BÜ BH 2007/36
BÜ BH 2007/36
2007.02.01.
Természetkárosítás bűntettének megállapíthatóságánál a törvényi tényállás szerinti természeti értékek jogi fogalmát és a védettség megállapításának feltételeit a természet védelméről szóló törvény rendelkezései alapján kell vizsgálni [Btk. 281. § (1) bek.; 1996. évi LIII. tv.].
I. Az elsőfokú bíróság 2004. január 15-én kelt ítéletében a terhelt bűnösségét természetkárosítás bűntettében és jelentős kárt okozó rongálás bűntettében állapította meg. Ezért őt 1 év 6 hónap börtönbüntetésre és 1 év közügyek gyakorlásától eltiltásra ítélte.
Az ítéleti tényállás szerint a terhelt tulajdonában van a t.-i ingatlan 1/2 része.
1987. évtől a terhelt gazdálkodó tevékenysége körében halastavakat létesített a tulajdonában lévő ingatlanon. A halastó létesítésével összefüggő eljárások során a kérelemmel érintett terület jellegét illetően a különböző hatóságok egymástól eltérő véleményt alakítottak ki, ám azt egyöntetűen tartalmazták, hogy ott értékes láptársulások élnek, így többek között láprét, ezen belül pedig a védett gyapjúsás. E megállapításról a terhelt – az eljárás adatait tekintve – 1997. július végén értesült.
1997-ben a birtokon járt dr. L. K. botanikus, lápszakértő, aki személyes vizsgálódásai és dokumentációja alapján a vele találkozó terhelttel beszélt a terület különleges voltáról. Az elsőfokú határozat tényként rögzíti ezen adatok alapján, hogy az 1990-es évek közepétől a terheltnek már biztosan tudomása volt arról, hogy az ingatlan természetvédelmi szempontból értékes, azon védett növényegyedek élnek, illetve a természetközeli állapotban lévő láprét megóvásáról gondoskodnia kell.
A természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. tv. – amely 1997. január 1-jén lépett hatályba – a törvény erejénél fogva védetté nyilvánította az ország területén lévő valamennyi forrást és lápot, így a terhelt ingatlanán lévő lápi területet is. E jellegnek az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzése elhúzódott, annak kezdeményezésére is csak 2000 decemberében került sor.
Tényként rögzíti az ítélet, hogy az ingatlan déli részének domboldalán lévő források felett lápi életközösség volt, melynek része volt az 1982. július 1-je óta védetté nyilvánított, mintegy 2000 tőből álló széles levelű gyapjúsással fedett terület.
A terhelt az 1990-es évek elejétől kezdve a halastavak vízellátása érdekében a domboldalon lévő forrásoktól a tavakhoz vezető vízereket mesterségesen kiszélesítette, kikotortatta. Az ebben az időben kezdődő és évekig tartó aszályos időszakban – legvalószínűbben 2002-ben –, amikor a terhelt nagyobb mérvű földkotrást és vízelvezető árkok létesítését valósította meg, bekövetkezett a természeti károsodás. A terhelt a lápi területet gyakorlatilag lecsapolta, s ez az ott lévő növények jelentős mértékű pusztulását okozta. Az elpusztult fajok között azonban kizárólag a széles levelű gyapjúsás volt védett. Az ítélet szerint az elpusztított minimálisan 2000 egyed széles levelű gyapjúsás kipusztításával a terhelt a Magyar Államnak – a növények eszmei értékét figyelembe véve – mintegy 10 millió forint kárt okozott.
Az ítélet rögzíti, hogy a természeti terület (vagyis az ,,ex lege'' védett láp) megváltoztatása nem volt jelentős mértékű, a lápréti jelleg visszaállítható. Ugyanakkor az élő szervezetek élőközösségének megváltoztatása jelentős mértékben lezajlott, a kb. 2000 tő széles levelű gyapjúsás állományából néhány egyed maradt fenn. Ez a változás sem helyrehozhatatlan, a láprét visszaállítására, az életközösség megújulására lehetőség van.
A jogi indokolás körébe tartozóan rögzíti az ítélet, hogy a Természetvédelmi törvény 23. § (2) bekezdése értelmében valamennyi forrás és láp a törvény erejénél fogva áll védelem alatt.
A másodfokú bíróság a 2004. január 15-én kelt és jogerős ítéletében az elsőfokú határozatot megváltoztatta; a börtönbüntetés tartamát 1 évre enyhítette, végrehajtását pedig 5 évi próbaidőre felfüggesztette. A terheltet 1 millió forint pénzmellékbüntetésre ítélte. A másodfokú határozat indokolása a tényállást egyetlen vonatkozásban egészítette ki: az iratok tartalma alapján rögzítette, hogy az 1990-es évek végétől kezdődően sújtó aszályos időszakban a terhelt a láprét vízellátását biztosító forrást legvalószínűbben 1999., illetve a 2000. év folyamán nagyobb mértékben kikotortatta, vízelvezető árkokat húzatott a halastavakig. Egyebekben a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállással és jogkövetkeztetéseivel egyetértve hozta meg döntését.
II. A jogerős határozat ellen a terhelt és meghatalmazott védője terjesztett elő felülvizsgálati indítványt, amelyben a megállapított tényállást és az abból levont következtetéseket több vonatkozásban sérelmezte.
Az indítványban foglaltak szerint a birtokában lévő terület nem tekinthető védett lápos területnek, hiszen ezt több – az elsőfokú ítéletben értékelt és elvetett – szakértői vélemény cáfolta, az ítéletben is hivatkozott 53/2002. (XI. 28.) AB határozat pedig az erre vonatkozó jogi rendelkezéseket alkotmányellenesnek minősítette. Hangsúlyozza az indítvány, hogy a halastavak és domboldalak jelentős részén nincs lápi életközösség, egyebekben pedig a széles levelű gyapjúsás jelenléte önmagában nem minősítheti a területet lápos területnek. Megalapozatlan a gyapjúsás tő számára vont következtetés is és hiányzik az ítéletből annak az okozati összefüggésnek a feltárása és bizonyítása, amely a terheltnek felrótt magatartás és a széles levelű gyapjúsás pusztulása között esetlegesen bekövetkezett. A súlyosan aszályos időszak hatásának vizsgálata az eljárásban nem történt meg, erre a kérdésre adott válasz nélkül pedig a kiszáradást teljes volumenében a terheltnek felróni nem lehet.
A felülvizsgálati indítvány szerint tévedett a bíróság a felrótt bűncselekmény szándékos magatartásként történő értékelésekor is, hiszen a terhelt, aki feltehetően a terület védett jellegével sem volt teljesen tisztában, magatartása káros következményeit fel sem ismerte, ekként abba – nyilvánvalóan – nem nyugodhatott bele (Btk. 13. §).
Végül utal a felülvizsgálati indítvány a halmazat jogsértő megállapítására is: a természetkárosítás bűntette magában foglalja a védett tárgy rongálását, így – a felülvizsgálati indítvány jogi álláspontja szerint – azonos magatartás büntetőjogilag tilalmazott kétszeres értékelésére került sor.
A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben törvényben kizártnak, részben alaptalannak tartotta. Az indítvány érveinek zöme az ítélet bizonyítékok bírói mérlegeléssel megállapított tényállását támadja, erre pedig a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség. A jogi érveket az elsőfokú ítéletben részletesen kifejtettek cáfolják, a bűnhalmazat megállapítása – a védett jogtárgyak különbözősége okából – a Legfőbb Ügyészség szerint törvényesen történt.
III. A Legfelsőbb Bíróság a legfőbb ügyészi indítvány érvelésével részben egyetértve állapította meg, hogy a terhelt felülvizsgálati indítványa több tekintetben a jogerős ítéletben megállapított tényállást vitatja. Az a kérdés, hogy az ingatlan egy része láp-e vagy sem, e lápi jellegről, ekként pedig a terület védettségéről a terhelt tudomással bírt-e vagy sem, a védett egyedek pusztulását pedig zömmel az általa végzett földmunkák okozták-e vagy sem, – olyan ténykérdések, melyeket a bíróság jogerős ítéletében eldöntött. A Be. 420. § (1) bekezdése értelmében a felülvizsgálati eljárásban az alapügy ítéletének tényállása irányadó, – ebből következően a tényállást támadó érvekkel, mint eljárásjogilag kizárt felülvizsgálati támadással – a Legfelsőbb Bíróság érdemben nem foglalkozott.
A felülvizsgálati indítványban hivatkozott 53/2002 (XI. 28.) AB határozat a Természetvédelmi törvény 23. §-ában foglaltak alkotmányosságát nem érintette, ennélfogva az a jogértelmezés, amely szerint a láp a törvény erejénél fogva védett, – nem vitatható. Tény ugyanakkor, hogy e szabályozás kapcsán az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmánysértésként észlelte, hogy a konkrét területekre vonatkozó védettség tényének fennállását megállapító hatósági eljárást a törvény nem szabályozta, ekként egy ilyen döntés ellen jogorvoslati lehetőség sincs. A Legfelsőbb Bíróság egyetértett az alapügyben eljárt bírósággal abban, hogy az AB határozat e megállapítása eljárásjogi kérdést érint, ugyanakkor hangsúlyozza azt, hogy a határozatban hiányolt hatósági határozat egyrészt oltalmazza az ,,ex lege'' védett ingatlanok tulajdonosainak érdekét a tulajdonolt terület védettségének esetleges önkényes megállapításától, másrészt – közvetve – egyértelművé teszi a védettséggel járó kötelezettségek gyakorlásának követelményét is. E kérdések jelentősége a jelen ügyben is felismerhető volt.
Mindettől eltekintve a Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati indítvánnyal támadott jogerős ítéletet más, a Be. 405. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt rendelkezés körébe tartozó anyagi jogi okból találta jogszabálysértőnek.
1. Vizsgálódása nyomán a Legfelsőbb Bíróság észlelte, hogy az ítéleti tényállás megállapítása során az eljárt bíróságok a természetkárosítás bűntettének törvényi tényállásában érintett – büntetőjogon kívül eső – fogalmak tartalmát nem tisztázták, a ténylegesen védett elkövetési tárgy jogi jellegének tisztázása hiányában pedig a megállapított tényállás a terheltnek felrótt természetkárosítás bűntette megállapításához alapot nem nyújt.
2. Mindezeken túl anyagi jogszabálysértéssel történt a terheltnek felrótt jelentős kárt okozó rongálás bűntettének minősítése is.
ad.1. A cselekmény elkövetésekor hatályban lévő Btk. 281. § (1) bekezdés a) pontjában foglalt törvényi tényállás a fokozottan védett élő szervezetet (annak bármely fejlődési szakban lévő egyedét, származékát stb.) részesítette büntetőjogi védelemben.
A Btk. 281. § (1) bekezdés b) pontja büntetőjogi oltalom alá vonja a védett természeti területet, illetve a védett élő szervezetek élőközösségét, ha az azokat érintő változtatás jelentős mértékű.
A jelen ügyben a terhelt magatartása károsította a Természetvédelmi törvény 23. § (2) bekezdésének értelmében védett lápot, ez a magatartása azonban a terület jelentős mértékű megváltoztatásának hiányában büntetőjogi értékelés alá nem eshetett a 281. § (1) bekezdés b) pontja alapján. A terhelt elpusztított mintegy 2000 tő széles levelű gyapjúsás egyedet, amely a 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet 1. számú melléklete szerint védett (ám nem fokozottan védett) növény. A Btk. idézett szabályozása [281. § (1) bekezdés a) pontja] szerint azonban csak a fokozottan védett élő szervezetek, vagy a védett életközösségek elpusztítása esik büntetőjogi tilalom alá. Ez okból a csupán védett széles levelű gyapjúsás jelentős mérvű pusztítása önmagában e tilalom megszegésének következményeivel nem jár. Büntetőjogi felelősséget alapoz meg a védett élő szervezetek életközösségének jelentős mérvű megváltoztatása, az ítéleti tényállás azonban ilyen terhelti magatartásra utaló tényeket nem tartalmaz.
A védett életközösség ugyanis nem egyszerűen láprét, lápréti növénytársulás vagy védett és nem védett növények valamilyen együttélése. Az 1996. évi LIII. törvény 4. § k) pontja értelmében: ,,életközösség (társulás) az élővilág egy meghatározott élőhelyen található olyan szerveződése, amelyben a különböző élő szervezetek állományai meghatározott kapcsolatrendszerben élnek együtt.'' A védett és fokozottan védett életközösségekre vonatkozó korlátozásokról és tilalmakról szóló 67/1998. (IV. 3.) Kormányrendelet 3. §-a értelmében a védett életközösségek biológiailag sokfélék, növényi életközösségek esetén jellemzőjük az alkotó növényfajták természetesen kialakult aránya. Az életközösségek védelme tehát nem az egyes egyedek, fajták és valamely biológiai jellegzetességgel bíró környezetük védelmét jelenti, hanem a növényi életközösség meghatározott biológiai kapcsolatrendszerét, együttélésének minőségét.
Ilyen – a különböző élő szervezetek közt meghatározott kapcsolatrendszerben lévő – életközösségek sérelmére utaló megállapítást az ítéleti tényállás nem tartalmaz.
Mindezeken túl az életközösségek védettségének megállapítása nem szakértői, hanem jogi kérdés.
A növényi életközösségek védetté nyilvánításának szabályait a természetvédelemről szóló 1996. évi LIII. törvény tartalmazza. A törvény 23. § (1) bekezdése szerint ,,a természeti érték és terület kiemelt oltalma a védetté nyilvánítással jön létre''. Az (5) bekezdés szerint: ,,Ha a védett természeti érték, terület védelme csak különleges intézkedésekkel biztosítható, a természeti értéket, területet vagy annak egy részét fokozottan védetté kell nyilvánítani''. A törvény a védetté nyilvánítás szabályait is részletesen tartalmazza, a 24. § (2) és (3) bekezdéséből kitűnően valamely természeti érték (ekként az ítéletben érintett növényi életközösség is) kizárólag jogszabályban, miniszteri rendeletben nyilvánítható védetté, ilyen aktus híján jogilag elismert védettségről szó sem lehet.
Amikor tehát az ügyben eljárt bíróságok elmarasztalták a terheltet a Btk. 281. § (1) bekezdés b/2. pontjába ütköző – a védett élő szervezetek élőközösségét jogellenesen jelentős mértékben történő megváltoztatásával elkövetett – természetkárosítás bűntettében, nem vették figyelembe az élő szervezetek életközösségének jogi fogalmát, és eltekintettek a védettség – valójában hiányzó – jogi feltételeinek vizsgálatától.
Mindebből adódóan a felülvizsgált első- és másodfokú határozat hatályon kívül helyezése mellett a Legfelsőbb Bíróság a terheltet az ellene természetkárosítás bűntette miatt emelt vád alól – bűncselekmény hiányában – felmentette [Be. 425. § (1) bek. és 426. § (1) bek. a) pont, valamint a Be. 331. § (1) bek.].
Az ítéleti ténymegállapítás szerint a terhelt a mintegy 2000 tő védett széles levelű gyapjúsás elpusztításával hozzávetőlegesen 10 millió forint kárt okozott a Magyar Államnak, e cselekménye – a kárértékhez igazodóan – a Btk. 324. § (1) bekezdésébe ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő jelentős kárt okozó rongálás bűntettének minősül, mely bűncselekmény büntetési tétele egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés. A cselekmény elkövetési ideje 1999. és 2000. év volt. Az elsőfokú ítélet indokolásából kitűnően a kárszámítás alapja a 2001. május 17. után hatályba lépett 13/2001. (V. 9.) KöM rendelet mellékletében feltüntetett 5000 Ft/egyed eszmei érték volt, ám az elkövetés idején hatályban volt 2/1982. OKHT rendelkezés mellékletéből kitűnően a védett gyapjúsás tövenkénti eszmei értéke csupán 1000 forint volt. A kár összegét az elkövetés idején hatályban volt jogszabály szerint számolva megállapítható, hogy a terhelt rongálásával 2 millió forint kárt okozott, cselekménye ezért a Btk. 324. § (1) bekezdésébe ütköző és a (3) bekezdés a) pontja szerint minősülő nagyobb kárt okozó rongálás bűntette, melynek büntetési tétele 3 évig terjedő szabadságvesztés.
A Legfelsőbb Bíróság minderre tekintettel a terheltnek felrótt rongálás bűntettének minősítését megváltoztatta, s a természetkárosítás bűntette alól történt felmentésre, valamint a rongálás bűntettének lényegesen enyhébb büntetési tétel alá eső minősítésére figyelemmel a terhelt büntetését – a Btk. 51. § (1) és (2) bekezdését figyelembe véve – 200 napi tétel pénzbüntetésben határozta meg, egy napi tétel összegét pedig 1000 forintban állapította meg. Rendelkezett a pénzbüntetés meg nem fizetésének esetére vonatkozó átváltoztatási kulcsról.
A határozat e rendelkezéseiből következően az alapügyben kiszabott közügyektől eltiltás és pénzmellékbüntetés mellőzéséről is döntött.
A Be. 585. § (1) bekezdését figyelembe véve a terhelt által a jogerős ítélet végrehajtása során eddig befizetett pénzbüntetés visszatérítéséről is határozott.
(Legf. Bír. Bfv. II. 193/2005.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás