PÜ BH 2007/298
PÜ BH 2007/298
2007.09.01.
Megállapodáson alapuló gyermektartásdíj felemelésének szempontjai, ha a kötelezett munkaviszonyból, valamint vállalkozói jogviszonyból is rendelkezik jövedelemmel (Csjt. 69. §, 69/C. §; 4/1987. IM r. 10. §, 12. §).
A megállapított tényállás szerint a peres felek házasságából 1989. április 16-án B., 1993. szeptember 20-án P. utónevű gyermekeik születtek. A házasság felbontása iránt folyamatban volt perben a felek 2002. október 29-én egyezséget kötöttek, mely szerint a gyermekek a felperesnél nyertek elhelyezést, és az alperes kötelezettséget vállalt arra, hogy 2002. november 1-jétől gyermekenként 5000-5000 forint gyermektartásdíjat fizet, ami minden év január 1. napján az előző évi infláció mértékével emelkedik.
A felperes keresetében 2004. december 1-jétől kezdődően kérte a gyermektartásdíj felemelését, az alperes munkaviszonyából és vállalkozói jogviszonyából származó jövedelme 25-25%-ára, de legkevesebb havi 35 000-35 000 forintra.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, elsődlegesen arra hivatkozott, hogy a gyermektartásdíjat az inflációt követve fizeti, másodlagosan azon okból, hogy a bontóper során a felperessel megállapodtak és a tartási kötelezettsége kiegyenlítéséül megfelelő vagyontárgyat adott a felperesnek, harmadrészt pedig arra hivatkozott, hogy jövedelmi viszonyai nem teszik lehetővé a gyermektartásdíj felemelését.
Az elsőfokú bíróság ítéletében az egyezséget jóváhagyó végzésben foglaltakat a gyermektartásdíjat illetően megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy 2005. december 1-jétől kezdődően havonta előre esedékesen fizessen meg a felperesnek a házasságukból született B. és P. utónevű gyermekei tartására a mindenkori munkaviszonyából és vállalkozói jogviszonyából származó jövedelme gyermekenkénti 20-20 – összesen 40%-át – de legkevesebb gyermekenként 30 000-30 000, összesen 60 000 forintot. Kötelezte az alperest, hogy 578 400 forint hátralékos gyermektartásdíjat fizessen meg a felperesnek 90 napon belül.
Az ítélet indokolása szerint a bontóper során a felek nem csatolták azt a megállapodásukat, amelyre az alperes a perben hivatkozott. Egyező nyilatkozatuk szerint a gyermektartásdíj alacsony összegét a vagyoni jutó elszámolásakor ,,kompenzálták'', a bontópert megelőzően peren kívül létrejött írásbeli megállapodás pedig azt rögzítette, hogy a tartásdíjat azért állapították meg havi 10 000 forintos összegben, mert az ingóságok nagyobb hányadát a felperes kapja, közös adósságot nem fizet, az alperes pedig ekkora összeg fizetése mellett vállalja a közös lakás eladását, önálló lakáshitel felvételével való megvételét és a részletek törlesztését. E tények alapján az elsőfokú bíróság a PK 106. számú állásfoglalás szerinti: a tartási kötelezettség kiegyenlítéséül megfelelő vagyontárgynak a jogosult részére való juttatását nem látta megállapíthatónak, annál is inkább, mert sem az ingók, sem a felpereshez került ingók köre és értéke nem volt megállapítható, de az sem, hogy az érték mennyi időre fedezné a gyermekek eltartását.
A felek személyes és jövedelmi viszonyait vizsgálva az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy azok a körülmények, amelyek a gyermektartásdíj megállapításakor fennálltak, azóta lényegesen megváltoztak, ezért a felperes alappal kérte a gyermektartásdíj mértékének felemelését. Az alperes jövedelmi és vagyoni viszonyait alapul véve százalékos marasztalás mellett az alapösszeget gyermekenként 30 000 forintra emelte fel, az ezt meghaladó keresetet eltúlzottnak ítélete és elutasította. Ítéletét a Csjt. 69. § (1) bekezdésére alapította. Az alperes által teljesített havi 11 800 forint és a 60 000 forintos alapösszeg különbözeteként jelentkező havi 48 200 forint hátralék 2004. december 1-jétől való megfizetésére is kötelezte az alperest hosszabb teljesítési határidő biztosításával.
Az alperes fellebbezése alapján a másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
A másodfokú bíróság a fellebbezés alapján rámutatott, hogy a felek által kötött peren kívüli megállapodás és perbeli egyezség nem teszi lehetővé a PK 106. számú állásfoglalásban írtak alkalmazását. A bontóperi egyezség nem terjedt ki arra, hogy a felperes mely időponttól jogosult a gyermektartásdíj felemelését kérni, ezért nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor a Csjt. 69. § (1) bekezdésében foglaltakat alkalmazta. Az összegszerűséget támadó fellebbezési kérelem alapján pedig kiemelte azt, hogy az alperes maga nyilatkozott akként, hogy átlagos nettó jövedelme 150 000 forint körül van, és a folyamatosan fizetendő tartásdíjon felül a gyermekek szükségleteit szolgáló egyéb kiadásaihoz rendszeresen havi 30-40 000 forintos összeggel járul hozzá. Mindezen körülmények alapján megállapítható, hogy az alperes jövedelmi, vagyoni viszonyai is indokolják a gyermektartásdíj elsőfokú ítélet szerinti felemelését.
Miután a szülő a saját szükséges tartása rovására is köteles megosztani kiskorú gyermekével azt, ami közös eltartásukra rendelkezésre áll, alaptalanul hivatkozott a felperes méltánytalanságra és helyzete ellehetetlenítésére is.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását, másodlagosan annak részbeni megváltoztatásával a visszamenőleges marasztalás mellőzését, vállalkozói jogviszonyából származó jövedelme figyelmen kívül hagyásával a gyermektartásdíjnak a közalkalmazotti jogviszonyából származó jövedelme gyermekenkénti 20-20, összesen 40%-ában, legkevesebb 36 000 forintban való megállapítását kérte.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet a PK 106. számú állásfoglalást, az ítéleti tényállás a Pp. 206. §-ának (1) bekezdését, az érdemi döntés a Csjt. 69. § (1), 69/C. §-át és a 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 10. § (3), 12. § (1) és (2) bekezdését sérti.
A felülvizsgálati kérelem részletesen kifejtett indokai szerint tévedtek az eljárt bíróságok, mert a bontóperben kötött egyezségükre a PK 106. számú állásfoglalás alkalmazható és 5 éven belül nincs lehetőség az egyezség megváltoztatásával a gyermektartásdíj felemelésére. Nem állnak fenn olyan körülmények sem, amelyek a tartásdíj felemelését indokolnák. E körben az alperes téves, iratellenes és okszerűtlen tényállás megállapítására hivatkozott, az egyes bizonyítékok álláspontjának megfelelő kiemelésével. A tartásdíj mértékének megállapítása körében sérelmezte, hogy a jogerős ítélet a különböző forrásból származó jövedelmei körében nem differenciált, többletmunkából származó jövedelmének elvonását pedig a gyermekek szükségletei nem indokolják. Sérelmezte a gyermektartásdíj hátralék megállapítását, mert a folyó tartásdíjon felül a felperes által is elismerten a gyermekek szükségleteinek kielégítéséhez rendszeresen hozzájárult. A visszamenőlegesen fizetendő tartásdíj a felperes számára felhalmozási célt szolgálna.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására és az alperes perköltségben marasztalására irányult.
A felülvizsgálati kérelem részben alapos.
1. Az ítélkezési gyakorlat elfogadja a gyermektartásdíj teljesítésének azt a kivételes módját is, mely szerint a tartásra kötelezett személy és a gyermeket ténylegesen eltartó, gondozó megállapodhat abban, hogy a kötelezett a tartási kötelezettségének kiegyenlítéséül megfelelő vagyontárgyat adhat a jogosultnak (PK 106. számú állásfoglalás). Az alperes a perben ilyen megállapodás létrejöttét állította, amely a tartásdíj felemelésének meghatározott időpontig való kizárást is magában foglalta.
Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelésével ilyen megállapodás létét nem állapította meg és ezzel a másodfokú bíróság is egyetértett. A Legfelsőbb Bíróság az ott részletesen kifejtetteket megismételni nem kívánja, annak helyes indokaira a Pp. 270. §-ának (1) bekezdése alapján alkalmazandó Pp. 254. § (3) bekezdése alapján csupán visszautal. Nem sért jogszabályt ezért a jogerős ítélet és a kereset teljes elutasításának szükségességére az alperes okkal nem hivatkozhat.
2. Az eljárt bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok összességében és a Pp. 206. §-ában foglalt elveknek megfelelő értékelésével állapították meg azt, hogy a körülményekben, melyek a tartás megállapításának alapjául szolgáltak, lényeges változás állott be és emiatt a felperes a tartásdíj mértékének megváltoztatását kérheti [Csjt. 69. § (1) bek.]. A Legfelsőbb Bíróság azonban utal arra is, hogy a Csjt. 69. §-ának (2) bekezdése értelmében a tartás felemelését lehet kérni akkor is, ha a tartást közös egyetértéssel már eredetileg is számba vehetően kisebb összegben állapították meg, mint amennyi a törvény szerint járna.
A felülvizsgálati kérelemnek a fentiekkel kapcsolatos érvelése a bíróság mérlegelési tevékenységét támadja, az egyes bizonyítékokból az alperes által fontosnak vélt következtetés levonására, a bizonyítékok felülmérlegelésére irányult. A Pp. 270. §-ának (1) és Pp. 275. §-ának (1) bekezdéséből következően a tényállás megállapítására vonatkozó és az ügy érdemi elbírálására lényeges kiható eljárási szabálysértés hiányában azonban a bizonyítékok újbóli értékelésének és ún. felülmérlegelésnek helye nincs.
3. A Csjt. 69/C. § (1) bekezdés értelmében a tartásdíj összegét gyermekenként általában a kötelezett átlagos jövedelmének 15-25%-ában kell megállapítani. A gyermektartásdíj meghatározásánál figyelemmel kell lenni a) a gyermek tényleges szükségleteire, b) mindkét szülő jövedelmi, vagyoni viszonyaira stb.
Az elsőfokú bíróság a felek személyi és jövedelmi viszonyaira vonatkozó bizonyítékokat értékelte, amikor a tartásdíj alapösszegének megállapításáról mérlegeléssel rendelkezett, a másodfokú bíróság pedig az alperes jövedelmével kapcsolatos fellebbezésre is részletesen kitérve, lényegében az alperes személyes előadásának megfelelő alapösszegű tartásdíjat állapított meg, annak százalékos mértéke és összege sem jogszabálysértő.
Az alperes jövedelemmel munkaviszonyból, valamint vállalkozói jogviszonyából eredően is rendelkezik. A gyermekek tényleges szükségleteire is figyelemmel a tartásdíj megállapításánál a más munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyból illetőleg a nem munkaviszonyból származó jövedelmet alapul venni nem indokolt [29/1997. (XII. 22.) IM rendelettel módosított 4/1987. (VI. 14.) IM rendelet 10. § (3) bekezdés]. A jogerős ítéletnek az alperes vállalkozási jogviszonyból származó jövedelmének százalékos marasztalása ezért a hivatkozott rendelet 12. §-át sérti, mert a rendelet 10. §-ának (2) bekezdés a) és d) pontja szerinti munkaviszonyból származó jövedelemből eredő százalékos marasztalás – a megállapított alapösszeg mellett – a gyermekek megfelelő életvitelét biztosítja és a többletmunkából elért jövedelem az arányosnál nagyobb teherviselési kötelezettséget a szülőre nem háríthat.
4. A gyermekeiért felelős szülő alapvető feladata, hogy lehetőségeihez és anyagi eszközei határai között biztosítsa a gyermekek fejlődéséhez, de kulturális, sportolási vagy egyéb nem alapvető szükségletekhez tartozó igényei kielégítését is önkéntes vállalása alapján. Ezen, az önkéntes vállaláson alapuló juttatásoknak a gyermektartásdíjba való beszámítására – így a hátralék összegébe való beszámítására – jogi lehetőség nincs.
A Csjt. 68. §-ának (1) bekezdése szerint a tartási követelés visszamenőleg hat hónapra érvényesíthető. Az igényérvényesítés határidőhöz kötöttsége éppen azt hivatott kiküszöbölni, hogy az felhalmozási célt ne szolgálhasson, hanem pénzbeli szolgáltatásként biztosítsa azokat az anyagi feltételeket, amelyek a másik szülő háztartásában lévő gyermek megfelelő megélhetéséhez szükségesek. A jogerős ítéletnek a gyermektartásdíjra vonatkozó rendelkezése ezért nem jogszabálysértő, annak mellőzésére lehetőség nincs.
A kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. §-ának (3) és (4) bekezdése alapján a rendelkező rész szerint határozott.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.352/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás