GÜ BH 2007/55
GÜ BH 2007/55
2007.02.01.
A váltóbirtokos a fizetés hiánya miatt óvási határidő elmulasztásával csak a megtérítési váltóadósokkal szemben veszíti el a váltón alapuló jogait, a váltó főadósaival – az idegen váltó elfogadójával, illetve a saját váltó kiállítójával – szemben óvás nélkül is érvényesítheti a váltón alapuló igényét [1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 28. § (2) bek., 78. § (1) bek., 43–44. §-ok, 53. § (1) bek.].
Az alperes 2003. november 6-án 585 000 Ft-ra szóló, nem forgatható saját váltót állított ki a felperes mint rendelvényes javára 2004. január 31-ei lejárattal.
A felperes arra hivatkozással, hogy az alperes a 2004. augusztus 20-ai utolsó fizetési felszólítás alapján sem teljesített, sőt kifejezetten úgy nyilatkozott, hogy nem ismeri el fizetési kötelezettségét, keresetében 585 000 Ft és ennek 2004. január 31-étől járó kamatai tekintetében kérte az alperes marasztalását, elsődlegesen a váltó alapján.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 3 napon belül 585 000 Ft-ot, valamint ennek 2004. január 31-étől járó kamatait. Ítéletét a váltójogi szabályok szövegének közzétételéről szóló 1/1965. (I. 24.) IM rendelet (Vár.) 75. §-ára és 43. § (1) bekezdésére alapította.
Az alperes fellebbezése alapján eljáró másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Az ítélet indokolása szerint, bár az elsőfokú bíróság tévesen alapította ítéletét a Vár. 43. § (1) bekezdésére, azt helyesen állapította meg, hogy a váltó főadósa ellen keresetet benyújtó felperes nem megtérítési igényt kívánt érvényesíteni az alperessel szemben. Az alperes saját váltót állított ki, melyben pénzfizetési kötelezettséget vállalt a felperes felé. Mivel fizetésre nem került sor, a felperest, mint váltóbirtokost a Vár. 78. § (1) bekezdés és 28. § (2) bekezdés alapján közvetlen kereseti jog illette meg az alperessel szemben. Az óvás felvétele ugyan elmaradt, de ez – mint ahogy arra a Legfelsőbb Bíróság a BH 74/2004. számában közzétett eseti döntésében rámutatott – nem eredményezte a közvetlen kereseti jog elvesztését. A váltó bemutatásának, az óvás felvételének az elmulasztása csak a Vár. 43. § (1) bekezdésében felsorolt megtérítési váltóadósokkal szemben érvényesíthető megtérítési igény elvesztésével jár, de nincs kihatással a váltó kiállítójával szemben érvényesíthető közvetlen kereseti jogra.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását és a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Vár. 38. §-ába és 77. §-ába ütközik. A Legfelsőbb Bíróságnak a jogerős ítéletben is hivatkozott 74/2004. számú eseti döntése két ponton is ellentétes a Vár. előírásaival.
A Vár. 77. § (1) bekezdésének egyértelmű rendelkezése folytán a Vár. 28. §-a saját váltó esetén nem alkalmazható. A hivatkozott eseti döntés a Vár. 77. §-ába ütközően, tévesen értelmezi a Vár. 78. §-át. A saját váltó kiállítójának fizetési kötelezettsége ugyanis nem feltétlen, hanem – amit a Vár. 78. § (2) bekezdése is alátámaszt – a váltó bemutatójának jogszerű magatartásától függ, és óvásra saját váltó esetén is szükség van.
A Vár. 77. §-ából következően alkalmazni kell saját váltó esetében a Vár. 43. § rendelkezéseit is. A jogerős ítélet a Vár. 43. § rendelkezéseivel ellentétesen értelmezi közvetlen kereseti jogként a felperes nevesítetlen követelését, holott a felperes igénye nem más mint megtérítési igény, amely viszont a Vár. 53. §-ában írtakra tekintettel nem érvényesíthető.
A fizetés végetti bemutatás elmulasztása és az óvás felvételének elmulasztása – szemben a jogerős ítéletben írtakkal – következményekkel jár. Az alperes a váltó kiállításával nem kívánt határidő nélküli kezességet vállalni a K. C. Kft. tartozásaiért, ,,hanem meghatározott kötelezettséget vállalt a váltó esedékességkor bemutatás ellenében történő megfizetésére''. A felperes azonban az általa kiállított váltót lejáratkor nem érvényesítette, a bemutatást elmulasztotta és a váltót két évvel később próbálta a bíróság előtt érvényesíteni, amikor erre már nem volt jogszabályi lehetősége. A jogerős ítélet a jogszabályokkal ellentétesen egyszerű kezességgé redukálta a váltó intézményét. Utalt a felülvizsgálati kérelem arra is, hogy az alperes mindvégig vitatta a felszámolói díj jogosságát és csak azért állította ki a váltót, hogy a felperes ne akadályozza meg a felszámolás befejezését.
A felperes a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az elsőfokú ítéletet helybenhagyó jogerős ítéletnek csak a kamatfizetés kezdő időpontjára vonatkozó rendelkezése nem felelt meg a jogszabályoknak, az egyéb rendelkezések jogszabályba ütköző voltára a felülvizsgálati kérelem alaptalanul hivatkozott.
A felülvizsgálati kérelemben előadottak alapján mindenekelőtt azt rögzíti a Legfelsőbb Bíróság, hogy az alperes a marasztalásáról szóló elsőfokú ítélet ellen benyújtott fellebbezésében kizárólag annak megállapítását kifogásolta, hogy a felperes nem megtérítési igényt kívánt érvényesíteni, ezért nem volt szükség óvatolásra sem. Arra viszont nem hivatkozott a fellebbezés, hogy a felperes felszámolói díj iránti igénye alaptalan lenne, ezért ebben a kérdésben a fellebbezési kérelem és fellebbezési ellenkérelem keretei között eljáró másodfokú bíróságnak sem kellett állást foglalnia. Mivel a jelen felülvizsgálati eljárás tárgyát képező jogerős ítélet a váltó kiállításának alapjául szolgáló jogviszonyt semmilyen vonatkozásban nem érintette és nem is érinthette, a Pp. 253. §-ának (3) bekezdésére figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság sem vizsgálhatta a felülvizsgálati eljárásban a felülvizsgálati kérelem ezzel kapcsolatos előadását.
A felülvizsgálati kérelem állításával szemben a per főtárgya tekintetében meghozott jogerős döntés a váltójogi jogszabályok helyes alkalmazásán alapult. A Vár. 77. §-a valóban nem mondja ki, hogy a Vár. 28. § (1) bekezdését – mely értelemszerűen idegen váltó vonatkozásában rendelkezik úgy, hogy annak elfogadásával a címzett a váltó esedékességkori kifizetésére vállal kötelezettséget – saját váltó esetében alkalmazni kellene. A Vár. 78. §-ának (1) bekezdése ugyanakkor kifejezetten kimondja, hogy a saját váltó kiállítóját ugyanolyan kötelezettség terheli, mint az idegen váltó elfogadóját. Ez pedig azt jelenti, hogy azt a határozott pénzösszeget, melynek fizetésére a saját váltó kiállítója – a Vár. 75. §-ában írtaknak megfelelően – feltétlen kötelezettségvállalást tett, az esedékességkor meg kell fizetnie. Téves és a Vár. 75. § 2. pontjában írtakkal ellentétes a felülvizsgálati kérelem azon állítása, hogy saját váltó kiállítójának a fizetési kötelezettsége nem feltétlen, a Vár. 78. § (2) bekezdésére való hivatkozás pedig azért is indokolatlan, mert a perbeli váltó nem minősült a megtekintés után bizonyos időre fizetendő saját váltónak.
Helyesen indult ki a jogerős ítélet abból, hogy az alperes, mint a saját váltó kiállítója, – éppúgy mint az idegen váltó elfogadója – főadósnak, egyenes adósnak minősül, és így a felperest, mint váltóbirtokost a Vár. 28. § (2) bekezdésének megfelelő alkalmazásával közvetlen kereseti jog illette meg az alperessel szemben. A saját váltó kiállítója mint egyenes adós nem alanya megtérítési kötelezettségnek, megtérítési kötelezettsége csak a Vár. 43. § (1) bekezdésében megjelölt ún. megtérítési váltóadósoknak (idegen váltó kibocsátója, valamennyi forgató, kezes, közbenjáró elfogadó) lehet. A megtérítési váltóadósok fizetési kötelezettsége – a Vár. 9. § (1) bek., 15. § (1) bek., 32. § (1) bek., 58. § (1) bekezdése alapján – csak akkor áll be, ha a főadós – a váltó elfogadója, illetve kiállítója – fizetési kötelezettségét nem teljesíti vagy a váltó kifizetése a Vár. 43. §-ában megjelölt okból veszélybe kerül. A megtérítési váltóadósok ellen indítható kereset szigorú anyagi és eljárásjogi feltételeit a Vár. 43–44. §-ai tartalmazzák. A váltóbirtokos a Vár. 53. §-ának (1) bekezdése szerint csak a megtérítési váltóadósokkal szemben veszíti el a váltón alapuló jogát – a fizetés hiánya miatti óvási határidő elmulasztásával –, de nem veszíti el az elfogadóval, illetve a kiállítóval [Vár. 77. § (1) bek.] mint a váltó főadósaival szemben.
Mindezekből tehát az következik, hogy a saját váltó kiállítójával, mint egyenes adóssal szemben a váltóbirtokos az elévülési határidőn belül óvás nélkül is felléphet, pert indíthat a váltón megjelölt határozott összeg és járulékai megfizetése iránt. A Vár. 28. § (2) bekezdés alapján biztosított közvetlen kereseti jog fennállását nem érinti a fizetés hiánya miatti óvás felvételének elmulasztása.
A Vár. 38. §-a szerint a váltóbirtokos köteles a váltót fizetésre bemutatni. A váltó kötelezettje ugyanis csak annak köteles fizetni, aki a váltót birtokában tartja és akit a váltó, illetve a forgatmányok láncolata legitimál. Ha nem mutatják be, a kötelezett a Vár. 42. §-ának (1) bekezdése szerint bírói letéttel is teljesíthet. A bemutatás elmaradása nem jár jogvesztéssel a főkötelezettel szemben, de fizetési kötelezettsége csak a bemutatással vagy azt helyettesítő perindítással válik esedékessé.
A kereset teljes terjedelmű elutasítására irányuló felülvizsgálati kérelem csak a késedelmi kamat követelés kezdő időpontja tekintetében minősült részben megalapozottnak. A felperes maga adta elő 7/F/1. szám alatti beadványában, hogy az alperes kérésére, részére még a 2004. január 31-ei fizetési határidő lejárta előtt 30 napos fizetési haladékot adott, erre tekintettel viszont nem volt helye 2004. január 31-ei kezdő időponttal az alperes késedelmi kamatokban való marasztalásának. E vonatkozásban tehát megalapozottan kérte az alperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet megváltoztatását.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (3) bekezdése és (4) bekezdésének első fordulata alapján a rendelkező részben írtak szerint döntött.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.190/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás