GÜ BH 2007/58
GÜ BH 2007/58
2007.02.01.
Kölcsönszerződés színlelt volta megállapítható, ha az a hitelező és a valójában szerződni kívánó harmadik személy közötti kölcsönszerződést leplez [Ptk. 207. § (5) bek., 523. §].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tényállás szerint a felperes vezette az alperes munkáltatója a perben nem álló G. Rt. (a továbbiakban: Rt.) bankszámláját. Az Rt. egy nagyobb összegű tartozását kiegyenlíteni nem tudta, a felperes pedig a már korábban felgyűlt nagyobb összegű hitelállomány miatt részére újabb hitelt nem folyósított, ezért a felperes és az Rt. vezetése abban állapodtak meg, hogy az Rt. néhány dolgozója – közöttük az alperes is – hitelt vesz fel a felperestől az Rt. kezességvállalása mellett, amelyet az Rt. használ fel a tartozásai kiegyenlítésére. A fenti megállapodás értelmében a peres felek 1998. április 27-én folyószámla-hitelkeretszerződést kötöttek, amelyben a felperes 735 000 Ft hitelkeretet biztosított az alperesnek. Az Rt. a kölcsön visszafizetéséért készfizető kezességet vállalt. 1998. május 29-én újabb hitelkeret-szerződést kötöttek, amelyben az alperes részére biztosított hitelkeretet 900 000 Ft-ban határozták meg. Ez utóbbi hitelszerződést is az Rt. készfizető kezességvállalása biztosította. A két szerződésben írt hitelkeretet az alperes akként merítette ki, hogy a felperesnél vezetett lakossági folyószámlájára egy alkalommal 700 000 Ft-ot, utóbb pedig 165 000 Ft-ot vezetett rá a felperes. 2000. július 13-án az Rt. a felperessel írásban közölte, hogy a dolgozók által felvett kölcsön visszafizetéséről gondoskodni fog. A kölcsön kamatait 2000 októberéig az Rt. törlesztette, ezt követően ellene felszámolási eljárás indult, így a további törlesztést beszüntette.
A felperes a keresetében az alperest 1 018 806 Ft kölcsön, ennek 2001. május 30-ától járó évi 26% késedelmi kamata és a perköltségek megfizetésére kérte kötelezni. Keresetét arra alapította, hogy az alperes megszegte az 1998. május 29-én kötött folyószámla-hitelkeretszerződést, mert a fizetési kötelezettségének nem tett eleget.
Az alperes a kereset elutasítását kérte, egyben viszontkeresetet terjesztett elő, amelyben a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdésére alapítva kérte megállapítani, hogy az 1998. május 29-én kötött folyószámla-hitelkeretszerződés színlelt és mint ilyen, semmis. Előadta, hogy a szerződés az Rt. hitelhez juttatását célozta, így az alanyában színlelt volt, az a készfizető kezességet vállaló Rt. és a felperes között létrejött hitelszerződést leplezte, ezért a kölcsön és járulékai visszafizetésére nem kötelezhető.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Az alperes viszontkeresetének helyt adott és megállapította, hogy a felek között 1998. május 29-én kötött folyószámla-hitelkeretszerződés, mint színlelt szerződés a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése szerint semmis, ezért az alperes a kölcsönt visszafizetni nem tartozik.
A másodfokú bíróság a felperes fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1 018 806 Ft tőkét, ennek 2001. május 30. napjától járó évi 26% késedelmi kamatát és 197 400 Ft első-, másodfokú együttes perköltséget, míg az alperes viszontkeresetét elutasította. Kötelezte az alperest 54 000 Ft le nem rótt viszontkereseti illetéknek az állam javára történő megfizetésére. A másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, nem osztotta azonban annak jogi következtetéseit. Jogi álláspontja szerint a megállapodás nem volt színlelt. A peres felek együttes akarata arra irányult, hogy közöttük folyószámla-hitelkeretszerződés jöjjön létre és ennek keretében a felperes hitelt nyújtson az alperes részére. Az a körülmény, hogy az alperes és az Rt. más dolgozói az általuk felvett hiteleket önként saját elhatározásukból tovább kölcsönözték az Rt.-nek, a hitelszerződést nem teszi színleltté. Amikor az alperes mint magánszemély a felperes által részére folyósított hitelt az Rt.-nek továbbadta, az már nem a felperes által nyújtott hitelként, hanem a magánszemély által az Rt. rendelkezésére bocsátott pénzösszegként funkcionált.
A másodfokú bíróság megítélése szerint a hitelkeret engedélyezésének körülményei sem alapozták meg a szerződés színleltségét. A felperes az engedélyezés során a belső szabályzatai rendelkezéseit betartva járt el, az a körülmény pedig, hogy alacsony jövedelmű dolgozóknak magas összegű hitelkeretet engedélyezett, nem róható a terhére.
Megítélése szerint a felek nem is köthettek olyan szerződést, amely a felperes és az Rt. közötti hitelszerződés létrejöttét eredményezhette volna. Színlelt szerződés esetében ugyanis ugyanazon személyeknek kell szerződő félként szerepelniük a kötelemben, mint akik azt a szerződést kötötték volna, amelyre a valós szerződési akaratuk irányult. Mivel az Rt. a perbe hozott kötelemnek nem volt alanya, a szerződés nem leplezhette a felperes és az Rt. közötti hitelszerződést. Az alperes az érvényes hitelkeret-szerződés alapján köteles a felvett hitelt és annak kamatait visszafizetni.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, amelyben – tartalma szerint – annak hatályon kívül helyezését, az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását és a perköltségei megítélését kérte. Felülvizsgálati kérelmének tartalma szerint a bizonyítékok mérlegelését, ezáltal a másodfokú bíróság által a Pp. 206. §-ában írt rendelkezések megsértését sérelmezte. Hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében 1999/2/113. szám alatt közzétett elvi határozatára, amelyben a Legfelsőbb Bíróság kimondta, hogy a kölcsönős színlelés megállapításánál annak is jelentősége van, hogy a pénzintézet betartotta-e a reá vonatkozó azokat az ügyviteli szabályokat, amelyek előírják, hogy kivel és milyen feltételek mellett köthető folyószámla-hitelkeretszerződés. Állította, hogy a felperes megszegte a reá vonatkozó belső szabályzatokat. Előadta, hogy 1998. május 29-én, a folyószámla-hitelkeretszerződés megkötésének időpontjában a felperesnél érvényben volt 12/1997-138. számú vezérigazgatói utasítás szabályozta, hogy milyen feltételek fennállása esetén köthető magánszemélyekkel folyószámla-hitelkeretszerződés, nevezetesen abban az esetben, ha részére rendszeres bérjövedelem átutalása történik a részére vezetett bankszámlára. Az alperes részére ilyen átutalások a bankszámlájára nem érkeztek, ezért vele a perbe hozott szerződés nem volt megköthető. Ezen túlmenően az alperes jövedelme olyan alacsony volt, hogy abból eleve lehetetlen lett volna a kölcsönnek az 1998. november 3-ára történő visszafizetése. Valójában a felperes az alperes magánszemély helyett egy gazdálkodó szervezetet hitelezett, amely egyébként nem volt hitelképes. Állította, hogy az általa előadottakat a kihallgatott tanúk vallomása mindenben megerősítette és alátámasztotta a felperes 2001. június 20-án kelt és az Rt. felszámolójához címzett levele, amelyben az összeget hitelezői igényként bejelentette. Végül hivatkozott arra, hogy a felperes a kölcsön törlesztéséről és a halasztásról is az Rt.-vel tárgyalt és a kamatokat is az Rt. törlesztette, amíg felszámolás alá nem került. Mindezekből azt a jogi következtetést kérte levonni, hogy a felek a szerződésben az adós személyét színlelték, a felperes és a perben nem álló Rt. közötti kölcsönszerződést kívánták leplezni. A kölcsönszerződés ehhez képest a felperes és az Rt. között jött létre, így az alperes a kölcsön visszafizetésére a perbe hozott szerződés alapján nem kötelezhető.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
A másodfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen mérlegelésével megsértette a Pp. 206. §-ában írt rendelkezéseket, ezáltal a perbe hozott szerződés színlelt, illetőleg leplezett voltára vonatkozóan helytelen jogi következtetésre jutott.
Nem fogadta el a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú bíróság jogi álláspontját a vonatkozásban, hogy valamely szerződés színleltsége, illetőleg leplezett volta csak akkor állapítható meg, ha annak a szerződésnek, amely színleltnek minősül ugyanazok az alanyai, mint a leplezett szerződésnek. A szerződésnek a Ptk. 207. §-ának (5) bekezdésében írt színlelése érintheti a felek ügyleti akaratát, amikor is a felek nem kívánnak szerződést kötni, vagy azt a nyilatkozataiktól eltérő tartalommal kívánják megkötni; vonatkozhat a szerződés egyes elemeire, így a szerződés visszterhességére vagy ingyenességére; az ellenérték nagyságára. Nem kizárt a szerződés alanyának színlelése sem, ha a szerződő felek közös akaratával az egyik fél csak azért vesz részt a szerződéskötésben, mert a valójában szerződni kívánó harmadik személy valamilyen oknál fogva – a jogszabály tilalma vagy egyéb kötöttségek miatt – nem vehet részt a szerződéskötésben. A Legfelsőbb Bíróság mint fellebbezési bíróság a kölcsönszerződés leplezett voltát állapította meg olyan esetben, amikor a pénzintézet – mivel a gazdálkodó szervezet hitelképtelensége miatt részére kölcsönt nem folyósíthatott – a cég dolgozóival kötött kölcsönszerződés alapján nyújtott hitellel kívánta megsegíteni a gazdálkodó szervezetet (Gf. I. 31.103/1998/4. számú döntés).
Amennyiben bizonyított, hogy a hitelező tudott arról, hogy a kölcsönvevő saját személyében nem kíván adóssá válni, a kölcsön visszafizetésére képtelen, a valóságos kölcsönvevő pedig számára ismert, az általa vállalt biztosíték is azt szolgálja, hogy a kölcsönt ő fizesse vissza, úgy színlelt szerződésről van szó, ellenkező esetben csupán az adós oldalán fennálló rejtett indokról, amely a szerződés érvényességét nem érinti.
Az elsőfokú bíróság a feltárt bizonyítékoknak a Pp. 206. §-a szerinti mérlegelésével helytállóan állapította meg, hogy a felek a szerződés alanyai tekintetében közös akarattal színlelték a perbe hozott szerződést, illetőleg hogy az a felperes és a perben nem álló G. Rt. közötti kölcsönszerződést leplezte. E körben helytállóan értékelte a tanúk vallomását. Az Rt. vezérigazgatójának K.-né N. É.-nak a tanúvallomása mindenben alátámasztotta az alperes azon állítását, hogy a kölcsönre a felperes által is tudottan a részvénytársaságnak volt szüksége. Állítása szerint maga is részt vett a hitelszerződések feltételeinek kidolgozásában és állította, hogy a bank maga javasolta a perbe hozott hitelkonstrukciót. A kihallgatott további két tanú K. M.-né és K.-né H. I. érdekeltek voltak, mivel maguk is kötöttek hasonló kölcsönszerződést a felperessel, mindenben megerősítették az érdektelen K.-né tanú vallomását. Az utóbbi tanúk állították, hogy K. Gy.-től a felperes volt dolgozójától azt a tájékoztatást kapták, miszerint nem nekik kell a kölcsönt visszafizetni, a fizetési kötelezettség az Rt.-t terheli, és ha azt nem fizeti vissza, tőle fogják levonni. K. Gy. tanú nem cáfolta az elhangzott vallomásokat, a kihallgatása során úgy nyilatkozott, hogy nem emlékszik a szerződéskötés körülményeire.
Alaptalanul sérelmezte a felperes, hogy az elsőfokú bíróság dr. Á. Z.-né vallomását a bizonyítékok köréből kirekesztette. Nevezett a felperesnek jelenleg is fiókvezetője, az ügyben érdekelt, ezért a már ismertetett tanúvallomásokkal ellentétes előadása egyéb támogató bizonyítékok hiányában nem volt elfogadható.
A másodfokú bíróság megállapításával ellentétben az iratok között elfekvő és a másodfokú bíróság által figyelmen kívül hagyott okiratok, valamint a szerződéskötés körülményei is azt támasztották alá, hogy a felperes az Rt.-nek kívánt hitelezni. Az iratokból megállapítható, hogy az 1998. május 29-ei folyószámla-hitelkeretszerződés megkötésének az előzményei még 1997 decemberére nyúltak vissza. A tanúk vallomása szerint az Rt. külföldről gépeket vásárolt, amely vásárlás vámfizetési kötelezettséggel járt és az Rt. mintegy 5 millió forint vám felmerülésére számított. 1997. december 19-én a felperes megállapodott az Rt.-vel, amely szerint azon dolgozói részére, akikért az Rt. készfizető kezességet vállal, a felperesnél vezetett lakossági folyószámlákhoz hitelkeretet nyújt. Az Rt. által vállalt készfizető kezesség összege egy időben maximum 5 millió forint. Ennek biztosítékául a felperes és az Rt. között az Rt. tulajdonában álló ingatlanra korábban 120 386 165 Ft-ra, valamint 6 millió forintra és járulékaira alapított keretbiztosítéki jelzálogszerződések szolgálnak. Az 1997. december 19-ei megállapodásban az Rt. és a felperes tehát anélkül kötöttek készfizető kezességi szerződést, hogy egyikük sem tudta, hogy kik lesznek a kölcsönszerződés majdani kötelezettjei. A megállapodás ezért azt az alperesi előadást erősíti, hogy a konstrukció az Rt. részére történő hitelnyújtást célozta.
A tanúk vallomása és az alperes előadása szerint az Rt. gazdasági vezetője a munkahelyen tájékoztatta a dolgozóit a hitel szükségességéről, valamint arról, hogy a bank csak úgy biztosít az Rt. részére hitelt, ha azt a dolgozók veszik fel. Ezt követően 1998. április 27-én több dolgozó – közöttük az alperes – ,,lakossági bankszámlaszerződés módosítására'' szolgáló igénylőlapot nyújtott be a felpereshez, amelyben 735 000 Ft hitelkeret biztosítását kérte. Ugyanezen a napon a részvénytársaság a fenti hitelkeretre külön okiratban készfizető kezességet vállalt. A felperes ugyanezen dátummal előterjesztést készített a Cenzúra Bizottság döntéséhez, amelyben feltüntették az alperes részére 1997. október 1-jétől vezetett lakossági folyószámlájának számát, továbbá hogy a számlán az elmúlt három hónapban forgalom nem volt, és az egyenlege mindhárom hónapban 0. A felperes azt a rovatot, hogy a kért kölcsön a dolgozó számláján megjelenő bér/nyugdíj kifizetésnek hány százalékát teszi ki, nem töltötte ki, a hitelkeret biztosítását arra hivatkozással javasolta, hogy a kérelem mögött a G. Rt. készfizető kezességvállalása áll, amely kellőképpen biztos fedezetnek tekinthető. A tanúk egybehangzó előadása szerint az összeget valamennyien egy összegben (nem külön-külön kiszámolva) vették át, s azt azonnal átadták az Rt. vámügyintézőjének, aki haladéktalanul elvitte a Vámhivatalhoz az Rt.-t terhelő 5 millió forint összegű vám kiegyenlítésére. Az alperes lakossági folyószámláján a felperes 1998. április 27-ei dátummal 700 00 Ft kifizetését tüntette fel, ezzel emelte a felperes tartozásának összegét.
Utóbb az Rt.-nek a tb felé keletkezett fizetési kötelezettsége, ezért 1998. május 29-én – bár ezt új szerződésnek tüntették fel – valójában módosították a korábbi hitelkeret-szerződést, és az előzővel azonos tartalmú, csak 1998. május 29-ei keltezésű okiratok alapján a felperes az alperes részére nyitott hitelkeretet 900 000 Ft-ra emelte fel. A módosítást igazolja, hogy az alperes folyószámláján 165 000 Ft-ot tüntettek fel pénztári kifizetésként, és nem 900 000 Ft került folyósításra, mint ahogy az a szerződésben szerepelt. A felperes a módosításkor is tudta, hogy a keret az Rt. kölcsönfelvételét célozza.
A felperes azzal, hogy a G. Rt. készfizető kezességvállalását megfelelő biztosítékként értékelte, megsértette a reá vonatkozó szabályzatot, amely körülmény a Legfelsőbb Bíróság Határozatainak Hivatalos Gyűjteményében 1999/2/113. szám alatt közzétett elvi határozata szerint a kölcsön esetében a kölcsönös színlelés vizsgálatánál annak is jelentősége van, hogy a pénzintézet a kölcsönszerződés megkötése előtt és a szerződés megkötésekor megtartotta-e a reá vonatkozó szabályzatban írt feltételeket. A 23. sorszám alatt csatolt, a szerződéskötéskor hatályos 12/1997-138. számú vezérigazgatói utasítás 2.2.2. pontja szerint hitelszámla magánszemély részére a számlára átutalt bér/nyugdíj jövedelem meghatározott százaléka erejéig nyitható, az ott írtaktól függően maximum 100, illetőleg 200 ezer forint erejéig. A b) pont értelmében csoportos bérszámla-szerződés esetén az ügyfél részére külön biztosíték nélkül azonnal nyitható hitelkeret, de csak a havi bérjóváírás meghatározott mértékéig. A d) pont szerint, ha az igényelt hitelkeret mértéke a rendszeres havi jövedelem meghatározott százalékát, illetőleg a 200 ezer forintot meghaladja, a hitelkeret csak biztosíték mellett engedélyezhető. A perbeli esetben az alperes 262–9096177–0012. számú számláján (4. sorszámú irat) 1997. november 6-ától volt munkabér/nyugdíj forgalom, 1998. január 7-én, február 5-én, március 5-én, április 6-án és május 7-én is érkezett ilyen címen átutalás a számlára. Ennek ellenére a szerződésekhez a felperes által készített, a Cenzúra Bizottság részére történő előterjesztésben (az alap- és a módosított szerződésnél is) a felperes azt jelezte, hogy a számlán forgalom nem volt, a havi záróegyenlegek átlaga 0. Az ügyfél hitelkeretét a kért 735 000, illetve 900 000 Ft-ban javasolta megállapítani úgy, hogy a havi átlagjövedelmet az előterjesztésen nem tüntette fel. Nyilvánvaló lett volna ugyanis, hogy az ügyfél az ott írt jövedelemből a 735 000 Ft-ot lejáratig – 1998. november 3-áig – visszafizetni nem tudja. A 200 000 Ft feletti keret az utasítás szerint csak megfelelő biztosíték mellett volt nyitható. Az utasítás 2.3. pontja a külön biztosítékok között felsorolta a munkáltató készfizető kezességvállalását. Ez esetben azonban az utasítás szerint a banknak vizsgálnia kellett a kezes megfelelő hitelképességét. A felperes az alperes munkáltatójának készfizető kezességvállalását megfelelő biztosítéknak tekintette akkor, amikor adósként már nem tartotta hitelképesnek. Mind a felperes, mind a részvénytársaság, mind pedig az alperes tudomással bírtak arról, hogy a részvénytársaság az ahhoz szükséges feltételek hiányában nem hitelezhető, így az általa nyújtott kezesség nem megfelelő biztosíték a szerződésekhez.
A dolgozók részére az összegek kifizetése egy összegben történt és az átvett összeget az Rt. a tb-tartozás rendezésére azonnal felhasználta. A hónapokig tartó tárgyalások, illetőleg megállapodások alapján a felperesnek nyilvánvaló tudomása volt arról, hogy az összegekre a részvénytársaságnak van szüksége, és már az 1997. december 19-ei megállapodás időpontjában körvonalazódott, hogy ehhez az összeghez az Rt. a perbe hozott hitelkeret-szerződések révén juthat hozzá. Ez a megállapodás realizálódott a fentebb ismertetett szerződésláncolatban.
Az ügy egyéb körülményei is a felperes és az Rt. közötti kölcsönszerződés leplezését támasztották alá. Az Rt. tanúként kihallgatott gazdasági vezetője, valamint a 2001. június 20-án kelt hitelezői igénybejelentésében maga a felperes is úgy nyilatkozott, hogy a felvett kölcsönök kamatait a felszámolási eljárás megindításáig a részvénytársaság fizette. A szerződés szerint a kölcsön 1998. november 3-án lejárt. Megállapítható, hogy azt a felmondásig, 2005. május 30-áig, többször meghosszabbították. A kölcsönök meghosszabbítása tárgyában a felperes a részvénytársasággal tárgyalt, ezt bizonyítja a felperesnek a 18/A/2. sorszám alatt csatolt 1999. november 29-én kelt, a részvénytársasághoz címzett levele. 2000. július 13-án az Rt. írásban maga vállalta a hitel visszafizetését. A 11. sorszámú iratként csatolt, a felperes 2001. május 30-án kelt és a részvénytársasághoz írt levelében arról értesítette a részvénytársaságot, hogy a dolgozói folyószámla-hitelszerződését felmondta és megjelölte az egyes dolgozók tartozását is. E levélben közölte, hogy amennyiben 15 nap alatt az Rt. mint kezes nem rendezi a tartozást, azt a hitelfelvevő magánszemélyektől fogja behajtani. Nem tilos, de nem szokványos eljárás, hogy a hitelező a kezest inti meg azzal, hogy ha nem fizet, az egyenesadósok ellen fordul.
A felperes részéről a reá vonatkozó utasítás megszegése, a hiteligénylés elbírálása és annak kifizetése, egy nap alatt történő elintézése, valamint a már felsorolt bizonyítékok azt támasztják alá, hogy a perbeli folyószámla-hitelszerződések okiratolása teljesen formális volt, a felperes és az alperes között a kölcsönszerződést színlelték, amely valójában arra szolgált, hogy a felperes egy olyan gazdálkodó szervezetnek nyújtson hitelt, amely gazdálkodó szervezet az ismertetett körülmények, valamint a felperes belső szabályzataiban foglaltak szerint hitelképtelen volt.
Alaptalanul hivatkozott a felperes arra, hogy az alperes a többi dolgozóval együtt felvett hitelt maga kölcsönözte tovább a részvénytársaságnak. E körben hivatkozott a A/3/3. alatt csatolt, az Rt. és az alperes között létrejött írásbeli kölcsönszerződésre. Ez a megállapodás azonban a felperes által előadottakat nem támasztja alá. Megállapítható, hogy az abban írt kölcsönnek sem az összege, sem a tartozás lejártának időpontja nem egyezik meg egyik, – a felperes és az alperes között létrejött kölcsönszerződéssel sem, a dátuma nyilvánvalóan hamisított, az eredeti dátum kikaparása mellett rágépelték a május 29-ei dátumot.
A Ptk. 207. §-ának (5) bekezdése értelmében a színlelt szerződés semmis, ez alapján az alperes a kölcsön visszafizetésére nem kötelezhető. Tekintve, hogy ez a színlelt szerződés megfelelt egy más – a felperes és a G. Rt. között létrejött kölcsönszerződésnek, a semmisség jogkövetkezményeként a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezéseket alkalmazni nem lehetett.
A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a másodfokú ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
(Legf. Bír. Gfv. IX. 30.119/2006.)
- Hatályos
- Már nem hatályos
- Még nem hatályos
- Módosulni fog
- Időállapotok
- Adott napon hatályos
- Közlönyállapot
- Indokolás