PÜ BH 2007/258
PÜ BH 2007/258
2007.08.01.
A Hágai Gyermekelviteli Egyezmény alkalmazása szempontjából csak az tekinthető szokásos tartózkodási helynek, amely huzamosabb ideig a szülő és a gyermek együttélésének természetes és zavartalan helyszíne [1986. évi 14. tvr. 2. §].
A bíróság jogerős végzésével kötelezte a kérelmezettet, hogy a kérelmezővel kötött házasságából 2000. november 11-én született J. nevű gyermeket 2005. szeptember 30-áig vigye vissza korábbi szokásos tartózkodási helyére, ennek elmulasztása esetén pedig 2005. október 1-jén adja át a kérelmezőnek vagy meghatalmazottjának a kérelmezett jelenlegi lakóhelyén.
A másodfokú bíróság végzésének indokolásában ,,A Gyermekek Jogellenes Külföldre Vitelének Polgári Jogi Vonatkozásairól szóló'', Hágában 1980. október 25-én kelt Egyezmény (továbbiakban az Egyezmény) 3. cikke alapján megállapította, hogy a kérelmezett 2005. március 1-jén jogellenesen hozta Magyarországra a gyermeket, mivel a szülők szokásos tartózkodási helye 2004. október 25-étől az Egyesült Államok O. államában volt. A szokásos tartózkodási hely meghatározásánál utalt a Legfelsőbb Bíróság 2003. évi 950. számú Elvi Határozatában foglaltakra. Alaptalannak ítélete a kérelmezettnek az Egyezmény 13. cikke b) pontjára alapított védekezését is, ugyanis a lefolytatott bizonyítás alapján nem látta megállapíthatónak, hogy a visszavitel a gyermeket testi vagy lelki károsodásnak tenné ki, vagy bármi más módon elviselhetetlen helyzetet teremtene a számára.
A jogerős végzés ellen a kérelmezett élt felülvizsgálati kérelemmel. Álláspontja szerint az általa megindított házassági bontóperben az elsőfokú bíróság 2005. március 17-én hozott ideiglenes intézkedése, mellyel a gyermeket nála helyezte el, a 2005. március 19-én indult, gyermek visszavitele iránti eljárásban a kérelem idézés kibocsátása nélküli elutasítását indokolta volna, mert a kérelmező a gyermekelhelyezés kérdésében a magyar bíróság joghatóságát nem vitatta és ezzel egyben azt is elismerte, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye Magyarországon volt. Hivatkozott arra, hogy a perbeli adatokkal szemben a kérelmező nem bizonyította azokat a körülményeket, melyből következne, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye az Egyesült Államokban volt, végül a pszichológus-szakértői véleménnyel szembeni kifogásait felsorolva sérelmezte, hogy a bíróság döntésének meghozatalakor figyelmen kívül hagyta, hogy a gyermek visszavitele őt az Egyezmény 13. cikkének b) pontjában írt testi, lelki károsodásnak tenné ki.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálatot elrendelte.
A kérelmező ellenkérelmét a jogerős végzés hatályban tartása iránt terjesztette elő.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos:
I. A kérelmezett felülvizsgálati kérelmében alaptalanul hivatkozott arra, hogy az általa indított bontóperben, melynek tárgya volt a gyermekelhelyezés is, a kérelmező perbebocsátkozásával elismerte a magyar bíróság joghatóságát és egyben azt is, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye Magyarországon volt, ezért a kérelmet idézés kibocsátása nélkül el kellett volna utasítani.
A kérelmezett fenti okfejtése azért téves, mert a gyermek visszavitele iránti eljárás és a gyermekelhelyezési per külön eljárások, melyeknek a joghatósági szabályai is eltérőek. Az Egyezmény 8. és 10. cikkében foglaltak nem hagynak kétséget aziránt, hogy a gyermek visszavitele iránti eljárás során annak a Szerződő Államnak a bírósága köteles eljárni, ahová a gyermeket vitték, vagy ahol őt elrejtették, ezért ez az állam pedig a kérelemben foglaltak szerint Magyarország. Az Egyezmény 16. cikke kizárja, hogy a bíróság a szülői felügyeleti jogot érintő perben – az ideiglenes intézkedést is ideértve – érdemi döntést hozzon mindaddig, amíg nem születik határozat arról, hogy a gyermeket az Egyezmény szerinti eljárásban nem kell visszavinni (BH 1993/2/273.).
A gyermek elhelyezése iránti per és a visszaviteli eljárás alapvetően különböző céljából az is következik, hogy a gyermek ideiglenes elhelyezése tárgyában hozott döntés, mely már a jelen eljárás megindítása után emelkedett jogerőre, a jelen eljárásban nem vehető figyelembe.
II. Az Egyezmény 3. cikke értelmében a gyermek elvitele vagy elrejtése jogellenes, ha sérti azon Szerződő Állam jogrendszere szerint egy személynek, egy intézménynek vagy bármilyen más szervnek juttatott felügyeleti jogot, amelyben a gyermeknek az elvitelét vagy elrejtését közvetlenül megelőzően a szokásos tartózkodási helye volt, és ezeket a jogokat az elvitel vagy elrejtés időpontjában – együttesen vagy külön-külön – gyakorolták vagy azok gyakorlásában éppen az elvitel vagy az elrejtése akadályozta meg az arra jogosultakat. Mivel az eljárás során az nem volt vitás, hogy a 2005 februárjában tett eredménytelen kísérlet után 2005. március 1-jén a kérelmezett a kérelmező hozzájárulása nélkül, sőt tiltakozása ellenére hozta a gyermeket Magyarországra, az eljárt bíróságok a jogellenesség körében helyesen vizsgálták azt, hogy a gyermek szokásos tartózkodási helye az Egyesült Államokban vagy Magyarországon volt-e. Az ebben a kérdésben kialakított álláspontjuk azonban téves.
Mivel az Egyezmény a ,,szokásos tartózkodási hely'' fogalmát nem definiálja, annak a meghatározásában irányadó szempontokat a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság által is idézett 950. számú Elvi Határozatában fogalmazta meg (EBH 2002/3/950). Az elvi határozatnak az adott vonatkozásában irányadó szempontjait azonban mindkét fokú bíróság egyoldalúan, az elvi határozat lényeges elemét figyelmen kívül hagyva vizsgálta és alkalmazta.
Az elvi határozat rögzíti, hogy az Egyezmény nemzetközileg elfogadott értelmezése a szokásos tartózkodás hely fogalmát ténykérdésnek tekinti, megkülönböztetve azt ebben a vonatkozásban a lakóhelytől. Nem helytálló ezért az elsőfokú végzés indokolásának az a része, mely a felek részéről az amerikai tartózkodási hely kialakítása iránti esetleges szándékot tekintette a szokásos tartózkodási hely megállapításának alapjául és a jogellenességet ebből vezette le.
Téves azonban a másodfokú bíróság döntése is, mely szerint a felek négy hónapig tartó külföldi tartózkodása az egyéb körülmények értékelése nélkül a szokásos tartózkodási hely tényét megalapozza.
Az irányadó tényállás szerint az amerikai állampolgárságú kérelmező és a magyar állampolgárságú kérelmezett 1998-tól Magyarországon együtt éltek, 2000. június 9-én itt kötöttek házasságot, melyből 2000. november 11-én született magyar-amerikai állampolgárságú, J. nevű gyermekük. A házasfelek 2000 augusztusában ingatlant vásároltak Sz.-en, melynek felújítása után itt rendezték be a közös lakásukat. A kérelmező ekkor már évek óta magyarországi vállalkozást tartott fenn, mely a kérelmezett meg nem cáfolt előadása szerint jelenleg is működik.
A kérelmezett a gyermekgondozási segély idejének eltelte utáni magyarországi elhelyezkedése érdekében kétéves tanfolyamot végzett el, melyet 2004 nyarán fejezett be. A gyermeket 2003 szeptemberétől speciális nevelést nyújtó óvodába íratták be, ahol rövidesen megfelelően beilleszkedett.
A család korábban is évenként több hetes látogatást tett a kérelmező Amerikában élő rokonainál. 2004 őszétől a kiutazásukat hosszabb időtartamra tervezték, remélve, hogy ezzel a házasságukban jelentkező konfliktusok megoldódnak és anyagi helyzetük is rendeződik. A közös lakást 2005 májusáig határozott időre berendezett állapotban bérbe adták.
A másodfokú bíróság végzésének indokolásában is utal rá, a peres iratokból pedig kitűnik, hogy a kérelmezett soha nem nyilvánította ki azt a tervét, hogy tartósan az Egyesült Államokban kíván élni, ezt kizárólag a kérelmező hangoztatta néhány ismerőse előtt, és a felek a Magyarországra való visszatéréshez minden lehetőséget fenntartottak. Az, hogy a kérelmezett letelepedési engedélyt kért és gépkocsivezetői jogosítványt szerzett, csupán olyan, gyakorlati előnyt biztosító intézkedések voltak, mely a kérelmező állampolgársága mellett egy hosszabb látogatás esetén is kedvezményt jelentett a számára.
A felek az Egyesült Államokban rövid ideig a kérelmező testvérénél laktak, majd a kérelmező édesanyja tulajdonát képező, de eladás alatt álló ingatlanába költöztek, melyet a saját céljaikra nem rendeztek be. A kérelmező állandó munkaviszonyt nem létesített, alkalmi munkából élt és az ottani körülmények mellett a kérelmezettnek sem volt módja önálló egzisztencia megteremtésére. A gyermek 2004. novembere és 2005. januárja között nyolc alkalommal látogatta a c.-i magyar iskola óvodai osztályát és biztosították a helyét a vasárnapi hitoktatásban, a kinti viszonyokat azonban nem szokta meg, félelemérzet alakult ki benne. A fokozódó családi ellentétek azt eredményezték, hogy a felek az egymás közti és a környezetükkel fenntartott kapcsolataiban is teljesen elszigetelődtek, a kérelmezett a gyermek érdekeivel ellentétes átmeneti és kiszolgáltatott helyzetbe került.
Az Egyezmény szerinti szokásos tartózkodási hely fogalmát értelmező elvi határozat leszögezi, hogy az Egyezmény által védett jogi érdek a szülői felügyeleti jog sérthetetlenségének biztosítása, de tartalmazza azt is, hogy ennek a gyermek érdekeivel összhangban kell megvalósulnia. A gondoskodás helyszínével összefüggésben kiemeli, hogy az nem azonos a lakóhellyel vagy tartózkodási hellyel, azonban szokásos tartózkodási helyként akkor ismerhető el, ha az a véglegesség szándéka nélkül is, de huzamosabb ideig a szülő és a gyermek együttélésének a természetes és zavartalan helyszíne, ideértve a megfelelő közös lakást, a gyermeket eltartó szülő munkahelyét és azt a mikroközösséget is, ahová az adott időszakban a gyermek beilleszkedett.
A jelen esetben a szülők és gyermek külföldi tartózkodásának ideje csupán négy hónapot tett ki, ami huzamosabb időnek nem tekinthető, a körülmények pedig, melyek között éltek, a szülők és a gyermek együttélése szempontjából természetes és zavartalan helyszínt nem biztosítottak, ott a család egzisztenciális biztonsága nem teremtődött meg, ebben a helyzetben az adott idő alatt a család beilleszkedésére nem is volt lehetőség. A szülői felügyeleti jog, mint a gyermekről való gondoskodás, így a lakóhely megválasztásának joga szükségszerűen tartalmazza az otthonteremtés kötelezettségét is, ami a gyermek nyugodt és kiegyensúlyozott fejlődésének egyik alapeleme. E feltételek nélkül a tartózkodási hely nem válhat a szülő és a gyermek együttélésének természetes és zavartalan helyszínévé, ezért nem tekinthető szokásos tartózkodási helynek. A felek és gyermekük életében a fenti szempontok szerinti, a gyermek érdekeit is kielégítő elvárásoknak megfelelő szokásos tartózkodási hely Magyarországon, az sz.-i ingatlanban volt, ahová a kérelmező ugyan nem kívánt visszatérni, de a kérelmezett és a gyermek hazautazása nem ütközött az Egyezmény 3. cikkének a) pontjába, tehát jogellenességet nem valósított meg.
A jogellenesség fent részletezett hiánya miatt a visszavitel megtagadásának lehetőségét az Egyezmény 13. cikke b) pontjának alapján már nem kellett vizsgálni, ezért nincs jelentősége annak, hogy a kérelmező által a felülvizsgálati eljárásban becsatolt szakértői véleményeket a Pp. 275. §-ának (1) bekezdése szerint egyébként sem lehetett volna figyelembe venni, mert a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének helye nincs.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság – mivel az elbíráláshoz szükséges tényállás az iratokból megállapítható volt – a jogerős végzést a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság végzését megváltoztatta és a gyermek visszavitele iránti kérelmet elutasította.
(Legf. Bír. Pfv. II. 22.025/2005.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás