatást, a szükséges együttműködést, szervezze és irányítsa a szakterület oktatási-továbbképzési feladatait,
7.2.4. kísérje figyelemmel a szakterületet érintő szakmai rendezvényeket, azokon vegyen részt, illetve vegyen részt azok, vagy ilyenek szervezésében, előadásokkal segítse elő a szakmai fejlődést.

7.3. A szakmai referatúra nem elkülönülő szervezeti egysége a bányafelügyeletnek, tevékenysége szakmai szinten szerveződik, szervezeti hatósági hatásköröket nem gyakorol.


8. PROGRAMORIENTÁLT IDŐSZAKOS MUNKACSOPORTOK

8.1. Az MBFH stratégiai munkaprogramjának megfelelően a munka- és ellenőrzési tervvel összhangban az MBFH elnöke hozza létre meghatározott feladat elvégzésére.

8.2. A munkacsoport vezetőjét és tagjait az elnök, írásban bízza meg. A megbízólevél tartalmazza a munkacsoport feladatát, hatáskörét és a feladat elvégzésének határidejét.
8.3. A munkacsoport vezetője a végzett tevékenységről szükség szerint folyamatában, de legkésőbb a kitűzött határidőt követő 15 napon belül írásbeli jelentést készít az elnök részére.

8.4. A munkacsoport(ok) és a bányafelügyelet szervezeti egységei közötti szükséges koordináció, továbbá a munkacsoport feladatvégzéséhez szükséges egyéb feltételek biztosításáról az elnökhelyettes gondoskodik.


III/B. BÁNYAKAPITÁNYSÁG
A BÁNYAKAPITÁNYSÁG SZERVEZETI EGYSÉGEINEK FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE

1. A bányakapitányság szervezetén belül a területi és a szakmai feladatok szerinti munkamegosztást is érvényesíteni kell.

2. A bányakapitányság szervezeti egységei:

2.1. Bányászati és Robbantás-felügyeleti Osztály

2.2. Gázipari és Építésügyi Osztály

2.3. Földtani és Adattári Osztály

2.4. Adminisztráció (Ügyviteli csoport)

3. A bányakapitányság szervezeti egységei gyakorolják a bányafelügyelet elsőfokú, a bányakapitányság által ellátott hatósági hatásköreit és látják el a szervezetre háruló egyéb, nem hatósági feladatokat.

3.1. A hatósági hatáskört gyakorló osztály:
a) a felügyelt tevékenységet végző gazdálkodó szervezetnél, üzemnél bányabiztonsági, munkaügyi, munkavédelmi, bányajáradék-önbevallási tárgykörökben ellenőrzést tart,
b) jogszabály, biztonsági szabályzat, szabvány megszegésének megállapítása esetén intézkedik az előírt magatartás vagy állapot létrehozása, helyreállítása iránt,
c) közvetlen veszély, fenyegető súlyos károsodás esetén a munka folytatását megtiltja, korlátozza, illetve a munka újrafelvételének feltételeit megszabja,
d) vizsgálja a súlyos üzemzavarokat és baleseteket,
e) felülvizsgálja a bányajáradék-bevallások szakmai- műszaki tartalmi helyességét,
f) a felügyelt tevékenységi körben figyelemmel kíséri a bányászati veszélyek megelőzésével kapcsolatos bányavállalkozói, üzemi tevékenységet; elemzi a biztonsági, baleseti helyzet alakulását és megteszi a helyzet javításához szükséges (műszaki, technológiai, szervezési) intézkedéseket,
g) egyedi esetben eltérést, vagy felmentést engedélyezhet a bányabiztonsági és gázipari biztonsági szabályzatok előírásaitól, amelyektől az eltérést a bányafelügyelet engedélyezheti,
h) szakhatóságként közreműködik a jogszabály alapján szakhatósági jogkörébe utalt hatósági eljárásokban, valamint a területrendezési és szabályozási, továbbá környezetvédelmi programok és egyéb, jogszabály által szakvéleményezési jogkörébe utalt véleményezésében,
i) jogszabályban meghatározott esetekben végzi a felügyelt tevékenységet végző szervezetek dolgozóinak biztonságtechnikai vizsgáztatását, továbbá felkérésre részt vesz a felügyelt tevékenységgel kapcsolatos szakképzési vizsga vizsgabizottságában,
j) ellátja az osztály feladatkörébe utalt igazgatási és nyilvántartási feladatokat. E feladatkörében együttműködik az ügyviteli csoporttal.

3.2. Az osztály dolgozói a feladatkörükbe tartozó ügyek intézése során kötelesek tett intézkedésről munkatársukat (lehetséges helyettesítőjüket), elvi szakmai kérdésben a szakmai referenst (referatúra vezetőt), illetőleg az ügy jellege szerint az osztályvezető helyettes bányakapitányt tájékoztatni és az ügyintézés érdekében együttműködni.

3.3. Az ügyviteli csoport:
a) gondoskodik a bányakapitányság tevékenységéhez szükséges pénzügyi, gazdálkodási leosztott feladatok ellátásáról,
b) végzi a feladatkörébe utalt adminisztrációs, , számítógépes adatkezelési- és nyilvántartási, a gép- és gyorsírási feladatokat, a telefonközpont-, a központi e-mail postaláda-, a telefaxkezelés munkáit, a sokszorosítás, a digitalizálás (szkennelés), valamint a postázást, az ügyiratkezelést és az irattározást,
c) ellátja a titkos ügykezeléssel kapcsolatos feladatokat,
d) őrzi a bányakapitányság bélyegzőit, gondoskodik arról, hogy csak az előírásszerűen kiadmányozott ügyiratokat továbbítsák,
e) ellátja a kézbesítési és gondnoki feladatokat.


IV.
MŰKÖDÉSI SZABÁLYOK
A bányafelügyelet dolgozói feladataikat a köz érdekében, az általánosan elfogadott emberi értékrend figyelembevételével, jogkövető módon, szakszerűen, pártatlanul, igazságosan, kultúráltan és konfliktuskezelő szemlélettel kötelesek ellátni, tartózkodva a befolyásolhatóság és befolyásolási szándék mindennemű fajtájától.


1. VEZETŐI ÉRTEKEZLET

1.1. A vezetői értekezlet feladata a bányafelügyelet feladatkörét érintő legjelentősebb kérdések megtárgyalása, a kölcsönös tájékoztatás, a vezetők rövid távú programjainak egyeztetése, illetve mindazon ügyek megvitatása, amelyeket az elnök a vezetői értekezlet elé utalt.

1.2. Az értekezletet az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes vezeti. Résztvevői: az elnökhelyettes, a főosztályvezetők, a humánpolitikai vezető, a gazdasági vezető (állandó résztvevők), valamint az adott témakört illetően esetenként meghívott vezető vagy ügyintéző.

1.3. Az állandó résztvevők akadályoztatásuk esetén kötelesek helyettesítésükről gondoskodni, az általuk helyettesítéssel megbízott személyt az értekezletre felkészíteni, és részvételüket biztosítani.

1.4. Az értekezlet időpontja: minden hét első munkanapja 8.30 órai kezdettel. Az értekezletről a humánpolitikai vezető írásos emlékeztetőt készít az elnök részére.


2. HIVATALVEZETŐI ÉRTEKEZLET

2.1. Az MBFH és a bányakapitányságok vezetőinek kölcsönös tájékoztatására, az előző időszak munkájának értékelésére, a közeljövő feladatainak megállapítására és azok megvitatására szolgál.

2.2. Az értekezletet az elnök, akadályoztatása esetén az elnökhelyettes vezeti. Résztvevők: az elnökhelyettes, a főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes, a humánpolitikai vezető, a gazdasági vezető, az osztályvezető, a bányakapitány, vagy helyettes bányakapitány (állandó résztvevők), valamint a napirend szerint illetékes vezető vagy ügyintéző. A hivatalvezetői értekezleten, az előírtakon kívül, a bányafelügyelet bármely dolgozója részt vehet, amennyiben az értekezletet vagy annak egy részét az elnök előzetesen nyíltnak nyilvánítja.

2.3. Az állandó résztvevők akadályoztatásuk esetén kötelesek helyettesítésükről gondoskodni, az általuk megbízott személyt az értekezletre felkészíteni, és részvételüket biztosítani.

2.4. Az értekezletet havonta, előzetesen egyeztetett időpontban kell megtartani.

2.5. Az értekezlet napirendjére az értekezletet megelőző hét első munkanapjáig lehet javaslatot tenni a humánpolitikai vezetőnél, aki az elnök által jóváhagyott napirendről a résztvevőket az értekezletet megelőző négy nappal értesíti.

2.6. Az értekezletről a humánpolitikai vezető emlékeztetőt készít, amelyet az értekezletet követő két héten belül megküld az állandó és meghívott résztvevőknek.


3. MUNKAÉRTEKEZLET

Az MBFH, illetve szervezeti egysége, a bányakapitányság, illetve a bányakapitánysági osztály munkaértekezletének célja a szervezeti egység feladatkörét érintő jelentősebb kérdések megtárgyalása, melyet a szervezeti egység vezetője szükség szerint hív össze.


4. MUNKATERV

4.1. A bányafelügyelet főbb feladatait és a feladatai végrehajtásának határidejét az elnök az éves munka- és ellenőrzési tervben határozza meg és a munkatervet benyújtja a miniszter részére.

4.2. Az MBFH elnöke a jóváhagyott munkaterv alapján meghatározza a feladat elvégzéséért felelős főosztályt, a közreműködő szervezeti egységeket (személyeket).

4.3. A munkaterv végrehajtásáról az elnökhelyettes a tárgyévet követő év április 30. napjáig összefoglaló jelentést készít.


5. ÜGYINTÉZÉS

5.1. Az ügyintézést és az ügyvitelt a Ket., valamint az iratkezelésre vonatkozó szabályzat rendelkezései szerint kell végezni.

5.2. Az ügy elintézéséért az ügyrend szerint illetékes főosztály, önálló osztály, bányakapitánysági osztály a felelős.

5.3. Nagyobb jelentőségű, bonyolult vagy a bányafelügyelet több szervezeti egységét érintő ügy (állásfoglalások, jogszabály-tervezetek előkészítése; más tárcák által közigazgatási egyeztetésre küldött jogszabály- és előterjesztés-tervezet vagy szabvány véleményezése, bírósági megkeresésre szakértői vélemény kialakítása stb.) esetén állandó vagy eseti jelleggel munkacsoportot kell létrehozni. A munkacsoport vezetőjét az elnök, vagy az elnök megbízása alapján az elnökhelyettes jelöli ki.

5.4. A vezető köteles az irányítása alá tartozó dolgozókat rendszeresen tájékoztatni a feladatok ellátásához szükséges döntésekről, utasításokról és – szükség szerint – az egyes konkrét ügyek megoldásához szükséges tényekről és döntésekről.

5.5. A jogszabálytervezetek, előterjesztések szakmai előkészítése az illetékes szervezeti egység feladata. E munkába a bányakapitányságokat be kell vonni. Az előkészítő munkát és a szakmai egyeztetést az elnökhelyettes szervezi és koordinálja.

5.6. A más tárcák által véleményezésre megküldött jogszabály-tervezettel kapcsolatos MBFH állásfoglalás kiadmányozásra való előkészítése a Jogi Osztály, szabványtervezet esetében a Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály feladata.

5.7. Az üggyel kapcsolatos intézkedést általában írásban kell megtenni. Szóban (távbeszélőn) csak kivételesen szabad intézkedni, ez esetben az intézkedés tartalmát az ügyiraton rögzíteni kell.

5.8. Az ügyiratkezelés szabályait az MBFH elnökének utasítása állapítja meg. Az államtitkot és szolgálati titkot tartalmazó ügyiratok, térképek, adatok, illetve közérdekű adatok kezelése tekintetében a külön jogszabályok előírása szerint kell eljárni.

5.9. Az ügy elintézéséért az ügyintéző, a felülvizsgáló és a kiadmányozó egyaránt felelős.

5.10. Ha az ügyintéző a felettes rendelkezésével nem ért egyet, ezt a körülményt az ügyiraton jogosult feltüntetni, a tervezetet azonban felettesének utasítása szerint köteles elkészíteni.

5.11. Az intézkedésnek a felettes vezető által módosított részéért vagy az olyan intézkedésért, amellyel az ügyintéző nem ért egyet, és amely kifejezetten a felettes vezető utasítására készült, kizárólag a felettes vezető a felelős.

5.12. A bányafelügyelethez érkezett minden ügyben a jogszabályok által vagy egyéb módon meghatározott határidő megtartásával kell választ adni. A határidő meghosszabbítását annak lejárta előtt és csak rendkívül indokolt esetben lehet kezdeményezni az illetékes főosztályvezetőnél, egyéb szervezeti egység esetében az elnökhelyettesnél, illetve a bányakapitánynál.

5.13. A konkrét ügy kapcsán folytatott tárgyalásról, értekezletről, megbeszélésről, szóbeli megállapodásról emlékeztető feljegyzést kell készíteni, és azt az ügyirathoz kell csatolni.

5.14. Ha az ügyintézés során más osztály dolgozóival egyeztetni kell, ennek elvégzéséért az ügyintéző felelős. Az egyeztetés megtörténtét az ügyiratra rá kell vezetni.


6. KIADMÁNYOZÁS

6.1. Az elnök kiadmányozza:
6.1.1. az elnöki utasítást,
6.1.2. az állami vezetők részére írt előkészítő anyagot,
6.1.3. az illetékes parlamenti bizottsághoz küldött beszámoló jelentést,
6.1.4. az egyeztetésre megküldött jogszabály- és előterjesztés-tervezetekre tett észrevételeket,
6.1.5. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, a lakásépítési kölcsönszerződést és a továbbtanuló dolgozókkal kötött megállapodást,
6.1.6. a külföldi kiküldetést,
6.1.7. a feladatkörében hozott határozatokat,
6.1.8. a bányafelügyelet tevékenységét érintő, felügyeleti jogkörben tett intézkedéseket,
6.1.9. azt az ügyiratot, amelyet jogszabály vagy ez a szabályzat személyes hatáskörébe utal,
6.1.10. azt az ügyiratot, amelyet kiadmányozás szempontjából magához von.
6.2. Az elnökhelyettes kiadmányozza:
6.2.1. az elnök tartós távollétében az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó ügyiratot,
6.2.2. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
6.2.3. a feladatkörében hozott határozatot,
6.2.4. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
6.2.5. azon ügyiratot, amelynek kiadmányozását egyedi utasítással magához von.

6.3. A Gazdasági Főosztály vezetője kiadmányozza:
a gazdasági szervezet feladatkörébe tartozó pénzügyi és számviteli iratokat, bizonylatokat, az elnök személyes hatáskörébe tartozóak kivételével.
6.3.1. A Járadék-bevételi Osztály vezetője kiadmányozza:
6.3.1.1. az MBFH bányajáradékkal kapcsolatos elsőfokú eljárásában keletkezett ügyiratokat,
6.3.1.2. a feladatkörében hozott határozatot,
6.3.1.3. a feladatkörébe utalt pénzügyi és számviteli iratokat, bizonylatokat.

6.4. A Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály vezetője kiadmányozza:
6.4.1. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
6.4.2. a feladatkörében hozott határozatot,
6.4.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
6.4.4. a hites bányamérői minősítéseket,
6.4.5. azon ügyiratot, amelynek kiadmányozását a felügyelete alatt álló osztályoktól magához von.

6.5. A Földtani és Adattári Főosztály vezetője kiadmányozza:
6.5.1. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
6.5.2. a feladatkörében hozott határozatot,
6.5.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
6.5.4. a földtani szakértői engedélyeket,
6.5.5. azon ügyiratot, amelynek kiadmányozását a felügyelete alatt álló osztályoktól magához von.

6.6. A Jogi és Igazgatási Főosztály vezetője kiadmányozza:
6.6.1. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
6.6.2. a feladatkörében hozott határozatot,
6.6.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
6.6.4. azon ügyiratot, amelynek kiadmányozását a felügyelete alatt álló osztályoktól magához von.

6.7. Az Informatikai és Adatvédelmi Osztály vezetője kiadmányozza:
6.7.1. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot,
6.7.2. az önálló osztály feladatkörében keletkezett iratot,
6.7.3. a munkáltatói jogkör gyakorlása során keletkezett iratokat, az elnök kiadmányozási jogkörébe tartozó iratok kivételével,
6.7.4. azon ügyiratot, amelynek kiadmányozását a felügyelete alatt álló osztálytól magához von.

6.8. A Humánpolitikai Osztály vezetője kiadmányozza:
6.8.1. a személyzeti és munkaügyi iratokat, valamint a belföldi és a nemzetközi kapcsolatokkal összefüggésben keletkezett iratokat, ha annak kiadmányozása nem tartozik az elnök vagy az elnökhelyettesek jogkörébe,
6.8.2. a személyes hatáskörébe tartozó ügykörben keletkezett ügyiratot.

6.9. Az Állami Kötelezettségek Programiroda vezetője kiadmányozza:
6.9.1. a feladatkörébe jogszabály, illetőleg elnöki utasítás által utalt ügyben keletkezett iratot, pénzügyi és számviteli bizonylatokat.

6.10. A főosztályvezető-helyettes, valamint az osztályvezető kiadmányozza:
6.10.1. a főosztályvezető által meghatározott ügyekben keletkezett iratot – esetenkénti vagy állandó jelleggel átruházott hatáskörben,
6.10.2. mindazt az ügyintézéssel kapcsolatos iratot, amelyet e szabályzat vagy az elnök, illetve elnökhelyettes nem utal más kiadmányozási jogkörébe.

6.11. Az ügyintéző kiadmányozza:
6.11.1. azokat az ügydöntő tartalmú ügyiratokat, amelyeknek intézésére a felettes vezető megbízza,
6.11.2. a bányafelügyelet jogi képviseletét ellátó ügyintéző a peres eljárással kapcsolatos iratokat,
6.11.3. a nem ügydöntő tartalmú és a közbenső intézkedéseket tartalmazó ügyiratokat,
6.11.4. az általa feltárt szabálysértés miatt hozott határozatokat.

6.12. Az állandó jelleggel átruházott aláírási jog terjedelmét a munkaköri leírásban kell megállapítani, az eseti aláírási jogot a szignálás során, az ügyiraton kell jelezni.


7. NYILVÁNTARTÁS

7.1. A bányafelügyelet, a részére jogszabályban előírt és a működéséhez, a korszerű közigazgatási tevékenység ellátásához szükséges, valamint a közérdekű és közérdeklődésre számot tartó adatok mind szélesebb körű megismertetése és megismerhetősége érdekében nyilvántartásokat vezet, melyekhez létrehozza és működteti a Bányafelügyelet Központi Adatbázisát.

7.2. A BfKA együttműködő részeit képezik:
a) a bányafelügyelet belső adatnyilvántartása és a
b) a bányafelügyelet Internet honlapja.

7.3. A BfKA kiépítéséért, működtetéséért, tartalmának és formai követelményeinek meghatározásáért az Informatikai és Adatvédelmi Osztály vezetője felel. A bányafelügyeletnél nyilvántartást létrehozni, ilyet vezetni, abból adatot felhasználni, vagy szolgáltatni, illetve adatot módosítani, törölni csak az elnöki utasításban kiadott Adatkezelési Szabályzat szerint, a BfKA részeként lehet.


8. EGYÜTTMŰKÖDÉS

8.1. Az MBFH főosztályai, Önálló Osztályai, és az Elnöki titkárság (a továbbiakban: önálló szervezeti egységek) együttműködése:
8.1.1. Az önálló szervezeti egységek egymás mellé rendelt viszonyban álló hivatali szervezeti egységek, tevékenységüket egymással szoros együttműködésben kötelesek végezni. Amennyiben az önálló szervezeti egységek feladatköre az ügyrendben előírtnál részletesebb elkülönítést igényel, az érintett főosztályok vezetői kötelesek az elhatárolást rendezni.
8.1.2. Együttműködést igénylő ügyben az eljáró önálló szervezeti egység a tett intézkedésről az érdekelt társegységeket, indokolt estben a bányakapitányságokat is, tájékoztatja. Ha az intézkedés egyben a bányakapitányságok számára iránymutatásul is szolgál, ezt előzetesen az elnökkel, vagy az elnökhelyettessel egyeztetni kell.

8.2. Az osztályok együttműködése
8.2.1. Azon ügyek tekintetében, amelyek meghatározott osztály (felelős osztály) feladatkörébe tartoznak, de több osztálynál is feladatként jelentkeznek, a felelős osztály gondoskodik az elvi szempontok kialakításáról, a szükséges vélemények beszerzéséről, összegyűjtéséről, a végrehajtás szervezéséről és a bányafelügyelet képviseletéről a külső szerveknél.
8.2.2. Az MBFH által valamely ügyben kiadott intézkedés, állásfoglalás a bányafelügyelet valamennyi szervezeti egységére és ügyintézőjére kötelező és azt képviselni tartoznak, de ilyen intézkedés vagy állásfoglalás hatósági hatáskör elvonást nem valósíthat meg.

8.3. A külső kapcsolattartás keretében az MBFH szervezeti egységei – feladatkörükben – kapcsolatot tartanak a minisztériumok (országos hatáskörű szervek) hasonló jellegű feladatokat ellátó szerveivel, a kutató és tervező intézetekkel, a bányakapitányság a megyei, fővárosi közigazgatási hivatalokkal, az elsőfokú illetékes társszervekkel, a bányafelügyelet minden egysége a szakmai civil szervezetekkel és a gazdálkodó szervezetekkel.


9. KAPCSOLATTARTÁS A SAJTÓVAL

9.1. A sajtó képviselőinek a bányafelügyeleti tevékenységgel kapcsolatban az elnök és az elnökhelyettes, feladatkörüket érintő kérdésekben – külön felhatalmazás nélkül – a főosztályvezetők és a bányakapitányok, továbbá szakterületét érintő kérdésben előzetes felhatalmazás alapján a bányafelügyelet bármely ügyintézője nyilatkozhat.

9.2. A nyilatkozat tartalmát lehetőség szerint az elnökkel, vagy az elnökhelyettessel előzetesen egyeztetni kell. Ha ez akadályba ütközik, a tett nyilatkozatról az elnököt vagy az elnökhelyettest utólag tájékoztatni kell.

9.3. Sajtó-helyreigazítást hivatali érdeket érintő kérdésben az elnök egyetértésével lehet kezdeményezni.


10. HATÓSÁGI ELLENŐRZÉS

10.1. A bányakapitányságok illetékességi területükön a jóváhagyott munka- és ellenőrzési tervüknek megfelelően rendszeres, cél-, és komplex ellenőrzést végeznek. Az ellenőrzések végrehajtására a Ket. vonatkozó rendelkezéseit kell alkalmazni.

10.2. A bányakapitányságot eseti hatósági ellenőrzés elvégzésére, vagy saját eljárásában végzett hatósági ellenőrzése eredményéről jelentés adására az elnök, az elnökhelyettes és a Bányászati, Gázipari és Építésügyi Főosztály vezetője utasíthatja.

10.3. Az MBFH a Bt. 43/A. §-a szerint az ország egész területén végezhet a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó ügyben hatósági ellenőrzést, de azzal összefüggésben intézkedésre az MBFH nem, csak az illetékes bányakapitányság jogosult.

10.4. Az MBFH a bányajáradékkal kapcsolatban rendszeresen, egyéb feladat- és hatáskörébe tartozó ügyekben szükség szerint végez ellenőrzést. Az ellenőrzést a szervezeti egység vezetője rendeli el, meghatározza az ellenőrzés célját és tartalmát, a kiküldöttek személyét.

10.5. Az MBFH ellenőrzéseire – általános ellenőrzés, célellenőrzés, konkrét feladattal (üggyel) összefüggő ellenőrzés – a Ket. rendelkezései irányadók a következő kiegészítésekkel:
10.5.1. az MBFH kiküldötte az ellenőrzésről előzetesen tájékoztathatja a bányakapitányságot, módot adva arra, hogy az ellenőrzéshez csatlakozzék,
10.5.2. tekintet nélkül az ellenőrzés céljára (jellegére), az MBFH kiküldötte köteles az ellenőrzés során azokat az intézkedéseket megtenni, amelyek hiányában a késedelem elháríthatatlan kárral vagy veszéllyel járna. Erről az intézkedéséről az MBFH haladéktalanul tájékoztatni köteles a hatáskörrel rendelkező, illetékes hatósági szervet,
10.5.3. az MBFH kiküldötte az ellenőrzés során észlelt azonnali intézkedést nem igénylő szabálytalanság esetén a bányakapitányságnál kezdeményezi az intézkedés megtételét.

10.6. Az ellenőrzés megállapításairól a bányakapitányságot tájékoztatni kell.

10.7. Ha az MBFH kiküldötte bányakapitánysági ellenőrzésen vesz részt, köteles munkáját a szemle vezetőjével együttműködve végezni, a szemle vezetését azonban nem veheti át.
10.7.1. Ha az MBFH kiküldötte azt állapítja meg, hogy az ellenőrzés során a bányakapitányság figyelmen kívül hagyja az ellenőrzésre vonatkozó előírásokat, köteles erre az ellenőrzés vezetőjének figyelmét felhívni; az ellenőrzés vezetőjét meghatározott konkrét eljárási cselekmények elvégzésére, intézkedés kiadására azonban nem utasíthatja.
10.7.2. Ha a szemle során kiadandó intézkedések vagy az előző pontban jelzett észrevételek tekintetében az ellenőrzés vezetője és az MBFH kiküldötte között véleményeltérés van, és azt a helyszínen nem rendezték, az MBFH kiküldötte a kérdés rendezését saját hivatali felettesénél köteles kezdeményezni.


V.
IRÁNYÍTÁS
1. A BÁNYAKAPITÁNYSÁG IRÁNYÍTÁSA

1.1. A bányakapitányságok irányítása utasítások, másodfokon hozott döntések, iránymutatások és állásfoglalások, a felügyeleti jog gyakorlása során hozott intézkedések, ellenőrzés, valamint beszámoltatás és konzultációk útján valósul meg.

1.2. Az MBFH konkrét utasításban határozza meg az egyszeri cselekvéssel vagy cselekvéssorozattal megoldandó feladatokat (pl. utasítás munkavédelmi intézkedés megtételére, ellenőrzésre, jelentéstételre, adatszolgáltatásra, iratok felterjesztésére, az MBFH képviseletére). Ezen utasításban a hatósági tevékenység területén konkrét ügyben az érdemi döntés tartalmára vonatkozó rendelkezés nem adható.

1.3. Az iránymutatások, tájékoztatások – beleértve az egyedi ügyekben, kérdésekben adott tájékoztatásokat is – a jogszabályok egységes értelmezését és alkalmazását segítik elő.

1.4. Az MBFH részéről kiadott, valamint a bányakapitányságok megfellebbezett határozataival kapcsolatban hozott másodfokú döntések esetenként iránymutatásként szolgálnak. Ezeket a hasonló jellegű, jövőbeni eseteknél is alkalmazni kell, ezért arról valamennyi bányakapitányságot tájékoztatni szükséges.

1.5. Az MBFH felügyeleti jogkörében a bányakapitányság tevékenységét a következők szerint ellenőrzi.
1.5.1. Költségvetési ellenőrzés keretében évente:
1.5.1.1. a bányakapitányságok gazdálkodását, a gazdálkodási tevékenység szervezettségét,
1.5.1.2. a pénzügyi, számviteli szabályok megtartását,
1.5.2. Teljes körű hivatalvizsgálat keretében:
1.5.2.1. az alapfeladatok ellátására irányuló tevékenységet,
1.5.2.2. a vonatkozó jogszabályok szerinti működést,
1.5.2.3. a hatáskörök szabályszerű gyakorlását,
1.5.2.4. a tevékenység jogszabályokkal való összhangját, törvényességét,
1.5.2.5. a szakmai feladatok zavartalan ellátásának biztosítottságát,
1.5.2.6. a vezetés munkájának szervezettségét, hatékonyságát.
1.5.3. Témavizsgálat keretében az MBFH egy vagy több bányakapitányságnál az azonos jellegű feladatok végrehajtását vagy valamely tevékenységgel kapcsolatos jogszabály érvényesítését.
1.5.4. Utóvizsgálat keretében a bányakapitányságnál tartott általános ellenőrzés, költségvetési ellenőrzés, témavizsgálat során hozott intézkedések végrehajtását.

1.6. A költségvetési ellenőrzést, a teljes körű hivatalvizsgálatot, a témavizsgálatot és az utóvizsgálatot az MBFH éves ellenőrzési tervében meg kell tervezni. Végrehajtásukra az MBFH elnökének külön utasítása irányadó.

1.7. Az MBFH felügyeleti jogkörében hivatalból, illetve megkeresésre vizsgálja a bányakapitányságok eljárásait, végzéseit, határozatait. Ennek keretében:
1.7.1. részt vehet a bányakapitányság hivatalos rendezvényein, értekezletein, hatósági eljárásain (pl. helyszíni szemléin),
1.7.2. a bányakapitányságtól iratokat, az egyes ügyekkel kapcsolatban jelentést kérhet,
1.7.3. a bányakapitányság tevékenységéről tájékoztatást kérhet,
1.7.4. a bányakapitányság határozatait felülvizsgálhatja és azokkal kapcsolatban a Ket. szerint eljárhat,
1.7.5. utasítást ad a jogellenes vagy a szakmai, illetve célszerűségi okokból hibás gyakorlat megszűntetésére.

1.8. A bányakapitányságok irányítására szolgáló egyéb eszközök keretében:
1.8.1. az MBFH a bányakapitányt rendszeresen beszámoltatja (éves vagy eseti írásbeli jelentés; a hivatalvezetői értekezleten vagy külön meghallgatás keretében szóban).
1.8.2. az MBFH vezető beosztású dolgozói és ügyintézői konzultációkat tartanak a bányakapitányságokkal olyan gyakorisággal, hogy arra a bányafelügyelet feladatkörébe tartozó fontosabb és időszerű témákban évenként legalább egyszer sor kerüljön.
1.9. A bányakapitányságok irányítása során kiadásra kerülő ügyiratokra a kiadmányozás szabályait kell alkalmazni.


2. AZ IRÁNYÍTÁS EGYÉB JOGI ESZKÖZEI, A JOGSZABÁLYOK ELŐKÉSZÍTÉSE

2.1. Az elnök a hatáskörébe tartozó ügyekben a bányafelügyeletre vonatkozó utasításokat, állásfoglalásokat és iránymutatásokat adhat ki. Az irányítás egyéb jogi eszközei hatálya a bányafelügyelet szervezeti egységeire és köztisztviselőire, más dolgozóira terjed ki, harmadik személy, szervezet részére kötelezettséget, jogot nem állapíthat meg.

2.2. Körlevél kizárólag a bányafelügyelet szervezeti egységeit érintő ügyekben adható ki, ha azokban jogszabály vagy jogi iránymutatás kiadása szükségtelen.

2.3. Jogszabály módosítását, hatályon kívül helyezését bárki kezdeményezheti a bányafelügyeletnél. A javaslatot tevőnek meg kell indokolnia az új szabályozás vagy módosítás szükségességét, és ismertetnie kell annak célját is.

2.4. Az elnökhelyettes köteles gondoskodni arról, hogy a jogszabályok előkészítése, egyeztetése során jussanak érvényre a jogalkotás törvényi követelményei.

2.5. A tervezetek szakmai szempontból való helyességéért az előkészítésben résztvevő bányafelügyeleti dolgozó a kapott feladatnak megfelelő mértékben felelős.


VI.
AZ MBFH INFORMATIKAI RENDSZERE
1. Az MBFH informatikai feladata a bányafelügyelet számítástechnikai eszközeivel, a közös bányafelügyeleti adatnak minősített adatokkal és a számítógépes programokkal kapcsolatos eljárásokra, dokumentációra és az erőforrásokkal való gazdálkodásra terjed ki.

2. Az MBFH a bányafelügyelet informatikai tevékenységét az Informatikai és Adatvédelmi Osztály és a szervezeti egységek (bányakapitányságok) kijelölt informatikai felelőseiből álló szakmai munkacsoport keretében végzi.

3. A szervezeti egységek

3.1. meghatározzák a feladatkörükbe tartozó informatikai alrendszerek célját, feladatait és biztosítják a működés feltételeit,

3.2. elvégzik azokat a feladatokat és szolgáltatják azokat az adatokat, amelyek a közös bányafelügyeleti adattár kialakításához és frissítéséhez szükségesek,
3.3. a BfKA kialakításáig gondoskodnak a szervezeti egységnél vezetett nyilvántartások és tárolt adatok frissítéséről és mentéséről,

3.4. támogatják a szervezeti egység informatikai felelősének a bányafelügyeleti informatikai szervezetben végzett tevékenységét.


VII.
A MUNKÁLTATÓI JOGOK GYAKORLÁSA
1. Az MBFH elnöke gyakorolja a munkáltatói jogokat a kinevezés, a felmentés, az összeférhetetlenség megállapítása, a második munkaviszony, vagy egyéb munkavégzésre irányuló jogviszony létesítésének engedélyezése, a fegyelmi és kártérítési eljárás megindítása tekintetében a bányafelügyelet köztisztviselői felett.1.

1.1. Az 1. pontban meghatározottak kivételével a munkáltatói jogokat a szervezeti egység vezetője gyakorolja.

1.2. Az elnökhelyettest, a főosztályvezetőt, a bányakapitányt javaslattételi jog illeti meg azon munkáltatói jogok gyakorlásával kapcsolatban, amelyekben a döntés az elnök hatáskörébe tartozik.

2. Az MBFH elnöke minősíti a bányafelügyelet elnökhelyettes, főosztályvezető, bányakapitány, humánpolitikai vezető beosztású köztisztviselőit és értékeli éves munkateljesítményüket.

2.1. A főosztályvezető, a bányakapitány minősíti az irányítása alatt álló szervezeti egységben dolgozó köztisztviselőket és értékeli éves munkateljesítményüket.

2.2. Az ügykezelő tevékenységét legalább ötévenként a szervezeti egység vezetője értékeli.


VIII.
A BÁNYAFELÜGYELET BELSŐ ELLENŐRZÉSE
1. A belső ellenőrzési kötelezettség
A belső ellenőrzés az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 121/A. § (1) bekezdésében meghatározott tevékenység, tárgya a költségvetési bevételek és kiadások tervezése, felhasználása és elszámolása, valamint az eszközökkel és forrásokkal való gazdálkodás. A bányafelügyeletnél belső ellenőrzési feladatokat a belső ellenőr köteles végezni.

2. A belső ellenőr jogállása
A belső ellenőr tevékenységét az elnök közvetlen alárendeltségében végzi, jelentéseit közvetlenül az elnöknek küldi meg [Áht. 121/A. § (3)]. A belső ellenőr funkcionálisan független, különösen az éves ellenőrzési terv, az ellenőrzési program elkészítése és végrehajtása, az ellenőrzési módszerek kiválasztása, a következtetések, ajánlások kidolgozása és az ellenőrzési jelentés elkészítése tekintetében. Az ellenőrzési tevékenységen kívül más tevékenység végrehajtásába nem vonható be [Áht. 121/A. § (4)].

3. A belső ellenőr feladatai
A belső ellenőr a bányafelügyelet céljai elérése érdekében értékeli, illetve fejleszti a bányafelügyelet kockázatkezelési, ellenőrzési és irányítási eljárásainak hatékonyságát [Áht. 121/A. § (1)], munkáját a vonatkozó jogszabályok szerint végzi [Áht. 121/A. § (6)]. A jogszabályoknak és belső szabályzatoknak való megfelelést, gazdaságosságot, hatékonyságot és eredményességet vizsgálva megállapításokat és ajánlásokat fogalmaz meg az elnök részére [Áht. 121/A. § (2)]. Tevékenysége során szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer- és teljesítmény-ellenőrzéseket, illetve informatikai rendszerellenőrzéseket kell végeznie [Áht. 121/A. § (5)]. Az ellenőrzési munka részletes szabályozását az MBFH Belső Ellenőrzési Kézikönyve tartalmazza.


IX.
VEGYES RENDELKEZÉSEK
1. A vezető és valamennyi intézkedésre jogosult helyettese egyidejűleg nem lehet távol.

2. A szabadság kiadása éves szabadságolási ütemterv alapján történik.

3. A szabadságot az esedékességének évében kell kiadni. Az elnök hivatali érdek esetén a szabadság igénybevételét a tárgyévet követő év január 31-ig, kivételesen fontos hivatali érdek esetén legkésőbb a tárgyévet követő év március 31-ig, a munkaviszonyban lévő alkalmazott esetében a tárgyévet követő év június 30-ig engedélyezheti. A bányafelügyelet dolgozójának betegsége esetén az akadályoztatás megszűnésétől számított 30 napon belül adja ki, ha az esedékesség éve eltelt.

4. A vezető személyében beálló változás esetén a távozó vezető jegyzőkönyvvel adja át a vezetése alatt álló szervezeti egység vezetését utódjának. A jegyzőkönyvben fel kell sorolni az időszerű legfontosabb feladatokat, a szervezeti egység munkájának állapotát jellemző adatokat, körülményeket, tényeket, a kiemelkedő fontosságú konkrét ügyek állását, valamint a függőben lévő átadott ügyiratokat, dokumentumokat. A jegyzőkönyvet három példányban kell készíteni; egy-egy példányt a távozó, illetve az új vezető kap, egy példányt az irattárban kell elhelyezni.

5. A bányafelügyelettől távozó ügyintéző köteles a folyamatban lévő ügyeket befejezni, lezárni, és a nála lévő ügyiratokat az irattárba visszaadni. Ha a folyamatban lévő ügy lezárása valamilyen ok miatt nem lehetséges, az ügyiratokat jegyzőkönyvvel át kell adni a szervezeti egység vezetőjének.

6. Az a köztisztviselő, akinek köztisztviselői jogviszonya megszűnik, köteles a hatósági intézkedésre jogosító igazolványt és jelvényt az utolsó munkában töltött napon a humánpolitikai vezetőnek, vagy a bányakapitánynak – átvételi elismervény ellenében – leadni. A leadás tényét a gazdasági szervezet ügyintézője az elszámoláskor köteles ellenőrizni.

7. A bányafelügyelet vezető beosztású köztisztviselője:

7.1. az elnök,

7.2. az elnökhelyettes,

7.3. a főosztályvezető,

7.4. a bányakapitány,

7.5. a humánpolitikai vezető,

7.6. a gazdasági vezető,

7.7. a főosztályvezető-helyettes,

7.8. a helyettes bányakapitány,

7.9. az osztályvezető.

8. A Szabályzat rendelkezéseit az ügykezelőkre és a fizikai dolgozókra értelemszerűen kell alkalmazni.

9. A bányafelügyeletnél húsz fő felsőfokú iskolai végzettségű köztisztviselőnek adományozható szakmai tanácsadói vagy főtanácsadói cím.

10. Az elnök a bányafelügyelet szakmai főtanácsadói közül egyidejűleg egy fő részére elnöki főtanácsadói címet adományozhat, amely cím visszavonható. Az elnöki főtanácsadó jogosult hivatalos aláírása alatt e cím használatára. Az elnöki főtanácsadó feladatait az elnök közvetlenül állapítja meg. Az elnöki főtanácsadó munkájából következő adminisztrációs feladatokat az Igazgatási Osztály látja el.

11. A bányafelügyelet szervezeti felépítését e Szabályzat Melléklete, részletes feladat és hatáskörét az 1. számú függelék, a gazdasági szervezet ügyrendjét a 2. számú függelék, a képzettségi pótlékra jogosító munkakörök meghatározását a 3. számú függelék, a vagyonnyilatkozat tételi kötelezettséggel járó munkakörök jegyzékét a 4. számú függelék tartalmazza.

Az MBFH Szervezeti és Működési Szabályzatának melléklete

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal szervezeti struktúrája

A bányafelügyelet Szervezeti és Működési Szabályzatának 1. számú függeléke

A BÁNYAFELÜGYELET FELADAT- ÉS HATÁSKÖRE
Használt rövidítések:
– a bányászatról szóló, többször módosított, 1993. évi XLVIII. törvény (Bt.)
– a Bt. végrehajtásáról szóló, módosított, 203/1998. (XII. 19.) Korm. rendelet (Bt. Vhr.)
– a földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény (GET)
– a GET. végrehajtásáról szóló, 111/2003. (VII. 29.) Korm. rendelet (GET Vhr.)
– a munkavédelemről szóló, 1993. évi XCIII. törvény (Mvt.)
– a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (Met.)
– a polgári felhasználású robbanóanyagok forgalmazásáról és felügyeletéről szóló 191/2002. (IX. 4.) Korm. rendelet (Robb. Vhr.)
– a cseppfolyós propán-, butángázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő forgalmazásának szabályairól és hatósági felügyeletéről szóló 94/2003. (XII. 18.) GKM rendelet (PB R.)
– a Magyar Köztársaság gyorsforgalmi közúthálózatának közérdekűségéről és fejlesztéséről szóló 2003. évi CXXVIII. törvény (GyKF)
– a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás „A” és „B” Mellékletének kihirdetéséről és belföldi alkalmazásáról szóló 20/1979. (IX. 18.) KPM rendelet módosításáról szóló 46/2005. (VI. 28.) GKM rendelet (ADR)
– a Nemzetközi Vasúti Árufuvarozási Egyezményre vonatkozó Egységes Szabályok (CIM) mellékleteinek kihirdetéséről szóló 4/1987. (IV. 3.) KM rendelet módosításáról szóló 47/2005. (VI. 29.) GKM rendelet (RID)
– a bányaüzem felelős műszaki vezetője és helyettese kijelölésének feltételeiről szóló 25/1994. (X. 14.) IKM rendelet (Fmv)
– a hites bányamérőről szóló 70/1995. (XII. 26.) IKM rendelet (Hbm)
– a gáz- és kőolajüzemű létesítmények biztonsági övezetéről szóló 6/1982. (V. 6.) IpM rendelet (Lbö)
– egyes villamossági termékek ellenőrzéséről és minősítéséről 8/1984. (VII. 1.) IpM rendelet (Vte)
– az atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI törvény (Atv.)
– a földtani és bányászati követelmények a nukleáris létesítmények és a radioaktív hulladék elhelyezésére szolgáló létesítmények telepítéséhez és tervezéséhez szóló 62/1997. (XI. 26.) IKIM rendelet (Fbk.)
– a radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének egyes kérdéseiről, valamint az ipari tevékenységek során bedúsuló, a természetben előforduló radioaktív anyagok sugár-egészségügyi kérdéseiről szóló 47/2003. (VIII. 8.) ESzCsM rendelet (Rht.)
– az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet (Éhe)
– a területfejlesztési koncepciók és programok, valamint a területrendezési tervek egyeztetésének és elfogadásának rendjéről szóló 184/1996. (XII. 11.) Korm. rendelet (Trt.)
– a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet (Khe)
– az Energiagazdálkodási célelőirányzatba történő befizetésekkel kapcsolatban elismert költségekről és befizetésekről szóló 133/2004. (XII. 14.) GKM rendelet (Bjb)
– a bányafelügyelet hatáskörébe tartozó tevékenység során bekövetkezett súlyos üzemzavar és súlyos munkabaleset bejelentésének és vizsgálatának rendjéről szóló biztonsági szabályzat közzétételéről 89/2003. (XII. 16.) GKM rendelet (Büm)
– a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.)
– az európai uniós csatlakozással összefüggő egyes törvénymódosításokról, törvényi rendelkezések hatályon kívül helyezéséről, valamint egyes törvényi rendelkezések megállapításáról szóló 2004. évi XXIX. törvény (Ptv.)
– a megkülönböztető és figyelmeztető jelzést adó készülékek felszerelésének és használatának szabályairól szóló 33/2000. (XI. 29.) BM rendelet (Mjr.)
– bányakapitányság (Bk.)
– Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH)

I. ENGEDÉLYEZÉSI FELADAT- ÉS HATÁSKÖR

Sor-
szám

A feladat-, illetve hatáskör meghatározása

A hatáskört telepítő
szabályhely

I. fokú
hatáskör

1.

Engedélyezi a földgáz tárolására alkalmas földtani szerkezetek kutatását, kiképezését és tárolásra történő hasznosítását.

Bt. 5. § (1) bek. d) pont

Bk.

2.

Engedélyezi a Bt. 1. § (1) bek. f) pontja szerinti létesítmények, továbbá a földalatti gáztároló létesítményei létesítését, használatbavételét és elbontását, illetve felhagyását.

Bt. 5. § (1) bek. e) pont

Bk.

3.

Engedélyezi a cseppfolyós propán-, bután gázok és ezek elegyei töltő és tároló létesítményeinek, valamint elosztóvezetékeinek létesítését, használatbavételét és elbontását, illetve felhagyását.

Bt. 5. § (1) bek. f) pont

Bk.

4.

Engedélyezi a geotermikus energia kutatását, kinyerését, hasznosítását, beleértve az ehhez szükséges földalatti és felszíni létesítmények megépítését és használatbavételét, amennyiben az nem érinti felszínalatti vizek felszínre hozatalát.

Bt. 5. § (1) bek. g) pont

Bk.

5.

Engedélyezi kőolaj- és földgázbányászatra megállapított bányatelek földalatti gáztárolásra történő kiterjesztését.

Bt. 5. § (2) bek.

Bk.

6.

Hozzájárul a hatósági engedély alapján gyakorolt bányászati jog átruházásához.

Bt. 6. § (2) bek.

Bk.

7.

Engedélyezi a bányajáradék ásványi nyersanyagban, természetben történő teljesítését.

Bt. 20. § (9) bek.

MBFH

8.

Engedélyezi az állami tulajdonban álló szénhidrogén bányavállalkozói tulajdonba adását.

Bt. 20. § (14) bek.

Bk.

9.

Kutatási jogot adományoz nyílt területen.

Bt. 22. § (1) bek.

Bk.

10.

Jóváhagyja – a szakhatóságok hozzájárulásával – a kutatási műszaki üzemi tervet.

Bt. 22. § (3) bek.

Bk.

11.

Jóváhagyja – a szakhatóságok hozzájárulásával- a Bt. 49. §-ának 16. pontjában meghatározott kivett helyen a kutatási műszaki üzemi tervet, feltételeket szab.

Bt. 22. § (3) bek.

Bk.

12.

Engedélyezi a kutatási jog más ásványi nyersanyagra történő kiterjesztését.

Bt. 22. § (7) bek.

Bk.

13.

Szénhidrogének esetében a kutatási jog adományozására, a kutatás műszaki üzemi tervének jóváhagyására, illetőleg a bányászati jog átruházására irányuló eljárásban az e törvényben és a külön jogszabályban megállapított általános követelményeken túl a bányafelügyeletnek további feltételeket is vizsgálnia kell.

Bt. 22/A. § (8) bek.

Bk.

14.

Megállapítja a vezeték biztonsági övezetét, és határidő tűzésével rendelkezik a szolgalom alapításáról, a szállítóvezeték használatba vételét engedélyező határozatában.

Bt. 24. § (2) bek.

Bk.

15.

Jóváhagyja a szállító-, elosztó-, és célvezetékek, valamint tároló létesítmények tervezésére, létesítésére, felújítására, üzemeltetésére és elbontására az engedélyes által kidolgozott minőségbiztosítási rendszert.

Bt. 24. § (3) bek.
Bt. Vhr. 10/A. § (2) bek.

MBFH
Bk.

16.

Megállapítja a bányatelket; ha az ásványi nyersanyag elhelyezkedése indokolja a bányatelket módosíthatja.

Bt. 26. § (3) bek.;
26/B. § (4) bek.

Bk.

17.

Engedélyezi a kitermelés, illetve az üzemszerű tárolás megkezdésére megállapított határidő legfeljebb 5 évvel történő meghosszabbítását.

Bt. 26/A. § (5) bek.

Bk.

18.

Megállapítja a bányatelekben található ásványi nyersanyagok mennyiségét, haszonanyagként vagy meddőanyagként történő besorolását.

Bt. 26/B. § (3) bek.

Bk.

19.

Engedélyezi a bányatelek megállapítást követően az ásványvagyon feltárását és kitermelését, továbbá a meddőhányó hasznosítását.

Bt. 5. § b)–c) pont;
23. § (2) bek;
27. § (4) bek.

Bk.

20.

Jóváhagyja a kutatás, a feltárás, a kitermelés, a bányabezárás, mezőfelhagyás, a meddőhányó hasznosításának műszaki üzemi tervét.

Bt. 27. § (4) bek.

Bk.

21.

Jóváhagyja a bányavállalkozóknak a területek egyesítésében és a kitermelési feltételekben történő megállapodását, amennyiben az egymást fedő, vagy egymással közvetlenül, illetve védőpillérek által érintkező nyersanyag lelőhely kitermelésére több bányavállalkozó jogosult.

Bt. 29. § (3) bek.

Bk.

22.

Jóváhagyja a kitermelés szüneteltetésének műszaki üzemi tervét; engedélyezi a jóváhagyott műszaki üzemi tervtől eltérő szüneteltetést.

Bt. 30. § (1) bek.

Bk.

23.

Engedélyezi e törvény vagy külön jogszabály által meghatározott bányászati létesítmények építését és üzembe helyezését, valamint egyes gépek és berendezések bányabeli használatát.

Bt. 31. § (1) bek;
44. § (1) bek. a) pont

Bk.

24.

Engedélyezi az érdekeltek meghallgatásával és az érintett szakhatóságok egyetértésével a védőpillér lefejtését vagy meggyengítését, ha annak rendeltetése megszűnt, vagy ha a biztonsági és védelmi követelmények más módon is kielégíthetők.

Bt. 32. § (2) bek.

Bk.

25.

Engedélyezi – az érdekelt szakhatóságok egyetértésével és az érdekeltek meghallgatásával – a tájrendezéshez szükséges feladatokat tartalmazó műszaki üzemi tervet.

Bt. 36. § (2) bek.

Bk.

26.

Engedélyezi a gázelosztó vezeték létesítésére és használatára vonatkozóan az előmunkálati jogot és a vezetékjogot, továbbá – megállapodás hiányában – a használati jogot.

Bt. 38/A. § (5) bek.

Bk.

27.

Engedélyezi a föld alatti bányatérségek és egyéb bányászati létesítmények más célú hasznosítására készített műszaki tervet.

Bt. 42. § (3) bek.

Bk.

28.

Engedélyezi a meddőhányók létesítését, hasznosítását és megszüntetését, amennyiben az nem a bányaüzemi tevékenység része.

Bt. 44. § (1) bek. i) pont

Bk.

29.

A már megállapított bányatelkek esetében az ütemterv elfogadásáról a bányafelügyelet határozatban dönt.

Bt. 50/B. § (1) bek.

Bk.

30.

Művelési eljárást növelt hatékonyságúnak minősíthet.

Bt. Vhr. 4. § (10) bek.

MBFH

31.

Elfogadja a bányászati kutatási terület (vagy annak egy része) visszaadását, ha annak feltételei adottak.

Bt. Vhr. 7. § (3) bek.

Bk.

32.

Elfogadja a kutatási zárójelentést.

Bt. Vhr. 8. § (5). bek.

Bk.

33.

Szénhidrogén szállítóvezetéknek, alkotórészének, valamint tartozékának (a továbbiakban együtt: szénhidrogén szállítóvezeték) hatósági engedély alapján történő létesítésére és használatba vételére a Bt. 31. §-ában, üzemeltetésére a Bt. 28. §-ában és 32–35. §-aiban foglalt rendelkezéseket kell alkalmazni.

Bt. Vhr. 10. § (1) bek.

Bk.

34.

Jóváhagyja – az érdekelt szakhatóságok állásfoglalása alapján – a jóváhagyott műszaki üzemi tervtől való eltérést.

Bt. Vhr. 15. § (1) bek.

Bk.

35.

Engedélyezi bányászati létesítmények (gépek, berendezések) típusterv szerinti építését, használatát, üzemben tartását.

Bt. Vhr. 18. § (2) bek.

MBFH

36.

Hozzájárulást ad engedélyköteles létesítmény több bányavállalkozó által történő közös használatához.

Bt. Vhr 18. § (3) bek.

Bk.

37.

Jóváhagyja a bánya minősítését.

Bt. Vhr. 21. § (3) bek.

Bk.

38.

Engedélyezi a külön jogszabály szerinti robbanóanyagok gyártását, forgalmazását, valamint jóváhagyja tüzijáték testek besorolását.

Bt. Vhr. 29. § (1) bek. b) pont

MBFH

39.

Engedélyezi a bányabiztonsági szabályzatok előírásai alóli általános eltérést.

Bt. Vhr. 29. § (1) bek. d) pont

MBFH

40.

Eltérést, felmentést engedélyezhet a bányabiztonsági szabályzatok egyes előírásai alól.

Bt. Vhr. 30. § (1) bek.

Bk.

41.

Ellátja a külön jogszabályokban részére megállapított hatósági feladatokat.

Bt. Vhr. 30. § (5) bek.

Bk.

42.

Célkitermelőhely létesítését engedélyezi a komplex műveleti terv jóváhagyásával.

GyKF. 17/B. § (1) bek.

MBFH

43.

Jóváhagyja a jelölt termékek RID szerinti osztályba sorolását, mint a RID 3.3. fejezetében, az 1 osztály anyagaira és tárgyaira vonatkozó különleges előírásokban szereplő illetékes 35 hatóság.

RID. 2. § (3) bek.

MBFH

44.

Jóváhagyja a jelölt termékek ADR szerinti osztályba sorolását, mint a Veszélyes Áruk Nemzetközi Közúti Szállításáról szóló Európai Megállapodás az „A” Melléklet 3. rész 3.3. fejezetében, az 1 osztály anyagaira és tárgyaira vonatkozó különleges előírásokban szereplő illetékes hatóság.

ADR. 2. § (3) bek.

MBFH

45.

Eltérést engedélyezhet a felelős műszaki vezető végzettségére vonatkozó feltételek alól.

Fmv. 1. § (2) bek.

Bk.

46.

Elfogadja a hites bányamérőt.

Hbm. 5. § (1) bek.

MBFH

47.

Eltérést engedélyezhet a szénhidrogén-bányászati célú kutak biztonsági övezetére vonatkozó tilalmak és korlátozások alól.

Lbö. 2–4. §; 16. §

Bk.

48.

Eltérést engedélyezhet a szállítóberendezések biztonsági övezetére vonatkozó tilalmak és korlátozások alól.

Lbö. 10–12. §; 16. §

Bk.

49.

Eltérést engedélyezhet az elosztóvezetékek biztonsági övezetére vonatkozó tilalmak és korlátozások alól.

Lbö. 13. §; 16. §

Bk.

50.

Eltérést engedélyezhet egyes gáz- és kőolajüzemi létesítmények biztonsági övezetére vonatkozó tilalmak és korlátozások alól.

Lbö. 6. § (1) bek. a)–d) pont; 16. §

Bk.

51.

Engedélyezi tanúsító bizonyítvánnyal nem rendelkező külföldi gyártású villamossági termék használatát a bányászatban.

Vte. 13. § (2) bek.

Bk.

52.

Engedélyezi a pébégáz töltőtelepek és a töltőtelepen lévő, a gázpalackokra előírt időszakos ellenőrzésére, a nyomáspróbázás és a szükséges javítások elvégzésére szolgáló létesítmények építés-szerelését és üzembe helyezését.

PB R. 3. § (3) bek.

Bk.

53.

Engedélyezi a PB gázforgalmazási tevékenységet.

PB R. 5. § (1) bek.

Bk.

54.

Engedélyezi a robbanóanyag – ideértvea robbanóanyag helyszíni keverését is – gyártási tevékenységet.

Robb. Vhr. 4. § (1) bek.

MBFH

55.

Engedélyezi a robbanóanyagok megszerzését, tárolását, felhasználását.

Robb. Vhr. 4. § (2) bek.

Bk.

56.

Földtani szakértői engedély kiadása, nyilvántartás vezetése a földtani szakértőkről.

 

MBFH

II. SZAKHATÓSÁGI FELADAT- ÉS HATÁSKÖR

Sor-
szám

A feladat-, illetve hatáskör meghatározása

A hatáskört telepítő
szabályhely

I. fokú
hatáskör

57.

Szakhatóságként közreműködik a vízjogi engedélyezési eljárásban, ha a geotermikus energia kinyerése felszín alatti víz kitermelését igényli.

Bt. Vhr. 29/A. § (1) bek. a) pont

Bk.

58.

Részt vesz az engedélyezési eljárásban, ha jogszabály egyes bányászati vagy ahhoz kapcsolódó létesítmények üzemben tartását más hatóság engedélyéhez köti.

Bt. 31. § (2) bek.

Bk.

59.

Szakhatóságként működik közre a vizek medrének vízgazdálkodási célt szolgáló alakítására vagy mesterséges tározók létesítésére irányuló vízjogi engedélyezési eljárásban.

Bt. Vhr. 29/A. § (1) bek. b) pont

Bk.

60.

Szakhatóságként működik közre a földhivatal jóváhagyásához kötött tereprendezésre irányuló eljárásokban.

Bt. Vhr. 29/A. § (1) bek. b) pont

Bk.

61.

Szakhatóságként működik közre a talajvédelmi hatósági, illetve az építési engedélyhez kötött tereprendezésre irányuló eljárásokban.

Bt. Vhr. 29/A. § (1) bek. b) pont

Bk.

62.

Közreműködik – bányaműszaki szempontból – a bányatelket érintő mélységi vizek felszínre hozatalával kapcsolatos vízjogi engedélyezési eljárásban.

Bt. 45. § (2) bek.

Bk.

63.

Felügyeletet gyakorol a földalatti tárolóterek létesítésére, használatba vételére és megszüntetésére irányuló eljárások felett.

Bt. 46. § (1) bek.

Bk.

64.

Az OAH engedélyezési eljárásaiban szakhatóságként vesz részt.

Atv. 19. § (2) h) pont.

MBFH
Elnök

65.

Érvényesíti a bányászati technológiai, bányaműszaki és bányabiztonsági szempontokat.

Fbk. 14. § (1) bek.

Bk.

66.

Hatóságként működik közre a radioaktív hulladékok átmeneti tárolásának és végleges elhelyezésének, valamint az ipari tevékenységek során bedúsuló, a természetben előforduló radioaktív anyagok engedélyezési eljárásaiban.

Rht. 3. sz. melléklet

MBFH

67.

Szakhatóságként működik közre egyes építési és használatbavételi engedélyezési eljárásban.

Éhe. 2. sz. melléklet

Bk.

68.

Szakhatóságként működik közre a telekalakítási eljárásban.

85/2000. (XI. 8.) FVM
rendelet

Bk.

69.

Szakhatóságként működik közre az útépítési engedélyezési eljárásban.

15/2000. (XI. 16.)
KöViM rendelet

Bk.

70.

Véleményezi a területfejlesztési koncepciókat és programokat.

Trt. 4. §

MBFH

71.

Véleményezi a területrendezési terveket.

Trt. 11. §

MBFH

72.

Szakhatóságként működik közre a katonai célú sajátos építményfajtákkal kapcsolatos engedélyezési eljárásokban

40/2002. (III. 21.) Korm. rendelet

Bk.

73.

Közreműködés az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásban.

Khe. 12. számú melléklet 2. e) pont

Bk.

74.

Szakhatóságként működik közre a távközlési építményfajtákkal kapcsolatos engedélyezési eljárásokban.

29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet

Bk.

75.

Szakhatóságként működik közre a hulladékgazdálkodási tervekkel kapcsolatos engedélyezési eljárásokban.

126/2003. (VIII. 15.)
Korm. rendelet

Bk.

76.

Szakhatóságként működik közre a vízi létesítményekkel kapcsolatos engedélyezési eljárásokban.

123/1997. (VII. 18.)
Korm. rendelet

Bk.

77.

Szakhatóságként működik közre a vízjogi létesítési engedélyezési eljárásokban.

72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet

Bk.

78.

Szakhatóságként működik közre a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos tevékenységek engedélyezési eljárásaiban.

98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet

Bk.

79.

Szakhatóságként működik közre a települési hulladékkal kapcsolatos engedélyezési eljárásokban.

213/2001. (XI. 14.)
Korm. rendelet

Bk.

80.

Szakhatóságként működik közre a bányahatóság munkavédelmi hatáskörébe tartozó tevékenység esetén a munkavédelmi kérdéssel kapcsolatos vizsgálatban.

2/1988. (V. 19.)
IM rendelet

Bk.

81.

Előzetesen hozzájárul a figyelmeztető jelzések felszereléséhez.

Mjr. 5. §

MBFH

82.

Véleményezi a területrendezési terveket.

184/1996. (XII. 11.)
Korm. rendelet 11. §

MBFH

83.

Szakhatóságként működik közre egyes területrendezési eljárásokban a földtani és ásványvagyon védelmi szempontok érvényesítése érdekében.

134/2005. (VII. 14.)
Korm. rendelet 6. §
(1) bek., és 2. sz. melléklet

Bk.

84.

Szakhatóságként működik közre egyes környezetvédelmi engedélyezési eljárásokban.

1995. évi LIII. Tv. 70. § (1) bek. c) pont, 71. §
(2) bek., 78. §

Bk.

85.

Szakhatóságként működik közre egyes környezeti hatásvizsgálati eljárásokban.

20/2001. (II. 14.) Korm. rendelet 8. § (1) bek., 3. sz. melléklet 2. e) pont

Bk.

86.

Szakhatóságként működik közre a veszélyes hulladékokkal kapcsolatos engedélyezési eljárásokban.

98/2001. (VI. 15.) Korm. rendelet 5. sz. melléklet
3. d) pont

Bk.

87.

Szakhatóságként működik közre a távközlési építmények engedélyezési és ellenőrzési eljárásaiban.

29/1999. (X. 6.) KHVM rendelet 7. § (1)–(7) bek., 1. sz. melléklet I)

Bk.

88.

Vízjogi létesítési és üzemeltetési eljárással kapcsolatos földtani szakkérdésekben a Hivatal mint államigazgatási szerv bevonható az eljárásba.

72/1996. (V. 22.) Korm. rendelet 19. § (2), (5) bek.

MBFH

89.

A lehetséges víznyerő területek távlati ivóvízbázissá nyilvánítása és ezen vízbázisok vízkészletének felhasználható állapotban tartása tekintetében a Hivatal mint államigazgatási szerv bevonható az eljárásba.

1995. évi LVII. tv. 2. § (1) bek. d) pont

MBFH

90.

A vízbázisok, a távlati vízbázisok védőidom kijelölésénél földtani szakkérdések vonatkozásában a Hivatal mint államigazgatási szerv bevonható az eljárásba.

123/1997. (VII. 18.)
Korm. rendelet 8. §
(1) bek., 20. § (1)–(3) bek.

MBFH

91.

Szakhatóságként működik közre a vasúti építmények engedélyezési eljárásaiban az ásványvagyon megóvása érdekében.

15/1987. (XII. 27.) 3. § és 1. sz. melléklet 11.

MBFH

III. INTÉZKEDÉSEK

Sor-
szám

A feladat-, illetve hatáskör meghatározása

A hatáskört telepítő
szabályhely

I. fokú
hatáskör

92.

Intézkedést kezdeményezhet a bejelentett felszíni előkutatás ellen.

Bt. 4. § (4) bek.

Bk.

93.

Előírhatja a bányajáradék ásványi nyersanyagban, természetben történő teljesítését.

Bt. 20. § (9) bek.

MBFH

94.

Megállapítja a föld alatti gáztárolóban lévő, állami tulajdonban álló szénhidrogénnek a mennyiségét.

Bt. 20. § (14) bek.

Bk.

95.

Megállapítja a föld alatti gáztárolóban lévő, állami tulajdonban álló szénhidrogénnek a mennyisége után fizetendő bányajáradékot.

Bt. 20. § (14) bek.

Bk.

96.

A hirdetmény közzétételéről a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke intézkedik.

Bt. 22/A. § (2) bek.

MBFH

97.

Tájékoztatja a szomszédos terület engedélyeseit, ha nem alkalmazzák a Bt. 22A § (1)–(3) bekezdés előírásait.

Bt. 22/A. § (4) bek.

Bk.

98.

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal elnöke gondoskodik a Bt. 22/A. § (5) bekezdésében felsorolt területeknek a Bányászati Közlönyben és az Európai Unió Hivatalos Lapjában történő közzétételételéről.

Bt. 22/A. § (5) bek.

MBFH

99.

Megtagadhatja vagy visszavonhatja a szénhidrogénekre vonatkozó engedélyt olyan vállalkozás esetében, amely az Európai Unió tekintetében harmadik országok vagy harmadik országok állampolgárainak irányítása alatt áll.

Bt. 22/A. § (7) bek.

 

100.

Intézkedik a befolyt bányajáradék Bt. 20. § (4) bekezdésében meghatározott részének a számlakivonat beérkezésétől számított 3 banki napon belüli átutalásáról a Magyar Államkincstárnál vezetett 10032000-01031764 számú, „Energiagazdálkodási célelőirányzat bevétel” számlára.

Bjb. 3. § (2) bek.

MBFH

101.

Feltételeket állapíthat meg az ásványvagyon-gazdálkodás, a tulajdon védelme és a biztonság érdekében a bányatelek megállapítása, a műszaki üzemi terv jóváhagyása, a tájrendezéshez szükséges feladatok meghatározása és az együttes kitermelésre kötött megállapodás jóváhagyása során.

Bt. 27. § (4) bek.,
Bt. 29. § (1) bek.
Bt. 36. § (2) bek.

Bk.

102.

Intézkedik felelős műszaki vezető helyettes(ek), illetőleg általános helyettes kijelölésére.

Bt.Vhr. 16. § (3) bek.

Bk.

103.

Kezdeményezi a felelős műszaki vezető, illetve helyettese kijelölésének visszavonását.

Bt. Vhr. 16. § (5) bek.

Bk.

104.

Korlátozhatja – jogszabályban meghatározott okból – a kutatás során végzett ásványi nyersanyag kitermelést.

Bt. Vhr. 7. § (4) bek.

Bk.

105.

Törli a bányavállalkozó bányászati jogát a kitermelés, illetve az üzemszerű tárolás megkezdésére megállapított határidő engedély hiányában történt elmulasztása esetén, továbbá ha a bányavállalkozó a meghatározott térítésfizetési kötelezettségnek nem tesz eleget, valamint, ha a bányavállalkozó jogutód nélkül megszűnik.

Bt. 26/A. § (6) bek.

Bk.

106.

Kezdeményezheti a bányatelekkel fedett ingatlanokra a vonatkozó építésügyi jogszabályok rendelkezései szerint építési és telekalakítási tilalom elrendelését.

Bt. 26/B. § (1) bek.

Bk.

107.

A bányatelket természeti, környezeti, vagy régészeti érték ismertté válása esetén hivatalból csökkentheti.

Bt. 26/C. § (1) bek.

Bk.

108.

Megállapítja – megegyezés hiányában – a kitermelés sorrendjét és feltételeit, ha összefüggő ásványi nyersanyag lelőhely művelésére egyidejűleg több bányavállalkozó jogosult.

Bt. 29. § (1) bek.

Bk.

109.

A kitermelés szüneteltetésére készült műszaki üzemi tervet jóváhagyó határozatban a kieső bányajáradék pótlására díjfizetési kötelezettséget állapíthat meg.

Bt. 30. § (3)–(4) bek.

Bk.

110.

Intézkedik a bánya bezárásáról, a tájrendezés elvégeztetéséről, az ásványi nyersanyagok kitermeléséből származó hulladék kezeléséről és a bányavállalkozó bányászati jogának törléséről.

Bt. 30. § (4) bek.

Bk.

111.

Kijelöli azokat az üzemeket, ahol a bányavállalkozónak bányamentő, illetve kitörésvédelmi szolgálatról kell gondoskodni és üzemzavar-elhárítási, illetőleg kitörésvédelmi tervet kell készíteni.

Bt. 34. § (4) bek.

Bk.

112.

Kötelezheti határozatban a bányakapitányság a bányavállalkozót, valamint a gázipari engedélyest, mint munkáltatót arra, hogy írásban adjon tájékoztatást a megjelölt munkavédelmi követelmények teljesítéséről.

Bt. 34. § (6) bek.

Bk.

113.

A bányafelügyelet javaslatára az nyilvántartott ásványi nyersanyagvagyont tartalmazó területeket a területrendezési tervek kidolgozásánál figyelembe kell venni.

Bt. 39. § (3) bek.

Bk;

114.

A bányafelügyelet javaslatára a megállapított bányatelek területén a szabályozási tervekben terület-felhasználási, illetőleg építési korlátozásokat lehet életbe léptetni.

Bt. 39. § (3) bek.

Bk.

115.

Büntetőeljárást kezdeményez, ha a jogosulatlan bányászati tevékenység vizsgálata során ásványi nyersanyag eltulajdonításának gyanúja merül fel.

Bt. 41. § (1) bek.

Bk.

116.

A jogosulatlan vagy szabálytalan bányászati tevékenység kivizsgálása során a bányakapitányság – a tevékenységet végző költségére – elrendelheti a kitermelőhely geodéziai bemérését és a kitermelt ásványvagyon mennyiségének földtani szakértő bevonásával történő meghatározását.

Bt. Vhr. 25. § (2) bek.

Bk

117.

A bányavállalkozót terhelő kötelezettségek teljesítésére az engedélyben biztosítási szerződés megkötését, vagy biztosíték adását írhatja elő.

Bt. 41. § (7) bek;
Bt. Vhr. 25. § (5)–(6) bek.

Bk.

118.

Azonnali végrehajtást rendelhet el vezetékjog, használati jog alapítására, biztonsági övezetben történő kisajátításra, valamint 41. § (2)–(7) bekezdés alapján a tevékenység eltiltására.

Bt. 44. § (4) bek.

Bk.

119.

Haladéktalanul intézkedik – a hatósági felügyelete alá tartozó tevékenységek gyakorlásával kapcsolatban – a 2. §-ban meghatározott közérdek sérelmének megelőzésére, illetőleg megszüntetésére.

Bt. 44. § (5) bek.

Bk.

120.

A műszaki üzemi tervek jóváhagyásakor a Bt. 27. § (2) bekezdésében meghatározott érdekek védelmében korlátozásokat és feltételeket írhat elő.

Bt. 27. §

Bk.

121.

Ha a bányaüzem kiterjedése, továbbá a bányászati veszélyforrások fokozott mértéke indokolja: több felelős műszaki vezető helyettes kijelölését rendelheti el.

Bt. Vhr. 16. § (3) bek.

Bk.

122.

Intézkedést kezdeményezhet a bányafelügyelet által engedélyezett létesítmény felhagyásával, lebontásával kapcsolatos bejelentés ellen.

Bt. Vhr. 18. § (4) bek.

Bk.

123.

Intézkedik határpillér megállapítására.

Bt. Vhr. 11. § (2) bek.

Bk.

124.

Kijelöli a védőpillért (határpillért, védőidomot) az érdekeltek meghallgatásával, közreműködő szakhatóságok állásfoglalása alapján.

Bt. Vhr. 19. § (1) bek.

Bk.

125.

Az anyagmérlegnek a humuszos feltalajra vonatkozó adatait a bányafelügyelet a tárgyévet követő év április 30-ig megküldi az illetékes talajvédelmi hatóságnak.

Bt. Vhr. 9. § (2) bek.

Bk.

126.

Védőpillér kijelölésére kötelezi a bányavállalkozót, ha az alkalmazott bányaműveletek védett létesítményt veszélyeztetnek.

Bt. Vhr. 19. § (4) bek.

Bk.

127.

Intézkedik a bányászati jog korlátozásáról

Atv. 35. § (1) bek.

MBFH

128.

Munkaügyi ellenőrzés keretében kötelezheti a foglalkoztatót a szabálytalanság megszűntetésére.

Met. 6. § (1) bek. b) pont

Bk;
MBFH

129.

Intézkedik a PB gázforgalmazási engedély visszavonására, ha a PB R-ben előírt feltétel hiányát állapítja meg.

PB R. 6. § (5) bek.

Bk.

130.

Megtilthatja az életet, testi épséget, egészséget, illetve a vagyonbiztonságot veszélyeztető polgári robbantási tevékenység és robbanóanyag forgalmazás megkezdését, folytatását, továbbá kezdeményezheti a polgári robbantási tevékenység végzésére vonatkozó engedély visszavonását.

Robb. Vhr. 9. § (3) bek.

Bk.

131.

Az engedélyes halála vagy a gazdálkodó szervezet megszűnése esetén a bányafelügyelet kezdeményezi a rendőrség intézkedését a robbanóanyag hatósági tárolásáról, vagy amennyiben lehetséges, a helyszínen történő zárolásáról.

Robb. Vhr. 13. § (2) bek.

Bk.

132.

Intézkedik a közbiztonságot érintő veszélyhelyzet vagy a Robb. Vhr. hatálya alá tartozó robbanóanyagok jogosulatlan birtoklása vagy használata esetén a jogosulatlan birtoklás és használat megakadályozására.

Robb. Vhr. 15. §

Bk.

133.

Amennyiben a CE megfelelőségi jelöléssel ellátott robbanóanyag a rendeltetésszerű használat során veszélyezteti a személyek, állatok vagy anyagi javak biztonságát, a külön jogszabályban meghatározott piacfelügyeleti hatóság a robbanóanyagot a piacról kivonja, annak forgalomba hozatalát, üzembe helyezését, használatát megtiltja. Erről haladéktalanul tájékoztatja a Bizottságot, megjelölve az intézkedés okát és különösen azt, hogy mi a nem megfelelőség oka.

Robb. Vhr. 21. § (1) bek.

Bk.

134.

Amennyiben egy nem megfelelő robbanóanyag CE jelöléssel van ellátva, a piacfelügyeleti hatóság megteszi a külön jogszabályban meghatározott intézkedéseket a jelölés elhelyezője ellen, és erről tájékoztatja a Bizottságot, valamint a többi tagállam piacfelügyeleti hatóságát.

Robb. Vhr. 21. § (2) bek.

MBFH
Bk.

135.

Ha a piacfelügyeleti hatóság úgy ítéli meg, hogy a honosított harmonizált szabványok nem felelnek meg teljes mértékben az e rendelet 1. számú mellékletében meghatározott követelményeknek, köteles az ügyet megindokolva a 98/34/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 5. cikke szerint létrehozott állandó bizottság elé terjeszteni.

Robb. Vhr. 21/A. §

MBFH
Bk.

IV. HATÓSÁGI FELÜGYELETI, ELLENŐRZÉSI FELADAT- ÉS HATÁSKÖR

Sor-
szám

A feladat-, illetve hatáskör meghatározása

A hatáskört telepítő
szabályhely

I. fokú
hatáskör

136.

Ellenőrzi az engedélyezési hatáskörébe tartozó létesítmények építését és üzemben tartását.

Bt. 31. § (3) bek.

Bk.

137.

Vizsgálja a súlyos bányászati és gázipari balesetet és súlyos üzemzavart.

Bt. 35. § (2) bek;
Büm. 1. § (1) bek.
Mvt. 81. § (1) bek.

Bk.

138.

Ellenőrzi a gazdasági miniszter ásványvagyon-gazdálkodással, valamint a koncessziós szerződéssel kapcsolatos döntéseinek végrehajtását.

Bt. 43. § (7) bek.

MBFH
Bk.

139.

Felügyeli a szállító-, elosztó-, és célvezetékek, valamint tároló létesítmények tervezésére, létesítésére, felújítására, üzemeltetésére és elbontására az engedélyes által kidolgozott minőségbiztosítási rendszert.

Bt. 24. § (3) bek.
Bt. Vhr. 10/A. § (2) bek.

Bk.

140.

A bányafelügyelet műszaki-biztonsági, munkavédelmi, építésügyi hatósági, építésfelügyeleti, ásványvagyon-gazdálkodási és piacfelügyeleti hatásköröket gyakorol.

Bt. 43. § (3) bek.

Bk.

141.

Piacfelügyeleti hatáskört gyakorol.

Bt. 43. § (3) bek.

Bk

142.

A bányafelügyelet tűzvédelmi hatósági jogköre a bányák föld alatti, valamint ezzel egy tekintet alá eső külszíni részére terjed ki.

Bt. 43. § (3) bek.

Bk.

143.

Az építésügyi hatósági hatáskörébe tartozó sajátos műszaki építményfajták tekintetében ellátja az építés-felügyeleti feladatokat.

Bt. 44. § (1) bek;
3/2002. (II. 13.)
GM rendelet 4. §

Bk.

144.

Műszaki-biztonsági, munkavédelmi és piacfelügyeleti hatáskörébe tartozik – figyelemmel a Bt. 43. § (3) bekezdésében foglaltakra –
– az ásványi nyersanyagok bányászata,
– a bányászati és földtani kutatási célt szolgáló föld alatti létesítmények és mélyfúrások,
– a megszűnt föld alatti bányák nyitva maradó térségeinek fenntartása és felhagyása,
– a geotermikus energia kutatása, energetikai célra történő kinyerése és hasznosítása,
– szénhidrogén-termelésben, -előkészítésben és az elsődleges feldolgozásban használt technológiai létesítmény, csővezeték, a szénhidrogén-szállító, a földgázelosztó- és célvezeték, valamint az egyéb gázok és ezek termékei szállítóvezetékeinek létesítése, használatbavétele, műszaki üzemeltetése, elbontása és felhagyása,
– szénhidrogén tárolására alkalmas földtani szerkezetek kutatása, ezek használatbavétele és üzemeltetése,
– a cseppfolyós propán-, butángázok és ezek elegyei töltő és tároló, a töltőüzemben lévő nyomáspróbázó és javító létesítményeinek, valamint elosztóvezetékeinek,
továbbá az e tevékenységekhez szükséges létesítmények és berendezések létesítése, használatbavétele, üzemeltetése és elbontása, valamint
– a polgári robbantóanyag raktárak létesítése,
– használatbavétele és üzemeltetése,
– a meddőhányók létesítése, hasznosítása és megszüntetése,
– a gyutaccsal nem indítható polgári célú robbanóanyagoknak a felhasználás és a forgalmazás helyszínén vagy telephelyén keveréssel történő előállítása,
– polgári robbantási tevékenység,
– egyes nem bányászati célt szolgáló, bányászati módszerekkel végzett föld alatti tevékenységek (aknamélyítés, mélyfúrás, alagút- és vágathajtás), a mélyépítés kivételével,
– robbantás-technikai kutató tevékenység,
– a felsorolt tevékenységekhez és létesítményekhez alkalmazott nyomástartó berendezések és rendszerek építése, használatbavétele, üzemeltetése és elbontása fölött.

Mvt. 81. § (1) bek.
Bt. 44. § (1) bek.

Bk.

145.

Piacfelügyeleti hatáskört gyakorol – a kiskereskedelem kivételével – pébégáz forgalmazás fölött.

PB R. 3. § (3) bek.

Bk.

146.

A robbanóanyag-szektorban működő gazdálkodó szervezeteknek a birtokukban lévő robbanóanyagokról vezetett naprakész terméknyilvántartását a bányafelügyelet és a rendőrség ellenőrzi.

PB R. 24. § (3) bek.

Bk.

147.

Intézkedik, ha a hatósági felügyelete alá tartozó tevékenységek gyakorlásával kapcsolatban a Bt. 2. §-ban meghatározott közérdek sérelméről tudomást szerez.

Bt. 44. § (5) bek.

Bk.
MBFH

148.

Ellátja a mélységi vizek felszínre hozatalára irányuló, bányászati technológiával végzett munkálatok hatósági biztonságtechnikai felügyeletét.

Bt. 45. § (1) bek.

Bk.

149.

Ellenőrzi a bányajáradék számítását, az önbevallás alapjául szolgáló adatokat.

Bt. Vhr. 4. § (4) bek.

Bk.

150.

Ellenőrzi a bányajáradék természetben történt teljesítését.

Bt. Vhr. 4. § (6) bek.

MBFH

151.

Ellenőrzi a bányászati létesítmények, gépek és berendezések építését és üzemben tartását.

Bt. Vhr. 18. § (1) bek.

Bk.

152.

Felügyeli a hites bányamérő tevékenységét.

Bt. Vhr. 20. § (3) bek.

Bk.

153.

Ellenőrzi a munkavégzés, anyagfelhasználás minősítési szabályainak megtartását.

Bt. Vhr. 21. § (6) bek.

Bk.

154.

Ellátja a bányák föld alatti és külszíni létesítményeinek tűzvédelmi hatósági jogkörét.

Bt. Vhr. 28. § (1) bek.

Bk.

155.

Ellenőrzi a bányajáradék számítását, befizetését; intézkedik a behajtásról.

Bt. Vhr. 29. § (1) bek.

MBFH

156.

Munkavédelmi felügyeletet gyakorol.

Mvt. 81. §

Bk.

157.

Ellenőrzi a bányaüzemben, illetve a bányafelügyelet felügyelete alá tartozó tevékenységeket végzőknél:
a) a munkáltatók és munkavállalók egészségét nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatos feladatai és kötelezettségei teljesítését,
b) a munkahelyek létesítésére, a munkaeszközök üzemeltetésére, az alkalmazott technológiákra és anyagokra, valamint az egyéni védőeszközökre vonatkozó követelmények érvényesülését,
c) a munkabalesetek és foglalkozási megbetegedések kivizsgálására, bejelentésére, nyilvántartására, valamint megelőzésére tett intézkedéseket.

Mvt. 81. § (4) bek.
a)–c) pont

Bk.

158.

Elbírálja a sérültnek, vagy halála esetén hozzátartozójának a baleset bejelentésével, kivizsgálásával kapcsolatos intézkedése, vagy mulasztása miatt tett bejelentését.

Mvt. 68. §

Bk.

159.

Munkaügyi ellenőrzést végez a Bt. hatálya alá tartozó bányavállalkozók és bányaüzemek, illetve a bányahatóság felügyelete alá tartozó tevékenységet végzőknél.

1996. évi LXXV. törvény 2. § (2) bek.

Bk;
MBFH

160.

Ellenőrzi a robbanóanyagok birtoklásának, felhasználásának, illetve átadásának nyilvántartását.

Robb. Vhr. 24. (3) bek.

Bk.

161.

Másodfokon bírál el ügyeket, fellebbezésre és panaszokat vizsgál ki.

2004. évi CXL. törvény
104. §, Ptv. 141–143. §

MBFH

162.

Ellátja a bányafelügyelet perképviseletét.

SzMSz

MBFH

163.

Ügyészségi kérdések megválaszolása.

 

 

V. SZANKCIONÁLÁS

(null)

Sor-
szám

A feladat-, illetve hatáskör meghatározása

A hatáskört telepítő
szabályhely

I. fokú
hatáskör

164.

A jogosulatlan bányászati tevékenységet folytató jogi, vagy természetes személyt bírsággal sújthatja és eltiltja a tevékenység folytatásától.

Bt. 41. § (1) bek.

Bk.

165.

Jogosulatlan bányászati tevékenység esetén, ha ásványi nyersanyag eltulajdonításának gyanúja merül fel, büntetőeljárást kezdeményez.

Bt. 41. § (1) bek.

Bk.

166.

Ha a bányászati tevékenységet szabálytalanul vagy engedélytől eltérő módon gyakorolja a bányavállalkozó, a bányafelügyelet a bányavállalkozót bírsággal sújthatja, a tevékenység folytatását felfüggesztheti, az engedélyt visszavonhatja, illetőleg kezdeményezheti a koncessziós szerződés megszüntetését és elrendelheti az eredeti állapot helyreállítását, vagy ha ez már nem lehetséges, a tájrendezést.

Bt. 41. § (2) bek.

Bk.

167.

A bányafelügyelet azt a természetes vagy jogi személyt, valamint ezek jogi személyiség nélküli társaságát, aki (amely) hatósági engedély nélkül, külön jogszabály hatálya alá tartozó gázipari tevékenységet végez, bírsággal sújthatja és eltilthatja a tevékenység folytatásától.

Bt. 41. § (4) bek.

Bk.

168.

Ha jogszabály alapján gázipari tevékenység gyakorlására jogosult személy tevékenységét a jogszabályban, illetőleg az engedélyben foglalt műszaki-biztonsági előírásoktól eltérő módon gyakorolja, és a figyelemfelhívásban meghatározott határidő elteltével sem folytatja tevékenységét jogszerűen, a bányafelügyelet az engedélyest bírsággal sújthatja, valamint a tevékenység folytatásának felfüggesztését kezdeményezheti a Magyar Energia Hivatalnál.

Bt. 41. § (5) bek.

Bk.

169.

Felfüggesztheti a bányászati tevékenység megkezdését vagy folytatását, ha a bányavállalkozó biztosítékadási kötelezettségének nem tesz eleget.

Bt. 41. § (7) bek.

Bk.

170.

Kezdeményezheti a felelős műszaki vezető (helyettes) kijelölésének visszavonását.

Bt. Vhr. 16. § (5) bek;
25/1994. (X. 14.) IKM
rendelet 6. § (4) bek.

Bk.

171.

Törli a hites bányamérőt a nyilvántartásból.

70/1995. (XII. 26.) IKM rendelet 5. § (1)–(3) bek.

MBFH

172.

Munkavédelmi ellenőrzést tart.

Mvt. 81. § (1) bek.

Bk.

173.

Munkavédelmi bírságot szabhat ki.

Mvt. 82. § (1) bek.

Bk.

174.

Munkaügyi ellenőrzés keretében: intézkedik a szabálytalanságok megszűntetésére és munkaügyi bírságot szabhat ki.

1996. évi LXXV. törvény 6. § (1); (7) bek.

Bk;
MBFH

175.

Szabálysértési hatóságként járhat el.

a szabálysértésekről szóló 1999. évi LXIX. törvény 35. § d) pont

Bk;
MBFH

176.

Jogerős határozata végrehajtására pénzbírságot szabhat ki.

2004. évi CXL. törvény
140. § (1) bek.

Bk.

VI. HATÓSÁGI IGAZOLÁS, NYILVÁNTARTÁS

Sor-
szám

A feladat-, illetve hatáskör meghatározása

A hatáskört telepítő
szabályhely

I. fokú
hatáskör

177.

A bányavállalkozóra át nem hárítható, elmaradt tájrendezési feladatok fennállásának igazolása.

Bt. Vhr. 5. § (5) bek.

Bk.

178.

Egyes hegesztett szerkezetek gyártását végző gazdálkodó-szervezet alkalmasságának igazolása.

3/1998. (I. 12.) IKIM rendelet

Bk.

179.

Nyilvántartást vezet a kutatási területről, a bányatelekről és a bányaműveléssel érintett területekről.

Bt. 26/B. § (3) bek.

Bk;
MBFH

180.

Nyilvántartást vezet a hites bányamérőkről.

70/1995. (XII. 26.) IKM rendelet 5. § (1) bek.

MBFH

181.

Nyilvántartást vezet a bányajáradék fizetésére kötelezettekről és a bányajáradék fizetésről.

Bt. Vhr. 4. § (4) bek.
Bt. Vhr. 29. § (1) bek.

MBFH

182.

Dönt az építési műszaki ellenőri névjegyzékbe vételről, vezeti a Névjegyzéket.

158/1997. (IX. 26.)
Korm. rendelet 6. §
(4)–(5) bek.

Bk.

183.

Dönt az építési felelős műszaki vezetői névjegyzékbe vételről, vezeti a Névjegyzéket.

51/2000. (VIII. 9.)
FVM–GM–KöViM
együttes rendelet 10. §
(2) bek.

Bk.

184.

Nyilvántartja a PB gázforgalmazókat és nyilvántartását közzéteszi.

PB R. 5. § (2) bek.

MBFH

185.

Igazolás a közbeszerzésekben résztvevő ajánlattevőkről, illetve alvállalkozókról.

A közbeszerzésekről szóló
2003. évi CXXIX. törvény
63. § (5) bek.

MBFH

186.

Hatósági nyilvántartás vezetése az ásványi nyersanyagvagyonról és geotermikus energiavagyonról, valamint arról hatósági bizonyítvány kiadása.

 

Bk.

187.

Működteti a Magyar Állami Földtani, Geofizikai és Bányászati Adattárat, az Állami Ásványvagyon Nyilvántartást, az Építési Geotechnikai Adattárat, valamint a Földtani és Bányászati Információs rendszert.

 

MBFH

VII. EGYÉB, AZ ELŐBBIEKHEZ NEM SOROLHATÓ FELADAT- ÉS HATÁSKÖR

Sor-
szám

A feladat-, illetve hatáskör meghatározása

A hatáskört telepítő
szabályhely

I. fokú
hatáskör

188.

Befogadja a bányavállalkozó bejelentését a bíróság felszámolási eljárás megindításáról, vagy végelszámolást elrendeléséről.

Bt. 20. § (15) bek.

Bk.

189.

Előkészíti a hirdetményt a zárt területekről, amelyeken a szénhidrogének kutatása, feltárása és kitermelése koncessziós szerződés keretében történhet.

Bt. 22/A. § (1) bek.

MBFH

190.

Bányavállalkozó hiányában a bányatelekben fennálló bányászati jogot átruházásra a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal honlapján, a Bányászati Közlönyben – szénhidrogének esetében az Európai Unió Hivatalos Lapjában is – meghirdeti.

Bt. 26/A. § (6) bek.

MBFH

191.

A bányafelügyelet felügyeleti tevékenységéért felügyeleti díjat kap.

Bt. 43. § (9) bek.

MBFH

192.

A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal ellátja a 20/A. §-ban meghatározott állami feladatokat.

Bt. 43. § (7) bek.

MBFH

193.

Előkészíti a gazdasági miniszter ásványvagyon-gazdálkodással, valamint a koncessziós szerződéssel kapcsolatos döntéseit.

Bt. 43. § (7) bek.

MBFH

194.

A koncessziós pályázatok értékelésére minősítő bizottságot hoz létre.

Bt. Vhr. 2. § (3) bek.

MBFH

195.

Előkészíti a bányászati és gázipari biztonsági szabályzatokat.

Bt. 43. § (7) bek.

MBFH

196.

Gondoskodik a zárt területek minősítéséről, a minősítések ötévenkénti felülvizsgálatáról és a koncesszióra kijelölhető zárt területek közzétételéről.

Bt. 50. § (5) bek.

MBFH
elnök

197.

Befogadja a bányajáradék mértékének csökkentése iránti kérelmet.

Bt. Vhr. 4. § (3) bek.

MBFH

198.

Kitermelt ásványi nyersanyag meghatározásakor vitás esetben a bányafelügyelet megkéri az MGSZ szakvéleményét.

Bt. Vhr. 4. § (9) bek.

Bk.

199.

Egyezteti a koncessziós tevékenységek gyakorlásával összefüggésben a hatósági engedély megadásának feltételeit.

Bt. Vhr. 29. § (4) bek.

MBFH

200.

Dönt a koncessziós pályázati díjbevételek felhasználásáról.

Bt. Vhr. 2. § (4) bek.

MBFH
elnök

201.

Befogadja a bányavállalkozó és a külön jogszabályban előírt építési, talajvédelmi, illetőleg vízügyi hatósági engedély alapján végzett tevékenysége során ásványi nyersanyagot kitermelő engedélyes az adott évben kitermelt ásványi nyersanyag(ok) mennyiségéről és minőségéről szóló jelentését.

Bt. Vhr. 9. § (2) bek.

Bk.

202.

Végzi a hites bányamérők szakmai minősítését.

70/1995. (XII. 26.) IKM rendelet 4. §

MBFH

203.

Minősíti a földgázszállítási, földgáztárolási, földgázelosztási, valamint a propán-, butángázok és ezek elegyeinek vezetéken történő elosztási és szolgáltatási működési engedély kérelmezőjét a GET által megkövetelt műszaki-biztonsági, minőségirányítási követelmények érvényesítése érdekében a Magyar Energia Hivatal általi engedélyezési (módosítási) eljárást megelőzően.

GET Vhr. 4. § (8) bek.

MBFH

204.

Kijelöli a sajátos műszaki építményfajták tekintetében műszaki ellenőri felkészítő tanfolyam és szakvizsga szervezésére jogosult intézményeket.

3/2002. (II. 13.) GM rendelet 1. § (4) bek.

MBFH

205.

Részt vesz az Atomenergia Koordinációs Tanács munkájában.

114/2003. (VII. 29.)
Korm. r.

MBFH

206.

A nem védett természeti területek közé tartozó NATÚRA 2000 területek esetén is a természetvédelmi hatóságot szakhatóságként vonja be a bányatelek megállapításának, módosításnak, az ásványi nyersanyag feltárására, kitermelésére, valamint a meddőhányó hasznosítására, a kitermelés szüneteltetésére, a bánya bezárására vonatkozó műszaki üzemtervek és a tájrendezési terv jóváhagyásának, továbbá a bányászati létesítmények építésének és üzembe helyezésének engedélyezési eljárásába.

275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet
az európai közösségi jelentőségű természetvédelmi rendeltetésű területekről 9. § (3) e) pontja

Bk.

A bányafelügyelet Szervezeti és Működési Szabályzatának 2. számú függeléke

MAGYAR BÁNYÁSZATI HIVATAL GAZDASÁGI SZERVEZETÉNEK ÜGYRENDJE
Az államháztartásról szóló, többször módosított 1992. évi XXXVIII. törvény, valamint az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet, a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint a bányafelügyelet részére fizetendő igazgatási, szolgáltatási díjakról, valamint a felügyeleti díj fizetésének részletes szabályairól szóló 57/2005. (VII. 7.) GKM rendelet alapján – a Magyar Bányászati Hivatal (a továbbiakban MFBH) Szervezeti és Működési Szabályzatának előírásait figyelembe véve – az MFBH és a bányakapitányságok gazdasági feladatokat ellátó szervezetének (a továbbiakban gazdasági szervezet) hatás- és jogköre a következő.

I. A bányafelügyelet gazdálkodási jogállása és
gazdasági szervezete

Az MBH önállóan gazdálkodó, országos hatáskörű központi költségvetési szerv. Előirányzatai felett teljes jogkörrel rendelkező kincstári ügyfél. Az MBFH területi szervei a bányakapitányságok. Az MFBH egyetlen gazdasági szervezettel rendelkezik.

A gazdasági szervezet felépítése:

Gazdasági Főosztály:
Pénzügyi és Bérgazdálkodási Osztály
Számviteli Osztály
Járadék-bevételi Osztály

II. A gazdasági vezető gazdálkodással összefüggő feladatai

1. Közvetlenül irányítja és ellenőrzi a gazdasági szervezetet.

2. A szakmai szervezeti egységek gazdasági munkájához iránymutatást ad.

3. Felügyeli a bányafelügyelet pénzügyi számviteli tevékenységét, gazdálkodik a jóváhagyott költségvetési keretekkel, intézkedik az előirányzatok módosításáról.

4. Koordinálja a költségvetés, a féléves és az éves beszámoló valamint a negyedéves mérlegjelentések elkészítését.

5. Figyelemmel kíséri a bevételek és a kiadások alakulását, javaslatot készít az előirányzat módosításra.

6. Felügyeli a bérgazdálkodást, a vagyongazdálkodást.

A gazdasági vezető vagy az általa írásban kijelölt – a jogszabályban előírt iskolai végzettséggel, illetve képesítéssel rendelkező – személy ellenjegyzése nélkül a költségvetési szervet terhelő gazdasági kihatású kötelezettség nem vállalható, követelés nem írható elő, és ilyen intézkedés nem tehető.

A gazdasági vezető tartós vagy átmeneti akadályoztatása esetén a költségvetési szerv vezetője köteles gondoskodni helyettesítéséről.

III. A költségvetés tervezése

1. A költségvetés tervezése és szakaszai:

a) Költségvetési javaslat:

Bevételek és kiadások megtervezése

– jogszabályon alapulnak,

– szerződési, megállapodási (különösen többéves) kötelezettségen alapulnak,

– tapasztalatok alapján rendszeresen előfordulnak,

– eseti jelleggel vagy egyébként várhatóak,

– az eszközök hasznosításával függenek össze.

b) A költségvetési javaslat kidolgozása:

A felügyeleti szerv meghatározza az általános és kötelezően érvényesítendő tervezési követelményeket, módszertant, előírásokat.

Tájékoztatást ad a bevételi kiadási valamint a létszám keretszámokról. Megállapítja a keretszámokhoz igazodóan, a szakmai követelményeket és azok változásait.

A költségvetési javaslat alapelőirányzatból és előirányzati többletből áll.


Az alap-előirányzat = bázis év előirányzata

(+ –) szerkezeti változás

(+ –) szintrehozás


Költségvetési javaslat = alap-előirányzat

+ előirányzati többlet


Szerkezeti változásként figyelembe kell venni:

– megszűnő feladatok előirányzatainak éves szintű törlését,

– feladat átadás-átvételből, illetve, megszüntetéséből, az intézmény korszerűsítéséből adódó előirányzat változásokat,

– a bevételi előirányzat-változását,

– kiemelt előirányzatok feladatstruktúra vagy többletbevétel miatti módosulását.

Nem tekinthető szerkezeti változásnak az egyszeri jellegűnek minősített előirányzat változás.

Szintrehozásként figyelembe kell venni:

a költségvetési évet megelőző évben nem teljes éven át ellátott, a költségvetésbe szerkezeti változásként beépült feladatok egész évi kiadási és bevételi előirányzatának megfelelő összegű kiegészítését.

c) Az elemi költségvetés megállapítása:

Az elemi költségvetés magába foglalja

– a kiadásokat és bevételeket részletes előirányzatonként,

– a kiadások és bevételek tevékenységenkénti részletezését,

– a költségvetés szerv személyi juttatásainak és létszámának összetételét,

– a költségvetési feladatmutatók állományát és a teljesítménymutatókat,

– a részletes kiadási és bevételi előirányzatokat megalapozó indoklást(számításokat).

Az elemi költségvetésben a bevételi és kiadási előirányzatok főösszegének külön-külön meg kell egyezni.

IV. Költségvetési beszámolás

A Gazdasági Főosztály a költségvetési beszámolót a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, valamint a államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm rendelet szerint készíti el.
A MBFH kezelésében, illetve tulajdonában lévő eszközöknek és azok forrásainak állományában bekövetkezett változásokról a kettős könyvvitel zárt rendszerében módosított teljesítmény szemléletű könyvvitelt kell vezetni.
A beszámolási kötelezettség kiterjed a költségvetési előirányzatok alakulásának és azok teljesítésének, a vagyoni, a pénzügyi, és létszámhelyzetének bemutatására, továbbá a költségvetési támogatások elszámolására.
A beszámolóban a pénzügyi helyzetet a költségvetésben meghatározott bevételi és kiadási előirányzat teljesítése tükrözi.
A bányafelügyelet gazdálkodásáról éves és féléves beszámolót készít.
Az egyes költségvetési évek beszámolóinak összehasonlíthatósága mellett biztosítani kell az azonos időszakok elemi költségvetésének és pénzforgalmi jelentéseinek, illetve pénzforgalmi kimutatásainak összehasonlíthatóságát. Ezt az elemei költségvetésnek, a pénzforgalmi jelentésnek és a pénzforgalmi kimutatásnak azonos tagoltsága biztosítja.
Az éves beszámolót a főkönyvi kivonat adataiból, december 31-i fordulónappal kell kimutatni, elkészítésének határideje következő és február 28. A féléves beszámolót június 30-i fordulónappal, július 31-ig kell elkészíteni.

Az éves költségvetési beszámoló részei:

1. Könyvviteli mérleg:

Az MBFH tulajdonában lévő, a rendelkezésére, használatára bocsátott, kezelésébe adott a működését szolgáló eszközöket, valamint az eszközök forrását kell kimutatni.

2. Előirányzat-maradvány kimutatás:

A mérlegben kimutatott költségvetési tartalék keletkezését mutatja be, a módosított előirányzatok és azok teljesítése különbözeteként.

3. Pénzforgalmi jelentés:

Az elemi költségvetéssel azonos formában és szerkezetben tartalmazza az eredeti és módosított bevételi és kiadási előirányzatokat, a ténylegesen befolyt, beszedett bevételeket, a pénzforgalom nélküli bevételeket, a ténylegesen teljesített kiadásokat, a pénzforgalmat tevékenységenként és azon belül főbb jogcímenként.

4. Kiegészítő melléklet:

A kiegészítő melléklet számszaki részből és szöveges indoklásból áll. Bemutatja az állami pénzek és saját bevételek felhasználását, az eszközök nagyságát és összetételét.


Az elemi költségvetési beszámolót a főkönyvi könyvelés adataiból állítjuk össze.

V. Pénzgazdálkodás

A bányafelügyelet költségvetési előirányzatainak teljesítése során jelentkező bevételeket és kiadásokat a Kincstár 10032000-0141779 sz. elszámolási számláján vezetjük.
A bányajáradék beszedésére a 10032000-01031513 sz. számla szolgál. A bányafelügyelet a dolgozók lakásépítésének és vásárlásának támogatására az OTP Bank Rt. Budapest, V. kerületi fiókjánál vezeti számláját.
A bankszámlák feletti rendelkezési jog (átutalás, megbízás, egyéb kötelezettségvállalás) csak előzetesen bejelentett személyek által aláírt bizonylatokon, nyomtatványokon lehetséges.
Minden ilyen irányú cselekvés csak a pénzgazdálkodási (kötelezettségvállalási) rendről szóló intézkedés (szabályzat) alapján történhet.
A bankszámla és lakásépítési számlán kezelt pénzeszközök felett rendelkezési jogot gyakorol:
– MBFH elnöke,
– az elnökhelyettes,
– a gazdasági vezető,
– a pénzügyi és bérgazdálkodási osztályvezető,
– humánpolitikai vezető,
– a gazdasági szervezet kijelölt dolgozója.
A készpénzforgalom a bányafelügyelet pénztárában bonyolódik. Ennek részletes szabályait a Házipénztár Kezelési Szabályzat állapítja meg.
A bányakapitányságok ellátmányban részesülnek, melyre kötelezettséget a bányakapitány, a helyettes bányakapitány és a pénzügyi előadó vállalhat.
A számlát ellenőrzés és teljesítésigazolás után irattározzák, az összesítő elszámolást, tárgyhót követő 6-áig beküldik az MBFH Pénzügyi és Bérgazdálkodási Osztályára. Ellátmány újra akkor vehető igénybe, ha az előző elszámolásra került.
A működési és fenntartással kapcsolatos számlákat érvényesítik és a teljesítésigazolás után, az átutalási megbízás hozzácsatolásával megküldik az MBFH gazdálkodási szervezetének, átutalás céljából.
Készpénzkímélő eszközként, a hivatalban futó gépkocsik üzemeltetési kiadásainak finanszírozására a MOL arany kártya áll a bányakapitányságok és a hivatal rendelkezésére.

VI. Számviteli rend

A számvitel célja, hogy a bányafelügyelet gazdálkodásának irányítását, értékelését ellenőrzését, hatékony működését és vagyonának védelmét egységes számviteli renddel segítse elő.
A számvitel feladata, hogy
– a gazdasági folyamatokat pénzértékben számba vegye,
– a vagyoni állapotra az eszközöknek és az eszközök forrásainak változására vonatkozó adatokat folyamatosan feljegyezze, rendszerezze, feldolgozza, értékelje és kimutassa a vagyoni állapotot,
– tájékoztatást, adatokat adjon a gazdasági pénzügyi döntések meghozatalának elősegítésére, azok alátámasztására,
– lehetővé tegye a gazdálkodás ellenőrzését, az összefoglaló gazdasági számítások készítését.
A fentiek elérése érdekében minden gazdasági eseményről, mely az intézmény eszközeinek, illetve forrásainak állományát, vagy összetételét megváltoztatja, bizonylatot kell kiállítani.
A számviteli nyilvántartásokba csak szabályszerűen kiállított bizonylatok alapján lehet adatokat feljegyezni.
A számviteli nyilvántartások vezetésének és a bizonylatok kezelésének részletes szabályait a bányafelügyelet Számlarendje állapítja meg.

VII. Vagyongazdálkodás

A vagyonkezelés olyan vagyongazdálkodási tevékenység melynek során célunk a vagyon állagának és értékének megőrzése, védelme, továbbá értékének növelése.
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal a vagyonkezelésében álló kincstári vagyonnal rendeltetésszerűen az általában elvárható gondossággal köteles gazdálkodni.
Bérbeadása a vagyonkezelési szerződésben meghatározottak figyelembevételével megkötött polgári jogi szerződés alapján lehetséges.
A helyiségek eseti, és tartós bérbeadásából származó bevételek, – a vonatkozó jogszabályban – meghatározott része a központi költségvetést illeti.
Az államháztartási törvény értelmében, a feleslegessé vált gépeket, felszereléseket, járműveket, a 109/A. § (6) bekezdésében meghatározott értékhatárig, saját hatáskörben értékesítheti a bányafelügyelet.
A főkönyvi könyvelés és az analitikus nyilvántartás tartalmazza a vagyonelemek teljes körű és részletes adatait.
Minden évben vagyongazdálkodási programot kell készíteni és azt május 31-ig meg kell küldeni a KVI részére. Az éves vagyongazdálkodási tervet a költségvetéssel összhangban kell elkészíteni, melynek tartalmaznia kell az alábbiakat:
– az adott költségvetési évben ellátandó feladatokhoz meg kell tervezni a tárgyi eszközökkel kapcsolatos karbantartási, felújítási, tűz- és biztonságvédelmi tennivalókat, valamint azok várható kiadásait,
– meg kell tervezni a nélkülözhető vagyontárgyak szerződéses formában való átadását,
– az év során értékesítésre szánt vagyontárgyak meghatározását, a várható bevételek meghatározását, ezek felhasználásának előkészítését,
– beruházási teendők ütemezését, a beruházások várható kiadásait, az ehhez igénybe vehető forrásait.
A bányafelügyelet tulajdonában lévő tárgyi eszközöket és készleteket, a Leltározási és Selejtezési Szabályzatban rögzített módon és időben leltározni kell, az elhasználódott, gazdaságtalan gépeket, berendezéseket le kell selejtezni.

VIII. A folyamatba épített, előzetes és utólagos
vezetői ellenőrzés (FEUVE-Kontroll)

A FEUVE a szervezeten belül az első szintű ellenőrzést jelenti, amelynek működtetése a vezetés felelősségi körébe tartozik. Az előző pontban leírt feladatokhoz olyan szabályokat és szabályzatokat kell kialakítani, amelyek biztosítják a rendelkezésre álló források, gazdaságos, hatékony és eredményes működtetését.
Ezek a feladatok magukba foglalják:
– a pénzügyi döntések dokumentumainak előkészítését (kötelezettségvállalások, szerződések, kifizetések),
– az előzetes pénzügyi kontroll (a pénzügyi döntések szabályossági és törvényességi szempontból történő jóváhagyása, ellenjegyzése),
– a gazdasági események könyvelését (megfelelő könyvvezetés és beszámolás).
A felsorolt három feladat megfelelő elkülönítését biztosítani kell.
A FEUVE rendszer tartalmazza mindazon elveket, eljárásokat és belső szabályzatokat, amelyek alapján a költségvetési szerv érvényesíti a feladatai ellátására szolgáló előirányzatokkal, létszámmal és vagyonnal való szabályszerű, gazdaságos, hatékony és eredményes gazdálkodás követelményeit.
Az Áht. 97. § (1) bekezdése szerint a költségvetési szerv vezetője felelős a folyamatba épített előzetes és utólagos vezetői ellenőrzés megszervezéséért és hatékony működtetéséért.
A FEUVE rendszeren belül el kell készíteni az ellenőrzési nyomvonalat. Az ellenőrzési nyomvonal a végrehajtási, pénzügyi lebonyolítási és ellenőrzés folyamatainak szöveges vagy táblázatba foglalt, vagy folyamatábrákkal szemléltetett leírása.
A költségvetési folyamatok pontos és teljes körű meghatározását a szabályzatokban rögzítjük.
Az ellenőrzési nyomvonal elkészítésekor figyelembe vesszük a szervezet működési sajátosságait, majd időközönként felülvizsgáljuk, aktualizáljuk a már érvényben lévő nyomvonalat.
A Magyar Bányászati és Földtani Hivatal a „Szabálytalanságok Kezelésének Eljárásrendje” c. szabályzatban rendelkezik a folyamatba épített előzetes, utólagos és vezetői ellenőrzés rendszeréről.

A bányafelügyelet Szervezetei és Működési Szabályzata 3. számú függeléke

Képzettségi pótlékra jogosító munkakörök
A köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 48/A. (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján a képzettségi pótlékra jogosító munkaköröket és képzettségeket az alábbiak szerint határozom meg.

I. Alkalmazás képesítési feltételei a bányafelügyeletnél

1. A bányafelügyelethez műszaki, közgazdasági, jogi és számítástechnikai munkakörbe, I. besorolási osztályba a köztisztviselők képesítési előírásairól szóló 9/1995. (II. 3.) Kormány rendelettel (továbbiakban: rendelet) összhangban


A. Egyetem vagy főiskola műszaki szakmacsoport karán

a) bányaművelő mérnök, technikai mérnök, külfejtési mérnök, bányamérnök (bányaművelés, bányászati szak),

b) olajmérnök, fúrómérnök, bányamérnök (kőolaj és földgáz szak),

c) geológusmérnök, geofizikus mérnök, bányageológus mérnök,

hidrogeológusmérnök, bányamérnök (bányageológiai, hidrogeológiai szak),

d) bányagépészmérnök, bányamérnök (bányagépész szak),

e) bányavillamossági mérnök, bányamérnök (bányavillamossági szak),

f) gázipari mérnök,

g) földmérő mérnök, geodéta mérnök, bányamérő mérnök,

h) gépészmérnök, épület-gépészmérnök, vegyi-gépészmérnök,

i) villamosmérnök

oklevelet szerzett.


B. Egyetem vagy főiskola közgazdasági karán

a) közgazdász,

b) üzemgazdász, illetve,

c) gazdasági, pénzügyi-számviteli szakon

oklevelet szerzett.


C. Egyetem állam- és jogtudományi karán

diplomát,

Államigazgatási, Rendőrtiszti Főiskolán

oklevelet szerzett.


D. Egyetem természettudományi karán

a) geológus,

b) geofizikus,

c) geostatisztikus

oklevelet szerzett.


E. Egyetemen vagy főiskolán

a) programozó matematikus,

b) informatikai, programozó, rendszerfejlesztő, illetve egyéb számítástechnikai

oklevelet szerzett személy nevezhető ki.

2. A bányafelügyelet nem alapfeladatai ellátására középiskolai végzettséggel is kinevezhető köztisztviselő a II. besorolási osztályba.

A bányafelügyelethez gazdálkodással, költségvetéssel kapcsolatos pénzügyi munkakörbe, informatikai, számítógépes feladatokat ellátó munkakörbe, társadalombiztosítási munkakörbe, humánpolitikai, munkaügyi munkakörbe, igazgatás-ügyintézői munkakörbe az nevezhető ki, aki


A. közgazdasági szakközépiskolai (technikumi) végzettséggel,


B. közgazdasági szakközépiskola informatikai-számítástechnikai szakán szerzett végzettséggel,


C. középiskolai végzettséggel és

a) középfokú pénzügyi-számviteli szakképesítéssel,

b) OKJ szerinti pénzügyi ügyintéző, vagy számviteli ügyintéző szakmai vizsgával,

c) középfokú számítástechnikai szakképesítéssel,

d) OKJ szerinti számítógép rendszer-programozó, számítástechnikai szoftverüzemeltető, információrendszer szervező szakmai vizsgával,

e) középfokú munkaügyi, társadalombiztosítási, személyzeti, személyügyi szakképesítéssel,

f) iratkezelő, ügyvitelszervező szakképesítéssel,

g) OKJ szerinti igazgatás-ügyintézői szakmai vizsgával

rendelkezik.

II. Képzettségi pótlékra jogosító második szakképzettség, szakképesítés

1. A műszaki, közgazdasági, jogi és számítástechnikai munkakörnél, I. besorolási osztálynál képzettségi pótlékra jogosító második szakképzettségek, szakképesítéseket az 1. számú táblázat tartalmazza az alábbi megjegyzésekkel:

a) A képzettségi pótlékra jogosító második szakképzettség, szakképesítés az alkalmazásnál figyelembe vett diplomán, oklevélen túl szerzett, az alkalmazási feltételként szereplő összes többi diploma, illetve oklevél, valamint azok szakoklevelei.

b) Az alább felsorolt további szakmérnöki képesítések, illetve szakképesítések:

K1) környezetvédelmi szakmérnök, vízgazdálkodási szakmérnök,

K2) munkavédelmi szakmérnök, rendszerbiztonsági felsőfokú kiegészítés,

K3) gazdasági mérnök, mérnök-közgazdász, menedzser-szakmérnök, közgazdász szakoklevél,

K4) tűzoltó tiszti oklevél, felsőfokú tűzvédelmi szakképesítés,

K5) hegesztő szakmérnök,

K6) jogi szakokleveles mérnök, jogi szakokleveles közgazdász,

K7) robbantási szakmérnök.

c) A táblázatban

+ jelzés képzettségi pótlékra jogosító második szakképzettséget, szakképesítést

– jelzés képzettségi pótlékra nem jogosító második szakképzettséget, szakképesítést


jelzi.


1.számú táblázat

(null)

második képzettség

alapképzettség

 

 

A

 

 

 

 

 

 

 

 

B

C

D

E

K

 

 

 

 

 

 

 

 

a

b

c

d

e

f

g

h

i

 

 

 

 

1

2

3

4

5

6

7

A

a

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

b

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

c

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

d

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

e

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

f

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

g

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

h

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

 

i

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

B

 

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

C

 

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

D

 

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

E

 

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

+

2. A II. besorolási osztálynál képzettségi pótlékra jogosító második szakképzettségeket, szakképesítéseket a 2. számú táblázat tartalmazza az alábbi megjegyzésekkel:

a) A képzettségi pótlékra jogosító második középfokú iskolai végzettség, szakképesítés, szakmai vizsga az alkalmazásnál figyelembe vett középfokú iskolai végzettségen, szakképesítésen, szakmai vizsgán túl szerzett, a munkakör ellátásában hasznosítható, az alkalmazási feltételként szereplő összes többi középfokú iskolai végzettség, szakképesítés, szakmai vizsga.

b) Az alább felsorolt további szakképesítések:

K1) műszaki, geológiai, bányászati, vízügyi, környezetvédelmi technikusi képesítés,

K2) pénzügyi tanácsadói, mérlegképes könyvelői szakvizsga,

K3) felsőfokú munkaügyi, személyzeti szakképesítés,

K4) felsőfokú számítógép programozói, rendszerszervezői szakképesítés.

c) Nem tekinthető képzettségi pótlékra jogosító második végzettségnek, képesítésnek, szakmai vizsgának az alkalmazásnál figyelembe vett végzettségnél, képesítésnél, szakmai vizsgánál alacsonyabb fokú végzettség, képesítés, szakmai vizsga, OKJ szerinti képesítést nem adó tanfolyami oklevél.

d) A táblázatban

+ jelzés képzettségi pótlékra jogosító második szakképzettséget, szakképesítést

– jelzés képzettségi pótlékra nem jogosító második szakképzettséget, szakképesítést

jelzi.



2.számú táblázat

(null)

második képzettség

 

 

 

A

B

C

 

 

 

 

 

 

K

 

 

 

 

 

 

 

 

a

b

c

d

e

f

g

1

2

3

4

alapképzés

A

 

+

+

+

+

+

B

 

+

+

C

a

+

+

+

+

 

b

+

+

+

+

 

c

+

+

 

d

+

+

+

 

e

+

+

+

+

 

f

+

+

+

 

g

+

+

+

A bányafelügyelet Szervezeti és Működési Szabályzatának 4. számú függeléke

A Ktv. 22/A. § (8) bekezdésében meghatározott feltételek alapján vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettséggel járó munkakörök.
Az alapvető jogok és kötelességek pártatlan és elfogulatlan érvényesítése, valamint a közélet tisztaságának biztosítása és a korrupció megelőzése céljából az alábbiakban meghatározott köztisztviselők a Ktv.-ben meghatározott eljárási szabályok szerint vagyonnyilatkozatot tesznek, illetőleg számot adnak a megelőző vagyonnyilatkozatban foglaltakhoz képest bekövetkezett vagyongyarapodásukról és annak okáról.

I. Az elnök, az elnökhelyettes, a főosztályvezető, a főosztályvezető-helyettes, az osztályvezető, szakmai főtanácsadó, szakmai tanácsadó,

II. a közigazgatási hatósági ügyben döntésre jogosult, jelen utasítás szerint kiadmányozási joggal rendelkező köztisztviselő,

III. a közbeszerzési eljárásban közreműködő köztisztviselők,

IV. a költségvetési és egyéb pénzeszközökkel, az állami vagyonnal való gazdálkodás tekintetében döntési jogosultsággal rendelkező, illetőleg a pénzeszközök felhasználására (az államháztartás működéséről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet XII. fejezete alapján érvényesítésre, ellenjegyzésre, utalványozásra), valamint a gazdálkodás ellenőrzésére jogosult munkaköröket betöltő köztisztviselők,

V. a titkos ügyiratokat kezeléséért felelős köztisztviselők, ügykezelők.

*

Az utasítást a 22/2008. (IV. 18.) GKM utasítás 2. §-a hatályon kívül helyezte 2008. május 1. napjával.
Az utasítást az érintettek közvetlenül megkapták, valamint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján olvasható.

1.

A földgázellátásról szóló 2003. évi XLII. törvény és a cseppfolyós propán-, butángázok és ezek elegyei tartályban vagy palackban történő forgalmazásának szabályairól és hatósági felügyeletéről szóló 94/2003. (XII. 18.) GKM rendelet.

1.

Az MBFH elnökhelyettesét és gazdasági vezetőjét az MBFH elnökének javaslatára a gazdasági miniszter nevezi ki és menti fel. Egyebekben felettük a munkáltatói jogokat az MBFH elnöke gyakorolja.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére