PÜ BH 2007/45
PÜ BH 2007/45
2007.02.01.
Nincs jogi akadálya olyan megállapodásnak, hogy az élettárs a különvagyonából az élettársa ingatlana megvételére adott összeg ellenében, az ingatlan értékesítése során befolyt vételárból a megállapodás szerint részesedjen (Ptk. 200. §).
Az I. és a II. r. felperesek az 1999. március 31. napján kelt adásvételi szerződéssel 3 000 000 forint vételárért megvásárolták a V., Ú. út 33. I. emelet 18. szám alatti lakásingatlant. Az 1999. április 15-én kelt közjegyzői okiratban az I. r. felperes elismerte, hogy a vételár felét élettársa, az alperes fedezte és kötelezettséget vállalt arra, hogy az ingatlan bármikori értékesítése alkalmával a kapott vételár fele részét az alperesnek kiadja. Az I. r. felperes és az alperes kapcsolata megromlott, ezért az I. r. felperes felszólította az alperest a lakás elhagyására. Az alperes a nagyobbik szobát lezárva tartotta, majd 2003. október 1-jén a lakás zárját lecserélte és az egész lakást utóbb házastársával és annak gyermekével használatba vette. Az alperes a lakásban 1999. április és május hónapban 452 000 forint forgalmi értéknövekedést eredményező beruházást végzett.
A felperesek lakás kiürítése iránti keresetének az elsőfokú bíróság ítéletével helyt adott és az alperesnek a perbeli lakás részbeni tulajdonjoga megállapítására irányuló viszontkeresetét elutasította. A másodfokú bíróság részítéletével a viszontkeresetet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyta, ezt meghaladóan a elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte és a kereset tekintetében az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására utasította.
Az újabb eljárásban a felperesek keresete a lakás kiürítésére, 2001. január 1-jétől 2003. szeptember 30-áig az ingatlan fele része, 2003. október 1-jétől az egész ingatlan használata után használati díj megfizetésére irányult.
Az alperes a tulajdonjog megállapítása iránti viszontkeresetét az újabb eljárásban is fenntartotta, kérte továbbá a beruházási céllal adott és közjegyzői okiratba foglalt 1 500 000 forint, valamint további 400 000 forint és különvagyoni beruházás címén 400 000 forint megtérítését. Jogalap nélküli gazdagodás címén kérte a felperesek kötelezését annak az értéknek a megtérítésére, amely az ingatlan értéknövekedéséből adódott. Az alperes hivatkozott továbbá arra, hogy a bíróság tekintse kölcsönnek az I. r. felperes részére adott összeget, amelyet az I. r. felperes a törvényes mértékű kamatokkal együtt köteles megtéríteni. 2001. január 1-jétől 2004 februárig terjedő időre az alperes összesen 621 000 forint használati díj megfizetését igényelte a felperesektől. Amennyiben a bíróság egyik jogcímet sem fogadja el viszontkereseti kérelemként, úgy az alperes azt kérte, hogy a bíróság a közjegyzői okiratot végrehajtási záradékkal lássa el.
Az elsőfokú ítéletben a bíróság a lakás kiürítése iránti keresetnek helyt adott. 2001. január 1-jétől kezdve a kiürítés napjáig kötelezte az alperest évente változó összegű használati díj megfizetésére. Rendelkezett a 2005. március 31-éig lejárt hátralék és középarányos, törvényes mértékű késedelmi kamata megfizetéséről. A tulajdonjog megállapítása iránti viszontkereset tekintetében megállapította, hogy az ítélt dolog. Az alperes viszontkeresetét részben alaposnak tartva a Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése és 232. §-ának (2) bekezdése alapján kötelezte a felpereseket, hogy fizessenek meg az alperesnek 1 500 000 forintot és annak az 1999. április 15. napjától járó törvényes mértékű kamatát, valamint a Ptk. 361. §-ának (1) bekezdése alapján 452 000 forintot és annak az 1999. június 1. napjától járó törvényes mértékű kamatát. Ezt meghaladóan a viszontkeresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése és a felperesek csatlakozó fellebbezése folytán a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a felperesek által fizetendő 1 500 000 forint marasztalási összeget 5 500 000 forintra emelte fel azzal, hogy a kamatfizetési kötelezettséget mellőzte és a teljesítési határidőt 60 napban jelölte meg. A lakás kiürítésére vonatkozó ítéleti rendelkezést pedig annyiban változtatta meg, hogy annak teljesítésére az alperes a felperesek fizetési kötelezettségének teljesítésével egyidejűen köteles és a teljesítéssel a felpereseknek kell elöl járni. A másodfokú bíróság az ítéletében a 2001. január 1-jétől 2003. szeptember 30. napjáig terjedő időre vonatkozó használati díj iránti felperesi keresetet elutasította és az alperes által 2003. október 1. napjától fizetendő használati díj összegét 2003. október 1-jétől 22 850 forintra, 2004. évre 24 000 forintra és 2005. január 1-jétől a kiköltözésig terjedő időre havi 26 000 forintra leszállította. Ehhez képest rendelkezett a hátralékos használati díj és kamata megfizetéséről. A 452 000 forint marasztalási összeg után járó kamat fizetésének kezdő időpontját pedig 2005. január 1. napjában állapította meg.
A másodfokú ítélet indokolásában a bíróság az igazságügyi szakértő szakvéleménye alapján megállapította, hogy a perbeli ingatlan ,,jelenlegi'' forgalmi értéke 11 000 000 forint, használati díja 2003. október 1-jétől havi 45 700, 2004-ben 48 000 forint és 2005. január 1-jétől 52 000 forint.
A másodfokú bíróság utalt arra, hogy a közjegyzői okirat szerint az I. r. felperes nem az ingatlan vételárához nyújtott hozzájárulás visszafizetésére, hanem az annak helyébe lépett érték, az ingatlan eladáskori vételára felének megtérítésére vállalt kötelezettséget, amelyet a jogszabály nem tilt. A teljesítés ennélfogva egy bizonytalan eseményhez (bármikori értékesítés) kötött. A Legfelsőbb Bíróság BH 1994/595 számú eseti döntésében kifejtettek szerint ez azt jelenti, hogy a teljesítési határidőt a felek valójában nem határozták meg, ezért a Ptk. 280. §-a (1) bekezdése értelmében bármelyik fél a másik egyidejű teljesítését követelheti. Miután az alperes felajánlotta, hogy igényének teljesítése esetén az ingatlant elhagyja, így a kölcsönös teljesítési kötelezettségek beálltak, és az alperes alappal igényli az ingatlan 11 000 000 forintos forgalmi értékének a felét.
A másodfokú ítélet indokolása szerint az alperes a különvagyoni hozzájárulása megtérüléséig jogosult az ingatlan használatára, ezért az ingatlan fele része után használati díj megfizetésére nem kötelezhető. A 2003. október 1-jén elvégzett zárcsere után azonban a felperesek jogosan igénylik az ingatlan fele része után járó használati díj megfizetését. A beruházás mértékét a felek nem vitatták, de mivel annak megállapítása a 2004. évi forgalmi értékek alapján történt, ezért a kamat megfizetésére a felperesek csak 2005. január 1-jétől kezdve kötelezhetők.
A felperesek felülvizsgálati kérelme az elsőfokú ítéletet helybenhagyó döntés meghozatalára irányult. A felperesek szerint az alperes által a másodfokú eljárásban tett nyilatkozat meg nem engedett keresetváltoztatásnak minősül és a másodfokú bíróság a Pp. 247. §-ában foglaltakat megsértette, amikor a viszontkeresetnek az 5 500 000 forint tekintetében helyt adott. A felperesek kifogásolták továbbá, hogy a BH 1994/595 számú, a perbeli jogesettel nem analóg jogviszonnyal kapcsolatos döntést a másodfokú bíróság figyelembe vette. Az I. r. felperes fizetési kötelezettségére csak abban az esetben kerülhet sor, ha az ingatlan értékesítése megtörténik. Nem arról van szó, hogy a teljesítési határidő nincs meghatározva, hanem a teljesítés egy, még be nem következett jövőbeni eseménytől függ.
Miután a közjegyzői okirat a II. r. felperes tekintetében nem tartalmaz kötelezettséget, törvénysértő a jogerős ítéletnek a II. r. felperes marasztalására vonatkozó rendelkezése is. A felperesek szerint az élettársi együttélés megszűnésétől kezdődően a lakás birtoklása az alperes részéről jogalap nélküli, a használati díj iránti igény pedig a keresetben írtak szerint érvényesíthető.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Érvelése szerint a másodfokú bíróság a kölcsön címén az elsőfokú bíróság által megítélt összeget emelte fel és nincs szó meg nem engedett keresetváltoztatásról, mert az elsőfokú eljárásban a viszontkereset jogcímeként az alperes kölcsönre is hivatkozott. A Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése szerint az adós a szerződés szerint köteles a kölcsönt visszafizetni, ami az adott esetben azt jelenti, hogy az I. r. felperes a vételár fele része helyébe lépett érték megfizetését vállalta. Az alperes csak az 1 500 000 forint és az ingatlan fele része mai forgalmi értéke közti különbséget kérte több jogcímen. A jogerős ítélet azonban a kölcsönről helytállóan döntött, és helyesen vette figyelembe a hivatkozott legfelsőbb bírósági döntést is. Az alperes szerint a 3 000 000 forint vételárból egyébként a felperesek csak 1 000 000 forinttal rendelkeztek, így a hiányzó összeget neki kellett kifizetnie. A lakás elhagyását az 5 500 000 forint megfizetése ellenében vállalta, és ezzel összefüggésben hivatkozott az egyidejű teljesítésre. Utalt arra is, hogy a lakás használati joga a közjegyzői okiratból és az élettársi viszonyból ered és nyilvánvalóan az adott hozzájárulás megtérüléséig áll fenn. A II. r. felperes marasztalását a felperesek a csatlakozó fellebbezésükben nem kifogásolták, így erre az alperes szerint a felülvizsgálati eljárásban sem hivatkozhatnak.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem előzetes megvizsgálása alapján hozott végzésével a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte. A felülvizsgálati kérelem elbírálására a Pp.-nek az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) számú határozatával módosított, korábban hatályos, de az ügyben még alkalmazandó 270. §-ának (2) bekezdése az irányadó. A Legfelsőbb Bíróság ennek alapján csak azt vizsgálhatta, hogy a jogerős határozat a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e. A felülvizsgálati kérelem nem támadta a jogerős ítéletnek a beruházási költségek megtérítésével, az ingatlannak a felperesek fizetéséhez kötött egyidejű kiürítésével, a 2003. X. 1-jétől az ingatlan 1/2 részének használatáért járó díjjal kapcsolatos rendelkezéseit.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos. Nem vitatott tény, hogy a perbeli ingatlan vételárának fele részét az alperes a különvagyonából fedezte. Az az állítása, hogy a vételárból ennél többet fizetett ki, a perben nem bizonyított. A jogerős részítélet az alperes tulajdonjogi igényét elbírálta, ennek folytán megállapítható, hogy az alperes a perbeli ingatlannak nem tulajdonosa.
A közjegyzői okiratban foglaltak alapján a bíróság a jogerős ítéletében a felek megállapodását tévesen minősítette kölcsönnek. A Ptk. 523. §-ának (1) bekezdése alapján az adós a kölcsön összegét köteles a hitelezőnek visszafizetni. Az I. r. felperes és az alperes megállapodása azonban nem ezt tartalmazta, hanem közöttük egy, a Ptk.-ban nem nevesített olyan szerződés jött létre, amelyben az alperesnek a különvagyonából az élettársa és gyermeke vagyonába történt beruházás visszatérítéséről, illetőleg annak feltételéről rendelkeztek. A szerződés tartalmát a felek a Ptk. 200 §-ának (1) bekezdése értelmében szabadon állapíthatják meg és azt annak megfelelően kell teljesíteni [Ptk. 277. § (1) bek.]. A szerződési nyilatkozat Ptk. 207. §-ának (1) bek. értelmezése szerint megállapodásuk nyilvánvalóan nem irányult arra, hogy amennyiben az ingatlan értékesítésére nem kerül sor, az alperes a vételár fele része ellenében semmilyen követeléssel nem élhet az ingatlan tulajdonosaival szemben, tekintettel arra, hogy az alperest nem ajándékozási szándék vezette. Döntő jelentősége annak volt, hogy az alperes az ingatlan megvételéhez az élettársi kapcsolat keretében és arra tekintettel, annak további, a lakás használatát is biztosító helyzet reményében járult hozzá. Az I. r. felperes fizetési kötelezettségének az ingatlan ,,bármikori'' értékesítésének feltételéhez kötése mellett pedig a megállapodás alapja nyilvánvalóan az volt, hogy legkésőbb az élettársi kapcsolat megszűnésekor a feleknek egymással a beruházás tekintetében el kell számolniuk, amelynek módját lényegében meghatározták azzal, hogy az alperest az ingatlan esetleges értékesítéséből származó vételár, azaz az akkori forgalmi érték fele része illeti meg. Ezt támasztja alá a 2002. április 11-ei irat is, amelyben a felperesek elismerték, hogy a vagyonközösség fennálltáig nem kell fizetni, mert az alperes addig az általa adott összeget nem kéri vissza.
Az alperes a viszontkeresetében több jogcímre hivatkozott ugyan, azonban kérelmet terjesztett elő az 1 500 000 forinton felüli ,,értéknövekedés'' megtérítése iránt is.
A másodfokú eljárásban tett nyilatkozatai nem minősülnek meg nem engedett keresetváltoztatásnak, a marasztalási összeg felemelésével a másodfokú bíróság a Pp. 247. §-ában foglaltakat nem sértette meg.
A jogerős ítéletben a bíróság az ettől eltérő jogi álláspontjánál fogva az ingatlannak nem az élettársi kapcsolat megszűnésekori forgalmi értéke alapján állapította meg az alperesnek járó összeget. Ebből eredően azonban a jogerős ítélet az ügy érdemi elbírálására kihatóan nem jogszabálysértő. A jogerős ítéletben a bíróság az élettársi kapcsolat megszűnésének pontos időpontját nem állapította meg. Ezt az I. r. felperes 2001. február 9. napjában jelölte meg, míg az alperes e körben többféle előadást tett, a 2001. július 20-ai fellebbezésében azonban maga is arra hivatkozott, hogy az élettársi kapcsolat 2001 februárjában szakadt meg.
Az igazságügyi szakértői vélemény az ingatlan 2001. évi forgalmi értékét 8 458 800 forintban határozta meg. Ennek fele része és az élettársi kapcsolat megszűnésétől (2001. február) járó törvényes mértékű késedelmi kamat helyett azonban a kialakult bírói gyakorlat szerint az alperesnek járó összeg mértéke az ingatlan ítélethozatalkori forgalmi értéke alapján is megállapítható volt, ez esetben azonban a késedelmi kamatok megfizetésére az alperes nem tarthat igényt.
Erre figyelemmel, egybevetve az ingatlan forgalmi értékének és a késedelmi kamat mértékének a változását, a Legfelsőbb Bíróság azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet a felperesek által fizetendő 5 500 000 forint marasztalási összeget helytállóan határozta meg, és ezért a jogerős ítéletnek ezt a rendelkezését hatályában fenntartotta.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helyesen utalt arra, hogy a II. r. felperes a csatlakozó fellebbezésben azt nem vitatta, hogy az alperesnek járó összeget az I. r. felperessel egyetemlegesen köteles megfizetni, ezért az ezzel kapcsolatos védekezésének elbírálására a felülvizsgálati eljárásban nincs lehetőség.
Az alperes ingatlanhasználata ugyancsak az élettársi kapcsolat fennállásához köthető. Az élettársi kapcsolat megszűnése után az ingatlan tulajdonosai jogosan igénylik az alperes által elfoglalva tartott ingatlanrész birtokbaadását [Ptk. 193. § (1) bek.]. Ettől az időponttól kezdve az alperes mint jogalap nélküli birtokos használati díj megfizetésére köteles. A felperesek a felülvizsgálati kérelmükben helyesen hivatkoztak arra, hogy sem ténybeli, sem jogi alapja nincs annak a jogerős ítéletbeli megállapításnak, hogy az alperes az ingatlan vételéhez történt hozzájárulás alapján jogosult a használatra. Ezért jogszabálysértő a másodfokú ítéletnek a 2001. január 1-jétől 2003. szeptember 30. napjáig terjedő időre vonatkozó használati díj iránti keresetet elutasító, valamint a 2003. október 1-jétől fizetendő használati díjak összegét leszállító rendelkezése. E tekintetben az elsőfokú bíróság döntése volt helytálló.
A Legfelsőbb Bíróság ezért ezeknek a használati díj iránti kereseteknek az elutasításáról szóló jogerős ítéleti rendelkezéseket, és ebből következően a használati díj hátralékot megállapító rendelkezést hatályon kívül helyezte és e körben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta [Pp. 275. § (4) bek.].
(Legf. Bír. Pfv. III. 22.387/2005.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás