GÜ BH 2007/349
GÜ BH 2007/349
2007.10.01.
A hitelező az adós által indított perben követelését beszámítási kifogásként csak akkor érvényesítheti, ha összegében és jogcímében megjelölt követelését a felszámolónak szabályszerűen bejelentette és azt a felszámoló nyilvántartásba is vette [1991. évi XLIX. tv. (Cstv.) 38. § (3) bek.; Ptk. 296. §]
A jogerős ítéletben megállapított tényállás szerint az alperes 2003 augusztusában nyílt közbeszerzési eljárást írt ki a perbeli beruházásra. A felperes, mint nyertes ajánlattevő ajánlati szándéka megerősítése céljából 2 000 000 Ft összegű ajánlati biztosítékot tett le az akkor hatályos, a közbeszerzésről szóló 1995. évi XL. törvény (továbbiakban: Közbeszerzési Törvény) rendelkezései alapján. Ezt az összeget az alperes a felperes részére a sikeres szerződéskötést követően 10 napon belül a Közbeszerzési Törvény 41. § (5) bekezdés a) pontja alapján köteles lett volna visszafizetni, amely azonban nem történt meg.
A felperes és az alperes között a sikeres pályázat eredményeként 2003. október 1-jén vállalkozási szerződés jött létre 231 714 331 Ft + áfa egyösszegű átalányár mellett.
A felperes a munkát 2003. október 4-én kezdte el, a munkákat a szerződés 4.2. pontja szerint elfogadott építési ütemterv szerint folytatta, és az első szakaszra ütemezett munkát elvégezte. 2003. december 2-án a felperes a munkaterületről levonult, ezt követően munkát nem végzett. A felperes vállalkozó 2003. december 10-én kelt levelében azt közölte az alperessel, hogy a társaság anyagi helyzete válságossá vált, a Kft. ellen felszámolási eljárást kezdeményeztek, mely során fizetésképtelenségét kénytelen volt elismerni, ezért erre tekintettel a szerződésben vállalt kötelezettségének nem tud eleget tenni, s a kivitelezést véglegesen leállította.
Az alperes a felperes közlésére tekintettel a vállalkozási szerződést 2003. december 30. napjára felmondta, és 2003. december 22-én kelt levelében jogfenntartó nyilatkozatot tett a szerződésből származó károk, többletköltségek megtérítésére vonatkozó igény tekintetében. Az alperes a felperes részére az első szakasz munkáiért, a szerződés ,,műszaki-pénzügyi ütemezés'' megjelölésű melléklete szerint járó díját, 15 625 000 Ft-ot kifizette.
A felperes ellen 2003. december 16-ai kezdő időponttal felszámolási eljárás indult, amelynek közzétételére a Cégközlöny 2004. évi január hó 1. számában került sor. Az alperes a felszámolási eljárás során a közzétételtől számított 40 napos határidőn túl 5 000 000 Ft hitelezői igényt jelentett be, amelyet arra alapított, hogy a felperes a felszámolási eljárás megindítása előtt a kivitelezést leállította, az újabb közbeszerzési eljárás nyomán a Z. Építési Vállalkozó Rt.-vel kötött szerződést, mely cég 18 482 155 Ft-tal magasabb vállalkozói díjat kért, mint amilyen összegben a felperessel megállapodtak.
A felperes a keresetében az alperest a 2 000 000 Ft ajánlati biztosíték visszafizetésére, valamint annak 2003. október 11. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamata és perköltség megfizetésére kérte kötelezni.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Álláspontja szerint az ajánlati biztosíték összege nem jár vissza, mert a felek ,,hallgatólagos megállapodása alapján'' az ajánlati biztosíték összege szerződést biztosító mellékkötelezettséggé vált.
Amennyiben a bíróság a 2 000 000 Ft összeg visszafizetését megalapozottnak találná, a felperes követelésével szemben beszámítási kifogásként érvényesített 1 542 170 Ft vállalkozói díj túlfizetésként felmerült összeget, míg a kereseti kérelem további összege erejéig a felperes szerződésszegése miatt be nem fejezett munkákból keletkezett kára beszámítását kérte. Kérte a felperesnek perköltségben marasztalását is. A per során a felszámolási eljárás során bejelentett hitelezői igénye tekintetében is beszámítási kifogást terjesztett elő, de ettől a 2006. február 9-én tartott tárgyaláson elállt.
A felperes a beszámítási kifogás elutasítását kérte. Hivatkozott arra, hogy az alperes jogfenntartó nyilatkozatot nem tett a teljesítés elfogadása után, továbbá a felek közötti szerződés átalánydíjas szerződés volt. Végül pedig azzal védekezett, hogy az alperesnél nem jelentkezett az épület lebontásából eredő a felperes magatartására visszavezethető kár, mert az alperes a területet átvette, ettől kezdve az állagmegóvás az ő feladata volt.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 458 000 Ft-ot és annak 2003. október 11-étől 2004. december 31-éig járó 11%-os, 2005. január 1-jétől a kifizetés napjáig a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző utolsó napon érvényes jegybanki alapkamatnak megfelelő késedelmi kamatát. Döntését azzal indokolta, hogy a pályázat elnyerését követően az alperes a felperesnek az ajánlati biztosítékot nem fizette vissza, holott az a Közbeszerzési Törvény 41. § (5) bekezdésének a) pontja alapján kötelezettsége lett volna. Ez alól a 41. § (5) bekezdésének b) pontja szerint csak akkor mentesülhetett volna, ha a biztosíték a felhívás szerint a megkötött szerződést biztosító mellékkötelezettséggé válik. Az alperes pályázati kiírása ezt nem tartalmazta, és a felek sem állapodtak meg írásban vagy szóban ettől eltérően, ezért a 2 000 000 Ft a felperesnek visszajár.
Az alperes beszámítási kifogását 1 542 176 Ft összeg erejéig alaposnak találta. E körben megállapította, hogy az alperes az első szakasz munkáinak átvételét követően 15 625 000 Ft vállalkozói díjat fizetett ki a felperesnek, de a felperes levonulását követő tényleges számszaki felmérés megállapította, hogy a felperesnek csak 14 082 824 Ft vállalkozói díj járt volna, a két összeg különbözete az 1 542 176 Ft.
Az alperes további beszámítási igényét elutasította azzal az indokkal, hogy a 2003. december 17-ei közös bejárás során az építési naplóban az épület állagát a felek úgy rögzítették, hogy az ,,aggasztó''. A bizonyítási eljárás során tanúk támasztották alá, hogy az épületrész megítélése egyébként sem volt egyöntetű. Eltértek a vélemények a tekintetben, hogy gazdaságosabb és célszerűbb-e a teljes lebontás, vagy maradjon az épület. Az átépítés során folyamatosan derültek ki olyan dolgok, amelyre eredetileg a felek nem számoltak. Az előzetes felmérés során nem lehetett megállapítani, hogy az adott falszakasznak teljesen hiányzik az alapja. A felperes az építkezésről történt levonulását követően nem vállalta, hogy az állagmegóvásról gondoskodjék, mert a 2003. december 17-ei közös bejárás során az alperes már tudott arról, hogy a felperesnek a felszámolási eljárás folytán az építkezésről le kell vonulnia, ezért az állagmegóvásról az alperesnek kellett gondoskodnia. A felperes építkezésről történő levonulásakor még nem állt be a téli időjárás, ilyet az építési napló sem tartalmazott, a hidegek december végén kezdődtek. Az iratokhoz csatolt (6/A/3) statikus-vélemény is azt rögzíti, hogy a december végén bekövetkezett hirtelen lehűlés, majd újabb felmelegedés és az utóbbi napok csapadékos időjárása okozott olyan romlást a falakban, amely miatt a bontás indokolt volt.
Az ítélet ellen az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a marasztalás összegét a tőke vonatkozásában 2 000 000 Ft-ra felemelte. Megállapította, hogy az alperes nem támadta az elsőfokú ítéletének azt a megállapítását, amely az ajánlati biztosíték visszafizetésére vonatkozott. Az alperes fellebbezése kizárólag az elsőfokú bíróság által meg nem ítélt beszámítási kifogásra, míg a felperes csatlakozó fellebbezése a megítélt beszámítási kifogásra vonatkozott. A másodfokú bíróság az eljárása során elsősorban azt vizsgálta, hogy az alperes az elsőfokú eljárás során jogosult volt-e beszámítási kifogást előterjeszteni a felszámolás alatt álló felperessel szemben, vagy sem.
Hivatkozott a felperes felszámolási eljárására alkalmazandó, többször, lényegesen az 1993. évi LXXXI. és az 1997. évi XXVII. törvényekkel módosított 1991. évi XLIX. törvény (továbbiakban: Cstv.) 38. § (3) bekezdésére, mely szerint a felszámolás kezdő időpontja után a gazdálkodó szervezet ellen a felszámolás körébe tartozó vagyonnal kapcsolatos pénzkövetelést csak a felszámolási eljárás keretében lehet érvényesíteni azzal, hogy a hitelező – a gazdálkodó szervezet által indított perben – a felszámolás alatt álló gazdálkodó szervezettel szemben a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését beszámítási kifogásként érvényesítheti, feltéve, hogy a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is hitelező volt. Utalt a Cstv. 28. § (1) bekezdésének f) pontjára, amely a hitelezői igény bejelentésére a felszámolást elrendelő végzés közzétételétől számított 40 napos határidőt szab. Utalt arra is, hogy az alperes hitelezői igénybejelentését 2004. április 21-én tette meg 5 000 000 Ft erejéig, amelytől azonban a 2006. február 9-én tartott tárgyaláson elállt.
A másodfokú bíróság megítélése szerint az alperes által beszámítási kifogással érvényesített követelések a felszámolás kezdő időpontjában nem álltak fenn, ezért a Cstv. 38. § (3) bekezdés szerint azok beszámítási kifogással nem érvényesíthetők. Az alperes előadásából megállapította, hogy a december 17-ei bejárást követően készítette el a végelszámolását, és ennek következtében jutott arra az eredményre, hogy az első ütemterv alapján a felperesnek kifizetett és átalánydíjban meghatározott vállalkozói díj magasabb összegű, mint a felperes által ténylegesen elvégzett munka.
Az épület lebontásából eredő kártérítési igény tekintetében azt állapította meg, hogy az épület lebontására 2004. január közepén került sor, s ekkor jutott az alperes tudomására, hogy ez 12 000 000 Ft többletköltséget jelent számára. Amikor a felperes az építkezésről levonult és a felszámolási eljárás ellene megindult, akkor az alperes még nem tudhatta, hogy majdnem egy hónappal később a B. épületet le kell bontani. Tekintettel arra, hogy az alperesnek ez a kárigénye a felszámolás kezdő időpontja után keletkezett, a bíróságnak nem kellett vizsgálnia, hogy az épület lebontására milyen okból került sor. Nem kellett vizsgálni emiatt azt sem, hogy lehetőség van-e az átalánydíjas vállalkozói díj megállapodás ellenére az egyes ütemtervek vonatkozásában tételes elszámolást készíteni.
Kifejtette, hogy az alperesnek a jelen perben érvényesített beszámítási kifogása akkor sem lenne megalapozott, ha a követelés a felszámolás kezdő időpontjában már fennállt volna, mert a hitelező a felszámolási eljárás során igényét nem jelentette be. A Cstv. 38. § (3) bekezdése nem teszi lehetővé olyan igénynek beszámítási kifogásként történő érvényesítését, amelyet hitelezői igényként korábban a felszámolási eljárás során nem jelentettek be. Erre utal a törvény szövegének első fordulata.
Az alperes által a felszámolási eljárás során bejelentett 5 000 000 Ft-os hitelezői igény – amennyiben az alperes nem állt volna el annak érvényesítésétől – szintén nem lett volna alkalmas beszámítási kifogásként való érvényesítésre, mert ez az igény is olyan követelésen alapult, amely a felszámolás kezdő időpontja után keletkezett. Az alperes 2003. december 31-én kötött szerződést az új kivitelezővel, ekkor tudta meg, hogy e kivitelezővel magasabb összegű vállalkozói díjban tud csak megállapodni, mint amilyen összegre a felperessel kötött megállapodást. Az alperes csak olyan követelést jogosult beszámítási kifogásként érvényesíteni, amely követelés 2003. december 16-án már lejárt volt a felperessel szemben, és amelyre vonatkozóan hitelezői igényt is bejelentett a felszámolási eljárás során. E feltételek közül az alperes beszámítási kifogása egyik feltételnek sem felel meg. Ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét az indokolás módosításával, a Pp. 253. § (2) bekezdése szerint részben megváltoztatta, és a marasztalás tőkeösszegét – a beszámítási kifogás elutasításával – az alperes által nem vitatott 2 000 000 Ft-ra felemelte, egyebekben pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak megváltoztatását és ellenkérelme szerint – a beszámítási kifogására tekintettel – a kereset elutasítását, vagy az ítélet hatályon kívül helyezésével az eljárt bíróságoknak új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte.
A jogerős ítélet jogszabálysértését abban jelölte meg, hogy a bíróság kiterjesztően értelmezte a Cstv. 38. § (3) bekezdését. E jogszabályhely – álláspontja szerint – a beszámítási kifogás előterjesztésének egyetlen feltételeként az arra hivatkozó személy hitelezői minőségét jelöli meg. A Cstv. 3. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt értelmező rendelkezés szerint pedig az alperes hitelezőnek minősül, mert az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett követelése van, és ezt a felszámoló nyilvántartásba vette. A beszámítás a Ptk. 296. §-ban rögzített feltételeknek is megfelel, mert az alperes tartozása és a felperes követelése egynemű és lejárt volt. Álláspontja szerint a bíróságnak nincs joga vizsgálni, hogy a felszámolási eljárásban a beszámítási kifogását milyen jogcímre alapította, mert az alperes regisztrált hitelező, követelése a felszámolás kezdő időpontjában fennállt és az nem került engedményezésre. Tévesnek találta a jogerős ítéletnek azt az érvelését, hogy az alperesnek a túlfizetésből eredő követelése a felszámolás kezdő időpontjában nem volt lejárt, mert a felek az elszámolást később ejtették meg. A követelés keletkezése és annak érvényesítése, álláspontja szerint, élesen elválik egymástól. Az alperes igénye a folyósított vállalkozói díj túlfizetett részére nem annak érvényesítése napján, hanem a folyósítás napján keletkezett.
Sérelmezte, hogy a másodfokú bíróság az épület lebontásából eredő kár beszámítása tekintetében a fellebbezését érdemben nem bírálta el, azzal az indokkal, hogy ez az igény sem felel meg a beszámítási kifogás törvényi feltételeinek. Álláspontja szerint a beszámítás feltételei fennállnak, amennyiben a hivatkozott kár bekövetkezését és azért a felperes felelősségét a bíróság ítéletben mondja ki. Az elsőfokú bíróság azonban az alperes szakértői bizonyítási indítványát mellőzte, és olyan kérdésben hozott ítéletet, amely szakkérdésnek minősül. Műszaki szakismeretek híján a bíróság nem tudta megalapozottan megítélni, hogy a
kár az átadás-átvétel előtt, vagy azt követően keletkezett-e.
Az alperes birtokában lévő fényképfelvételek segítségével a szakértő megállapíthatja, hogy a bontás indokolt volt-e és ha igen, ez mikor következett be.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A Legfelsőbb Bíróság megítélése szerint a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a beszámítási kifogásának elutasítását sérelmezte, lényegében arra hivatkozva, hogy a másodfokú bíróság tévesen alkalmazta a Cstv. 38. § (3) bekezdésében foglalt azt a rendelkezést, hogy ,,a hitelező – a gazdálkodó szervezet által indított perben – a gazdálkodó szervezettel szemben a felszámolás kezdő időpontjában fennálló követelését beszámítási kifogásként érvényesítheti, feltéve, hogy a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is a hitelező volt.''
A Legfelsőbb Bíróság mint felülvizsgálati bíróság megítélése szerint a jogerős másodfokú ítélet nem jogszabálysértő. A másodfokú bíróság a Cstv. 38. § (3) bekezdését helytállóan értelmezte.
A Cstv. 38. § (3) bekezdésének az a rendelkezése, hogy ,,feltéve, hogy a követelés jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is a hitelező volt,'' a konkrét követelés tekintetében követeli meg, hogy annak jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is a hitelező legyen. Ebből következik az is: e konkrét követelés tekintetében kell vizsgálni, hogy a beszámítási kifogást érvényesítő fél e követelés tekintetében hitelezőnek minősül-e. Ennek a feltételnek a megvalósulása pedig csak akkor állapítható meg, ha a beszámítási igényt érvényesítő alperes a konkrét – összegében és jogcímében megjelölt – követelését bejelentette a felszámolónak és azt a felszámoló nyilvántartásba vette. A Cstv. 3. § (1) bekezdésének c) pontja a felszámolás kezdő időpontja után azt tekinti hitelezőnek, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van, de további feltételként szabja meg azt a követelményt is, hogy azt a felszámoló nyilvántartásba vegye.
A beszámításnak a Cstv. 38. § (3) bekezdésében foglalt, a korábbitól eltérő szabályait az 1997. évi XXVII. törvény vezette be. E törvény 12. §-ához fűzött törvényi indokolásból is kitűnik, hogy a hitelező az adós által indított perben is érvényesítheti a követelését beszámítási kifogásként, de csak akkor, ha követelését szabályszerűen bejelentette a felszámolónak és az nyilvántartásba is vette. Az azonban már nem feltétele a beszámítási kifogásnak, hogy a követelést a felszámoló elismerje. Ilyen álláspontot fejtett ki a Legfelsőbb Bíróság a BH 2003. évi számában 383. sorszámon közzétett eseti határozatában is.
Amennyiben az összegében és jogcímében bejelentett követelést a felszámoló nyilvántartásba vette, csak akkor vizsgálható, hogy a követelés beszámításra alkalmas-e, azaz a felszámolás kezdő időpontjában fennállt-e ez a követelés, és annak jogosultja a felszámolás kezdő időpontjában is a beszámítási igényt érvényesítő hitelező volt-e.
A felperesnek a 2006. május 4-én a másodfokú bírósághoz benyújtott csatlakozó fellebbezéséhez és ellenkérelméhez csatolt 2004. április 21-én kelt, ,,az alperesi hitelezői igény és beszámítási kifogás bejelentése'' tárgyú iratából megállapítható, hogy a jelen perben beszámítási kifogással érvényesített követeléseket az alperes a felszámolónak nem jelentette be, így ezek tekintetében az alperes nem minősül hitelezőnek. Hitelezői igényt 5 000 000 Ft erejéig abból eredően jelentett be, hogy a felszámolási eljárás miatt a szerződés lehetetlenné válása folytán az új vállalkozóval 18 482 155 Ft-tal magasabb összegért tudott vállalkozási szerződést kötni. Az első szakasz számlájából eredő túlfizetés és az épület elbontásából eredő kárigény tekintetében tehát hitelezői igényt nem jelentett be. Ezt erősíti a feleknek a másodfokú tárgyaláson, 2006. június 1-jén tett egyező előadása is (idézett jegyzőkönyv 2. oldal 4. bekezdése).
A fent kifejtettekre tekintettel a jogerős ítélet jogértelmezése a Cstv. 38. § (3) bekezdése tekintetében helytálló, míg az alperes jogi álláspontja téves. A beszámítás törvényi feltételei hiányában ezért az eljárt bíróságok helyesen mellőzték az alperes által beszámítani kért kártérítési igény tekintetében a bizonyítási indítvány teljesítését.
Miután a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a felülvizsgálni kért ítélet a jogszabályoknak megfelel, a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Pfv. XI. 21.921/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás