BÜ BH 2007/324
BÜ BH 2007/324
2007.10.01.
I. Bűnsegédi bűnrészesség elbírálásánál különös körültekintést igényel annak elemzése, hogy a bűncselekmény elkövetésénél a jelenlét a tettesre (tettesekre) szándékerősítő hatást gyakorolt-e, s ha igen, azt kívánta vagy abba belenyugodott – Mindezek hiányában ugyanis, a puszta jelenlét a bűncselekményhez nyújtott bűnsegélynek nem tekinthető.
II. A Btk. Általános Részében meghatározott törvényi feltételek szempontjából mindig a Különös Részben meghatározott büntetési tétel az irányadó – Ennek megfelelően a próbára bocsátás alkalmazhatóságának vizsgálatánál nem vehető figyelembe, ha valamely ügyben – a 3 évet meghaladó büntetési tétellel fenyegetett cselekmény tekintetében – a törvény korlátlan enyhítést enged, de az sem, ha az alkalmazható büntetési tétel azért mérséklődik, mert a büntetés kiszabására tárgyalásról lemondás mellett kerül sor [Btk. 21. § (2) bek., 72. §, 87/C. §]
A városi bíróság a nyilvános ülés alapján meghozott, 2005. november 17-én kihirdetett, perorvoslatok hiányában ugyanekkor jogerőre emelkedett – ítéletével Á. K. III. r. terheltet bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérlete és társtettesként elkövetett magánlaksértés vétsége miatt 2 évre próbára bocsátotta.
A nyilvános ülés adatai alapján a városi bíróság a III. r. terhelt vonatkozásában lényegében az alábbi tényállást állapította meg:
A három terhelt és szomszédjuk B. M. sértett családja között 2005 nyarán nézeteltérés alakult ki. Ennek tisztázása végett a terheltek 2005. június 19. napján kora délután megjelentek B. M. lakásánál, és a nyitott kapun keresztül bementek az udvarba.
Az udvarban a terheltek és a sértett között szóváltás kezdődött. Eközben a II. r. terhelt meglátta a kerítés mellé támasztott kerékpárját, amit volt élettársa, az ő tudta nélkül adott el korábban a sértettnek.
A II. r. terhelt a visszavétel szándékával megfogta a kerékpárt és az utca irányába tolta. A sértett közölte a terheltekkel, hogy a kerékpárt megvásárolta és felszólította őket annak visszaadására és az udvar elhagyására. Ennek ellenére a terheltek szándékegységben cselekedve a bekerített udvarban maradtak, az I. r. terhelt és a II. r. terhelt a kerékpárt közösen megpróbálták az utcára vinni, míg azt B. M. sértett és a segítségére siető B. Z. visszafelé húzta.
Az I. r. és a II. r. terheltek a kerékpárt erőszakkal kirángatták az utcára, de az időközbeni rendőri intézkedés annak elszállítását megakadályozta.
Az eseményeknél végig jelen volt a III. r. terhelt, aki jelenlétével társai szándékát erősítette.
Magánlaksértés vétsége miatt B. M. sértett magánindítványát 2005. július 5-én előterjesztette.
A jogerős határozat ellen a megyei főügyészség a III. r. terhelt terhére a Be. 405. § (1) bekezdésének b) pontjában írt okból, az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezése, és új eljárás elrendelése végett 2006. március 20-án felülvizsgálati indítványt nyújtott be.
Az indítvány szerint a fenti bűncselekmények miatt törvénysértően bocsátotta próbára a városi bíróság a III. r. terheltet a Btk. 72. §-ának (1) és (5) bekezdése alapján. A Btk. 273. § (1) bekezdés szerint az önbíráskodás bűntette 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Btk. 72. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezések nem teszik lehetővé próbára bocsátás alkalmazását azzal szemben, akinek bűnösségét a bíróság 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményben állapította meg.
Ezen intézkedés csak vétség, vagy 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt alkalmazható.
A fentiekre figyelemmel a III. r. terhelt tekintetében a városi bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése és új eljárás elrendelése indokolt.
A Legfőbb Ügyészség átiratában a felülvizsgálati indítványt – figyelemmel arra, hogy az 2006. szeptember 13-án érkezett a Legfelsőbb Bírósághoz – a Be. 2006. július 1-jétől módosított felülvizsgálati rendelkezései alapján azzal tartotta fenn, hogy a Be. 427. §-a (1) bekezdésében foglalt kötelező rendelkezésnek megfelelően az anyagi jogszabálysértés megállapítása mellett a Legfelsőbb Bíróság maga hozzon a törvénynek megfelelő határozatot.
A nyilvános ülésen a legfőbb ügyész képviselője a kiegészített indítvánnyal azonosan nyilatkozott. A védő elsősorban a támadott határozat hatályban tartását, másodlagosan a próbára bocsátás helyett megrovás alkalmazását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság a terhelt terhére előterjesztett felülvizsgálati indítványt a később kifejtendők szerint a terhelt javára szólóan találta alaposnak.
A felülvizsgálati indítvány mindenben helytállóan mutatott rá, hogy az elsőfokú bíróság által alkalmazott minősítések mellett az anyagi jogszabályok megsértésével került sor a próbára bocsátásra.
A Btk. 72. §-ának (1) bekezdése szerint ,,a bíróság a vétség, valamint a 3 évi szabadságvesztésnél nem súlyosabban büntetendő bűntett miatt a büntetés kiszabását próbaidőre elhalaszthatja, ha alaposan feltehető, hogy a büntetés célja így is elérhető''.
Az elsőfokú bíróság viszont a terheltet a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésében meghatározott, és 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében, valamint a Btk. 176. § (2) bekezdésének d) pontjába ütköző, és – a vagylagos büntetési tételek között – legfeljebb 2 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, társtettesként elkövetett magánlaksértés vétségében mondotta ki bűnösnek.
Kétségtelen, hogy a terhelt és társai elleni eljárásra a Be. XXVI. Fejezetében szabályozott tárgyalásról lemondás keretében került sor, így a Btk. 87/C. §-ának b) pontjában foglaltak szerint az önbíráskodás bűncselekménye miatti szabadságvesztés mértéke a 2 évet nem haladhatta meg.
A töretlen bírói gyakorlat szerint azonban a Btk. Általános Részében meghatározott törvényi feltételek szempontjából – mint ahogyan a tárgyalásról lemondás feltételeinél is – mindig a Különös Részben meghatározott eredeti büntetési tétel az irányadó. A próbára bocsátás alkalmazhatóságának vizsgálatánál tehát nem vehető figyelembe sem az, ha valamely ügyben a 3 évet meghaladó büntetési tétellel fenyegetett cselekmény tekintetében a törvény korlátlan enyhítést enged (BH 2006/139. sz.), de az sem, ha az alkalmazható büntetési tétel azért mérséklődik, mert a büntetés kiszabására tárgyalásról lemondás mellett kerül sor.
A Be. 423. §-ának (4) bekezdése szerint a terhelt terhére benyújtott felülvizsgálati indítvány esetén a Legfelsőbb Bíróság a megtámadott határozatot a terhelt javára is megváltoztathatja. Ezt szem előtt tartva a Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy az elsőfokú bíróság a társtettesként elkövetett magánlaksértés vétségével halmazatban anyagi jogszabálysértéssel állapította meg a terhelt bűnösségét a próbára bocsátást kizáró bűnsegédként elkövetett önbíráskodás bűntettének kísérletében.
A Be. 423. §-ának (1) bekezdése szerint az alapeljárásban megállapított tényállás a felülvizsgálatban irányadó. Ez nem csupán azt a töretlen bírói gyakorlatot alapozza meg, miszerint e tényállás, illetve a bizonyítékok mérlegelése nem támadható, hanem azt is, hogy a Legfelsőbb Bíróság a megállapított tényálláshoz annak esetleges megalapozatlansága esetén is kötve van. Amennyiben a tényállás bűncselekmény megállapítását, illetőleg annak eldöntését, hogy az adott cselekmény bűncselekményt képez-e, nem alapozza meg, a Legfelsőbb Bíróság a korábbi gyakorlattól eltérően a hatályon kívül helyezés eszközével sem élhet, hanem a megállapított tényállásból kell a megfelelő jogi következtetést levonnia.
A Legfelsőbb Bíróság tehát a jelen ügyben sem lehetett figyelemmel arra, hogy a III. r. terhelt ellen a vád tárgyává tett cselekménnyel összefüggésben megvalósított könnyű testi sértés vétsége miatt B. M. sértett 2005. június 20-án magánindítványt terjesztett elő, azonban – mivel a vád képviseletét nem vette át – a könnyű testi sértés vétsége miatti eljárást az ügyész elkülönítette és ezen ügyet magánvádas eljárás lefolytatás céljából a K.-i Városi Bíróságnak küldte meg.
A Be. 423. §-ának (1) bekezdésében foglaltak szerint irányadó ítéleti tényállás pedig semmilyen adatot nem tartalmaz arra nézve, hogy a magánlaksértés vétségét megvalósító Á. K. III. r. terhelt az önbíráskodás bűncselekményének kísérletéhez kapcsolódóan bűnsegédi magatartást is tanúsított volna. Ilyennek az a tényállásba vett, de kizárólag jogi – ekként nem a tényállásba tartozó – megállapítás sem tekinthető, hogy nevezett e cselekmény tekintetében ,,jelenlétével társai szándékát erősítette''.
Az irányadó tényállás szerint ugyanis a terheltek bűncselekmény elkövetésére irányuló előzetes szándék nélkül, kizárólag a családjaik között kialakult nézeteltérés tisztázására mentek át a sértetthez, akinek udvarába a nyitott kapun át jutottak be.
Az önbíráskodás bűntettének kísérletét ezt követően a II. r. és a cselekménybe később bekapcsolódó I. r. terheltek valósították meg. Szándékuk, pillanatnyi elhatározás során, a helyszínen észleltek hatására alakult ki.
Ezen cselekménybe pedig az irányadó tényállás szerint a III. r. terhelt – bár annál jelen volt – semmilyen módon, sem tevőlegesen, sem bármilyen a terheltek, avagy a sértett felé intézett kijelentés megtételével nem kapcsolódott be.
Kétségtelen, hogy a sértett felszólította a terhelteket a kerékpár visszaadására és udvarának elhagyására. A III. r. terhelt pedig ezen felszólítás ellenére, terhelttársaival szándékegységben, a bekerített udvarban maradt. Ezen magatartás azonban az önbíráskodáshoz nyújtott pszichikai bűnsegélynek további terhelti tevékenység nélkül, kizárólag a terhelt jelenléte miatt nem tekinthető.
A Btk. 19. §-a szerint elkövetők a tettes és a társtettes, valamint a felbujtó és a bűnsegéd (részesek). A Btk. 21. §-ának (2) bekezdése szerint bűnsegéd az, aki a bűncselekmény elkövetéséhez szándékosan segítséget nyújt.
A bűnsegédi magatartásnak fogalmi eleme, miszerint a bűnsegéd tényállási elemet nem valósít meg – vizsgálandó, hogy a bűnsegélyre fizikai vagy pszichikai formában került-e sor. Utóbbi esetben különös körültekintést igényel annak elemzése, hogy a bűncselekmény elkövetésénél jelenlét a tettesre (tettesekre) szándékerősítő hatást gyakorolt-e, s ha igen, azt a jelenlévő kívánta, vagy abba belenyugodott-e. Fentiek hiányában ugyanis önmagában a puszta jelenlét bűnsegélynek nem tekinthető.
Ezért, miután a III. r. terhelt vonatkozásában az állapítható meg, hogy az I. r. és II. r. terhelt által megvalósított önbíráskodás bűntette kísérleténél csupán jelen volt, de ahhoz bűnsegélyt nem nyújtott, a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú határozatot e tekintetben a Be. 427. §. (1) bekezdés a) pontjának alkalmazásával megváltoztatta. A terheltet – mert cselekménye nem képez bűncselekményt – a Be. 6. §-a (3) bekezdésének a) pontjára és 331. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel, a Btk. 273. §-ának (1) bekezdésében meghatározott és aszerint büntetendő bűnsegédként [Btk. 21. § (2) bek.] elkövetett önbíráskodás bűntette, Btk. 16. §-a szerinti kísérlete miatt emelt vád alól felmentette.
A terhelt terhére fennmaradó társtettesként elkövetett magánlaksértés vétsége tekintetében már próbára bocsátás alkalmazása sem kizárt. Azonban a terhelt büntetlen előéletére, a hozzátartozói ráhatás melletti elkövetésre figyelemmel egyértelmű, hogy cselekménye az elsőfokú bíróság általi elbírálásakor már olyan csekély fokban volt veszélyes a társadalomra, amely mind büntetés kiszabását, mind pedig az intézkedések közül a próbára bocsátás alkalmazását szükségtelenné tette.
Ezért a Legfelsőbb Bíróság ezen cselekménye miatt a terheltet a Btk. 32. §-ának d) pontjára, és 36. §-ának II. fordulatára figyelemmel a Btk. 71. §-ának (1) bekezdése alapján megrovásban részesítette.
(Legf. Bír. Bfv. I. 873/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás