GÜ BH 2007/263
GÜ BH 2007/263
2007.08.01.
Megszegi a hitelintézet a jogszabályban előírt kötelezettségét, ha a külkereskedelmi ügyletekre vonatkozó átutalási megbízást csak formálisan ellenőrzi és az átutalást – annak jogcímét figyelmen kívül hagyva – teljesíti – Felelőssége az üzleti haszon elmaradása miatt csak akkor állapítható meg, ha a károsult bizonyítani tudja, hogy az idegen források felhasználásával kötött szerződést a jogellenesen átutalt összeg felhasználásával maga is teljesíteni tudta volna [52/1990. (III. 21.) MT rend.1 4. § (3) bek.; Ptk. 339. § (1) bek.].
Az elsőfokú ítélet tényállása szerint a felperes jogelődje – az R. P. Kft. – (a továbbiakban: Kft.) 1992 novemberében 1 000 000 USD összegű hitelt vett fel az E. und H. Bank AG-től (a továbbiakban: H. Bank). A kölcsön visszafizetéséért az alperes 1992. november 10-én bankgaranciát vállalt. A H. Bank 1996. január 2-án a bankgaranciát lehívta, az alperes azonban a teljesítést megtagadta.
A H. Bank által indított perben az elsőfokú bíróság a 2000. március 1-jén kelt ítéletében az alperest tőke és kamat címén 1 077 254,77 USD megfizetésére kötelezte. Az alperes 2000. július 7-én az ítéletben írt kötelezettség teljesítéseként 294 898 446 Ft-ot átutalt a H. Bank részére.
A Kft. az 1994. április 28-án tartott taggyűlésén megállapodást kötött orosz állampolgárokkal, amely szerint az orosz partnerek tagként belépnek a Kft.-be és 47 140 000 Ft összegű törzstőke-emelést hajtanak végre, valamint olyan üzleti tevékenységet hoznak a vállalkozásba, melyben nyersolaj beszerzését, valamint ennek az értékesítésig felmerülő valamennyi költségét vállalták akként, hogy tagi kölcsönként azt a Kft. rendelkezésére bocsátják. A Kft. vállalta az üzemanyag értékesítését. A Kft. korábbi tagjai, valamint az új tagok 1994 júliusában társasági szerződést írtak alá. Rögzítették, hogy a társaság törzstőkéjét 96 200 000 Ft-ra felemelik, ebből az új tagok 47 140 000 Ft pénzbetét befizetését vállalták. A társaság képviseletéről akként rendelkeztek, hogy a korábbi képviselő L. A., valamint S. V. V. és R. S. Sz. ügyvezetőként a társaságot önállóan jogosultak képviselni. A Kft., valamint az új tagok 1994. július 11-én szindikátusi szerződést kötöttek, amelyben kiegészítették az április 28-ai megállapodásban foglaltakat azzal, hogy az új tagok minimum havi 10 000 tonna kőolaj beszerzését biztosítják. Megállapodtak továbbá abban is, hogy az olajüzletág bevételeit a Kft. a bankszámlája mellett nyitandó alszámlán külön kezeli, az e számla feletti rendelkezés oly módon történik, hogy a három ügyvezető együttesen ír alá. A változás bejegyzése iránti kérelmet a cégbíróságnál előterjesztették.
A Kft. törzstőke-számláját és bankszámláit az alperes D.-B. Igazgatósága vezette. 1994. szeptember 19-én a két orosz ügyvezető kérésére az alperes D.-B. Igazgatósága a korábbi törzstőke-számla helyett egy új törzstőke-számlát nyitott azzal, hogy a számla felett a két orosz ügyvezető együttesen jogosult rendelkezni. Ezt követően kérték, hogy a D.-B. Igazgatósága a törzstőke-számlát telepítse át az alperes B. Igazgatóságához. Ugyanezen a napon a két orosz ügyvezető a felperes részére a B. Igazgatóságnál újabb bankszámla-szerződést kötött újabb forintszámlát valamint új devizaszámlát is nyitott, amelyeken együttes rendelkezési jogukat kötötték ki. 1994. október 3-án az orosz ügyvezetők átutalási megbízást adtak az alperes B. Igazgatóságának arra, hogy a felperes devizaszámlájáról utaljon át a B. Bank Londonon keresztül az R. Ltd. kedvezményezettnek 311 775 USD-t. Az átutalás jogcímét ,,szállítási előleg"-ben jelölték meg. A belvárosi igazgatóság 1994. október 11-én továbbította a megbízást, 1994. október 12-én a devizaszámláról a 311 775 USD-t swift üzenettel útnak indította a kedvezményezett bankjához. Az összeg fedezetével – összességében 33 615 581 Ft-tal – a Kft. forintszámláját megterhelték.
A Kft. korábbi nyolc tagja 1994. szeptember 16-án taggyűlést tartott. L. A. ügyvezető arról tájékoztatta a tagokat, hogy az olaj-üzletág a szindikátusi szerződésben foglalt gazdasági célokat nem tudja megvalósítani. Emiatt visszavonták a cégbírósághoz tett változás bejegyzése iránti kérelmet. Értesítették az orosz ügyvezetőket, hogy L. intézkedett a számlával való rendelkezési joguk visszavonásáról. Október 6-án L. A. ügyvezető telefonon, majd telefaxon kérte, hogy ,,a volt olajüzletág által nyitott egyszámlát'' az alperes tiltsa le. Ezt követően L. A. október 11-én összehívta a Kft. taggyűlését, amely határozott az új tagok kizárásáról, illetőleg az új ügyvezetők visszahívásáról. Az erről szóló taggyűlési határozatot L. A. 1994. október 13-án adta át az alperesnek, és kérte a 311 775 USD összeg átutalására vonatkozó megbízás visszatartását. Az alperes külkereskedelmi igazgatósága az átutalást még október 13-án telefonon, majd telefaxon tárgytalanította, a B. Bank of London azonban közölte, hogy a kedvezményezett javára az átutalást már teljesítette.
A felperes az 1997. június 10-én előterjesztett keresetében kérte kötelezni az alperest, az általa átutalt 311 775 USD, valamint a készpénzben kifizetett 61 393 USD 1994. október 12-én érvényes 108,96 Ft/USD árfolyamon számított forintellenértékének – 40 663 385 Ft tőkének – ennek 1994. október 13-ától járó késedelmi kamatának, valamint a perrel felmerült költségeknek a megfizetésére. Keresetét a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdésére, valamint 339. §-ának (1) bekezdésére alapítva kártérítésben jelölte meg. Hivatkozott arra, hogy az alperes megszegte a vele kötött bankszámla-szerződést, valamint a Ptk.-nak a bankszámla-szerződésre vonatkozó 529. §-ában, a pénzforgalmi rendelkezésekben, valamint a devizáról szóló 1974. évi I. törvény 5. §-ában, végül az üzletszabályzatban és az alperes általános szerződési feltételeiben írt rendelkezéseket.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, marasztalása esetére beszámítási kifogást terjesztett elő, amelyben előadta, hogy a jogerős ítéletnek megfelelően 2000. július 7-én a H. Bank részére átutalt 1 077 254,67 USD-t, amelynek forintellenértékét – 294 898 446 Ft-ot – beszámítani kérte a vele szemben támasztott követelésbe.
A Kft. a perben érvényesített követelését 1997. augusztus 4-én a perben nem álló M. Rt.-re engedményezte. E részvénytársaság szétválása után a perbeli követelést teljes egészében a felperes szerezte meg, a felperes perbeli jogutódlását a bíróság végzéssel megállapította.
Az elsőfokú bíróság a korábbi eljárásban hozott ítéletével a felperes keresetét elutasította és a felperest perköltség megfizetésére kötelezte. A Legfelsőbb Bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a felperes keresetét 61 393 USD forintellenértékét kitevő 6 689 380 Ft tekintetében elutasító részében helybenhagyta. Ezt meghaladóan az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és ebben a keretben az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította. A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint az újonnan megválasztott ügyvezetők önálló képviseleti jogosultsággal rendelkeztek, így részükre a készpénzben történő kifizetéssel az alperes jogellenes magatartást nem valósított meg. A részítéletben rögzítette viszont, hogy az orosz ügyvezetők a 311 775 Ft USD átutalásának jogcímét ,,szállítási előleg"-ben jelölték meg. Ezen átutalás teljesítésére a külkereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos fizetések lebonyolításának rendjéről szóló, még hatályban lévő
52/1990. (III. 21.) MT rendelet (a továbbiakban: R.) a külföldi pénznemben végzett pénzintézeti tevékenységről szóló 4/1992. (PK 10.) MNB rendelkezés, valamint az alperes üzletszabályzata volt irányadó. Az alperes üzletszabályzata 12.1.3. pontja szerint a bank a külkereskedelmi ügyletekre vonatkozó megbízásokat teljesítés előtt ellenőrzi és abban az esetben teljesíti, ha a megbízások megfelelnek a hatályos jogszabályoknak. Az alperesnek kell bizonyítania, hogy a deviza átutalásának a teljesítését megelőzően mennyiben tett eleget a hivatkozott jogszabályokban előírt ellenőrzési kötelezettségének. Amennyiben bizonyítható, hogy az alperes mulasztott, a követelés megítélésénél figyelemmel kell lenni arra is, hogy az ügyvezetők felróható magatartása a felperes terhére esik, amely alapot szolgáltathat a Ptk. 344. §-ának (1) bekezdésében írt kármegosztásra.
A felperes a megismételt eljárásban a keresetében kártérítés címén kérte az átutalt 311 775 USD forintellenértékének, 33 971 004 Ft-nak, ennek 1994. október 13-ától járó kamatának; elmaradt haszon címén pedig 512 400 281 Ft-nak és annak 1995. július 1-jétől járó kamatainak, valamint a perköltségeknek a megfizetésére kötelezni az alperest. Kérte az alperes beszámítási kifogásának elutasítását.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott ítéletében a felperes keresetét elutasította és a felperest az alperes javára 3 750 000 Ft részperköltség megfizetésére kötelezte. Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperes a 311 775 USD átutalásakor megszegte a jogszabályokban előírt ellenőrzési kötelezettségét és e jogellenes magatartásával összefüggésben a felperesnek kárt okozott, amelynek bekövetkezésében a felperes maga is közrehatott, mivel három ügyvezetőjének magatartása a felperes terhére esik. A kármegosztás arányát 50-50%-ban határozta meg, ezért a 311 775 USD átutalása
kapcsán keletkezett, az alperest terhelő kár összege 16 841 406 Ft és járulékai, míg az ezt meghaladó további 16 841 406 Ft-ot és annak járulékait a közrehatása folytán a felperes tartozik viselni.
Alaptalannak ítélte a felperesnek az elmaradt vagyoni előny iránt előterjesztett keresetét megállapítva, hogy az alperes jogellenes magatartása és a Kft. olajüzletágának megszűnése között okozati összefüggés nem állapítható meg.
A felperes 16 841 406 Ft-ot és járulékait kitevő jogszerű követelésével szemben alaposnak találta az alperes beszámítási kifogását. Abból indult ki, hogy az alperes a már ismertetett bírósági ítéletek alapján 2000. július 7-én 294 898 446 Ft-ot utalt át a H. Bank AG részére, amelyet az alperes jogosult a felperessel szemben fennálló tartozásába a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése alapján beszámítani. A beszámítás következtében a felperes követelése – amely kamatokkal együtt is lényegesen alatta maradt az alperes követelésének a beszámítás következtében, a Ptk. 296. §-ának (2) bekezdése szerint megszűnt, ezért a keresetet elutasította.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése és az alperes csatlakozó fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és kötelezte a felperest az alperes javára 1 800 000 Ft másodfokú részperköltség megfizetésére. Mind a fellebbezést, mind a csatlakozó fellebbezést alaptalannak ítélte. Megállapította, hogy az alperes megszegte a pénzintézetekről és a pénzintézeti tevékenységről szóló 1991. évi LXIX. törvény (Pit.) 19. §-ának (1) bekezdésében, a külkereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos fizetésekkel kapcsolatos rendjét szabályozó 52/1990. (III. 21.) MT számú rendelet 4. §-ának (3) bekezdésében, valamint az 1993. január 1-jén kelt üzletszabályzatának 4.3.4. pontjában és 12.3. pontjában írt a rendelkezéseket. Nem tulajdonított jogi jelentőséget annak, hogy a felperes ügyvezetői ,,K1., illetőleg K2.'' jelű nyomtatványon terjesztették-e elő a deviza átutalására vonatkozó rendelkezésüket. Az átutalás felperesi ügyvezetők által megjelölt jogcíme ,,szállítási előleg'' volt, és mert előleg átutalására az 52/1990. (III. 21.) MT rendelet 4. §-ának (3) bekezdése szerint a jogszabályban írt biztosítékok hiányában sor nem kerülhetett, a felperesnek tisztáznia kellett volna pontosan az átutalás jogcímét, enélkül azt nem teljesíthette.
Elfogadta a kár összegszerűségeként az elsőfokú bíróság által megállapított 33 682 812 Ft-ot, és az elsőfokú bíróságnak a kármegosztással, annak arányával, valamint az elmaradt haszonnal kapcsolatos jogi álláspontját is.
Végezetül megállapította, hogy az elsőfokú bíróság jogszerűen adott helyt az alperes beszámítási kifogásának. A felperes a szétválási szerződés szerint teljes egészében megszerezte a perbeli követelést, ezért az alperes a felperessel mint engedményessel szemben a Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése szerint a kereseti követeléssel szemben jogosult beszámítani a bankgarancia-szerződés alapján általa kiegyenlített teljes összeget.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben elsődlegesen annak hatályon kívül helyezését, helyette új határozat hozatalát és a kármegosztás mellőzésével az alperes kereset szerinti marasztalását kérte. Ha a Legfelsőbb Bíróság a felperes közrehatását megállapítja, közrehatásának mértékét a 40%-ban kérte meghatározni. Az alperes beszámítási kifogását az alperes 294 898 446 Ft követelésének 6%-át kitevő 17 693 906 Ft-ban elismerte, ennek beszámításával a keresetét 58 360 634 Ft-ban és kamataiban, továbbá 273 438 000 Ft elmaradt haszonban és kamataiban tartotta fenn. Másodlagosan mindkét-fokú ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára történő utasítását kérte. A másodfokú bíróság által elkövetett jogszabálysértést a Ptk. 4. §-ának (4) bekezdésében, a 328. §-ának (1) bekezdésében, a 329. §-ának (3) bekezdésében, a Gt. 79. §-ának (3) bekezdésében foglaltak, továbbá a Pp. 177. §-ának (1) bekezdésében, 206. §-ának (1) bekezdésében, 218. §-ában, 221. §-ának (1) bekezdésében és az 1991. évi LXIX. törvény 19. §-ának (1) bekezdésében foglaltak megsértésében jelölte meg. Azt nem vitatta, hogy az ügyvezetője L. A. 1994. október 6-án már értesült az orosz ügyvezetők számlanyitásáról, továbbá, hogy a pénzforgalom korlátozására, illetőleg az átutalás letiltására alkalmas okiratokat olyan időben adta át az alperesnek, amikor már sor került a 311 755 USD átutalásának elindítására. Álláspontja szerint azonban L. A. ügyvezető közrehatását az eljárt bíróságok anélkül állapították meg, hogy figyelembe vették volna L. A., valamint az alperes osztályvezető-helyettesének közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatát. Nem vették figyelembe az 1994. október 17-én kelt ,,alperesi belső feljegyzés'' tartalmát, amely szerint az ügy tisztázásáig a kérdéses számla zárolva van. Az alperes alkalmazottai ennek ellenére mégis az átutalás teljesítése mellett döntöttek. Sérelmezte, hogy a tényállás nem tartalmazta, hogy a B. Bank of London mikor teljesítette a kedvezményezett javára az átutalást, így az ítéleti tényállás e tekintetben hiányos, ezért az ítélet megalapozatlan. Nem tisztázott ugyanis, hogy L. A. a londoni bank jóváírását megelőzően vagy azt követően intézkedett-e az alperesnél továbbá, hogy az alperesnek mennyi ideje lett volna a jóváírás leállítására a londoni banknál.
A kármegosztás tekintetében azért is sérelmezte a kármegosztás arányának 50-50%-ban történő megállapítását, mert álláspontja szerint a bank alkalmazottaival szemben az elvárhatósági színt magasabb mint a Kft. alkalmazottaival szemben [Ptk. 4. §-ának (4) bekezdése]. Lényegében ugyanezt fogalmazza meg az 1991. évi LXIX. törvény 19. §-ának (1) bekezdése is.
Az engedményezett követelés beszámításával kapcsolatosan vitatta, hogy az alperes a teljes követelés beszámítására jogosult lenne. Állította, hogy a Gt. 79. §-ának (3) bekezdése szerint a szétválás előtt keletkezett kötelezettségeknek csak 6%-áért felel. A másodfokú bíróság döntése, miszerint az alperes a teljes követelést jogosult beszámítani, ellentétes a Gt. 79. §-ának (3) bekezdésében foglaltakkal.
Sérelmezte, hogy az eljáró bíróságok mellőzték az alperes beszámítható követelése mértékének megállapítását, ezzel lényeges eljárási szabálysértést követtek el. E körben előadta; nem mindegy az USD-ben megjelölt összeg forint ellenértékének meghatározásánál, hogy a bankgarancia lehívásakor irányadó átváltási árfolyamot vagy a bírósági ítélet alapján történő fizetéskori átváltási árfolyamot veszik-e alapul. Az alperes a bankgarancia-szerződésben foglalt kötelezettségeit megsértve járt el, amikor az általa kiadott bankgarancia-nyilatkozatban foglaltak ellenére a lehíváskor nem teljesített. Később jóval magasabb volt az átváltási árfolyam, ezért a beszámításra alkalmas forintösszeg meghatározásánál nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy mennyi lett volna a fizetendő összeg, ha a bankgarancia-szerződést az alperes rendben teljesíti.
Az elmaradt vagyoni előnnyel kapcsolatosan vitatta, hogy a 311 775 USD átutalása nélkül sem tudta volna folytatni az olajszármazék-forgalmazási tevékenységét. Sérelmezte, hogy az S. A.S. céggel kötött szerződés alapján elmaradt hasznot nem ítélt meg javára a bíróság. A szakértői véleményre hivatkozott, amely bár megállapította, hogy az olaj-feldolgozási szerződés szerint a felperes jogelődjének az első 30 000 tonna kőolaj feldolgozásához 400 500 USD-t kellett volna előre fizetnie, kellő bevételre kisebb mennyiségű kőolaj feldolgozásából is szert tehetett volna, ezért ha az orosz üzlettársak 1994. október 12-én nem utalják el a 311 775 USD-t, úgy az olajforgalmazási tevékenység – ha kisebb mennyiségben is – folytatható lett volna. E kérdésben a szakértői vélemény megállapításait mellőzni jogszerűen nem lehetett, illetőleg az eltérést meg kell indokolni. A perbeli esetben a bíróság az indokolási kötelezettségének e vonatkozásban nem tett eleget.
Az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet indokolását kérte hatályon kívül helyezni és azt megállapítani, hogy az alperes károkozó magatartást nem tanúsított. Amennyiben a csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a bíróság nem teljesítené, úgy minden vonatkozásban kérte hatályában fenntartani a másodfokú ítéletet.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Legfelsőbb Bíróság mellőzte a felülvizsgálati kérelemben írt azon felperesi előadások érdemi vizsgálatát, amelyekre a felperes a fellebbezésében nem hivatkozott. A felülvizsgálati eljárás tárgya a jogerős ítélet, ezért felülvizsgálat alapjául csak olyan jogi álláspont, illetve jogszabálysértés szolgálhat, amelyet a fellebbezésben a fél előadott és amelyet a másodfokú bíróság az érdemi döntésre kiható eljárási szabálysértéssel elmulasztott elbírálni vagy az elbírálását, annak eredményét a fél jogszabálysértőnek tartja. A másodfokú bíróság a Pp. 253. §-ának (3) bekezdése szerint az elsőfokú ítélet a fellebbezési kérelem és ellenkérelem korlátai között bírálja felül, így a jogerős ítélet nem sérthet jogszabályt akkor, ha a fellebbező fél által nem állított ténybeli megalapozatlanság vagy nem sérelmezett jogi álláspont kérdésében nem foglalt állást. Erre tekintettel a felperes a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság mellőzte a beszámítani kért alperesi követelés összegszerű kiszámítását. Az elsőfokú bíróság az ítéletében a pontos összeget kiszámította, annak összegszerűségét az alperes részéről történt teljesítés időpontjában érvényes 273,75 Ft/USD árfolyam alapulvételével 294 898 446 Ft-ban határozta meg. A felperes a fellebbezésében a követelés összegszerűségének fenti módon történő meghatározását nem sérelmezte, – sőt a fellebbezésében ennek alapulvételével számította ki az alperes által jogszerűen beszámíthatónak tartott összeget – ezért a másodfokú bíróságnak ebben a kérdésben állást foglalnia nem kellett, az állásfoglalás mellőzésével jogsértést nem követett el.
Alaptalanul sérelmezte továbbá a felperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy az eljárt bíróságok nem tisztázták mennyi ideje volt az alperesnek az átutalás teljesítésének leállítására a külföldi banknál. Az nem volt vitás a felek között, hogy az alperes 1994. október 12-én indította az átutalást, 13-án L. A. ügyvezető írásban kérte az átutalás visszatartását, továbbá, hogy az összeg jóváírása október 14-ei árfolyamon történt. Az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes az átutalást október 13-án telefonon, majd telefaxon ,,tárgytalanította'' de ez már nem vezetett eredményre, mert a jóváírás időközben megtörtént. A felperes a fellebbezésében nem sérelmezte e vonatkozásban a tényállás megállapítását, bizonyítási indítványt a jóváírás időpontjára nézve nem terjesztett elő. Felülvizsgálati kérelmében ezért alaptalanul hivatkozott eljárási szabálysértésre. Nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság azzal sem, hogy a tényállás megállapításánál nem vette figyelembe L. A. ügyvezető, valamint az alperes osztályvezető-helyettesének közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatát. A közjegyző által kiállított okirat a Pp. 195. §-ának (1) bekezdésében írt olyan közokirat, amely azt bizonyítja, hogy a nyilatkozó az abban foglalt nyilatkozatot megtette. Nem bizonyítja azonban annak a tartalmi valódiságát, ezért a felperes a közjegyzői okiratba foglalt nyilatkozatok figyelmen kívül hagyását alappal nem sérelmezheti.
Alaptalanul sérelmezte a felperes, hogy a közrehatás mértékének meghatározásánál a másodfokú bíróság nem értékelte kellőképpen a körülményeket. A másodfokú bíróság a figyelembe vett körülményeket felsorolta, azokat okszerűen értékelte és a döntését kellő módon megindokolta. A döntése ezért nem törvénysértő. Nem lehetett figyelmen kívül hagyni a kármegosztás arányának megállapításánál, hogy az orosz tagok akkor, amikor az alperes B. Igazgatóságánál a pénzforgalmi számlákat nyitották a felperes ügyvezetői voltak, és amikor az átutalási megbízást megadták még az alperesnél mint a Kft. bankszámlája feletti rendelkezésre jogosultak voltak bejelentve. A fentiek szerint ezért nemcsak L. A., hanem az orosz ügyvezetők tevékenysége is a felperes terhére esett. Az iratokból megállapítható volt, hogy az orosz tagokkal való együttműködésben már az együttműködés első két hetét követően zavarok keletkeztek, ennek ellenére 1994. október 6-án – amikor a felperes saját előadása szerint is tudomást szerzett a számlanyitásról –, még mindig a Kft. ügyvezetői voltak. A felperes képviseletében eljáró dr. P. I. ügyvéd már az 1994. szeptember 16-án kelt levelében azt közölte az orosz ügyvezetőkkel, hogy L. A. intézkedett a számlával való rendelkezési joguk visszavonásáról, valamint a nyomozati iratok 65. oldalán elfekvő, a felperes által R. S. Sz.-hez – az egyik orosz ügyvezetőhöz – intézett levélben azt közölte, hogy a Kft. intézkedik nevezett betétjének a visszafizetéséről. Az újonnan belépett tagok ezekből a közlésekből tudták, hogy a Kft. a pénzkezelés feletti jogaikat korlátozni kívánja. Ilyen körülmények között a taggyűlés haladéktalan, szakszerű összehívása nem tűrt volna halasztást. Amikor a Kft. ügyvezetője L. A. tudomást szerzett az új számlák nyitásáról, az orosz partnerek pénzkivonási szándékával számolnia kellett. Az alapiratok között 1/F/22. sorszám alatt került csatolásra L. A-nak az alpereshez 1994. október 6-án keltezett levele, amelyben – bár az ott nyitott számlák fölött rendelkezési joga nem volt – azt kérte a B. Igazgatóságtól, hogy ,,a volt olajüzletágunk által nyitott egyszámlát letiltani szíveskedjenek ... ... a volt olajüzletág végérvényes kizárásáról a határozat megszületése után ... fordulunk Önökhöz ...'' Ugyanakkor nevezett nem gondoskodott arról, hogy az aláírási jogát az új számla fölött az alperesnél az akkor még irányadó 3/1992. (MK 34.) MNB rendelkezés 4. §-a szerint bejelentse, illetve a bejelentését utóbb érvénytelenítette. Ennek hiányában viszont az új számla fölött rendelkezni nem volt jogosult. Ezek a késlekedések is a felperes terhére esnek. A körülmények okszerű mérlegelésével jogsértés nélkül állapították meg ezért az eljárt bíróságok a közrehatás mértékét 50-50%-ban.
Az elmaradt haszon megfizetése iránti kereset elutasítása is jogszabálysértés nélkül történt. A bizonyítékok és az ügy körülményeinek okszerű mérlegelésével jutott a bíróság arra a következtetésre, miszerint a felperesnek nem sikerült bizonyítania, hogy a vagyonában beállt értékcsökkenés az S. A.S.-el kötött ügylet teljesítésének elmaradása, illetőleg amiatt következett be, hogy az alperes által átutalt 311 775 USD-t a gazdálkodásában nem tudta további nyersolajszállítmány beszerzésére és finomítására, valamint értékesítésére fordítani. Az 1994 augusztusában kelt és a megismételt eljárásban 10/F/2. sorszám alatt csatolt, az S. A.S.-val kötött szerződés szerint a szlovák olajfinomító 1994. július és december között havi
30 000 ezer tonna kőolaj átadására biztosított kapacitást. Arra a perben nem merült fel adat, hogy ezt a szerződést a szlovák fél meghosszabbította volna. Az is megállapítható volt, hogy az olajfinomító részére összesen 10 000 tonna nyersolaj feldolgozására került sor, a Kft. további szállítmányok feldolgozását nem kérte. Az nem kétséges, hogy valamely összegnek a gazdálkodásból történő kivonása az elvonás és annak visszafizetése közötti időben a késedelmi kamatot meghaladó kárt okozhat, a károsultnak azonban bizonyítania kell a hasznot hajtó ügylet lebonyolíthatóságának reális lehetőségét.
Alaptalanul sérelmezte a felperes, hogy az eljárt bíróságok az okozati összefüggés megállapítása körében nem vették figyelembe a szakértői véleményben foglaltakat. Az okozati összegfüggés vizsgálta nem szakértői kérdés. A szakértő a szakvéleményében csupán arról nyilatkozott, hogy az első 30 000 tonna kőolaj feldolgozásához 400 500 USD-t kellett volna előre fizetni, és ha a 311 775 USD-t a Kft. a feldolgozásra fordította volna, abból
91 146 000 Ft haszonra tehetett volna szert. A szakértő arra is utalt, hogy a kárszámítása azon feltételezésen alapult, hogy a költségszámlák 10 000 tonna kőolaj feldolgozásával kapcsolatosak, e mennyiségre az árbevételi és a költségszámlák teljes körűek, a 30 000 tonnára számolt fedezeti összeg háromszorosa a 10 000 tonnára számoltnak (36. sorszámú kiegészítő szakértői vélemény).
Az okozati összefüggés vizsgálatánál a bíróságnak figyelemmel kellett lennie arra, hogy a Kft. az 1994. április 28-ai megállapodásban rögzítettek szerint (alapiratok
1/F/2.) egyéb – az olajüzletágtól eltérő tevékenysége finanszírozásához 1992-ben 1 000 000 USD hitelt vett fel. A megállapodásban az orosz partnerek azt vállalták, hogy olyan üzleti tevékenységet hoznak a Kft.-be, amelyből egy év alatt garantált a hitelek visszafizetése. A Kft. import-engedélye alapján Oroszországból nyersolajat importálnak világpiaci áron, bonyolítják a behozatalt, megkötik a szükséges szerződéseket és tagi kölcsönként állják annak valamennyi kiadását egészen az értékesítésig. Az értékesítés a Kft. feladatát képezte.
1994 nyarán megindult az olajüzletág működése az
S. A.S.-sel az orosz partnerek az olajfinomításra vonatkozó szerződést augusztusban megkötötték és 10 000 tonna nyersolaj beszerzésre került, amelyet finomítás és feldolgozás céljából át is adtak az S. A.S.-nek. Az új tagok azonban a vállalásukat nem tudták teljesíteni. Az alapiratok 1/F/11. sorszáma alatt 1994. szeptember 16-án kelt taggyűlési jegyzőkönyvben rögzítették, hogy az olajüzletág az elérni kívánt gazdasági célokat nem tudja megvalósítani. Ezt két okra vezették vissza, egyrészt, hogy az orosz partnerek a finanszírozási kötelezettségüket nem tudják betartani, másrészt: a termékek forgási sebessége olyan alacsony, hogy a havi 10 000 tonna nyersolaj és származékai értékesítése lehetetlen. A Kft. az APEH-hez írt, 1994. szeptember 20-án keltezett levelében (1/F/45.) arról tájékoztatta az adóhatóságot, hogy mintegy 13 000 000 Ft adótartozása keletkezett, amelyre nincs fedezete, mivel az orosz partnerek a vállalt finanszírozást nem teljesítették. A Kft. az adó megfizetésére részletfizetést kért. Az iratokból megállapítható, hogy a megvásárolt 10 000 tonna nyersolaj vételár-előlegét – 299 000 USD-t – az orosz partnerek fizették ki, a fennmaradó
796 626 USD-ről a számlát az eladó a Kft.-nek nyújtotta be, így a több mint 84 000 000 Ft-ot kitevő vételárrészt a Kft.-nek kellett kiegyenlítenie. Az eladott olajszármazékok értékesítés utáni vételára 1994. október közepéig folyt be a számlára, ezt megelőző idő alatt a Kft. meg sem kísérelte az olajfinomítási szerződésben lekötött havi 30 000 tonna kapacitást megrendeléssel kitölteni, és arra sem merült fel értékelhető adat, hogy rendelkezett-e olyan nyersolaj beszerzési forrással, amelyből a havi 30 000 tonna beszerzését biztosítani tudta volna olyan áron, hogy a beszerzési, feldolgozási, forgalmazási költségek mellett megfelelő haszonhoz jusson. Egy havi 30 000 tonna feldolgozásához sem lett volna teljesen elegendő a
311 775 USD és ebben nem szerepelt a nyersolaj beszerzési ára. Megállapítható volt tehát, hogy az olajüzletág teljes egészében az orosz partnerek részvételére az ő üzleti kapcsolataikra és anyagi forrásaikra épült. Azzal, hogy az orosz tagok az üzletből kiszálltak – őket a Kft. ki is zárta – az olajüzletág összeomlott. A Kft. az 1/F/22. sorszám alatt csatolt, az alpereshez írt, 1994. október 6-án keltezett levelében már ,,...volt olajüzletág"-ról beszélt.
A Kft. már a szeptember 16-ai tárgyalási jegyzőkönyvben említést tett az áru forgásának lassúságáról. Ezt megerősítette a szakértői vélemény megállapítása, amelyben
10 000 tonna áru származékai értékesítésének időtartamát a szakértő 1994 novemberéig határozta meg, kivéve azt a mennyiséget, amelyet a Kft. az új eljárásban 42/F/1. sorszám alatt csatolt Sz. I.-nal kötött megbízási szerződéssel Sz. I. részére adott át értékesítés céljából és amelynek értékével a 42/F/2. sorszám alatt csatolt irat szerint 1995 májusában Sz. I. még nem számolt el.
Azt a körülményt, hogy az alperesnek nem volt kellő anyagi fedezete az olajüzletág folytatásához, alátámasztja, hogy ennek az utolsó szállítmánynak a vámolási és egyéb költségeit Sz. I. saját pénzeszközei terhére egyenlítette ki. Alátámasztja továbbá a fedezet hiányát az a körülmény is, hogy 1992-ben a bankgarancia-szerződésben kikötötték, hogy a Kft.-nek évenként meghatározott összeget letétbe kell helyeznie a szerződés biztosítására. Arra nem merült fel a perben adat, hogy ezeknek az összegeknek a letétbe helyezése sor került-e, az azonban bizonyos, hogy a bankgarancia alapján az alperes kamat címén fizetett bizonyos összeget a hitelezőnek a Kft. helyett, valamint, hogy a bankgarancia lehívásakor 1996. január 2-án a Kft.-nek az 1 000 000 USD tőketartozás mellett több mint
77 000 USD kamattartozása is felgyűlt, amelyeket végül az alperesnek kellett kiegyenlítenie. Ezek az adatok is azt erősítik, hogy saját vagyoni eszközei terhére a Kft. 1994 októberében nem tudta volna folytatni az olajüzletág tevékenységét.
A fenti körülmények mellett a Legfelsőbb Bíróság sem látta bizonyítva, hogy a Kft. az orosz partnerek által kivont pénzt bizonyossággal a feldolgozásra fordította volna, amikor még a nyersolajbeszerzés fedezetét sem bizonyította. A bizonyítékok mérlegelésénél sem iratellenesség, sem okszerűtlenség nem volt megállapítható.
Alaptalanul állította a felperes, hogy az alperes az általa a bankgarancia-szerződés alapján a H. Bank AG-nek kifizetett összegnek csak a 6%-át kitevő 17 693 906 Ft beszámítására jogosult, mivel a jogelődjével – M. Rt.-vel – történő szétválás során a közös vagyonnak a felperes csupán 6%-át szerezte meg, így a kötelezettségek is csak ilyen arányban terhelték, mert a vagyon 94%-a az Rt.-nél maradt. A Ptk. 296. §-ának (1) bekezdése értelmében – a 297. §-ban írt, a perben nem releváns kivételektől eltekintve – a kötelezett a jogosulttal szemben fennálló egynemű és lejárt követelését – ha a jogszabály kivételt nem tesz – a jogosulthoz intézett vagy a bírósági eljárás során tett nyilatkozattal tartozásába beszámíthatja. A (2) bekezdés szerint a beszámítás erejéig a kötelezettségek megszűnnek. A perbeli esetben abból kell kiindulni, hogy a felperes követelése, amellyel szemben az alperes az ellenkövetelését be kívánta számítani az R. P. Kft. és az alperes közötti bankszámla-szerződés alperes által történt megszegésén alapult. Az R. Kft. a követelését az alperes ellen indított kártérítési perben érvényesítette, majd a már peresített követelést a peres eljárás alatt 1997. augusztus 4-én engedményezte a felperes jogelődjére az M. Rt.-re, majd szétválás folytán történő jogutódlással került teljes egészében a felperes tulajdonába. A felperes a szétválási szerződés szerinti megállapodással egy már engedményezett és peresített követelést szerzett meg és nem annak 6%-át. Tehát az engedményes Rt. jogutódjaként lépett be a perbe.
Az alperes ellenkövetelése az 1992. november 10-én kötött szerződésből eredő az R. Kft.-vel szemben fennálló megtérítési igény. A H. Bank AG-val szembeni tartozás 1996. január 2-án vált esedékessé, amikor a bank a bankgaranciát lehívta. Beszámítani mint lejárt követelést csak attól az időponttól lehetett, amikor az alperes a H. Bank Rt. részére 2000. június 7-én a fizetést ténylegesen teljesítette. Ekkor már a perben a felperes jogutódjaként az M. Rt. vett részt. Az M. Rt. azonban nem vált az R. Kft. jogutódjává a bankgaranciából eredő tartozás tekintetében, erre semmi adat sincsen. Így nem értelmezhető az a felperesi előadás, hogy a szétválás folytán 6%-a e tartozásnak a felperest terhelné. Megállapítható azonban, hogy az engedményezéssel szerzett követelésbe történő beszámítást, mivel az alperes követelése értesítéskor az értékesítéskor már fennállt jogalapon keletkezett – a Ptk. 329. §-ának (3) bekezdése szerint – az M. Rt. köteles lett volna tűrni. A fentiek értelmében a felperes az engedményes jogutódja lett a teljes peresített követelés megszerzése folytán, – engedményesi pozícióba került – ezért nem sértett jogszabályt a másodfokú bíróság, amikor az alperes beszámítási kifogását jogszerűnek ítélte.
Alaptalan volt az alperes csatlakozó felülvizsgálati kérelme is. A perbe hozott összeg átutalásakor még hatályban volt, külkereskedelmi szerződésekkel kapcsolatos fizetések lebonyolításának rendjét szabályozó 52/1990. (III. 21.) MT rendelet 4. §-ának (3) bekezdése előírta, hogy a konvertibilis elszámolású pénznemben kötött külkereskedelmi importszerződés kapcsán előleget fizetni vagy a teljes ellenértéket előre kifizetni visszafizetési bankgarancia és elismervény ellenében szabad. Az alperes üzletszabályzatának 12.3. pontja értelmében a bank a külkereskedelmi ügyletekre vonatkozó megbízásokat teljesítés előtt ellenőrzi és abban az esetben teljesíti, ha a megbízások megfelelnek a hatályos jogszabályoknak. Az egyértelmű, hogy az alperes részére adott átutalási megbízást a K/2-es nyomtatványon terjesztették elő, viszont tartalmilag az átutalás jogcímenként ,,szállítási előleg'' volt megjelölve. Tartalmát tekintve tehát a további feltételek teljesítése nélkül az alperes részéről az átutalást elvégezni nem lehetett. Az alperes alkalmazottai azonban elmulasztották a kellő ellenőrzést, csupán azt vizsgálták, hogy a megbízást K1-es avagy K2-es nyomtatványon adta-e be a fél, annak tartalmát nem vették figyelembe. A dolgozóinak a mulasztása az alperes terhére esik, ezért nem tévedtek az eljárt bíróságok, amikor a 311 775 USD forintellenértékének 50%-át kitevő 16 841 406 Ft-ról akként rendelkeztek, hogy beszámítási kifogás hiányában azt az alperes köteles lenne a felperesnek megfizetni.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése szerint hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.223/2006.)
1
Hatályon kívül helyezte a 161/1995. (XII. 26.) Korm. rendelet, de a határozatban foglaltak körébe tartozó jogvitákban még irányadó.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás