BÜ BH 2007/283
BÜ BH 2007/283
2007.09.01.
I. Garázdasághoz megkívánt kihívó közösségellenesség akkor állapítható meg, ha a terhelt az együttélés szabályainak leplezetlen, gátlástalan semmibevevésével valósítja meg a cselekményét [Btk. 271. § (1) bek.].
II. A másodfokú határozat elleni ügyészi fellebbezés határideje [Be. 342. § (5) bek., 345. §].
Az elsőfokú bíróság az előzetes fogva tartásban lévő R. J. vádlottat folytatólagosan elkövetett garázdaság vétsége, személyi szabadság megsértésének bűntette és folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette miatt, mint többszörös visszaesőt halmazati büntetésül 4 év 2 hónap fegyházra, mellékbüntetésül 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A szabadságvesztésbe beszámította a vádlott által előzetes fogva tartásban töltött időt.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
R. J. vádlott magyar állampolgár, az általános iskola 8 osztályát végezte, szakképzettsége könyvkötő. Nőtlen, egy kiskorú gyermeke van, akinek a tartásához nem járul hozzá. Előzetes letartóztatását megelőzően nem dolgozott, barátaitól kapott 300 000 forint kölcsönből élt, egészségi állapota megromlott, cukorbetegségben szenved. Vagyontalan, büntetve több alkalommal volt. Többszörös visszaeső, vagyon elleni és erőszakos jellegű bűncselekmények miatt már éveket töltött fegyházban.
1. R. J. vádlott 2003. november hó 10. napján szabadult legutóbbi büntetéséből. A szabadságvesztés alatt összeismerkedett egyik elítélttársa, O. R. látogatásra érkező testvérével, O. A.-val. R. J. vádlottnak megtetszett O. A., leveleztek egymással, kölcsönös szimpátia alakult ki közöttük, azonban kapcsolatukat O. A. nem akarta szorosabbra fonni, érzelmi és testi kapcsolatba R. J. vádlottal nem kívánt kerülni, közeledését visszautasította. R. J. vádlott szabadulását követően több alkalommal felkereste O. R.-t és családját, azonban O. R. édesanyja nem örült a vádlott látogatásainak.
R. J. vádlott nehezen tudta elviselni, hogy O. A. a közeledését visszautasította, ezért 2003. november hó 26. napján 12 óra 30 perc körüli időben az utcán előzetes szóváltást követően előbb megszorította a sértett felkarját, majd miután O. A. kirántotta a kezét a fogásából, tenyérrel 3 alkalommal az arcán megütötte, majd ököllel a bal oldali lengőbordája alá ütött. O. A. sértett minden pofon után a földre esett, de őt a vádlott a hajánál fogva felrántotta. Cselekményével azt akarta elérni, hogy a sértett ne menjen az iskolába, ahová indult, hanem vele legyen.
2003. november hó 27. napján a reggeli órákban O. A. sértett B. D.-vel indult el az iskolába, édesanyja, H. A.-né pedig O. A. gyermekét kísérte az óvodába. Az egyik utca kereszteződésében O. A. sértettet és B. D.-t utolérte R. J. vádlott, majd a sértettet arra szólította fel, hogy ne az iskolába, hanem vele menjen. O. A. nem engedelmeskedett, ezért a vádlott tenyérrel arcon ütötte, amitől a sértett elesett. Ezután a vádlott a hajánál fogva felrángatta a földről és ordibált vele.
O. A. sértett zúzódásos sérüléseket szenvedett, de orvoshoz nem ment, a sérelmére elkövetett könnyű testi sértés miatt magánindítványt nem terjesztett elő.
R. J. vádlott cselekményei alkalmasak voltak arra, hogy a nyílt utcán lévőkben megbotránkozást, riadalmat keltsenek.
2. R. J. vádlott ismerte O.-ék lakótársát, H. K. sértettet. H. K. baráti kapcsolatot tartott O. A.-val, így tudomása volt arról, hogy R. J. vádlott 2003. november 26. és 27. napján is bántalmazta O. A.-t. A vádlott 2003. november végén, pontosan meg nem határozható időpontban arra kívánta felhasználni H. K.-t, hogy segítségével közelebb kerüljön O. A.-hoz. Amikor H. K. a segítséget megtagadta, több alkalommal megfenyegette és megverését helyezte kilátásba, ami miatt a sértett nagyon félt tőle. Ezután R. J. H. K.-val is próbált közelebbi kapcsolatot létesíteni, azonban a sértett ezt elhárította, ezzel a vádlottat magára haragította. Megfenyegette H. K.-t, hogy amennyiben őt ,,átvágja'', akkor úgy megveri, hogy epilepsziás lesz.
2003. december hó 7. napján 04 óra körüli időben R. J. vádlott megjelent H. K. albérletében, ahol a sértett egyedül tartózkodott. Megfenyegette a sértettet, hogy ha nem költözik hozzá, a gerincét eltöri. Az erőszak és félelem hatására H. K. sértett valamennyi ruhaneműjét és használati tárgyait összepakolta és személygépkocsival a vádlott a saját lakására vitte. R. J. vádlott élettársi kapcsolatot kívánt létesíteni H. K. sértettel, fehérneműre vetkőztette, a lakásból nem engedte ki, az ingatlant egyik albérlőtársával bezáratta, így a sértett személyi szabadságát korlátozta.
H. K. sértett a reggeli órákban, kihasználva azt, hogy R. J. vádlott elaludt, mobiltelefonjáról SMS üzeneteket küldött barátnőinek, akik közül az egyik értesítette a rendőrséget. A rendőrök a helyszínre mentek és a vádlottat előállították. H. K. sértettnek tudomása volt arról, hogy R. J. vádlott O. A.-t és O. R.-t is bántalmazta, így ezen erőszakos cselekmények, valamint a gerincének eltörésével járó közvetlen fenyegetés hatására ment a vádlott által lakott lakásba.
3. R. J. vádlott 2003 decemberétől 2004. március hó 19. napjáig a jelen ügyben előzetes letartóztatásban volt a Sz. Fegyház és Börtön egyik zárkájában. Zárkatársa volt K. I. sértett. Egy-egy alkalommal, pontosan meg nem határozható időpontban a vádlott K. I. sértettet megpofozta, azt mondta neki, hogy ,,megneveli őt''. Rendszeresen bántalmazta, ütötte, rúgta, fojtogatta, a zárkában lévő stokival több alkalommal hátba vágta, a falhoz állította, nemi szervét is rugdosta. A sorozatos bántalmazások következtében K. I. sértett testszerte véraláfutásos sérüléseket szenvedett, és kettő foga is kitört. K. I. sértetten a ruhája alatti sérülések nem voltak észlelhetők, de 2004. március hó 19. napján orvosi vizsgálatra előállították, amikor észlelték a rajta lévő sérüléseket.
Az ügyben kirendelt igazságügyi orvos szakértő véleménye alapján a bíróság megállapította, hogy K. I. sértettet több alkalommal, jól elkülöníthető időben, a 2004. március hó 19. napját megelőző 3 hétben testszerte bántalmazták. A törzse és a végtagjai zúzódásainak gyógytartama a bal alsó végtag kivételével külön-külön és együttesen is 8 napon belüli, míg a bal comb, térd, lábszár és boka nagyfokú duzzanatának gyógytartama 8 napon túli, kb. 2-3 hét. Orrzúzódásának gyógytartama 8 napon belüli, mivel csonttöréssel nem járt. A bántalmazások következtében K. I. sértett jobb felső szemfogát és jobb felső metszőfogát vesztette el, ennek gyógytartama 8 napon belüli, bár a fogak elvesztése maradandó károsodásnak minősül, ez azonban fogművel pótolható. A gyors és szakszerű ellátásnak köszönhetően K. I. sértettnél súlyos egészségromlás nem alakult ki.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen fellebbezést jelentett be a vádlott és védője a személyi szabadság megsértésének bűntette és a folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntette tekintetében bűncselekmény hiányában történő felmentés, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése érdekében.
A másodfokon eljárt Cs. Megyei Bíróság a Sz. Városi Bíróság ítéletét megváltoztatva R. J. vádlottat az ellene 1 rb. folytatólagosan elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vád alól felmentette, és az elsőfokú bíróság által kiszabott 4 év 2 hónap fegyházbüntetés tartamát 3 év 2 hónapra enyhítette. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. A fegyházbüntetésbe beszámította a vádlott által 2006. május hó 30. napjától az ítélet kihirdetése napjáig előzetes fogva tartásban töltött időt. Úgy rendelkezett, hogy az ítélet ellen az ügyész a kézbesítéstől számított nyolc napon belül, a vádlott és védője haladéktalanul fellebbezéssel élhet.
A másodfokú bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, az 1 rb. folytatólagosan elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vád alóli felmentése miatt, a vádlott bűnösségének e bűncselekményben való megállapítása érdekében. Fellebbezését írásban részletesen indokolta, és abban a másodfokú bíróság által enyhített fegyházbüntetés súlyosítását is indítványozta.
A harmadfokú eljárásban a védő, akihez a vádlott is csatlakozott, a másodfokú bíróság ítéletének helybenhagyását indítványozta.
A fellebbviteli főügyészség az ügyészi fellebbezést annak indokolásával egyezően fenntartotta. Álláspontja szerint tévedett a másodfokú bíróság, amikor a garázdaság vétségével kapcsolatban azt állapította meg, hogy a vádlott magatartásából hiányzik a kihívó közösségellenesség. Helytelenül rögzítette azt is, hogy az elsőfokú bíróság nem vizsgálta, volt-e reális lehetőség arra, hogy kívülállók is tudomást szerezzenek a cselekményről és ezáltal nem tisztázott, hogy a cselekmény megbotránkozás vagy riadalom keltésére alkalmas volt-e. A megyei bíróságnak ezen körülményeken alapuló minősítéssel összefüggő érveit anyagi jogi szempontból nem tartotta helytállónak. Mindezekre figyelemmel azt indítványozta, hogy a harmadfokú bíróság a másodfokú ítéletet változtassa meg és a vádlott bűnösségét állapítsa meg 1 rb. folytatólagosan elkövetett garázdaság vétségében és a másodfokú bíróság által enyhített fegyházbüntetést súlyosítsa.
A harmadfokú bíróság az ügyészi fellebbezést alaposnak ítélte.
A harmadfokú eljárásban R. J. vádlott bizonyítási indítványt terjesztett elő. O. A. ismételt tanúkénti kihallgatását kérte, mert szerinte abban, hogy őt valójában bántalmazta-e és hányszor, az eddigi eljárások során önmagának ellentmondóan vallott.
A Be. 388. § (2) bekezdése akként rendelkezik, hogy a harmadfokú bírósági eljárásban nincs helye bizonyításnak. Ezért a harmadfokú bíróság a vádlottnak az erre vonatkozó kioktatás után is fenntartott bizonyítási indítványát elutasította.
Eljárási szabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor ítélete rendelkező részének kézbesítése mellett az ügyésznek a kézbesítéstől számított nyolc napon belül biztosított fellebbezési jogot. A Be. 342. § (5) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a kihirdetés útján közölt ügydöntő határozat ellen a vádlott és a védő nem jelentett be fellebbezést, a bíróság azt a tárgyaláson jelen nem lévő ügyészszel a rendelkező rész kézbesítése útján közli. További rendelkezés viszont az, hogy ilyen esetben az ügyész a fellebbezését öt napon belül jelentheti be. Ezen eljárási szabály a Be. 345. §-ára figyelemmel a másodfokú eljárásban is irányadó. Annak azonban, hogy ennek ellenére a másodfokú bíróság az ügyésznek nyolc napos fellebbezési határidőt biztosított, az ügy érdemére kihatása nem volt. Egyébként is az ügyész a másodfokú ítélet rendelkező részének átvétele után fellebbezését három nap múlva már bejelentette.
A harmadfokú bíróság a Be. 387. § (1) bekezdése alapján a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet és az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárást felülbírálta abból a szempontból is, hogy az eljárási szabályokat az elsőfokú, illetőleg a másodfokú bírósági eljárásban megtartották-e, valamint, hogy a másodfokú ítélet megalapozott-e.
Mivel a másodfokú bíróság ítélete több bűncselekményről rendelkezett, és a harmadfokú bíróság a fellebbezést alaposnak találta, a fellebbezés folytán a harmadfokú bíróság az ítélet minden rendelkezését felülbírálta [Be. 387. § (2) bek.].
A felülbírálat során a harmadfokú bíróság sem az első-, sem a másodfokú eljárásban az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem észlelt. Az a tényállás viszont, amelynek alapján a másodfokú bíróság a megtámadott ítéletet meghozta megalapozatlan, de a helyes tényállás az iratok alapján megállapítható, ezért a Be. 388. § (2) bekezdése alapján a harmadfokú bíróság a tényállást hivatalból – figyelembe véve a vádlott személyi körülményeinek megváltozására vonatkozó nyilatkozatát is – az alábbiak szerint kiegészítette, illetőleg helyesbítette:
R. J. vádlott ellen jelenleg életveszélyt okozó testi sértés bűntette miatt van büntetőeljárás folyamatban nyomozati szakban, amiért két hónapja előzetes letartóztatásban van. Ezen cselekmény során történtek következtében kómában volt, fej- és szívműtéten esett át. Ezért és a cukorbetegsége miatt gyógyszeres ellátásban részesül.
R. J. vádlott bántalmazása következtében K. I. sértettnek a jobb felső II-es tömött és a jobb felső III-as szuvas foga tört ki. Ezen fogak elvesztése maradandó fogyatékosságnak nem tekinthető.
Egyebekben az ítéleti tényállás megalapozott, melyet a harmadfokú bíróság a fenti kiegészítéssel, illetve helyesbítéssel ítélkezése alapjául elfogadott.
Az eljárt bíróságok a megalapozott tényállásból helyesen vontak le következtetést a vádlott bűnösségére a személyi szabadság megsértésének bűntettében és a folytatólagosan elkövetett súlyos testi sértés bűntettében és ezen cselekmények minősítése is törvényes.
A harmadfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást a folytatólagosan elkövetett garázdaság vétsége vonatkozásában is a szükséges és lehetséges körben lefolytatta. O. A. mindkét alkalommal történt bántalmazását vallomásának megfelelően a közvetlen tanúk és a közvetett tanúk mindenben alátámasztották. Az elsőfokú bíróság megállapította a cselekmények elkövetésének pontos helyét, idejét és tényként azt is, hogy alkalmasak voltak arra, hogy a nyílt utcán lévőkben megbotránkozást, félelmet, riadalmat keltsenek. Az értékelt bizonyítékok mellett a harmadfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést a vádlott bűnösségére ezen cselekményben is és azt törvényesen is minősítette.
A másodfokú bíróság viszont a harmadfokú bíróság álláspontja szerint büntető anyagi jogszabályt sértett, amikor a vádlottat az ellene 1 rb. folytatólagosan elkövetett garázdaság vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
A másodfokú bíróság helyesen indult ki abból, hogy a garázdaság bűncselekményének megállapítására akkor kerülhet sor, ha az elkövetési magatartás kihívóan közösségellenes, erőszakos, másokban megbotránkozás vagy riadalom keltésére alkalmas és ez a három feltétel együttesen fennáll. Ítéletének indokolása szerint viszont a vádlott magatartása nem volt kihívóan közösségellenes, mert cselekményét kizárólag a sértett iránti személyes indulata motiválta, szándéka kizárólag a sértett bántalmazására irányult. Ezen túlmenően az elsőfokú eljárás során nem képezte vizsgálat tárgyát, hogy az adott helyen és időben volt-e reális lehetősége annak, hogy mások a cselekményt észleljék, továbbá, hogy a vádlottnak akár az eshetőleges szándéka arra irányult volna, hogy riadalmat, vagy megbotránkozást keltsen. Ezért a vádlottat a garázdaság vétsége miatt emelt vád alól bizonyítottság hiánya okából mentette fel.
A harmadfokú bíróság álláspontja szerint a másodfokú bíróság jogi okfejtése téves.
Az irányadó tényállás szerint a 40 éves vádlott 2003. november hó 26. napján 12 óra 30 perc körüli időben, majd másnap november 27-én a reggeli órákban az utcán ütötte többször arcon az iskolába igyekvő 23 éves O. A.-t, a sértett minden ütés után a földre esett, ezt követően a hajánál fogva a földről felrántotta, ordibált vele és egy esetben ököllel a bal oldali lengőbordája alá is ütött. O. A. korábban a vádlott közeledését visszautasította és a vádlott a bántalmazásával azt akarta elérni, hogy a sértett ne az iskolába menjen, hanem vele legyen.
A kialakult bírói gyakorlat szerint az elkövető magatartása akkor kihívóan közösségellenes, ha a közösségi együttélés szabályainak leplezetlen, gátlástalan, nyílt semmibevételével valósítja meg a cselekményét.
A garázdaság megállapítását nem zárja ki az, hogy a nyilvánosan, megbotránkoztató módon elkövetett tettlegességnek személyes indítéka is van (BH 1983/434.). Úgyszintén az sem, ha az elkövető magatartása nem általában a közösség, hanem közvetlenül egy meghatározott személy ellen irányul (BJD 7365.).
Következetes az ítélkezési gyakorlat abban is, hogy a kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartás, amely alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen, akkor is megvalósítja a garázdaságot, ha ezt az elkövetéskor kevesen észlelik (BH 1980/122. és BH 1982/501.) és, ha az utcán történik, nem kizárt a lehetősége annak, hogy azt mások is észlelhetik (BH 1998/67.).
A tényállásból kiindulva a vádlottnak az iskolába igyekvő, nála csaknem húsz évvel fiatalabb nő durva, megalázó és nyilvános bántalmazása a közösségi együttélés szabályait jelentősen sértette, ezért kihívóan közösségellenes volt, ugyanakkor alkalmas arra, hogy másokban megbotránkozást vagy riadalmat keltsen. Mindezekből következően fennállt a köznyugalom megzavarásának lehetősége. Mivel a garázdaság veszélyeztetési bűncselekmény, megvalósulásához nem szükséges, hogy a megbotránkozás vagy a riadalom ténylegesen be is következzék. A jelen esetben azonban, mivel a cselekmények az utcán déli és reggeli időpontokban történtek, nem volt kizárt annak a lehetősége, hogy mások is észleljék, sőt a tényállás szerint a második alkalommal a bántalmazásnál jelen volt B. D. és még a vádlott jelenlétében odaérkezett H. A.-né is.
A garázdaság szándékos, de nem célzatos bűncselekmény. Az elkövetőnek azzal kell tisztában lennie, hogy az erőszakos magatartása kihívóan közösségellenes és ezért alkalmas mások megbotránkoztatására vagy riadalom kiváltására. E vonatkozásban viszont nem feltétlenül szükséges az egyenes szándék megléte. A vádlott már volt garázdaság vétsége miatt elítélve. Az adott elkövetési körülmények mellett nyilvánvalóan tudatában volt annak, hogy cselekménye a köznyugalom megzavarására alkalmas, de eziránt közömbös maradt, cselekményében a köznyugalom megzavarásának eshetőleges szándéka felismerhető.
A kifejtettek miatt tévedett a másodfokú bíróság, amikor a garázdaság vétsége alól a vádlottat felmentette. Tévedett továbbá, amikor a felmentés jogcímét nem bizonyítottság, hanem bűncselekmény hiányában jelölte meg.
A fentiek alapján a harmadfokú bíróság R. J. vádlott bűnösségét a Btk. 12. § (2) bekezdésére figyelemmel a Btk. 271. § (1) bekezdésébe ütköző és a szerint büntetendő folytatólagosan elkövetett garázdaság vétségében megállapította.
Az első- és másodfokú bíróság által értékelt bűnösségi körülmények kiegészítésre és helyesbítésre szorulnak:
A vádlott az 1. és 2. tényállási pontokban leírt cselekmények miatt volt előzetes letartóztatásban, amikor a 3. alatti cselekményt elkövette, ezért további súlyosító körülmény, hogy a 3. pont alatti cselekményt az ellene folyamatban volt büntetőeljárás hatálya alatt követte el. További súlyosító körülmény még a kettőnél több bűncselekményből álló halmazat.
Csak a bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás enyhítő körülmény, ezért az 1. tényállási pont vonatkozásában a részbeni bűnösségre is kiterjedő beismerő vallomás az enyhítő körülmény. A harmadfokú bíróság ugyanezen tényállási pont vonatkozásában az enyhítő körülmények köréből a sértett megbocsátását mellőzte, ugyanis O. A. erről csak feltételesen nyilatkozott mégpedig akként: ,,Megbocsátanék R. J.-nek, de még akkor is félnék tőle, elfelejteni nem lehet.''
A vádlottal szemben kiszabható szabadságvesztés felső határa 4 év és 6 hónap. A helyesbített és kiegészített bűnösségi körülményekre figyelemmel is a harmadfokú bíróság az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztést tartotta arányosnak és indokoltnak a vádlott cselekményei tárgyi súlyával és bűnössége fokával, valamint alkalmasnak a büntetés céljának eléréséhez. Ezért a fegyház tartamát az elsőfokú bíróság által kiszabott 4 év és 2 hónapra súlyosbította.
A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla mint harmadfokú bíróság az ügyészi fellebbezést alaposnak ítélte, ezért a Cs. Megyei Bíróság, mint másodfokú bíróság ítéletét a Be. 398. § (1), (2) bekezdése alapján megváltoztatta és a törvénynek megfelelő határozatot hozott.
Az elsőfokú bíróság helytelenül járt el, amikor M. R. ukrán állampolgár tanúkénti kihallgatásával kapcsolatban felmerült 3080 forint tolmácsdíjról úgy rendelkezett, hogy az állam terhén marad. A Be. 339. § (2) bekezdése alapján ugyanis a tolmácsdíjat az állam csak akkor viseli, ha annak kapcsán merül fel, hogy a magyar nyelvet a vádlott nem ismeri. Mivel jelen esetben a tolmácsdíj tanú kihallgatásával kapcsolatban merült fel, ennek költsége a vádlottat terheli. Ezért a harmadfokú bíróság a Be. 398. § (3) bekezdése alapján megállapította, hogy az elsőfokú eljárás során felmerült és a vádlott által fizetendő bűnügyi költség összege helyesen 170 630 forint.
Észlelte a harmadfokú bíróság, hogy az elsőfokú bíróság ítéletében a halmazati büntetésre elmulasztotta felhívni a Btk. 85. § (3) bekezdését, a másodfokú bíróság az előzetes fogva tartásban töltött idő beszámítására a Btk. 99. §-ának a (2) bekezdését és a másodfokú eljárásban felmerült bűnügyi költség felőli rendelkezésre a Be. 338. § (1) bekezdését, mely jogszabályi felhívásokat pótolta.
(Szegedi Ítélőtábla Bhar. I. 414/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás