BÜ BH 2007/218
BÜ BH 2007/218
2007.07.01.
I. A jogszabályok értelmezése – a jogszabályi formában megjelenő ún. technikai normák kivételével – a bíróság, nem pedig a szakértő feladata. A szakértő jogértelmezésétől a bíróság – a más szakértő kirendelését vagy újabb szakvélemény beszerzését mellőzve – szabadon eltérhet [Be. 99. § (1) bek.].
II. Az ún. keretdiszpozíciókat tartalommal kitöltő jogszabályok felsorolása, értelmezése nem ténykérdés, attól a felülbírálatot végző bíróság szabadon – a Be. 352. §-ában, illetve a Be. 388. §-ban írt korlátozástól mentesen – eltérhet [Be. 258. § (3) bek. e) pont, 352. § és 388. §].
III. Az építési műszaki ellenőr nem felel az építkezés biztonságos lefolyásáért, a munkavédelmi előírások betartásáért – Ha a kivitelezés előbbrevitelét közvetett módon szolgáló segédszerkezet (zsaluzat, állványzat) összeomlása idézi elő a balesetet, a műszaki ellenőr büntetőjogi felelőssége nem állapítható meg [Btk. 171. § (1) bek. és (2) bek. a) pont; Be. 6. § (3) bek. a) pont és Be. 331. § (1) bek.].
Az elsőfokú bíróság az I. r. vádlottat maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt 120 000 forint pénzbüntetésre ítélte, míg II. r. vádlottat 2 évre próbára bocsátotta.
A megállapított tényállás rövid lényege a következő:
Az I. r. vádlott ipari iskolát végzett; szakképzettsége ács-állványozó. Egy építőipari cég ügyvezető igazgatójaként havi 76 000 forint jövedelemmel rendelkezik.
A II. r. vádlott műszaki egyetemet végzett; mérnöki képesítése mellett műszaki ellenőri tevékenység folytatására is jogosult. Ügyvezetője az általa alapított betéti társaságnak, jövedelme havi 120 000 forint.
A megrendelő 2003. évi augusztus hó 21. napján kötött vállalkozási szerződést az ,,F.'' Szerelőipari Részvénytársasággal egy konferenciaközpont megépítésére. A megrendelő műszaki ellenőre 2003. évi szeptember hó 17. napján kelt megállapodás alapján a II. r. vádlott lett. Feladata a szerződés szerinti kivitelezés folyamatos és rendszeres ellenőrzése volt; különösen az, hogy az építmény részei, szerkezetei, valamint a beépített anyagok és technológiai megoldások megfeleljenek az engedélyezési tervekben foglaltaknak, a szabványoknak és a hatósági előírásoknak.
Ezt követően az ,,F.'' Rt. megkezdte a kivitelezést, amelynek során egy alvállalkozói megállapodás keretében az I. r. vádlott kapott megbízást a konferenciaközpont zsaluzási munkáinak az elvégzésére. Az építkezés műszaki irányítását az I. r. vádlott végezte, annak ellenére, hogy a felelős műszaki vezetői névjegyzékbe történő felvétel hiányában erre nem lett volna jogosult.
Az I. r. vádlott a munkaterületet a 2003. évi október hó 31. napján vette át, majd kevéssel később – a szerződésben vállalt határidő közelsége miatt – a teljesítésbe bevonta az ,,F. és T.'' Betéti Társaságot. Az állványzatot ténylegesen ez utóbbi cég állította össze. Ennek megkezdésekor azonban a földszinti aljzat betonozása még nem készült el teljesen, így a födémtámaszokat részben tömörítetlen földes talajra, padlódeszkákra kellett elhelyezni.
További problémát okozott az, hogy a megküldött födémtámaszok – az eredetileg kért hat méter helyett mindössze három méter hosszúságúak voltak. A szükséges eszközök térítésmentes kiszállításának a bevárása helyett az I. r. vádlott a fentebb részletezett hiányosságok ellenére hozzájárult a meglévő szerkezeti elemek kétszintes elhelyezéséhez. Így az ,,F. és T.'' Bt. alkalmazottai az alsó oszlopsorra tartógerendát raktak, majd vízszintes merevítés nélkül arra szerelték fel az újabb háromméteres támaszt. Így a felső sori födémtámaszok támasztólábak nélkül maradtak, a hossz- és keresztirányú tartók ún. túlnyújtása, illetve azok rögzítése pedig nem volt megfelelő.
E zsaluzat 2003. december 11-én készült el. Ekkor a II. r. vádlott ellenőrizte a födém vasalását, majd a műszaki naplóba történő bejegyzéssel engedélyezte a betonozás megkezdését.
Ezt a helyszínen jelen lévő munkavállalók oly módon végezték el, hogy a zsaluzatra feljuttatott híg betont kéziszerszámokkal terítették el. A beton súlya alatt azonban a földes talajra elhelyezett födémtámaszok megsüllyedtek, majd összedőltek; az állványzaton lévő sértettek pedig a mélybe zuhantak. A baleset következtében Gy. L. maradandó fogyatékosság hátrahagyásával, Gy. G. nyolc napon túl, illetve Á. B. és N. F. sértettek nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedtek.
A baleset az Építőipari Kivitelezési Biztonsági Szabályzat kiadásáról szóló 32/1994. (XI. 10.) IKM rendelet 10. pontjában – a zsaluzatok és alátámasztó állványok szakszerű összeszerelésével kapcsolatosan – megfogalmazott előírások megszegésére volt visszavezethető. Ezzel összefüggésben történt meg I. r. vádlott büntetőjogi felelősségének a megállapítása, míg II. r. vádlott elmarasztalására az építési műszaki ellenőri tevékenységről szóló 158/1997. (IX. 26.) Korm. rendelet szabályainak az értelmezése alapján került sor.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az I. r. vádlott és védője, valamint II. r. vádlott és védője jelentett be fellebbezést.
A másodfokú bíróság a jogorvoslatokkal megtámadott határozatot annyiban változtatta meg, hogy II. r. vádlottat az ellene emelt maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének a vádja alól felmentette. Érvelése szerint a fentebb megjelölt rendelet előírásainak az egybevetéséből a műszaki ellenőr felelőssége nem vezethető le. A II. r. vádlott – az elsőfokú bíróság álláspontjától eltérően – mindössze az építmény megvalósulására irányuló építési szerelési munka szakszerűségének az ellenőrzésére volt köteles. Ezért – figyelemmel arra, hogy az eldöntendő kérdést nem ténybeli, hanem jogi természetűnek ítélte meg – az újabb szakértő bevonására irányuló bizonyítási indítványt is elutasította.
A másodfokon eljárt bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést II. r. vádlott felmentése miatt, büntetőjogi felelősségének a megállapítása és intézkedés alkalmazása érdekében.
A fellebbviteli főügyészség átiratában, illetve a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján az ügyészi fellebbezést módosított tartalommal tartotta fenn, és a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezésére tett indítványt.
A harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet a Be. 387. § (1) bekezdése alapján az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül, melynek a Be. 349. § (1) bekezdése értelmében – figyelemmel a Be. 385. §-ban foglaltakra – nem volt tárgya a másodfokú ítéletnek az I. r. vádlottra vonatkozó része.
Az első- és másodfokú eljárás lefolytatására a perrendi szabályok megtartásával került sor: a másodfokú bíróság a Be. 352. § (2) bekezdésében felsorolt megalapozatlansági hibáktól és hiányosságoktól mentes tényállást állapított meg. Ezért a Be. 388. § (1) bekezdés alapján irányadó volt a harmadfokú eljárásban is.
A fellebbviteli főügyészség álláspontja szerint az ügy megítélése szempontjából különös jelentőséggel bíró jogszabály, az építési műszaki ellenőri tevékenységről szóló 158/1997. (IX. 26.) Korm. rendelet előírásainak az értelmezése különleges szakértelmet igényel. Ezért e jogi norma tartalmának a tisztázásához – a Be. 99. § (1) bekezdésben írtak folytán – szakértő szükséges. Ez okból a másodfokú bíróság ítéletének tényállását felderítetlennek találta; döntően arra visszavezethetően, hogy az további bizonyítás nélkül tért el az elsőfokú bíróság büntetőjogi felelősséget megállapító határozatától attól, amely – a vádhatóság meglátása szerint – az igazságügyi építési és műszaki szakértőnek a fentebb említett rendelethez fűzött jogértelmezésén alapult.
A harmadfokú bíróság a fellebbviteli főügyészség álláspontjával nem értett egyet.
Megítélése szerint határozott különbséget kell tenni a bíróság ítélkezési tevékenységének két alapvető területe – a ténymegállapítás, illetve a megállapított tények jogi értékelése, a jogi következtetések levonása – között. Míg ugyanis az első esetben a különböző tartalmú bizonyítékok egybevetésére, megszerzésük törvényességének vizsgálatára, valóságtartalmuknak, bizonyító erejüknek a logika szabályai szerinti mérlegelésére, és ennek eredményeként tények megállapítására kerül sor; addig a jogi értékelés a valónak már elfogadott fizikai és tudati tényeknek a jogi normával történő egybevetését, a norma szövegével történő megfeleltetését jelenti (BH 2005/167. számú eseti döntés indokolása).
E különbségtételnek tükröződnie kell a határozat-szerkesztés során is. A Be. 258. § (3) bekezdésének a helyes értelmezése szerint a bíróság ténymegállapításait a bizonyítékok számbavétele és értékelése követi, megelőzve a – jogi következtetések és azok helyességét alátámasztó érvek kifejtésének a helyéül szolgáló – jogi indokolást.
A megállapított tényeket a büntetőügyekben ítélkező bíróságnak általában csak az anyagi büntetőjog normáival, az esetek döntő többségében csak a Btk. rendelkezéseivel kell egybevetnie.
Alapvetően más azonban a helyzet azokban az esetekben, amikor a Btk. Különös Részének egyes tényállásait más jogágakba tartozó jogszabályok töltik ki tartalommal (ún. keretdiszpozíciók). Ilyen bűncselekmény a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés is, ha a foglalkozás alapvető előírásai – ahogyan az a jelen ügyben is történt – jogi normákban, jogszabályokban öltenek testet.
Ezekben az esetekben a Be. 258. § (3) bekezdés e) pontja szerinti jogi értékelés, a jogi következtetések levonása két szinten valósul meg. Az első fázisban a ténymegállapításokat kell az igazgatási jogszabály rendelkezéseivel egybevetni, s csak ezt követően lehet állást foglalni abban a kérdésben, hogy a szóban forgó cselekmény megvalósította-e valamely keretdiszpozíció törvényi tényállását. Mindez azonban nem befolyásolja azt, hogy mindkét szinten jogi értékelés, nem pedig ténymegállapítás történik; következésképpen az erre vonatkozó érvek kifejtésének a jogi indokolás körében van helye.
Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a keretjogszabályokra vonatkozó jogi állásfoglalások a felülbírálatot végző másod- és harmadfokú bíróságot semmilyen formában nem kötik; azoktól a Be. 352. §-ában, illetve a Be. 388. §-ában írt korlátozásoktól mentesen eltérhetnek, illetve az eltérés a megalapozatlanság kérdését nem is veti fel.
Miután a jelen ügyben nem ténykérdésekről volt szó, ezek értelmezése nem is szakértői feladat. Utalt a harmadfokú bíróság arra, hogy az ítélkezési gyakorlat a jogszabályi formában megjelenő ún. technikai normákat – a vizsgált szempontból – nem tekinti jogszabálynak, ebben a körben tehát szakértő közreműködésére sor kerülhet. Az építési műszaki ellenőri tevékenységről szóló 158/1997. (IX. 26.) Korm. rendelet azonban bizonyosan nem tartozik ide.
A Be. 99. § (1) bekezdése értelmében szakértőt akkor kell igénybe venni, ha a bizonyítandó tény megállapításához vagy megítéléséhez különleges szakértelem szükséges.
Nyilvánvalóan nem értelmezhető e rendelkezés akként, hogy a szakértő feladata a jogszabály – bíróság helyett történő – értelmezése volna. A több évtizede töretlennek tekinthető ítélkezési gyakorlat szerint a szakértő nem vállalkozhat a szakvéleményében jogi kérdések megválaszolására, illetve más megközelítésben a bíróság nem bízhatja rá a fentebb érintett jogi kérdések eldöntését. Ez ugyanis végső soron az ítélkezés feladatának [Be. 12. § (1) bek.] az átruházását jelentené.
Természetesen nem lehet kizárni, hogy egy szakvéleményben a ténybeli és a jogi elemek együttesen legyenek jelen; akár azért, mert a szakértő egy jogilag szabályozott környezetben tanúsított emberi magatartást vizsgál, akár más okból, mert szerepét félreértelmezve a jogi felelősség kérdésében is állást foglal. Ez utóbbi történt jelen esetben is.
Mindez azonban nem jelenti azt, hogy ezek a jogi előfeltevések, értelmezések az eljárásjogi értelemben vett szakvélemény részei volnának. Azoktól a bíróság a Be. VII. Fejezet IV. Címében szabályozott eljárás lefolytatása nélkül, más szakértő kirendelését vagy újabb szakvélemény beszerzését mellőzve szabadon eltérhet.
A jelen ügyben különleges szakértelmet igénylő kérdés annak eldöntése volt, hogy a zsaluzat milyen okból omlott össze, építése során milyen szakmai és balesetvédelmi szabályokat sértettek meg, s ennek ismeretében a födémtámaszok süllyedése és a keresztirányú tartók elmozdulása hogyan lett volna megelőzhető. Nem képezhette azonban a szakértő feladatát annak megválaszolása, hogy a fentebb felsorolt hiányosságokért K. L. II. r. vádlott tartozik-e büntetőjogi felelősséggel.
Ennek megfelelően helyesen járt el az elsőfokú bíróság, amikor az építési-műszaki szakvélemény ezen részét figyelmen kívül hagyta, illetve egy másik szakértő kirendelésére, a jogszabály értelmezésére irányuló bizonyítási indítványt elutasította. Helytállóan foglalt állást a másodfokú bíróság is, a baleset vonatkozásában felvetődő büntetőjogi felelősség meghatározását jogkérdésnek tekintette.
Mindez egyúttal azt is jelenti, hogy az ún. keretdiszpozíciókat tartalommal kitöltő jogszabályok felsorolása, tartalmuk ismertetése, értelmezése, az azok megsértésére, illetve betartásukra vonatkozó következtetések levonása nem az ítélet tényállásában, hanem annak jogi indokolásában történik.
A harmadfokú bíróság ezért az elsőfokú bíróság ítéletének ilyen irányú okfejtését a jogi indokolás részének tekintette.
A harmadfokú bíróság a másodfokú bíróság álláspontjával anyagi jogi értelemben is maradéktalanul egyetértett.
II. r. vádlott az általa kötött megbízási szerződésben a b.-i
építkezés műszaki ellenőri feladatainak az elvégzésére, ezen belül – a teljes szállásépületre, a konferenciaközpontra, a közművekre és a kertészetre, a meglévő épületekre és a magasfeszültségű vezeték kiváltására, valamint a trafó építésére kiterjedő – kivitelezési, átalakítási és felújítási munkák lebonyolítására vállalt kötelezettséget. Hangsúlyozottan azonban úgy, hogy a megbízás nem terjedt ki a mobil berendezések műszaki ellenőrzésére. A felek szerződési akaratát tükröző megállapodás nem állt ellentétben a jogszabályok – köztük az építési műszaki ellenőri tevékenységről szóló 158/1997. (IX. 26.) Korm. rendelet (továbbiakban R.) – előírásaival sem.
Legáltalánosabb értelemben az építési műszaki ellenőr – a R. 2. § (1) bekezdése értelmében – az építtető helyszíni képviseletét látja el. Oly módon, hogy – figyelemmel a R. 2. § (2) bekezdésére – az építmény megvalósítására irányuló építési-szerelési munka teljes folyamatában elősegíti és ellenőrzi a vonatkozó jogszabályok, hatósági előírások, szabványok, szerződések, valamint az építésügyi hatóság, illetve az építmény létesítését engedélyező hatóság által jóváhagyott építészeti műszaki terv betartását.
Feladata tehát az építési szerelési munka szakszerűségének a figyelemmel kísérése: az 51/2000. (VIII. 9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet 2. § 4. pontja alapján – a technológiai szerelés kivételével – minden olyan teljes körű vagy szakági munka ellenőrzése, amelynek közvetlen célja az építmények, építményrészek megépítése, bővítése, korszerűsítése, felújítása, átalakítása, helyreállítása, karbantartása és javítása, illetőleg lebontása.
E fogalmi meghatározásba a mobil berendezésnek minősülő állványzat nem illeszthető be. Az ugyanis az építkezés előbbrevitelét közvetett módon szolgáló segédeszköz; olyan fémelemekből készített tartószerkezet, amelyet az alagsor feletti födém betonozása céljából, ideiglenesen állítottak össze. Teherbíró képességének a vizsgálata így nem tartozott II. r. vádlott tevékenységi körébe.
Amint az az építési naplóba még a baleset bekövetkezése előtt tett bejegyzéséből megállapítható: a II. r. vádlott jogszabályon alapuló és szerződésben vállalt kötelességének megfelelően a betonozás megkezdése előtt mindössze a vasalás szakszerűségét, az acélbetétek kellő szél- és oldaltávolságát ellenőrizte. Jogi felelősséggel ugyanis az épület terveknek megfelelő, kellő minőségű és szakszerű felépítéséért tartozott.
Büntetőjogi felelőssége csak akkor volna megállapítható, ha foglalkozása szabályainak szándékos vagy gondatlan megszegésére visszavezethetően a konferenciaközpont a fenti követelményeket ki nem elégítő módon készült volna el, és ennek folyamányaként állt volna elő közvetlen veszélyhelyzet, történt volna baleset.
Jelen esetben azonban nem ez történt, a sértettek sérülései nem ezen okozati lánc folytán keletkeztek.
Az építési-szerelési munka biztonságos lefolyásáért az 1997. évi LXXVIII. törvény 40. § (2) bekezdése alapján a műszaki vezető felel. Az a személy, aki – az 51/2000. (VIII. 9.) FVM-GM-KöViM együttes rendelet 2. § 7. pontja értelmében – az egész munkafolyamatot irányítja; így végső soron azt is, hogy az építési tevékenység megfeleljen a szakmai, minőségi és biztonsági előírásoknak.
Márpedig ez utóbbi feladatokat II. r. vádlott nem láthatta el: műszaki ellenőri megbízatásával a fenti rendelet 6. § (4) bekezdés alapján a műszaki vezetői tisztség betöltése összeférhetetlen lett volna.
Nem tévedett tehát tehát a másodfokú bíróság, amikor II. r. vádlottat a Btk. 171. § (1) bekezdésében meghatározott és a (2) bekezdés a) pontja szerint minősülő maradandó fogyatékosságot okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének a vádja alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján – figyelemmel a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontjára – felmentette.
Következésképpen az ezt sérelmező ügyészi fellebbezés nem volt megalapozott.
Ezért a harmadfokú bíróság – a Be. 397. §-a alapján – a másodfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Pécsi Ítélőtábla Bhar. II. 224/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás