26/2007. (IV. 25.) AB határozat
26/2007. (IV. 25.) AB határozat1
2007.04.25.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottságnak az országos népszavazás kitűzésére irányuló kezdeményezés aláírásgyűjtő ív mintapéldányának, illetve az azon szereplő kérdés hitelesítésével kapcsolatban hozott határozata ellen benyújtott kifogás alapján – dr. Kiss László és dr. Lenkovics Barnabás alkotmánybírók párhuzamos indokolásával – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 573/2006. (XI. 22.) OVB határozatát helybenhagyja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
Az indítványozó országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő ívének mintapéldányát nyújtotta be hitelesítés céljából az Országos Választási Bizottsághoz (a továbbiakban: OVB). Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt:
„Egyetért-e ön azzal, hogy vendéglátó üzletek vendégeinek a sörért ne kelljen fizetniük?”
Az OVB álláspontja szerint a kezdeményezés ellentétben áll az Alkotmány 9. §-ában foglaltakkal, amely szerint Magyarország gazdasága olyan piacgazdaság, amelyben a köztulajdon és a magántulajdon egyenjogú és egyenlő védelemben részesül, illetve a Magyar Köztársaság elismeri és támogatja a vállalkozás jogát és a gazdasági verseny szabadságát.
Az OVB a kezdeményezést ellentétesnek találta továbbá az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdése b) pontjával is, mely szerint nem lehet országos népszavazást tartani hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről. Az OVB álláspontja szerint a kezdeményezés sérti az 1994. évi I. törvénnyel kihirdetett, a Magyar Köztársaság és az Európai Közösségek és azok tagállamai között társulás létesítéséről szóló, Brüsszelben 1991. december 16-án aláírt Európai Megállapodás (a továbbiakban: Európai Megállapodás) 62. cikkét. Ezen indokok alapján az OVB az 573/2006. (XI. 22.) OVB határozatával megtagadta az aláírásgyűjtő ív mintapéldányának hitelesítését.
A kezdeményező a törvényes határidőn belül kifogást nyújtott be az Alkotmánybírósághoz az OVB határozatával szemben. Álláspontja szerint a határozat indokolásában a hitelesítés megtagadásának érvei alkotmányosan megalapozatlanok. Ezért indítványozta, hogy az Alkotmánybíróság az OVB határozatát semmisítse meg, és új eljárás lefolytatására kötelezze.
II.
Az Alkotmánybíróság a kifogást az Alkotmány, a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény, (a továbbiakban: Ve.) az országos népszavazásról és népi kezdeményezésről szóló 1998. évi III. törvény, (a továbbiakban: Nsztv.) és az Európai Megállapodás alábbi rendelkezései alapján vizsgálta meg:
Az Alkotmány vonatkozó rendelkezései:
„28/C. § (5) Nem lehet országos népszavazást tartani:
(...)
b) hatályos nemzetközi szerződésből eredő kötelezettségekről, illetve az e kötelezettségeket tartalmazó törvények tartalmáról.
(...)”
„10. § Az Országos Választási Bizottság megtagadja az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha
(...)
c) a kérdés megfogalmazása nem felel meg a törvényben foglalt követelményeknek,
(...)”
„13. § (1) A népszavazásra feltett konkrét kérdést úgy kell megfogalmazni, hogy arra egyértelműen lehessen válaszolni.
(2) A konkrét kérdést a kezdeményezésben megfogalmazott formában kell népszavazásra bocsátani.”
Ve.:
„130. § (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hitelesítésével kapcsolatos döntése elleni kifogást a határozat közzétételét követő tizenöt napon belül lehet – az Alkotmánybírósághoz címezve – az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani.
(...)
(3) Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg az Országgyűlés határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot, illetőleg az Országgyűlést új eljárásra utasítja.”
Európai Megállapodás:
„62. Cikk
1. A Megállapodás megfelelő működésével, amennyiben érinthetik a Közösség és Magyarország közötti kereskedelmet, összeegyeztethetetlenek a következők:
(...)
(iii) bármely állami támogatás, amely azáltal, hogy előnyben részesít egyes vállalatokat vagy egyes áruk termelését, torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget.”
III.
Az Alkotmánybíróság az OVB 573/2006. (XI. 22.) OVB határozatának rendelkező részét helybenhagyta az Alkotmánybíróság jelen határozatában foglaltak szerint.
Az Alkotmánybíróság hatáskörét a jelen ügyben az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 1. § h) pontjában foglaltaknak megfelelően a Ve. 130. §-a határozza meg. Az Alkotmánybíróság kifogás alapján lefolytatott eljárása jogorvoslati eljárás, melynek során az Alkotmánybíróság – alkotmányos jogállásával és rendeltetésével összhangban – azt vizsgálja, hogy a beérkezett kifogás megfelel-e a Ve. 77. § (2) bekezdésének a)–c) pontjaiban, valamint a 130. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, valamint az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítési eljárásában az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el.
Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a kifogás – tartalmát tekintve – megfelel a törvényi feltételeknek, ezért azt a Ve. 130. § (3) bekezdése alapján érdemben bírálta el.
1. Az Alkotmánybíróság elsőként azt vizsgálta, hogy a sör ingyenessé tétele a vendéglátó üzletek látogatói számára ellentétes-e a Európai Megállapodás 62. cikkével és ezáltal az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés b) pontjába ütközik-e, ahogyan azt az OVB megállapította. Az OVB álláspontja szerint ugyanis a kezdeményezés ellentétes az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés b) pontjával, mivel sérti az Európai Megállapodás 62. cikkét, amely kimondja, hogy a Megállapodással összeegyeztethetetlen „bármely állami támogatás, amely azáltal, hogy előnyben részesít egyes vállalatokat vagy egyes áruk termelését, torzítja a versenyt vagy azzal fenyeget”.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az OVB határozata indokolását nem az Európai Megállapodásra kellett volna alapozni, mivel az formálisan ugyan nincs hatályon kívül helyezve, ténylegesen már nem hatályos nemzetközi szerződés. Az Európai Megállapodást Magyarország az Európai Közösséggel és annak tagállamaival kötötte 1991-ben, amikor még nem tartozott az Európai Unió tagállamai közé. Az Európai Megállapodás Preambuluma rögzíti, hogy a Megállapodás megkötésénél figyelembe vették „Magyarországnak azt a határozott szándékát, hogy teljes mértékben része kíván lenni az új Európa politikai, gazdasági és biztonsági rendszerének”, továbbá, hogy Magyarország végső célja a Közösség tagjává válás. Az Európai Megállapodást Magyarország Európai Unióhoz való csatlakozása elősegítése érdekében kötötték. Ez a cél megvalósult, s a csatlakozási szerződéssel Magyarország 2004. május 1. napjától az Európai Unió tagállama lett, ami egyben – az Európai Unióról szóló szerződés 1. cikke szerint – az Európai Közösséghez való tartozást is jelenti. Így Magyarország, mint az Európai Közösség tagállama – miután a csatlakozási okmány 2. cikke alapján az EU (ideértve az EK-t is) intézményei csatlakozást megelőzően elfogadott jogi aktusai, így a társulási szerződések is, az új tagállamok számára kötelezőek – önmagával, valamint az EU-val, illetve az EK-val, mint annak tagja állna szerződéses kapcsolatban. Ez azért is lehetetlen lenne, mert az EK szerződés 310. cikke szerint a Közösség társulási szerződést csak harmadik államokkal vagy nemzetközi szervezetekkel köthet – saját tagjaival természetesen nem.
2. Az Alkotmánybíróság ezt követően azt vizsgálta, hogy a hitelesítésre benyújtott aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés megfelel-e az Nsztv. 13. § (1) bekezdésében szabályozott egyértelműség kritériumának.
Az Alkotmánybíróság ez idáig már több határozatában foglalkozott az Nsztv. 13. § (1) bekezdésében foglalt a népszavazásra feltenni kívánt kérdésekkel szemben támasztott egyértelműség követelményével [51/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 392, 396.; 25/2004. (VII. 7.) AB határozat, ABH 2004, 381, 386.; 24/2006. (VI. 15.) AB határozat, ABK 2006. június, 429, 430.]. Az Alkotmánybíróság által kialakított gyakorlat az egyértelműség követelményét a népszavazáshoz való jog érvényesülésének alkotmányos garanciájaként értelmezi. A népszavazásra bocsátott kérdésnek egyrészt a választópolgár, másrészt a jogalkotó számára egyértelműnek kell lennie. A választópolgári egyértelműség követelménye szerint a népszavazásra feltett kérdésnek egyértelműen eldönthetőnek kell lennie, arra a választópolgárnak „igen”-nel vagy „nem”-mel kell tudnia válaszolni. Mindez feltételezi a feltett kérdés tényleges egyértelműségét, érthetőségét. A fent leírtakból következik, hogy a túl bonyolult, érthetetlen vagy félreérthető kérdés sem tekinthető egyértelműnek.
A jogalkotói egyértelműség megkívánja, hogy a népszavazásra bocsátott kérdésben született eredmény alapján az Országgyűlés el tudja dönteni, milyen tartalmú jogalkotási kötelezettség terheli a népszavazás eredményeként, mivel az Nsztv. 8. § (1) bekezdése értelmében „[a]z eredményes ügydöntő népszavazással hozott döntés az Országgyűlésre kötelező”. Az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés egyértelműségének megítélésénél egyébként sem az aláírás gyűjtését kezdeményezők szándéka, sem pedig a népszavazás általuk remélt eredménye nem bír jelentőséggel [76/2006. (XII. 20.) AB határozat, ABK 2007. február, 1088, 1091.].
Az Alkotmánybíróság szerint a kérdés a jogalkotói egyértelműség követelményének azért nem felel meg, mivel nem határozza meg, hogy – eredményes népszavazás esetén – az Országgyűlést milyen jogalkotási kötelezettség terheli, ugyanis nem jelöli meg, hogy milyen forrásból kellene biztosítani a vendéglátó üzletekben kötelezően ingyenesen felszolgált sör ellenértékét.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy minden népszavazásra feltenni kívánt kérdés, amely valamely termék vagy szolgáltatás kötelező ingyenességére irányul, csak akkor felel meg a jogalkotói egyértelműség követelményének, ha meghatározza, milyen forrásból kell az ingyenesen elfogyasztott termékek, illetve ellenérték megfizetése nélkül igénybe vett szolgáltatások árát fedezni, vagyis ha megjelöli, hogy a fogyasztó, illetve a szolgáltatás igénybe vevője helyett ki lenne a gazdasági teher viselője. Ennek indoka, hogy az ingyenesség, térítésmentesség szükségképpen azt jelenti, hogy a termék vagy szolgáltatás ellenértékét nem a fogyasztó, illetve a szolgáltatást igénybe vevő, hanem valaki más fedezi. Az alkotmányos piacgazdaságban (Alkotmány 9. §) általános szabály, hogy minden áru és szolgáltatás ellenértékét az igénybe vevő maga fizeti meg. Piacgazdaságban e szabálytól lehetnek alkotmányosan indokolható eltérések (pl. a gyógyszerek esetében, vagy bizonyos szociális indíttatású ártámogatások), amelyeket az állami költségvetés fedez. Ha tehát a jogalkotó valamely áru vagy szolgáltatás kötelező ingyenességét írja elő, gondoskodnia kell arról is, hogy ki, milyen forrásból fogja fedezni az azok előállításához szükséges költségeket. A népszavazásra feltenni kívánt kérdés alkotmányos megengedettsége is csak annak ismeretében dönthető el, hogy a kezdeményező kire kívánja ennek szükségszerű terheit áthárítani.
A jogalkotói egyértelműséggel szorosan összefüggő választópolgári egyértelműség követelményének része, hogy a választópolgárok a kérdés megválaszolásának lehetséges következményeit világosan lássák. Következésképpen az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a választópolgárokat félrevezető, félreérthető kérdések nem felelnek meg az egyértelműség követelményének. A választópolgároknak jelen esetben a kérdés alapján úgy kellene döntésüket meghozni, hogy nem lenne egyértelmű számukra: a kezdeményezés sikere esetén kinek kellene megtérítenie a vendéglátó üzletekben a vendégek által ingyenesen elfogyasztott sör ellenértékét, továbbá azt sem tudhatnák, a sört nem fogyasztókat terhelné-e többletkötelezettség a vendéglátó üzletek vendégei által elfogyasztott sör ellenértékének fedezésével kapcsolatban. A választópolgárok tehát döntésük meghozatalakor a kérdés alapján nem lehetnének tisztában azzal, miről döntenek.
A fent kifejtettek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés – „Egyetért-e ön azzal, hogy a vendéglátó üzletek vendégeinek a sörért ne kelljen fizetniük?”– nem felel meg sem a választópolgári, sem a jogalkotói egyértelműség követelményeinek, vagyis az Nsztv. 13. § (1) bekezdésében foglaltaknak.
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az OVB 573/2006. (XI. 22.) határozatának rendelkező részét helybenhagyta, az Alkotmánybíróság jelen határozatában kifejtett indokok alapján.
3. Az Alkotmánybíróság az OVB határozatai elleni kifogások elbírálásakor – ahogyan azt már az Alkotmánybíróság fentebb is említette – jogorvoslati fórum. Alkotmányvédő szerepét jogorvoslati hatáskörének keretei között gyakorolja. „Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban az Alkotmányból – a taxatív módon felsorolt tiltott kérdéskörökön kívül – a népszavazásnak más korlátai is levezethetők.” [25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 251, 263.] Ilyen korlát, hogy csak olyan népszavazási kérdés tekinthető alkotmányosan megengedhetőnek, amely nem áll ellentétben a népszavazásnak az alkotmányos berendezkedésben betöltött szerepével. A népszavazás alkotmányos funkciójával való összeegyeztethetőséget az Alkotmánybíróság a népszavazási kérdés egyértelműsége részének tekinti és esetenként vizsgálja.
Az Alkotmánybíróság által az OVB népszavazási ügyekben hozott határozatai elleni kifogások elbírálása során – Nsztv. 13. § (1) bekezdése alapján – kialakított, de alkotmányos rangúnak tekintett egyértelműségi teszt [32/2001. (VII. 1.) AB határozat, ABH 2001, 287, 296.; 52/2001. (XI. 29.) ABH 2001, 399, 403.; 76/2006. (XII. 20.) AB határozat, ABK 2007. február, 1088, 1091.]. Az egyértelműség követelményének lényege, hogy a népszavazási kérdésnek döntésre alkalmasnak kell lennie, aminek a jogalkotói és a választópolgári egyértelműség feltétlenül szükséges, de nem egyetlen feltétele. Az egyértelműség részének tekinti az Alkotmánybíróság azt is, hogy a népszavazási kérdésben foglalt döntési kötelezettség ne legyen kivitelezhetetlen, végrehajthatatlan, következményeiben kiszámíthatatlan. Ezért az Alkotmánybíróság a jövőben az egyes népszavazási kérdések alkotmányos megengedhetőségéről szóló döntéseiben e szempontot is figyelembe fogja venni.
Az Alkotmánybíróság határozatának közzétételét az OVB határozatnak a Magyar Közlönyben való megjelenésére tekintettel rendelte el.
Alkotmánybírósági ügyszám: 1083/H/2006.
Dr. Kiss László alkotmánybíró párhuzamos indokolása
Egyetértek azzal, hogy az Alkotmánybíróság helybenhagyja az Országos Választási Bizottság 573/2006. (XI. 22.) OVB határozatát, amely nem hitelesítette az indítványozónak az országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íve mintapéldányán szereplő kérdést.
A határozat indokolását azonban más alapokra helyezném, illetve szükségesnek tartanám azt is, hogy az Alkotmánybíróság rögzítse álláspontját a feltett kérdés kapcsán is.
Részletesebben:
1. Az Alkotmánybíróság döntését mindenekelőtt az Alkotmány 28/B. § (1) bekezdésére alapoznám, amelynek értelmében „Országos népszavazás és népi kezdeményezés tárgya az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdés lehet”. Ennek alapja pedig az, hogy az Országgyűlés a sör árának (ingyenessé tételének) meghatározása tekintetében nem rendelkezik hatáskörrel, lévén hogy ehhez hiányzik az árhatósági jogköre. Elvi tételként hangsúlyoznám, éspedig valamennyi országos népszavazásra kiterjedően: ha a hitelesítésre szánt kérdés nem tartozik az Országgyűlés hatáskörébe, akkor minden esetben elutasításnak van helye, és további vizsgálódás már nem is szükséges.
A megoldás tehát – a jelen esetben – már a „küszöbön” megtalálható, nincs szükség arra, hogy az Alkotmánybíróság részletes vizsgálatokat folytasson atekintetben, sérti-e a népszavazásra bocsátandó kérdés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdése b) pontjában foglaltakat. Ez utóbbi részletes taglalása messze értékén felül kezelné a hitelesíttetni szánt kérdést.
2. A konkrét ügy vizsgálata néhány általánosabb összefüggés megvilágítását is szükségessé teszi.
Az Alkotmánybíróság már több határozatában hangsúlyozta, hogy a Magyar Köztársaság alkotmányos rendjében a népszuverenitás gyakorlásának elsődleges formája a képviselet útján történő hatalomgyakorlás, amelyhez képest az országos népszavazással való döntés csak kivételes lehet. Népszavazás is csak az Alkotmány és az alkotmányosan alkotott törvények keretei között dönthet az Országgyűlés hatáskörébe tartozó ügyben.
Az Alkotmány 28/C. §-ának (5) bekezdése az országos népszavazásra nem bocsátható kérdéseket határozza meg. Minden negatív taxatio magában hordozza azonban az olyan értelmezés veszélyét, mely szerint a felsorolásban nem szereplő bármely kérdésben szabadon lehetne országos népszavazást tartani. Ezt az értelmezést magam nem osztom.
Álláspontom alátámasztása céljából hangsúlyozom: az Alkotmánybíróság más összefüggéseket vizsgálva már rámutatott arra, hogy az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésében meghatározott ügyekben sem kötelező, sem fakultatív, sem ügydöntő, sem véleménynyilvánító népszavazásnak helye nincs. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint azonban – a taxatív módon felsorolt tiltott kérdéskörökön kívül – a népszavazásnak egyéb más korlátai is vannak [25/1999. (VII. 7.) AB határozat, ABH 1999, 260–261, 263.].
Éppen a konkrét vizsgálat tárgyát képező ügy veti fel az „egyéb alkotmányos korlátok” megjelölésének és időszerűségének az indokoltságát.
Az Alkotmánybíróság az elé kerülő egyes népszavazási ügyeket bírálja el. Tette ezt eddig úgy, hogy az országos népszavazás egyes összefüggéseiről már kialakított alkotmányos elveket (pl. az országos népszavazás a hatalomgyakorlás kiegészítő, másodlagos formája, az országos népszavazás nem irányulhat burkolt alkotmánymódosításra). Ugyanakkor – s éppen a precedens bíráskodás jellegéből következően – az országos népszavazás intézményéről átfogó, az intézmény rendeltetésével összhangban álló, illetőleg az intézmény rendeltetésétől eltérő, ezért alkotmányosan meg nem engedhető kereteiről még nem fogalmazott meg alkotmányos elvárásokat. A most vizsgált ügy kapcsán már elérkezettnek látom az időt arra, hogy az országos népszavazás alkotmányos rendeltetésének meghatározása céljából az Alkotmánybíróság a korábbi precedenseiben kimondott elvi tételeket továbbiakkal gazdagítsa.
3. Kiindulópont tehát az, hogy a hatalomgyakorlás egyik (kivételes) formájának számító országos népszavazás intézménye csak rendeltetésszerűen gyakorolható. A hitelesítendő kérdés tárgya nem a rendeltetésszerű joggyakorlás előtt nyitna utat, hanem annak „befogadása” éppenhogy alkotmányos intézmények [Országgyűlés (Alkotmány II. fejezete); az Alkotmánybíróság (Alkotmány IV. fejezete); országos népszavazás és népi kezdeményezés (Alkotmány 28/B. §–28/E. §)] zavartalan működését akadályozná. E – demokratikus hatalomgyakorlásban meghatározóan fontos szerepet betöltő – szervek és intézmények rendeltetésszerű működéséhez, e munkájuk zavartalanságához pedig alkotmányos érdek fűződik.
Ez az érdek olyan érdek, amely az állam „intézményvédelmi” kötelezettsége alá esik. A céljának, rendeltetésének megfelelő népszavazás intézményének védelmében állapította meg az 52/1997. (X. 14.) AB határozat, hogy a népszavazáshoz való jog olyan fontos politikai alapjog, amely maga után vonja az állam objektív intézményvédelmi kötelezettségét a joggyakorlás feltételeinek a biztosítására (ABH 1997, 331, 343). Hangsúlyozom azonban: ez az intézményvédelmi kötelezettség a céljának, rendeltetésének megfelelő, azt szolgáló és kifejezésre juttató országos népszavazást illeti meg, s nem azt jelenti, hogy mindenre tekintet nélkül elsőbbséget élvez egy-egy népszavazási kezdeményezés. Az intézményvédelem körébe tartozik tehát az is, ha az állam a nem céljának és rendeltetésének megfelelő népszavazási kezdeményezéseket nem részesíti védelemben. A nyilvánvalóan komolytalan népszavazási kezdeményezések kétséget kizáróan nem élvezhetnek alkotmányos védelmet. Köztudott az állampolgárok (mint potenciális népszavazás kezdeményezők) előtt is az, mire szolgál maga az intézmény. Minden olyan kérdésfeltevés tehát, amely nyilvánvalóan az állam alkotmányos szerveinek (Országgyűlés, Alkotmánybíróság, Országos Választási Bizottság) felesleges munkát okoz – álláspontom szerint – rosszhiszemű kérdésfeltevésnek minősíthető.
Másképpen fogalmazva: ha valamely indítványozó olyan kérdés hitelesítését kéri, amely e szervek munkáját (és a népszavazás intézményét) nyilvánvalóan eltéríti azok alkotmányos, rendeltetésszerű gyakorlásától, úgy megállapítható az indítványozó rosszhiszeműsége.
Nem állt volna tőlem távol ezért annak felvetése sem, ha az Alkotmánybíróság az indítványozó esetében alkalmazta volna az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény 28. § (2) bekezdésében foglaltakat, melynek értelmében: „Az Alkotmánybíróság az eljárásából eredő költségeket felszámíthatja az indítványozónak, ha annak rosszhiszeműsége az indítvány előterjesztésével kapcsolatban megállapítható.” (Álláspontom szerint a költségek megtérítésének felvetését nem befolyásolhatta volna az a körülmény, hogy az Alkotmánybíróság jelen ügyben folyó eljárása jogorvoslati eljárás. Az Abtv. 28. § (2) bekezdése – álláspontom szerint – valamennyi Alkotmánybíróság előtt folyó eljárásra gondolva lehetővé teszi a rosszhiszemű indítványozókkal szemben a költségek megtérítési kötelezettségének előírhatóságát.)
Az Alkotmánybíróság elnöke – az Alkotmánybíróság működésének elején – két esetben mérlegelte már a költségek felszámításának lehetőségét:
a) A 2215/B/1991. elnöki végzésben kimondta: „Az indítványok előterjesztését illetően megállapítható volt az indítványozó rosszhiszeműsége is, mivel úgy kért alkotmányossági vizsgálatot, hogy a támadott jogszabályi helyeket önkényesen ragadta ki a normaszövegből. Ennél fogva a támadott jogszabályi rendelkezések más értelmet nyertek, mint ami a teljes normaszövegből következett, illetve maga a jogszabály tartalmazott olyan rendelkezéseket, amelyek hiányára az indítványozó a beadványát »alapozta«...Végezetül, bár az indítványozó rosszhiszeműsége az indítványok előterjesztésénél – az Abtv. 28. § (2) bekezdése értelmében – egyértelműen megállapítható, az Alkotmánybíróság az eljárásból eredő költségek felszámításától – ez esetben – eltekintett.” (ABH 1993, 942.)
b) Az 1673/B/1992. elnöki végzés a következőket emeli ki: „Az indítvány az Alkotmánybíróság hatáskörébe tartozó alkotmányossági problémát nem jelöl meg, ezért az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. tv. 23. §-ának (1) bekezdése alapján – mint nyilvánvalóan alaptalant – elutasítom. Bár az indítványozó rosszhiszeműsége az indítvány előterjesztésénél megállapítható, az Alkotmánybíróság az eljárásból eredő költségeknek az Abtv. 28. § (2) bekezdése szerinti felszámításától – ez esetben – eltekintett.” (ABH 1993, 947.)
A költségtérítés Alkotmánybíróság (nem az Alkotmánybíróság elnöke) általi megállapítását annál is inkább megfontolandónak ítélem, mivel – mint fentebb hangsúlyoztam – az Alkotmánybíróság alkotmányos kötelessége az is, hogy védje a rendeltetésszerűen működő alkotmányos szervek munkáját, s az alapvetően képviseleti demokrácia elvén nyugvó hatalomgyakorlás védelme érdekében megállapítsa a közvetlen hatalomgyakorlás alkotmányos korlátait, jelen esetben azt a „küszöböt”, amely e két hatalomgyakorlási formát a maga valós és rendeltetésszerű alkotmányos szerepkörében tartja meg. Az Alkotmánybíróságnak ezt az önmeghatározását általános alkotmányvédelmi szerepköréből egyenesen levezethetőnek is látom.
Ettől független dolog az, hogy magának az Országgyűlésnek is arra kell törekednie, hogy az országos népszavazásról szóló törvényi szabályozás maga is pontosan és világosan rögzítse az országos népszavazás formájában megvalósuló közvetlen hatalomgyakorlás igénybevételének lehetőségeit és korlátait.
A párhuzamos indokoláshoz csatlakozom:
Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
alkotmánybíró
alkotmánybíró
1
A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás