BÜ BH 2007/363
BÜ BH 2007/363
2007.11.01.
I. A bűncselekmény elévülését csak azok az – ügy előbbrevitelét célzó, tehát érdemi – eljárási cselekmények szakítják félbe, amelyek ténybeli alapja azonos az utóbb vád tárgyává tett cselekmény ténybeli alapjával (tárgyi feltétel); illetve amelyek meghatározott személy – a későbbi vádlott – ellen, a fentebb említett tények bekövetkezésében, előidézésében játszott szerepének tisztázására irányulnak (személyi feltétel).
II. A fenti feltételek együttes teljesülése esetén az elévülés attól függetlenül félbeszakad, hogy a büntetőeljárás megindítására a későbbi vádlott, ismeretlen személy vagy más ismert személy ellen került-e sor; illetve, hogy a vádlottal szemben a bűncselekmény megalapozott gyanújának közlése, gyanúsítottkénti kihallgatása megtörtént-e [Btk. 35. § (1) bek.].
A másodfokon eljárt megyei bíróság ítélete ellen az ügyész jelentett be fellebbezést az eljárásnak 4 rb. az adóbevételt jelentős mértékben csökkentő adócsalás bűntette vonatkozásában történt megszüntetése miatt, az I. és II. r. vádlottak büntetőjogi felelősségének a vádiratban megjelölt valamennyi bűncselekményben történő megállapítása végett.
A fellebbviteli főügyészség átiratában, illetve a nyilvános ülésen jelen lévő képviselője útján a másodfokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezésére tett indítványt.
A harmadfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott másodfokú ítéletet – a Be. 387. § (1) bekezdése alapján – az azt megelőző első- és másodfokú bírósági eljárással együtt bírálta felül.
A megállapított tényállás lényege szerint az I. r. vádlott – adófizetési kötelezettségének a csökkentése érdekében az általa képviselt K-V Építőipari és Szolgáltató Kft., valamint az I-C Kft. könyvelésébe valótlan tartalmú számlákat állított be. Olyan okiratokat, amelyeket tényleges termékértékesítés vagy szolgáltatásnyújtás nélkül a H. Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. nevében a II. r. vádlott készített el.
Az I. r. vádlott e számlák felhasználásával a K-V Építőipari és Szolgáltató Kft. által fizetendő általános forgalmi adó összegét 1997-ben 26 741 000 forinttal, míg 1998-ban további 21 551 000 forinttal csökkentette. Ehhez hasonló következmények voltak kimutathatóak a társasági adó tekintetében is.
A valótlan tartalmú okiratok felhasználása folytán 1997. évben az I-C Kft. is kisebb mértékben járult hozzá a közterhekhez: általános forgalmi adóból 8 079 000 forinttal, míg társasági adóból 5 816 000 forinttal kevesebbet fizetett be.
Az 1997. évre vonatkozó adófizetési kötelezettség tekintetében azonban a másodfokú bíróság az I. r. és a II. r. vádlottak büntetőjogi felelősségre vonására elévülés miatt nem látott lehetőséget. Döntően arra visszavezethetően, hogy e bűncselekmények tekintetében az 1973. évi I. törvény 132. § (1) bekezdése szerinti alapos gyanú közlésére, illetve a gyanúsítotti kihallgatásra csak 2003. június 17-én került sor.
A Btk. 35. § (1) bekezdésében írtak alapján az elévülést a büntetőügyekben eljáró hatóságoknak az elkövető ellen, a bűncselekmény elkövetése miatt foganatosított büntetőeljárási cselekménye félbeszakítja. Ezzel a félbeszakítás napján az elévülés határideje ismét megkezdődik.
A harmadfokú bíróság álláspontja szerint – szem előtt tartva az e körben kialakult ítélkezési gyakorlatot – az elévülést félbeszakító eljárási cselekmények tekintetében több tartalmi követelmény fogalmazható meg. Mindenekelőtt az, hogy annak ténybeli alapja egyező legyen az eljárásra okot adó cselekmény lényeges részleteivel; azokkal a történésekkel és eseményekkel, amelyek végső soron a vád tárgyát képezik. Ezen túlmenően meghatározott személy ellen kell irányulnia; így célja szerint arra, hogy az ügy előbbre vitelével a fentebb említett tények bekövetkezésében, illetve előidézésében a vádlott szerepét tisztázza.
E feltételek együttes teljesülése esetén az elévülés félbeszakad; függetlenül attól, hogy a nyomozás elrendelésére ismeretlen személy, a vádlott, illetve más ismert személy vonatkozásában került sor. Nincs jelentősége annak sem, hogy a vádlottat gyanúsítottként kihallgatták-e már, vagy közölték-e vele a bűncselekmény megalapozott gyanúját.
Az elévülést a fenti követelményeknek maradéktalanul megfelelő eljárási cselekmények minden alkalommal félbeszakítják.
Mindezek figyelembevételével kellett állást foglalni abban a kérdésben, hogy a másodfokú bíróság eljárást megszüntető rendelkezéseivel érintett – az 1998. évi január hó 20. az 1998. évi május hó 31. és az 1998. évi június hó 2. napjain elkövetett – bűncselekmények elévültek-e.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a K-V Kft. és az I-C Kft. általános forgalmi és társasági adónak az 1997. évre megállapított adófizetési kötelezettsége az I. r. és a II. r. vádlottak jogellenes magatartása folytán, végső soron a valótlan tartalmú számlák felhasználására visszavezethetően, jelentős mértékben csökkent. Ezért ezek a cselekmények a Btk. 310. § (1) bekezdésében meghatározott és a (3) bekezdés szerint minősülő, egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztéssel szankcionált adócsalás bűntetteként értékelhetőek. Azok büntethetősége a Btk. 33. § (1) bekezdés b) pontjára figyelemmel a büntetési tétel felső határának megfelelő idő, öt év elteltével évül el.
A jelen ügyben a nyomozást ismeretlen tettes ellen 1999. február 25-én rendelték el azt követően, hogy az adóhatóság a H. Építőipari Szolgáltató és Kereskedelmi Bt. vonatkozásában kiutalás előtti vizsgálatot végzett. A bevételi és kiadási pénztárbizonylatokra is kiterjedő revízió a könyvelésben szereplő okiratok valótlan tartalma miatt végül feljelentéssel zárult, amelyben az adóhatóság, több más gazdasági társaság mellett, a K-V Kft. és az I-C Kft. részére kiállított számlák hitelességének az ellenőrzését is kezdeményezte.
Erre figyelemmel a nyomozással megbízott APEH Bűnügyi Igazgatósága 1999. március 23-án levelet intézett ez utóbbi cégek ügyvezető igazgatójához, az I. r. vádlotthoz, s őt a H. Építőipari és Szolgáltató Bt.-vel fennálló üzleti kapcsolatának a dokumentálására; a termékértékesítésekkel, illetve a szolgáltatásokkal összefüggő szerződések, szállítólevelek és egyéb okiratok megküldésére hívta fel.
Az I. r. vádlott e felhívásnak több részletben tett eleget. A kért számlák jelentős részét a 2000. év tavaszáig fénymásolatban a nyomozó hatóság rendelkezésére bocsátotta; nagyobb számban azokat, amelyek utóbb a vádemelés, illetve az elsőfokú bíróság határozatának az alapjául szolgáltak.
Ezzel párhuzamosan azonban más bizonyítási eszközök beszerzésére is sor került. A nyomozó hatóság előbb, 1999. május 4-én a II. r. vádlottat, majd 2000. április 3-án az I. r. vádlottat hallgatta ki tanúként. Mindkét személyt a korábban említett gazdasági társaságok üzleti tevékenységének a feltárására irányulóan, döntően annak érdekében, hogy a t.-i, illetve k.-i munkavégzéssel összefüggésben kiállított számlák valóságtartalmának a kérdésében állást lehessen foglalni. Azoknak az okiratoknak a hitelességével kapcsolatosan tehát, amelyek miatt a büntetőeljárás megindult.
A harmadfokú bíróság megítélése szerint az elévülés legkésőbb ezen nyomozati cselekmények időpontjában félbeszakadt: az I. r. vádlott vonatkozásában 2000. április 3-án, míg a II. r. vádlott tekintetében közel egy esztendővel korábban. E tanúkihallgatások ugyanis mindenben megfeleltek az elévülést félbeszakító eljárási cselekmények fentebb meghatározott tartalmi követelményeinek.
Ténybeli alapjuk megegyezett a vád tárgyává tett cselekmények lényeges elemeivel, ahogyan az is nyilvánvaló, hogy az ügy előbbre vitelét, felderítését érdemben elősegítő kihallgatások e két vádlott szerepének a tisztázását szolgálták. Mindezek pedig már önmagukban is azt eredményezik, hogy a másodfokú bíróság eljárást megszüntető rendelkezésével érintett bűncselekmények nem évültek el.
Annál is inkább, mert e kihallgatások után még számos olyan eljárási cselekmény történt, amely hasonló következménnyel járt.
A nyomozó hatóság 2001. szeptember 27-én házkutatásról és lefoglalásról rendelkező határozatot hozott, amely a K-V Kft. és az I-C Kft. könyvelési anyagát érintette. E tárgyi bizonyítékok felkutatására és biztosítására 2001. október 2-án került sor.
Nem tekinthető az ügy előbbre vitelét célzó intézkedésnek a 2003. március 12-én kelt elkülönítő határozat. Tartalmából azonban megállapítható, hogy a korábban elrendelt nyomozás a szóban forgó gazdasági társaságok – a H. Építőipari és Szolgáltató Bt., a K-V Kft., valamint az I-C Kft. – egymás közötti kapcsolatrendszerére is kiterjedt, köztük arra, hogy a vád tárgyává tett készpénzfizetési számlák valós gazdasági eseményeken alapulnak-e.
Az igazságügyi könyvszakértő 2003. április 4-én történt kirendelése azonban már kifejezetten a valótlan tartalmú számlák felhasználásával előidézett adóhiány megállapítására irányult. Így annak tisztázására, hogy a K-V Kft. és az I-C Kft. a H. Építőipari és Szolgáltató Bt. által kibocsátott okiratok alapján milyen mértékben csökkentette jogosulatlanul az általános forgalmi, illetve társasági adó tekintetében fennálló fizetési kötelezettségét. Megjegyzi a harmadfokú bíróság, hogy ekkor öt év mindössze azoknak az adóbevallásoknak a benyújtásától telt csak el, amelyek – általános forgalmi adónemben – az 1997. esztendőre vonatkoztak. Társasági adó tekintetében azonban még ez az eljárási cselekmény is az elkövetéstől számított öt éven belül volt.
A kifejtett érvek nem állnak ellentétben a másodfokú bíróság határozatában szereplő eseti döntésekkel sem. A BJD 5693. és 7087. számú, illetve a BH 1996/567. és BH 2005/163. számú eseti döntéseknek a jelen ügyben nem lehetett meghatározó jelentőséget tulajdonítani; azok ugyanis – lényegesen eltérő tényállás mellett – az elévülést félbeszakító eljárási cselekmények más tartalmi sajátosságait helyezték előtérbe. Döntően azokat, amelyek az ügyviteli jellegű, valamint az eljárás előbbre vitelét szolgáló intézkedések elhatárolásánál nyújtanak segítséget.
Nem volt alkalmazható a BJD 3640. számú eseti döntés sem, mert a jelen ügyben vizsgált intézkedések ténybeli alapja mindvégig azonos volt a vád tárgyává tett, majd az elsőfokú bíróság ítéletének az alapjául szolgáló cselekményekkel. A BH 2005/132. szám alatti határozat II. pontja pedig éppen a harmadfokú bíróság álláspontját igazolta azzal, hogy a szakértő kirendelését az elévülést félbeszakító eljárási cselekményként értékelte.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor az I. r. és a II. r. vádlottak vonatkozásában – a Be. 373. § (1) bekezdés I/a. pontja alapján – az 1998. évi január hó 20., az 1998. évi május hó 31. és az 1998. évi június hó 2. napjain elkövetett bűncselekmények vonatkozásában az eljárást, elévülés miatt megszüntette.
Következésképpen az ezt sérelmező ügyészi fellebbezés megalapozott volt.
Mindezekre tekintettel a harmadfokú bíróság – a Be. 393. § (2) bekezdése szerinti nyilvános ülésen – a másodfokú bíróság ítéletét – a Be. 399. § (2) bekezdés a) pontja alapján – hatályon kívül helyezte, és a másodfokú bíróságot új eljárásra utasította.
(Pécsi Ítélőtábla Bhar. II. 17/2007.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás