• Tartalom

2057/2007. (III. 31.) Korm. határozat

2057/2007. (III. 31.) Korm. határozat1

a határátkelőhelyek fejlesztésének időszerű feladatairól

2007.03.31.

A Kormány

1. felhívja az érintett minisztereket, hogy tegyék meg a szükséges intézkedéseket a mellékletben szereplő határátkelőhelyek és az azokhoz kapcsolódó közutak, vasutak és kikötők fejlesztésének folytatása, illetve befejezése továbbá működtetése érdekében; azokat a hazai pályázatok, a tárgyévi költségvetésük előirányzatai és a Magyarország számára rendelkezésre álló uniós források felhasználása révén a fejlesztési programokban foglaltak szerint valósítsák meg;

Felelős: pénzügyminiszter, igazságügyi és rendészeti miniszter, gazdasági és közlekedési miniszter, földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter, egészségügyi miniszter

Határidő: folyamatos, a Schengen Alap forrásai terhére megvalósuló fejlesztések tekintetében: 2007. szeptember 30.

2. felhívja az érintett minisztereket, hogy a vonatkozó nemzetközi szerződések végrehajtása érdekében gondoskodjanak Tornyiszentmiklós–Pince gyorsforgalmi autópálya határátkelőhely – az ellenőrzések végrehajtásához szükséges minimális műszaki tartalmú – létrehozásáról abban az esetben, ha Magyarország és Szlovénia teljes jogú schengeni taggá válását megelőzően a szlovén–magyar autópálya a közös államhatárnál összeér, és azon a forgalom megindul. A határátkelőhely kivitelezésének ütemezése az alábbiak szerint valósul meg:

a) a magyar fél a szlovén és magyar határőrizeti szervek számára az ellenőrzés feltételeit magyar államterületen, közös helyen biztosítja oly módon, hogy az ellenőrzések végrehajtásához szükséges minimális műszaki tartalmú átkelőhely alapinfrastruktúrájának megvalósítása (beleértve a forgalmi sávokat, a közműveket és sorompókat) a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztési Zrt. feladatkörébe tartozik,

b) az ellenőrzéshez szükséges felépítményt az üzemeltető Vám- és Pénzügyőrség készíti el, figyelemmel a határforgalmi megállapodásban vállalt magyar kötelezettségre;

Felelős: gazdasági és közlekedési miniszter, igazságügyi és rendészeti miniszter, pénzügyminiszter, külügyminiszter, egészségügyi miniszter

Határidő: az autópálya szlovéniai szakaszának kivitelezésétől függően a nemzetközi tárgyalás befejezése: folyamatos

3. felhívja az érintett minisztereket, hogy a teljes jogú schengeni taggá válásig a belső határszakaszokon megszűnő határátkelőhelyeken a közlekedést akadályozó létesítmények elbontását készítsék elő;

Felelős: pénzügyminiszter, gazdasági és közlekedési miniszter

Határidő: 2007. december 31.

4. úgy határoz, hogy a 2007-re előírt fejlesztési feladatok prioritást élveznek, és azok megvalósulásáig újabb határátkelőhely megnyitásáról csak a megvalósítással összhangban hoz döntést;

5. tekintettel a Nemzetközi Egészségügyi Rendszabályok 2007. június 15-i hatálybalépésére, elrendeli a veszélyhelyzeti ellenőrző pontok létrehozásának előkészítését a határátkelőhelyeken;

Felelős: egészségügyi miniszter, igazságügyi és rendészeti miniszter, pénzügyminiszter, külügyminiszter, gazdasági és közlekedési miniszter

Határidő: folyamatos

6. úgy határoz, hogy a határátkelőhelyek fejlesztésének időszerű feladatairól szóló 2291/2004. (XI. 17.) Korm. határozatban rögzített fejlesztési célok az e határozat mellékletében foglaltak figyelembevételével érvényesek.

Gyurcsány Ferenc s. k.,
miniszterelnök

Melléklet a 2057/2007. (III. 31.) Korm. határozathoz

A 2007-ben fejlesztendő határátkelőhelyek listája

1. Az egyes fejlesztendő határátkelőhelyek, illetve a meglévő infrastruktúra fejlesztése

1.1. ukrán viszonylatban:

– Záhony közúti határátkelőhely (mérlegállomás megépítése);

1.2. horvát viszonylatban:

– Letenye nemzetközi személyforgalmi autópálya határátkelőhely (magyar államterületen kihelyezett horvát határforgalom-ellenőrző szolgálati hely egyidejű létesítésével a nemzetközi szerződés rendelkezései szerint),

– Udvar nemzetközi közúti határátkelőhely (a schengeni követelményekhez igazodó fejlesztés),

1.3. szerb viszonylatban:

– Mohács vízi határátkelőhely,

– Tompa közúti határátkelőhely (mérlegállomás),

1.4. szlovén viszonylatban:

– Tornyiszentmiklós–Pince – az ellenőrzések végrehajtásához szükséges minimális műszaki tartalmú – autópálya határátkelőhely, magyar államterületen kihelyezett szlovén határforgalom-ellenőrző szolgálati hely egyidejű létesítésével, a kormányhatározat 2. pontjában részletezett feltételek szerint.

2. A határátkelőhely fejlesztésekhez kapcsolódó közúti, vasúti és kikötői fejlesztések

2.1. Közúti fejlesztések az egyes határszakaszokon:

a) szerb határszakasz:

– Bácsalmás,

b) horvát határszakasz:

– Letenye új autópálya (M7).

2.2. Vasúti fejlesztések az egyes határszakaszokon:

a) román határszakasz:

– Biharkeresztes (magasépítmény, peronépítés),

– Nyírábrány (felvételi épület átalakítás, raktár, peronépítés),

b) ukrán határszakasz:

– Eperjeske vasúti határállomás átalakítása.

2.3. Kikötői fejlesztések:

a) szerb határszakasz:

– Mohács vízi határátkelőhely.

1

Megjelent: Határozatok Tára 2007. évi 13. szám.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére