PÜ BH 2007/261
PÜ BH 2007/261
2007.08.01.
A szerződéses jogviszony minősítése, értelmezése és a jognyilatkozatokhoz való kötöttség elve [Pp. 3. § (2) bek. és 215. §].
Az elsőfokú bíróság a keresetnek részben helyt adva az alperest 15 899 272 forint, ezen összeg után 1999. október 11-étől 2000. október 31-éig a jegybanki alapkamatnak, 2000. október 30-ától pedig a mindenkori jegybanki alapkamat kétszeres szorzatának megfelelő összegű késedelmi kamat megfizetésére kötelezte.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a peres felek között adásvételi, termelési integrációs és engedményezési szerződés jött létre. Az adásvételi és az engedményezési szerződésből eredő jogviták tekintetében a felek a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara mellett szervezett Állandó Választottbíróság illetékességét kötötték ki.
Az adásvételi szerződés szerint a felperes 1 db terményszállítógép és tartozékai tulajdonjogának átruházását vállalta bruttó 36 875 000 forint vételár ellenében. A szerződés szerint a felek egyidejűleg ún. termelési integrátori szerződést kötnek, amelynek értelmében az alperes a vételárat részben saját forrásból, részben pedig az integrátori szerződés keretében nyújtott támogatás összegéből egyenlíti ki. 1998. október 5-én a felek az integrátori szerződést megkötötték, majd ugyanezen a napon vállalkozási szerződés jött létre az alperes és a felperesi beavatkozó között a terményszállító üzemeléséhez szükséges építési és szerelési munkák kivitelezésére. A felperes 2000. október 27-én felszólította az alperest, hogy fizesse meg részére a keresetben megjelölt összeget és késedelmi kamatát. A felhívást az alperes átvette, majd a felperes 2001. január 8-án szerződésszegésre hivatkozva elállt mind az adásvételi, mind az engedményezési, mind pedig az integrátori szerződéstől.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes keresete alapos, az alperes beszámítási kifogása pedig megalapozatlan volt. A felperes a keresetét az integrátori szerződésre alapította, amelynek keretében az alperes adásvételi szerződéssel a terményszállítógépet a felperestől volt köteles megvásárolni. Ezenkívül a felek között nem volt olyan jogviszony, amelynek alapján a felperest fizetési kötelezettség terhelte volna. A könyvszakértői vélemény kimutatta, hogy a felek között milyen teljesítések történtek, és megállapította, hogy a felperes javára a keresetben megjelölt összegű követelés mutatható ki. Az integrátori szerződéstől a felperes jogszerűen állt el, az nem ment teljesedésbe. a Ptk. 319. § (3) bekezdése értelmében a már teljesített szolgáltatások visszajárnak, és az alperest terheli a szerződésben kikötött mértékű késedelmi kamat is. Az alperes beszámítási kifogása alaptalan volt, mert a hibás teljesítés tényét nem bizonyította, a beavatkozóval szembeni követelése pedig a jelen perben nem volt érvényesíthető.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes és a beavatkozó perköltség összegének felemelése, az alperes pedig a kereset teljes elutasítása érdekében élt fellebbezéssel. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A másodfokú ítéletben kifejtett jogi álláspont szerint a peres felek önálló kölcsönszerződést, illetve szerződéseket nem kötöttek, hanem az eredeti megállapodásuk szerint vételár és vállalkozói díjként fennálló alperesi tartozás jogcímét a Ptk. 241. § (1) bekezdésében foglaltak alapján módosították. A szerződésnek a módosítással nem érintett részei változatlanok maradtak. A kölcsönre utaló, de valójában a terményszállító berendezéssel kapcsolatos felperesi beruházásra vonatkozó, 1999. július 5-ei okirat szerint az alperes fizetési kötelezettségének feltétele a berendezés beüzemelése és átadása volt. A felperes azonban a Ptk. 407/A. §-a szerinti átadás-átvételi, valamint a Ptk. 367. § (1) és 396. § (3) bekezdése szerinti tájékoztatási és okirat átadási kötelezettségét nem teljesítette. Nem bizonyította továbbá, hogy az üzembe helyezés az alperesnek felróható okból hiúsult meg, és ezáltal a hátralékos követelés esedékessé vált volna. Az alperes kölcsön jogcímén csak a felperes maradéktalan teljesítése, illetve annak az alperesnek felróható meghiúsulása esetén tartozik. A felperes az oszthatatlan szolgáltatási kötelezettségének nem tett eleget, a teljesítés részbeni megtagadása az egész szerződésre kihatott, így a felperes teljesítéséig az alperes további szolgáltatással nem tartozik.
A jogerős ítélet indokolása kifejtette továbbá, hogy a választottbíróság VB 01-007. számú ítéletének indokolása a bíróságot a Pp. 4. § (1) bekezdése értelmében nem köti. A fellebbezési eljárás tárgyát képező keresetet pedig a választottbíróság nem bírálta el, e tekintetben az eljárást hatáskör hiányában megszüntette.
A jogerős ítélet ellen a jogszabálynak megfelelő határozat (tartalmilag az elsőfokú ítéletet helybenhagyó döntés) meghozatala érdekében a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet.
A felülvizsgálati kérelem indokai szerint az ügyben az elsőfokú bíróság hozott a jogszabályoknak megfelelő döntést. A másodfokú bíróság a becsatolt iratok tartalmából a valós és bizonyított tényekből téves következtetést vont le. A felperes a keresetét az integrátori szerződésre alapította, ezért a másodfokú bíróság a perrel nem érintett többi szerződést nem vizsgálhatta volna. A felperes nem állította, hogy a felek önálló kölcsönszerződéseket kötöttek, hanem arra hivatkozott, hogy az integrátori szerződés alapján nyújtott hitelt az alperesnek. A másodfokú bíróságnak ezért azt kellett volna vizsgálnia, hogy e szerződés alapján terheli-e az alperest fizetési kötelezettség. A jogerős ítélet sérti a Pp. 3. § (2) bekezdését, a 215. §-át, valamint a Ptk. 242. §-ában foglaltakat, mert nem a kereseti kérelmet bírálta el, és figyelmen kívül hagyta azt, hogy az 1999. június 15-én felvett jegyzőkönyv tartozás elismerésnek minősült. A szakértői vélemény bizonyította az alperes tartozását, amelyet az elállásra tekintettel köteles visszafizetni.
Az alperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbi indokok alapján nagyobb részben alapos.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen arra mutat rá, hogy a felek az adásvételi szerződésből és az engedményezési szerződésből eredő jogvitára választottbírósági eljárást kötöttek ki. A másodfokú bíróság azonban ennek ellenére a perben olyan tényeket vizsgált és olyan jogi következtetéseket vont le, amelyekre nem volt hatásköre. A választottbírósági kikötésre tekintettel az adásvételi szerződésből eredő valamennyi jogvita és az abból eredő minden igény elbírálása a választottbíróság hatáskörébe tartozott. Ennek megfelelően a szerződés teljesítésével, megszegésével (nemteljesítés, hibás teljesítés stb.) kapcsolatban a jelen perben az alperes igényt nem érvényesíthetett, és azt a bíróság nem bírálhatta volna el. Ugyanez vonatkozik az alperesnek a követelés időelőttiségére irányuló azon védekezésére is, hogy az adásvétel tárgyát képező berendezés műszaki átadás-átvétele hiányában a felperes követelése nem vált esedékessé. Nem bírálható el továbbá a jelen perben az alperes és a beavatkozó által kötött szerződésből eredő igény, illetve az alperesnek ezzel kapcsolatos kifogása.
A fentiekre tekintettel a bíróságnak azt kellett és lehetett vizsgálnia, hogy az adásvételi szerződésen túlmenően a felperes nyújtott-e az alperesnek olyan szolgáltatást, amelyért ellenszolgáltatást nem kapott, és ha igen, az ennek visszakövetelésére irányuló igénye esedékessé vált-e.
A perben csatolt iratok és a peres felek egyező nyilatkozata alapján kétséget kizárón megállapítható, hogy közöttük az adásvételi szerződésen és az engedményezési szerződésen túl csak egyetlen jogügylet, az ún. integrátori szerződés jött létre. Az alperes a perben nem is állította, hogy van olyan más jogcím, amelynek alapján a felperesnek pénzbeli szolgáltatást kellett volna nyújtania. Az alperesnek az e perben elbírálható védekezése arra vonatkozott, hogy az integrátori szerződés nem jött létre, illetve – ennek ellentmondóan – a szolgáltatás oszthatatlansága miatt e jogviszonyt az egész beruházási folyamatból kiemelve nem lehet elbírálni, és így végleges elszámolásról sem lehet szó.
A már kifejtett indokok alapján azonban csak abban lehetett dönteni, hogy az integrátori szerződésből eredően fennáll-e az alperes tartozása. A Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú ítéletben kifejtettekkel egyetértve azt állapította meg, hogy a keresetben érvényesített pénzösszeg átadásának jogalapja az integrátori szerződés volt. A jogvita érdemi elbírálása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az összegek a Ptk. 523. §-a szerinti kölcsönügylet alapján kerültek-e átadásra. A bíróságnak felek jognyilatkozataihoz való kötöttsége ugyanis nem jelenti azt, hogy ha valamelyik fél a perbeli jogviszony jogi minősítését illetően tévesen rossz jogcímet jelöl meg, azt a bíróság a határozata meghozatalánál ne minősíthesse a jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően. Erre azonban csak akkor van lehetőség, ha a helyes minősítéshez valamennyi tény, bizonyíték, adat rendelkezésre áll (1143. sz. Elvi Határozat). A perbeli esetben tehát a kereset sorsát az dönti el, hogy a szakértői véleményben kimutatott összeg az alperes lejárt tartozása, avagy visszterhes jogügylet alapján őt megillető ellenszolgáltatás.
A perben az alperes maga állította – és ezzel ellentétes bizonyíték nem is merült fel –, hogy az integrátori szerződés által célzott termelési együttműködés erre vonatkozó további megállapodások hiányában nem ment teljesedésbe. Ennek alapján a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság álláspontjától részben eltérve azt állapította meg, hogy az integrátori szerződés a Ptk. 312. § (1) bekezdése alapján vált lehetetlenné. A Ptk. 319. § (2) bekezdése értelmében a felperest az ellenszolgáltatással nem fedezett összeg illeti meg. Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezésében azonban az alperes megalapozottan támadta a késedelmi kamatra vonatkozó rendelkezését. A lehetetlenülés okára figyelemmel a késedelmi kamat mértékére nem az integrátori szerződést, hanem a Ptk.-nak a késedelmi kamatra vonatkozó általános rendelkezéseit kell alkalmazni [Ptk. 301. § (1) bekezdés]. A kamatfizetés kezdő időpontja pedig a felperes ,,elállási nyilatkozata'' átvételét követő nap.
Rámutat a Legfelsőbb Bíróság arra is, hogy a másodfokú bíróság a jogerős ítélet indokolásában kifejtett jogi álláspont alapján sem hozhatott volna az ügyben érdemi döntést. Ha ugyanis az elállás érvénytelensége folytán a szerződés fennáll, és a kötelezett nemteljesítése miatt az ellenszolgáltatás még nem vált esedékessé, a Ptk. 130. § (1) bekezdés f) pontjára és 157. § a) pontjára figyelemmel a pert a Pp. 251. § (1) bekezdése alapján meg kellett volna szüntetnie és az elsőfokú ítéletet hatályon kívül kellett volna helyeznie. Ítéleti döntés esetén ugyanis a felperes követelése a Pp. 229. § (1) bekezdése értelmében ítélt dolog, így az ellenszolgáltatást utóbb a szerződés teljesítése esetén sem követelhetné.
A fenti indokok alapján a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a jogszabályoknak megfelelő határozatként az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alkalmazásával a rendelkező részben írtak szerint részben megváltoztatta.
(Legf. Bír. Pfv. V. 20.961/2004.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás