439/B/2007. AB határozat

439/B/2007. AB határozat^*

2009.11.30.

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

h a t á r o z a t o t:

Az Alkotmánybíróság a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 17. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.

I n d o k o l á s

Az indítványozók – jogi képviselőjük útján előterjesztett – beadványukban a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény (a továbbiakban: Hatv.) 17. §-a alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérik az Alkotmánybíróságtól. A Hatv. támadott rendelkezése a telekadó-kötelezettség tekintetében a telek fogalmát határozza meg, amennyiben adókötelesnek kell tekinteni az önkormányzat illetékességi területén lévő beépítetlen belterületi földrészletet. Az indítványozók a jogszabályhely alkotmányellenességét abban látják, hogy a rendelkezés nem tartalmazza az adókötelezettség feltételeként a földrészlet beépíthetőségét, mint fogalmi elemet is, a Hatv. nem követeli meg, hogy a földrészlet beépíthető legyen, ettől a lehetőségtől függetlenül lehetővé teszi a földrészlet megadóztatását. (Az indítvány nem hivatkozik mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességre.) Az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 2. § 4. pontjában meghatározott belterület fogalomra [„a település közigazgatási területének – jellemzően a település történetileg kialakult, elsősorban összefüggő, beépített, illetőleg beépítésre szánt területeket tartalmazó – kijelölt része”], valamint az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet 33. § 2. pontjára [„épület csak olyan telken helyezhető el, amelynek a rendeltetésszerű használathoz szükséges villamos energia, ivóvíz (szükség esetén technológiai víz) … biztosítható”] utalva hivatkoznak az indítványozók arra, hogy „kizárólag az a földrészlet (telek) beépíthető, amely tekintetében az önkormányzat megépíti a villany- és ivóvízhálózatot – amely hálózatokra a rákötési lehetőség biztosított. Így a telkek adókötelesek mindaddig, amíg az önkormányzat meg nem építi a szükséges közműveket. Emiatt teljes mértékben az önkormányzatnak a telektulajdonos akaratától független elhatározásától függ, hogy mennyi ideig kíván telekadót beszedni a telek után, mikor teszi lehetővé, hogy a telektulajdonos éljen a tulajdonjogából fakadó lehetőséggel, miszerint beépítse.”

Az indítványozók álláspontja szerint a Hatv. támadott rendelkezése ellentétes az Alkotmány 13. § (1) bekezdésében foglalt tulajdonhoz való joggal azáltal, hogy a telekadó feltételéül csak az adott ingatlan belterületiségét és beépítetlenségét kívánja meg, a használat, hasznok szedése és a rendelkezés jogát, mint a tulajdonjog alapvető tartalmát aránytalan módon korlátozza, az alapjogot kiüresíti.

Az Alkotmány 2. § (1) bekezdésében megfogalmazott jogállamiság elvét az indítványozók szerint azért sérti a támadott rendelkezés, mert „a beépítetlenség kritérium olyan mértékben tágan húzza meg a kötelezettség mértékét, hogy a telektulajdonos akaratától és erőfeszítésétől függetlenül jelentkező objektív mércét tartalmaz, mert az állampolgár így alkotmányból fakadó tulajdonhoz való joga és beépítési akarata ellenére is köteles adót fizetni, ha a telek beépítetlen ugyan, de nem beépíthető. A beépíthetőség pedig az adót kivető, beszedő önkormányzat diszkrecionális döntésén múlik, hogy biztosítja-e a beépíthetőséghez szükséges feltételeket.”

Ellentétesnek tartják az indítványozók a jogszabályhelyet az Alkotmány 70/A. § (3) bekezdésében megfogalmazott jogegyenlőség megvalósulásának és az esélyegyenlőtlenség kiküszöbölésének elvével is, mivel indokolatlan jog- és esélyegyenlőtlenséget hoz létre állampolgárok között attól függően, hogy azok milyen önkormányzat illetékességi területén élnek; amelyik önkormányzat eleget tesz a közműépítési kötelezettségének, ott a telkek beépíthetők, és aki akar építeni az épít, így nem köteles telekadót fizetni. Amelyik önkormányzat viszont nem tesz eleget közműépítési kötelezettségének, annak területén a telkek nem beépíthetőek, így a tulajdonosok akaratuk ellenére sem tudnak építkezni, és azok is kötelesek telekadót fizetni, akik egyébként építenének.

II.

1. Az Alkotmány indítvánnyal érintett rendelkezései:

„2. § (1) A Magyar Köztársaság független, demokratikus jogállam.”

„13. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”

„70/A. § (3) A Magyar Köztársaság a jogegyenlőség megvalósulását az esélyegyenlőtlenségek kiküszöbölését célzó intézkedésekkel is segíti.”

2. A Hatv. indítvánnyal támadott rendelkezése:

„17. § Adóköteles az önkormányzat illetékességi területén lévő beépítetlen belterületi földrészlet (a továbbiakban: telek).”

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. A helyi adók megállapításának jogát – mint a helyi önkormányzatok gazdasági önállóságának egyik biztosítékát – az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének d) pontja az önkormányzati alapjogok között szabályozza. Az Alkotmány e rendelkezése szerint a helyi képviselő-testület törvény keretei között megállapítja a helyi adók fajtáit és mértékét. Amint arra az Alkotmánybíróság korábbi határozatában rámutatott, ezzel az Alkotmány megosztotta az adómegállapítás jogát az Országgyűlés és a helyi önkormányzatok között. Felhatalmazást adott a helyi önkormányzatok számára, hogy önkormányzati feladataik ellátásához, a helyi közszolgáltatásokhoz szükséges pénzügyi fedezet biztosítására törvényi keretek között adót vezessen[ek] be. [67/1991. (XII. 21.) AB határozat, ABH 1991, 356.] Az Alkotmány 44/A. § (1) bekezdésének d) pontjában foglalt rendelkezésben a törvényhozó a helyi adóztatás kereteinek meghatározására kapott felhatalmazást, amely kereteken belül az adómegállapítás joga, az adófizetési kötelezettség előírása a helyi önkormányzat képviselő-testületének a hatásköre, amelyről a helyi önkormányzatot az Alkotmány alapján önkormányzati ügyekben megillető szabályozási autonómia keretében, nagyfokú önállósággal dönt.

2. A Hatv., mint keretrendelkezés a vagyoni típusú helyi adók körében két adónemet, az építményadót és a jelen alkotmányossági vizsgálat tárgyát képező telekadót szabályozza. A telekadó a beépítetlen belterületi ingatlanokat terhelheti, míg az építményadó – értelemszerűen – az önkormányzat illetékességi területén lévő lakás és nem lakás céljára szolgáló épületekhez, épületrészekhez kapcsolható. A belterületi ingatlanok beépítettsége esetén a telekadó fizetésének kötelezettségéről – főszabályként – nem lehet szó, mivel az ingatlant – az önkormányzat döntésének függvényében – elsősorban csak építményadó terhelheti. [Telekadó-fizetési kötelezettség alá esik ugyanis a beépített belterületi ingatlannak az a része, amely az építmény rendeltetésszerű használatához szükséges – az épületnek minősülő építmény esetén annak hasznos alapterületével, épületnek nem minősülő építmény esetén az általa lefedett földrészlettel egyező nagyságú – földrészlet területét meghaladja (Hatv. 19. § c) pontja)]. A telekadó esetében azonban nem – az ingatlan beépítésének elmaradásához fűződő – szankcióról van szó, hanem egy vagyontárgyhoz kapcsolódó közteherről. A telekadó kötelezettség törvényi meghatározása és az indítványozók által felhívott építésügyi szabályok (a beépíthetőség, illetve be nem építhetőség) között ebből következőleg semmiféle összefüggés nem állapítható meg; nem befolyásolja a közterhekhez való hozzájárulás kötelezettségének vagyoni alapját az, hogy az adott belterületi ingatlan milyen okból beépítetlen. Ez alól kivételt maga a törvény határoz meg: a Hatv. 19. § a) pontja szerint például mentes a telekadó alól az építési tilalom alatt álló telek a tilalom ideje alatt, mivel azt maga az önkormányzat rendeli el. Ezen túlmenően azonban a telekadó megállapíthatóságának nem feltétele az, hogy az adott belterületi ingatlan az építésügyi szabályok szerint beépíthető (közművesített) legyen.

3. Az indítványozók a Hatv. támadott rendelkezésének alkotmányellenességét a beépíthetőség követelményének hiányára alapították. Az indítványozók által hivatkozott kritériumot, az építésügyi szabályok szerinti beépíthetőséget az Alkotmánybíróság nem találta a telekadó, mint vagyoni adókötelezettség immanens tartalmi elemének, így az alkotmányossági vizsgálat csakis a Hatv. hivatkozott, a fentiek szerinti tartalmú rendelkezésére vonatkozhatott. Eszerint a helyi adó kivetésének lehetősége pusztán a belterületi földrészlet beépítetlenségének tényéhez kapcsolódik, így a Hatv. 17. §-a és az Alkotmány felhívott rendelkezései (jogállamiság, tulajdonhoz való jog, illetve a jogegyenlőség követelménye) között érdemi összefüggés nem állapítható meg.

Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alkotmányossági összefüggés hiánya az indítvány elutasítását eredményezi. [698/B/1990. AB határozat, ABH 1991, 716-717.; 35/1994. (VI. 24.) AB határozat, ABH 1994, 197, 201.; 720/B/1997. AB határozat, ABH 1998, 1005, 1007.; 380/D/1999. AB határozat, ABH 2004, 1306, 1313–1314.], ezért az Alkotmánybíróság az indítványt a rendelkező részben foglaltak szerint elutasította.

Budapest, 2009. november 17.

Dr. Paczolay Péter s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke

		Dr. Balogh Elemér s. k.,					Dr. Bragyova András s. k.,
				alkotmánybíró						alkotmánybíró

			Dr. Holló András s. k.,						Dr. Kiss László s. k.,
				alkotmánybíró						alkotmánybíró

			Dr. Kovács Péter s. k.,			Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,
				alkotmánybíró				előadó alkotmánybíró

			Dr. Lévay Miklós s. k.,				Dr. Trócsányi László s. k.,
	alkotmánybíró				alkotmánybíró

A határozat az Alaptörvény 5. pontja alapján hatályát vesztette 2013. április 1. napjával. E rendelkezés nem érinti a határozat által kifejtett joghatásokat.

Másolás a vágólapra
Nyomtatás

Hatályos
Már nem hatályos
Még nem hatályos
Módosulni fog
Időállapotok
Adott napon hatályos
Közlönyállapot
Indokolás

Jelmagyarázat Lap tetejére

Műveletek