KÜ BH 2007/356
KÜ BH 2007/356
2007.10.01.
Fa lábakon álló kerti terasz is építmény, amely az oldalkertben nem helyezhető el (1997. évi LXXVIII. tv. 2. §, 48. §; 253/1997. Korm. r. 35. §; 46/1997. KTM r. 9. §)
A felperesek tulajdonában álló L., H. u. 3. szám alatti ingatlanra L. Nagyközség Polgármesteri Hivatala Jegyzője, mint elsőfokú építésügyi hatóság határozattal építési engedélyt adott az egylakásos lakóház bővítésére és egyéb építési munkák elvégzésére. A felperesek az építési engedélytől eltértek, illetve engedély nélkül építési munkát végeztek, ezért az építésügyi hatóság kötelezésére fennmaradási engedély kérelmet nyújtottak be.
Az építésügyi hatóság 2003. július 10-én kelt határozatával a felpereseknek fennmaradási és továbbépítési engedélyt adott a benyújtott módosított tervdokumentáció és az építési engedélyt adó határozat előírásai alapján az egylakásos lakóház bővítésére, homlokzat felújítására, teraszfeljáró lépcső, előtető, kerti, faszerkezetű fedetlen terasz kialakítására.
Az alperesi beavatkozók fellebbezése folytán eljárt alperes a 2003. szeptember 10-én kelt határozattal az elsőfokú határozatot megváltoztatta, a fennmaradási és továbbépítési engedélyt az építési engedélytől eltérően végzett, a keleti homlokzaton épült teraszbővítésre, teraszfeljáró lépcső kialakítására, előtető és homlokzati nyílászárók megváltoztatására, a H. J. tervező által készített terveknek megfelelően adta meg, egyúttal kötelezte a felpereseket, hogy az engedély nélkül az oldalkertben megépített fa szerkezetű kerti teraszt bontsák el, az engedély nélkül végzett oldalkerti földfeltöltést és esővíz elnyelőként kialakított mélyedést szüntessék meg. A határozat indokolása szerint fa szerkezetű terasz oldalkertben való elhelyezése az Országos Építési Szabályzat közzétételéről szóló 2/1986. (II. 27.) ÉVM rendelet (OÉSZ) 67. § (3) bekezdésébe, a terepszint oldalkertben történő megváltoztatása az OÉSZ 76. §-ába ütközik, annak fennmaradása nem engedélyezhető. A határozat utalt arra, hogy L. helyi általános községrendezési és szabályozási előírásairól szóló 17/1998. (XII. 18.) Önk. rendelet (továbbiakban: Árt.) OÉSZ alapú, ezért az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 110. § (2) bekezdése alapján az OÉSZ rendelkezéseit kellett alkalmazni.
Az alperes határozatának felülvizsgálata iránt a felperesek keresetet nyújtottak be. Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást folytatott le, beszerezte Sz. Z. igazságügyi szakértő szakvéleményét, a szakértőt meghallgatta, továbbá értékelte a felperesek által benyújtott magánszakértői véleményeket, illetve egyéb bizonyítékokat, valamint a beavatkozók és az alperes által benyújtott fényképfelvételeket, a beavatkozó által benyújtott magánszakértői véleményt és egyéb bizonyítékokat, valamint tanúként hallgatta ki B. G. magánszakértőt.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az Árt. 2. §-a alapján nem az OÉSZ, hanem az OTÉK rendelkezéseit kell alkalmazni, így az alperes tévesen hivatkozott az OÉSZ rendelkezéseire, mivel azonban az OÉSZ és az OTÉK rendelkezései azonos előírásokat tartalmaznak, ezért az alperes eljárási jogsértése az ügy érdemére nem hatott ki, ezért ez okból az alperesi határozat hatályon kívül helyezése nem volt indokolt a KK 31. számú állásfoglalás alapján.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítékok értékelése eredményeként a perbeli igazságügyi szakértő véleményt fogadta el ítélkezése alapjául, megállapítva, hogy az oldalkertben létesített kerti terasz a talajjal állandó kapcsolatban álló oszlopokon és a talajban véglegesen bebetonozott beton alapokon áll, tartósan megváltoztatja a talaj, víz, a légtér állapotát, ezért az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény (Étv.) 2. § 8. pontja alapján építménynek minősül. Építmény építése az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet (R.) 9. § (1) bekezdés a) pontja alapján építési engedély köteles. Az elsőfokú bíróság nem fogadta el B. G. magánszakértő véleményét, aki a kerti terasz építményt abból az okból nem tekintette építménynek, hogy csavarozással bármikor elbontható, eltávolítható. Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtette, hogy mivel a kerti építmény betonalapokon szilárdan rögzítésre került, fix alapozású, mintegy 6 m≥ nagyságú, deszkázattal borított fedetlen terasz, ezért a talajjal való állandó kapcsolata miatt is építménynek minősül. Megállapította továbbá a perbeli szakértői vélemény alapján, hogy a kerti terasz 1 m-t meghaladó magaságban áll, a terep lejtésére tekintettel a fa lábak magassága eltérő, a legmagasabb lábrész a legmélyebben fekvő részen az 1 m-t meghaladja. Nem osztotta a magánszakértőnek azt a véleményét sem, hogy a kerti terasz magasságát a lábmagasságok átlagolásával kellene megállapítani. Az oldalkertben épített faszerkezetű kerti terasz magassága meghaladja az egy métert. A kerti terasz a szomszédos kerítéstől alig 70 cm távolságra került megépítésre. Az OTÉK 35. § (1) bekezdése értelmében az oldalkert méretén belül építmény elhelyezésére nem kerülhet sor, ezért a kerti teraszra az Étv. 48. § (7) bekezdése alapján fennmaradási engedély nem volt megadható, annak lebontását az építésügyi hatóság jogszerűen rendelte el.
Az elsőfokú bíróság az oldalkert feltöltése tekintetében szintén a perben kirendelt szakértő véleménye alapján megállapította, hogy a kerti terasz elhelyezését terepfeltöltés és terepváltoztatás követte, az oldalkerti terepfeltöltés OTÉK 45. § (1) bekezdésébe ütközően történt. A becsatolt bizonyítékok, fényképfelvételek is bizonyították, hogy a felperesek megnövelték a betonalapokon nyugvó faszerkezetű kerti terasz oszlopainak magasságát annak érdekében, hogy ne jelentős szintkülönbséggel jussanak el a konyhából a mélyebben fekvő teraszra. A megnövelt magasság csökkentése érdekében feltöltötték az eredeti talajszintet. Az eredetileg levegővel érintkező fa oszlopok földdel feltöltésre kerültek, a fa korhadásának meggátlására nejlonborítást kaptak. Az oldalkertben végzett földfeltöltés jogszabálysértő, ezért annak megszüntetését az építésügyi hatóság jogszerűen rendelte el. Az elsőfokú bíróság a tényállást tisztázottnak találta, ezért a felperesek további bizonyítási indítványát, mint szükségtelent mellőzte.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet, melyben kérték a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását. Álláspontjuk szerint az elsőfokú bíróság bizonyítási indítványaikat jogsértően mellőzte. A benyújtott bizonyítékaikra figyelemmel szükséges lett volna további bizonyítás lefolytatása, mert a perszakértői vélemény és a magánszakértői vélemények közti ellentmondások feloldására nem került sor, ellenőrző szakértő vagy felülvélemény beszerzése lett volna szükséges. Az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat is tévesen értékelte és a bizonyítékok között törvénysértően vette figyelembe a beavatkozók által csatolt azokat a fotókat, amelyek digitálisan kerültek rögzítésre és szerkeszthetőek voltak, így hitelesnek nem tekinthetők. Tévesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy az alperes téves jogszabályalkalmazása az ügy érdemére nem hatott ki. Álláspontjuk szerint az oldalkertben épített kerti terasz műtárgynak minősül az Étv. 2. § 15. pontja alapján, nem tekinthető sem építménynek, sem épületnek, mert nem felel meg az Étv. 2. § 8. és 10. pontjában foglalt fogalom meghatározásnak. A R. 9. § (1) bekezdés a/ab) pontja alapján a kerti építmények közé tartozik a kerti terasz, ezt támasztja alá az OTÉK 1. számú mellékletének 54/e pontja, amely a melléképítmények között építeni engedi a kerti építményt, azon belül a perbeli, pihenés céljára szolgáló műtárgyat. Az elsőfokú bíróság tévesen idézte az OTÉK 35. § (1) bekezdésének szövegét is, mert az oldalkert méretén belül csak az épület, épületrész elhelyezése tiltott, a műtárgynak minősülő építmény építése nem tiltott.
Az elsőfokú bíróság az OTÉK 45. § (1) bekezdésébe ütközően állapította meg, hogy terepfeltöltés történt az oldalkertben, e körben a bizonyítékokat szintén tévesen értékelte. A földfeltöltés tényét cáfoló bizonyítékokat az elsőfokú bíróság törvénysértően mellőzte a bizonyítékok értékelésénél.
Az alperes és az alperesi beavatkozók felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályban tartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati eljárást a Kfv. 2. számú végzésével elrendelte, mert a felülvizsgálati kérelem a Pp. 270. § (2) bekezdésében foglalt formai feltételeknek megfelelt.
A felülvizsgálati kérelem alaptalan.
A Legfelsőbb Bíróság elsődlegesen a felperesek eljárási kifogásait vizsgálta.
A felperesek alaptalanul hivatkoztak arra, hogy az a körülmény, hogy az építésügyi hatóság az OTÉK rendelkezései helyett az OÉSZ rendelkezéseit alkalmazta, az ügy érdemére kiható jogszabálysértést eredményezett. A Legfelsőbb Bíróság a KK 31. számú állásfoglalása értelmében a jogsértés amennyiben az ügy érdemére nem hatott ki, illetve az a bírósági eljárásban orvosolható, nem eredményezheti a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezését. A perbeli esetben mind az OÉSZ, mind az OTÉK azonos rendelkezéseket tartalmaztak a kerti terasz oldalkerti építésére, az oldalkerti terepfeltöltésre vonatkozóan, ezért önmagában a téves jogszabályhelyre való utalás a jogszabályok azonos tartalmára tekintettel nem eredményezett az ügy érdemére kiható jogszabálysértést, a jogszabályok téves megjelölése a bírósági eljárásban orvosolható volt. Mindezek alapján a KK 31. számú állásfoglalásra is figyelemmel az elsőfokú bíróság jogszerűen állapította meg, hogy ebből az okból a közigazgatási határozat hatályon kívül helyezése nem volt indokolt.
A Legfelsőbb Bíróság a rendelkezésre álló iratok alapján megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően a tényállást a rendelkezésre álló bizonyítékok egybevetése alapján helytállóan állapította meg, a bizonyítékokat összességükben helyesen értékelte, jogszerűen mellőzte a felperesek további bizonyítási indítványát, mert attól érdemi bizonyíték nem volt várható.
Az elsőfokú bíróság szakértői bizonyítást folytatott le, a perszakértőt, valamint B. G. magánszakértőt meghallgatta, a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelésével helytállóan fogadta el az aggálytalan és megalapozott perszakértői véleményt ítélkezése alapjául. Az alperesi beavatkozók által becsatolt fotódokumentációkon túlmenően a perszakértői is megállapította, hogy a kerti terasz építmény a szomszédos kerítéstől 70 cm távolságra létesült, a talajjal állandó kapcsolatban álló oszlopokon nyugszik, az oszlopok a talajban véglegesen bebetonozott betonalapokon állnak. A kerti terasz építés-műszaki megoldása folytán – annak csavarozási megoldásai ellenére is – állandó építménynek tekinthető a talajhoz való rögzítése folytán, ezért az az Étv. 2. § 8. pontjába tartozó építményfogalomnak megfelel. A kerti terasz fa lábainak magassága meghaladja a legmélyebben fekvő területen az 1 métert. A lejtős talajszintre tekintettel a kerti terasz 1 m-t meghaladó magasságban áll, ezért a magassága folytán az OTÉK 1. számú melléklet 54/e) pontja alapján engedélyezhető kerti építmény közé, ezen belül a terepszintnél egy méternél nem magasabbra emelkedő lefedés nélküli terasz körébe nem sorolható. A fenti okokból a kerti terasz építmény és célzott rendeltetése okán sem tekinthető pihenésre szolgáló műtárgynak sem. A kerti terasz a konyha felől közelíthető meg, ahhoz egy ,,fa híd'' kapcsolja, így a lakóházhoz való kapcsolata az építmény minősítése során nem hagyható figyelmen kívül. Az Étv. 2. § 15. pontja a műtárgyak között olyan építményeket sorol fel, amelyeknek nincs épületfunkciója, ezek közé a perbeli építmény a fentiek alapján nem sorolható.
Az OTÉK 35. § (1) bekezdése értelmében az oldalkert méretén belül épület, épületrész nem állhat. A kerti terasz építménynek minősül, mert az a talaj, a víz és azok feletti légtér természetes állapotának tartós megváltoztatásával jött létre. Az építmény az épület és a műtárgy gyűjtőfogalma, ezért az oldalkertben olyan építménynek minősülő műszaki megoldás nem helyezhető el, amely nem minősül műtárgynak, hanem épületnek, így az OTÉK 35. § (1) bekezdésének tiltó rendelkezése folytán az oldalkertben nem építhető.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg azt is, hogy a kerti terasz létesítésével egyidejűleg terepfeltöltés is történt, a fa oszlopok magasságát földfeltöltéssel csökkentették, ezt igazolják a fa korhadásának meggátlására létesített nejlonborítások, illetve az építéskor készített fényképfelvételek is. A perbeli szakértői vélemény a földfeltöltés mértékét 0,8-1,1 méter magasságban határozta meg. A R. 9. § (1) bekezdés f) pontja értelmében a telek természetes terepszintjének tartós, végleges jellegű megváltoztatása a telekhatárok melletti 3 méter széles sávon belül csak építési engedély alapján végezhető.
Mivel mind a kerti terasz [R. 9. § (1) bekezdés a) pontja], mind a terepszint megváltoztatása [R. 9. § (1) bekezdés f) pontja] építési engedély alapján végezhető építési tevékenység volt, a felperesek építési engedély nélkül végezték ezeket az építési munkákat az OTÉK 45. § (1) bekezdésébe és 35. § (1) bekezdésébe ütközően, ezért ezekre az építési munkákra kért fennmaradási engedély nem volt megadható az Étv. 48. § (1) bekezdése alapján. A szabálytalan állapot kizárólag az építéssel érintett munkálatok bontásával, illetve a telekfeltöltés megszüntetésével volt elérhető, ezért az építésügyi hatóság az Étv. 48. § (7) bekezdése alapján jogszerűen írt elő bontást, illetve a terepfeltöltés megszüntetését. Ezért az alperesi határozat jogszerűségét az elsőfokú bíróság helytállóan, törvényesen és megalapozottan állapította meg.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben hivatkozott jogszabályokat nem sértette meg, ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Kfv. II. 39.113/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás