• Tartalom

26/2007. (V. 31.) IRM rendelet

26/2007. (V. 31.) IRM rendelet

a kitoloncolás végrehajtásának szabályairól1

2021.08.01.

A szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi I. törvény (a továbbiakban: Szmtv.) 86. § (2) bekezdés c) pontjában, valamint a harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény (a továbbiakban: Harmtv.) 111. § (4) bekezdésében foglalt, a kitoloncolás szabályainak megállapítására vonatkozó felhatalmazás alapján – az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának g) és h) pontjában megállapított feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § E rendeletet az Szmtv. 50. §-a, illetve a Harmtv. 65. §-a szerinti kitoloncolás feltételeinek megteremtésekor és foganatosításakor kell alkalmazni.

2. § A kitoloncolást a kitoloncolt személy emberi méltóságának tiszteletben tartásával kell foganatosítani.

A kitoloncolás feltételeinek megteremtése

3. §2 Az Szmtv. végrehajtásáról szóló 113/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 53. § (1) és (2) bekezdése, illetve a Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 142. § (4) és (5) bekezdése szerinti, a kitoloncolás feltételeinek megteremtése iránti intézkedések keretében a Rendőrség, illetve az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság (a továbbiakban: Főigazgatóság) különösen:

a) gondoskodik a kitoloncolt célországba történő beutazásához, illetve a tranzitországokon történő átutazáshoz szükséges úti okmány, illetve vízum beszerzéséről;

b) megteszi a visszafogadási egyezmény alkalmazásához szükséges intézkedéseket;

c) gondoskodik a kitoloncolt szállításához használt járműről, beszerzi a szükséges menetjegyeket;

d) szükség esetén értesíti a célország és tranzitország erre kijelölt hatóságát, és gondoskodik a kitoloncolt más ország területén történő átszállításáról;

e)3 szükség esetén kiállítja a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszaküldéséhez kiállított európai úti okmány létrehozásáról, valamint az 1994. november 30-i tanácsi ajánlás hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1953 európai parlamenti és tanácsi rendelet szerinti európai úti okmányt.

A kitoloncolás foganatosítása

4. § A kitoloncolás foganatosítása során biztosítani kell, hogy

a) a kitoloncolt a személyes tárgyait magával vihesse, azon tárgyak kivételével, amelyek az emberi élet kioltására alkalmasak vagy egyébként a közbiztonságra veszélyes eszköznek minősülnek, vagy – légi úton történő kitoloncolás esetén – veszélyeztetik a repülés biztonságát;

b) a kitoloncolt élelmiszert kapjon, ha a foganatosítás időtartama a megkezdésétől a célállomásra történő megérkezésig a hat órát, tizennegyedik életévét be nem töltött kiskorú esetén a két órát meghaladja;

c) a kitoloncolt a foganatosítás megkezdésétől számított minden megkezdett órában ivóvizet kaphasson;

d) ha a kitoloncoltak között nő vagy kiskorú van, a kísérők egyike nő legyen.

5. § A kitoloncolás foganatosításában kísérőként

a)4 a kitoloncolást foganatosító rendőr,

b)5 a Főigazgatóság személyi állományának tagja,

c) pszichológus,

d)6 szakorvos, valamint egészségügyi dolgozó és

e) tolmács

f)7 az (EU) 2019/1896 európai parlamenti és tanácsi rendelet 51. és 52. cikke alapján felállított állomány tagja

vehet részt.

6. § Nem lehet a kitoloncolás foganatosítása során

a) a kitoloncolt személy légzőképességét bármilyen módon korlátozni, őt ragasztószalaggal vagy más eszközzel elnémítani;

b) a kitoloncolt személynek akarata ellenére nyugtató hatású szert adni, más gyógyszert orvosi utasítás nélkül beadni;

c) a kitoloncolt személlyel szemben mérgező vagy bénító gázt használni;

d) a kísérő személynek maszkot vagy csuklyát viselni.

7. § (1)8 A kitoloncolás alatt a rendőr kényszerítő eszközt a rá irányadó szabályok szerint alkalmazhat.

(2) A kényszerítő eszköz alkalmazásának lehetőségéről a kitoloncolt személyt a foganatosítás megkezdésekor tájékoztatni kell.

A légi úton történő kitoloncolás

8. §9 (1) A légi úton történő kitoloncolás feltételeinek megteremtése során, illetve annak foganatosításakor a harmadik államok kiutasított állampolgárainak két vagy több tagállam területéről történő kitoloncolására szolgáló közös légi járatok szervezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/573/EK tanácsi határozatot (a továbbiakban: 2004/573/EK tanácsi határozat) – ideértve annak mellékletét is – az ebben az alcímben foglalt rendelkezések figyelembevételével kell alkalmazni.

(2) Légi úton történő kitoloncoláshoz lehetőség szerint közvetlen légi járatot kell igénybe venni.

(3)10 A harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló 2007. évi II. törvény végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 142. § (5) bekezdése szerinti intézkedések körében a Főigazgatóság megvizsgálja, hogy rendelkezésre áll-e a 2004/573/EK tanácsi határozat alapján szervezett közös légi járat.

9. § (1)11 Ha a harmadik országbeli állampolgár légi úton történő kitoloncolásához közvetlen légi járat igénybevételére nincs lehetőség, de a kitoloncolás végrehajtása a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelv rendelkezéseinek alkalmazására köteles állam területén történő átszállítással (e § alkalmazásában a továbbiakban: légi átszállítás) biztosítható, a Főigazgatóság ehhez az adott állam (a továbbiakban: felkért állam) kijelölt hatóságának hozzájárulását kéri.

(2) A kísérettel ellátott vagy a kíséret nélküli légi átszállításhoz történő hozzájárulás iránti kérelmet a mellékletben meghatározott formanyomtatványon kell továbbítani úgy, hogy azt a felkért állam kijelölt hatósága az átszállítás megkezdése előtt legalább két nappal kézhez kapja. Különösen sürgős és kellően indokolt esetekben e határidőtől el lehet tekinteni.

(3) A kitoloncolás – a (4) bekezdésben foglalt kivétellel, illetve ha nemzetközi szerződés másként nem rendelkezik – a felkért állam hozzájárulása nélkül nem kezdhető meg.

(4) Amennyiben a felkért állam kijelölt hatósága két napos – kellően indokolt esetben a felkért állam kijelölt hatósága által negyvennyolc órával meghosszabbítható – határidőn belül nem ad választ a hozzájárulásra vonatkozó kérelemre, a kitoloncolás a felkért állam kijelölt hatóságához intézett értesítés útján megkezdhető.

(5)12 A légi átszállítást foganatosító rendőr polgári ruhát visel, és fegyvert nem tarthat magánál.

(6)13 A Főigazgatóság személyi állományának tagja vagy a légi átszállítást foganatosító rendőr, illetve a foganatosításban részt vevő kísérő személy a felkért állam hatósága képviselőjének kérésére átadja a személyazonosító okmányokat, a felkért állam kijelölt hatósága által továbbított átszállítási hozzájárulást, illetve hozzájárulás hiányában a megküldött értesítés egy példányát.

(7)14 A felkért állam területén történő légi átszállítást a lehető legrövidebb időn, de legkésőbb huszonnégy órán belül végre kell hajtani. Amennyiben a légi átszállítás huszonnégy órán belül nem folytatható le, a Főigazgatóság a felkért állam kijelölt hatóságánál kezdeményezi a határidő legfeljebb negyvennyolc órával történő meghosszabbítását.

(8)15 A felkért állam hatóságai által nyújtott szolgáltatások, valamint a kitoloncolás félbeszakítása esetén a harmadik országbeli állampolgár visszautazásának a felkért állam által fizetett – tételesen és összegszerűen meghatározott – költségeit a Főigazgatóság, illetve – visszairányítás kitoloncolással történő végrehajtása esetén – a Rendőrség megtéríti.

Közreműködés más állam által elrendelt kiutasítás végrehajtásában

10. § (1)16 A Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 141. § (7) bekezdése alapján a Rendőrség – a kérelmező állam kijelölt hatóságával folytatott kölcsönös konzultációkra is figyelemmel –

a) a harmadik országbeli állampolgárt fogadja a légi járműnél, és az átszállítási művelet teljes időtartama alatt hatósági kíséretet biztosít a repülőtér területén belül, különösen a csatlakozó légi járathoz,

b) szükség esetén gondoskodik a harmadik országbeli állampolgár és a kíséret sürgősségi orvosi ellátásáról,

c) étkezési lehetőséget biztosít a harmadik országbeli állampolgár és szükség esetén a kíséret számára,

d) átveszi, megőrzi és továbbítja a harmadik országbeli állampolgár úti okmányait, különösen kíséret nélküli légi átszállítás esetén,

e) kíséret nélküli légi átszállítás esetén a kérelmező állam kijelölt hatóságát tájékoztatja a harmadik országbeli állampolgár kiutazásának helyéről és időpontjáról,

f) a kérelmező állam kijelölt hatóságát tájékoztatja, amennyiben a harmadik országbeli állampolgár átszállítása során súlyos baleset következett be,

g) indokolt esetben gondoskodik a harmadik országbeli állampolgár és a kíséret biztonságos elhelyezéséről.

(2)17 Ha a Harmtv. végrehajtásáról szóló 114/2007. (V. 24.) Korm. rendelet 141. § (1) bekezdésében meghatározott légi átszállítás során

a)18 a Főigazgatóság visszavonta a légi átszállításhoz történő hozzájárulását,

b)19 a harmadik országbeli állampolgár engedély nélkül lépett be Magyarország területére,

c) a harmadik országbeli állampolgár egy másik tranzitországba, illetve célországba történő kiutasítása vagy a csatlakozó légi járatra történő felszállása sikertelen volt, vagy

d) a légi átszállítás egyéb oknál fogva nem lehetséges,

a Főigazgatóság a kérelmező állam kijelölt hatóságánál kezdeményezi a harmadik országbeli állampolgár visszafogadását, és szükség esetén gondoskodik a kiutazása feltételeinek megteremtéséről.

11. § (1)20 A 10. § (1) bekezdés c) és g) pontja alapján nyújtott szolgáltatások, valamint a 10. § (2) bekezdése szerinti kiutaztatás költségeinek megtérítését a Főigazgatóság kezdeményezi a kérelmező állam kijelölt hatóságánál.

(2)21 A 10. § (1) bekezdés b) pontja alapján nyújtott orvosi ellátás költségeinek megtérítését – amennyiben azok viselését nemzetközi egyezményben Magyarország nem vállalta – a Főigazgatóság kezdeményezi a kérelmező állam kijelölt hatóságánál. Ilyen esetekben a költségeket az egészségügyi szolgáltató felé a Főigazgatóság megelőlegezi.

Záró rendelkezések

12. § (1) Ez a rendelet 2007. július 1-jén lép hatályba.

(2)22

13. §23 (1) Ez a rendelet

a) a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelvnek, valamint b) a harmadik országok illegálisan tartózkodó állampolgárainak visszatérésével kapcsolatban a tagállamokban használt közös normákról és eljárásokról szóló, 2008. december 16-i 2008/115/EK európai parlamenti és tanácsi irányelv 8. cikk (5) bekezdésének való megfelelést szolgálja.

(2)24 Ez a rendelet

a) a harmadik államok kiutasított állampolgárainak két vagy több tagállam területéről történő kitoloncolására szolgáló közös légi járatok szervezéséről szóló, 2004. április 29-i 2004/573/EK tanácsi határozat, valamint

b) a jogellenesen tartózkodó harmadik országbeli állampolgárok visszaküldéséhez kiállított európai úti okmány létrehozásáról, valamint az 1994. november 30-i tanácsi ajánlás hatályon kívül helyezéséről szóló, 2016. október 26-i (EU) 2016/1953 európai parlamenti és tanácsi rendelet

c)25 az Európai Határ- és Parti Őrségről, valamint az 1052/2013/EU és az (EU) 2016/1624 rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, 2019. november 13-i (EU) 2019/1896 európai parlamenti és tanácsi rendelet

végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

Melléklet a 26/2007. (V. 31.) IRM rendelethez

I.  Átszállítás iránti kérelem légi úton történő kiutasítás céljából


[a légi úton történő kiutasítás céljából történő átszállítás eseteiben biztosított segítségnyújtásról szóló, 2003. november 25-i 2003/110/EK tanácsi irányelv (HL L 321., 2003.12.6., 26. o.) 4. cikkével összhangban]

7M04716_0

(Kérelmező egység)

Hely, dátum:

Hatóság:

Telefon/fax/e-mail:

Cím:

A tisztségviselő neve:

Aláírás:

 

 

(Felkért egység)

 

Hatóság:

 

Cím:

 

 



A harmadik ország állampolgárának általános adatai, akire az átszállítási kérelem vonatkozik

Kérelem
száma

Vezetéknév

Keresztnév

f/n

Születési idő

Születési hely

Állampolgárság

Úti okmány száma/
típusa/érvé-
nyessége

Harmadik
ország által
kibocsátott
vízum száma
(ha szükséges)

1

2



A légi járat adatai

Járatszám

Indulási hely

Indulás napja

Idő

Érkezési hely

Érkezés napja

Idő



Különös információk

Biztosítva van-e kíséret a harmadik ország
állampolgára mellé?

⬜ igen ⬜ nem

Név és beosztás:

Ajánlott-e rendőri kíséret jelenléte a repülőtéren?

⬜ igen ⬜ nem

Szükség van-e orvosi ellátásra?

⬜ igen ⬜ nem

Ha igen, határozza meg:

Fennáll-e azonosítható járványos betegség?*

⬜ igen ⬜ nem

Ha igen, határozza meg:

Voltak-e korábbi sikertelen kiutasítási kísérletek?

⬜ igen ⬜ nem

Ha igen, indokolja:



További megjegyzések



Megjegyzés: a kérelem benyújtásának időpontjában a 2003/110/EK irányelv 3. cikkének (3) és (5) bekezdése szerinti, a megtagadásra indokot adó ok nem volt ismeretes.


A felkért egység határozata


Az átszállítást engedélyezik. ⬜

Az átszállítást nem engedélyezik. ⬜

Indokok:


______________________________________
(Név/aláírás/dátum)



––––––––––––
* Ezt a tájékoztatást az alkalmazandó nemzeti vagy nemzetközi joggal összhangban kell megadni.
1

A rendeletet a 12/2024. (II. 29.) BM rendelet 14. §-a hatályon kívül helyezte 2024. március 1. napjával.

3

A 3. § e) pontját a 7/2017. (V. 17.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

4

Az 5. § a) pontja az 51/2007. (XII. 11.) IRM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

5

Az 5. § b) pontja a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 6. §-ával megállapított szöveg.

6

Az 5. § d) pontja a 35/2018. (XII. 21.) BM rendelet 8. § b) pontja szerint módosított szöveg.

7

Az 5. § f) pontját a 23/2021. (VII. 29.) BM rendelet 10. §-a iktatta be.

8

A 7. § (1) bekezdése az 51/2007. (XII. 11.) IRM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

9

A 8. § a 33/2013. (VI. 28.) BM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

10

A 8. § (3) bekezdése a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

11

A 9. § (1) bekezdése a 33/2013. (VI. 28.) BM rendelet 2. §-ával megállapított, a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

12

A 9. § (5) bekezdése az 51/2007. (XII. 11.) IRM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

14

A 9. § (7) bekezdése a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

15

A 9. § (8) bekezdése az 51/2007. (XII. 11.) IRM rendelet 4. §-a, a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

16

A 10. § (1) bekezdésének felvezető szövege az 51/2007. (XII. 11.) IRM rendelet 4. §-a szerint módosított szöveg.

17

A 10. § (2) bekezdés záró szövegrésze a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

18

A 10. § (2) bekezdés a) pontja a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

19

A 10. § (2) bekezdés b) pontja a 68/2011. (XII. 30.) BM rendelet 25. §-a szerint módosított szöveg.

20

A 11. § (1) bekezdése a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 7. § b) pontja szerint módosított szöveg.

21

A 11. § (2) bekezdése a 68/2011. (XII. 30.) BM rendelet 25. §-a, a 27/2019. (VI. 28.) BM rendelet 7. § d) pontja szerint módosított szöveg.

22

A 12. § (2) bekezdését a 118/2008. (V. 8.) Korm. rendelet 20. §-ának 12. pontja hatályon kívül helyezte.

23

A 13. § a 33/2013. (VI. 28.) BM rendelet 3. §-ával megállapított szöveg.

24

A 13. § (2) bekezdése a 7/2017. (V. 17.) BM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

25

A 13. § (2) bekezdés c) pontját a 23/2021. (VII. 29.) BM rendelet 11. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére