KÜ BH 2007/323
KÜ BH 2007/323
2007.09.01.
Korlátozási kártalanításra vonatkozó igény esetén a kárt is bizonyítani kell, feltételezett kárra nem ítélhető meg kártalanítás (1997. évi LXXVIII. tv. 30. §).
A Z. u. 3. szám alatti társasházi ingatlannak az I. és a II. r. felperes a tulajdonosa. A felperesek 1993. és 1996. között az ingatlanon átalakításokat végeztek, a lakásokból irodákat alakítottak ki, majd kérték az építmény átminősítését. Ezt követően, 1999-ig további átalakításokra építési engedélyt a felperesek nem kértek. Az átalakítási munkálatokat 1996-ban befejezték, az ingatlant bérbeadás útján hasznosítják.
A felperesek érdeklődésére a Megyei Jogú Város Önkormányzat Jegyzője 1999. június 10-én kelt levelében közölte, hogy a 2/1999. (I. 18.) Kgy. számú rendelettel megállapított részletes szabályozási terv szerint a perbeli ingatlan építési tilalom alatt áll. A felperesek fellebbezése folytán eljárt alperes határozatával az elsőfokú határozatot megsemmisítette és új eljárásra kötelezte az elsőfokú hatóságot.
A megismételt eljárásban Megyei Jogú Város Önkormányzatának Jegyzője a 2001. október 11-én kelt határozatával közölte a felperesekkel, hogy a Megyei Jogú Város Önkormányzata 72/2000. (XII. 15.) Kgy. számú rendelettel a perbeli ingatlanra 1999. június 10-étől határozatlan idejű telekalakítási és építési tilalmat rendelt el a II. r. alperes (egyetem) fejlesztése és városszerkezetekbe illesztése érdekében közterület kialakítása céljából. Ez alatt az időszak alatt csak javítási, karbantartási munkák, valamint a meglévő épületek állagmegóvása érdekében végezhetők építési munkák, továbbá a meglevő lakóépület, új önálló lakást nem eredményező átalakítása legfeljebb egy alkalommal 25 m2-rel bővíthető, illetve újítható fel.
A Megyei Jogú Város Önkormányzatának Jegyzője 2004. március 30-án kelt határozatával rendelkezett a telekalakítási és építési tilalom megszüntetéséről a perbeli ingatlanra vonatkozóan, a határozatot a felperesek 2004. április 6-án vették át.
A korlátozási tilalom megszűnését követő több mint egy évvel, 2005. június 16-án a felperesek kérelmet terjesztettek elő az I. r. alperesnél korlátozási kártalanítás iránt. Kérelmükben előadták, hogy tetőtér, illetve a pince átalakításra, irodaként történő kialakításra építési engedélyt kívántak volna kérni, azonban az építési tilalom miatt erre nem kerülhetett sor, ezért álláspontjuk szerint az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 30. § (1) bekezdése, (5) és (6) bekezdése értelmében őket korlátozási kártalanítás illeti meg. Az I. r. alperes hiánypótlására a felperesek 2005. július 7-én közölték, hogy az ingatlan kisajátítását nem kérték az építési tilalom elrendelése miatt, arra hivatkoztak, hogy a Megyei Jogú Város Önkormányzatának Jegyzőjénél 2004. április 14-én kelt beadványukban kártérítést kértek az Étv. 30. § (6) bekezdésére utalással 62 500 000 forint összegben.
Az I. r. alperes 2005. augusztus 15-én ismételten hiánypótlásra hívta fel a felpereseket azzal, hogy kártalanítási igényüket a II. r. alperesnél kell bejelenteniük, mert ő az építési tilalom jogosultja. A hatósághoz csak akkor forduljanak ismételten, ha megállapodás a II. r. alperessel meghiúsult. A felperesek ezt követően 2005. szeptember 8-án a II. r. alperesnél kártalanítási igényüket összegszerűség megjelölése nélkül bejelentették, ezt az igényt a II. r. alperes 2005. szeptember 9-én kelt levelével elutasította.
A felperesek 2005. szeptember 23-án terjesztettek elő ismételten korlátozási kártalanítási kérelmet az I. r. alperesnél az Étv. 30. § (7) bekezdésére hivatkozással, a kártalanítás összegét 57 500 000 forintban jelölték meg. Álláspontjuk szerint ez az összeg átalakítási és beruházási szándékuk realizálása esetén a költségnövekedésből adódik az 1999. évi árakhoz viszonyítottan, továbbá ha megépíthették volna tervük szerint a bővítményt, azt bérbeadás útján hasznosíthatták volna. A kiesett bérleti díjat is a megjelölt összegű kártalanításhoz számították.
Az I. r. alperes a 2005. november 8-án kelt határozatával a felperesek korlátozási kártalanítás iránti kérelmét elutasította. A határozat indokolása szerint az építési tilalom csak meghatározott ideig állt fenn, ezalatt az idő alatt a felpereseknek nem volt a hatóság felé jelzett konkrét építési szándékuk, a kárukat nem bizonyították, a kártalanítási igényük az Étv. 30. § (1) bekezdése és a 30. § (3) bekezdésében foglalt feltételek hiányában megalapozatlan.
A felperesek keresetet nyújtottak be az I. r. alperes határozatának felülvizsgálata iránt. Álláspontjuk szerint a kártalanítás összegszerűsége tekintetében az I. r. alperesnek kellett volna a bizonyítást lefolytatnia és szakértővel tisztázni a kártalanítás mértékét. Kérték, hogy a bíróság is szakértői vélemény beszerzésével tisztázza a kártalanítás mértékét, mert annak összegét szakértői bizonyítás nélkül ők maguk sem tudják megjelölni. Álláspontjuk szerint a korlátozási kártalanítás iránti igényüket az 1999. évben hatályos jogszabályok szerint kellett volna elbírálni és nem a 2000. március 1-jétől hatályba lépett módosított szabályok alapján. Előadták, hogy a beruházás megvalósítása érdekében tervezőkkel, kivitelezőkkel tárgyaltak, ezért helytelen az alperesnek az a megállapítása, hogy a kár bekövetkezése nem bizonyított.
Az elsőfokú bíróság a felperesek keresetét elutasította. Ítéletének indokolása szerint a korlátozási kártalanítási eljárásban a felperesek kérelmének előterjesztésekor hatályos rendelkezéseket, az Étv.-t 2001. március 1. napjával módosító 1999. évi XCV. törvény 34. § (1) bekezdésében megállapított 60. § (2) bekezdése szerint a módosított rendelkezéseket kellett alkalmazni. Az ügyfél kérelmére indított eljárásban az ügyfélnek kell bizonyítani, hogy a kérelemben foglaltak megalapozottak, részére kártalanítás jár. Az építési tilalom elrendelésével az ingatlan korábbi rendeltetése és használati módja nem változott meg, ebből eredően a felpereseknek kártalanítási igénye nem lehet, a felperesek nem bizonyították, azt sem hogy ténylegesen az időleges korlátozással kár érte őket. Az I. r. alperes a tényállást teljes körűen feltárta és tisztázta és a határozata megalapozottan rendelkezett a korlátozási kártalanítási kérelem elutasításáról az Étv. 30. § (1) bekezdésében és (3) bekezdésében foglalt feltételek fennállásának hiányában.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérték a jogerős ítélet és az I. r. alperes határozatának hatályon kívül helyezését, az I. r. alperes új eljárásra kötelezését, mert a jogerős ítélet sérti a Pp. 164. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, az Étv. 2000. március 1-je előtt és azt követően hatályos 30. § (1) és (7) bekezdésének rendelkezéseit, valamint az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 43. § (3) és (4) bekezdését. Álláspontjuk szerint iratellenesen tartalmazza a jogerős ítélet az ítélet keltének dátumát is 2006. március 14. napjában, mert a határozathirdetésre 2006. március 16-án került sor.
Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Álláspontja szerint az építkezési szándékot a felperesek a hatóság felé soha nem jelezték, elmaradt bevétel vélelmezésén, a kár feltételezésére kártalanítási igényt nem lehet alapítani.
A II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte. Utalt arra, hogy a felperesek az építési tilalom időszaka alatt semmilyen építési munkát nem végeztek, a tilalmi időszak alatt korlátozási kártalanítási igényt nem jelentettek be, így a tilalom megszüntetése után bejelentett igényük megalapozatlan.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A felperesek korlátozási kártalanítási igényüket 2005. szeptember 23-án terjesztették elő. Azt megelőzően az I. r. alperesnél előterjesztett kérelmük – eljárási és tartalmi hiányosságok miatt – nem volt érdemben elbírálható. Az eljárási hiányosságok pótlása után előterjesztett kérelem idején a perbeli ingatlanra elrendelt építési tilalom már több mint egy éve, 2004. április 6-án közölt határozattal megszüntetésre került.
A felperesek korlátozási kártalanítási igényüket az Étv. 30. § (7) bekezdésére alapították, módosított beadványukban a kártalanítás összegét 57 500 000 forintban jelölték meg, amely az iroda kialakításokkal kapcsolatos költségnövekedésből és az elmaradt bérleti díjakból adódott. Az I. r. alperes a kártalanítási kérelmet jogszerűen utasította el, a határozat jogszerűségét az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, mert az építési tilalom elrendelésével a felperesek ingatlanában olyan kár nem következett be, amely a korlátozási kártalanítási igényt megalapozta volna.
Az elsőfokú bíróság helytállóan mutatott rá arra, hogy az Étv. 60. § (2) bekezdése, illetve az 1990. évi CXV. törvény 18. §-a értelmében a 2000. március 1-jétől hatályba lépett rendelkezéseket kellett alkalmazni a 2005. szeptember 23-án előterjesztett korlátozási kártalanítási igényre. A felperesek alaptalanul hivatkoztak arra, hogy az 1999-ben az építési tilalom elrendelésekor hatályos rendelkezéseket kellett volna alkalmazni a kártalanítási igényük elbírálására azonban állításukat megalapozó jogszabályi rendelkezésre hivatkozni nem tudtak. Az Étv. 30. § (1) bekezdése értelmében az ingatlan tulajdonosát kártalanítás akkor illeti meg, ha az ingatlan rendeltetését, használati módját a helyi építési szabályzat, illetőleg a szabályozási terv másként állapítja meg vagy korlátozza (építési tilalom) és ebből a tulajdonosnak kára származik. A (7) bekezdés értelmében a kártalanítási igény a vagyoni hátrány keletkezésekor válik esedékessé, a kártalanítás a felek megállapodásának tárgya. Ha a felek között a kérelem benyújtástól számított egy éven belül nem jön létre megállapodás, akkor kártalanítási eljárást kell lefolytatni, amelyet az ingatlan fekvése szerint illetékes megyei közigazgatási hivatal vezetője folytat le a kisajátítási kártalanítás szabályai szerint az e törvényben meghatározott eltérésekkel.
A felperesek a II. r. alperessel egyeztetési eljárást folytattak le, közöttük megállapodás nem jött létre, ezt követően került sor a kártalanítási eljárás lefolytatására a 2005. szeptember 23-án előterjesztett kérelemre. Ebben az eljárásban a felpereseknek kellett volna bizonyítania, hogy az 1999-től 2004-ig fennálló építési tilalom miatt káruk származott. E kár bekövetkeztét azonban sem a kártalanítási eljárásban, sem a peres eljárásban bizonyítaniuk nem sikerült. Önmagában az a körülmény, hogy az ingatlanukat további irodahelyiségek kialakításával kívánták volna hasznosítani, még nem alapozza meg kárigényüket, mert az iroda kialakítás szándékán túlmenően ténylegesen felmerült, megállapítható kárt nem bizonyítottak és ennek bizonyítására a tanúmeghallgatások sem lettek volna alkalmasak. A felperesek építési engedély kérelmet nem nyújtottak be, állított, de nem bizonyított építési szándékuk igazolására a tervezőkkel, kivitelezőkkel való tárgyalásra való hivatkozás, ezt dokumentáló iratanyag hiányában nem elégséges, nem bizonyítja a konkrét szándékot sem. A kár megállapításához a beruházás (átalakítás) szándéka nem elegendő, feltételezett kárra kártalanítás nem állapítható meg. A közigazgatási eljárás és per során nem volt bizonyított, hogy a szándékuk megvalósítását a konkrét építési tilalom akadályozta, mert az építési hatóság a tilalom okából elutasította az építési engedély iránti kérelmüket, amelyet változatlan tartalommal a tilalom megszűnése után benyújtottak és ez most már engedélyezésre is került. Az időközbeni építési költségnövekedések számszerűen is kimutathatók, így a káruk ténylegesen felmerült. A felperesek az elsőfokú építésügyi hatóságtól a beépítés lehetőségeiről tájékoztatást kértek, de a konkrét beruházás megvalósítása érdekében az építési tilalom megkezdése előtt vagy tartama alatt az építkezés érdekében eljárást nem indítottak. Az építési tilalom alatt az épület új önálló lakást nem eredményező átalakítása 25 m2-rel történő bővítéssel és felújítással megengedett volt, a felperesek ezzel a lehetőséggel sem éltek, és az is tény, hogy az építési tilalom megszűnte után sem kértek építési engedélyt az állított, korábban tervezett építkezésre.
A felperesek a korlátozási kártalanítási igényük megalapozottságát kísérelték meg a peres eljárásban bizonyítani, a kártalanítás összegszerűségére kértek szakértői bizonyítást, így az az állításuk, hogy a határozatot csak a jogalap tekintetében vitatták nem megalapozott és ez az állításuk iratellenes is.
A felperesek a jogerős ítéletet ezzel összefüggésben az illetékviselés tekintetében is vitatták. A kereseti illeték összegét – állításukkal szemben – nem az Itv. 43. § (4) bekezdése alapján, hanem (3) bekezdése alapján kellett megállapítani, mert a per tárgya nem kisajátítási határozat volt. Az eljárás – azért, mert azt az Étv. 30. § (7) bekezdése szerint a kisajátítási eljárás szabályai szerint kell lefolytatni – nem tekinthető kisajátítási eljárásnak.
A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet – amely a felülvizsgálati kérelemben foglalt jogszabályokat nem sértette meg –, a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. II. 39.175/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás