• Tartalom

2106/2007. (VI. 13.) Korm. határozat

2106/2007. (VI. 13.) Korm. határozat1

egyes kincstári vagyonba tartozó ingatlanok ingyenes önkormányzati tulajdonba adásáról

2007.06.13.

1. A Kormány az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 109/K. § (9) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján úgy dönt, hogy a határozat 1. számú mellékletében felsorolt, kötelező önkormányzati feladatok ellátását szolgáló, a határozat 2. számú mellékletében felsorolt, önként vállalt önkormányzati feladatok ellátását szolgáló, valamint a határozat 3. számú mellékletében felsorolt, egyéb, önkormányzat által ellátott közfeladat biztosítását szolgáló kincstári vagyonba tartozó ingatlanok ingyenesen az ott megjelölt helyi önkormányzatok tulajdonába kerüljenek.

2. A tulajdonba adásról a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) az önkormányzatokkal a tulajdonosváltozás ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzésére alkalmas szerződést köt. A szerződés megkötése előtt a KVI a Ptk. szerinti jóhiszemű eljárás, együttműködési és tájékoztatási kötelezettségnek eleget téve köteles tájékoztatni az önkormányzatokat az ingatlanra vonatkozó terhekről, korlátozásokról, folyamatban lévő eljárásokról, illetve egyéb jogi természetű ügyekről, valamint átadni az ezekkel kapcsolatban rendelkezésre álló dokumentumokat. A szerződésekben – a tulajdonátruházási szerződésekre vonatkozó általános jogszabályi követelményeken túlmenően – a következők rögzítése is szükséges:

a) Az önkormányzat saját költségvetése terhére vállalja az ingatlan környezeti állapotának felmérését, szükség esetén kármentesítését, illetve ha az ingatlanon tervezett tevékenyég engedélyköteles, akkor a szükséges engedély(ek) megszerzését.

b) Az önkormányzat az ingatlanok tulajdonjogát a fennálló terhekkel együtt szerzi meg.

c) Az önkormányzat vállalja, hogy az ingatlan(ok) vonatkozásában az állammal szemben semmilyen követelést nem támaszt.

d) A bérbeadással – vagy más jogcímen – hasznosított ingatlanok esetében az önkormányzat vállalja a fennálló jogviszonyokból eredő kötelezettségeket, és a tulajdonossal szemben támasztott esetleges jövőbeni követelésekért való helytállást.

e) Az ingatlan-nyilvántartásban sporttelepként nyilvántartott ingatlanok önkormányzat általi hasznosítására és esetleges értékesítésére a sportról szóló 2004. évi I. törvény 64. § (4) és (5) bekezdésében előírtak irányadók.

3. E kormánydöntés alapján tulajdonátruházási szerződést 2008. március 31-ig lehet kötni.

4. A 2068/2006. (IV. 4.) Korm. határozat 5. pontja az alábbi mondattal egészül ki: „A Gencsapáti 0100/1 és 0100/3 hrsz.-ú ingatlanokra vonatkozóan a tulajdonátruházási szerződést 2008. március 31-ig lehet megkötni.”

Gyurcsány Ferenc s. k.,
miniszterelnök

1. számú melléklet a 2106/2007. (VI. 13.) Korm. határozathoz

Kötelező önkormányzati feladatok ellátását szolgáló kincstári vagyonba tartozó ingatlanok

Sor-
szám

Önkormányzat

Ingatlan/tulajdoni hányad

Feladat/cél

1.

Anarcs Község Önkormányzata

Anarcs 253/4 hrsz.-ú ingatlan

köztemető bővítése céljára

2.

Beregdaróc Község Önkormányzata

Beregdaróc 360 hrsz.-ú ingatlan 2/4 tulajdoni hányada

szociális ellátás céljára

3.

Budapest Főváros XX. ker.
Pesterzsébet Önkormányzata

Budapest XX. 177416/1 hrsz.-ú ingatlan

gyermekintézmény működtetése céljára

4.

Csitár Község Önkormányzata

Csitár (Nógrádgárdony) 516/2 hrsz.-ú ingatlan

temető bővítése, területrendezés céljára

5.

Fehérgyarmat Város Önkormányzata

Fehérgyarmat 026/1, 023/10 hrsz.-ú ingatlanok

víziközmű, illetve működtetéséhez szükséges telephely céljára

6.

Ózd Város Önkormányzata

Ózd 11172 hrsz.-ú ingatlan 1105/2232 tulajdoni hányada

egészségügyi alapellátás céljára

7.

Rákóczibánya Község Önkormányzata

Rákóczibánya
1 hrsz.-ú ingatlan 1/19 tulajdoni hányada

orvosi rendelő kialakítása céljára

8.

Sárbogárd Város Önkormányzata

Sárbogárd 4802/2 hrsz.-ú ingatlan

szociális bérlakás céljára

9.

Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzata

Sopron 75, 1689 hrsz.-ú ingatlanok

közoktatási feladatok ellátása céljára

Sopron 3635 hrsz.-ú ingatlan

hajléktalanok átmeneti szállása, éjjeli menedékhely, időskorúak átmeneti szállása céljára

10.

Tarnaörs Község Önkormányzata

Tarnaörs 178 hrsz.-ú ingatlan

fogorvosi rendelő céljára

2. számú melléklet a 2106/2007. (VI. 13.) Korm. határozathoz

Önként vállalt önkormányzati feladatok ellátását szolgáló kincstári vagyonba tartozó ingatlanok

Sorszám

Önkormányzat

Ingatlan/tulajdoni hányad

Feladat/cél

1.

Balatonfüred Város Önkormányzata

Balatonfüred
94 hrsz.-ú ingatlan

közpark, valamint kulturális, közművelődési funkciójú helyiségek kialakítása céljára

2.

Budapest Főváros XI. kerület Újbuda Önkormányzata

Budapest 3634 hrsz.-ú ingatlan 1592/1877 tulajdoni hányada

közművelődés és civil szervezetek működésének támogatása céljára

3.

Budapest Főváros XVI. kerületi Önkormányzat

Budapest XVI. ker. 105925/2 hrsz.-ú ingatlan

közút céljára

4.

Budapest Főváros Önkormányzata

Budapest XXII. ker. 220587 hrsz.-ú ingatlan 4/6 tulajdoni hányada

gázszolgáltatás ellátása céljára

5.

Döge Község Önkormányzata

Döge 02 hrsz.-ú ingatlan

településrendezés, bővítés céljára

6.

Felgyő Község Önkormányzata

Felgyő 0161/2 hrsz.-ú ingatlan

a természeti környezet védelme, az egészséges életmód közösségi feltételeinek elősegítése

7.

Golop Község Önkormányzata

Golop 246 hrsz.-ú ingatlan 6326/10675 tulajdoni hányada

közösségi sportlétesítmény és szabadidős park céljára

8.

Gyóró Község Önkormányzata

Gyóró 040/6 hrsz.-ú ingatlan

sport céljára

9.

Hódmezővásárhely Megyei
Jogú Város Önkormányzata

Hódmezővásárhely 0808/50/A hrsz.-ú ingatlan

településrendezés céljára

10.

Jánd Község Önkormányzata

Jánd 420/2 hrsz.-ú ingatlan

sport és kulturális rendezvények céljára

11.

Kalocsa Város Önkormányzata

Kalocsa 1350/27 hrsz.-ú ingatlan

foglalkoztatás, gazdaság- és területfejlesztés céljára

12.

Kecskemét Megyei Jogú Város Önkormányzata

Kecskemét 6270/1 hrsz.-ú ingatlan

területfejlesztés céljára

13.

Kispalád Község Önkormányzata

Kispalád 353, 372, 390 hrsz.-ú ingatlanok

sport és kulturális rendezvények céljára

14.

Markaz Község Önkormányzata

Markaz 396/4 hrsz.-ú ingatlan

vízrendezés, csapadékvíz-elvezetés céljára

15.

Mohács Város Önkormányzata

Mohács 4508 hrsz.-ú ingatlan

sport támogatása céljára

Mohács 4509, 4512 hrsz.-ú ingatlanok

területfejlesztés céljára

Mohács 3442/2 hrsz.-ú ingatlan 834/10000 tulajdoni hányada

csökkent munkaképességűek foglalkoztatása céljára

16.

Monor Város Önkormányzata

Monor 5608 hrsz.-ú ingatlan 1/4 tulajdoni hányada

bölcsőde létesítése céljára

17.

Ózd Város Önkormányzata

Ózd 1118 hrsz.-ú ingatlan 27227/28942 tulajdoni hányada

településrendezés céljára

Ózd 11560/2 hrsz.-ú ingatlan

közterület céljára

18.

Sarkad Város Önkormányzata

Sarkad 983 hrsz.-ú ingatlan

Katasztrófavédelmi Központ létesítése céljára

19.

Siklós Város Önkormányzata

Siklós 462, 463, 464 hrsz.-ú ingatlanok

hulladékudvar kialakítása céljára

20.

Sóskút Község Önkormányzata

Sóskút 299 hrsz.-ú ingatlan 6/24 tulajdoni hányada

településrendezés céljára

21.

Szarvas Város Önkormányzata

Szarvas 743, 762, 766/1, 766/2, 776, 778 hrsz.-ú ingatlanok, valamint a 779/8 hrsz.-ú ingatlan 515/2322 tulajdoni hányada

településrendezés céljára

Szarvas 727/2 hrsz.-ú ingatlan

településrendezés, természeti környezet védelme, közösségi tér biztosítása, sport-, gyermek- és ifjúsági feladatokról való gondoskodás céljára

Szarvas 779/4 hrsz.-ú ingatlan

településrendezés, természeti környezet védelme, közösségi tér biztosítása, sport támogatása céljára

22.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata

Szolnok 8791 hrsz.-ú ingatlan 1/2 tulajdoni hányada

területfejlesztés céljára

23.

Tákos Község Önkormányzata

Tákos 70 hrsz.-ú ingatlan, 295 hrsz.-ú ingatlan 6/24 tulajdoni hányada

szociálisan rászorulók támogatása céljára

Tákos 149, 278/4 hrsz.-ú ingatlanok

gazdaság és területfejlesztés céljára

24.

Tiszaeszlár Község Önkormányzata

Tiszaeszlár 499, 500 hrsz.-ú ingatlanok

vízrendezés, csapadékvíz-
elvezetés, helyi közutak, közterületek fenntartása céljára

25.

Tokaj Város Önkormányzata

Tokaj 058 hrsz.-ú ingatlan

közösségi tér biztosítása és közművelődési feladatok céljára

Tokaj 666/1 hrsz.-ú ingatlan

pedagógus bérlakás céljára

26.

Tokorcs Község Önkormányzata

Tokorcs 13 hrsz.-ú ingatlan 200/512 tulajdoni hányada

játszótér kiépítése céljára

27.

Törtel Község Önkormányzata

Törtel 1744 hrsz.-ú ingatlan 30/845 tulajdoni hányada

civil szervezetek működésének támogatása céljára

28.

Zamárdi Nagyközség Önkormányzata

Zamárdi 760/12 hrsz.-ú ingatlan

Jegenye téri szabadstrand üzemeltetése, területfejlesztés céljára

29.

Zirc Város Önkormányzata

Zirc 802/2 hrsz.-ú ingatlan

kistérségi alapellátás bővítése céljára

3. számú melléklet a 2106/2007. (VI. 13.) Korm. határozathoz

Egyéb, önkormányzat által ellátott közfeladat biztosítását szolgáló kincstári vagyonba tartozó ingatlanok

Sorszám

Önkormányzat

Ingatlan/tulajdoni hányad

Feladat/cél

1.

Aggtelek Község Önkormányzata

Aggtelek 287/2, 287/3 hrsz.-ú ingatlanok

házhelyek kialakítása céljára

2.

Bakonybél Község Önkormányzata

Bakonybél 271 hrsz.-ú ingatlan 6/12 tulajdoni hányada

lakótelek értékesítése céljára

3.

Budapest Főváros XXIII. kerület Soroksár Önkormányzata

Budapest XXIII. ker. 184295/1, 184295/2, 184297/1, 184297/2, 184299/1, 184299/2, 184299/3, 184299/4 hrsz.-ú ingatlanok

zagytér létesítése céljára

4.

Ózd Város Önkormányzata

Ózd 11172/B hrsz.-ú ingatlan, 11172 hrsz.-ú ingatlan 1105/2232 tulajdoni hányada

egészségügyi alapellátás, nem lakáscélú hasznosítás (iroda) céljára

5.

Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata

Pécs 01432 hrsz.-ú ingatlan

repülőtéri, rádió, navigációs, irányítástechnikai eszköz (NDB adó) működtetése céljára

1

Megjelent: Határozatok Tára 2007. évi 28. szám.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére