PÜ BH 2007/296
PÜ BH 2007/296
2007.09.01.
Halál esetére szóló ajándékozás valósul meg akkor, ha kölcsöntartozást a jogosult azzal a feltétellel engedi el, hogy a kötelezett őt túléli – Erre az ajándékozásra az öröklési szerződés alakiságai irányadók (Ptk. 579. §, 659. §).
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes jogelődjének: a néhai G. V.-né örökhagyónak a felperes az unokája, a II. r. alperes a lánya (helyesen: az örökhagyó testvérének a lánya, tehát az unokahúga) volt, az I. r. alperes pedig a II. r. alperes házastársa.
Az örökhagyó, valamint az I. és II. r. alperesek – pontosabban nem tisztázható időpontban – olyan tartalmú ,,elismervény"-nek címzett okiratot írtak alá, amelyben az I. és II. r. alperesek elismerték azt, hogy az örökhagyótól 1 600 000 forintot kölcsönkértek, azzal, hogy az említett összeget 2004. augusztus 31-éig kötelesek neki visszafizetni.
2004. augusztus 1. napján a nevezettek olyan újabb ,,elismervényt'' írtak alá, amely szerint az I. és II. r. alperesek elismerték, hogy az örökhagyótól további 2 000 000 forintot kértek kölcsön, és az említett összeget, valamint annak évi 20%-os kamatát a megállapodásuk szerint 2004. december 31-éig kötelesek az örökhagyónak, az örökhagyó halála esetén pedig az unokájának: a felperesnek visszafizetni.
Ezt követően, 2004. június 28-án az örökhagyó valamint az I. és II. r. alperesek – az örökhagyó szóbeli diktálásának alapján az a II. r. alperes kézírásával készült – olyan tartalmú, ,,végakaratom'' elnevezésű okiratot írtak alá, amely szerint az örökhagyó saját elhatározásából úgy döntött, hogy a kölcsönadott pénzét életében ,,nem fogadja vissza'' és megváltoztatja az addig életben lévő döntését akként, hogy halála után a pénzeket és kamatait nem a felperes élvezi. Ezeket az okirat szerint halála után örökben az alpereseknél hagyja ajándékba, azzal a kikötéssel, hogy legkésőbb halála második évfordulójára fedett síremléket csináltassanak a számára.
2004. szeptember 2. napján az örökhagyó elhalálozott. A hagyatékát a közjegyző az elhalt gyermeke leányának: a felperesnek adta át törvényes öröklés jogcímén. A végzés adatai szerint az örökhagyó hagyatékát belterületi és külterületi ingatlanok, az örökhagyó utolsó havi nyugdíja, valamint hagyatéki teherként a közjegyzői munkadíj képezte. A hagyatéki eljárás során a peresített kölcsönösszegek nem jelentek meg. A hagyatékátadó végzés indokolása megállapította, hogy az örökhagyó végintézkedés hátrahagyása nélkül hunyt el, és a hagyatékot – tárgyaláson kívül – a törvényes öröklés rendje szerint a Ptk. 607. § (3) bekezdése alapján adta át.
A felperes a 2005. június 20-án előterjesztett keresetében az alperesek arra való kötelezését kérte, hogy fizessenek meg neki egyetemlegesen 1 600 000 forint tőkét, és annak 2004. szeptember 1. napjától a kifizetés napjáig járó évi 11% kamatát, valamint további 2 000 000 forint tőkét, és annak 2005. január 1. napjától a kifizetésig járó 20%-os kamatát, valamint a Ptk. 301. § (2) bekezdése szerinti kamatát.
Az alperesek a kereset elutasítását kérték.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az ítélet indokolása szerint egyet értett az elsőfokú bíróság a felperes azon álláspontjával, hogy a per tárgyát képező ,,végakaratom'' elnevezésű okirat az írásbeli magánvégrendelet Ptk. 629. §-a (1) bekezdése b) pontja szerinti alaki érvényességi kellékeinek nem felel meg, mert azt nem az örökhagyó, hanem a II. r. alperes írta, és ellentétes a Ptk. 632. §-ának (1) bekezdésében foglaltakkal is, amely szerint az írásbeli magánvégrendelet tanúja vagy más közreműködő személy, illetőleg ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg írta és aláírta. Nem fogadta el viszont a felperes azon érvelését, mely szerint az okirat a Ptk. 659. §-a szerinti halál esetére szóló ajándékozásnak minősülne, és ezért a már hivatkozott okok miatt érvénytelen lenne.
Mindezek miatt elsősorban az örökhagyó okirat keletkezésekori akaratát és szándékát tette vizsgálat tárgyává. Ebben a körben arra volt figyelemmel, hogy a felperesi jogelőd az alperesekkel olyan kölcsönszerződéseket kötött, amelyek a Ptk. 522. §-ának (2) bekezdése értelmében szóban is érvényesen létrejöhetnek. A két kölcsönszerződés közül az 1 600 000 forintra vonatkozó átvételi elismervény nem, hanem csupán a 2 000 000 forintra vonatkozó tartalmazza azt a kitételt, hogy a kölcsönadó halála esetén a kölcsönösszeg a kölcsönadó örökhagyó unokájának: a felperesnek jár vissza.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság jogi álláspontja az volt, hogy a felperesi jogelőd még életében: 2004. június 28-án érvényesen tett rendelkezést a kölcsönszerződések módosítására vonatkozóan, az ilyen tartalmú rendelkezést pedig akár szóban is megtehette, azt nem volt köteles írásba foglalni. A felperesi jogelőd és az alperesek tehát a kölcsönszerződést – az örökhagyó akkori akaratának és szándékának megfelelően – akként módosították, hogy az örökhagyó juttatását utóbb ajándéknak tekintették és azt a felperesi jogelőd nem követelte vissza.
Kihangsúlyozta az elsőfokú bíróság azt is, hogy a felperesi jogelőd élete során több ügyet jogi útra terelt, állandó jogi képviselőkkel rendelkezett. Amennyiben több mint két hónappal a halála előtt végintézkedni kívánt volna, úgy az lett volna az életszerű, hogy azt az állandó jogi képviselője, vagy a megfelelő jogi fórumok útján teszi meg.
A kölcsönszerződésekkel érintett összegek vonatkozásában nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az okirat az alperesek síremlék állítására vonatkozó kötelezettségét is tartalmazza, és az ezzel összefüggő költségek 1/3 részének a viselését a szerződés aláírásakor jelen sem lévő Cs. J. terhére rója, aki ugyancsak az örökhagyó adósa volt. Ez is azt bizonyítja, hogy az örökhagyó az ügyeit még életében le akarta zárni. Az örökhagyó tehát azzal a kikötéssel módosította a kölcsönszerződéseket ajándékká, hogy a halála második évfordulójára síremléket kell állítani. A halálának második évfordulója azonban a keresetindításig még nem következett be.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt annak megváltoztatása és a keresetének helyt adó ítélet hozatala iránt.
Az alperesek fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság az ítéletével – az elsőfokú bíróság ítéletének a megváltoztatásával – kötelezte az alpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek 1 600 000 forintot és ezen összeg után 2004. szeptember 1. napjától kezdődően a kifizetése napjáig járó évi 11% kamatát, valamint 2 000 000 forintot és ezen összeg után 2005. január 1. napjától a kifizetése napjáig járó évi 20% + 3,16% kamatát. Mellőzte a felperesnek perköltség és kereseti illeték fizetésére, illetve térítésére való kötelezését, kötelezte az alpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg egyetemlegesen a felperesnek 320 000 forint első- és másodfokú eljárási költséget, egyben úgy rendelkezett, hogy a le nem rótt eljárási illeték az állam terhén marad.
A döntését azzal indokolta, hogy tévesen foglalt állást az elsőfokú bíróság abban, hogy a felperesi jogelőd és az alperesek között létrejött – a ,,végakaratom'' elnevezésű okiratba foglalt – szerződés nem a felperesi jogelőd általi halál esetére szóló ajándékozásnak, hanem a kölcsönszerződést módosító, ajándékozási szerződésnek minősül.
Az ítéletének indokolása helyesen tartalmazza az okirat tartalmát, amely szerint az örökhagyó úgy döntött, hogy a kölcsönadott pénzét életében ,,nem fogadja vissza"; megváltoztatja az addig életben lévő döntését akként, hogy halála után a pénzeket és kamatait nem a felperes élvezi. Halála után ezeket az okirat szerint az alpereseknél ,,örökben'' náluk hagyja ajándékba.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az okirat idézett rendelkezéseiből nem a kölcsönszerződésnek ajándékozási szerződéssé való átváltoztatása állapítható meg, hanem az, hogy halál esetére szóló ajándékozásra került sor.
A halál esetére szóló ajándékozási szerződést az ajándékozási szerződéstől az különbözteti meg, hogy az előbbinek feltétele, hogy a megajándékozott túlélje az ajándékozót. Nem halál esetére szóló ajándékozás tehát az, amelyben az ajándék átadásának kötelezettsége csak az ajándékozó halálakor áll ugyan be, vagyis amelyben a felek a szerzés időpontját az ajándékozó haláláig elhalasztották ugyan, de nem kötötték ki feltételül azt, hogy a megajándékozott túlélje az örökhagyót.
Az okirat idézett szövege helyes nyelvtani értelmezés mellett azt jelenti, hogy egyrészt a felperesi jogelőd haláláig a kölcsönt az alperesektől nem követeli vissza; másrészt a felperesi jogelőd halálát követően a felperes az alperesi kölcsönöket és járulékait az alperesektől nem követelheti vissza, tehát az nem lesz az öröksége, hanem a felperesi jogelőd halála esetén ajándékban marad, örökben az alpereseké lesz, vagyis: az örökhagyó az alperesi tartozást elengedi. Mindezek viszont – az elsőfokú bíróság jogi okfejtésével szemben – azt támasztják alá, hogy a felperesi jogelőd és az alperesek között halál esetére szóló ajándékozási szerződés jött létre.
A másodfokú bíróság vizsgálta azt is, hogy ezen szerződés a tárgyát érintő korlátozás tekintetében megfelel-e az idézett § (2) bekezdésben írtaknak, vagyis a Ptk. 641. §-ában szabályozott, végrendelet esetében hagyománynak minősülő juttatásról van-e szó. Ennek megfelelően a halál esetére szóló ajándékozásnak tárgya lehet a hagyatékban meglévő valamely vagyontárgy, feltéve, hogy annak a megajándékozott részére való juttatása nem minősül öröklésnek (dologi hagyomány), és olyan vagyoni szolgáltatás is, amelyet az örökösnek kell teljesítenie a megajándékozott részére (kötelmi hagyomány).
A jelen esetben a Ptk. 641. § (1) bekezdés szerinti dologi hagyománynak az alperesek részére történt juttatás nem minősülne, hiszen nem a hagyatékban meglevő valamely vagyontárgyról van szó. A Ptk. 641. § (2) bekezdésében írt kötelmi hagyománynak azonban megfelelne, ugyanis a kötelmi hagyomány tárgya valamely a hagyatékban lévő vagyontárgy átengedése, meghatározott pénzösszeg juttatása, de lehet a tartalma negatív is, például az örökhagyónak a hagyományossal szembeni követelésének elengedése.
Az elsőfokú bíróság az ítéletében helyes indokát adta annak – a jogszabály megfelelő megjelölése mellett – hogy a felperesi jogelőd, valamint az alperesek között létrejött halál esetére szóló ajándékozási szerződésnek történő minősítés esetén a szerződés érvénytelen, hiszen az nem felelt meg a jogszabályban előírt szigorú alaki feltételeknek. A felperest jogszabálynál fogva megillette az érvénytelenség megállapítása iránti igénynek az előterjesztése (megtámadás), hiszen a szerződés érvénytelenségére figyelemmel halál esetére szóló ajándékozásról nem beszélhetünk és erre figyelemmel, mint jogutód kellő alappal igényelhette a jogelődje és az alperesek között fennálló kölcsönszerződés alapján az alperesek kötelezését annak visszafizetésére. Az érvénytelenség esetén a felperes maga örököl (Ptk. 653. §).
A felperes a jogelődjének a Ptk. 607. § (1) bekezdése alapján törvényes örököse és a Ptk. 598. §-a alapján megörökölte az alpereseknek a felperes irányában fennálló kölcsöntartozás visszafizetése iránti igényét. Az alperesek a felperes részére a kölcsönt a Ptk. 523. § (1) bekezdése alapján kamataival együtt (értve ügyleti és a késedelmi kamatot is) kötelesek megfizetni.
A jogerős ítélet ellen az I. és II. r. alperes felülvizsgálati kérelemmel élt a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyása iránt.
A felülvizsgálati kérelmük részletesen kifejtett indokai szerint a másodfokú bírság ítélete téves jogértelmezésen alapul és sérti a Ptk. 240. §-ának (1), 579. §-ának (1) és 659. §-ának (1) bekezdését, a 629-631. §-ait, 665. §-ának (1) bekezdését, valamint a 641-642. §-aiban foglaltakat.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
I. Nem volt vitás a felülvizsgálati eljárásban az, hogy az örökhagyó és az alperesek között létrejött ,,végakaratom"-nak címezett megállapodás nem felel meg az írásbeli magánvégrendelet törvényes alaki kellékeinek és tartalmi elemeinek, ezért az az örökhagyó érvényes végrendeletének sem tekinthető.
II. A Ptk. 240. §-ának (1) bekezdése szerint ha jogszabály kivételt nem tesz, a felek közös megegyezéssel módosíthatják a szerződés tartalmát, vagy megváltoztathatják kötelezettségvállalásuk jogcímét, és e lehetőség alól – jogszabályi rendelkezés hiányában – a kölcsön jogcímén alapuló kötelezettségvállalás ajándékozás jogcímére történő megváltoztatása sem kivétel.
1. Helyesen hivatkoznak tehát az alperesek a felülvizsgálati kérelmükben arra, hogy a vitás okiratba foglalt megállapodás tartalma lényegében az örökhagyó és az alperesek között létrejött Ptk. 523. §-ának (1) bekezdésében meghatározott kölcsönszerződések jogcíme Ptk. 579. §-ának (1) bekezdése szerinti ajándékozásra történő módosításának minősül. A Ptk. 240. §-ának (1) bekezdése ugyanis a szerződés jogcímének a közös megegyezéssel történő módosítására kétségkívül módot ad, a kölcsöntartozásnak a kölcsönadó által részben vagy egészben történő elengedése és annak az adós általi elfogadása pedig – annak tartalmát tekintve – a kölcsönadó saját vagyona rovására az adósnak történő ingyenes juttatásnak, tehát ajándékozásnak felel meg.
2. Téves viszont az alperesek azon érvelése, mely szerint a kölcsönszerződés jogcímének az örökhagyó életében – a Ptk. 240. §-ának (1) bekezdése szerinti közös megegyezéssel – ajándékozás jogcímére történő módosítása már önmagában is az alperesek javára szóló ún. élők közötti ajándékozási szerződés létrejöttét eredményezte volna.
a) A saját vagyon rovására más személynek történő ingyenes juttatás ugyanis kétféle módon valósulhat meg: ún. élők közötti, vagy halál esetére szóló ajándékozás útján.
A Ptk. 579. §-ának (1) bekezdése szerinti ún. élők közötti ajándékozási szerződés alapján az egyik fél saját vagyona rovására a másiknak ingyenes vagyoni előny juttatására köteles, míg a Ptk. 659. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy ha az ajándékozás azzal a feltétellel történt, hogy a megajándékozott az ajándékozót túléli, a szerződésre az ajándékozás szabályait azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a szerződés alakiságaira az öröklési szerződés alakiságai az irányadóak.
Az idézett törvényhelyek szövegből, valamint a halál esetére szóló ajándékozás szabályainak a Ptk. ,,Öröklési szerződés'' címet viselő LVI. Fejezetében történt rendszerbeli elhelyezéséből az következik, hogy a halál esetére szóló ajándékozást a Ptk. – a végrendelet és az öröklési szerződés mellett – a végintézkedés önállósult harmadik formájaként, éspedig az öröklési szerződés speciális formájaként szabályozza.
Téves tehát az alpereseknek az a felülvizsgálati okfejtése, mely szerint a halál esetére szóló ajándékozási szerződés az ún. élők közötti ajándékozási szerződéstől, valamint a végintézkedésnek minősülő öröklési szerződéstől – többek között – abban különbözik, hogy az utóbbi szerződések kétoldalúak, konszenzuális jellegűek, az előbbi viszont nem.
A fentebb kifejtettekből ugyanis az következik, hogy a végrendelet egyoldalú végintézkedésnek, a halál esetére szóló ajándékozás azonban – az élők közötti ajándékozási szerződéshez, valamint a végintézkedésnek minősülő öröklési szerződéshez hasonlóan – kétoldalú jogügyletnek: szerződésnek minősül.
Ennek a további következménye az, hogy a halál esetére szóló ajándékozási szerződés és az élők közötti ajándékozási szerződés egyaránt létrejöhet a szerződő felek által korábban megkötött kötelmi jellegű szerződés jogcímének a Ptk. 240. § (1) bekezdése alapján történő közös megegyezéssel való módosítása útján is, a módosított szerződés alaki érvényességére azonban élők közötti ajándékozás esetében a kötelmi jog általános szabályai, halál esetére szóló ajándékozás esetében pedig az öröklési szerződés alakiságai az irányadók.
b) Egységes az ítélkezési gyakorlat abban, hogy az egyaránt ingyenes és kétoldalú, tehát konszenzuális jellegű halál esetére szóló ajándékozás és az ún. élők közötti ajándékozás elhatárolása során annak van döntő jelentősége, hogy
– egyrészt a halál esetére szóló ajándékozási szerződésre az öröklési szerződés alakiságai, az ajándékozási szerződésre pedig a Ptk. Kötelmi jogról szóló Negyedik részének az általános szabályai az irányadók,
– másrészt a halál esetére szóló ajándékozásnak – mint minden végintézkedésnek – lényeges feltétele az, hogy a megajándékozott az örökhagyót túlélje, az élők közötti ajándékozásnak viszont ilyen feltétele nem lehet,
– végül pedig az, hogy a halál esetére szóló ajándékozás csak olyan juttatásra nézve érvényes, amely végrendelet esetében hagyománynak minősülne. Az utóbbi feltétel hiányában ugyanis lehetőség nyílna arra, hogy az örökhagyó szerződéses kötöttséggel ellenszolgáltatás nélkül tehessen valakit örökösévé, ez pedig a visszterhes jellegű öröklési szerződésekre vonatkozó rendelkezések kijátszására adna módot.
ba) Nem volt vitás a felülvizsgálati eljárásban az, hogy az örökhagyó és az alperesek között létrejött perbeli szerződés a II. r. alperes saját kézírásával készült, ezért az nem felelt meg a halál esetére szóló ajándékozási szerződésre – a Ptk. 659. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó Ptk. 656. §-a szerint – irányadó öröklési szerződés alakiságaira vonatkozó, tehát a más által írt végrendelet Ptk. 629. §-a (1) bekezdésének b) pontja által meghatározott alaki érvényességi követelményeknek.
Arra pedig az alperesek tévesen hivatkoznak, hogy a halál esetére szóló ajándékozási szerződés alaki érvényességére a Ptk. 629-631. §-ai – a Ptk. 659. §-a (1) bekezdésének és 656. §-ának a kifejezett ilyen tartalmú rendelkezése ellenére – ne lennének megfelelően alkalmazhatók.
bb) Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a perbeli megállapodás szövegét az alpereseknek a nyilatkozó örökhagyó feltehető akaratára és az eset körülményeire tekintettel a szavak általánosan elfogadott jelentése szerint úgy kellett, és nem is lehetett másként értelmeznie, minthogy az örökhagyó az általa nyújtott kölcsönösszegeket és azok járulékait az alperesektől életében ő maga nem követeli ugyan vissza, és az eredeti szándékával ellentétben az a célja, hogy a halálát követően azokat a jogutóda: a felperes se követelhesse vissza, hanem a halála esetén azok ajándékban maradjanak örökben az alpereseknél, vagyis: az örökhagyó az alperesi tartozást elengedi.
A tartozás elengedésének, tehát az örökhagyó általi ajándékozásnak ugyanakkor a feltétele volt a megállapodás szövege szerint egyrészt az, hogy az örökhagyó követelései csak a halála esetén ,,maradhatnak örökbe az alpereseknél'', másrészt az is, hogy az alperesek az örökhagyó részére a halálának a második évfordulójára fedett síremléket csináltassanak, azzal, hogy az ezzel kapcsolatos költségek 1/3 része a szerződés megkötésében részt nem vevő és perben sem álló Cs. J.-t terheli.
A megállapodás szövege ilyen megfogalmazásának, valamint a vitás okirat ,,végakaratom"-nak történő címzésének a ténye pedig – annak nyelvtani értelmezése szerint – kétségkívül arra utal, hogy a felek nem az elengedett tartozás, mint élők közötti ajándék alperesek általi megszerzésének időpontját határozták meg az örökhagyó halála bekövetkeztének napjában, hanem a tartozás örökhagyó általi elengedésének, tehát az alperesek megajándékozásának a tényét tették függővé attól a – Ptk. 228. §-ának (1) bekezdése szerinti – felfüggesztő feltételtől, mint jövőbeni bizonytalan eseménytől, hogy a megajándékozott alperesek az ajándékozó felperesi jogelődöt túlélik.
bc) Helyesen fejtette ki a jogerős ítélet azt is, hogy a perbeli szerződés tárgyát képező kölcsönkövetelés örökhagyó általi elengedése végrendelet esetében nem felel meg a Ptk. 641. §-ának (1) bekezdése szerinti ún. dologi hagyomány törvényes követelményeinek, mert az nem tekinthető a hagyatékban meglévő vagyontárgynak, megfelel viszont a Ptk. 641. §-ának (2) bekezdése szerinti ún. kötelmi hagyomány törvényes feltételeinek, amelynek tárgya – akár pozitív, akár negatív tartalmú – vagyoni tárgyú szolgáltatás, egyebek mellett tehát meghatározott követelés juttatása, vagy az örökhagyó hagyományossal szemben fennálló követelésének az elengedése is lehet.
A kifejtettekből viszont az következik, hogy az örökhagyó és az alperesek között létrejött eredeti kölcsönszerződések jogcímének a perbeli megállapodással történt módosítása nem élők közötti, hanem halál esetére szóló ajándékozási szerződést hozott létre a felek között.
Az ajándékozás halál esetére szóló jellegén és az örökhagyói juttatás ingyenes jellegén pedig nem változtat az az alperesek által hivatkozott tény sem, hogy a perbeli szerződésben az örökhagyó a halála esetére is csak azzal a feltétellel engedte el az alperesek tartozását, hogy a nevezettek legkésőbb a halála második évfordulójára fedett síremléket csináltatnak a számára és az ajándékozás nem az alperesi tartozás egészére, hanem csak annak a síremlék költségeinek a 2/3-át meghaladó részére vonatkozott.
A kifejtettek miatt a jogerős ítélet az alperesek által hivatkozott anyagi jogi szabályokat nem sérti, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.685/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás