BÜ BH 2007/216
BÜ BH 2007/216
2007.07.01.
Kényszerintézkedések – így az előzetes letartóztatás – alkalmazása esetén a törvényes feltételek megállapíthatósága mellett azt is vizsgálni kell, hogy az eljárás célja kisebb korlátozással járó cselekménnyel biztosítható-e [Be. 60. §, 137. § (1) és (2) bek., 327. § (2) bek.].
A 2002. március 8. napjától 2002. május 26. napjáig előzetes fogva tartásban, majd 2002. május 27. napjától 2005. július 1. napjáig lakhelyelhagyási tilalom alatt álló, 2005. július 1. napja óta ismét előzetes letartóztatásban lévő Zs. Z. II. r. és Zs. G. III. r. vádlottakat a B. Megyei Bíróság az ítéletével 2 rb. fajtalanság, vagy közösülés végett elkövetett emberkereskedelem bűntettében mint társtetteseket mondta ki bűnösnek. Ezért őket – egyenként – 3 év 6 hónap börtönbüntetésre és 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A megyei bíróság az ítélet 2005. július 1. napján történt kihirdetését követően meghozott végzésével a vádlottak előzetes letartóztatását – a Be 327. § (2) bekezdésében írt okból – az eljárás jogerős befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig elrendelte.
A végzést a Sz.-i Ítélőtábla 2005. július 27. napján helybenhagyta. Döntését a következőkkel indokolta: ,,irányadó abban a bírói gyakorlat, hogy a 3 évet meghaladó tartamú szabadságvesztés kiszabása esetén az elkövetett bűncselekmény jellegétől is függően – a kedvezőbb személyi körülmények mellett is – a szabadságvesztés súlyos tartamára figyelemmel fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye. Ennek megállapítására az ítélkezési tapasztalatok adnak kellő alapot.''
A vádlottak védője – a fellebbezések folytán időközben a Sz.-i Ítélőtáblához került ügyben – a vádlottak megváltozott személyi körülményeire hivatkozással az előzetes letartóztatás megszüntetése, másodlagosan lakhelyelhagyási tilalom elrendelése érdekében részletesen indokolt indítványt nyújtott be.
A Sz.-i Ítélőtábla a 2005. december 1. napján meghozott végzésével a védelmi indítványt elutasította.
Ezt a korábbi határozatára visszautalva, – a fentebb idézőjelben írtakat megismételve – indokolta. Kifejtette még, hogy a védelem által becsatolt okiratok tartalma – nevezetesen a II. r. vádlott élettársának a szülése, a III. r. vádlott egészségi állapota sem indokolja az előzetes letartóztatás megszüntetését. ,,Köztudomású, hogy a nem kirívóan súlyos állapotot jelentő bronchitis, hypertónia és krónikus lumbágó, valamint a megkérdőjelezett személyiségzavar nem olyan akkut vagy krónikus jellegű megbetegedés, illetve állapot, melyek karbantartása a fogva tartás körülményei között ne lenne biztosítható.''
Az ítélőtábla utóbb megjelölt végzése ellen a vádlottak és védőjük jelentettek be fellebbezést, melyet a védő és a III. r. vádlott írásban is indokolt.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában a sérelmezett határozat helybenhagyását indítványozta.
A fellebbezések alaposak, a végzés indokai több okból is tévesek.
Olyan országos bírói gyakorlat ugyanis nem alakult ki, miszerint a három évet meghaladó szabadságvesztés – a cselekmény jellegétől függően – már olyan súlyos tartamú büntetés lenne, amely mellett a kedvező személyi körülmények ellenére is a szökés, elrejtőzés veszélyével mindig számolni kell. Ilyen bírói gyakorlat kialakulásáról még a régebbi eljárási törvény kapcsán sem lehet beszélni. Már a korábbi gyakorlat is a Legfelsőbb Bíróság (BH 1987/306. számú) eseti döntésében adott azon iránymutatást követte, miszerint a szökés vagy elrejtőzés veszélyét mindig konkrétan kell vizsgálni az előzetes letartóztatás elrendelése, vagy megszüntetése szempontjából, arra önmagában a kiszabott büntetés mértékéből nem lehet következtetni.
Tévedett tehát az ítélőtábla, amikor a végzésében ezzel ellentétes megállapítást tett.
Mindemellett teljesen figyelmen kívül hagyta, hogy az 1998. évi XIX. törvény az előzetes letartóztatás jogintézményét újraszabályozta. A Be. 60. §-a – az ügyben eljáró minden hatóság számára – általános főszabályként írja elő, ha e törvény a kényszerintézkedések alkalmazása esetén az érintett személy alkotmányos jogainak korlátozását megengedi, az ilyen cselekmény elrendelésének az egyéb feltételek megléte mellett is csak akkor van helye, ha az eljárás célja kisebb korlátozással járó más cselekménnyel nem biztosítható. Ezt az elvet – a kényszerintézkedés tárgyában történő határozathozatalkor – mindig mérlegelni kell.
Tévedett továbbá, amikor a nem jogerősen kiszabott 3 év 6 hónap büntetésből kiindulva, – és az ügyben semmi más konkrét körülményt fel nem hozva – a vádlottaknál a legszigorúbb kényszerintézkedést fenntarthatónak látta.
A nem jogerős ítéletből megállapíthatóan mindkét vádlott büntetlen előéletű, állandó bejelentett lakással rendelkezik. A II. r. vádlott letartóztatása előtt egy sörözőt vezetett, havi nettó jövedelme 2-300 000 forint volt, élettársi kapcsolatban élt. A III. r. vádlott a családi autókölcsönző cégben dolgozott, havi 100 000 forintos jövedelme volt, ugyancsak élettársi kapcsolatban élt.
A vádlottak – akik testvérek – a terhükre megállapított egy mozzanatos cselekményt 2001 decemberében követték el két sértett sérelmére. Az eljárás döntő tartama alatt és igen hosszú ideig – több mint három évig – lakhelyelhagyási tilalom alatt álltak.
A fellebbezéseknek – a résziratokból nem cáfolható – indokai szerint a lakhelyelhagyási tilalmat nem szegték meg, mindig a hatóság rendelkezésére álltak.
Terhükre fellebbezést az ügyész nem jelentett be.
A nem jogerős ítélet a feltételes szabadság kedvezményéből nem zárta ki őket.
Az eljárás kezdetén több mint két hónapot, a nem jogerős ítélet kihirdetésétől számítva a mai napig további közel hét hónapot voltak eddig fogva. Ennek a szabadságvesztésbe történő kötelező beszámítása mellett – a velük szemben alkalmazott büntetés – még annak teljes letöltése esetén sem tekinthető – de a sérelmezett végzés meghozatalakor sem volt tekinthető – olyan súlyosnak, ami a vádlottak taglalt kedvező személyi körülményei, s az eljárás tartama alatt tanúsított magatartása mellett kellő alapot ad – illetve adott – a legszigorúbb kényszerintézkedés fenntartására. Mindemellett – okirattal igazoltan – a II. r. vádlott élettársa 2006 februárjában a II. r. vádlottól gyermeket vár. A III. r. vádlott – a támadott végzésben felsorolt – különböző betegségekben szenved. Ezek a körülmények szintén a szökés, elrejtőzés ellen hatnak. A betegségeket illetően megjegyzendő, hogy azoknak a fogva tartás körülményei közötti kezelhetőségére az ítélőtábla megalapozatlanul, nem szakvéleményre, hanem a köztudomásra utalva hivatkozott.
A fentebb kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a sérelmezett végzést a Be. 372. §-ának alkalmazásával megváltoztatta. Az előzetes letartóztatással elérni kívánt célt enyhébb kényszerintézkedéssel, – a Be. 137. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott – lakhelyelhagyási tilalommal is elérhetőnek látta.
(Legf. Bír. Bkf. I. 69/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás