BÜ BH 2007/34
BÜ BH 2007/34
2007.02.01.
I. Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettének megállapítása [Btk. 166. § (1) bek., (2) bek. d) pont].
II. Szakértői vélemények közötti ellentmondás esetén az újabb szakértő kirendelésének feltételei [Be. 111. § (5) bekezdés].
Az elsőfokú bíróság S. S. vádlott bűnösségét különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés bűntettében állapította meg. Ezért 12 évi fegyházra és 10 évi közügyektől eltiltásra ítélte. Rendelkezett az előzetes fogva tartásban töltött idő beszámításáról, a bűnjelekről és a bűnügyi költségről.
Az elsőfokú ítélet tényállásának lényege a következő:
S. S. vádlott nőtlen, gyermektelen, 19 éves, gimnáziumi tanuló, a szülei tartják el, vagyontalan, büntetlen előéletű.
Nem szenved és a vád tárgyává tett cselekmény időpontjában sem szenvedett elmebetegségben, tudatzavarban, gyengeelméjűségben, szellemi leépülésben és a kóros elmeállapot szintjét elérő személyiségzavarban. A személyiségszerkezete még éretlen, nem teljesen kialakult szenzitív paranoid jellemzőkkel, gyenge indulati fékekkel, érzelmi éretlenséggel, azonban ez a személyiségstruktúra sem a jelenben, sem a vád tárgyává tett cselekmény időpontjában nem érte el a kóros elmeállapot szintjét. A vádbeli cselekményre beszámítási képessége teljes volt, a kimutatott személyiségstruktúra azt nem érintette. A vádbeli cselekmény társadalmi veszélyességének felismerésében, illetőleg ennek megfelelő magatartásban nem volt korlátozva.
S. S. vádlott a vádbeli cselekményt megelőző időszakban több alkalommal olyan kijelentést tett, hogy valakit meg fog ölni és magával is végez. 2005. március hónaptól állandóan magánál hordott egy, a rokonaitól a névnapjára kapott, 24,5 cm teljes hosszúságú, barna műanyag és fémnyél-részű, lyukaszott pengéjű, 11 cm pengehosszúságú rugóskést, amit alkalmanként alváskor a párnája alá tett.
A vádlott és J. D. sértett D. községben közvetlen szomszédságban lakott. A két család jó szomszédi kapcsolatot ápolt egymással, a vádlott és a sértett köszönő, alkalmanként beszélő viszonyban állt, a hozzájuk közel álló emberek szerelmi kapcsolatról vagy haragos viszonyról nem tudtak.
A vádlott és J. D. sértett 2005. év június hó 5. napján az esti-éjszakai órákban D. községben egy diszkóban külön társaságban szórakozott, a vádlott 2 üveg sört fogyasztott el. A szórakozóhelyről 01 óra 30 perc körüli időben hazafelé indult, majd meg nem állapítható okból visszafordult és sietve a diszkó irányába kerékpározott. Szembetalálkozott a hazafelé tartó tizenhat éves sértettel és a vele lévő két másik személlyel, a sértett megkérdezte tőle, hogy visszamegy-e a diszkóba, amire azt a választ adta, hogy nem.
Ezután a sértett hazaérkezve az őt kísérő unokatestvérétől és annak barátjától elköszönt, bement az udvarra, az utcai kaput bezárta, s megindult a lakóház bejárati ajtaja felé, de ismeretlen okból mégis az udvaron maradt.
Ez idő alatt a vádlott visszafordult, a kerékpárt gyorsan hajtva röviddel a sértett kapuzárása után hazaérkezett, majd a kerékpárt az utcaajtón át, sietve az udvarukba tolta. Látta, hogy a sértett a szomszédos udvarban tartózkodik ezért – a sértetti lakóház utca felőli kapuján át bemászott az udvarra és a sértetthez ment. A nála lévő, fentebb leírt rugóskéssel a sértettet 13 esetben, többségében nagy erővel a hátán, a mellkasán, a jobb karján megszúrta, állkapcsa alatt megmetszette, az arcán és az alább részletezett helyeken megvágta. Az 1-2 percen át tartó nagy erejű késes támadás döntő többsége alatt a sértett a kezével védve magát menekült, a lakóház kazánházába jutott, ahol eszméletét vesztette és a helyszínen meghalt.
Ezután S. S vádlott a kapun át az utcára mászott, majd kerékpárjával a Gy. felé vezető útra menekült, Gy. külterületére érve egy romos házban töltötte az éjszakát, majd napközben is ott tartózkodott. Az elkövetéshez használt kést Gy. belterületén egy sövényben elrejtette.
A rendőrjárőr a vádlottat 2005. év június hó 6 napján 22 óra 35 perckor Gy. területén elfogta és a rendőrőrsre előállította. Beismerése alapján az elkövetéshez használt kést is megtalálták és lefoglalták.
A sértettnél az eszközös bántalmazástól kétoldali mellkasi vérgyülem, szívburki vérgyülem, a jobb szívkamra áthatoló szúrásos sérülése, a szívburok áthatoló szúrásos sérülése, mindkét oldali tüdőfelek alsó lebenyeinek többszörös szúrásos sérülése és a máj szúrásos sérülése jött létre.
A sértett halála a helyszínen heveny belső elvérzés miatt következett be, az elszenvedett sérülések és a halál között közvetlen oksági összefüggés állapítható meg.
S. S. vádlott is megsérült a cselekvősége során, a bal kéz V. ujján két vágott sérülés és a szegycsonti területen egy hámhorzsolás keletkezett. A bal kéz V. ujjának két vágott sérülése önkezű, véletlenszerű, jobb kézben fogott késsel a saját bal kéz V. ujjának megvágásai során jöttek létre.
A vádlott a vádbeli tett elkövetésekor 0,51-0,55 ezrelék véralkohol-koncentráció mellett igen enyhe fokú alkoholos befolyásoltság állapotában volt.
Az elsőfokú ítélet ellen ellenérdekű fellebbezéseket jelentettek be:
– az ügyész a vádlott terhére, hosszabb tartamú fegyházbüntetés kiszabása végett;
– a vádlott a kiszabott büntetés enyhítéséért;
– a védő a tényállás és a jogi minősítés téves megállapítása miatt, a kiszabott büntetés enyhítése érdekében.
A fellebbviteli főügyészség átiratában bizonyítás elrendelését és ennek keretében újabb elmeorvos-szakértői és újabb pszichológus-szakértői vélemény beszerzését indítványozta az elsőfokú eljárásban beszerzett szakvélemények közötti lényegi ellentmondások tisztázására.
A másodfokú bíróság az ügyészi indítványt a később kifejtendők miatt alaptalannak ítélte, ezért azt elutasította és az ügyet nyilvános ülésen bírálta felül.
A nyilvános ülésen a vádlott elfogultságot jelentett be az ítélőtábla eljáró tanácsa ellen arra hivatkozva, hogy a másodfokú bíróság nem rendelte el a fellebbviteli főügyészség által indítványozott bizonyítást.
A Sz.-i Ítélőtábla másik tanácsa az eljáró tanács kizárását megtagadta.
A nyilvános ülésen az ügyész a vádlott terhére bejelentett fellebbezést fenntartotta és a tényállás kisebb mértékű kiegészítése mellett a törvényi minimumot lényegesen meghaladó határozott tartamú szabadságvesztés kiszabását indítványozta.
A védő a tényállás és a jogi minősítés téves megállapítása miatt, a kiszabott büntetés enyhítése végett bejelentett fellebbezését fenntartotta. A büntetés enyhítése mellett kérte az enyhébb végrehajtási fokozat, azaz a börtön kiszabását is. Indítványozta, hogy a másodfokú bíróság a tényállás megállapításánál dr. Cs. K. és dr. D. S. igazságügyi elmeorvos szakértők által megadott szakvéleményt fogadja el és egyéb tekintetben is a tényállás helyesbítését kérte. Másodlagosan az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését indítványozta arra figyelemmel, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság az elmeorvos-szakértői vélemények közötti ellentmondásokat nem oldotta fel, emiatt az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan.
A vádlott fellebbezését fenntartotta.
Az ítélőtábla a fellebbezéseket alaptalanoknak találta.
A Be. 348. § (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság a fellebbezésekkel megtámadott ítéletet az azt megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálta.
Ennek során megállapította, hogy eljárási szabályt sértett az elsőfokú bíróság, amikor a védő zárt tárgyalás tartására irányuló kérelmét indokolás nélkül utasította el. A Be. 237. § (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy a bíróság a nyilvánosságot az egész tárgyalásról vagy annak egy részéről indokolt határozattal kizárhatja. A kizárás megtagadásáról szintén indokolást is tartalmazó végzéssel kell határozni, amely ellen külön fellebbezésnek nincs helye (Büntető eljárásjog. Kommentár a gyakorlat számára. HVG-ORAC Kiadó. 662. oldal). Ez az eljárási szabálysértés azonban az ügy érdemi elbírálását nem befolyásolta, ezért ennek csupán megállapítására szorítkozott a másodfokú bíróság.
Az elsőfokú ítélet tényállása hiánytalan, az a másodfokú eljárásban is irányadó volt.
A másodfokú bíróság szükségtelennek tartotta további bizonyítás felvételét, azaz újabb orvos-szakértői vélemény beszerzését az elsőfokú eljárásban beszerzett szakértői vélemények közötti ellentmondások okainak tisztázására. A védő perbeszédében és a nyilvános ülésen is a Bírósági Határozatok 2004. évi 43. számú eseti döntésére hivatkozott, amely azonos az általa szintén felhívott EBH 2002. évi 739. számú jogesettel. Az eseti döntés bevezető része szerint, amennyiben a vádlott elmeállapotának pontos kórismét rögzítő, az ellentmondásokat feloldó, egységes orvos-szakértői megítélése nem lehetséges, a bíróság a kétséget a vádlott javára értékelve foglal állást, hogy a cselekményt az elmeműködés olyan kóros állapotában követte-e el, amely képtelenné tette, avagy korlátozta a cselekmény következményeinek a felismerésében, vagy abban, hogy a felismerésnek megfelelően cselekedjék.
Az ítélőtábla álláspontja szerint a jelen esetben ilyen bizonytalansági tényező nem állt fenn. A hivatkozott eseti döntés is tartalmazza azt a megállapítást, hogy a szakértői vélemény is csak egy a bizonyítékok sorában, amelynek bizonyító ereje a megválaszolandó szakkérdésekkel kapcsolatos minden ellentmondást érintő és feloldó, tudományosan megalapozott érvein alapul. A szabad bizonyítás elvéből adódóan a szakértői vélemény, mint a bizonyítékok egyikének az értékelése is, a bírói mérlegelés kompetenciájába tartozik.
Az ítélőtábla álláspontja az, hogy a szakértői vélemények között ellentmondások feltárása a jelen ügyben nem igényelt speciális, különleges szaktudást igénylő természettudományos ismereteket, mert az ellentmondás okai részben a dr. Cs. K., dr. D. S. elmeorvos szakértők téves kiindulópontján, a bizonyítási eljárás során kétséget kizáróan megcáfolt feltételezésen és azon alapult, hogy ez a szakértői páros nem szakértői kompetenciájába tartozó szakkérdésben is állást foglalt, továbbá az általa felhasznált IMEI elmemegfigyelési leletet tévesen értelmezte, valamint olyan pszichológiai szakkifejezést, mint a tudatzárlat, azonosította a pszichiátriában használt tudatzavar fogalmával. E szakértők álláspontját tehát részben az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás, továbbá dr. H. S. és dr. M. L. igazságügyi elmeorvos szakértők, valamint dr. K. I. igazságügyi pszichológus szakértő határozott, tudományosan megalapozott érvei megcáfolták.
A Be. 111. § (5) bekezdése szerinti újabb szakértői vélemény beszerzése csak abban az esetben szükséges, ha a bíróság az egymásnak ellentmondó szakértői véleményekkel kapcsolatosan a tárgyaláson is meghallgatott szakértők nyilatkozata alapján nem tud megalapozottan állást foglalni a tekintetben, hogy melyik szakértői véleményt fogadja el bizonyítékként. A jelen esetben az elsőfokú bíróság az ellentmondást feloldotta és határozottan állást foglalt az utóbbi szakértők szakvéleménye mellett. Álláspontját részletesen megindokolta, okfejtése logikus és az iratokkal egybehangzó.
Ezért az ítélőtábla elutasította a fellebbviteli főügyészség bizonyítási indítványát és alaptalannak tekintette a védőnek az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését célzó fellebbezését is. Az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését egyéb ok sem tette szükségessé.
A védőnek a tényállást támadó fellebbezése lényegében a bizonyítékok mérlegelését támadta, hiszen azt indítványozta, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által elvetett igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményt fogadja el a tényállás megállapításánál. A bizonyítékok mérlegelése az elsőfokú bíróság feladata. Az előzőekben az ítélőtábla részletesen rámutatott arra, hogy az elsőfokú bíróság a bizonyítékok körültekintő, gondos mérlegelése útján állapította meg ítéleti tényállását a vádlottnak az elkövetéskori beszámítási képességét illetően is. Ugyanaz vonatkozik a vádlott vallomásának, illetve a tanúvallomásoknak az értékelésére is. Megalapozott tényállás esetén nincs lehetőség a másodfokú eljárásban a bizonyítékok eltérő mérlegelésére, ezért az ezt támadó fellebbezés eredményre nem vezethetett.
Ami a védőnek a minősítés megváltoztatására irányuló fellebbezését illeti: ez egyrészt azon alapult, hogy szerinte a vádlott beszámítási képességének korlátozottsága folytán a tudata nem fogta át az elkövetés különös kegyetlen módját. Ezért cselekménye az emberölés bűntette alapesetének minősül. A fellebbezést e tekintetben is alaptalannak tartotta a másodfokú bíróság, mert az irányadónak tekintett ítéleti tényállás szerint a vádlott beszámítási képessége az elkövetéskor nem volt korlátozott. Ezt a már többször hivatkozott igazságügyi elmeorvos-szakértői véleményen kívül a vádlottnak a bűncselekmény elkövetését megelőző, de főként az azt követő célirányos magatartása bizonyítja.
A minősítés megváltoztatását célzó fellebbezést a védő azzal is indokolta, hogy egyes eseti döntésekben közzétett, hasonló elkövetéssel megvalósított élet elleni bűncselekmények esetében nem állapította meg a bíróság ezt a minősítő körülményt.
Az ítélőtábla nem osztotta a védő álláspontját.
A Legfelsőbb Bíróság 15. számú irányelve szerint a különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés megállapításánál elsősorban emberiességi, valamint erkölcsi szempontok a meghatározók. A különös kegyetlenség fogalma alá az átlagosat lényegesen meghaladó, rendkívüli embertelenséggel, brutalitással, gátlástalanul, az emberi méltóság mély megalázásával vagy az elkövető emberi mivoltából kivetkőzve véghezvitt ölési cselekmények vonhatók. Elsősorban a sértettnek okozott sérülések száma, súlya és jellege alapján állapítható meg az elkövetés különösen kegyetlen módja. Ezekből általában következtetés vonható az elkövetés embertelenségére.
E minősítő körülmény megállapíthatóságánál vizsgálni kell mind az elkövetői, mind a sértetti oldalt.
A vádlott a bűncselekmény elkövetéséhez egy 11 cm pengehosszúságú, az élet kioltására feltétlenül alkalmas rugóskést használt. Ezzel tizenháromszor szúrta meg a sértettet oly módon, hogy a szúrások közül volt, amelyik a szív jobb kamráját szúrta át, több a jobb, illetőleg a bal tüdőlebenyen okozott szúrt sérülést, de volt olyan is, amely a máj jobb lebenyét sértette. E szúrások tehát minden esetben életfontosságú szervet támadtak. A sértett nyakán lévő metszett sérülés is azt bizonyítja, hogy a vádlott kíméletlenül törekedett a sértett életének kioltására. A sértetten lévő védekezési sérülések azt igazolják, hogy a sértett igyekezett a vádlott támadását elhárítani vagy tőle elmenekülni. A hárító magatartását bizonyítja a sértett jobb tenyerén lévő súlyos, többszörös metszett sérüléscsoport, a menekülését a hátán lévő szúrt sérülések. A tényállás kiegészítéséből megállapítható, hogy a sértett a bűncselekmény elszenvedésekor nem sokkal múlt 16 éves. A sértetten lévő sérülések nagy száma, ezen belül az, hogy a szúrt sérülések közül több életfontosságú szervet ért, a védekezési sérülések, valamint a menekülés során szerzett sérülések mind azt bizonyítják, hogy a vádlott kitartóan, gátlástalanul, emberi mivoltából kivetkőzve törekedett arra, hogy minden körülmények között a sértett életét kioltsa.
Elsősorban tehát a cselekmény objektív oldalának az ismérvei alapozzák meg a különös kegyetlenséggel történt elkövetést. Az olyan szubjektív ismérvek, mint a sértett esetleges fájdalomérzete, és az a tény, hogy halála a támadást követő 1-2 percen belül bekövetkezhetett, a jelen ügyben másodlagosak. Itt mellőzi az ítélőtábla az elsőfokú ítélet jogi indokolásából a cselekmény viszonylag elhúzódó jellegére történő utalást, mert az iratellenes. Az igazságügyi orvos szakértő határozott nyilatkozata szerint a bántalmazás és a halál között legfeljebb 1-2 perc telt el. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy a sérülések helyére figyelemmel a rövid túlélési idő ellenére a bántalmazás az élet kioltásával egyébként is együtt járó fájdalomérzetet lényegesen meghaladta.
A kifejtettekből következik, hogy az ítélőtábla a minősítés megváltoztatására, azaz a cselekménynek a Btk. 166. § (1) bekezdése szerinti emberölés bűntettekénti minősítésére irányuló védelmi fellebbezést is alaptalannak ítélte. Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyesen következtetett a vádlott bűnösségére, és bűncselekményét a törvénynek megfelelően minősítette.
A bűnösségi körülményeket vizsgálva az ítélőtábla csak csekély súllyal vette figyelembe a vádlott beismerő vallomását, hiszen az nem volt teljes körű. További enyhítő körülmény a vádlott bocsánatkérésben megnyilvánuló megbánása. Az ítélőtábla mellőzte enyhítő körülményként figyelembe venni a vádlott skizoid típusú, pszichopáthiás személyiségfejlődését. A BK 154. számú állásfoglalás szerint ugyanis az a körülmény, hogy az elkövető elmeműködésének valamely sajátossága a bűncselekmény elkövetését megkönnyíthette, a büntetés kiszabásánál általában közömbös tény, mivel az emiatt alacsonyabb fokú alanyi bűnösség enyhítő hatását a bűnelkövetés fokozott veszélye közömbösíti (II/4. pont).
Az így helyesbített bűnösségi körülmények alapján sem tartotta indokoltnak az ítélőtábla a kiszabott büntetés megváltoztatását. A gátlástalanul, motiválatlanul, kíméletlenül megvalósított bűncselekményt elkövető vádlottal szemben kiszabott 12 év fegyház nem olyan súlyos, amelynek lényeges enyhítése indokolt lenne. A bűncselekményt a törvény 10 évtől 15 évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel rendeli büntetni. A vádlott azonban a bűncselekmény elkövetésekor a 20. életévét még nem töltötte be, ezért vele szemben a Btk. 40. § (3) bekezdése alapján életfogytig tartó szabadságvesztés nem szabható ki. Figyelemmel tehát a tíztől tizenöt évig terjedő büntetési keretre, az ítélőtábla alaptalannak tartotta az ügyésznek a kiszabott szabadságvesztés súlyosítására irányuló fellebbezését is. A vádlott a bűncselekmény elkövetésekor fiatal felnőtt volt, a bűncselekmény elkövetését és büntetőjogi felelősségét részben elismerte. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés tartama arányos, annak lényeges súlyosítására sincs indok.
Az ítélőtábla alaptalannak tekintette a védőnek az enyhébb végrehajtási fokozat kiszabására irányuló fellebbezését is. Nincs ugyanis olyan, a büntetés kiszabásánál irányadó körülmény, amely a Btk. 45. § (2) bekezdésének alkalmazását indokolná.
Az ítélőtábla vizsgálta az elsőfokú bíróság egyéb rendelkezéseit is. Egyetértett azzal, hogy a vádlott az elkövetett bűncselekmény jellegénél fogva méltatlanná vált arra, hogy a közügyek gyakorlásában részt vegyen és figyelemmel a bűncselekmény tárgyi súlyára, indokoltan tiltotta el a törvényi maximumban írt időtartamra az elsőfokú bíróság azok gyakorlásától.
Az elsőfokú bíróság egyéb rendelkezései is megfelelnek a törvényben írtaknak azzal, hogy az állam terhén maradó bűnügyi költség vonatkozásában nem hivatkozott a Be. 339. § (1) bekezdésére, ezért azt az ítélőtábla pótolta.
A vádlott által az elsőfokú ítélet kihirdetésétől a mai napig előzetes fogva tartásban töltött időt az ítélőtábla a kiszabott szabadságvesztésbe a Btk. 99. § (1) és (2) bekezdése alapján számította be.
(Szegedi Ítélőtábla Bf. II. 302/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás