• Tartalom

6/2007. (II. 14.) GKM utasítás

6/2007. (II. 14.) GKM utasítás

a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Schengen Alap, TEN-T Pályázatok, Átmeneti támogatással megvalósuló programok, illetve egyéb EU-támogatású projektek előkészítésével kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok tervezésének és felhasználásának szabályairól*

2007.02.15.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 49. §-a o) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvényben (a továbbiakban: Kötv.) a XV. Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (a továbbiakban: GKM) fejezet Schengen Alap, TEN-T Pályázatok, Átmeneti támogatással megvalósuló programok, illetve egyéb EU-támogatású projektek előkészítésével kapcsolatos fejezeti kezelésű előirányzatok tervezésének és felhasználásának eljárásrendjét az alábbiak szerint szabályozom.
I. RÉSZ



Általános rendelkezések

1. § (1) Jelen utasítás hatálya a Schengen Alap, TEN-T Pályázatok, Átmeneti támogatással megvalósuló programok, az EU-támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása, Kockázati céltartalék és Kihelyezett szakértői támogatás fejezeti kezelésű előirányzatokra (a továbbiakban: előirányzatok) terjed ki.

(2) Az előirányzatok kizárólag a Kötv.-ben meghatározott célra használhatók fel.

(3) Az előirányzatok cél szerinti és szabályos felhasználásáért, a szakmai kezelői feladatok – azok végrehajtása érdekében szükséges intézkedések – ellátásáért az előirányzat szakmai kezelője, működtetője felelős. Az előirányzatok szakmai kezelőjének, működtetőjének a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról szóló 32/2006. (X. 9.) GKM utasítás a Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ Közlekedésfejlesztési Integrált Közreműködő Szervezetet (a továbbiakban: KKK KIKSZ) jelölte ki. A szakmai felügyeletet a Finanszírozási Programok Főosztály (a továbbiakban: FPF), a felügyeleti jogokat az infrastruktúra szakállamtitkár látja el.

(4) A feladatfinanszírozási körbe nem tartozó előirányzatok felhasználása során, a közbeszerzési törvény hatálya alá tartozó beszerzések esetében, a KKK által – a KKK KIKSZ bevonásával – kidolgozott és a GKM Közbeszerzési Bizottsága egyetértésével kiadott Közbeszerzési Szabályzat rendelkezései szerint kell eljárni.

(5) Az előirányzatokkal való gazdálkodási feladatok ellátása során az előirányzat szakmai kezelője biztosítja a költséghatékony és racionális forrásfelhasználást, a célok és támogatások, valamint a gazdálkodás jogszabályokkal való összhangját.

(6) Az előirányzatok pénzügyi műveleteinek lebonyolítására a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) 10032000-01220139-50050000 számú fejezeti feladatfinanszírozási előirányzat-felhasználási keretszámlát és 10032000-01220139-50000005 számlaszámú fejezeti kezelésű előirányzat-felhasználási keretszámlákat vezet. A Kincstár által felszámított számlavezetéshez kapcsolódó díjak fedezetét az előirányzatok terhére kell biztosítani.

(7) A Kötv. 52. § (4) bekezdése szerint a fejezeti kezelésű előirányzatoknál a 2006. évivel azonos összegű előirányzat maradvány képződését kell elérni.

Az előirányzatok költségvetése tervezésének
folyamata

2. § (1) A következő évre tervezett szakmai feladatokra az FPF készít javaslatot a KKK KIKSZ közreműködésével az infrastruktúra szakállamtitkár egyetértésével.

(2) Az előzetes költségvetési igényre vonatkozó javaslatot – a Közbeszerzési, Tervezés-koordinációs és Kontrolling Főosztály (a továbbiakban: KTKF) által meghatározott formában – az (1) bekezdés szerinti döntés figyelembevételével, a KKK KIKSZ készíti el. E javaslatot a FPF előterjesztésére az infrastruktúra szakállamtitkár egyetértésével, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár részére kell megküldeni.

(3) A költségvetési törvényjavaslathoz az előirányzatokra vonatkozó számszaki mellékleteket és a szöveges indokolást a KKK KIKSZ készíti el, amit a FPF előterjesztésére az infrastruktúra szakállamtitkár egyetértésével kell a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár részére megküldeni.

(4) A kincstári költségvetés (előzetes, végleges) elkészítése a KKK KIKSZ feladata, amit a FPF terjeszt elő az egyetértési joggal rendelkező Költségvetési Főosztálynak.

(5) A költségvetési törvény elfogadását követően az előirányzatok kiadási előirányzatainak tételes felosztására az KKK KIKSZ tesz javaslatot – az FPF közreműködésével –, melyet az infrastruktúra, valamint a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár egyetértésével a miniszter hagy jóvá.

(6) Az elemi költségvetés és a költségvetési alapokmány elkészítése a KKK KIKSZ feladata, amit a FPF előterjesztését, valamint a Költségvetési Főosztály ellenőrzését és felülvizsgálatát követően az infrastruktúra szakállamtitkár hagy jóvá.

Az előirányzatok működtetésével kapcsolatos szabályozások elkészítése

3. § (1) Az előirányzatok működtetésére vonatkozó szabályokra a KKK KIKSZ közreműködésével az FPF és a KTKF tesz javaslatot. A miniszteri utasítás szakmai tervezetét – az FPF és a KKK KIKSZ közreműködésével – a KTKF készíti el. Az utasítás megalkotására a továbbiakban a GKM vonatkozó belső szabályai az irányadók.

(2) A KKK KIKSZ az előirányzatok működtetésével kapcsolatos további előírásokat – a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár egyetértésével kiadott – Működtetési Szabályzatban rögzíti, amelynek tartalmaznia kell a kötelezettségvállalásnak, a kötelezettségvállalás ellenjegyzésének, a teljesítés igazolásának, az érvényesítésnek, az utalványozásnak, az utalvány ellenjegyzésének eljárási rendjét – feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok esetén, a feladatfinanszírozási engedélyokiratban foglaltak figyelembevételével –, az összeférhetetlenségre, a bizonylatok útjára, irattározásra és a belső ellenőrzésére vonatkozó részletes szabályokat.

(3) A kötelezettségvállalásra, ellenjegyzésre, teljesítésigazolásra, érvényesítésre, utalványozásra és utalvány ellenjegyzésére jogosult, kijelölt személyekről a KKK KIKSZ a 1. melléklet szerinti nyomtatványt köteles kitölteni 2 példányban. Az aláírásminta nyomtatvány 1 példányát a KKK KIKSZ őrzi meg, 1 példányát pedig a Költségvetési Főosztály részére kell megküldeni a tárgyév március 31-éig.

Az előirányzatok felhasználása, kötelezettségvállalás

4. § (1) Az előirányzatok terhére kötelezettség – amenynyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik – csak a jóváhagyott előirányzatok mértékéig vállalható.

(2) A kötelezettségvállalásnak előirányzat-felhasználási terven kell alapulnia. A KKK KIKSZ az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 138/B. §-ára tekintettel, éves előirányzat-felhasználási tervet készít az utasítás 2. melléklete szerinti formában, amit – az FPF-en keresztül – az infrastruktúra szakállamtitkár aláírásával legkésőbb február 20-áig a Költségvetési Főosztály részére megküld. Az előirányzat-felhasználási terv módosításáról a tárgynegyedévet megelőző hónap 10. napjáig kell tájékoztatni a Költségvetési Főosztályt a fenti eljárás alkalmazásával.

(3) Az előirányzatok várható alakulásáról a KKK KIKSZ adatot szolgáltat minden hónap 2. munkanapjáig – az Ámr. 138/C. §-ában meghatározott, az Ámr. 26. melléklete szerinti tartalommal – a Költségvetési Főosztály részére a Pénzügyminisztériumba történő továbbítás céljából.

(4) Az előirányzatok terhére történő kifizetésekhez a támogatás előirányzat-finanszírozási terv alapján teljesítésarányosan vehető igénybe. Az előirányzat-finanszírozási terv alapul kell szolgáljon a teljesítésarányos finanszírozáshoz (keretnyitáshoz) és a likviditásmenedzseléshez, továbbá összhangban kell lennie a kötelezettségvállalásokkal. Az Ámr. 109/A. §-ában meghatározott, az Ámr 27. sz. melléklete szerinti előirányzat-finanszírozási tervet a KKK KIKSZ készíti el, s azt a Kincstár részére történő továbbítás céljából – az elfogadott költségvetési törvény alapján – először január 5-éig, ezt követően havonta a tárgyhónapot megelőző hónap 10. napjáig a Költségvetési Főosztály részére megküldi. A január hónapra vonatkozó tervet – elfogadott költségvetési törvény hiányában a benyújtott törvényjavaslat alapján – dekádonkénti részletezésben a tárgyévet megelőző év december 18-áig kell a Költségvetési Főosztály részére megküldeni. Az előirányzat-finanszírozási terv módosítása iránti kérelmet a kiadás várható teljesítésének időpontját megelőző 15. napjáig kell a KKK KIKSZ-nek a Költségvetési Főosztály részére megküldeni. Az előirányzat-finanszírozási terveket a KKK KIKSZ tájékoztatásul megküldi a FPF részére.

(5) Kötelezettségvállalásnak minősül minden olyan intézkedés, amely az előirányzatból finanszírozandó célok ellátásához szükséges előfeltételek biztosítása érdekében, a támogatási, bevételi előirányzat terhére vagy javára fizetési, illetve más teljesítési, szolgáltatási kötelezettséggel jár.

(6) Előzetes kötelezettségvállalás dokumentuma – az Ámr. 2. § 68. pontja alapján – a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvényben a közbeszerzés megkezdéseként a közbeszerzési eljárást megindító feladott hirdetmény, megküldött ajánlati, ajánlattételi felhívás, továbbá a meghirdetett támogatási konstrukció dokumentumai (pályázati felhívások, kiírások, támogatási programok, egyedi támogatások), amennyiben nem kerülnek visszavonásra.

(7) A kötelezettségvállalást tartalmazó dokumentumban rögzíteni kell, hogy a kötelezettségvállalás mely évi előirányzatot, milyen összegben terheli.

(8) A feladatfinanszírozási körbe nem tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok terhére – eltérő rendelkezés hiányában – kötelezettségvállalásra jogosult:

a) 50,0 millió forint (ÁFA nélkül) értékhatárig a KKK KIKSZ vezetője,

b) 100,0 millió forint (ÁFA nélkül) értékhatárig az előirányzat felett felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár egyetértésével.

c) felső értékhatár nélkül – a felügyeletet gyakorló szakállamtitkár, a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár és a kabinetfőnök együttes álláspontjának ismeretében – a miniszter.

(9) A KKK KIKSZ köteles a kötelezettségvállalások, valamint a követelések analitikáját a Forrás SQL integrált gazdálkodási rendszerben vezetni.

Pénzügyi, számviteli feladatok ellátása,
költségvetési beszámolás, ellenőrzés

5. § (1) A KKK KIKSZ felelős

a) annak biztosításáért, hogy olyan kifizetések és bevételek kerüljenek kifizetésre és átutalásra, amelyekkel összefüggésben a beérkező bizonylatok formailag, tartalmilag és számszakilag megfelelnek az előírásoknak és a szerződésben meghatározottaknak;

b) a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár által jóváhagyott rendszerben –, a jogszabályokban előírt költségvetési beszámolókészítési kötelezettség teljesítéséhez, a teljesség, pontosság, valódiság érvényesítése érdekében megfelelő belső nyilvántartási és eljárási rend kialakításáért, a döntések, szerződések, megrendelések nyilvántartásáért;

c) a Költségvetési Főosztállyal együttműködve az előirányzatok eszközeivel és forrásaival kapcsolatos leltározási és leltárkészítési teendők elvégzéséért;

d) az éves és féléves beszámoló, valamint a negyedéves mérlegjelentés elkészítéséhez szükséges adatszolgáltatásért;

e) a Kincstárral való folyamatos kapcsolattartás keretében a napi és havi kincstári adatszolgáltatások ellenőrzéséért és egyeztetéséért;

f) a kötelezettségvállalások, illetve azok változásával összefüggő adatoknak a Kincstár részére történő megküldéséért;

g) az előirányzatok forrásainak terhére történő kifizetések szabályosságáért;

h) a követelések, kötelezettségek, a pénzügyi teljesítések bizonylatokkal alátámasztott módon történő nyilvántartásáért és archiválásáért;

i) a zárszámadáshoz kapcsolódó feladatok teljesítéséért.

(2) Az előirányzatok féléves és éves költségvetési beszámolóit a Költségvetési Főosztály felülvizsgálatát követően – az FPF egyetértésével – az infrastruktúra szakállamtitkár hagyja jóvá.

(3) Az előirányzatokkal kapcsolatos vezetői információs rendszer működtetése, havi kontrolling jelentés készítése – az FPF közreműködésével – a KKK KIKSZ feladata. Az előirányzatok havi kontrolling jelentése és vezetői információs rendszere adattartalmát a KTKF előterjesztésére a gazdasági, informatikai és humánpolitikai szakállamtitkár határozza meg.

(4) Az előirányzatok kezelésének, működtetésének, valamint az előirányzatok rendeltetésszerű és célszerinti felhasználásának belső ellenőrzését az KKK KIKSZ-nél a KKK belső ellenőrzési egysége végzi. Az előirányzatok belső ellenőrzését a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendeletben meghatározottak szerint kell lefolytatni.

(5) A KKK KIKSZ az Állami Számvevőszék, a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal és egyéb a GKM-en kívüli szerv által végzett ellenőrzésekhez adatszolgáltatást az FPF és a KTKF véleményének kikérésével, valamint a GKM Belső Ellenőrzési Főosztály egyetértésével nyújt.

(6) Az előirányzatokkal kapcsolatos számviteli feladatokat a Költségvetési Főosztály látja el, a KKK KIKSZ adatszolgáltatása alapján.

II. RÉSZ



A feladatfinanszírozási körbe tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása

6. § (1) A feladatfinanszírozási körbe az alábbi fejezeti kezelésű előirányzatok tartoznak:

a) Schengen Alap: az előirányzat célja a külső határok megerősítése a „schengeni követelményeknek" megfelelően. A projekt keretében sor kerülhet a Mohács határkikötő kiépítésére, Eperjeske állomás korszerűsítésére, így a schengeni előírások teljesítésére.

b) TEN-T pályázatok előirányzat keretében történik:

– a Székesfehérvár-Boba vasútvonal engedélyezési és kivitelezési terveinek, valamint ajánlatkérési dokumentációinak elkészítése, továbbá Szajol-Záhony vasútvonal rekonstrukció engedélyezési és kivitelezési terveinek, valamint ajánlatkérési dokumentációinak elkészítése,

– folyami információs szolgáltatások megvalósítása Európában (IRIS Europe),

– a Duna hajózhatósága tanulmány projekt,

– tanulmány készítése az M43 autópálya II. (Makó– Nagylak/Csanádpalota) szakaszára, valamint a Duna hajózhatóságának javítására,

– M8 Dunavecse–Kecskemét szakasz engedélyezési és kiviteli tervek elkészítésének

– CONNECT (II és III fázis) e-közlekedés az európai országok összehangolt közúti közlekedésének fejlesztése.

c) Átmeneti támogatással megvalósuló programok:

– Hajózási Információs Rendszer megvalósítása, célja a hajózási hatóságok hajózási információs rendszerének megújítása a belvízi infrastruktúra nyilvántartására, a veszélyes árú szállítását végző hajók mozgásának követésére, a hajók ellenőrzésére és lajstromozására, hajózási képesítésekre vonatkozóan.

– Integrált vontatási erőforrás tervező- és nyilvántartó információs rendszer fejlesztése projekt megvalósításának célja a MÁV átfogó stratégiai reformjának részeként a MÁV Integrált vontatási erőforrás tervező- és nyilvántartó információs rendszerének fejlesztése, a nemzetközi tapasztalatok átvétele útján hatékony, informatikai rendszer kiépítése.

– IT fejlesztés gépjármű-közlekedés légszennyező hatásának számítására projekt megvalósításának célja olyan szoftverfejlesztés és hazai viszonyokra történő gyakorlati alkalmazása, amely képes a gépjármű-közlekedés károsanyag-kibocsátásának teljes körű vizsgálatára (pl. autópályák, főútvonalak környezetében, nagyvárosokban, városközpontban), így lehetségessé válik a légszennyezési szintek szabályozása és a káros hatások határérték alá szorítása.

– Vasúti Információs adatbázis fejlesztése célja a magyarországi vasúti közlekedés teljes vertikumát lefedő, az egyes vasúti alrendszerekre, vasúti tevékenységet végző vállalkozásokra, személyekre vonatkozó műszaki paraméterek, a vasúti közlekedés biztonságával összefüggő dokumentumok, okmányok, bizonyítványok, hatósági engedélyek teljes, és országosan egységes nyilvántartási rendszerének kialakítása, melynek felhasználásával Magyarország a vasúti szakterületen eleget tud tenni az Európai Unió felé fennálló adatszolgáltatási kötelezettségének.

– Egyes fontos mérések visszavezethetőségi láncának létrehozása projekt megvalósításának célja a „visszavezethetőségi lánc” legfelső láncszemének megteremtése, egyes mérési szakterületeknek az európai és globális mérésekhez való kapcsolása. A visszavezethetőségi lánc megteremtésével a kereskedelem műszaki akadályainak csökkentése.

– A nemzeti szélessávú stratégia monitoring rendszerének felépítése projekt keretében sor kerül a Nemzeti Szélessávú Stratégiában megfogalmazott célkitűzések monitorozásának módszertani megalapozására.

(2) Az (1) bekezdésében felsorolt előirányzatokra vonatkozó közös szabályokat az alábbi (3)–(10) bekezdések tartalmazzák.

(3) A Költségvetési Főosztály kiértesíti a KKK KIKSZ-et a tárgyévi költségvetési előirányzatok, a maradvány és az egyéb források összegéről.

(4) A feladatfinanszírozási körbe tartozó előirányzatok finanszírozása Feladatfinanszírozási Engedélyokirat (a továbbiakban: Engedélyokirat) alapján valósul meg, továbbá az EU támogatásával megvalósuló program esetén a támogatási kérelem befogadásáról szóló, az Európai Bizottság által hivatalosan visszaigazolt dokumentum, melyet az Európai Bizottság támogatási határozata erősít meg.

(5) A finanszírozás megkezdéséhez szükséges Engedélyokiratot – a Forrás SQL rendszerben – a KKK KIKSZ készíti el. Az Engedélyokirat aláírója, mint kötelezettségvállaló személy az előirányzatok felügyeletét gyakorló infrastruktúra szakállamtitkár. Az Engedélyokiratot ellenjegyezni kell. Az ellenjegyzésre jogosult vezető személyt a KKK KIKSZ jelöli ki az Ámr. 134. § (8), 138. § (1) és (3) bekezdéseire figyelemmel. Az elkészített Engedélyokiratot a KKK KIKSZ az FPF-en keresztül a Költségvetési Főosztálynak 4 eredeti példányban megküldi. A Költségvetési Főosztály az ellenőrzést követően az Engedélyokiratot 8 napon belül jóváhagyásra az infrastruktúra szakállamtitkár elé terjeszti jóváhagyásra.

(6) A jóváhagyott és aláírt Engedélyokiratokat a Költségvetési Főosztály küldi meg a Magyar Államkincstárnak (a továbbiakban: Kincstár). A Kincstár az Engedélyokirat felülvizsgálja, hogy megfelel-e a költségvetési törvényben meghatározott céloknak és a rendelkezésre álló előirányzatoknak, illetve a szakmai döntéshozó által szükség szerint megállapított egyéb szempontoknak, valamint az okmányok kitöltése teljeskörűen megtörtént-e. Megfelelés esetén a Kincstár az Engedélyokiratot feladatazonosítóval látja el. A visszaküldött Engedélyokiratot a Költségvetési Főosztály továbbítja a KKK KIKSZ-nek, egy eredeti példányt pedig megőriz saját nyilvántartásában. Amennyiben nem a KKK KIKSZ a feladat megvalósítója, úgy az Engedélyokirat egy másolati példányát a KKK KIKSZ megküldi a megvalósítónak.

(7) A KKK KIKSZ minden részfeladatra külön Engedélyokiratot készít. Több évre ütemezett feladatok esetében a feladatfinanszírozás okmányait évente be kell nyújtani a Kincstárnak, beleértve azt az esetet is, amikor az előirányzat elsődleges elszámolója már nem rendelkezik eredeti előirányzattal.

(8) A jóváhagyott előirányzatok felhasználása a Kincstárhoz bejelentett módon aláírt fizetési megbízások alapján történik a kincstári finanszírozási rendszer előírásai szerint.

(9) Az (1) bekezdésben felsorolt előirányzatok az Ámr. 7. számú melléklete szerint az összehangolás szabályai alá tartoznak, így a KKK KIKSZ – az Ámr. szabályai szerint – köteles a szükséges intézkedéseket megtenni.

III. RÉSZ



A feladatfinanszírozási körbe nem tartozó
fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása

7. § (1) Az utasítás hatálya alá tartozó, feladatfinanszírozási körbe nem tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok az alábbiak:

a) Kihelyezett szakértői támogatás: az előirányzat célja a Közreműködő Szervezet tevékenységi körébe és felelősségi körébe tartozó olyan feladatok ellátását, amelyeket kihelyezett (outsourcing) szakértői szolgáltatással hatékonyabban és költségtakarékosan lehet ellátni.

b) EU támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása előirányzat valamennyi EU támogatás elnyerésének illetve a támogatás folyósításának elősegítését szolgálja a következő szakmai célok megvalósításával: műszaki tervek készítése, környezetvédelmi hatástanulmány, költség-haszonelemzés, ajánlatkérési dokumentációk minőségbiztosítása, támogatási kérelmek minőségbiztosítása.

c) A Kockázati céltartalék előirányzat szolgál az EU által előírt visszafizetési kötelezettség (tartalék), késedelmi kamat, árfolyamveszteség, nem megfelelő teljesítés, peres eljárás(ok), képviselet, a vis maior, stb. által bekövetkezett, előre nem tervezett fizetési kötelezettségekre.

(2) Az előirányzat nem finanszírozhat olyan feladatokat, amelyek teljes összegére állami vagy közösségi kötelezettségvállalás létezik.

(3) A KKK KIKSZ az előirányzatok terhére elvégzendő feladatok tételes – a 2. § (5) bekezdése szerinti – felhasználási javaslata elkészítése során figyelembe veszi, hogy a javaslatok összhangban vannak-e az adott feladathoz kapcsolódó már megvalósítás alatt lévő, illetve már elfogadott, de még el nem kezdett uniós projektek/programok felhasználásával, illetve elősegítik-e azok megvalósulását. Amennyiben adott feladatra a javaslattevő nem a minisztérium valamely szervezeti egysége, a KKK KIKSZ kikéri az érintett szervezeti egység(ek) véleményét a feladat(ok) elvégzésének indokoltságára, illetve prioritására vonatkozóan.

(4) A KKK KIKSZ intézkedik a tételes feladatok végrehajtása érdekében szükséges teendők ellátásáról (a feladatok végrehajtására kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, a kötelezettségvállalások analitikus nyilvántartása, szakmai irányítás, teljesítésigazolás, az igazolt számla vagy elszámolási bizonylat megküldése a Költségvetési Főosztály részére).

(5) Az EU támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása előirányzat az Ámr. 7. számú melléklete szerint az összehangolás szabályai alá tartozik, így a KKK KIKSZ – az Ámr. szabályai szerint – köteles a szükséges intézkedéseket megtenni.

IV. RÉSZ



Záró rendelkezések

8. § (1) Ez az utasítás 2007. február 15-én lép hatályba.

(2) Az utasítás rendelkezéseit a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt jogok gyakorlásáról szóló 32/2006. (X. 9.) GKM utasítás alapján a KKK KIKSZ szakmai kezelésébe, működtetésébe utalt, a GKM fejezet kizárólag maradvánnyal rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználása során is alkalmazni kell.

(3) Jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben a Kötv., az Áht., a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény, a közbeszerzésekről szóló 2003. évi CXXIX. törvény, az Ámr., az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségeinek sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet, az Európai Uniós előcsatlakozási eszközök és az Átmeneti Támogatás felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási, számviteli és ellenőrzési rendjéről szóló 119/2004. (IV. 29.) Korm. rendelet, a Schengen Alap felhasználásának pénzügyi tervezési, lebonyolítási és ellenőrzési rendjének kialakításáról szóló 179/2004. (V. 26.) Korm. rendelet, a költségvetési szervek belső ellenőrzéséről szóló 193/2003. (XI. 26.) Korm. rendelet, a transzeurópai közlekedési hálózat projektjeihez juttatott TEN-T támogatás felhasználásáról szóló 150/2005. (VII. 29.) Korm. rendelet, az Európai Közösséget létrehozó Szerződés 87. cikkének (1) bekezdése szerint állami támogatásokkal kapcsolatos eljárásról és a regionális támogatási térképről szóló 85/2004. (IV. 19.) Korm. rendelet, a kincstári rendszer működésével kapcsolatos pénzügyi szolgáltatások teljesítésének rendjéről szóló 36/1999. (XII. 27.) PM rendelet, a fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetőjének hatáskörébe utalt feladatokkal kapcsolatos eljárási rendről szóló 32/2006. (X. 9.) GKM utasítás, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 15/2006. (MK 94.) GKM utasítás, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény által előírt egyes feladatoknak a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium fejezeti kezelésű előirányzatainál, továbbá a GKM Igazgatás, valamint a GKM Gazdasági Igazgatóság előirányzatainál történő végrehajtásáról szóló 5/2004. GKM szabályzat, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium gazdálkodásával kapcsolatos folyamatba épített, előzetes és utólagos vezetői ellenőrzéséről szóló 8/2005. GKM szabályzat, a Központi Pénzügyi és Szerződéskötő Egység (KPSZE) közreműködésével megvalósuló PHARE-programok, a SAPARD program és ISPA program kincstári rendszerben történő pénzügyi lebonyolítási rendjéről, valamint az előcsatlakozási eszközök fejezeti költségvetési és könyvviteli elszámolási rendjéről szóló 8005/2001. (PK 15.) PM tájékoztató rendelkezéseit, előírásait kell alkalmazni.

Dr. Kóka János s. k.,

gazdasági és közlekedési miniszter

1. melléklet a 6/2007. (II. 14.) GKM utasításhoz

(null)

Aláírásminta

 

Az előirányzat megnevezése:

 

Az előirányzat szakmai kezelője (főosztály/szervezeti egység)

neve:

 

 

Kötelezettségvállalásra jogosult(ak):*

 

Neve: ………………………………………………… Aláírása: ……………………………………………

Szervezeti egysége/Közreműködő szervezet neve:

 

Kijelölő személy neve:

 

Szervezeti egysége:

 

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:

 

 

Ellenjegyzésre jogosult(ak):

 

Neve: ………………………………………………… Aláírása: ……………………………………………

Szervezeti egysége/Közreműködő szervezet neve:

 

Kijelölő személy neve:

 

Szervezeti egysége:

 

Aláírása:

 

 

Teljesítésigazolásra jogosult(ak):

 

Neve: ………………………………………………… Aláírása: ……………………………………………

Szervezeti egysége/Közreműködő szervezet neve:

 

Kijelölő személy neve:

 

Szervezeti egysége:

 

Aláírása:

 

 

Érvényesítésre jogosult(ak):**

 

Neve: …………………………………………………

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:

Szervezeti egysége/Közreműködő szervezet neve:

 

Kijelölő személy neve:

 

Szervezeti egysége:

 

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:

 

 

Utalványozásra jogosult(ak):***

 

Neve: …………………………………………………

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:

Szervezeti egysége/Közreműködő szervezet neve:

 

Kijelölő személy neve:

 

Szervezete vagy szervezeti egysége:

 

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:

 

 

Utalvány ellenjegyzésére jogosult(ak):

 

Neve: …………………………………………………

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:

Szervezeti egysége/Közreműködő szervezet neve:

 

Kijelölő személy neve:

 

Szervezeti egysége:

 

Aláírása vagy a kijelölés dokumentumának megnevezése:


* A kötelezettségvállaló és az ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – nem lehet azonos személy.

** Az érvényesítést végző személy nem lehet azonos a szakmai teljesítést igazoló, a kötelezettségvállalásra, utalványozásra és utalvány ellenjegyzésére jogosult személlyel.

*** Az utalványozó és az ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – nem lehet azonos személy.

Előirányzat-felhasználási terv
(null)

millió forintban, egy tizedessel

Megnevezés

I. negyedév

II. negyedév

III. negyedév

IV. negyedév

Összesen

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Bevétel

Kiadás

Bevétel

1051 szektor

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

intézményenként

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1051 szektor összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1091 szektor

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Beruházás

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szakmai fejezeti kezelésű előirányzat

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Európai uniós előirányzatok

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

1091 szektor összesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mindösszesen

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bevétel oszlopban az összes bevételt (támogatás, saját bevétel, átvett pénzeszköz, előirányzat-maradvány) szerepeltetni kell.

………………………………………………
aláírás

2007. ……………………………
*

Az utasítást az érdekeltek közvetlenül megkapták, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium honlapján 2007. március 15-étől olvasható. Az utasítást a 6/2008. (II. 15.) GKM utasítás 8. § (1) bekezdése hatályon kívül helyezte 2008. február 15. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére