• Tartalom

BÜ BH 2007/39

BÜ BH 2007/39

2007.02.01.
I. A nem magyar anyanyelvű terhelt részére történt fordítás díját megállapító határozat a terheltre rendelkezést nem tartalmaz, kötelezettséget nem ró, illetve jövőbeni kötelezettséget sem alapoz meg – Címzettje a fordítást elvégző, mint a díj jogosultja, valamint az állam, mint a bűnügyi költség viselésére a törvény erejénél fogva kötelezett – Ezért a határozatot a terhelttel és a védőjével közölni nem kell, ellene csak a fordító és az ügyész jelenthet be fellebbezést.
II. A Be. 341. § (1) bekezdésének – 2006. július 1. napjától hatályos – rendelkezése szerint az arra nem jogosulttól származó fellebbezést elutasító végzés ellen már nincs helye jogorvoslatnak – Az ilyen jogorvoslat elbírálását a bíróság mellőzi, és erről a jogorvoslat előterjesztőjét értesíti [Be. 9. §, 11. §, 195. § (1) bek., 228. § (1) bek., 324. § (1) bek., 341. § (1) bek.].
Az ítélőtábla a 2006. június 21. napján meghozott végzésével a Q. S. gyanúsított által – az ítélőtábla fordítói díjat megállapító végzésével szemben – bejelentett fellebbezést, mint nem jogosulttól származót elutasította; s a végzés ellen a Be. 347. §-ának (1) bekezdése alapján fellebbezési jogot biztosított.
Az ítélőtábla 7. alszámú végzésével szemben Q. S. terhelt 2006. június 29. napján jelentett be – indokolás nélkül – fellebbezést.
A Legfőbb Ügyészség írásbeli nyilatkozatában – a Be. 341. §-a (1) bekezdésének időközben hatályba lépett rendelkezése alapján – a fellebbezés alakszerű elbírálásának mellőzését, s erről a gyanúsított értesítését indítványozta; egyebekben utalt arra is, hogy a fellebbezést nem tartja alaposnak, mert nem jogosulttól származik.
A fellebbezés elbírálását a törvény kizárja.
Az ítélőtábla helyesen járt el, amikor – a fordítási díjat megállapító végzésével szemben – a gyanúsított által bejelentett fellebbezést nem jogosulttól származónak tekintette.
A nem magyar anyanyelvű gyanúsított részére történt fordítás díját megállapító határozat a gyanúsítottra rendelkezést nem tartalmaz, kötelezettséget nem ró, illetve jövőbeni kötelezettséget nem alapoz meg. Címzettje egyfelől a fordítást végző, mint a díjra jogosult, másfelől az állam, mint ezen bűnügyi költség (jövőbeni) viselésére a Be. 339. §-ának (2) bekezdése alapján – törvény erejénél fogva – kötelezett. Ezért a Be. 262. §-ának (1) bekezdése értelmében az ilyen határozatot a terhelttel (és védőjével) közölni sem kell.
Következésképpen – a Be. 195. §-a (1) bekezdése, 228. §-a (1) bekezdése, s értelemszerűen a Be. 324. §-a értelmében – az ilyen határozattal szemben (amint azt az ítélőtábla 5. alszámú végzésének rendelkező része helyesen tartalmazza) a fordító és az ügyész jelenthet be fellebbezést, más nem.
Helyesen járt el az ítélőtábla akkor is, amikor 7. alszámú végzésével – az annak meghozatala időpontjában hatályos Be. 341. § (1) bekezdése alapján – a gyanúsított fellebbezésének elutasításáról határozott, s ezzel szemben fellebbezési lehetőséget biztosított.
Ugyanakkor a Be. 341. §-a (1) bekezdésének – 2006. július 1. napjától hatályos és a Be. 11. §-ának (1) bekezdése alapján a jelen másodfokú eljárásban alkalmazandó – rendelkezése szerint az arra nem jogosulttól származó fellebbezést elutasító végzés ellen már nincs helye jogorvoslatnak; az ilyen jogorvoslat elbírálását a bíróság mellőzi és erről a jogorvoslat előterjesztőjét értesíti.
A Be. 605. §-ának (2) bekezdése alapján a korábbi jogszabály szerint végzett eljárási cselekmény akkor is érvényes, ha ezt az új törvény másként szabályozza. Következésképpen a gyanúsított – 2006. június 29. napján bejelentett – fellebbezése érvényes, ehhez képest másodfokú eljárás alapját képezi; s ezért – eltérően a Legfőbb Ügyészség álláspontjától – alakszerű határozat meghozatala szükséges volt.
Ekként a Legfelsőbb Bíróság – a Be. 384. §-a szerint tanácsülésen eljárva – a Be. 382. §-a értelmében és a 372. § (1) bekezdése alapján az ítélőtábla 7. alszámú végzését megváltoztatta; s a gyanúsított által a Fővárosi Ítélőtábla 5. alszámú végzésével szemben bejelentett fellebbezés elbírálását, valamint a jogorvoslat lehetőségére történt kioktatást a Be. 341. §-a (1) bekezdésének – 2006. július 1. napján hatályba lépett – rendelkezése alapján mellőzte; s egyben a Be. 359. § (1) bekezdése értelmében – a gyanúsított által a 7. alszámú végzéssel szemben bejelentett fellebbezést – mint törvényben kizártat – elutasította.
A végzés elleni fellebbezés lehetőségét a Be. 341. § (1) bekezdésének második mondata, illetőleg a Be. 3. §-ának (4) bekezdése kizárja.
(Legf. Bír. Bkf. III. 690/2006.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére