• Tartalom

46/2007. (HK 11.) HM utasítás

46/2007. (HK 11.) HM utasítás

a fejezeti kezelésű előirányzatok 2007. évi felhasználásának rendjéről*

2007.06.25.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 49. §-ának o) pontjában kapott felhatalmazás alapján – a pénzügyminiszter feladat-és hatásköréről szóló 169/2006. (VII.28.) Korm. rendelet 4. § a) pontjában meghatározott feladatkörében eljáró pénzügyminiszterrel egyetértésben – a honvédelemről és a Magyar Honvédségről szóló 2004. évi CV. törvény 97. § (1) bekezdésének k) pontjában meghatározott feladatkörömben a fejezeti kezelésű előirányzatok 2007. évi felhasználásának rendjét a következők szerint szabályozom:

1. § (1) Az utasítás hatálya a Honvédelmi Minisztériumra (a továbbiakban: HM) és költségvetési felügyelete alá tartozó, a honvédelmi miniszter által átruházott hatáskörben az egyes előirányzatok tervezésére, felhasználására és elszámolására, illetve az előirányzatok felhasználásával összefüggő feladatok felügyeletére vonatkozó jogosítványokat gyakorló szervezetekre (a továbbiakban: gazdálkodó szervezetek) terjed ki.

(2) Az utasítást a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény (a továbbiakban: költségvetési törvény) szerint a XIII. Honvédelmi Minisztérium (a továbbiakban: HM) fejezet 8. Fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési cím

1. Beruházás,

2. Ágazati célelőirányzatok

költségvetési alcímek előirányzataira kell alkalmazni.

2. § (1) Gazdálkodó szervezetek az 1. Beruházás alcímen belül:

a) az 1. Magyar Honvédség Központi Honvédkórház, az 5. Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok jogcímcsoport 6. Lakásépítés kiemelt előirányzat és a 6. Katonai védelmi beruházások jogcímcsoport előirányzatai tekintetében a HM Infrastrukturális Ügynökség (a továbbiakban: HM IÜ);

b) az 5. Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok jogcímcsoport 5. Lakástámogatás kiemelt előirányzata vonatkozásában a HM Védelemgazdasági Főosztály (a továbbiakban: HM VGF) azzal, hogy a költségvetési előirányzat felhasználását és elszámolását a HM IÜ végzi, mely szervezet lakásgazdálkodási feladatainak végrehajtását a HM VGF felügyeli.

(2) Az (1) bekezdésben megjelölt feladatok tekintetében az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) VII. fejezetében foglaltak szerint kell eljárni.

3. § Gazdálkodó szervezetek a 2. Ágazati célelőirányzatok alcímen belül:

a) a 25. Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához jogcímcsoport tekintetében az Észak-atlanti Szerződés Szervezete Biztonsági Beruházási Programja magyarországi végrehajtási rendjéről és szabályairól szóló HM rendeletben foglaltak szerint eljárva, a 26. Hozzájárulás a Nyugat-európai Fegyverzeti Csoport (WEAG) működési költségeihez jogcímcsoport tekintetében a Magyar Köztársaságnak a Nyugat-európai Fegyverzeti Csoportban (WEAG) való részvételéről szóló Korm. határozat figyelembevételével, valamint a 31. Hozzájárulás a Kutatási és Technológiai Innovációs Alap támogatásához jogcímcsoport tekintetében kétoldalú megállapodás alapján a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség,

b) a 15. Nemzetközi kártérítés jogcímcsoport vonatkozásában a HM Jogi Főosztály a NATO (PfP) SOFA hatálya alá tartozó kártérítési ügyekkel kapcsolatos eljárásról szóló Korm. rendeletben foglaltak szerint,

c) a 3. Társadalmi szervek támogatása jogcímcsoport (a társadalmi szervezeteknek nyújtott költségvetési támogatásokról szóló HM utasításban foglaltaknak megfelelően), valamint a 37. Honvéd Művészegyüttes támogatása jogcímcsoport (mely előirányzat tekintetében a Honvédelmi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium közötti megállapodással az érintett tárcák fejezetek közötti előirányzat-átadást hajtanak végre) tekintetében a HM Kommunikációs és Toborzó Főosztály,

d) az 1. Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group) jogcímcsoport tekintetében a felülről nyitott előirányzatokra vonatkozó szabályok szerint eljárva, a 24. Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez (mely előirányzat felhasználása a Magyar Köztársaságnak az Észak-atlanti Szerződéshez történő csatlakozásról és a Szerződés szövegének kihirdetéséről szóló 1999. évi I. törvény, valamint az Észak-atlanti Szerződés alapján aláírt egyéb egyetértési nyilatkozatok és technikai egyezményekben foglaltak szerint történik), a 33. Pécsi Tudományegyetem támogatása (mely előirányzat tekintetében a Honvédelmi Minisztérium és az Oktatási és Kulturális Minisztérium közötti megállapodással az érintett tárcák fejezetek közötti előirányzat-átadást hajtanak végre), a 35. Egyéb uniós befizetések (mely előirányzat felhasználása a Magyar Köztársaság Európai Unióhoz történő csatlakozásáról szóló szerződés kihirdetéséről szóló 2004. évi XXX. törvény alapján aláírt egyetértési nyilatkozatok és technikai egyezmények szerint történik), a 38. A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai (az Ámr. 108/A. §-ában foglaltak alapján) jogcímcsoportok, valamint a 39. Fejezeti tartalék jogcímcsoporton belül a 2. Fejezeti egyensúlyi tartalék jogcím (mely előirányzat a költségvetési törvény 52. §-ában foglaltak szerint használható fel) és a 32. Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának és a sorállomány társadalombiztosítási ellátásának kiadásaihoz jogcímcsoporton belül az 1. Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz jogcím (mely feladat a költségvetési törvény 26. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kerül végrehajtásra) vonatkozásában a HM Közgazdasági és Pénzügyi Ügynökség (a továbbiakban: HM KPÜ),

e) az 5. Közhasznú Társaságok által ellátott állami feladatok finanszírozása jogcímcsoport esetében a HM VGF a HM részvételével alapított közhasznú társaságok működése feletti tulajdonosi és szakmai felügyelet-gyakorlás és a szakmai követelménytámasztás rendjéről szóló HM utasításban foglaltak szerint eljárva,

f) a 29. Magyar hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban jogcímcsoport tekintetében a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum (a továbbiakban: HM HIM) a Magyar Köztársaság Kormánya és az Oroszországi Föderáció Kormánya között a háborúkban elesett katonák és polgári áldozatok emlékének megörökítéséről, valamint sírjaik jogi helyzetéről szóló Megállapodás, valamint az ezzel kapcsolatos pénzügyi finanszírozásról készített Jegyzőkönyv jóváhagyása tárgyában kiadott Korm. határozatban foglaltaknak megfelelően,

g) a 36. MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása jogcímcsoport tekintetében (kétoldalú megállapodás alapján) a HM Személyzeti Főosztály (a továbbiakban: HM SZEF).

4. § (1) A gazdálkodó szervezetek feladataikat a HM KPÜ bevonásával hajtják végre. Az előirányzatokról, az azokhoz kapcsolódó felhasználásokról, valamint az elszámolási devizaárfolyamokról a HM KPÜ a gazdálkodó szervezetek részére tájékoztatást nyújt.

(2) A HM KPÜ a HM HIM adatszolgáltatása alapján a Magyar hadisírok létesítése az Oroszországi Föderációban ágazati célelőirányzathoz kapcsolódóan kormány-előterjesztést és határozati javaslattervezetet állít össze, amelyet jóváhagyásra felterjeszt.

5. § (1) Az Ámr. 41. §-a szerinti elemi költségvetési javaslatokat a gazdálkodó szervezetek készítik el és a HM KPÜ részére küldik meg. A HM KPÜ a javaslatokat felülvizsgálja, és a honvédelmi miniszter részére – a HM védelmi tervezési és infrastrukturális szakállamtitkár (a továbbiakban: HM VTISZÁT), a HM Kabinetfőnök és az Államtitkár útján – jóváhagyásra felterjeszti. A jóváhagyást követően a gazdálkodó szervezetek az elemi költségvetésben meghatározott előirányzatok tárgyévben történő teljesítésével, illetve felhasználásával összefüggésben – a (2) bekezdés szerinti kivétellel – az előírt adatszolgáltatási kötelezettségek tekintetében saját hatáskörben járnak el.

(2) A 6. §-ban, az Ámr. 46. § (1) bekezdésének d) pontjában, valamint a költségvetési törvény 51. § (8) bekezdésében foglaltakra tekintettel a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával kapcsolatos előirányzat-átcsoportosításra vonatkozó javaslatokat a gazdálkodó szervezetek a HM KPÜ részére küldik meg. A HM KPÜ a javaslatokat felülvizsgálja és a honvédelmi miniszter részére – a HM VTI SZÁT, a HM Kabinetfőnök és az Államtitkár útján – jóváhagyásra felterjeszti.

(3) A 8. Fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési cím előirányzatai teljesítéséről – az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet előírásai szerint – a HM KPÜ számszaki beszámolót és szöveges indokolást állít össze a gazdálkodó szervezetek adatszolgáltatása alapján. Az előirányzatok 2006. évben képződő maradványát a gazdálkodó szervezetek által – a 2006. évi költségvetési beszámoló elkészítésére vonatkozó HM KPÜ intézkedésben foglaltak szerint – megküldött beszámolók alapján a HM KPÜ felülvizsgálja és a honvédelmi miniszter részére – a HM VTI SZÁT, a HM Kabinetfőnök és az Államtitkár útján – jóváhagyásra felterjeszti.

(4) A jóváhagyott 2006. évi előirányzat-maradvány 2007. évi felhasználására vonatkozó javaslatok alapján az előirányzat-módosítás érdekében a HM KPÜ a (2) bekezdésben foglaltak szerint jár el. A beszámolóhoz kapcsolódóan az Ámr. 149/A. §-ában foglaltak alapján a közhasznú társaságok működéséről a HM VGF, az MH Szociálpolitikai Közalapítvány tekintetében pedig a HM SZEF az Ámr. 19. számú melléklete szerinti űrlap felhasználásával szöveges értékelést készít, melyet 2007. június 15-ig a HM KPÜ részére megküld, mely szervezet a szöveges értékeléseket a Pénzügyminisztérium részére 2007. június 30-ig továbbítja.

(5) A feladatfinanszírozás keretén kívüli, a „Fejezeti kezelésű előirányzat, célelőirányzat felhasználási keretszámlá”-ról közvetlenül, fejezeten kívülre átadott, illetve kifizetett pénzeszközök forgalmának lebonyolítása, valamint a számlára befolyt bevételek felhasználására irányuló javaslattétel a HM KPÜ hatásköre.

6. § A fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési alapokmányát a gazdálkodó szervezetek a költségvetési alapokmányának összeállításáról és jóváhagyásának rendjéről szóló HM utasítás szerinti tartalommal, az abban meghatározott határidőre és eljárási rendben terjesztik fel a honvédelmi miniszternek. A fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési alapokmányában rögzítetteknek megfelelő és jogszabályi előírások szerinti felhasználásának ellenőrzését a HM Központi Ellenőrzési és Hatósági Hivatal a HM éves ellenőrzési terve szerint végzi.

7. § A fejezeti kezelésű előirányzatokon megtervezett költségvetési támogatás Magyar Államkincstár általi biztosítása az Ámr. 109/A. §-ban meghatározottak szerint teljesítésarányosan, a benyújtott előirányzat finanszírozási terv alapján történik, melynek összeállítása érdekében a gazdálkodó szervezetek az Ámr. 27. sz. mellékletének megfelelő tartalommal a tárgyhónapot megelőző hónap 15-ig a HM KPÜ részére kötelesek adatszolgáltatást teljesíteni.

8. § A fejezeti kezelésű előirányzatokkal való gazdálkodás feladatainak végrehajtásához a gazdálkodó szervezetek az Ámr. 138/B–C. § előírásainak megfelelően éves előirányzat-felhasználási tervet kötelesek készíteni és arról az Ámr. 26. sz. mellékletének megfelelő tartalommal minden hónap 02-ig a HM KPÜ részére kötelesek adatszolgáltatást teljesíteni.

9. § Az Ámr. 162/A. és 162/B. §-aiban előírt kötelezettségvállalások bejelentését és azok módosítását az Ámr.-ben meghatározott okmányok alkalmazásával:

a) a 8/1 Beruházás költségvetési alcímen belül a 2. § a) pontban meghatározott előirányzatok tekintetében a HM IÜ; a 8/1 Beruházás költségvetési alcímen belül 2. § b) pontban meghatározott előirányzatok tekintetében a HM VGF,

b) a 8/2 Ágazati célelőirányzatok költségvetési alcímen belül a HM KPÜ végzi.

10. § A HM KPÜ felülvizsgálja a részére megküldött, a 24. Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez és a 35. Egyéb uniós befizetések jogcímcsoportokat terhelő kifizetésekre vonatkozó fizetési felszólításokat. Amennyiben a felszólításban szereplő összeg kifizetése indokolt, 25 MFt-os összeghatárig a kifizetést a HM KPÜ vezérigazgatója engedélyezi. 25 MFt felett, a HM KPÜ a kifizetésre vonatkozó javaslatát 50 MFt-os összeghatárig a HM VTI SZÁT részére, 50 MFt feletti kifizetés esetén a HM Kabinetfőnök részére – a HM VTI SZÁT útján – jóváhagyásra felterjeszti.

11. § Ez az utasítás a közzétételét követő 3. napon lép hatályba, rendelkezéseit azonban 2007. január 1-jétől kell alkalmazni.

Dr. Szekeres Imre s. k.,

honvédelmi miniszter

*

Az utasítást utóbb a 18/2008. (HK 5.) HM utasítás 12. §-a hatályon kívül helyezte, 2008. március 14. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére