• Tartalom

36/2007. (VII. 4.) IRM rendelet

36/2007. (VII. 4.) IRM rendelet

a pénzbírságot kiszabó jogerős szabálysértési határozat végrehajtásának átvételére, illetve átadására jogosult központi hatóság kijelöléséről és a formanyomtatvány tanúsítványról

2016.01.01.

A szabálysértési jogsegélyről szóló 2007. évi XXXVI. törvény 40. §-ának (1) és (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján – az igazságügyi és rendészeti miniszter feladat- és hatásköréről szóló 164/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának o) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva – a következőket rendelem el:

1. § A pénzbírságot kiszabó jogerős szabálysértési határozat átvételével, illetve átadásával kapcsolatban a központi hatóság az Országos Rendőr-főkapitányság.

2. § A pénzbírságot kiszabó jogerős szabálysértési határozat átadására irányuló megkeresés a melléklet szerinti formanyomtatvány tanúsítvánnyal (a továbbiakban: tanúsítvány) együtt küldhető meg az Országos Rendőr-főkapitányságnak.

3. § (1) A tanúsítványt értelemszerűen és a rendelkezésre álló adatok alapján kell kitölteni.

(2) Ahol a tanúsítvány pénzbüntetést említ, azon minden esetben pénzbírságot kell érteni.

(3) A tanúsítvány g) pontja 1. alpontjának „A pénzbüntetés a következő fizetési kötelezettséggel jár [kérjük jelölje meg a megfelelő négyzet(eket) és jelezze az összeget a pénznem megjelölésével]” (i) alpontjában a „bűncselekmény” alatt szabálysértést kell érteni.

(4) A tanúsítvány g) pontjának 2. alpontjában a „bűncselekmény(ek)” alatt szabálysértést kell érteni.

(5) Nem kell kitölteni

a) a tanúsítvány f) pontjának 1. alpontjából a „személyi azonosító szám vagy társadalombiztosítási szám” részt akkor sem, ha a személyi azonosító, illetve a társadalombiztosítási azonosító jel rendelkezésre áll,

b) a tanúsítvány f) pontjának 2. alpontját,

c) a tanúsítvány g) pontja 1. alpontjának „A pénzbüntetést kiszabó határozat jellege (a megfelelő négyzetet jelölje be)” az (i) és az (ii) alpontját,

d) a tanúsítvány g) pontja 1. alpontjának „A pénzbüntetés a következő fizetési kötelezettséggel jár [kérjük jelölje meg a megfelelő négyzet(eket) és jelezze az összeget a pénznem megjelölésével]” az (ii) és az (iv) alpontját,

e) a tanúsítvány g) pontjának 3. és 4. alpontját,

f)1

(6) Ha a külföldi hatóság vagy bíróság a csatolt tanúsítványban az (5) bekezdés a) pontjában említett adatokat kitölti, azt az Országos Rendőr-főkapitányság által vezetett központi nyilvántartásban rögzíteni nem lehet.

4. § Ez a rendelet 2007. július 15-én lép hatályba.

5. §2 Ez a rendelet

a) a kölcsönös elismerés elvének a pénzbüntetésekre való alkalmazásáról szóló, 2005. február 24-i 2005/214/IB tanácsi kerethatározatnak és

b) a 2002/584/IB, a 2005/214/IB, a 2006/783/IB, a 2008/909/IB és a 2008/947/IB kerethatározat módosításáról a személyek eljárási jogainak megerősítése, valamint a kölcsönös elismerés elvének az érintett személy megjelenése nélkül lefolytatott eljárásokat követően hozott határozatokra való alkalmazásának előmozdítása tekintetében kiadott, 2009. február 26-i 2009/299/IB tanácsi kerethatározatnak

való megfelelést szolgálja.

Melléklet a 36/2007. (VII. 4.) IRM rendelethez3

TANÚSÍTVÁNY

a)
* Kibocsátó állam:     
* Végrehajtó állam:     

b) A pénzbüntetést megállapító határozatot kibocsátó hatóság:
Hivatalos neve:     
Címe:     
Ügyiratszám (...)     
Tel.szám (országhívószám) (körzetszám):     
Faxszám (országhívószám) (körzetszám):     
E-mail (ha rendelkezésre áll):     
A kibocsátó hatósággal való kapcsolattartás során használható nyelvek:     
Azon személy(ek) elérhetőségei, aki(k)től a határozat végrehajtása végett, illetve adott esetben a végrehajtásból befolyó pénzösszegnek a kibocsátó állam részére történő átutalása végett további felvilágosítást lehet kapni (név, beosztás/rang, telefonszám, telefaxszám, és amennyiben rendelkezésre áll, e-mail cím)     

c) A kibocsátó államban a pénzbüntetést megállapító határozat végrehajtásáért felelős hatóság (amennyiben eltér a b) pontban szereplő hatóságtól):
Hivatalos neve:     
Címe:     
Tel.szám (országhívószám) (körzetszám):     
Faxszám (országhívószám) (körzetszám):     
E-mail (ha rendelkezésre áll):     
A végrehajtásáért felelős hatósággal való kapcsolattartás során használható nyelvek:     
Azon személy(ek) elérhetőségei, aki(k)től a határozat végrehajtása végett, illetve adott esetben a végrehajtásból befolyó pénzösszegnek a kibocsátó állam részére történő átutalása végett további felvilágosítást lehet kapni (név, beosztás/rang, telefonszám, telefaxszám, és amennyiben rendelkezésre áll, e-mail cím)     

d) Amennyiben a pénzbüntetést megállapító határozatok továbbítása a kibocsátó államban valamely központi hatóság hatáskörébe tartozik:
A központi hatóság neve:     
Kapcsolattartó személy, szükség szerint (beosztás/rang és név):     
Címe:     
Ügyiratszám:     
Tel.szám (országhívószám) (körzetszám):     
Faxszám (országhívószám) (körzetszám):     
E-mail (ha rendelkezésre áll):     

e) Azon hatóság vagy hatóságok, amely(ek)hez megkereséssel lehet fordulni [amennyiben a c) és/vagy d) pontokat kitöltötték]:
⬜ A b) pontban feltüntetett hatóságot
a következőkkel kapcsolatban lehet megkeresni:     
⬜ A c) pontban feltüntetett hatóságot
a következőkkel kapcsolatban lehet megkeresni:     
⬜ A d) pontban feltüntetett hatóságot
a következőkkel kapcsolatban lehet megkeresni:     

f) A pénzbüntetést megállapító határozat által kötelezett természetes vagy jogi személyre vonatkozó információ:

1. Természetes személy esetén
Név:     
Utónév (Utónevek):     
Leánykori név (szükség szerint):     
Felvett nevek (szükség szerint):     
Nem:     
Állampolgárság:     
Személyi azonosító szám vagy társadalombiztosítási azonosító szám (amennyiben rendelkezésre áll):     
Születési idő:     
Születési hely:     
Utolsó ismert lakcím:     
    
A természetes személy által értett nyelv(ek) (amennyiben ez az adat rendelkezésre áll):     
    
a) Amennyiben a határozatot azért továbbítják a végrehajtó államnak, mert annak a személynek, akivel szemben a határozatot hozták, abban az államban van a szokásos tartózkodási helye, kérjük, adja meg a következő kiegészítő információkat:
A végrehajtó államban található szokásos tartózkodási hely:     
    
b) Amennyiben a határozatot azért továbbítják a végrehajtó államnak, mert az a személy, akivel szemben a határozatot hozták, vagyonnal rendelkezik a végrehajtó államban, kérjük, adja meg a következő kiegészítő információkat:
A személy vagyonának leírása:     
A személy vagyonának fellelhetősége:     
c) Amennyiben a határozatot azért továbbítják a végrehajtó államnak, mert az a személy, akivel szemben a határozatot hozták, jövedelemmel rendelkezik a végrehajtó államban, kérjük, adja meg a következő kiegészítő információkat:
A személy jövedelemforrásának (-forrásainak) leírása:     
A személy jövedelemforrásának (-forrásainak) fellelhetősége:     
    

2. Jogi személy esetén:
Név:     
Jogi személy formája:     
Bejegyzési szám (amennyiben rendelkezésre áll)1:     
Bejegyzett székhely (amennyiben rendelkezésre áll)1:     
A jogi személy címe:     
a) Amennyiben a határozatot azért továbbítják a végrehajtó államnak, mert az a jogi személy, amellyel szemben a határozatot hozták, vagyonnal rendelkezik a végrehajtó államban, kérjük, adja meg a következő kiegészítő információkat:
A jogi személy vagyonának leírása:     
A jogi személy vagyonának fellelhetősége:     
b) Amennyiben a határozatot azért továbbítják a végrehajtó államnak, mert az a jogi személy, amellyel szemben a határozatot hozták, jövedelemmel rendelkezik a végrehajtó államban, kérjük, adja meg a következő kiegészítő információkat:
A jogi személy jövedelemforrásának (-forrásainak) leírása:     
A jogi személy jövedelemforrásának (-forrásainak) fellelhetősége:     

g) A pénzbüntetést kiszabó határozat:
1. A pénzbüntetést kiszabó határozat jellege (a megfelelő négyzetet jelölje be):
⬜ (i) A kibocsátó állam bíróságának a kibocsátó állam joga szerinti bűncselekmény tárgyában hozott határozata.
⬜ (ii) A kibocsátó állam bíróságtól eltérő hatóságának a kibocsátó állam joga szerinti bűncselekmény tárgyában hozott határozata. Megerősítést nyert, hogy az érintett személynek lehetősége nyílt arra, hogy valamely, különösen büntetőügyekben hatáskörrel rendelkező bíróság elbírálja az ügyét.
⬜ (iii) A kibocsátó állam bíróságtól eltérő hatóságának olyan cselekmény tekintetében hozott határozata, amely a
kibocsátó állam nemzeti joga szerint szabálysértésként büntetendő. Megerősítést nyert, hogy az érintett személynek lehetősége nyílt arra, hogy valamely, különösen büntetőügyekben hatáskörrel rendelkező bíróság elbírálja az ügyét.
⬜ (iv) Valamely, különösen büntetőügyekben hatáskörrel rendelkező bíróságnak a (iii) pontban említett határozatra vonatkozóan hozott határozata.
A határozat kelte:     
A határozat jogerőre emelkedésének időpontja:     
A határozat hivatkozási száma (ha rendelkezésre áll):     
A pénzbüntetés a következő fizetési kötelezettséggel jár [kérjük, jelölje meg a megfelelő négyzetet(eket) és jelezze az összeget a pénznem megjelölésével]:     
⬜ (i) Bűncselekmény elkövetése miatt történő elítélés alapján határozatban kiszabott pénzösszeg.
Összeg:     
⬜ (ii) Ugyanazon határozat által a sértett javára megállapított kártérítés, amennyiben a sértett az eljárásban nem lehet magánfél, és a bíróság büntetőügyi hatáskörében jár el.
Összeg:     
⬜ (iii) A határozathoz vezető bírósági vagy közigazgatási eljárás költségeire vonatkozó pénzösszeg.
Összeg:     
⬜ (iv) Ugyanazon határozat által megállapított, valamely állami alapnak vagy sértetteket segítő szervezetnek fizetendő pénzösszeg.
Összeg:     
A pénzbüntetés teljes összege a pénznem megjelölésével:     
    

2. A bűncselekmény(ek) elkövetésével kapcsolatos tények összefoglalása és körülmények leírása, az elkövetés idejét és helyét is beleértve:     
    
    
A bűncselekmény(ek) jellege és jogi minősítése, valamint a határozat alapjául szolgáló törvényi rendelkezések/törvénykönyv:     
    
    
    

3. Amennyiben a fenti 2. pontban meghatározott bűncselekmény(ek) az alábbiak közül egy vagy több bűncselekménynek felel(nek) meg, kérjük, jelezze ezt a megfelelő négyzet(ek) megjelölésével:
⬜ bűnszervezetben részvétel;
⬜ terrorizmus;
⬜ emberkereskedelem;
⬜ gyermekek szexuális kizsákmányolása és gyermekpornográfia;
⬜ kábítószerek és pszichotróp anyagok tiltott kereskedelme;
⬜ lőfegyverek, lőszerek és robbanóanyagok tiltott kereskedelme;
⬜ vesztegetés;
⬜ csalás, ideértve az Európai Közösségek pénzügyi érdekeinek védelméről szóló, 1995. július 26-i egyezmény
értelmében az Európai Közösségek pénzügyi érdekeit sértő csalást is;
⬜ bűncselekményből származó jövedelem tisztára mosása;
⬜ pénzhamisítás, beleértve az euro hamisítását is;
⬜ számítógépes bűncselekmények;
⬜ környezettel kapcsolatos bűncselekmények, beleértve a veszélyeztetett állatfajok, valamint a veszélyeztetett növényfajok és -fajták tiltott kereskedelmét is;
⬜ jogellenes beutazás és tartózkodás elősegítése;
⬜ szándékos emberölés, súlyos testi sértés;
⬜ emberi szervek és szövetek tiltott kereskedelme;
⬜ emberrablás, személyi szabadság megsértése és túszejtés;
⬜ rasszizmus és idegengyűlölet;
⬜ szervezett vagy fegyveres rablás;
⬜ kulturális javak – köztük régiségek és műtárgyak – tiltott kereskedelme;
⬜ csalással kapcsolatos bűncselekmények;
⬜ zsarolás;
⬜ termékhamisítás és jogbitorlás;
⬜ közokirat-hamisítás és hamisított közokirattal való kereskedés;
⬜ fizetési eszközök hamisítása;
⬜ hormontartalmú anyagok és más növekedésserkentők tiltott kereskedelme;
⬜ nukleáris és radioaktív anyagok tiltott kereskedelme;
⬜ lopott járművek kereskedelme;
⬜ erőszakos közösülés;
⬜ gyújtogatás;
⬜ a Nemzetközi Büntetőbíróság joghatósága alá tartozó bűncselekmények;
⬜ légi vagy vízi jármű hatalomba kerítése;
⬜ szabotázs,
⬜ a közúti közlekedés szabályait sértő magatartás, beleértve a vezetési és pihenőidőre, valamint a veszélyes anyagokra vonatkozó rendelkezések megszegését is;
⬜ csempészet;
⬜ szellemi tulajdonjogok megsértése;
⬜ személy elleni erőszakkal fenyegetés és személy elleni erőszakos cselekmények, beleértve a sporteseményeken
elkövetett erőszakos cselekményeket;
⬜ bűncselekménnyel okozott kár;
⬜ lopás;
⬜ az EK-Szerződés alapján vagy az EU-Szerződés VI. címe alapján elfogadott jogi aktusokból eredő kötelezettségek végrehajtása céljából a kibocsátó állam által megállapított bűncselekmények.

Amennyiben ezt a négyzetet megjelölte, kérjük, tüntesse fel az EK-Szerződés vagy az EU-Szerződés alapján elfogadott azon jogi aktus pontos rendelkezéseit, amellyel a bűncselekmény kapcsolatos:     
    
    

4. Amennyiben a fenti 2. pontban meghatározott bűncselekmény(ek) nem szerepelnek a 3. pontban, kérjük, adjon pontos leírást az érintett bűncselekményről(ekről):
    
    


h) A pénzbüntetést kiszabó határozat jogi státusza:

1. Erősítse meg (a megfelelő négyzetek megjelölésével) az alábbiakat:
⬜ a) a határozat jogerős határozat
⬜ b) a tanúsítványt kiállító hatóság tudomása szerint ugyanazon cselekmény miatt ugyanazon személlyel szemben a végrehajtó államban nem hoztak határozatot, és a kibocsátó vagy a végrehajtó államtól eltérő, bármely állam által kibocsátott ilyen határozat nem került végrehajtásra.

2. Kérjük, jelezze, hogy az ügy írásbeli eljárás tárgyát képezte-e:
⬜ a) Nem, nem képezte írásbeli eljárás tárgyát.
⬜ b) Igen. Megerősítést nyert, hogy az érintett személy, a kibocsátó állam jogának megfelelően, személyesen vagy a nemzeti jog szerint meghatalmazott képviselője útján tájékoztatást kapott az ügyben a jogorvoslathoz való jogáról és az ilyen jogorvoslati lehetőség határidejéről.

3. Kérjük, jelezze, hogy az érintett személy személyesen jelen volt-e a határozat meghozatalát eredményező eljárási cselekménynél:
3.1. ⬜ Igen, az érintett személy személyesen jelen volt a határozat meghozatalát eredményező eljárási cselekménynél.
3.2. ⬜ Nem, az érintett személy nem volt jelen a határozat meghozatalát eredményező eljárási cselekménynél.
3.3. Ha megjelölte a 3.2. pontot, kérjük, adja meg az alábbi tények valamelyikének a fennállását:
⬜ 3.3.1.a. az érintett személyt személyesen idézték ......................................... -ára/-ére (év/hónap/nap), az idézésben tájékoztatták annak az eljárási cselekménynek a kitűzött időpontjáról és helyéről, amely a határozat meghozatalához vezetett, és tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet;
VAGY
⬜ 3.3.1.b. az érintett személyt nem idézték személyesen, de más módon ténylegesen hivatalos tájékoztatást kapott annak az eljárási cselekménynek a kitűzött időpontjára és helyére vonatkozóan, amely a határozat meghozatalához vezetett, és egyértelműen megállapítást nyert, hogy a kitűzött eljárási cselekményről tudomást szerzett, és tájékoztatták arról, hogy a határozat meghozatalára meg nem jelenése esetén is sor kerülhet;
VAGY
⬜ 3.3.2. az érintett személy a kitűzött eljárási cselekmény ismeretében a meghatalmazott vagy a kirendelt jogi képviselőjét azzal bízta meg, hogy az eljárási cselekmény során a védelmét ellássa, és a jogi képviselő ténylegesen ellátta az érintett személy védelmét az eljárási cselekményen;
VAGY
⬜ 3.3.3. a határozatot ............................. -án/-én (év/hónap/nap) személyesen kézbesítették az érintett személynek, és kifejezetten tájékoztatták őt a perújításhoz vagy fellebbezéshez való jogáról, amely eljárásban joga van részt venni, és amely lehetővé teszi az ügy – beleértve az új bizonyítékokat – újbóli érdemi vizsgálatát, és amely az eredeti határozat megváltoztatásához vezethet, valamint
⬜ az érintett személy egyértelműen kijelentette, hogy nem vitatja a határozatot, vagy
⬜ a megállapított határidőn belül nem kért perújítást vagy nem fellebbezett;
VAGY
⬜ 3.3.4. a személy – miután kifejezetten tájékoztatták az eljárásról és az eljárási cselekményen való személyes megjelenésének lehetőségéről – kifejezetten lemondott a szóbeli meghallgatásra vonatkozó jogáról, és kifejezetten jelezte, hogy nem vitatja az ügyet.
3.4. Ha megjelölte a 3.3.1.b., a 3.3.2., a 3.3.3. vagy a 3.3.4. pontot, kérjük adjon tájékoztatást az adott feltétel teljesülésének módjáról:
............................................................................................................................................................................

4. A pénzbüntetés részleges megfizetése
Amennyiben a pénzbüntetés egy részét a kibocsátó államban – illetve a tanúsítványt kibocsátó hatóság tudomása szerint bármely másik államban – már megfizették, kérjük a megfizetett összeget feltüntetni:     
    

i)  Alternatív szankciók, beleértve a szabadságelvonással járó szankciókat
1. Kérjük, jelezze, hogy a kibocsátó állam engedélyezi-e a végrehajtó állam számára alternatív szankciók alkalmazását abban az esetben, ha a büntetést kiszabó határozat teljes vagy részleges végrehajtására nincsen lehetőség:
⬜ Igen
⬜ Nem

2. Amennyiben igen, kérjük, jelölje meg, hogy melyik szankció alkalmazható (a szankció jellege és a büntetés felső tétele):
⬜ Szabadságelvonás. Maximális időtartama:     
⬜ Közérdekű munka (vagy annak megfelelő büntetés). Maximális időtartama:    
⬜ Egyéb szankciók. Megnevezés:     

j)  Az ügy egyéb lényeges körülményei (fakultatív információ): ...................................................................................
    

k) A pénzbüntetést megállapító határozat szövege a tanúsítvány mellékletét képezi.
A tanúsítványt kibocsátó hatóságnak és/vagy képviselőjének a tanúsítvány valóságnak megfelelő tartalmát igazoló aláírása:    
    
    
Neve:     
Betöltött tisztsége (beosztás/rang):     
Dátum:     

Hivatalos pecsét (amennyiben rendelkezésre áll)

1

A 3. § (5) bekezdés f) pontját a 81/2015. (XII. 23.) BM rendelet 3. §-a hatályon kívül helyezte.

2

Az 5. §-t a 81/2015. (XII. 23.) BM rendelet 1. §-a iktatta be.

3

A Melléklet a 81/2015. (XII. 23.) BM rendelet 2. §-a szerint módosított szöveg.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére