• Tartalom

KÜ BH 2007/392

KÜ BH 2007/392

2007.11.01.
Közigazgatási szerv hatáskörét analógia alkalmazásával nem lehet meghatározni (1957. évi IV. tv. 5. §).
Hivatalból indított eljárás során az alperes polgármestere a 2005. április 19. napján kelt határozatával a felperes ingatlanán folytatott ebtartást kettő darab eb tartására korlátozta. Határozatában elírta, hogy nevezett köteles a hét db eb közül 2005. január 1-je óta a fenti ingatlanon tartott 2003. születésű Quinta és a 2001. születésű Astor nevű bordeauxi dogokat e határozat kézhezvételétől számított 30 napon belül az ingatlanról eltávolítani. A szaporulatot a jövőben a 3 hónapos kor elérése után haladéktalanul el kell távolítani az ingatlanról. A felperes fellebbezése folytán eljárt alperes az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Határozatának indokolásában megállapította, hogy a P. Önkormányzat állattartásáról szóló 27/2004. (IV. 29.) Ök. számú rendelete (a továbbiakban: Ökr.) alapján az elsőfokú határozat polgármesteri jogkörben korlátozta az ebtartást.
A felperes keresetében az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Előadta, hogy a települési önkormányzat jegyzőjének az állatok védelmével, valamint az állatok nyilvántartásával kapcsolatos egyes feladat- és hatásköreiről szóló 245/1998. (XII. 31.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. r.) 7. §-ának (1) bekezdése szerint csak a jegyzőnek lett volna hatásköre az állattartás korlátozására, ezért a polgármester határozata semmis. Az elsőfokú bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéletének indokolásában megállapította, hogy az Ökr. alapján az ebtartás korlátozásának feltételei fennálltak. A felperes részére az illetékes önkormányzat részéről senki nem adott többlet ebtartásra engedélyt. Hivatkozott arra, is hogy a helyi rendelet nem tartalmazza az állattartás korlátozásának, vagy az engedély visszavonásának az előírásait, de az engedélyezés szabályai analóg alkalmazhatók a tárgyi ügyre vonatkozóan.
A jogerős ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet nyújtott be. Kérelmében kifejtette, hogy a jogerős ítélet törvénysértő, mivel a Korm. r. 7. §-ának (1) bekezdése kizárólag a jegyző hatáskörébe utalja az állattartás korlátozását, illetve megtiltását. Az 1/2003. KPJE jogegységi határozat I. pontja alapján a közigazgatási és önkormányzati szervtől a hatáskörébe tartozó ügy nem vonható el és nem delegálható másra. Ennélfogva a támadott közigazgatási határozat egyéb hiányosságaitól eltekintve önmagában semmis. Kérte ezért a jogerős ítélet megváltoztatását és keresetének helyt adó ítélet meghozatalát.
Az alperes ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte. Álláspontja szerint az 1990. évi LXV. törvény 9. §-ának (1) és (2) bekezdése alapján a képviselő-testület dönt arról, hogy szervei milyen önkormányzati feladatokat végezzenek el. A polgármester jogosult volt ebtartást korlátozó határozat meghozatalára, mivel az Ökr. 2. § (1) bekezdése az állattartással kapcsolatos kérelmek elbírálását és egyéb hatósági feladatok ellátását a polgármester hatáskörébe utalta.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A Korm. r. 7. §-ának (1) bekezdése értelmében a jegyző az állatvédelemre, valamint az állattartásra vonatkozó szabályok megsértése esetén – a (2) bekezdés szerinti állatok kivételével – az állattartást korlátozhatja, megtilthatja.
Az Ökr. 2. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik, az állattartással kapcsolatos kérelmek elbírálása és az állattartással kapcsolatos egyéb hatósági feladatok ellátása a polgármester, a szabálysértési eljárás, valamint a külön jogszabályokban meghatározott eljárások lefolytatása a jegyző hatáskörébe tartozik. Az Ökr. 6. §-ának (3) bekezdése alapján az (1)–(2) bekezdésekbe foglalt egyedszám feletti eb tartását a polgármester engedélyezheti.
Az államigazgatási eljárás általános szabályairól szóló 1957. évi IV. törvény 5. §-ának (1) bekezdése értelmében a közigazgatási szerv hatáskörét jogszabály állapítja meg; ebben meg kell határozni azt a szervet, amely az ügyben első fokon eljár.
Az alperesi önkormányzatnál az állattartással kapcsolatos hatósági jogkörökről, hatáskörökről két jogszabály a Korm. r. és az Ökr. egyaránt tartalmaz rendelkezéseket. A jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvény 1. §-ának (2) bekezdése értelmében az alacsonyabb szintű jogszabály nem lehet ellentétes a magasabb szintű jogszabállyal. Az Ökr. 2. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezés – amely szerint a polgármester hatáskörébe tartozik az állattartással kapcsolatos egyéb hatósági feladatok ellátása – nem terjed ki a jegyzőnek az állattartás korlátozásával, illetve megtiltásával kapcsolatos, a Korm. r. 7. §-ának (1) bekezdésében meghatározott hatáskörére. Tévedett az elsőfokú bíróság, amikor ítéletének indokolásában azt állapította meg, hogy az engedélyezés szabályai analóg alkalmazhatók a tárgyi ügyre vonatkozóan. Közigazgatási hatósági eljárásban a jogszabálynak a közigazgatási szerv hatáskörét egyértelműen és pontosan kell megállapítania, analógia alkalmazásának nem lehet helye. Az Ökr. 2. § (1) bekezdése tartalmaz is arra vonatkozóan rendelkezést, hogy az állattartással kapcsolatos egyéb hatósági feladatok ellátása csak akkor tartozik a polgármester hatáskörébe, ha jogszabály eltérően nem rendelkezik. A Korm. r. 7. §-ának (1) bekezdése az állattartás korlátozásával, illetve megtiltásával kapcsolatban az Ökr. hatásköri szabályától eltérő rendelkezést tartalmaz. Perbeli ügyben ezért az Ökr. 6. §-ának (3) bekezdése alapján a polgármesternek arra lett volna hatásköre, hogy az Ökr.-ben foglalt egyedszám feletti eb tartásának engedélyezéséről, illetve ilyen engedély iránti kérelem elutasításáról hozzon határozatot. Ha a polgármester a jogszabályban meghatározott egyedszám feletti eb tartását nem engedélyezi, a jegyző hatáskörébe tartozik – a többlet eb tartására jogosító egyedi engedély hiányában – az állattartás korlátozása, illetve megtiltása. Mivel a polgármester az ebtartás korlátozásáról hozott határozatot, jogszabályban megállapított hatáskör hiányában járt el. Törvénysértő ezért az alperes fellebbezést elutasító határozata, valamint a jogerős ítélet is, amellyel az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította.
Mindezek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és az alperes határozatát az elsőfokú határozatra is kiterjedően ugyancsak hatályon kívül helyezte.
(Legf. Bír. Kfv. III. 37.447/2006.)
  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére