PÜ BH 2007/50
PÜ BH 2007/50
2007.02.01.
A biztosítási szerződést csak – a Ptk. speciális szabályainak megfelelő – szerződésmódosítási javaslat el nem fogadása szünteti meg (Ptk. 541. §, 543. §, 552. §).
A jogerős ítélet a felperes 1 525 055 forint tartamengedmény visszafizetése iránti keresetét elutasította.
A bíróság tényként állapította meg, hogy a felek között 1997. június 30-án 10 év időtartamra vagyonbiztosítási szerződés jött létre, melynek részét képezte a HB 25 záradék. Eszerint a felperes a szerződés időtartamára tekintettel 10% tartamengedményt adott a biztosítási díjból. A felperes 2002 májusában a szerződés módosítását kezdeményezte, melynek lényege az volt, hogy a külön tulajdonban álló lakásingatlanokra felvett hitelekre tekintettel a folyósító bankokat kedvezményezettként tüntette fel. A 2002. május 16-án küldött kötvénymódosítás szerint a felperes a határozott időtartamot határozatlan időtartamra kívánta továbbá módosítani.
Az alperes közös képviselője a szerződésmódosítást nem fogadta el, és a szerződést 2002. december 27-én december 31. napjára felmondta. A felperes a felmondást nem fogadta el. Az alperes 2003. január 27-én közölte, hogy korábbi válaszlevelét nem a szerződés felmondásának, hanem a módosító javaslat el nem fogadásának tekintette. Ez okból a szerződés megszűnt. Az alperes 2003. január 1-jétől más biztosítótársasággal kötött szerződést.
A bíróság az alperes védekezését elfogadva megállapította, hogy az alperes 2002. december 27-ei levele nem tekinthető felmondásnak. A felperes valójában a szerződést lényeges körülmény tekintetében kívánta módosítani, de a Ptk. 541. § (2) bekezdés második mondatával, illetve az ÁVF. III/4. pontjával ellentétben ennek jogkövetkezményeire az alperest nem figyelmeztette. A bíróság jogi álláspontja szerint a szerződés nem díj-nemfizetés, hanem a Ptk. 541. § (2) bekezdése alapján szűnt meg.
A felperes fellebbezése folytán eljáró másodfokú bíróság a fellebbezés indokaira tekintettel kifejtette, hogy a bíróságnak adott esetben nem a Ptk. 240. §-át, hanem 541. §-át kellett alkalmazni. A szerződés egésze szempontjából a módosítás lényeges volt, ezért a Ptk. 541. § alkalmazásával a szerződés megszűnését kellett megállapítani. A jogerős ítélet ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes állította, hogy a Ptk. 541. § (1) bekezdésében meghatározott egyik fordulat sem volt alkalmazható. A második fordulat azért nem, mert a lényeges változásnak a kockázatviselés körében kellett jelentkezni, és azokra a változásokra vonatkozhatott, amiket a szerződésben felsoroltak. Mivel e feltételek nem álltak fenn, a Ptk. 41. §-a alapján a szerződés megszűnésének megállapítása jogszabálysértő. Az a feltétel sem valósult meg, amely szerint a biztosítónak a tudomásszerzést követő 15 napon belül kellett volna megtennie a szerződés módosítására irányuló javaslatát. Ezért az általános szabályokat, azaz a Ptk. 240. §-ában foglaltakat kellett volna alkalmazni. Mindezek jogkövetkezményeként a szerződés az eredeti tartalommal fennmaradt, majd az alperes díj-nemfizetése miatt szűnt meg. Ebből következően a Ptk. 552. § (2) bekezdése alapján az alperest a tartamengedmény visszafizetésére kell kötelezni.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult. Előadta, hogy a kedvezményezettek tekintetében a felperes a szerződést egyoldalúan módosította, ami a szerződés szempontjából lényeges körülménynek tekintendő. A felperes maga is lényegesnek tekintette a módosítást a 2002. augusztus 2-án kelt ,,Biztosítási kötvény módosítása'' megnevezésű iratával. Álláspontja szerint a felperes keresetét a Ptk. 240. §-ának alkalmazásával is el kellett volna utasítani.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A felperes helyesen hivatkozott arra, hogy adott esetben a Ptk. 541. § (1) és (2) bekezdése alkalmazásának nem volt helye.
A biztosítási szerződés módosítását a Ptk. 541. § (1) bekezdésének speciális rendelkezése szerint a biztosító akkor javasolhatja, ha a szerződéskötés után szerez tudomást a szerződést érintő lényeges körülményekről továbbá, ha a szerződésben meghatározott lényeges körülmények változását közlik vele. Mindkét esetben a tudomásszerzést követő 15 napon belül írásban javasolhatja a szerződés módosítását, illetve, ha a kockázatot a szabályzat értelmében nem vállalhatja, a szerződést 30 napra írásban felmondhatja. A módosításra irányuló javaslatnak a (2) bekezdés szerint tartalmaznia kell a szerződés megszűnésének jogkövetkezményére történő figyelmeztetést is.
A felperes által az alperesnek megküldött módosítási javaslat a fenti tartalmi és formai követelményeknek nem felelt meg. A felperes a szerződésnek két valóban lényeges tartalmi elemét: az időtartamát és a kedvezményezett személyét kívánta módosítani. A Ptk. 541. § (1) bekezdésének első fordulatában írott feltétel azonban nem állt fenn, mivel a módosítási javaslat megtételére okot adó változás (a lakástulajdonosok lakáshitel felvételére kötött kölcsönszerződésének a biztosítási összeg kedvezményezettjére vonatkozó rendelkezése) a biztosítási szerződés megkötésekor még nem létező kikötés volt. Márpedig e törvényhely szerint a szerződés módosítására abban az esetben kerülhet sor, ha a már a szerződés megkötésekor fennálló lényeges körülményről nem volt a biztosítónak tudomása.
A hivatkozott lényeges változás a (1) bekezdés második fordulatában írott feltételeknek sem felelt meg. A szerződésmódosításra irányuló javaslat ugyanis nem az eredeti szerződésben meghatározott lényeges, a biztosított által bejelentendő, a kockázatviselésre kiható lényeges változáson alapult. A javaslat megküldésére továbbá nem a tudomásszerzést követő 15 napon belül került sor, és az nem tartalmazta a (2) bekezdésben meghatározott kötelező, a jogkövetkezményekre történő figyelemfelhívást sem.
Ebből következően a felperes módosító javaslatára a Ptk. 541. § (1) és (2) bekezdésének speciális rendelkezése nem volt alkalmazható, ezért annak elutasítása a szerződés megszűnését sem eredményezhette.
A felperes helyesen hivatkozott arra, hogy adott esetben javaslatára a Ptk. 240. § (1) bekezdésének általános rendelkezését lehetett alkalmazni. A közös megegyezés létrejöttének hiányában azonban a szerződés eredeti tartalmával maradt fenn. [Mivel a felperes a Ptk. 541. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott jogokat sem érvényesített, a (3) bekezdés szerint a szerződés jogi sorsa ugyanígy alakult, azaz a szerződés az eredeti tartalommal hatályban maradt].
Ebben a jogi helyzetben az alperesnek a felperes egyoldalú szerződésmódosítási törekvéseivel szemben a bíróságtól kellett volna jogvédelmet kérnie.
Tévesen mérte fel tehát az adott helyzetben az alperes a jogi lehetőségeit a 2002. december 27-én írott nyilatkozatában, melyben közölte, hogy a továbbiakban díjat nem fizet. A díj-nemfizetés jogkövetkezménye, – ahogy arra a felperes helyesen figyelmeztette is az alperest – a biztosítási szerződésnek a Ptk. 543. § (1) bekezdése alapján történő megszűnése és a tartamengedmény elvesztése a Ptk. 552. § (2) bekezdése szerint.
Az ismertetett indokoknak megfelelően a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és az alperest az összegében nem vitatott tartamengedmény és kamatai megfizetésére kötelezte. A késedelmikamat-fizetés kezdő időpontját a fizetési meghagyásban szereplő időponttal egyezően, az ÁVF. IV/5. pontja, a Ptk. 542. § (1) és 543. § (1) bekezdése alkalmazásával állapította meg arra figyelemmel, hogy a felperes a 2003 januárjában közölt válaszirataiban – az iratok tartalma szerint – az alperesnek a díjfizetésre halasztást adott.
(Legf. Bír. Pfv. VIII. 20.278/2006.
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás