• Tartalom

59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet

59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet

az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről

2018.10.12.

A mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: Tv.) 81. § (3) bekezdésének a) pontjában kapott felhatalmazás alapján a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatásköréről szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. §-ának a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következőket rendelem el:

A támogatás célja

1. § A támogatás célja, hogy elősegítse a termelői csoportok tagjai termelésének és teljesítményének a piaci követelményekhez való igazítását, az áruk közös forgalmazását – ideértve az értékesítésre történő előkészítést, az értékesítés központosítását és a nagy tételben vásárlók ellátását is –, valamint a termelési, betakarítási, elérhetőségi információkra vonatkozó közös szabályok létrehozását.

Fogalmak

2. § E rendelet alkalmazásában:

1.1 elismerési okirat: a termelői csoportokról szóló 81/2004. (V. 4.) FVM rendelet alapján kiadott, állami elismerésről szóló határozat;

2. támogatási időszak: az elismerési okirat keltétől számított legfeljebb ötéves időtartam;

3. tagi árbevétel: az elismert termék vagy termékcsoport vonatkozásában a számvitelről szóló törvény alanyaként működő termelőnél a számvitelről szóló törvény szerinti értékesítés bizonylattal igazolt nettó árbevétele, azon termelőnél, amely nem alanya a számvitelről szóló törvénynek, a tárgyévi értékesítés során realizált bizonylattal igazolt ellenérték összege;

4. termelési érték: a termelői csoport tagjai bizonylattal igazolt tagi árbevételének kompenzációs felárral csökkentett összege. A termelői csoport elismerésének dátumát követően csak a termelői csoporton keresztül történő értékesítésből származó tagi árbevétel képezheti a támogatás alapját.

A támogatás jellege, tárgya, mértéke

3. § (1) E rendelet alapján támogatás vehető igénybe a termelői csoport létrehozásának és adminisztratív működésének elősegítésére.

(2) A támogatás átalányösszegű támogatásként, éves részletekben vehető igénybe, a termelői csoport elismerésének napját követő első öt éven keresztül.

(3) A támogatás mértéke az adott évi támogatási vagy kifizetési kérelem benyújtását megelőző naptári évre vonatkozó termelési érték alapján kerül kiszámításra a mellékletben foglaltak szerint.

A támogatás igénybevételének feltételei

4. § (1) A támogatás igénybevételére az ügyfél akkor jogosult, ha elismerési okirattal rendelkezik, és a támogatási időszak alatt elismerési okirata nem kerül visszavonásra.

(2) Nem jogosult támogatásra

a) a dohány, illetve a halászati ágazatban elismert termelői csoport, továbbá

b)2 az a termelői csoport, amely a Nemzeti Vidékfejlesztési Terv alapján a központi költségvetés, valamint az Európai Mezőgazdasági Orientációs és Garancia Alap Garancia Részlege társfinanszírozásában megvalósuló, a termelői csoportok létrehozásához és működtetéséhez nyújtott támogatás igénybevételének részletes szabályairól szóló 133/2004. (IX. 11.) FVM rendelet alapján támogatásban részesült, valamint az a termelői csoport, amely e rendelet alapján támogatásban részesült, és esetében a 2. § 2. pontja szerinti támogatási időszak már lejárt,

c)3 az a termelői csoport, amelyre a Magyar Államkincstárhoz (a továbbiakban: Kincstár) e rendelet alapján szándékosság miatt véglegessé vált határozatban szankciót rótt ki.

A támogatási kérelem benyújtása

5. §4

A kérelem elbírálása

6. §5 A támogatási kérelmeket a Kincstár a benyújtás sorrendjében bírálja el.

Kifizetés

7. § (1)6 A támogatási időszak második évétől kezdődően a támogatásra jogosult termelői csoportoknak a támogatási összeg igénylése érdekében évente egy alkalommal kifizetési kérelmet kell benyújtaniuk a Kincstárhoz, június 1. és 30. között.

(2) A kifizetési kérelem benyújtására az 5. § (2) bekezdésében foglaltakat is alkalmazni kell.

Jogkövetkezmények

8. §7 (1) Az elismerési okirat visszavonása esetén a termelői csoport támogatási jogosultsága megszűnik, és a már kifizetett tárgyévi támogatási összeg jogosulatlanul igénybe vett támogatásnak minősül.

(2)8 Amennyiben az ellenőrzés során bizonyosságot nyer, hogy a termelői csoport kifizetési – első évben támogatási – kérelmében igényelt támogatási összeg több mint három százalékkal túllépi a jogosultsági vizsgálat alapján a Kincstár által megállapított összeget, úgy ez utóbbi összeg csökkentésre kerül. A csökkentés mértéke a fenti két összeg különbözete. Nem alkalmazható támogatáscsökkentés, ha a termelői csoport bizonyítani tudja, hogy a kérelmében szereplő igényelt támogatási összeg hibás kiszámításában vétlen.

(3)9 Amennyiben az ellenőrzés során bizonyosságot nyer, hogy a támogatásra jogosult a termékértékesítésből származó termelési értéknél a támogatási időszak alatt másodszor közöl a kérelmében legalább tíz százalékkal nagyobb összeget, úgy a Kincstár adott évben nem fizet támogatást az igénylő részére.

Záró rendelkezés

9. § Ez a rendelet a kihirdetését követő harmadik napon lép hatályba.

Az Európai Unió jogának való megfelelés

10. §10 Ez a rendelet

a) az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból nyújtandó vidékfejlesztési támogatásról szóló 2005. szeptember 20-i 1698/2005/EK tanácsi rendelet 35. cikkének, és

b) a vidékfejlesztési támogatási intézkedésekre vonatkozó ellenőrzési eljárások, valamint a kölcsönös megfeleltetés végrehajtása tekintetében az 1698/2005/EK tanácsi rendelet végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 2006. december 7-i 1975/2006/EK bizottsági rendelet 31. cikk (1) bekezdésének végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapít meg.

11. §11 E rendeletnek a tej- és tejtermék-ágazatban működő termelői szervezetek és társulásaik nemzeti szabályozásáról szóló 124/2012. (XII. 6.) VM rendelettel módosított 5. § (4) bekezdését a 2012. szeptember 1-jétől benyújtott támogatási kérelmekre is alkalmazni kell.

12. §12 E rendeletnek az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alapból a termelői csoportok létrehozásához és működéséhez nyújtandó támogatások részletes feltételeiről szóló 59/2007. (VII. 10.) FVM rendelet módosításáról szóló 29/2018. (X. 11.) AM rendelettel megállapított 2. § 1. pontját és 4. § (2) bekezdés b) pontját az el nem bírált kifizetési kérelmek esetében is alkalmazni kell.

Melléklet az 59/2007. (VII. 10.) FVM rendelethez

A támogatás mértéke kiszámításának módja

Támogatási
év

A támogatás mértéke

Az igénybe vehető
támogatás leg-
magasabb összege

a termelési érték
1 M €-t meg nem
haladó része után

a termelési érték
1 M €-t meghaladó
része után

a támogatás alapját képező
éves termelési érték%-ában

1. év

5

2,5

100 000 €

2. év

5

2,5

100 000 €

3. év

4

2

80 000 €

4. év

3

1,5

60 000 €

5. év

2

1,5

50 000 €

1

A 2. § 1. pontja a 29/2018. (X. 11.) AM rendelet 1. §-ával megállapított szöveg.

2

A 4. § (2) bekezdés b) pontja a 29/2018. (X. 11.) AM rendelet 2. §-ával megállapított szöveg.

3

A 4. § (2) bekezdés c) pontját a 12/2010. (VIII. 30.) VM rendelet 2. § (2) bekezdése iktatta be, szövege a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 5. § a) pontja szerint módosított szöveg.

4

Az 5. §-t a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 6. §-a hatályon kívül helyezte.

5

A 6. § a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

6

A 7. § (1) bekezdése a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 5. § c) pontja szerint módosított szöveg.

7

A 8. § a 12/2010. (VIII. 30.) VM rendelet 4. §-ával megállapított szöveg.

8

A 8. § (2) bekezdése a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

9

A 8. § (3) bekezdése a 37/2017. (XII. 27.) MvM rendelet 5. § b) pontja szerint módosított szöveg.

10

A 10. § a 12/2010. (VIII. 30.) VM rendelet 5. §-ával megállapított szöveg.

12

A 12. §-t a 29/2018. (X. 11.) AM rendelet 3. §-a iktatta be.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére