BÜ BH 2007/285
BÜ BH 2007/285
2007.09.01.
Csempészet vétségét valósítja meg, aki kereskedelmi céllal ruhaneműket hoz be vámáruként az országba [Btk. 312. § (1) bek. a) pont; 2913/92/EGK rendelet; 918/83/EGK rendelet].
A Sz.-i Városi Bíróság a 2006. május 3. napján kelt ítéletével J. É. vádlottat folytatólagosan elkövetett csempészet vétsége miatt 220 napi tétel pénzbüntetésre ítélte, az egynapi tétel összegét 250 forintban állapította meg. Az így kiszabott, összesen 55 000 forint pénzbüntetés végrehajtását 1 év próbaidőre felfüggesztette.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
A Sz.-i Fővámhivatal Sz. városban 2005. július 9. napján a ruhapiacon tartott jövedéki ellenőrzés során J. É. vádlottat ellenőrzés alá vonta, tekintve, hogy a vádlott eladói standján az alább felsorolt ruházati termékek voltak: 17 db Nike női nadrág, 3 db Nike férfirövidnadrág, 2 db Nike férfipóló, 2 db Nike női ruha, 8 db Adidas férfipóló, 19 db Adidas ujjatlan férfipóló, 2 db Adidas gyermekpóló, 4 db Puma férfipóló, 1 db Fila férfipóló, 10 db Umbro férfipóló, összesen 64 100 forint értékben.
J. É. vádlott a fent felsorolt termékeket pontosan meg nem határozható időpontban a Szerbia-Montenegrói államközösségben a szabadkai ruhapiacon vásárolta, majd azokat a vámellenőrzés alól elvonva, a Magyar Köztársaság területére behozta.
J. É. vádlott a fenti magatartásával megszegte a Közösségi Vámkódex Tanács 2913/1991. EGK rendelet 59. cikk (1) bekezdése szerinti áru bejelentési és a 68. cikk szerinti árubemutatási kötelezettséget.
Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész fellebbezett súlyosításért, végrehajtandó pénzbüntetés kiszabása érdekében.
A Cs. Megyei Bíróság 2006. december 11. napján kihirdetett ítéletével a Sz.-i Városi Bíróság elsőfokú ítéletét megváltoztatta, a vádlottat az ellene 1 rb. folytatólagosan elkövetett csempészet vétsége miatt emelt vád alól bűncselekmény hiányában felmentette. Az eljárás során lefoglalt bűnjelek lefoglalásának megszüntetése mellett rendelkezett azoknak a vádlott részére történő kiadásáról. Megállapította, hogy az eljárás során felmerült 26 080 forint bűnügyi költséget az állam viseli.
A másodfokú ítélet indokolásának lényege:
Eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor az elkövetési érték megállapítása során a nyomozó hatóság által kirendelt T. J-né által meghatározott értékeket elfogadta.
A Be. 102. § (1) bekezdésében részletezettek szerint a hatóságnak a szakértői névjegyzékben szereplő igazságügyi szakértőt, ha ez nem lehetséges, kellő szakértelemmel rendelkező személyt vagy intézetet kell kirendelnie. Az ügyben szakvéleményt adó T. J.-nét a szakértői kamara 2001. február 15. napjával törölte a szakértői névjegyzékből. Az 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendeletben foglaltak szerint igazságügyi szakértői tevékenységet csak az végezhet, aki az Igazságügyi Szakértői Kamara tagja.
A kifejtettekre tekintettel T. J.-né szakértőként az ügyben nem járhatott volna el, tehát az általa adott szakvélemény a tényállás megállapítása során bizonyítékként nem értékelhető. Ezzel szemben az elsőfokú bíróság ítéleti tényállása megállapítása körében bizonyítékként értékelte, ami az elsőfokú bíróság ítéletének részbeni megalapozatlanságát eredményezte.
E részbeni megalapozatlanságot a megyei bíróság a Be. 353. § (2) bekezdése alapján részbizonyítás keretében akként küszöbölte ki, hogy az ügyben az elkövetési értékek pontos meghatározása érdekében R. Zs. igazságügyi szakértőt kirendelte, majd a szakértői véleményt felolvasással a fellebbezési tárgyaláson a bizonyítás anyagává tette.
A megyei bíróság a lefolytatott részbizonyítás eredménye, valamint a rendelkezésre álló iratok egybehangzó adatai alapján az elsőfokú bíróság ítéleti tényállásának részbeni megalapozatlanságát kiküszöbölve azt az alábbiak szerint helyesbítette, illetve kiegészítette:
Az ügyben a Sz.-i Városi Bíróság 2005. október 10. napján tárgyalás mellőzésével meghozott végzésével a vádlottal szemben folytatólagosan elkövetett csempészet vétsége miatt 220 napi tétel, összesen 55 000 forint pénzbüntetést szabott ki. A vádlott a törvényes határidőben – 2005. november 11. napján – tárgyalás tartása iránti kérelmet terjesztett elő.
Ez a kiegészítés azért vált szükségessé, mert egyrészt az elsőfokú bíróság elmulasztotta rögzíteni az ügy előzményét, másrészt ezen kiegészítés alapján állapítható meg, hogy a Be. 549. § (4) bekezdésében meghatározott súlyosítási tilalom érvényesült-e.
A lefolytatott részbizonyítás alapján pedig a megyei bíróság a tényállást akként helyesbítette, hogy a lefoglalt ruhanemű értéke 57 700 forint.
Mellőzte továbbá a megyei bíróság annak megállapítását, hogy J. É. vádlott a tényállásban írt magatartásával megszegte a Közösségi Vámkódex Tanács 2913/1991. EGK rendelet 59. cikk (1) bekezdése szerinti áru bejelentési és a 68. cikk szerinti árubemutatási kötelezettségét.
A 918/1983. EGK rendelet (1983. március 28.) 45. cikke ugyanis rendelkezik azon árucikkekről, amelyeket az utasok személyi poggyásza tartalmazhat. A személyi poggyász importvámoktól mentesen hozható be. Ezen mentesség, azaz vámmentes keret a 355/1994. EK rendelet (1994. február 14.) – módosította a 913/1983. EGK rendeletet – melynek 1. cikkében foglaltak szerint a 45. cikkben hivatkozott mentesség utasonként legfeljebb 175 euro összértékig adható meg a 46. cikkben felsoroltaktól eltérő árukra. A 46. cikkben felsorolt áruk pedig dohánytermékek, alkoholtartalmú italok, parfümök és kölnivizek, tehát a ruhaneműk nem tartoznak ebbe a körbe.
Így a vádlottat az általa több, mint két alkalommal behozott ruhaneműk tekintetében árubemutatási, áru bejelentési kötelezettség nem terhelte.
A fenti kiegészítéssel, illetve helyesbítésekkel az elsőfokú bíróság ítéletének tényállása hiánytalanná és megalapozottá vált. Fentiekben részletezettekre figyelemmel tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a vádlott nem tett eleget áru bejelentési és árubemutatási kötelezettségének.
A hivatkozott 918/1983. EGK rendelet, illetve az értékhatár tekintetében ezt módosító 355/1994. EK rendelet alapján megállapítható az áruk összértékére figyelemmel, hogy a vádlott által több, mint két alkalommal behozott áru értéke nem haladta meg a vámmentes keret határait, ezért a megyei bíróság J. É. vádlottat a Be. 6. § (3) bekezdés a) pontja alapján – mert a cselekmény nem bűncselekmény – figyelemmel a Be. 331. § (1) bekezdésére, folytatólagosan elkövetett csempészet vétsége miatt emelt vád alól felmentette.
A felmentő rendelkezésre tekintettel a megyei bíróság a Be. 155. § (1) bekezdése alapján az eljárás során lefoglalt ruhaneműk lefoglalását megszüntette és azt a vádlott részére kiadni rendelte.
A másodfokú bíróság határozata ellen a megyei főügyészség jelentett be fellebbezést a vádlott terhére, bűnösségének megállapítása és büntetés kiszabása érdekében.
A harmadfokú eljárásban tartott nyilvános ülésen az ügyész a főügyészség által bejelentett fellebbezést fenntartotta. Indítványozta a másodfokú ítélet megváltoztatását, a vádlott bűnösségének megállapítását, vele szemben pénzbüntetés kiszabását, a lefoglalt árucikkek elkobzását és a vádlott bűnügyi költség viselésére kötelezését.
Az ítélőtábla álláspontja szerint az ügyészi fellebbezés nagyobb részben alapos.
Az ítélőtábla a Be. 387. § (1) bekezdésében írtaknak megfelelően a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet, valamint az azt megelőző első- és másodfokú eljárást felülbírálta és megállapította, hogy az eljárt bíróságok az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértést nem vétettek. Azt azonban észlelte, hogy a másodfokú bíróság, az elsőfokú bíróság által megvalósított eljárási szabálysértésre vonatkozó indokolásában nem hatályos jogszabályra hivatkozott. Az igazságügyi szakértőkről szóló 53/1993. (IV. 2.) Korm. rendelet ugyanis 2006. január 1. napjától hatálytalan és helyette az igazságügyi szakértői tevékenységről szóló 2005. évi XLVII. törvény határozza meg a szakértői tevékenység végzéséhez szükséges jogszabályi feltételeket. E törvény 3. § (3) bekezdés f) pontja mondja ki, hogy igazságügyi szakértő az lehet, aki tagja a lakóhelye szerint illetékes területi kamarának. Mindezekből következik, hogy az ítélőtábla a megyei bíróság ítéletének indokolását ennek megfelelően pontosította.
A másodfokú ítélet tényállását az ítélőtábla a Be. 388. § (2) bekezdése alapján az alábbiak szerint egészítette ki, illetve helyesbítette:
A vádlott – helyesen – 2005. november 10. napján terjesztette elő a tárgyalás tartása iránti kérelmét.
A másodfokú bíróság ugyanis az elsőfokú ítélet tényállását kiegészítette a tárgyalás mellőzésével hozott határozattal szemben előterjesztett tárgyalás tartása iránti kérelemre vonatkozó adatokkal, azonban a kérelem benyújtásának időpontját pontatlanul jelölte meg, így azt az ítélőtábla helyesbítette.
Mellőzte az ítélőtábla a másodfokú bíróság által eszközölt azon tényállás módosítást, mely szerint a vádlott nem szegte meg az 1992. október 12-ei – helyesen – 2913/92. EGK rendelet 59. cikk (1) bekezdésében, valamint a 68. cikkben írt kötelezettségeit.
A hivatkozott számú rendelet 59. cikk (1) bekezdése a vámáru nyilatkozattételi kötelezettséget, míg a 68. cikk a) pontja a vámáru nyilatkozat és az ahhoz mellékelt iratok vámvizsgálat esetén történő bemutatási kötelezettségét írja elő. Ezen kötelezettségeket akkor kell teljesíteni, ha a harmadik országból behozott importáru a – helyesen – 918/83/EGK rendelet 45. cikk (2) bekezdés b) pont II. fordulat szerint nem minősül személyes használatra vagy ajándék céljára szánt árucikknek.
Tévesen értelmezte a másodfokú bíróság a rendelet 46. cikk rendelkezéseit, amikor arra az álláspontra jutott, hogy a ruhaneműkre nem vonatkozik a 45. cikk (1) bekezdésének azon előírása, miszerint importvámoktól mentesen személyi poggyász akkor hozható be, ha az import nem kereskedelmi jellegű.
A vámmentesség értékhatárát a 355/94/EK rendelet 1. cikk (1) bekezdése határozza meg. Eszerint a 918/83/EGK rendelet 45. cikkben hivatkozott mentesség utasonként legfeljebb 175 euro összértékig adható meg, a 46. cikkben felsoroltaktól eltérő árukra. Ebből az következik, hogy a 46. cikkben megjelölt árukat vámmentesen csak az ott megadott mennyiségben lehet behozni, míg az összes többi árura – így a ruhaneműkre is – a 175 eurós korlát az irányadó abban az esetben, ha nem kereskedelmi célból kerülnek behozatalra az országba.
Mindezekből következően mellőzte az ítélőtábla a másodfokú bíróság által eszközölt tényállás módosítást is, mely szerint a vádlottat az általa behozott ruhaneműk tekintetében az árubemutatási és áru bejelentési kötelezettség nem terhelte.
Egyebekben a megállapított tényállás hiánytalan volt, így azt az ítélőtábla a harmadfokú felülbírálat során elfogadta.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott a piacon árult, így kívánta értékesíteni a lefoglalt ruhaneműket, melyekről mennyiségük alapján is megállapítható, hogy meghaladták a saját szükségletét. Ezekre a tényekre, valamint az általa részben el is ismert kereskedelmi célú behozatalra figyelemmel téves az a másodfokú bíróság által levont következtetés, hogy a cselekménye nem sértette meg a büntetőjogi keretnormát kitöltő fentebb hivatkozott vámjogszabályokat. Ebből következik az is, hogy tévedett a megyei bíróság, amikor a vádlottat bűncselekmény hiányában az ellene emelt vád alól felmentette.
Az ítélőtábla álláspontja szerint – osztva az elsőfokú ítéletben, illetve a megyei főügyészi fellebbezésben és a fellebbviteli főügyészi átiratban írtakat – a vádlott a magatartásával megszegte a hivatkozott vámszabályokat és ezáltal megvalósította a Btk. 312. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző, figyelemmel a Btk. 12. § (2) bekezdésére, aszerint minősülő és büntetendő folytatólagosan elkövetett csempészet vétségét, hiszen magatartása teljes körűen kimerítette ezt a törvényi tényállást. Ezért e bűncselekményben bűnösségét megállapította.
Az ítélőtábla úgy látta, hogy bár a vádlott terhére írható a folytatólagos elkövetés, azonban a javára szolgál az, hogy az elkövetési érték alig haladta meg a szabálysértési értékhatárt, tehát igen csekély súlyú bűncselekményt valósított meg, ezért vele szemben nem indokolt büntetés kiszabása. Erre figyelemmel a Btk. 72. § (1) bekezdése alapján őt próbára bocsátotta, melynek mértékét, a törvényi minimumban határozta meg.
Mivel a vádlottól lefoglalt termékek olyan vámárunak minősülnek, amelyekre a vádlott a bűncselekményt elkövette, ezért a Btk. 77. § (1) bekezdés d) pontjában írt kötelező rendelkezés alapján az ítélőtábla azokat elkobozta.
Az ítélőtábla a másodfokú bíróság ítéletét a Be. 398. § (1)–(3) bekezdései alapján változtatta meg.
(Szegedi Ítélőtábla Bhar. I. 9/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás