GÜ BH 2007/20
GÜ BH 2007/20
2007.01.01.
A hitelintézet szerződésszegést követ el, ha olyan személytől fogad el megbízást, akinek rendelkezési joga a törvény értelmében megszűnt – A szabálytalan átutalással okozott kárért a Ptk.-nak a kártérítésre vonatkozó szabályai szerint kell helytállnia [Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 529. § (1) bek.; 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 20. § (1) bek., 29. § g) pont, 34. § (2) bek.; 232/2001. (XII. 10.) Korm. r. 8. § (10) bek.].
A felperes mint számlatulajdonos és az alperes mint pénzintézet között az általuk megkötött bankszámla-szerződés alapján 2003 márciusa és 2004. október 30-a között állt fenn jogviszony. A felperes felszámolási eljárásának lefolytatását – a 2003. április 11-én benyújtott kérelem alapján indult eljárásban – a bíróság 2003. július 9-én jogerőre emelkedett végzésével elrendelte, majd határozatát a Cégközlöny 2003. október 30-ai számában közzétette. A felszámolás elrendeléséről az alperes a bíróságtól értesítést nem kapott. A felperes ügyvezetője – H. J.-né – 2003. november 17-e és 2004. február 28-a között tíz alkalommal összesen 7 005 000 Ft-ot vett fel a felperes az alperesnél vezetett bankszámlájáról.
A felperes felszámoló biztosa 2004. október 26-án kelt levélben közölte az alperessel, hogy a felperes 2003. július 9-e óta felszámolás alatt áll, az alperesnél vezetett bankszámláról csak néhány napja szerzett tudomást – arról az ügyvezető korábban nem tájékoztatta – és kérte a bankszámla azonnali hatályú megszüntetését.
A felperes 2005. március 3-án fizetési meghagyás kibocsátását kérte H. J.-né és az alperes ellen 7 005 000 Ft tőke és ennek kamatai kártérítés címén való megfizetése iránt. A fizetési meghagyás H. J.-néval szemben 2005. április 5-én jogerőre emelkedett, az alperes ellentmondása folytán pedig perré alakult át az eljárás.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az alperest 7 005 000 Ft és kamatai tekintetében marasztalta. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes a szerződéses jogviszonyból fakadó kötelezettségei teljesítése során figyelmen kívül hagyta az 1997. évi CXLV. törvény (Ctv.) 10. § (1) bekezdésében írtakat. Nem kísérte figyelemmel a közhiteles cégnyilvántartás változásait, holott a bankszámlát vezető pénzintézettől ez az adott helyzetben elvárható lett volna. Saját önhibája miatt nem értesült arról, hogy a Cégközlönyben hirdetmény jelent meg a felperes felszámolási eljárásának közzétételéről, és emiatt nem tett eleget a pénzforgalomról szóló 232/2001. (XII. 10.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 8. § (10) bekezdésében írt kötelezettségének sem. Az alperes kártérítési felelőssége a Ptk. 318. § (1) és 339. § (1) bekezdése alapján fennáll, és az alól nem mentesülhet arra hivatkozással, hogy a felszámolás elrendeléséről őt sem a bíróság, sem a felszámoló nem tájékoztatta.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét csak részben, a kamatfizetés kezdő időpontja és a marasztalás módja tekintetében változtatta meg, egyebekben azt helybenhagyta. Döntését az alábbiakkal indokolta. Az elsőfokú eljárásban eljárt bíró kizártságára vonatkozó alperesi hivatkozás alaptalan.
Az alperesnek szerződéses kötelezettsége volt a szabályszerű kifizetési és átutalási megbízások teljesítése, és mind a szerződés, mind a Korm. rendelet 5. § (6) bekezdése alapján a tőle elvárható gondossággal volt köteles biztosítani azt, hogy a rendelkezési jogosultságot csak az arra jogosult személy gyakorolhassa.
A felperes ügyvezetőjének a felszámolási vagyonra vonatkozó rendelkezési joga az 1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 34. § (2) bekezdése alapján, – tehát a törvény erejénél fogva – a felszámolási eljárás kezdő időpontjától megszűnt, éspedig függetlenül attól, hogy a felperessel jogviszonyban álló jogalanyok erről mikor szereztek tudomást. Semmisnek kell tehát tekinteni a felperes ügyvezetőjének a felszámolás 2003. július 9-ei kezdő időpontja után tett, a perbeli bankszámla feletti rendelkezésre vonatkozó jognyilatkozatait, az e jognyilatkozatok alapján teljesített kifizetések pedig nem minősíthetők joghatályos teljesítéseknek.
Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a jogvitát teljes egészében a szerződésszegéssel okozott kártérítés szabályai szerint bírálta el, ugyanis nem lehet szó joghatályos teljesítés hiányában szerződésszegésről. Az ,,ügyvezető semmis jognyilatkozatai alapján történt kifizetés nem minősül a felek közötti bankszámla-szerződés teljesítésének, ebből következően a szerződés felszámoló általi felmondásakor a teljesítetlen szolgáltatásokkal a Ptk. 319. § (2) bekezdése értelmében a feleknek el kellett volna számolniuk, s ennek keretében a bankszámlán lévő összeget az alperesnek ki kellett volna fizetnie''. Ezzel az indokolásbeli módosítással hagyta helyben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság érdemben helyes döntését.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen az első- és másodfokú ítéletek megváltoztatását, és jogalap hiányában a felperes keresetének elutasítását, másodlagosan az első- és másodfokú ítéletek hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogszabálysértően hivatkozott a Cstv. 34. § (2) bekezdésére és a Ptk. 319. § (2) bekezdésére. Hivatkozása szerint a Ptk. 529. § (1) bekezdésének helyes értelmezéséből következően, a kifizetési megbízás nem szabályszerű volta csak a pénzintézet kártérítési felelőssége körében értékelhető. Ezt támasztja alá a BH 1994. számában 44., és 522. szám alatt közzétett eseti döntés is. Azt kellett volna tehát az eljárt bíróságoknak vizsgálniuk, hogy az alperes megszegte-e a Ptk. 529. § (1) bekezdésében írt kötelezettségét, okozott-e kárt szerződésszegéssel a felperesnek, a felperes a kár mibenlétét és összegszerűségét bizonyította-e. Vizsgálniuk kellett volna, hogy H. J.-né mint álképviselő jó- vagy rosszhiszemű álképviselőnek minősült, és a felvett összeget hova fordította. Mindezek vizsgálatát az eljárt bíróságok elmulasztották, holott önmagában a szerződésszegés ténye nem ad jogi alapot a ,,leemelt összegnek a bankkal szemben kártérítésként történő megítélésére''.
Az alperes megfelelően bizonyította, hogy felróhatóság nem terheli, úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható volt. A felperesnek a szerződés alapján be kellett volna jelentenie az alperes felé, hogy ellene felszámolási eljárás indult, közölnie kellett volna a felszámolást elrendelő végzés meghozatalát és annak tartalmát. Amennyiben a felperes így járt volna el, akkor az alperes eleget tehetett volna a Korm. rendelet 8. § (10) bekezdésében írt kötelezettségének és ezzel a felperest ért kár elkerülhető lett volna. Erre tekintettel helye van a Ptk. 340. § (1) bekezdés alkalmazásának.
A felszámolási eljárás elrendeléséről a Cstv. 20. § (1) bekezdés és 29. § g) pontja alapján a felszámolást elrendelő bíróságnak közvetlenül kellett volna az alperest értesítenie. Azonban jelen esetben erre sem került sor, holott ha az alperest a bíróság értesítette volna a felszámolási eljárás megindításáról, akkor a kár nem következett volna be. A felszámoló is köteles lett volna a Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése értelmében bejelentési kötelezettségét megtenni az alperes felé.
A felperes tehát a kár elhárítása körében nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben elvárható, szerződésszegést követett el azzal, hogy a felszámolási eljárás megindítását nem jelentette be az alperesi pénzintézetnek. Saját felróható magatartására ezért a Ptk. 4. § (4) bekezdése alapján nem hivatkozhat. A felperes felszámoló biztosa sem hivatkozhat arra, hogy nem volt tudomása az alperesnél vezetett számláról, mert a pénzintézet megjelölését a cégnyilvántartás tartalmazza.
Fenntartotta az alperes azt az álláspontját, hogy az elsőfokú eljárásban olyan bíró vett részt, akitől az ügy tárgyilagos megítélése nem volt várható, figyelemmel arra, hogy ugyanazon bíró hozta meg az elsőfokú ítéletet, aki – a felperessel szemben indult felszámolási eljárás során – elmulasztotta a Cstv. 29. § g) pontja szerinti értesítési kötelezettségét az alperes felé. Önmagában a mulasztás ténye miatt sérült a per tisztességes lefolytatásához fűződő érdek, és ennyiben a bíróság mulasztásának az ügy eldöntése szempontjából jelentősége volt.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkező részben írt döntését az alábbiakra alapítja.
A felperes a keresetének jogcímét szerződésszegéssel okozott kártérítésben jelölte meg. A kereseti kérelemhez kötöttség nem jelenti egyúttal a jogcímhez való kötöttséget is, de a másodfokú bíróság téves jogi álláspontja folytán helytelen jogalapon állapította meg a felperes fizetési kötelezettségét. Így érdemben nem bírálta felül az elsőfokú ítéletben a felperes felelősségét megállapító jogcím helyességét.
A peres felek között a Ptk. 529. §-ának (1) bekezdésében szabályozott bankszámlaszerződés volt hatályban, amely a számlatulajdonos felperes pénzeszközeinek kezelésére és nyilvántartására szolgált, és az alperes főkötelezettsége volt a számlakövetelés terhére adott szabályszerű kifizetési és átutalási megbízások teljesítése, azaz a számlatulajdonos pénzforgalmának lebonyolítása. A szerződés részét képezi annak kikötése, hogy a bankszámla felett ki és miként rendelkezhet, de erre vonatkozó szabályokat a Korm. rendelet 5. §-a is tartalmaz. A hitelintézet szerződésszegést követ el, ha szabálytalanul adott megbízást teljesít. A megbízás akkor tekinthető szabályszerűnek, ha a szerződésben megjelölt jogosulttól származik és megfelel a szerződés előírásainak, valamint a hatályos pénzforgalmi jogszabályoknak. A Korm. rendelet 8. §-ának (10) bekezdése szerint, ha a felszámolási eljárást elrendelő végzésről a pénzforgalmi bankszámlát vezető hitelintézet értesül, a pénzforgalmi bankszámla elnevezését a végzésben meghatározott időponttól ,,f.a.'' toldattal látja el és a továbbiakban a számlatulajdonos nevének ily módon való megjelölése mellett az igazolt felszámoló által bejelentett aláírók rendelkezhetnek a pénzforgalmi bankszámla felett. Mindebből az következik, hogy az aláírási, rendelkezési jogot a szerződés, illetve a jogszabály határozza meg, ezért ha a bankszámlaszerződés hatálya alatt a hitelintézet olyan személytől fogad el fizetési megbízást, akinek nincs rendelkezési joga, szerződésszegést követ el.
Helyesen hivatkozott a másodfokú bíróság arra, hogy a Cstv. 34. § (2) bekezdésének rendelkezése folytán a felperes ügyvezetője már nem tehetett a felszámolás kezdő időpontjától a gazdálkodó szervezet vagyonával kapcsolatos jognyilatkozatot, így nem rendelkezhetett a felperes bankszámlája felett sem. Tévesen jutott ugyanakkor a másodfokú bíróság arra következtetésre, hogy mivel H. J.-né ügyvezetőnek a bankszámlával való rendelkezés során tett perbeli jognyilatkozatait semmisnek és hatálytalannak kell tekinteni, a felperes csak elszámolás címén, a Ptk. 319. § (2) bekezdésére alapítottan kérheti az alperes marasztalását: A rendelkezésre nem jogosult személy jognyilatkozata ugyan – a Ptk. 219. § (2) bekezdésére figyelemmel – valóban nem köti a számlatulajdonost, de ha ilyen jognyilatkozat miatt a számlatulajdonost kár éri, akkor szükséges annak vizsgálata, hogy ezért kit vagy kiket, milyen mértékben terhel kártérítési felelősség. Jelen esetben az alperes marasztalása már csak azért is kizárólag kártérítés címén merülhetett fel, mert nyilvánvaló, hogy a szabálytalan megbízás teljesítésével az alperes a felperes rovására nem gazdagodott és nem keletkezett nála olyan vagyonnövekmény, melynek kiadására az eredeti állapot helyreállítása során lenne kötelezhető. Tévesen jutott tehát a másodfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az elsőfokú bíróság nem bírálhatta volna el a perbeli jogvitát a szerződésszegéssel okozott kártérítés szabályai szerint. Az elsőfokú bíróság lényegében kizárólag amiatt állapította meg az alperes kártérítési felelősségét, mert az alperes saját önhibája miatt nem értesült a felszámolási eljárás lefolytatását elrendelő végzésről, a másodfokú bíróság – a fentebb írtak szerint tévesnek minősülő – eltérő jogi álláspontja miatt a fellebbezési eljárás során elmaradt annak vizsgálata, hogy az elsőfokú bíróság helytállóan foglalt-e állást az alperes kártérítési felelősségének fennállása tekintetében. A felülvizsgálati kérelem mindezt megalapozottan kifogásolta, helytállóan mutatott rá arra, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a Ptk. 319. § (2) bekezdésében írtakat. Nem sértett ugyanakkor eljárási jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor az eljáró bíró elfogultságát nem látta megállapíthatónak.
Önmagában az a körülmény, hogy a felszámolást elrendelő határozatot az eljáró bíró hozta és az alperes szubjektív megítélése szerint ennek során mulasztást követett el, amikor a felszámolási kérelem benyújtásakor hatályos cégjegyzék alapján határozta meg az értesítendő számlavezető bankot, nem zárja ki a bíró részéről az ügy tárgyilagos megítélését. Az ítélet meghozatala előtt a bíró ellen panasz nem érkezett, arra sincsen ítélkezési gyakorlat, hogy a végzés közvetlen meghozatala előtt újabb cégjegyzék beszerzésének elmulasztása olyan jogellenes magatartás lenne, amely közigazgatási jogkörben okozott kárért való felelősség alapjául szolgálhatna. Ilyen körülmények között nem lehet objektív módon megállapítani, hogy az eljáró bíró mulasztásként élte meg az alperes által kifogásolt magatartást, és ez megfosztotta attól, hogy tárgyilagos döntést hozzon az ügyben.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította. Az új eljárásban a másodfokú bíróságnak abból kell kiindulnia, hogy az alperes kártérítésben való marasztalása iránt előterjesztett keresetet a kártérítés szabályai szerint kell elbírálni a Ptk. 318. § (1) bekezdés, és a 339. § (1) bekezdés alapján. A releváns tényállást a Cstv. 23., 24., 29. §-a, a Korm. rendelet 8. § (10) bekezdése és a peres felek közötti szerződés rendelkezéseire figyelemmel kell megállapítani, és mindezekre figyelemmel kell állást foglalni abban, hogy az alperes fellebbezésében előadottak alapján helye lehet-e az elsőfokú ítélet megváltoztatásának.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.064/2006. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás