BÜ BH 2007/217
BÜ BH 2007/217
2007.07.01.
I. A büntetőeljárási törvény nem ad lehetőséget az őrizetbe vett terhelt ugyanabban az ügyben történt tanúkénti kihallgatására – Az ily módon felvett tanúvallomás bizonyítékként nem értékelhető [Be. 126. § (1) bek., Be. 78. § (4) bek.].
II. Szakértőként csak az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium névjegyzékében szereplő igazságügyi szakértő rendelhető ki – Az ettől való eltérést a törvény csak akkor engedi meg, ha igazságügyi szakértő kirendelése nem lehetséges [Be. 102. § (1) bek.].
A megyei bíróság C. É. vádlott bűnösségét nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntettében állapította meg, s ezért őt 14 évi fegyházra és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Az elsőfokú bíróság rendelkezett a bűnjelekről és kötelezte a vádlottat a felmerült bűnügyi költség megfizetésére.
A megyei bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott semmilyen kóros elmeállapotban nem szenved, amely kizárná, vagy korlátozná őt abban, hogy cselekménye társadalomra veszélyes voltát felismerje és hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék. A vádlott korlátozott anyagi lehetőségekkel rendelkezett, ennek ellenére lakóhelyén rendszeresen játékgépezett és vesztett. Emiatt folyamatosan anyagi nehézségekkel küszködött, ismerőseitől kisebb-nagyobb összegeket kért kölcsön.
2005. június 23. napján a vádlott K. városban az N. presszóban játszott nyerőautomatákon és vesztett. Emiatt az egyik ott dolgozótól 40 000 forintot kért kölcsön azzal, hogy a pénzt még aznap este visszafizeti. A presszó alkalmazottjának B. M.-ként mutatkozott be és ezt a nevet egy számolócédulára is felírta. Leírta azt is, hogy 40 000 forinttal tartozik a presszó alkalmazottjának. A vádlottnak egyébként pénze nem volt, hogy tartozását rendezze.
Másnap, 2005. június 24. napján a vádlott lányával együtt a lakóhelye közelében lévő hírlap-árusító pavilonhoz ment. Miután adóssága kifizetésére nem volt pénze, elhatározta, hogy tartozását bűncselekmény útján szerzett anyagi javakkal fogja rendezni. A hírlap-árusító pavilonban ekkor L.-né. M. I. sértett dolgozott. A pavilonban volt ekkor még a sértett egyik ismerőse, akivel együtt kávézott. A vádlott és leánya a pavilon előtt várakoztak, amíg a sértett ismerőse kávéját elfogyasztva 8 óra 35 perc körül el nem távozott. Ekkor C. É. vádlott DVD lemezek vásárlására hivatkozva a pavilonba ment, míg lánya odakint várakozott.
A vádlott a pavilonban, kihasználva azt, hogy a sértett nem figyelt rá, magához vett 2 db egyenként 270 cm hosszúságú és 2 mm átmérőjű PVC borítású zsineget, amelyeket az újságoknak a kirakatban történő rögzítésére használtak. A terhelt a zsinegeket négyszeresen összefogta és a neki háttal álló sértett nyakába vetve, azt ölési szándékkal, közepes erővel, elölről hátrafelé két oldalról húzni kezdte. Miután a vádlott által kifejtett húzóerő nem volt folyamatos, az esetenként gyengült, a sértettnél a klinikai halál állapota hosszabb haláltusát követően megközelítően 5-10 perc alatt, körülbelül 8 óra 45 perckor állt be.
Ezt követően a vádlott magához vett 16 darabnál több, de pontosan meg nem határozható számú mobiltelefon-feltöltőkártyát, valamint a kasszában talált, pontosan meg nem határozható kisebb összegű készpénzt és az újságos- pavilon bejárati ajtaját bezárva a helyszínt elhagyta.
Az elvitt kártyákból 4 db Vodafon, 2 db Dominó és 10 db Pannon feltöltőkártyát, összesen 55 000 forint értékben még aznap délelőtt 10-11 óra körüli időben tartozása biztosítékaként átadott az N. presszó üzemeltetőjének azt állítva, hogy ilyen kártyákkal kereskedik.
A nyomozó hatóság a 16 db kártyát lefoglalta és az újságospavilont üzemeltető kft.-nek kiadta, így a kár részben megtérült.
A sértett halála agybénulás miatt következett be, a kétoldali közös fejverőerek leszorítása következtében.
A megyei bíróság ítélete ellen az ügyész a vádlott terhére a büntetés súlyosítása végett, a vádlott és védője elsősorban felmentés, másodsorban enyhítés végett jelentett be fellebbezést.
A fellebbviteli főügyészség a vádlott terhére bejelentett ügyészi fellebbezést visszavonta és a tényállás kisebb körű kiegészítése mellett az elsőfokú ítélet helybenhagyására tett indítványt.
A vádlott védője a fellebbezést a másodfokú eljárás során kizárólag a büntetés enyhítése érdekében tartotta fenn.
A másodfokú bíróság a védelmi fellebbezések alapján eljárva az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző eljárást a Be. 348. § (1) bekezdés alapján felülbírálta és ennek alapján megállapította, hogy a megyei bíróság a perrendi szabályoknak megfelelően folytatta le a bizonyítási eljárást, a tényállást a szükséges mértékben felderítette, a bizonyítékokat beszerezte és értékelte. Megállapította azonban azt is, hogy a megyei bíróság a bizonyítékok értékelése során eljárási szabályt sértett, amikor bizonyítékként értékelte C. É. vádlott tanúvallomását. A Be. 126. § (1) bekezdése szerint az őrizetbe vétel a terhelt szabadságának átmeneti elvonása. Az őrizetbe vételt a nyomozó hatóság határozattal rendeli el, a határozatnak tartalmaznia kell – több más adat mellett – a gyanúsítás alapjául szolgáló cselekmény lényegét. Az őrizetbe vételt megalapozó tényeket, körülményeket a határozat indokolásában kell rögzíteni. Az őrizetbe vétel kapcsán a büntetőeljárási törvény mindenhol terheltet említ. Az a személy tehát, akit őrizetbe vettek terhelti pozícióba kerül és az őrizetbe vételt elrendelő határozat közlésével tudomást szerez arról is, hogy milyen bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják. Miután ugyanabban a büntetőeljárásban egy adott időpontban minden személy csupán egyféle pozíciót foglalhat el, ezért a már őrizetbe vett terhelt kizárólag gyanúsítottként hallgatható ki. Tanúkénti kihallgatására a büntetőeljárás-jog rendelkezései nem adnak lehetőséget. Az ilyen személy tanúkénti kihallgatására csak akkor kerülhet sor, ha az őrizetbe vett személlyel szemben a büntetőeljárást megszüntetik, vagy más ügyben rendelték el őrizetbe vételét.
Az elsőfokú bíróság pontosan és részletesen feltárta azokat a körülményeket és előzményeket, amelyek után C. É. vádlott őrizetbe vételére 2005. június 25. napján 20 óra 05 perckor került sor. Ettől az időponttól kezdve C. É. vádlott terhelti pozícióba került, tanúkénti kihallgatására ezért 2005. június 25. napján 20 óra 56 perckor nem kerülhetett volna sor. Miután kihallgatására az eljárási törvénybe ütköző módon került sor, ezért a tanúvallomást a Be. 78. § (4) bekezdése alapján bizonyítékként értékelni nem lehet.
Ugyanilyen okok miatt nem lehet bizonyítékként értékelni C. É. terhelt és S. I., valamint T. K. tanúk közötti szembesítés során elhangzottakat sem, mert az részben C. É. terhelt tanúvallomását tartalmazza.
Miután a bírósági tárgyaláson C. É. vádlott és S. I., illetve T. K. tanúk szembesítésére sor került, ezért ez az eljárási szabálysértés nem volt lényegi kihatással a bűnösség megállapítására.
További eljárási szabálysértésként értékelte a másodfokú bíróság, hogy a nyomozás során olyan személy adott írásszakértői véleményt, aki írásszakértőként nem szerepel az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium által vezetett nyilvántartásban. K. Gy. igazságügyi nyomszakértő, igazságügyi szakértőként tehát nem tartozik kompetenciájába az ügyben lefoglalt elismervény írásszakértői vizsgálata. A Be. 102. (1) bekezdése értelmében a bíróság, az ügyész, illetőleg a nyomozó hatóság a szakértői névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértőt, illetőleg szakvélemény adására feljogosított gazdasági társaságot, szakértői intézményt, vagy külön jogszabályban meghatározott állami szervet, intézményt, szervezetet rendelhet ki szakértőként. Ettől csak akkor lehet eltérni, ha az ilyen szakértő kirendelése nem lehetséges.
Az igazságügyi szakértői névjegyzékben 69 írásszakértő szerepel, akik közül többen is dolgoznak a megyei rendőr-főkapitányság illetékességi területén, vagy annak közelében. Így nem lett volna akadálya annak, hogy a hatóság a névjegyzékbe bejegyzett szakértőt rendeljen ki a szükséges vizsgálat elvégzéséhez. Miután ez nem történt meg, ezért a nyomozati iratoknál található vélemény az ügyben csak, mint okirati bizonyíték használható fel, nem tekinthető szakvéleménynek.
Az eljárás során C. É. vádlott nem tagadta, hogy az ügyben lefoglalt elismervény – amelyre valótlanul B. M. nevét és valótlan lakcímet írt, – tőle származik – ezt a tényt tanúvallomások is megerősítették. Így alapvetően nem volt szükséges szakértő bevonása annak megállapítására, hogy az inkriminált kézírás a vádlottól származik-e.
A másodfokú bíróság megállapította, hogy a fenti eljárási szabálysértések azonban az eljárás lefolytatására, a bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, illetőleg a büntetés kiszabására lényeges kihatással nem voltak, így ezek nem indokolták a Be. 375. § (1) bekezdés alapján az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését.
A fentieken túlmenően a másodfokú bíróság megállapította, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás mentes a Be. 351. § (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól, az a bizonyítékok okszerű mérlegelésén alapul. Az elsőfokú bíróság indokolási kötelezettségének mindenben eleget tett. Részletesen számot adott bizonyítékokat értékelő tevékenységéről, arról, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el a vádlott bűnösségét tagadó védekezésével szemben.
A megállapított tényállásból a megyei bíróság okszerűen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére és az elkövetett cselekmény minősítése is megfelel az anyagi jogszabályoknak. A büntetés kiszabását meghatározó tényezőket az elsőfokú bíróság helyesen ismerte fel és súlyuknak megfelelően értékelte. További enyhítőként értékelte a másodfokú bíróság a vádlott megromlott egészségi állapotát. Ugyanakkor súlyosítóként értékelte a hasonló, játékszenvedélyből származó pénzszerzési kényszeren át a minősített emberölésig vezető bűncselekmények elszaporodottságát.
Mindezek alapján a megyei bíróság a bűnösségi körülmények megfelelő értékelésével jutott arra az álláspontra, hogy a vádlottal szemben a határozott ideig tartó szabadságvesztés-büntetés felső határának a közeli tartamában szükséges a büntetést kiszabni. Ennél enyhébb büntetés nem állna arányban a vádlott által elkövetett cselekmény súlyával és nem felelne meg a Btk. 37. §-ában megfogalmazott büntetési céloknak sem.
Erre tekintettel a másodfokú bíróság a büntetés lényeges enyhítésére lehetőséget nem látott és az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 371. § (1) bekezdés alapján helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bf. I. 199/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás