• Tartalom

34/2007. (VI. 6.) AB határozat

34/2007. (VI. 6.) AB határozat1

2007.06.06.
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íve mintapéldányának hitelesítését megtagadó határozat ellen benyújtott kifogás tárgyában – dr. Bragyova András, dr. Holló András és dr. Lévay Miklós alkotmánybírák különvéleményével – meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság 106/2007. (IV. 11.) OVB határozatát megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasítja.
Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.
INDOKOLÁS
I.
1. Az Országos Választási Bizottság (a továbbiakban: OVB) 106/2007. (IV. 11.) OVB határozatával úgy döntött, hogy a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség és Kereszténydemokrata Néppárt által benyújtott országos népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íve hitelesítését megtagadja.
Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepel:
„Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől ne kelljen vizitdíjat fizetni?”
1.1. Az OVB döntése értelmében a kezdeményezés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő tilalomba ütközik.
Az OVB az Alkotmánybíróság több határozatára [51/2001. (XI. 29.) AB határozat, 59/2004. (XII. 4.) AB határozat, 15/2005. (IV. 28.) AB határozat, 16/2007. (III. 9.) AB határozat, ABK 2007. március, 239.] hivatkozott, amikor értelmezte az Alkotmány fenti rendelkezését. Megállapította, hogy a kérdés a 2006. december 21-én elfogadott, a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvénnyel való összefüggést azzal kísérli meg kizárni, hogy a vizitdíj-fizetési kötelezettséget a jelen kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől szüntetné meg. Az OVB álláspontja szerint a módosított kérdés arra irányul, hogy a választópolgárok pontosan meghatározzák egy jövőbeli költségvetési törvény egyik tételét, és ez – összhangban az Alkotmánybíróság 51/2001. (XI. 29.) határozatában foglaltakkal – nem bocsátható népszavazásra.
1.2. Az OVB álláspontja szerint a kezdeményezők által módosított és hitelesítésre újfent benyújtott indítvány az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdése a) pontjának első fordulatába ütköző jogi helyzetet is előidézhet eredményes népszavazás esetén. A kérdés azáltal, hogy a vizitdíj-fizetési kötelezettséget a kérdésben megtartott népszavazást követő év január 1-jétől, azaz meghatározott naptári naptól szüntetné meg, azzal a következménnyel járhat, hogy hatályban lévő költségvetési törvény módosítására kötelezné az Országgyűlést. Az OVB szerint előfordulhat ugyanis az a helyzet, hogy a költségvetési törvény időbeli hatálya meghosszabbodik, vagy az Országgyűlés eleve egy évnél hosszabb időtartamra fogadja el azt (ahogy erre már volt példa), és ezért az nem szűnik meg december 31-én. Ebben az esetben az eredményes népszavazás a hatályban lévő költségvetési törvény módosítását tenné kötelezővé az Országgyűlés számára.
1.3. Az OVB szerint az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének stabilitása, a bevételi és kiadási szerkezet megváltoztathatósága más alkotmányossági mércével mérhető, mint a nem célhoz kötött befizetésekből felhalmozott központi költségvetésé. Az egészségügyi ellátásokért közvetlenül fizetendő vizitdíj (kórházi napidíj) megszüntetése az egészségbiztosítási járulékbevételek növelését vagy a vásárolt szolgáltatások mennyiségének/minőségének/hozzájutási szabályainak módosítását teszi szükségessé. E szabályok évenkénti megváltoztatása a biztosítási elvű egészségügyi rendszer stabilitását kritikus mértékben veszélyeztetné. Ezért a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai tekintetében a költségvetés fogalma és a népszavazási kérdésnek a költségvetéssel való okszerű kapcsolata ebben a hosszabb távú pénzügyi-gazdasági stabilitást megkövetelő rendszerben értelmezhető, az indítványozók által benyújtott kérdés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő költségvetést érintő kérdés.
1.4. Az Országos Választási Bizottság a kérdés vizsgálata során megállapította azt is, hogy a kérdés hitelesítését kizáró további érv az, hogy a népszavazásról szóló hatályos alkotmányi és törvényi rendelkezések alapján jelenleg nem dönthető el, mennyi időre kötelezné a népszavazás eredménye a törvényhozást, így az eredményes népszavazás – burkolt formában – az Alkotmány módosítását eredményezi.
2. A határozat a Magyar Közlöny 2007. évi 47. számában, 2007. április 14-i dátummal jelent meg.
A határozat ellen a kezdeményezők nyújtottak be kifogást. A kifogás 2007. április 26-án érkezett az Alkotmánybírósághoz. A kifogást a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény (a továbbiakban: Ve.) 130. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tizenöt napos határidőn belül lehetett előterjeszteni. A kifogás határidőn belül érkezett.
Az Alkotmánybíróság a kifogást – a Ve. 130. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelően – soron kívül bírálta el.
A kifogás tartalma szerint a kérdésben népszavazást lehet tartani, mert az OVB döntése lényegében változatlanul valamely jövőbeli költségvetés érintettségére figyelemmel tagadta meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, márpedig az Alkotmánybíróság 16/2007. (III. 29.) AB határozatának helyes értelmezése mellett, jövőbeli költségvetés nem tartozik a népszavazás tilalmi körbe.
Utaltak arra, hogy a hatályos költségvetési törvény egy évre szól.
Azzal is érveltek, hogy a társadalombiztosítási alrendszer sajátosságainak vizsgálata és értelmezése olyan új, önálló, az Alkotmányban nem szereplő hitelesítési szempont, amely szintén nem szolgálhat alapul a hitelesítés megtagadására.
Hangsúlyozták, hogy az OVB burkolt alkotmánymódosításról szóló álláspontját az Alkotmánybíróság más ügyben már elbírálta, és azt nem tartotta megalapozottnak.
Az aláírásgyűjtő ív mintapéldányát ezért szerintük az OVB-nek hitelesítenie kellett volna.
II.
A kifogás elbírálásánál figyelembe vett jogszabályok:
1. Az Alkotmány érintett rendelkezései:
2. § (2) A Magyar Köztársaságban minden hatalom a népé, amely a népszuverenitást választott képviselői útján, valamint közvetlenül gyakorolja. (...)
28/C. § (...)
(2) Országos népszavazást kell tartani legalább 200 000 választópolgár kezdeményezésére. (...)
(3) Ha az országos népszavazást el kell rendelni, az eredményes népszavazás alapján hozott döntés az Országgyűlésre kötelező. (...)
(5) Nem lehet országos népszavazást tartani:
a) a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról, a központi adónemekről és illetékekről, a vámokról, valamint a helyi adók központi feltételeiről szóló törvények tartalmáról, (...)”
2. A Ve. érintett rendelkezései:
130. § (1) Az Országos Választási Bizottságnak az aláírásgyűjtő ív, illetőleg a konkrét kérdés hitelesítésével kapcsolatos döntése elleni kifogást a határozat közzétételét követő tizenöt napon belül lehet – az Alkotmánybírósághoz címezve – az Országos Választási Bizottsághoz benyújtani. (...)
(3) Az Alkotmánybíróság a kifogást soron kívül bírálja el. Az Alkotmánybíróság az Országos Választási Bizottság, illetőleg az Országgyűlés határozatát helybenhagyja, vagy azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot, illetőleg az Országgyűlést új eljárásra utasítja.”
10. § Az Országos Választási Bizottság megtagadja az aláírásgyűjtő ív hitelesítését, ha (...)
b) a kérdésben nem lehet országos népszavazást tartani,”
4. Az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) szerint:
27. § (1) Az Alkotmánybíróság határozata ellen fellebbezésnek nincs helye.
(2) Az Alkotmánybíróság határozata mindenkire nézve kötelező.”
III.
A kifogás megalapozott.
1. A jelen ügy előzményének lehet tekinteni, hogy az Alkotmánybíróság a 16/2007. (III. 9.) AB határozatban (ABK 2007. március, 239.) az OVB 568/2006. (XI. 21.) OVB határozatát megsemmisítette, és az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasította. Az OVB 568/2006. (XI. 21.) OVB határozatával úgy döntött, hogy a népszavazási kezdeményezés aláírásgyűjtő íve hitelesítését megtagadja. Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt: Egyetért-e Ön azzal, hogy a háziorvosi ellátásért, fogászati ellátásért és a járóbeteg-szakellátásért továbbra se kelljen vizitdíjat fizetni? Az OVB döntése értelmében a kezdeményezés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő tilalomba ütközik, mert a 2007. évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslat (T/1145.) 12. számú melléklete, mely az Egészségbiztosítási Alap 2007. évi költségvetését részletezi, az 1. cím, 7. alcím, 12. Vizitdíj, kórházi napidíj soron 22 milliárd Ft bevételt tervez ebből a forrásból. A vizitdíjnak mint az Egészségbiztosítási Alap egyik forrásának a léte vagy kiiktatása az Egészségbiztosítási Alap bevételei közül közvetlenül a költségvetést érintő kérdés. A döntés indokolása szerint a kérdés ugyan nem érint már hatályos költségvetést, azonban egy jövőbeli költségvetéssel kapcsolatban összegszerűen meghatározható, számszerűsíthető mértékkel változtatja meg a költségvetési bevétel mértékét. Az Alkotmánybíróság a döntés vizsgálatánál utalt arra, hogy hatáskörét az Abtv. 1. §-a h) pontja alapján a Ve. 130. §-a határozza meg. Az Alkotmánybíróság eljárása ebben a hatáskörben jogorvoslati természetű. Az Alkotmánybíróság az OVB határozatában, valamint a kifogásban foglaltak alapján azt vizsgálta, hogy az OVB az aláírásgyűjtő ív hitelesítése során az Alkotmánynak és az irányadó törvényeknek megfelelően járt-e el [63/2002. (XII. 3.) AB határozat, ABH 2002, 342, 344.]. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a hitelesítés megtagadásáról szóló OVB határozat meghozatalakor vizitdíjról, kórházi napidíjról költségvetési törvény nem rendelkezett. Ezt, miként azt az OVB határozata is megállapítja, csak a 2007. évre vonatkozó költségvetési törvényjavaslat (T/1145.) 12. számú melléklete tartalmazta. A határozat szerint „Jövőbeli költségvetésre, valamely költségvetési törvényjavaslatra hivatkozva az aláírásgyűjtő ív hitelesítése megalapozottan nem tagadható meg. A költségvetési törvényjavaslat az elfogadásáig módosulhat és előállhat az az eset is, hogy az elfogadott törvény olyan költségvetést tartalmaz, amelyben egyáltalán nem szerepel a népszavazásra feltenni kívánt kérdéssel kapcsolatba hozható előirányzat.” Az Alkotmánybíróság nem döntött arról, hogy a feltenni kívánt kérdés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjába ütközik-e, de felhívta az OVB figyelmét arra, hogy a megismételt eljárásban az OVB-nek azt kell vizsgálnia, hogy a szóban lévő kérdés – az 51/2001. (XI. 29.) AB határozat (ABH 2001, 392.), az 59/2004. (XII. 4.) AB határozat (ABH 2004, 834, 837.) és a 15/2005. (IV. 28.) AB határozat (ABH 2005, 165, 171.) tükrében – az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő, a költségvetési törvényre vonatkozó kizáró ok hatálya alá vonható-e.
Annak ellenére, hogy a népszavazásra feltenni kívánt kérdés szövegszerűen nem teljesen azonos azzal, amelynek hitelesítése tárgyában az OVB és az Alkotmánybíróság már eljárt, a lényeges tartalmi azonosságra tekintettel a jelen ügyben felhasználhatók mindazok az érvek, amelyeket az előzménynek tekintett ügyben az Alkotmánybíróság határozata tartalmazott.
2. Az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontját az Alkotmánybíróság az 51/2001. (XI. 29.) AB határozatban értelmezte (ABH 2001, 392.).
Az Alkotmánybíróság eljárása során megállapította, hogy az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésében szereplő tiltott népszavazási tárgykörök olyan alkotmányi felsorolást tartalmaznak, amelyek bővítése csak az Alkotmány módosításával lehetséges [64/1997. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1997, 380, 384.].
A határozat hangsúlyozta: az alkotmányi felsorolásból következik, hogy az alkotmányi szabályozás kiemelkedő jelentőségével a tiltott tárgykörök zárt, szoros értelmezése áll összhangban. Az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő rendelkezés konkrét törvények, többek között a költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról szóló törvény tartalmát vonja ki a népszavazás jogintézménye alól. A költségvetésről, a költségvetés végrehajtásáról szóló törvény az adott alkotmányi rendelkezés közvetlen végrehajtásaként megjelenő törvényhozási tárgykört jelenti. Az Alkotmány 19. § (3) bekezdés d) pontjában, valamint a 32/C. § (1) bekezdésében szereplő költségvetés és annak végrehajtása (zárszámadás) fordulat teljes egészében megegyezik az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő kifejezésekkel. A költségvetésről szóló törvény fogalmába semmiképpen sem tartozhat bele az összes olyan jogszabály, amelynek pénzügyi-költségvetési vonzata van. A költségvetés végrehajtásáról fordulat pedig semmiképpen nem jelenti valamennyi, a költségvetés érvényesítését szolgáló törvény tartalmát, hanem kifejezetten a zárszámadási törvényre utal.
A határozat megállapította, hogy az Országgyűlés hatáskörébe tartozó kérdések közül alig van olyan, amelynek nincs költségvetési kapcsolódása. Önmagában már az országos népszavazás megtartása is költségvetési vonzatú, hiszen az Nsztv. 14. § (2) bekezdése szerint a népszavazást elrendelő határozatában az Országgyűlés dönt a népszavazás költségvetéséről. Önmagában az, hogy a népszavazás eredménye esetlegesen érinti az Országgyűlés mozgásterét a következő költségvetési törvény megalkotásakor, nem teszi tiltottá a népszavazást.
A határozat értelmében az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő, a költségvetési törvényre vonatkozó kizáró ok alapján valamely kérdés akkor nem bocsátható népszavazásra, ha a kérdés a költségvetési törvény módosítását tartalmazza, vagy a kérdésből okszerűen következik a tiltott tárgykörként megjelölt törvények megváltoztatása, illetve ha a kérdés arra irányul, hogy a választópolgárok pontosan határozzanak meg jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokat (ABH 2001, 392, 395.).
Az 59/2004. (XII. 4.) AB határozat is abból indult ki, hogy az Alkotmány 28. § (5) bekezdésének a) pontjában szereplő költségvetésről szóló törvény fogalmába nem tartozhat bele az összes olyan jogszabály, amelynek valamilyen költségvetési vonzata van. Ebben a határozatban azonban az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az eredményes népszavazás költségvetési törvény megváltoztatását vonta volna maga után: a népszavazásra bocsátandó, nyugdíjemelésre vonatkozó kérdés szövegszerűen ugyan nem tartalmazta a költségvetési törvény módosítását, de okszerűen következett a kérdésből a tiltott tárgykörként megjelölt törvény – a költségvetési törvényben a Nyugdíjbiztosítási Alap költségvetése kiadási főösszege – megváltoztatása. A határozat megállapította, hogy a népszavazásra szánt kérdésből eredményes népszavazás esetén szükségszerűen következik a nyugdíjak emelése, a költségvetési törvényben meghatározottaktól eltérő mértékben. A népszavazásra szánt kérdés közvetlenül a költségvetésre vonatkozik, így az Alkotmányban tételesen megjelenített kizárt népszavazási tárgykörbe ütközik (ABH 2004, 834, 837.).
Az Alkotmánybíróság 15/2005. (IV. 28.) AB határozata értelmében annak megítélésénél, hogy az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés, illetve a megtartandó népszavazás a költségvetési törvényben szereplő egyes bevételi vagy kiadási tételekkel közvetlen és jelentős kapcsolatban áll-e, a költségvetés egyes elemeinek akár pozitív, akár negatív meghatározását jelenti-e, az Alkotmánybíróság – az Alkotmány szabályai és az Alkotmánybíróság gyakorlatában kialakult elvek alapján – esetenkénti mérlegelés alapján dönt. A vizsgálatnál az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi szempontokat veszi alapul, nem a költségvetéssel kapcsolatos pénzügyi jogi megfontolásokat. A privatizáció leállításáról szóló kérdéssel kapcsolatban hozott határozat megállapította, hogy „az aláírásgyűjtő íven megfogalmazott kérdésről tartott eredményes népszavazás a privatizáció azonnali hatályú leállításával az ország éves költségvetéséről szóló törvényt közvetlenül és jelentős módon érinti. Ezért az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének a) pontjával ellentétes” (ABH 2005, 165, 171.).
3.1. Az Alkotmánybíróságnak – arra tekintettel, hogy az OVB álláspontja szerint a módosított kérdés arra irányul, hogy a választópolgárok pontosan meghatározzák egy jövőbeli költségvetési törvény egyik tételét, és ezért a kérdés nem bocsátható népszavazásra – a jelen ügyben állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének a vizitdíjra vonatkozó részét érintő népszavazási kérdés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő, a költségvetési törvényre vonatkozó kizáró ok hatálya alá vonható-e, vagyis a költségvetési törvénynek a módosítását tartalmazza-e, vagy a kérdésből okszerűen következik-e a tiltott tárgykörként megjelölt törvény megváltoztatása, illetve a kérdés arra irányul-e, hogy a választópolgárok pontosan határozzanak meg jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokat.
Az Alkotmánybíróság megerősíti: jövőbeli költségvetésre, valamely költségvetési törvényjavaslatra hivatkozva az aláírásgyűjtő ív hitelesítése megalapozottan nem tagadható meg, hacsak nem jövőbeli költségvetési törvényben szereplő egyes kiadásokról van szó [51/2001. (XI. 29.) AB határozat, ABH 2001, 392, 395.). A vizitdíj az Egészségbiztosítási Alap hatályos költségvetésében sem kiadás a költségvetési törvény szempontjából, hanem bevétel. Az OVB ezért – a 16/2007. (III. 9.) AB határozatból (ABK 2007. március, 239.) következően – nem tagadhatta volna meg az aláírásgyűjtő ív hitelesítését. Az aláírásgyűjtő ív hitelesítése megtagadásának akkor lett volna helye, ha az OVB döntését az 51/2001. (XI. 29.) AB határozat szerint értelmezett kizáró okokra alapíthatja, ez a határozat tartalmaz ugyanis jövőbeli költségvetésre (jövőbeli kiadásokra) utaló kizáró tárgykört. A már hatályos költségvetési törvénnyel kapcsolatos kizárt tárgykörök értelmezéséről szóló 15/2005. (IV. 28.) AB határozat megállapításai (ABH 2005, 165, 171.) jövőbeni költségvetésre nem vonatkoztathatók, vagyis valamely hatályos költségvetési törvény érintettségének hiánya miatt nem kell abban a körben vizsgálódni a jelen ügyben, hogy az aláírásgyűjtő íven megfogalmazott kérdésről tartott eredményes népszavazás (itt: a vizitdíj megszüntetése) az ország éves költségvetéséről szóló törvényt közvetlenül és jelentős módon érinti-e.
3.2. Az Alkotmánybíróság szerint valamely költségvetésben (vagy a kiadások tekintetében jövőbeli költségvetésben) szereplő nem minden előirányzat módosulása vagy módosítása vonja maga után szükségszerűen magának a költségvetési törvénynek a módosítását. Ha a népszavazás eredményes, és a választópolgárok úgy döntenek, hogy a feltett kérdéssel egyetértenek, akkor a vizitdíjról szóló népszavazás szükségszerű következménye az lehet, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 18/A. §-át, s nem a költségvetési törvényt, kell az Országgyűlésnek módosítania. Nem az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének egyik sora, hanem ez a törvényi szabály vonatkozik arra a kérdésre, hogy kell-e vizitdíjat fizetni. Ez a törvényi szabály az, amelynek következménye a költségvetésben a vizitdíjra vonatkozó előirányzat megjelenése. Önmagában a vizitdíjjal összefüggő bevétel – vagy mint az OVB határozatában szerepel, tétel – elmaradása, az Alap költségvetésének ez a módosulása az Ebtv. módosítása következtében, a költségvetésről szóló törvényt nem érinti közvetlenül és jelentős módon. Eredményes népszavazásból sem következne okszerűen a költségvetési törvény módosítása. Ezért az aláírásgyűjtő íven szereplő kérdés az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdésének a) pontjával nem ellentétes.
4.1. Az OVB azzal is érvelt, hogy eredményes népszavazás azzal a következménnyel járhat, hogy hatályban lévő költségvetési törvény módosítására kötelezi az Országgyűlést, ti. az OVB szerint előfordulhat az a helyzet, hogy a költségvetési törvény időbeli hatálya meghosszabbodik, vagy az Országgyűlés eleve egy évnél hosszabb időtartamra fogadja el azt (ahogy erre már volt példa), és ezért az nem szűnik meg december 31-én.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy sem a kérdés benyújtásakor, sem az OVB vagy az Alkotmánybíróság döntésekor nem merült fel adat arra, hogy a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény időbeli hatálya meghosszabbodna; nem állapítható meg az sem, hogy a hatályos költségvetési törvényt az Országgyűlés egy évnél hosszabb időtartamra fogadta el.
4.2. Az OVB szerint az Egészségbiztosítási Alap költségvetésének stabilitásához, a bevételi és kiadási szerkezet megváltoztathatóságához kapcsolódó alkotmányossági mércékre figyelemmel a fizetendő vizitdíj (kórházi napidíj) megszüntetése a biztosítási elvű egészségügyi rendszer stabilitását kritikus mértékben veszélyeztetné.
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontjában szereplő, költségvetésről szóló törvény tartalma mint kizárt tárgykör nem értelmezhető oly mértékben kiterjesztően, ahogyan azt az OVB teszi. Jóllehet a kérdésben szereplő vizitdíj jogintézményének, a vizitdíjat bevezető törvényhez fűzött miniszteri indokolás szerint, nem az egészségügyi rendszer stabilizálása a célja, mégis az Egészségbiztosítási Alap olyan bevétele, amely az egészségügyi szolgáltatóknál marad, így bizonyos mértékben a hatályos költségvetési törvényben finanszírozási jellege is van, még akkor is, ha a biztosítottak viszonylag széles körben eleve mentességet élveznek fizetése alól.
Önmagában a vizitdíj bevételjellegéből azonban nem következik sem az, hogy megszüntetése az egészségügyi rendszer stabilitását kritikus mértékben veszélyeztetné, sem az, hogy az Alkotmány 28/C. § (5) bekezdés a) pontja alapján a költségvetési törvény érintettsége miatt lenne követelmény kizárt tárgykörnek tekinteni az egészségbiztosítási rendszer finanszírozását egyébként csekély mértékben érintő kérdést.
4.3. Az Alkotmánybíróság 15/2007. (III. 9.) AB határozata (ABK 2007. március, 233.) az OVB 566/2006. (XI. 20.) OVB határozatát, amely aláírásgyűjtő ív hitelesítését tagadta meg, megsemmisítette, és az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasította. Az aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt: Egyetért-e Ön azzal, hogy az államilag támogatott felsőfokú tanulmányokat folytató hallgatóknak ne kelljen képzési hozzájárulást fizetniük?
Az OVB határozata egyebek között azt állapította meg, hogy a népszavazásra vonatkozó hatályos alkotmányi rendelkezések alapján nem dönthető el, mennyi időre kötelezné a népszavazás eredménye a törvényhozást, ezért a kérdésben tartandó országos népszavazás eredményessége esetlegesen burkolt alkotmánymódosítást eredményez. Az Alkotmánybíróság az OVB határozat felülvizsgálatakor utalt gyakorlatára, amelynek alapján a népszuverenitásból fakadó jogoknak mind az Országgyűlés, mind népszavazás útján történő gyakorlása csak az Alkotmány rendelkezéseinek megfelelően történhet. A népszavazásra bocsátott kérdés nem foglalhat magába burkolt alkotmánymódosítást [elsőként: 2/1993. (I. 22.) AB határozat, ABH 1993, 33.]. A 25/1999. (VII. 7.) AB határozat megállapította, hogy az Alkotmány módosítására irányuló kérdésben nem írható ki választópolgári kezdeményezésre olyan népszavazás, amely az Országgyűlésre kötelező volta miatt elvonná az Országgyűlés alkotmányozó hatáskörét (ABH 1999, 251, 262.). Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az OVB a népszavazási kezdeményezés burkoltan alkotmánymódosító jellegét abban látja, hogy a hatályos alkotmányi rendelkezések alapján nem dönthető el, mennyi időre kötelezné a népszavazás eredménye az Országgyűlést. Az Alkotmánybíróság idézte az OVB határozatát, amely szerint a népszavazásra feltenni kívánt „kérdésben (...) egy eredményes, a kérdésre igenlő választ adó népszavazás olyan bizonytalan határidejű törvényhozási moratóriumra kötelezné az Országgyűlést, mely csak a hatályos Alkotmánynak a képviseleti demokrácia és a közvetlen demokrácia intézményeire vonatkozó rendelkezései megváltoztatásával kaphatnak alkotmányos alapot. Ezért az Országos Választási Bizottság (...) a kérdést a burkoltan alkotmánymódosítást kiváltó jellege miatt is” utasította el. Az Alkotmánybíróság 15/2007. (III. 9.) AB határozata (ABK 2007. március, 233.) szerint a felsőoktatási törvény módosításra, a képzési hozzájárulás megszüntetésére vonatkozó kérdés nem irányult az Alkotmány módosítására az OVB határozatban kifejtett érvek alapján. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy eredményes népszavazásból az Országgyűlésnek nem keletkezne olyan jogalkotási kötelezettsége, amely csak az Alkotmány módosításával teljesíthető.
Habár a jelen ügyben más kérdés hitelesítéséről van szó, de a most vizsgált OVB határozat is tartalmilag ebben a részében ugyanazt az alkotmányossági kérdést veti fel, mint amit az Alkotmánybíróság említett döntésében már elbírált. Az Alkotmánybíróság ezért, utalva a 15/2007. (III. 9.) AB határozat III. 3. pontjában (ABK 2007. március, 233, 235–236.) kifejtettekre, a jelen ügyben sem találta megalapozottnak az OVB úgynevezett burkolt alkotmánymódosításról szóló álláspontját; a vizitdíj megszüntetésére, az Ebtv. módosítására irányuló kérdés nem jelent burkolt alkotmánymódosítást.
5. Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság a rendelkező rész szerint határozott. A megismételt eljárásban az OVB-nek az Alkotmány és az Nsztv. rendelkezéseinek megfelelő kérdést tartalmazó aláírásgyűjtő ív mintapéldányát hitelesítenie kell.
Az Alkotmánybíróság emlékeztet a Ve. 130. § (3) bekezdésére, amely úgy rendelkezik, hogy a kifogás elbírálása során az Alkotmánybíróság az OVB határozatát helybenhagyja vagy azt megsemmisíti, és az Országos Választási Bizottságot új eljárásra utasítja. A Ve.-nek az a szabálya, amely feljogosítja az Alkotmánybíróságot arra, hogy az OVB-t új eljárásra utasítsa, azt jelenti, hogy az OVB-t a megismételt eljárásban – összhangban az Abtv. 27. § (2) bekezdésében foglaltakkal – nemcsak az Alkotmánybíróság határozatának a rendelkező része, hanem annak indokolása is köti, annak tartalmát az OVB a megismételt eljárásban és a határozathozatal során köteles figyelembe venni.
Az Alkotmánybíróság – figyelemmel az OVB határozatának Magyar Közlönyben való megjelenésére – elrendelte e határozatának a Magyar Közlönyben való közzétételét.
Alkotmánybírósági ügyszám: 505/H/2007.
Dr. Bragyova András alkotmánybíró különvéleménye
A többségi határozatnak sem a rendelkező részével, sem az indokolásával nem értek egyet.
A 107/2007. (IV. 11.) OVB határozat ellen benyújtott kifogás tárgyában meghozott 504/H/2007. ügyszámú AB határozathoz írt különvéleményemben foglaltak ebben az ügyben is érvényesek.
Dr. Holló András alkotmánybíró különvéleménye
A határozatnak sem a rendelkező részével, sem az indokolásával nem értek egyet.
Álláspontomat az 504/H/2007. AB határozathoz a 107/2007. (VI. 11.) OVB határozat kapcsán fűzött különvéleményemben kifejtettekkel azonos indokokra alapítom.
A különvéleményhez csatlakozom:
Dr. Lévay Miklós s. k.,
alkotmánybíró
1

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére