PÜ BH 2007/339
PÜ BH 2007/339
2007.10.01.
A volt férj gyermektartási kötelezettsége csak az apaság vélelmének megdöntését kimondó ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg (Csjt. 35. §, 60. §)
A jogerős ítélet által megállapított tényállás szerint a felperes 1988. november 26-án kötött házasságot a perben nem álló R. É.-val, melyből 1992. november 11-én Zs., 1994. október 14-én pedig R. utónevű gyermekek születtek. A volt házasfelek életközössége 2000 szeptemberében végleg megszakadt, majd a házasságukat a bíróság a 2001. április 18-án kelt és ugyanezen a napon jogerőre emelkedett ítéletével felbontotta és a bontóperben olyan tartalmú egyezséget hagyott jóvá a volt házasfelek között, amelyben a jelen per felperese kötelezettséget vállalt arra, hogy 2000. november 1. napjától kezdődően megfizet a volt házastársának gyermekenként havi 20%-os mértékű, de gyermekenként legalább havi 8000 forint alapösszegű gyermektartásdíjat.
A felperes által apaság vélelmének megdöntése iránt indított perben a bíróság a 2001. november 12. napján jogerőre emelkedett ítéletével megállapította, hogy a Zs. és R. utónevű gyermekeknek nem a felperes az apja.
A perben előterjesztett orvosszakértői vélemény adatai alapján megállapítható, hogy a gyermekeknek a felperestől való származása kizárt, L. P. alperes apaságának valószínűsége viszont 99,9%, gyakorlatilag bizonyított.
Az apaság vélelmének megdöntése iránt folyamatban volt perben a tanúként meghallgatott L. P. – a jelen per alperese – állította, hogy a felperes házastársával soha nem volt nemi kapcsolata. A jelen per adatai alapján nem állapítható meg az, hogy az apaság vélelmének megdöntését követően a születési anyakönyvbe az alperest a gyermekek apjaként bejegyezték-e.
A házas együttélés megszakadásáig a felperes a Zs. és R. nevű gyermekeket házastársával közös háztartásban nevelte, megélhetésükről gondoskodott, az együttélés megszakadását követően pedig összesen 194 000 forint gyermektartásdíjat fizetett meg a volt házastársának 2002. április 26. napjával bezárólag.
A gyermekek saját háztartásban történő tartásának értékét gyermekenként havi 20 000 Ft-ban jelölte meg, azzal, hogy a Zs. utónevű gyermeket összesen 101, a R. utónevű gyermeket pedig 77 hónapig tartotta, melynek értéke összesen 3 560 000 Ft.
A felperes keresetében az alperes arra való kötelezését kérte, hogy fizessen meg neki 3 754 000 forintot és annak járulékait jogalap nélküli gazdagodás jogcímén.
Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását és a felperes perköltségben történő marasztalását kérte.
Az elsőfokú bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú ítélet indokolása szerint az apaság vélelmének megdöntése iránt folyamatban volt perben hozott jogerős ítélet és az annak alapjául szolgáló iratok tartalma szerint a felperes és R. É. házasságából született perbeli gyermekek nem a felperestől származnak, a perben előterjesztett orvosszakértői vélemény adatai szerint pedig az alperes apaságának valószínűsége 99,9%.
Nem volt vitás a perben az, hogy a felperes a gyermekeket saját háztartásában tartotta, lakhatásukat, élelmezésüket biztosította, a házassági bontóperben kötött egyezség alapján pedig őt gyermektartásdíj fizetési kötelezettség terhelte. Az alperesi képviselő a tartás összegszerűségére nem tudott nyilatkozni, és a kereset jogalapját is vitatta.
A Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése szerinti jogalap nélküli gazdagodás esetén nem terheli visszatérítési kötelezettség az előnyhöz jutó felet akkor, ha a vagyoni előny már nincs meg. Nyilvánvaló, hogy a felperes által a gyermekek részére természetben juttatott tartás meglévő vagyoni előnyként az alperesnél nem jelentkezik, mert a tartásdíjat a felperes nem az alperesnek, hanem volt házastársának fizette.
A felperes által természetben nyújtott tartás és kifizetett tartásdíj egyébként is a gyermekek életfenntartása céljából adott és arra felhasznált juttatás volt, ezért annak a visszakövetelésére a Ptk. 362. §-a értelmében nincs mód.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes fellebbezéssel élt, annak megváltoztatása és a keresetének helyt adó ítélet hozatala iránt.
Az alperes fellebbezési ellenkérelme az elsőfokú ítélet helybenhagyására irányult.
A másodfokú bíróság helybenhagyta az elsőfokú bíróság ítéletét.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bírság ítéletének a jogi indokolását annyiban módosította, hogy a felhozott jogi indokok köréből a Ptk. 362. §-ának a felhívását mellőzte, és a kereset elutasításának a jogi indokait kiegészítette azzal, hogy a Csjt. 35. § (1) bekezdése alapján a gyermek apjának azt kell tekinteni, akivel az anya a fogamzási idő kezdetétől a gyermek születéséig eltelt idő, vagy annak legalább egy része alatt házassági kötelékben állott. A törvényi vélelem megdöntéséig a felperest kellett apának tekinteni, akit a Csjt. 60. § (1) bekezdése és 61. § (2) bekezdése alapján törvényes tartási kötelezettség terhelt. A felperes tehát a törvényi rendelkezések alapján volt köteles eltartani a perbeli gyermekeit, mely tartási kötelezettsége csak vélelem megdöntését kimondó ítélet jogerőre emelkedésétől, 2001. november 12. napjától szűnt meg.
Az alperesnek ugyanakkor a perbeli gyermekek vonatkozásában nincs bizonyított tartási kötelezettsége, mert az apaság vélelmének megdöntése iránt a felperes által indított perben a bíróság csupán a származásnak a felperestől való lehetetlenségét vizsgálta, az alperes apaságát azonban nem állapította meg, a perben pedig nem merült fel olyan adat, amely arra utalna, hogy az alperes apaságát a vélelem megdöntését követően a perbeli gyermekek születési anyakönyvbe bejegyezték volna, és ezt a tényt a felperes maga sem állította.
Az apasági vélelem megdöntéséig a gyermekekkel szemben a felperesnek a törvény által előírt tartásdíj fizetési kötelezettsége állt fenn, e törvényes kötelezettségének eleget tett, azonban ugyanerre az időre ugyanezért a kötelezettségért más nem felelhet, így közöttük az alperes sem. A felperes által támasztott kereseti követelésnek nincs jogalapja, ezért helyes a kereset elutasítása.
Alaptalan a keresetnek a Csjt. 67. § (2) bekezdésére való hivatkozása is, mert az említett anyagi jogszabály csupán eljárásjogi rendelkezéseket tartalmaz és azt határozza meg, hogy ki indíthat pert a tartás érvényesítése iránt. A hivatkozott törvényhely tehát az alperes tartásdíj fizetési kötelezettségnek jogalapja nem lehet.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelemmel élt elsődlegesen a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatása és a keresetének helyt adó ítélet hozatala, másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése, valamint az elsőfokú bíróság új eljárására és új határozat hozatalára való utasítása iránt.
A felülvizsgálati kérelmének részletesen kifejtett indokai szerint a jogerős ítélet a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat sérti.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
I. Helyesen hivatkozik a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy a Pp. 3. §-ának (3) bekezdése szerint a bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeiről a feleket előzetesen tájékozatni.
Alaptalanul érvel viszont azzal, hogy a perben eljárt bíróságok említett eljárásjogi jellegű szabálysértésének az ügy érdemi elbírálására – a Pp. 275. § (3) bekezdése szerinti – lényeges kihatása volt.
1. Helyes jogi okfejtéssel mutatott rá ugyanis a jogerős ítélet indokolása arra, hogy a felperes apaságának a gyermekek anyjával fennálló házassági kötelékén alapuló – Csjt. 35. §-ának (1) bekezdése szerinti – törvényes vélelme folytán a gyermekek születésétől kezdődően a felperest kellett a perbeli gyermekek apjának tekinteni, mindaddig, amíg az apaságának törvényes vélelme a bíróság a 2001. november 12-én jogerőre emelkedett ítéletével meg nem döntötte.
A felperes apaságának a törvényes vélelme folytán viszont az említett időszakban a Csjt. 60. §-ának (1) és 61. §-ának (2) bekezdése alapján kizárólag a felperest [és – a Csjt. 63. §-ának (1) bekezdése értelmében vele egysorban – az anyát: a felperes volt házastársát] terhelte a perbeli gyermekek eltartásának a kötelezettsége is. E törvényes tartási kötelezettsége pedig az apasága törvényes vélelmének a megdöntése folytán nem a gyermekek születésére visszamenő hatállyal, hanem csak a jövőre vonatkozóan szűnt meg.
A Legfelsőbb Bíróság ugyanis több eseti döntésében is rámutatott már arra, hogy a volt férjet apasága vélelmének fennállása folytán törvényes tartási kötelezettség terheli, ezért az apasági vélelem megdöntése iránt indított per ellenére ideiglenes intézkedéssel is kötelezhető gyermektartásdíj fizetésére (BH 1986/4/148.), továbbá, hogy a volt férj tartási kötelezettsége csak a vélelem megdöntését kimondó ítélet jogerőre emelkedésétől szűnik meg (BH 1998/7/344.–II.).
A 2001. november 12. napját megelőző időszakra vonatkozóan tehát sem az alperes, sem bármely más férfi törvényes tartási kötelezettsége nem lenne megállapítható még akkor sem, ha kétséget kizáró bizonyítást nyert volna az, hogy a felperes apaságának a törvényes vélelmét megdöntő ítélet jogerőre emelkedését követően a perbeli gyermekek vonatkozásában akár az alperes, akár más férfi apaságának a törvényes vélelme – teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat vagy a gyermekek apjává nyilvánító jogerős bírósági ítélet alapján – beállott volna.
A 2001. november 12. napját követő időszakra vonatkozóan ezzel szemben az alperes tartási kötelezettsége a Csjt. 68. §-ának (1) és (2) bekezdése szerint az apasága tényének a kétséget kizáró bizonyítottsága esetén is csak hat hónapra visszamenőleg, valamint a jövőre nézve, illetőleg – az egyéb feltételek meglétében – legfeljebb az apasága törvényes vélelmének a beállásától kezdődő hatállyal lenne érvényesíthető, e követelés érvényesítésének joga viszont nem a felperest, hanem a perbeli gyermekek tartására a vélelmezett apával egysorban kötelezett anyát illetné meg.
2. A Ptk. 361. § (1) bekezdése szerint aki másnak rovására jogalap nélkül jut vagyoni előnyhöz, köteles ezt az előnyt visszatéríteni, a hivatkozott § (2) bekezdése viszont kimondja azt is, hogy nem köteles visszatéríteni a gazdagodást az, aki attól a visszakövetelés előtt elesett.
A felperes apasága vélelmének a megdőltét követő időszakban a volt házastársát megillető gyermektartásdíjat a felperes a jogerős bontóperbeli egyezség alapján ugyan, de valójában már jogalap nélkül teljesítette, e tartásdíj részletekkel viszont nem az alperes, hanem a felperes volt házastársa gazdagodott, az alperesnél tehát nincs olyan meglévő vagyoni előny, amely a Ptk. idézett rendelkezései alapján visszakövetelhető lenne.
Ilyen körülmények mellett viszont az ügy érdemi elbírálására semmiféle kihatása nem volt és nem is lehetett annak, hogy a perben eljárt bíróságok elmulasztották a felperesnek a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének jogkövetkezményeiről, valamint az arról való előzetes tájékoztatását, hogy a perbeli gyermekek apjának a kiléte a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok alapján nem állapítható meg.
A kifejtettek miatt ugyanis a 2001. november 12. napját követő időszakra eső tartásdíj részletek vonatkozásában – a fentebb kifejtettek szerint – még annak a kétséget kizáró bizonyítása sem eredményezhetett volna a felperesre nézve kedvezőbb határozatot, hogy az apasága vélelmének a megdöntését követően megtett teljes hatályú apai elismerő nyilatkozat vagy az apaság megállapítása tárgyában hozott jogerős bírósági ítélet alapján az alperest kell a perbeli gyermekek apjának tekinteni.
II. Csjt. 67. §-ának (2) bekezdése értelmében az a tartásra kötelezett rokon, aki a jogosultat saját háztartásában gondozza, a többi kötelezett ellen saját jogán is pert indíthat.
A felperes a perbeli gyermekeket csak a születésüktől a házassági életközösség 2000 szeptemberében történt megszűnéséig gondoskodott a volt házastársával közös háztartásában a perbeli gyermekek gondozásáról, az említett időszakban viszont a gyermekek eltartására kizárólag ő maga, valamint – a Csjt. 63. §-ának (1) bekezdése szerint – vele egysorban – a gyermekek édesanyja, tehát a volt házastársa volt köteles.
Helyesen fejtette ki tehát a jogerős ítélet indokolása azt, hogy az idézett törvényhely a felperes keresetét részben sem alapozhatja meg.
A kifejtettek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. II. 21.328/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás