BÜ BH 2007/3
BÜ BH 2007/3
2007.01.01.
A bűnszervezetben való elkövetést meg kell állapítani, ha az elkövető tisztában volt azzal, hogy háromnál több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoportban követ el súlyos bűncselekményt, kábítószerrel visszaélést (Btk. 137. § 8. pont).
A megyei bíróság a 2004. év december hó 14. napján kelt ítéletében J. Á. I. r. vádlottat kábítószerfüggő személy által társtettesként – részben kísérletként – jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 2 évi börtönbüntetésre és 2 évi közügyektől eltiltásra ítélte;
H. G. II. r. vádlottat társtettesként – részben kísérletként – jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek, ezért 4 évi 6 hónapi börtönbüntetésre és 4 évi közügyektől eltiltásra ítélte;
S. A. III. r. vádlottat bűnösnek mondta ki társtettesként – részben kísérletként – jelentős mennyiségre elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettében. Ezért, mint többszörös visszaesőt 7 évi 6 hónapi fegyházbüntetésre és 7 évi közügyektől eltiltásra ítélte.
A vádlottak által előzetes fogva tartásban eltöltött időt a kiszabott szabadságvesztésbe beszámította. A bűnjelek lefoglalását megszüntette, azok kiadásáról, elkobzásáról, illetve megsemmisítéséről rendelkezett. Kötelezte a vádlottakat a bűnügyi költségek megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás:
J. Á. I. r. vádlott 2001. január második felében egy közös szórakozás alkalmával ismerkedett meg S. A. III. r. vádlottal. Ekkor S. A. III. r. vádlott közölte J. Á. I. r. vádlottal, hogy vannak kapcsolatai és pénzügyi lehetőségei arra, hogy Magyarországra kokaint hozasson be, ehhez a futártevékenységhez keres vállalkozó szellemű embereket.
S. A. a kokain C. szigetről (Dél-Amerika) Magyarországra történő behozataláért J. Á. I. r. vádlottnak 100 grammonként 150 000 forintot, további grammok után jutalékot ígért, valamint az utazással kapcsolatos költségeinek a megtérítését ajánlotta.
S. A. ekkor azt is közölte J. Á. I. r. vádlottal, hogy az ő dolga kizárólag annyi lenne, hogy külföldön tartózkodása idején a kábítószert átveszi és azt Magyarországra szállítja.
Néhány nap múlva J. Á. I. r. vádlott S. A. III. r. vádlottal történt telefonbeszélgetés alkalmával az ajánlatot elfogadta.
Ezek után előzetes megbeszélés alapján 2001. április hó 13. napján J. Á. I. r. vádlott B. városban találkozott S. A. III. r. vádlottal és néhány más férfival, többek között egy B. nevezetűvel, akik még egyszer elmondták, hogy mi lesz a dolga.
Ezt követően a B. városban lévő utazási irodában a B. keresztnevű férfi megvásárolta a C. szigetére szóló repülőjegyet.
A C. szigetre utazás napján, 2001. április 16-án, a délután 16.00 órakor induló járathoz J. Á. I. r. vádlottat S. A. III. r. vádlott kísérte ki a repülőtérre és indulás előtt 120 000 forint költőpénzt adott át részére.
J. Á. I. r. vádlott a KLM egyik gépével A. érintésével utazott C. szigetre, ahova 17-én hajnalban érkezett meg.
A repülőtéren J. Á. I. r. vádlottat az addig általa nem ismert H. G. II. r. vádlott várta, aki ugyancsak azzal a céllal utazott ide, hogy onnan Magyarországra kábítószert, kokaint szállítson ellenérték fejében.
J. Á. I. r. vádlott és H. G. II. r. vádlott néhány napot együtt eltöltöttek, majd valamikor a 3. napon 2001. április 22-e előtt H. G. II. r. vádlott jelezte J. Á. I. r. vádlottnak, hogy megjött az áru. Ekkor pár órára elment, majd egy hátizsákkal tért vissza, benne kb. 120-130 db kapszulával. A kapszulákban összesen 1,3 kg kokain volt. A kapszulából J. Á. I. r. vádlott 57 db-ot nyelt le, míg H. G. II. r. vádlott mintegy 40 db-ot, a többi kapszula sorsa ismeretlen maradt.
H. G. II. r. vádlott 2001. április 22-én elutazott C. szigetéről és testében a kábítószert az azt követő napon behozta Magyarországra, azzal az eljárás során fel nem derített módon rendelkezett.
J. Á. I. r. vádlott testében a kábítószerrel 2001. április 25-én hagyta el C. szigetét és A.-on keresztül visszautazott B. városba, ahova 2001. április 26-án 18 óra 10 perckor érkezett meg.
A vámkezelést végző pénzügyőrök azonban felfigyeltek gyanús viselkedésére és röntgenvizsgálatra szállították, ami a J. Á. testében lévő kapszulákat kimutatta.
Az eljáró hatóság tagjai J. Á. I. r. vádlottat elfogták.
Az ítélet ellen az ügyész téves minősítés miatt, mindhárom vádlott terhére súlyosításért, H. G. II. r., S. A. III. r. vádlottak és védőik felmentésért jelentettek be fellebbezést.
A F. Főügyészség fellebbezését utóbb írásban azzal indokolta, hogy tévesen mellőzte a megyei bíróság a bűnszervezet keretében, illetve megbízásából elkövetést a vádlottakat terhelően, mivel a tényállásból is egyértelműen megállapítható a csoport működésének összehangoltsága: a III. r. vádlott által történt beszervezés, az I. és II. r. vádlott elutazási feltételeinek biztosítása, külföldön tartózkodása, a kábítószer megszerzése, elosztása, és Magyarországra történő szállításának módja. Mindez egy háttérben működő irányító szervezetet feltételez, mely a résztvevők magatartásait koordinálja. Vitatta J. Á. I. r. vádlott kábítószerfüggésének megállapítását, mivel azt cáfolja a dr. B. Á., dr. Cs. T. szakértők által második alkalommal előterjesztett szakvélemény. Tévesen történt a vádlottak cselekményének részben kísérletként minősítése is. Összességében az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés mértéke súlytalan, ezért annak súlyosítása indokolt.
A fellebbviteli főügyészség átiratában az ügyészi fellebbezést azzal tartotta fenn, hogy J. Á. I. r. vádlott kábítószer-függősége tekintetében megalapozatlan elsőfokú ítéleti ténymegállapítást a másodfokú bíróság bizonyítás felvételével korrigálja, az ügyben tárgyalást tartson, melyre idézze meg az ellentétes szakvéleményt adó igazságügyi orvos szakértőket.
A másodfokú bíróság az ügyészi indítványnak megfelelően a bizonyítás felvétele érdekében tárgyalást tűzött ki az ügyben és erre az ügyész által indítványozott szakértőket, továbbá J. Á. I. r. vádlott kábítószer-függősége tekintetében újabb szakértőket, valamint S. A. III. r. vádlottat érintően ugyancsak kábítószer-függőségére vonatkozóan igazságügyi orvos szakértőket idézett és hallgatott meg.
A másodfokú eljárás során foganatosított bizonyítás eredményeként az ügyész nem vitatta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozottságát J. Á. I. r. vádlott tekintetében sem. Egyebekben azonban az ügyészi fellebbezést a minősítés megváltoztatására és valamennyi vádlottat érintően a büntetés súlyosítására irányulóan fenntartotta.
J. Á. I. r. vádlott védője a megalapozott és törvényes elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
H. G. II. r. vádlott védője elsődlegesen a vádlott felmentését indítványozta, mivel a rendelkezésre álló kisszámú és csekély erejű bizonyíték nem alkalmas védekezésének megcáfolására. Másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítését kérte.
S. A. III. r. vádlott védője indítványozta védence kábítószer-függőségének megállapítását, a bűnszervezetben elkövetés megállapításának mellőzését, a III. r. vádlott cselekményének bűnsegédkénti értékelését, összességében a kiszabott büntetés enyhítését.
H. G. II. r. vádlott felmentését kérte, S. A. III. r. vádlott megbánásának adott hangot.
Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bíróság eljárást a Be. 348. § (1) bekezdésében foglalt körben bírálta felül a bejelentett perorvoslatok alapján. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság az eljárási szabályok betartásával folytatta le az eljárását. Az ügy helyes jogi és ténybeli megítéléséhez szükséges bizonyítékokat ennek során megvizsgálta és értékelési körébe vonta. A dr. B. Á. és dr. Cs. T. által első alkalommal előterjesztett szakvélemény, valamint az általa kirendelt igazságügyi orvos-szakértői vélemény alapján állapította meg J. Á. I. r. vádlott kábítószer-függőségét. Nem észlelte ugyanakkor, hogy dr. B. Á. és dr. Cs. T., hogy az I. r. vádlott kábítószer-függőségét kizáró szakértői véleményét tartotta fenn. Az elsőfokú bíróság által ezt követően kirendelt igazságügyi orvos szakértő ezzel ellentétes szakértői véleményt terjesztett elő, ezért Be. 111. § (5) bekezdés alapján nem lett volna mellőzhető a szakértők egymás jelenlétében való meghallgatása. Az elsőfokú ítélet ezen megalapozatlansága a másodfokú eljárás során felvett bizonyítás eredményeként – figyelemmel egy újabb, az I. r. vádlott kábítószer-függőségét alátámasztó szakvéleményre is – elhárult. Így kétséget kizáróan alátámasztást nyert az elsőfokú bíróság J. Á. I. r. vádlott kábítószer-függősége tekintetében tett megállapítása. Ezt a tényt az ügyész már perbeszédében nem vitatta.
Az egyéb tekintetben megalapozott elsőfokú ítélet néhány kérdésben – a kábítószert milyen célból hozták be Magyarországra, a bűnszervezetben történő elkövetés megállapítható-e a vádlottakkal szemben – szorul kiegészítésre, mert e tekintetben a történeti tényállás a Be. 351. § (2) bekezdés b) pontjának II. fordulata szerinti megalapozatlanságban szenved: az elsőfokú bíróság a történeti tényállást hiányosan állapította meg. Ezt a másodfokú bíróság a Be. 352. § (1) bekezdés a) pontja – az iratok tartalma és a másodfokon felvett bizonyítás – alapján az alábbiak szerint orvosolta: S. A. III. r. vádlott a cselekmény elkövetése idején nem volt kábítószerfüggő, de hozzászokásban (habituáció) szenvedett. S. A. III. r. vádlottnak a kokain Magyarországra való behozatalára való felhívásakor tudomása volt arról, hogy ez egy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoportban valósul meg. H. G. II. r. vádlott az általa Magyarországra behozott kábítószert ismeretlen módon forgalomba hozta, J. Á. I. r. vádlott is ebből a célból szállította a kokaint az országba. J. Á. I. r. és H. G. II. r. vádlottnak nem volt tudomása arról, hogy egy hosszabb időre szervezett összehangoltan működő csoportban követik el a kokain Magyarországra behozatalát, mely csoport az általuk elkövetetten kívül más bűncselekményt is elkövet.
Az elsőfokú bíróság a tényállást egyebekben megalapozottan állapította meg. Logikusan, és irathűen értékelte, hogy J. Á. I. r. és H. G. II. r. vádlott mindösszesen 613,72 gramm – helyesen – tiszta hatóanyag-tartalmú kokaint hozott be Magyarországra S. A. felhívására. H. G. II. r. vádlott tagadásával szemben igen részletesen, meggyőzően tette elemzés tárgyává, hogy miért J. Á. I. r. vádlottnak a II. r. vádlottat terhelő nyomozati vallomásait fogadta el, melyeket egyéb bizonyíték – híváslista – is alátámasztott. Közvetett módon az elsőfokú bíróság H. G. II. r. vádlottal kapcsolatos megállapítását erősíti S. A. III. r. vádlott másodfokú tárgyaláson tett, önmagát és J. Á. I. r. vádlottat is terhelő nyilatkozata. Ugyancsak helyesen, a nyomozás során beszerzett igazságügyi elmeorvos-szakértői véleménnyel egyezően állapította meg azt is, hogy H. G. II. r. vádlott nem kábítószerfüggő.
Az elsőfokú bíróság helyes megállapításait csak azzal a további ténybeli következtetéssel volt szükséges kiegészíteni, hogy a III. r. vádlottnak legalább ezen két személy – az I. r. és II. r. vádlott – Magyarországra történő kábítószer csempészéséről, vagyis több bűncselekmény elkövetéséről volt tudomása; továbbá a J. Á. I. r. vádlottnál lefoglalt kábítószer mennyiségéből, hatóanyagának a feketepiacon forgalomban levő kokainét lényegesen meghaladó voltából, a szállítás eszközéből és módjából az a következtetés vonható le, hogy a vádlottak szándéka a kábítószerrel való ,,nagykereskedelmi'' tevékenység volt, vagyis a kokain nagy tételben történő forgalomba hozatala. Ez H. G. II. r. vádlott esetében fel nem derített módon megtörtént, J. Á. I. r. vádlott szándéka pedig erre irányult.
A J. Á. I. r. és H. G. II. r. vádlott cselekvőségével kapcsolatos elsőfokú bírósági megállapításokból azonban az is következik, hogy a vádlottak valóban közösen szerezték meg a kokaint, még ha külön-külön is hozták be. Sem az ítéletben, sem pedig a rendelkezésre álló terjedelmes nyomozati és bírósági iratokban nincs arra nézve adat, melyből arra lehetne ténybeli következtetést vonni, hogy az általuk becsempészett kábítószeren kívül tudomásuk lett volna, hogy a bűncselekmény elkövetésekor velük közreműködő ismeretlen személyek ezen cselekményen kívül más bűncselekményeket is bűnszervezet keretében elkövettek volna.
Egyebekben S. A. III. r. vádlottnak a fellebbezési tárgyalási jegyzőkönyvben tett nyilatkozatából az is megállapítható, hogy a III. r. vádlott – saját elmondása szerint is – rendelkezett olyan felső kapcsolattal, amely szervezte a kábítószer külföldről behozatalát. A III. r. vádlott tudomással bírt a bűncselekményekre létrejövő szerveződés tagoltságáról, céljáról és – az előbbiekben írtak szerint – arról is, hogy legalább két bűncselekmény elkövetésében vesz részt, mint felbujtó. Felsőbb kapcsolatát azonban nem nevezete meg.
Az elsőfokú eljárásban szóba sem került a teljes tagadásban levő S. A. III. r. vádlott kábítószer-függőségének kérdése. Erre a másodfokú eljárásban is csak azt követően került sor, hogy a III. r. vádlottal szemben egy újabb büntetőeljárás indult a T. Megyei Bíróság előtt, ahol dr. B. L. és dr. B. B. által elmeorvos-szakértői vélemény és kiegészítő vélemény készült. Eszerint a vádlott azon bűncselekmény elkövetésekor – 2004. évben – nem volt kábítószerfüggő, de a hozzászokás (habituáció) ténye valószínűsíthető, ami viszont nem azonos a függőség tényével. Ugyancsak erre az időszakra – vagyis jelen cselekmény elkövetése után 3 évvel későbbi időre – vonatkozik a III. r. vádlott védője felkérésére készített dr. N. E., dr. M. M. és dr. G. É. által készített egyesített igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény. Ennek megállapítása szerint viszont S. A. III. r. vádlott kábítószerfüggő személy. A III. r. vádlott védőjének bizonyítási indítványára a másik eljárásban készült szakértői véleményeket jelen eljárásban a másodfokú bíróság bizonyítékként használta fel és a szakértőket a másodfokú tárgyaláson meghallgatta. Ennek során a szakértők fenntartották egymással ellentétes szakértői véleményüket. Dr. N. E. és dr. M. M. orvos szakértők a másodfokú tárgyaláson megjelölték, hogy a III. r. vádlott habituációban szenved, mely meghatározás azonos dr. B. L. és dr. B. B. véleményével. A különbség tehát csak abban mutatkozott, hogy míg az előbbi szakértői páros azt függőségként értékelte az utóbbi pedig ezt nem tartotta megállapíthatónak.
Az ítélőtábla a IH 2005. 1. számú eseti döntésében megjelent gyakorlatát követve a habituációt megállapítva azt nem a cselekmény minősítésénél, hanem a büntetés kiszabásánál értékelte.
A másodfokú eljárás során elhárult az elsőfokú ítélet J. Á. I. r. vádlott kábítószer-függősége tekintetében meglévő megalapozatlansága. Az ügyészi indítványra meghallgatott dr. B. Á.-on dr. Cs. T.-on és dr. G. É.-án kívül ugyanis újabb, harmadik szakértői vélemény is készült – nem a jelen eljárás idején elkövetett bűncselekményre – dr. K. M. és dr. T. M. igazságügyi orvos szakértők által. Ezen szakvélemény szerint is kábítószerfüggőnek tekintendő J. Á. Ehhez képest dr. B. Á. és dr. Cs. T. is készített olyan szakértői véleményt, mely ugyancsak kábítószerfüggő személynek véleményezte az I. r. vádlottat és ezt a szakértői véleményt támasztotta alá az elsőfokú bíróság által kirendelt, a dr. G. É. és dr. T. K. által jegyzett igazságügyi szakértői vélemény. Tehát dr. Cs. T. és dr. B. Á. szakvéleményét a saját és további két szakértői páros véleménye is cáfolta.
Az ítélőtábla ezért – a másodfokú tárgyaláson elhangzott ügyészi perbeszéddel egyezően – megalapozottnak fogadta el az elsőfokú bíróság I. r. vádlott kábítószer-függőségére vonatkozó megállapítását.
Az elsőfokú bíróság helyesen vont következtetést mindhárom vádlott bűnösségére. Az ítélőtábla észlelte, hogy a vádlottak a bűncselekményeket a büntetőtörvénykönyv 2001. évi CXXI. törvény és 2003. évi II. törvényben írt átfogó változtatásokat megelőzően követték el. Ezért a bíróságnak – a Btk. 2. §-ában írtakra figyelemmel – állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy az elkövetés vagy az elbírálás idején hatályos büntetőtörvény rendelkezéseit kell alkalmazni. Ennek vizsgálatánál a vádlottak által elkövetett bűncselekmények és a kapcsolódó joghátrány összessége az irányadó, nem pedig csupán a büntetés kiszabásánál irányadó körülmények, ahogy azt – egyébként helyesen – az elsőfokú bíróság az ítéletében írta.
Az ítélőtábla megállapította, hogy összhatásában az elbíráláskor hatályban lévő büntetőtörvény tartalmaz enyhébb rendelkezéseket, ezért ezeknek a szabályoknak az alkalmazásával kell elbírálni a vádlottak cselekményeit.
Részben helyesen minősítette tehát az elbíráláskor hatályos büntetőtörvény alapján J. Á. I. r. és H. G. II. r. vádlottak cselekményét az elsőfokú bíróság. A vádlottak a megszerzett kábítószert egymás között elosztották, s bár külön-külön hozták az országba, valamint cselekményük – az I. r. vádlott kábítószer-függősége miatt – eltérően minősül, mégis a bűncselekmény törvényi tényállását egymás tevékenységéről tudva közösen valósították meg, így az valóban társtettesként elkövetettnek minősül.
A társtettesi bűnelkövető J. Á. I. r. és H. G. II. r. vádlott cselekményének minősítéséhez képest az utóbbival egyezik a részesi (felbujtó) elkövető S. A. III. r. vádlott cselekményének minősítése. Nincs arra nézve ugyanis adat, hogy tudott volna a III. r. vádlott az I. r. vádlott kábítószer-függőségéről, ami cselekményének még súlyosabb minősítését vonná maga után, ugyanakkor – az előbb írtak szerint – ő maga nem függő. Tévesen utalt viszont az elsőfokú bíróság arra, hogy J. Á., H. G. és S. A. vádlottak cselekménye részben kísérlet, mert a H. G. II. r. vádlott által az országba behozott önmagában jelentős hatóanyag- tartalmú kábítószer forgalomba került, tehát a bűncselekmény befejeződött.
A súlyosabb minősítésre irányuló ügyészi fellebbezés az alábbiak szerint alapos.
A nem kábítószerfüggő H. G. II. r. és S. A. III. r. vádlott cselekménye nem csupán a Btk. 282. § szerinti tartással, országba behozatallal elkövetett kábítószerrel visszaélésnek, hanem forgalomba hozatallal elkövetettnek minősül, így az a Btk. 282/A. § (1) bekezdésébe ütközik és a (3) bekezdés szerint minősül: jelentős mennyiségre, forgalomba hozatallal elkövetett kábítószerrel visszaélés bűntettét valósítja meg, melyet – az előbb írtak szerint – H. G. II. r. vádlott az I. r. vádlottal együtt társtettesként, míg S. A. III. r. vádlott felbujtói minőségben követett el. J. Á. I. r. vádlott cselekménye a Btk. 282/C. § (1) bekezdésébe foglalt és a (4) bekezdés II. fordulata szerinti forgalomba hozatalnak minősül.
Tévesen mellőzte továbbá az elsőfokú bíróság a III. r. vádlott cselekményénél a bűnszervezetben elkövetést is. Mint ahogy a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának 4/2005. BJE határozata megállapítja, a Btk. 98. § (1) bekezdése (bűnszervezetben történő elkövetésre vonatkozó rendelkezések) akkor alkalmazható, ha az elkövető tudata a bűnszervezet Btk. 137. § 8. pontjában meghatározott tárgyi ismérveit átfogja.
Ezen feltétel maradéktalanul megvalósul S. A. III. r. vádlottat terhelően. A III. r. vádlott – saját elmondása szerint is – tisztában volt a három személyt meghaladó, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport meglétéről, melynek célja 5 évi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése volt.
Az előbbiekben írt jogszabályváltozásra figyelemmel a másodfokú bíróságnak azt is vizsgálnia kellett, hogy a III. r. vádlott cselekménye az elkövetésekor hatályos bűnszervezet fogalmi elemeinek megfelelt-e. Amennyiben igen, csak úgy vizsgálandó további feltételként az elbíráláskor hatályos bűnszervezet fogalom. Az ekkor hatályos Btk. szerint a bűnszervezet: ,,bűncselekmények rendszeres elkövetése révén haszonszerzés végett létrejött olyan bűnszövetség, amely feladatmegosztáson, alá-, fölérendeltségi rendszeren és személyi kapcsolatokon nyugvó szerepvállaláson alapul''.
Az irányadó történeti tényállás szerint a III. r. vádlott tudata átfogta a bűnszervezet minősítéséhez szükséges tényeket. Tekintettel arra tehát, hogy mindkét büntetőtörvény szerint megállapítható a bűnszervezetben elkövetés vele szemben, a bíróság ezen minősítést is alkalmazta S. A. III. r. vádlottat terhelően.
Nem tévedett ugyanakkor az elsőfokú bíróság, amikor J. Á. és H. G. II. r. vádlottak cselekményét nem minősítette bűnszervezetben elkövetettként. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága előbbiekben idézett határozatának I. pontja szerint a bűnszervezetben elkövetés [Btk. 137. § 8. pont 98. § (1) bek.] megállapítható azzal szemben is, aki – eseti jelleggel – akár egyetlen cselekményt tettesként vagy részesként valósít meg. A vádlottak cselekménye tehát – az egyéb törvényi előfeltételek fennforgása esetén – erre tekintettel akkor minősülhetne így, ha teljesülne a jogegységi határozat II. pontja. Eszerint a Btk. 98. § (1) bekezdése akkor alkalmazható, ha az elkövető tudata a bűnszervezet Btk. 137. § 8. pontjában meghatározott tárgyi ismérveit átfogja.
Sem a vádirat, sem az elsőfokú ítélet tényállása nem tartalmaz erre utaló megállapításokat, így ezen vádlottak esetében az elsőfokú bíróság a bűnszervezet megállapítását helyesen mellőzte.
A büntetés súlyosítására irányuló ügyészi fellebbezés H. G. II. r. vádlott tekintetében –, míg az enyhítésre irányuló fellebbezések S. A. III. r. vádlott esetében alaposak.
A minősítés mindhárom vádlott tekintetében reájuk nézve súlyosabban változott meg. A büntetés kiszabása során felmerülő bűnösségi körülményeket az elsőfokú bíróság túlnyomórészt helyesen sorolta fel. Mellőzendő azonban az enyhítő körülmények köréből a cselekmény kísérleti szakban maradása, ekként értékelendő viszont S. A. III. r. vádlott esetében az, hogy a fellebbezési tárgyaláson a bűnszervezetre nézve is beismerő vallomást tett. Mindhárom vádlott esetében pedig az elsőfokú ítélet meghozatala óta eltelt további egy évet meghaladó időmúlás.
S. A. III. r. vádlott tekintetében a javára megváltozott bűnösségi körülményekre figyelemmel a Btk. 37. és 83. §-ában írt büntetési cél és a büntetés kiszabásának elvei rövidebb tartamú szabadságvesztés kiszabását teszik indokolttá a helyes időtartamban meghatározott közügyektől eltiltás mellékbüntetés érintetlenül hagyásával. A minősítés megváltozása – bűnszervezetben elkövetés megállapítása – folytán a III. r. vádlott a Btk. 47. § (4) bekezdés d) pontja alapján feltételes szabadságra nem bocsátható.
H. G. II. r. vádlottal kapcsolatban megállapítható, hogy cselekménye súlyosabb minősülése mellett nem merült fel olyan súlyú enyhítő körülmény, amely alátámaszthatná a Btk. 87. § (2) bekezdés b) pontjában írt enyhítő szakasz alkalmazását és indokolttá tenné az 5 évi szabadságvesztésről induló büntetési tételnél enyhébb büntetés kiszabását. E tekintetben az időmúlás csekélyebb súllyal jöhet szóba, hiszen akár életfogytig tartó szabadságvesztés is kiszabható a II. r. vádlott által elkövetett bűncselekményre. Ezért a másodfokú bíróság a törvényi minimumnak megfelelő szabadságvesztést szabott ki a II. r. vádlottal szemben. Miután az enyhítő szakasz helyett a büntetési tételkeret alsó határának megfelelő büntetést szabott ki a másodfokú bíróság, nem sérült a Be. 371. § (2) bekezdésében írt, a büntetés kisebb megváltoztatását tiltó rendelkezés. A főbüntetés súlyosítása mellett nem volt mellőzhető az egyébként helyesen megválasztott mellékbüntetés – közügyektől eltiltás – súlyosítása sem.
Nem volt törvényes ok a súlyosabb minősítés ellenére sem a büntetési tételkeret alsó határának megfelelő büntetés súlyosítására J. Á. I. r. vádlott esetében. Cselekménye enyhébb a II. r. és III. r. vádlottéhoz képest, a közel 5 évi időmúlás nála nyomatékos enyhítő körülmény. Erre is figyelemmel a vele szemben kiszabott szabadságvesztés és közügyektől eltiltás lényeges súlyosítására feltáró beismerését is figyelembe véve nem volt ok.
(Fővárosi Ítélőtábla 3. Bf. 201/2005. sz.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás