• Tartalom

6/2007. (BK 10.) ÖTM utasítás

6/2007. (BK 10.) ÖTM utasítás

a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjéről*

2007.05.16.
Az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény (a továbbiakban: Áht.) 49. §-ának o) pontjában kapott felhatalmazás alapján – figyelemmel az Áht. 24. §-ának (9)–(10) bekezdésében foglaltakra – a pénzügyminiszterrel egyetértésben az alábbi utasítást adom ki:
1.1. Az utasítás hatálya – az EU integráció fejezeti kezelésű előirányzatok kivételével – kiterjed a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény XI. fejezet alá tartozó valamennyi fejezeti kezelésű előirányzatra, továbbá az államháztartás működési rendjéről szóló 217/1998. (XII. 30.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Ámr.) 46. §-ának alapján év közben megállapított előirányzatokra is. A XI. fejezet EU integráció fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjét a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség felügyeletét ellátó miniszter, mint fejezet felügyeletét ellátó szerv vezetője szabályozza.
1.2. Jelen utasítás tartalmazza az előirányzat felhasználás célját, a támogatásokkal összefüggő egyes pénzügy jogi követelményeket, a felhasználás ellenőrzésére vonatkozó szabályokat, az előirányzat feletti rendelkezési jogosítványokat. A fejezeti kezelésű előirányzatok terhére az előirányzat kezelés / támogatás teljes kezelési költsége csak abban az esetben számítható fel, ha a fejezeti kezelésű előirányzatból megvalósított pályázati feladatellátást – végrehajtó szervezet bevonásával – látja el az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: ÖTM). A kezelési költség éves összege nem érheti el az összes kezelésre átvett módosított éves előirányzat összegének az 5%-át, melynek pontos összegéről az ÖTM-nek a végrehajtó szervezettel kötendő szerződésében kell megállapodni.
1.3. Fejezeti előirányzat a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény XI. fejezetében jóváhagyott feladatok finanszírozására szolgál, mely támogatási, vállalkozási, megbízási szerződéssel, valamint előirányzat-módosítás végrehajtása mellett használható fel. Amennyiben a konkrét feladat lebonyolítására központi költségvetési szerv keretei között kerül sor (előirányzat-módosítását követően), úgy a kötelezettségvállalás, ellenjegyzés, utalványozás rendjére az intézmény hatályos belső szabályzatai az irányadók. Amenynyiben jogszabály eltérően nem rendelkezik, a XI. fejezet alá tartozó fejezeti előirányzatok támogatási előirányzatainak felhasználása pályázati kiírás útján történhet. Kivételt képeznek ez alól a szabály alól a „XI/14/1. Lakástámogatások” nem pályázati rendszerben működő támogatásai, mely a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet és a 4/2005. (I. 12.) Korm. rendelet figyelembevételével járnak, illetve egyes fejezeti kezelésű előirányzatoknál a miniszteri keretként meghatározott források.
Pályázaton kívüli támogatás nyújtására akkor kerülhet sor, ha a támogatandó cél az ÖTM által meghatározott szakmapolitika stratégiai céljainak megvalósulását támogatja, továbbá a támogatás biztosításával jelentős előny érhető el, hátrány hárítható el, vagy ha a támogatandó cél másként nem valósítható meg, vagy ha arról az előirányzat felhasználásának szabályairól szóló kormányrendelet rendelkezik.
Egyedi támogatási döntésről szóló döntési javaslatot megfelelő dokumentumokkal, adatokkal, a döntés előkészítéséért szakmailag felelős szakállamtitkárnak kell előkészítenie. A pályázaton kívül adható támogatás összegét a miniszter határozza meg (miniszteri keret). A támogatás pályázaton kívüli odaítéléséről – jelen utasításban meghatározott állami támogatási szabályok betartásával – a miniszter dönt. Az állami sportcélú támogatások felhasználásáról és felosztásáról szóló 10/2007. (IV. 14.) ÖTM rendelet alapján a nem pályázati úton nyújtott támogatás esetén a sport szakállamtitkár dönt.
1.4. Jelen utasításban nem szabályozott kérdésekben az Áht. és az Ámr., valamint a jelen utasításban szabályozott fejezeti kezelésű előirányzatok támogatási rendjéről szóló jogszabályokat kell alkalmazni.
Értelmező rendelkezések
2.1. Az utasítás alkalmazásában
a) kötelezettségvállalás: az Ámr. 134. §-ának (1)–(8), (11), illetve (13)–(15) bekezdésében szabályozott tevékenység;
b) kötelezettségvállaló: az Ámr. 134. §-ának (1) bekezdésében meghatározott tevékenységet végző személy, a feladatot csak ÖTM-es köztisztviselői munkatárs láthatja el, az alábbi támogatási programok kivételével: „Decentralizált területfejlesztési program”, „Decentralizált szakmai fejlesztési program” és a „Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése”. Ezen előirányzatok esetében az előirányzat felhasználására vonatkozóan kötelezettségvállalásra jogosultak – a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény alapján – a regionális fejlesztési tanácsok (a továbbiakban: RFT) elnökei. Az RFT-k részére biztosított működtetési támogatások vonatkozásában kötelezettségvállaló az ÖTM területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkára vagy az általa írásban felhatalmazott személyek. Az „országos jelentőségű területfejlesztési feladatok” előirányzata tekintetében a kötelezettségvállalási jogkörrel a területfejlesztési és építési szakállamtitkár megbízhatja a térségi fejlesztési tanácsok elnökeit is. A „Lakbértámogatások” előirányzat tekintetében pályáztatás esetén a pályázatokról a miniszter dönt, majd e döntés alapján a támogatási szerződések tekintetében a minisztérium nevében történő kötelezettségvállalásra a miniszter által felhatalmazott MLI Kht. vezetője jogosult;
c) kötelezettségvállalás dokumentuma: az Ámr. 2. §-ának 67. pontjában meghatározott dokumentumok;
d) pénzügyi ellenjegyzés: az Ámr. 134. §-ának (9)–(10) bekezdésében szabályozott tevékenység;
e) pénzügyi ellenjegyző: az Ámr. 134. §-ának (9)–(10) bekezdésében szabályozott tevékenységet végző személy, a feladatot csak ÖTM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály (a továbbiakban: PEF) főosztályvezetője, illetve az általa írásban megjelölt személy láthatja el;
f) jogi ellenjegyzés: a jelen utasítás hatálya alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásával megkötésre kerülő szerződéseknek a polgári jogi és államháztartási jogszabályoknak való megfelelőségi vizsgálata. Az ÖTM Jogi Főosztálya által jóváhagyott mintaszerződéstől eltérő szerződés esetén kötelező a jogi ellenjegyzés alkalmazása. A jogi ellenjegyzés szükségességéről a pénzügyi ellenjegyzést végző köteles a pénzügyi ellenjegyzést megelőzően meggyőződni.
g) Jogi ellenjegyző a támogatási mintaszerződéstől eltérő szerződés esetén:
ga) 10 M Ft összeghatárt el nem érő szerződéseknél: PEF főosztályvezető, PEF főosztályvezető-helyettesei, PEF főosztályvezető által kijelölt PEF szakjogász. A szerződések konkrét jogi ellenjegyzőjének kijelöléséről a PEF vezetője dönt;
gb) 10 M Ft összeghatárt elérő, illetve azt meghaladó összegű szerződéseknél: ÖTM Jogi főosztály (a továbbiakban: JOF) vezetője, a JOF főosztályvezetője által kijelölt a JOF állományába tartozó vezető, illetve munkatárs, a Szerződés-előkészítő és Peres Képviseleti Osztály (SZPKO) vezetője és ezen osztály jogtanácsosai, humánerőforrás kapacitás hiány esetén az SZPKO feladat- és hatáskörében megbízási jogviszony közreműködő ügyvédek. A szerződések konkrét jogi ellenjegyzőjének kijelöléséről a JOF vezetője dönt;
gc) a sport szakállamtitkár felügyelete alá tartozó előirányzatok esetében 50 M Ft összeghatárig: a sport szakállamtitkár által kijelölt jogi végzettségű munkatárs. A szerződések konkrét jogi ellenjegyzőjének kijelöléséről a sport szakállamtitkár dönt;
h) szakmai teljesítés igazolása: az Ámr. 135. §-ának (1) bekezdésében előírt és a (3) bekezdésében szabályozott tevékenység;
i) szakmai teljesítést igazoló személy: az Ámr. 135. §-ának (1) bekezdésében előírt és a (3) bekezdésében szabályozott tevékenység (szakmai feladatellátás, pénzügyi elszámolás megalapozottságának) ellátására felhatalmazott munkatárs, mely munkakört jelen utasítás vagy az ÖTM részéről a kötelezettségvállaló a kötelezettségvállalás dokumentumában kijelölt.
A feladatot csak ÖTM-es munkatárs láthatja el az alábbi fejezeti kezelésű előirányzatok kivételével: XI/12/1/5. „Lakbértámogatás”, XI/12/1/5. Turisztikai célelőirányzat, XI/12/3/2. „Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése”, XI/12/3/3. „Decentralizált szakmai fejlesztési programok”, XI/12/3/4. „Decentralizált területfejlesztési programok”, XI/14/1. „Egyéb lakástámogatások”, „Állami Támogatású Bérlakás Program”, „Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása” előirányzatai.
A „Decentralizált szakmai fejlesztési program”, a „Decentralizált területfejlesztési program” és a „Vásárhelyi Terv továbbfejlesztési” előirányzatok tekintetében az RFT-k által nyújtott támogatások szakmai teljesítésigazolására az RFT-k elnökei jogosultak. Az RFT-k részére biztosított működtetési támogatások szakmai teljesítésigazolásaiért az ÖTM területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkára vagy az általa megbízott vezető állású köztisztviselő felelős. Ezen utasításban meghatározott esetekben a „Lakbértámogatások”, az „Egyéb lakástámogatások” az „Állami Támogatású Bérlakás Program” és a „Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása” előirányzat felett szakmai teljesítésigazolásra jogosult a Magyar Lakás-innovációs Kht. (a továbbiakban: MLI Kht.) vezetője vagy az általa írásban felhatalmazott munkatárs. Az MLI Kht. bevonásával felhasznált támogatások ÖTM-en belüli szakmai teljesítésigazolásáért az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy az általa megbízott vezető állású köztisztviselő a felelős. (Munkakör összevonás esetén vagy a munkakört betöltő személy távozása után, de még az érintett munkakör betöltése előtt, a kötelezettségvállalónak kell kijelölnie az új munkakört, vagy a szakmai teljesítésigazolást elvégző természetes személyt, melyről az érvényesítőt, utalványozót, utalvány ellenjegyzőt még a kifizetés megtörténte előtt írásban értesítenie kell. Fentiek hiányában a kötelezettségvállaló látja el a szakmai teljesítés igazolás feladatát is.);
j) érvényesítés: az Ámr. 135. §-ának (3) bekezdésében szabályozott tevékenység;
k) érvényesítő: a kifizetések lebonyolítását végző szervezeti egységek azon írásban kijelölt munkatársai, akik az Ámr. 135. §-ának (4) bekezdésében előírt feltételeknek megfelelnek és az Ámr. 135. §-ának (3) bekezdésében szabályozott tevékenységet végzik;
l) utalványozás ellenjegyzése: az Ámr. 137. §-ában szabályozott tevékenység;
m) utalvány ellenjegyzője: az Ámr. 137. §-ának (1) bekezdésében meghatározott személy;
n) utalványozás: az Ámr. 136. §-ában szabályozott tevékenység;
o) utalványozó: az Ámr. 136. §-ának (1)–(2) bekezdésében meghatározott személy;
p) Összeférhetetlenségi szabály: A kötelezettségvállaló és a pénzügyi ellenjegyző, illetőleg az utalványozó és az utalvány ellenjegyző, pénzügyi ellenjegyző és a jogi ellenjegyző – ugyanazon gazdasági eseményre vonatkozóan – azonos személy nem lehet. Kötelezettségvállalási, pénzügyi ellenjegyzési, érvényesítési, utalványozási, utalvány ellenjegyzési feladatot nem végezheti az a munkatárs, aki ezt a tevékenységet a Polgári Törvénykönyvről szóló törvény 685. § b) pontja szerint közeli hozzátartozója vagy maga javára látja el. Összeférhetetlenséget kell bejelentenie a kötelezettségvállalónak, szakmai teljesítést igazolást végzőnek, ha az általa kötendő vagy általa igazolandó szerződésben szereplő szervezettel munkaviszonyban, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban áll, ott költségtérítéssel járó tisztséget tölt be, vagy azon szervezetnél vezető állású tisztségviselő, vagy döntést hozó feladatkört lát el.
q) Támogatási mintaszerződés: az előirányzatok rendeltetésével összhangban meghatározott céloknak és jogcímeknek megfelelő tartalommal a területért felelős szakmai szervezeti egységek, a Jogi Főosztály és a Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály vezetői által előkészített, közjogi és koordinációs szakállamtitkár által jóváhagyott minta szerint aláírásra kerülő szerződés. Mintaszerződés alkalmazása kötelező, kivéve ha ennek elhagyását illetve az egyedi jellegű szerződés megkötését a Jogi Főosztály javaslatának a figyelembe vételével a miniszter vagy a közjogi és koordinációs szakállamtitkár írásban engedélyezi.
r) Végrehajtó / Közreműködő szervezet, a továbbiakban végrehajtó szervezet (VSZ): Az ÖTM az egyes fejezeti kezelésű előirányzatainak pályázat-előkészítési, pályázatkezelési, szakmai-, műszaki-, pénzügyi ellenőrzési, pénzügyi és számviteli feladatait végrehajtó szervezetre ruházhatja át a végső felelősség megtartása mellett.
Az átruházott feladatokat ellátó végrehajtó szervezet – az átruházás szabályai szerint – részt vehet az ÖTM minisztere (továbbiakban miniszter) által meghatározott egyes előirányzatok terhére meghirdetett pályázatok keretében megítélt támogatások pénzügyi lebonyolításában, továbbá e tevékenységük keretében elláthatják az alábbi pénzügyi és számviteli feladatokat:
ra) a benyújtott elszámolások, számlák vagy egyéb gazdasági eseményt hitelesen dokumentáló bizonylatok vizsgálata annak alátámasztására, hogy azok megfelelnek a szerződéses feltételeknek, a költségek elszámolhatóak, megfelelnek a hazai és közösségi előírásoknak;
rb) a kedvezményezettek támogatásra jogosult költségeinek összesítése, valamint a támogatás teljes összegének kifizetéséhez szükséges dokumentumok előkészítése;
rc) rendelkezés adott intézkedésre nyitott forint lebonyolítási (bank) számla felett;
rd) a támogatás – a kedvezményezettet illető – igazolt összegének átutalására vonatkozó megbízásnak a Magyar Államkincstár részére történő továbbítása a forint lebonyolítási (bank)számlán történt jóváírásról szóló bankszámlakivonat kézhezvételét követő 5 munkanapon belül, amellyel szemben semmilyen levonás, visszatartás vagy egyéb költség nem érvényesíthető;
re) az ÖTM-mel vagy az ÖTM által kijelölt szervezettel a helyszíni ellenőrzések végzése a projekt pályáztatásának és pénzügyi lebonyolításának megvalósítására vonatkozóan;
rf) az ÖTM felelősségi körébe tartozó fejezeti kezelésű előirányzat számviteli nyilvántartásainak vezetése, negyedéves, féléves, éves beszámoló készítése, éves beszámoló könyvvizsgálóval való auditáltatása;
rg) a saját szervezetére vonatkozó, az ÖTM által jóváhagyott finanszírozási és ellenőrzési szabályzatok elkészítése;
rh) az ÖTM által meghatározott, továbbá a pályázatok lebonyolítása során felmerült rendszeres és eseti jellegű adatszolgáltatási igény teljesítése;
ri) az adatkezeléssel kapcsolatosan a jogszabályokkal és a tényleges működéssel összhangban lévő, a pályázati adat- és dokumentumkezelés, feldolgozás, továbbítás és nyilvántartás folyamatát szabályozó eljárás rendjének írásban történő kidolgozása, különös tekintettel a pályázatokkal kapcsolatos adatok, információk és dokumentumok kezelésére vonatkozó, aktualizált informatikai biztonsági szabályzatra;
rj) a kedvezményezett által elkövetett szerződésszegésből és visszafizetési kötelezettséggel nyújtott támogatásokból eredő követelések kezelése;
s) Az előirányzat kezelés / támogatás teljes kezelési költsége: fedezetet nyújt a pályázat előkészítéssel, pályázatkezeléssel, az előirányzat működtetésével, felhasználásával, szerződések előkészítésével, nyilvántartásával, könyvvezetésével, a pályázatok szakmai, műszaki és pénzügyi (elszámolásainak, beszámolóinak) ellenőrzésével kapcsolatban felmerülő személyi és tárgyi kiadásaira, költségeire;
t) behajthatatlan követelés: fejezeti kezelésű előirányzatot érintő követelés akkor írható le, ha a követelés behajthatatlanná válik. Behajthatatlan követelésnek az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 5. §-ának 3. pontja szerinti követelés minősül. A behajthatatlan követelés csak miniszteri engedély alapján írható le, de azt megelőzően az ÖTM közjogi és koordinációs szakállamtitkárának a kezdeményezésére az ÖTM Ellenőrzési Titkársága által vizsgálandó, hogy a fejezeti kezelésű előirányzat feletti kötelezettségvállalásra jogosult személyek mindent megtettek-e annak érdekében, hogy a kint lévő követelést időben és szakszerűen behajtsák-e. Behajthatatlan követelést a könyvviteli mérlegben nem lehet kimutatni, azt hitelezési veszteségként a saját tőkével szemben le kell írni.
Az előirányzatok rendeltetésszerű felhasználásával, támogatási
szerződések tartalmával összefüggő jelentősebb előírások
3.1. A kötelezettségvállaló gondoskodik az előirányzat – felhasználási céljainak, jogcímeinek megfelelő – felhasználásáról. A kötelezettségvállaló a kötelezettségvállalásokhoz kapcsolódó naprakész nyilvántartást köteles vezetni. A fejezeti kezelésű előirányzat kezelésével megbízott szervezeti egységnek olyan analitikus nyilvántartást kell vezetni a kötelezettségvállalásokról előirányzatonkénti bontásban, amely biztosítja a PEF vagy az ÖTM által megbízott végrehajtó szervezet által vezetett kötelezettségvállalási nyilvántartás egyeztetési lehetőségét, és lehetővé teszi a szakmai teljesítés igazolás megtörténtének mindenkori tételes ellenőrzését. A számviteli feladatokat ellátó szervezeti egység/szervezet (a PEF vagy a végrehajtó szervezet) és a szakmai szervezeti egységek által vezetett kötelezettségvállalásokat negyedévente, legkésőbb a tárgynegyedévet követő hónap utolsó napjáig az érintett szervezeti egységeknek, szervezeteknek egyeztetni kell, az egyeztetés tényét, eredményét mindkét fél részéről aláírt feljegyzésben dokumentálni szükséges. Az egyeztetés során a szakmai szervezeti egységek vezetőinek tájékoztatást kell kapniuk a kötelezettségvállalások elmúlt negyedévi pénzügyi teljesítéséről, számviteli elszámolásáról.
A kötelezettségvállalás eredeti dokumentumaiból (azok kötelező mellékleteivel együtt) egy-egy példányt, a dokumentumokban bekövetkező változásokat és a kötelezettségvállalás esetleges meghiúsulását, az érvénybelépést követő 8 napon belül kell a PEF-nek az érintett szakterület vezetőjétől megkapnia.
Az ÖTM fejezeti kezelésű előirányzatai kizárólag a költségvetési vagy más szakterülettel összefüggő törvényben, illetve alacsonyabb szintű jogszabályban meghatározott célokra használhatók fel. A kötelezettségvállaló felelősséggel tartozik az előirányzat terhére történő felhasználás cél- és szabályszerűségének betartásáért és betartatásáért, a támogatási források hatékony felhasználásáért.
3.2. Az előirányzat feletti szakmai felügyeletet gyakorló szervezeti egységnek / szakállamtitkárságnak – az éves beszámoló elkészítéséhez – a tárgyévet követő év február 15-ig szöveges értékelést kell adnia a fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról. Ugyancsak tájékoztatni kell a PEF vezetőjét az általa meghatározott időpontig a zárszámadási eljárás keretében – a Pénzügyminisztérium által meghatározott követelmények figyelembevételével – a megvalósított szakmai célokról, illetve a fejezeti kezelésű előirányzatok költségvetési alapokmányokban nevesített feladatainak végrehajtásáról. Az éves beszámoló és a zárszámadás tartalmára vonatkozó követelményekről a PEF vezetője az érintett szakterületeket előzetesen tájékoztatja.
Az előirányzat felett szakmai felügyeletet gyakorló szervezeti egységnek a kötelezettségvállalással nem terhelt, illetve szerződéssel lekötött maradványokat – a tárgyévet követő év január 31-éig – írásban kell egyeztetni az ÖTM PEF vezetője által kijelölt ügyintézőkkel.
Az ÖTM PEF a beérkezett beszámolókat értékeli, megfelelőségük esetén azokat elfogadja, valamint a teljesítést igazolja. Amennyiben a szöveges értékelés nem felel meg az éves beszámoló, illetve zárszámadás tartalmára vonatkozó szabályoknak, a beszámolásra kötelezett az ÖTM PEF felhívását követő 5 napon belül pontosítja, illetve azt újra megküldi a PEF-nek. A PEF feladata a komplett beszámoló összesítése és továbbítása az illetékes társhatóságok felé.
4.1. A fejezeti kezelésű előirányzatok maradványai felhasználása az Áht. 93. § (7) bekezdésében foglaltak alapján történik. A fejezeti kezelésű előirányzatoknak az éves beszámolóban szereplő maradványa a következő évben – az ÖTM PEF vezetőjének hatáskörében elvégzett előirányzat-módosítás után – változatlan rendeltetéssel, az előző évben keletkezett, de pénzforgalmilag csak a következő évben teljesülő kötelezettségvállalások teljesítésére a pénzügyminiszter által jóváhagyott összeg erejéig használható fel. Az előirányzat-maradvány felhasználására ugyanazok az eljárási szabályok vonatkoznak, mint az eredetileg megállapított előirányzatra.
5.1. A fejezeti kezelésű előirányzatokat érintő, esetlegesen szükségessé váló előirányzat-átcsoportosításokra az Ámr. 46–49. §-ában meghatározottak szerint kerülhet sor.
5.2. A fejezeti kezelésű előirányzatok előirányzati összegeinek Kormány által történő változtatása esetén a felhasználásra az adott fejezeti kezelésű előirányzatra vonatkozó felhasználási szabályok érvényesek.
6.1. Ha jogszabály eltérően nem rendelkezik a tárgyévi fejezeti kezelésű előirányzat terhére csak akkor vállalható kötelezettség, ha a szakmai és pénzügyi teljesítés ezen utasításban meghatározott finanszírozási formák tekintetében a tárgyévet követő év június 30-áig – mind a kedvezményezett, mind a támogató részéről – megtörténik. [Ámr. 57/A. § (1) bek.]
6.2. Tárgyéven túli – Áht. 12/B. §-ában meghatározott – hosszú távú kötelezettségvállalás csak az ÖTM közjogi és koordinációs szakállamtitkár írásos engedélye esetén – kivéve a jogszabályon, jogerős bírósági, illetve államigazgatási határozaton alapuló kötelezettségvállalást – vállalható. Az engedélyezési kérelem akkor terjeszthető elő, ha az abban foglalt fizetési kötelezettség a kötelezettségvállalás időpontjában ismert feltételek mellett, a rendeltetésszerű működés veszélyeztetése nélkül finanszírozható az esedékességkor. A hosszú távú kötelezettségvállalás jóváhagyása érdekében a kötelezettségvállalás kifizetésének forrását biztosító önkormányzati és területfejlesztési miniszter a pénzügyminiszterrel együttesen kormányzati előterjesztést készít, melynek előkészítéséért az ÖTM közjogi és koordinációs szakállamtitkára felel.
6.3. Az ÖTM PEF vezetője köteles gondoskodni a XI. fejezetet érintő hosszú távú kötelezettségvállalások összesítéséről, nyilvántartásáról és annak negyedévenkénti, legkésőbb a tárgynegyedévet követő 30 napon belül a Kincstár felé való jelzéséről, továbbá köteles a Kincstár felé bejelenteni a hosszú távú kötelezettségvállalás alapját jelentő szerződést, legkésőbb a megkötés napját követő 15 napon belül.
6.4. A sport szakállamtitkár a felügyelete alá tartozó fejezeti kezelésű előirányzatoknál, a 12/26. a Sporttevékenység támogatása alcímnél, a támogatási szerződések esetében – a 2008. évi költségvetés terhére – 380 millió forintig saját hatáskörben vállalhat tárgyéven túli kötelezettséget a PPP finanszírozású kötelezettségek kivételével.
7. A XI. fejezet fejezeti kezelésű előirányzatainak támogatási rendjéről szóló jogszabályokban meghatározott tevékenységek ellátását munkafolyamatba épített és vezetői ellenőrzés keretében kell ellenőrizni. Az ellenőrzési rendszernek különös tekintettel ki kell terjednie az Áht. 13/A., 15., Ámr. 81., 83., 84., 87. §-aiban foglalt tevékenységek, ellenőrzési feladatok betartására.
8. A támogatott szervezetekkel, személyekkel az Áht. 13/A. §-ában foglaltaknak megfelelő támogatási szerződést kell kötni, melyben részletesen meg kell határozni a támogatás felhasználásával és az elszámolással összefüggő valamennyi kötelezettséget, valamint az ÖTM illetve más, jogszabályban meghatározott ellenőrzésre jogosult szervezet ellenőrzési jogosítványait.
Fejezeti kezelésű előirányzatból kölcsön folyósítás 2007. évben nem történhet, míg a korábban folyósított területfejlesztési kölcsönök visszafizetéséről a hatályos támogatási szerződések figyelembevételével kell eljárni.
A támogatások folyósítása, ellenőrzési rendszer működtetése
9.1. A támogatások folyósítását a Támogató (mely lehet az ÖTM, vagy az ÖTM által megbízott vagy jogszabály által kijelölt szervezet) vagy az általa megbízott végrehajtó szervezet (a továbbiakban: VSZ) végzi a támogatási szerződésben meghatározottak szerint.
Nem folyósítható támogatás az Áht.-ban, Ámr.-ben, jelen utasításban vagy ezen utasításban nevesített fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásáról szóló más jogszabályokban (un.: támogatási rendeletekben) megfogalmazott tiltó feltételek fennállása esetén.
A támogatások folyósításának további feltétele, hogy a szerződéskötés előtt a támogatott juttassa el a Támogató és a végrehajtó szervezet részére:
– a kedvezményezett jogi státuszáról, működésének igazolásáról szóló okirat másolatát,
– 30 napnál nem régebbi aláírási címpéldányát.
E dokumentumok a támogatási szerződés elengedhetetlenül szükséges kötelező mellékleteit képezik.
9.2. Támogatási szerződésben szereplő összeg folyósítására a szerződésben rögzített feltételrendszer maradéktalan betartását követően kerülhet sor. A szerződésben rögzített előleg fizetés összege nem lehet magasabb az Ámr. 91.§-ban meghatározott mértéknél. A támogatás csak abban az esetben fizethető az általános forgalmi adót is tartalmazó összköltségének a saját résszel csökkentett összege után, ha a támogatottnak – külön jogszabály szerint – a támogatásból finanszírozott beszerzése, kapcsán áfa levonási joga nincs. Amennyiben a kedvezményezett áfa levonási joggal rendelkezik, úgy az az Ámr. 83. § (1) bekezdése b) pontjának 3-4. alpontjában meghatározott összeggel csökkentve igényelhető. A támogatás a támogatási szerződésben rögzített – az igénylésben, illetve a pályázatban megjelölt forrásösszetétel szerinti – pénzügyi és időbeli ütemezésben folyósítható csak.
9.3. Feladatfinanszírozás esetén az Ámr. vonatkozó rendelkezései – a feladatfinanszírozás körébe vont előirányzatok felhasználásának rendje, valamint az azonos támogatási célt szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatok pénzeszközei felhasználásának speciális szabályai – szerint kell eljárni. A fejezethez, vagy más fejezethez tartozó intézményekhez átadott források terhére történő finanszírozáskor, az előirányzatot átadó szakmai szervezet előírásainak betartása mellett, az intézmény belső szabályzatai szerint kell eljárni. A finanszírozás megkezdéséhez szükséges engedélyokiratokat, illetve alapokmányokat – a PEF az érintett szakterület bevonásával készíti elő – melyet a kötelezettségvállalásra jogosult személy engedélyez. Az okmányokat a PEF vezetője vagy az általa írásban kijelölt személy ellenjegyzi. A szakmai teljesítések igazolására a feladatfinanszírozási okmányokban megjelölt – szakmailag felelős – személy jogosult. Utalványozásra az engedélyokiraton feltüntetett személyek jogosultak. A feladatfinanszírozás okmányait a PEF továbbítja a Magyar Államkincstárhoz.
Feladatfinanszírozásnál a támogatás kifizetését a kedvezményezett kezdeményezi. Utalványozás a minden fél által aláírt elfogadó nyilatkozat, valamint a kedvezményezett nevére kiállított szállítói számlák vagy a kifizetést igazoló dokumentumok alapján történik. A szállító által jelentett teljesítés elfogadásáról a kedvezményezettnek, a közreműködőnek és a támogatónak is nyilatkoznia kell.
9.4. A Támogató a VSZ-t az (1) pontban meghatározott tevékenységeken túlmenően további pénzügyi-, számviteli lebonyolítási, közreműködői feladatokkal bízhatja meg. Ebbe a körbe tartozó feladatokat külön szerződés alapján látja el a VSZ, amely kiterjedhet pályázatkezelési feladatokra, a támogatás szerződésszerű felhasználásának pénzügyi és műszaki ellenőrzésére, valamint jelen utasítás 2.1. r) pontjában megfogalmazott pénzügyi-, számviteli feladatokra.
10.1. A támogatási szerződés keretében végzett tevékenységet – különös tekintettel a támogatás rendeltetésszerű és a támogatási szerződésnek megfelelő felhasználásra – a Támogató (ha a támogató nem azonos az ÖTM-mel, akkor az ÖTM is) vagy az általa erre feljogosított VSZ, továbbá jogszabályban feljogosított egyéb szervek ellenőrizhetik.
10.2. A kedvezményezett köteles a támogatás forrásainak felhasználását ellenőrzés céljából elkülönítetten és naprakészen számvitelileg nyilvántartani, és az ellenőrzésre feljogosított szervek megkeresésére az ellenőrzés lefolytatásához szükséges tájékoztatást megadni.
10.3. Amennyiben a támogatott az ellenőrzéssel érintett a 10.1.–10.2. pontban meghatározott kötelezettségeit nem teljesíti, az ellenőrzéseket akadályozza, illetőleg az ellenőrzéshez szükséges tájékoztatást nem adja meg, az odaítélt támogatás visszavonandó.
11.1. A szakmai teljesítés igazolást végzőknek a felelőssége, hogy dokumentált módon ellenőrizzék vagy ellenőriztessék a szakmai és pénzügyi beszámolók megfelelősségét, ami ki kell, hogy terjedjen:
– szakmai beszámoló alaki és tartalmi elemeire, különös tekintettel a támogatott által vállalt feladatok teljes körű feladatellátására, a feladatellátás színvonalára, a vállalt feladatok határidőre történő elvégzésére.
Ha a szakmai teljesítésigazoló a pályázati kiírásban, a támogatási szerződésben előírtak megsértését vagy jogszabálysértésre utaló jelet tapasztal, akkor haladéktalanul értesíteni köteles a kötelezettségvállalót, az ÖTM PEF, ÖTM JOF vezetője, hogy a szükséges lépéseket egyeztetett módon megtegyék.
A szakmai teljesítést igazoló – a teljesítés igazolásával egyidejűleg – aláírásával nyilatkozik a szakmai beszámoló megfelelőségéről.
11.2. Az ÖTM Ellenőrzési Titkársága úgy köteles az éves ellenőrzési tervét előkészíteni, hogy az – a négyéves kormányzati cikluson belül – terjedjen ki valamennyi fejezeti kezelésű előirányzat legalább négy évenkénti egyszeri ellenőrzésére. Az éves ellenőrzési beszámolónak az időarányosan elvégzett ellenőrzésekre ki kell terjednie.
11.3. A szakállamtitkárok titkárságainak minden év január 15-ig el kell juttatniuk a PEF vezetője részére – fejezeti kezelésű előirányzatonkénti bontásban – a kötelezettségvállalásra és szakmai teljesítésigazolásra jogosultak nevét, beosztását, aláírás mintáját. (A PEF részére küldendő rendelkezési jogosultság gyakorlásáról szóló nyomtatvány kötelező formátumát jelen utasítás melléklete tartalmazza.) Ugyancsak minden év január 15-ig kell elküldenie a Jogi főosztály vezetőjének a PEF vezetője részére a jogi ellenjegyzésre jogosultak nevét, beosztását, aláírás mintáját. Az év közben bekövetkezett rendelkezési jogosultság változásokról a szakállamtitkárok titkárságainak azonnali hatállyal kell értesíteni a PEF vezetőjét a fent leírt tartalommal, az utasítás mellékletében szereplő nyomtatvány újbóli kitöltésével. A jelzett dokumentumokat a PEF vezetője az utalványozásra, utalvány ellenjegyzésre, érvényesítésre jogosultak számára továbbítja. E dokumentumokról készített másolati példányok alapján vagy a dokumentumok digitálisan rögzített, közös informatikai területen tárolt változata alapján kell az érvényesítést végzőknek meggyőződniük a kötelezettségvállaló, szakmai teljesítést igazoló, jogi ellenjegyzést végző személy aláírásának hitelességéről, a joggyakorlás szabályszerűségéről. Az utalványozók, utalvány ellenjegyzők, érvényesítők rendelkezési jogosítványait minden év január 15-ig írásban meg kell erősítenie a PEF vezetőjének, e rendelkezési jogosultságokkal rendelkező személyek aláírás mintáit – az évközi esetleges változások figyelembevételével – a PEF vezetőjének titkárságán kell tárolni.
A 2007. évi költségvetési törvényben meghatározott
XI. fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok célja és az előirányzat feletti rendelkezési jogkörök megnevezése
Ha jelen utasítás e fejezete nem nevesít fejezeti kezelésű előirányzat tekintetében külön pénzügyi, jogi ellenjegyzőt, érvényesítőt, utalványozót, utalvány ellenjegyzőt, akkor azon a következő feladatkört ellátó személyeket kell érteni.
Kötelezettségvállaló: pályázati vagy pályázaton kívüli egyéb kötelezettségvállalásnál – jelen utasítás 2.1. b) pontjában foglalt kivétellel ¦ a miniszter vagy jelen utasításban – fejezeti előirányzatonkénti bontásban – megjelölt munkakört betöltő személy (pályázaton kívüli támogatási szerződéssel kapcsolatos kötelezettségvállalásnál egyedüli döntéshozó a miniszter);
Pénzügyi ellenjegyző: ÖTM PEF főosztályvezetője, vagy az általa írásban megbízott személyek;
Jogi ellenjegyző a mintaszerződéstől eltérő szerződés esetén: jelen utasítás 2.1.g) pontjában nevesített munkaköröket betöltő személyek;
Érvényesítő: PEF főosztályvezető által írásban kijelölt ügyintézők;
Utalványozó: ÖTM PEF főosztályvezetője, vagy az általuk írásban kijelölt személyek;
Utalvány ellenjegyző: ÖTM PEF főosztályvezetője, vagy az általa írásban kijelölt személyek.
XI./12/1/1. Területrendezés
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. A Területrendezés Célelőirányzat alapvetően a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény (Tftv.) alapján meghatározott területrendezési szakterületi feladatok finanszírozására szolgál. Ilyen feladat például:
Balaton Területrendezés Tervének, az Országos Területrendezési Tervnek a felülvizsgálata, a Tisza vízgyűjtő (román–magyar közös) területfejlesztési és -rendezési tanulmánytervének elkészítése, a területrendezés nemzetközi kapcsolatainak ellátásához nyújtandó szolgáltatások igénybevétele, az elektronikus közigazgatás („e-kormányzás”) program területrendezési feladat ellátása, továbbá a területrendezéssel kapcsolatos konferenciák, rendezvények, kiadványok támogatása.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy távollétében az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területrendezési és Településügyi Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási, megbízási vagy vállalkozási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/1/2. Területi tervezési, programozási és várospolitikai célelőirányzat
Az előirányzatból kerül finanszírozásra a regionális operatív programokhoz kapcsolódó akciótervek, a pályázati rendszerek, eljárási rendek, a kistérségi integrált program csomagok kidolgozása, az intézményrendszer felkészítésével, a monitoring rendszer kiépítésével a komplex programok és pólus program koordinációjával kapcsolatos módszertani és szervezési feladatok ellátásának biztosítása. A kohéziós-politikai feladatok körében ide tartozik a Délkelet-európai és a Közép-európai transznacionális és interregionális programok Kontakt Pontjainak finanszírozása. A területfejlesztés nemzetközi kapcsolódásainak kialakításához, stratégiai céljainak meghatározásához szükséges szakértői közreműködés, az európai területi együttműködési programokhoz kapcsolódó stratégiai fejlesztési irányok, térstrukturáló fejlesztési szükségletek meghatározása ezen előirányzat terhére történik.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
XI/12/1/4/2. Építésügyi célelőirányzat
Az előirányzat felhasználás célja, hogy forrásul szolgáljon az épített környezet alakításával és védelmével kapcsolatosan – éves és középtávú prioritások alapján – jelentkező feladatok végrehajtásához. Az előirányzat felhasználása az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvény 50. §-ában szabályozottak szerint történik.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Építésügyi és Településrendezési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, Területrendezési és Tervezési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/1/4/5. Lakbértámogatás
Az előirányzat fedezetet biztosít a lakbér megfizetéséhez vissza nem térítendő központi lakbértámogatás nyújtására, az önkormányzat által felvett hitel felhasználásával a tulajdonába került bérlakásban, továbbá a nem önkormányzati vagy nem állami tulajdonban lévő bérlakásban lakó, jövedelmi helyzetük alapján rászoruló, gyermeket nevelő személyek részére – a bérlakás fekvése szempontjából illetékes települési önkormányzat útján – a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletben, illetve a 7/2006. (BK 23.) ÖTM utasításban meghatározott feltételek szerint.
A gazdálkodást érintő jogosítványok elkülönülnek azon szempontból, hogy pályázati rendszer működtetése vagy pályázati döntés meghozatalát követően gyakorolják őket. A pályázatokról szóló döntést a miniszter hozza, annak technikai végrehajtásáról az MLI Kht. vezetője intézkedik.
Pályázati döntéseknél
Kötelezettségvállaló: a miniszteri döntésnek megfelelően – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az MLI Kht. ügyvezetője által megbízott személy.
Pénzügyi ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az MLI Kht. ügyvezetője, az MLI Kht. vezetője által megbízott pályázati referens.
Utalványozó: – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az általa megbízott személy.
Utalvány ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Pályázati rendszer működtetésénél
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Titkárság vezetője vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.

XI/12/1/4/6. Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata
Az előirányzat az azbesztmentesítési program végrehajtása során olyan szakértői feladatok elvégzését szolgálja, mint az épületekben található szórt azbeszt kimutatása, a mentesítés előkészítése és a végrehajtás ellenőrzése.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Építésügyi és Településrendezési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/1/5. Turisztikai célelőirányzat
Az előirányzat felhasználását és kezelését a Turisztikai Célelőirányzat felhasználásának és kezelésének részletes szabályairól szóló 14/2002. (XI. 16.) MeHVM rendelet szabályozza.
Az előirányzat felhasználási és támogatási jogcímei:
– a fejlesztést megalapozó megvalósíthatósági tanulmányok és rendezési tervek, koncepciók, projektek kidolgozása;
– turisztikai terület- és termékfejlesztés támogatása;
– idegenforgalmi, illetőleg az idegenforgalom szempontjából jelentős beruházások, infrastrukturális fejlesztések és szolgáltatások támogatása;
– a turisztikai szakemberképzés támogatása, bármely államilag elismert vagy akkreditált idegenforgalmi képzést szervező és folytató szervezetnek a képzés érdekében szükséges oktatási anyagok, segédanyagok finanszírozása, a gyakorlati képzés támogatása;
– szállodák és vendéglátóhelyek, valamint más turisztikai szolgáltatók környezetvédelmi és minőségbiztosítási programjainak támogatása;
– az Európai Unió forrásaiból meghirdetett programokban és nemzetközi szervezetekben való részvétel támogatása;
– a turisztikai termékfejlesztési beruházásokhoz igénybe vett hitel kamatterhének támogatása;
– a turizmussal összefüggő marketing és promóciós tevékenység, az ehhez kapcsolódó személyi és tárgyi kiadások finanszírozása bel- és külföldön;
– az országos és nemzetközi szempontból jelentős rendezvények, illetve az azokon történő részvétel támogatása;
– regionális feladatokhoz kapcsolódó információs rendszer működtetése és fejlesztése;
– a Magyar Turizmus Zrt., a Magyar Gazdaságfejlesztési Központ Zrt. (mint a Vállalkozói Támogatásközvetítő Zrt. jogutódja), az Országos Idegenforgalmi Bizottság működési költségeinek, valamint a pályázatkezelő és ellenőrző szervezetek szerződésben meghatározott költségeinek fedezése;
– képzési célú támogatás;
– beruházások támogatása;
– kulturális értékek megóvásának támogatása;
– más jogszabályban vagy a Kormány által meghatározott egyéb turizmusfejlesztési célok végrehajtása.
Kötelezettségvállaló: a turisztikai szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: turisztikai szakállamtitkár, Turisztikai Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, a VSZ kijelölt munkatársa.
Utalványozó: A Végrehajtó Szervezet gazdasági vezetője által javasolt, a turisztikai szakállamtitkár egyetértésével, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Utalvány ellenjegyző: A szakállamtitkár egyetértésével – a korábban kijelölt Végrehajtó Szervezet gazdasági vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: A szakállamtitkár egyetértésével – a korábban kijelölt Végrehajtó Szervezet gazdasági vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
XI/12/2/1. Balaton integrált fejlesztési térség
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. A kiadási előirányzat alapvetően a Balaton Fejlesztési Tanács részére decentralizált források terhére az előző években történt kötelezettségvállalások fedezetére szolgál. A fejlesztési források a Balaton kiemelt üdülőkörzet területén belül például a turisztikai beruházásokra, a zöldfelületi és településkép javító intézkedésekre és infrastrukturális létesítményekre kerülnek felhasználásra. Az előirányzat felhasználható továbbá EU pályázati források elnyerésének támogatására, mely a térség tartós versenyképességének megteremtésére irányul, ahol a projektgazdák a térség önkormányzatai. Az előirányzat a Balaton kiemelt üdülőkörzetet érintő területfejlesztési programokkal kapcsolatos stratégiatervezési, szakértői és PR feladatok ellátására is felhasználható.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, illetve a Balaton Fejlesztési Tanács elnöke.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/2/2. Duna-menti integrált fejlesztési térség
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. Az előirányzat felhasználása alapvetően a fejlesztési támogatások decentralizációján alapul, mely a Szigetköz és térsége rehabilitációjával, a Mosoni-Duna komplex területfejlesztésével, a Duna–Tisza közi homokhátság vízháztartási helyzetének javítását szolgáló projektekkel összefüggő pályázatokat finanszírozza. Az ÖTM hozzájárul a Bős–Nagymarosi vízlépcsőrendszerhez kapcsolódó feladatok koordinálására létrehozott Tárcaközi Bizottságnak a Hágai döntésből adódó feladataival kapcsolatos dokumentumok elkészíttetéséhez, valamint kidolgoztatja a Duna-mente integrált területfejlesztési koncepcióját és területrendezési tanulmánytervét. Az előirányzat a nevezett térséggel kapcsolatos egyéb stratégiatervezési, szakértői és PR feladatok ellátására is felhasználható.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/2/5. Kiemelt térségek területfejlesztése (Velencei-tó, Tisza-tó, Dunakanyar, M8, natúrparkok)
Az előirányzat alapvetően az alábbi célokat szolgálja:
A Tisza-tó kiemelt üdülőkörzet területfejlesztése:
A Tisza-tó Turizmus Fejlesztési Koncepciójának kidolgozását követően a térség kiemelt üdülőkörzeti státuszt kapott. A Tisza-tó idegenforgalmi szempontból a keleti országrész egyik kulcsfontosságú térsége, ezért a Fejlesztési Tanács közreműködésével továbbra is támogatni kell a terület további fejlődésének kibontakozását. Az előirányzatból forrás biztosítható a területen rendelkezésre álló saját erő pályázati úton történő kiegészítésére a fejlesztési projektek megvalósításához.
Velencei-tó–Vértes Üdülőkörzet területfejlesztése:
A Velencei-tó–Vértes térség kiemelt üdülőkörzeti státuszt kapott, megkezdte működését a Területfejlesztési Tanács, illetve elkészült az üdülő körzet Területfejlesztési Koncepciója. Ennek folytatásaként készül el a térség Területfejlesztési Programja, melynek megvalósítására Kormány előterjesztés készül. A terület kiemelt fejlesztési céljai között szerepel a Velencei-tavi strandok infrastrukturális fejlesztése, a tó és a Vértes turizmusának élénkítése, településkép rendezési projektek, a táj jellegzetességeit bemutató központ kialakítása és a közbiztonság javítása érdekében egy szezonális rendőrőrs kialakítása.
Dunakanyar Kiemelt Üdülőkörzet fejlesztése:
A program keretein belül fontos cél a Térségi Fejlesztési Tanács létrehozása, és a területfejlesztési koncepció elkészítése (vízgazdálkodás és ökoturizmus kérdései), a turisztikai infrastruktúra fejlesztése.
Az M8 autópályával összefüggő vonalas térségi fejlesztési feladatok:
A program célja a „8”-as főút gyorsforgalmi úthoz kötött térség fejlesztése (25-25 km-es sávban), az M8–M4-es kelet–nyugat irányú fejlesztési tengely létrehozása. Igen fontos a korridoron belül tervezett logisztikai hálózat kiépítése, amelynek elválaszthatatlan része az árutermelés és az alapellátás.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személyek, illetve a térségi fejlesztési tanácsok elnökei.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/2/6. Kiemelt regionális repülőtér fejlesztések    
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. A 2006. évi költségvetésben „Kiemelt infrastrukturális és vállalkozási övezetek fejlesztése (repülőterek, logisztikai központok, kritikus belterületi vízrendezések, raktárbázisok, számítástechnikai fejlesztések, termelő üzemek infrastrukturális fejlesztése, ingatlanszerzés)” címmel szereplő jogcím-csoport terhére vállalt 2007. évi kötelezettségvállalás biztosítását tartalmazza az előirányzat.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/3/1. Központi fejlesztési feladatok
A forrás felhasználásának célját, alapvető szabályait a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló többször módosított 90/2004. (IV. 25.) Korm. rendelet szabályozza.
Az előirányzat fedezetet nyújt a nemzeti szinten is számottevő hatással bíró olyan területfejlesztési projektek finanszírozására, amelyek meghaladják egy-egy régió hatáskörét, illetve váratlanul több régiót is érintő térségi hatású válsághelyzet kialakulását előzik meg gyors megvalósításukkal. A központi fejlesztési feladatokra szánt előirányzat kiadásai a területfejlesztés nem decentralizálható feladatainak ellátását szolgálják, mely elsősorban az országos jelentőségű területfejlesztési programok keretén belül nevesített formában megjelenő feladatokon kívül megjelenő területfejlesztési szükségleteket kielégítő források biztosítását jelentik. Ez a keret megteremti a finanszírozási feltételeit olyan területfejlesztési programok kidolgozásának, amely egy társadalmi-gazdasági szempontból kritikus helyzetbe került, vagy régebb óta kibontakozni képtelen térség komplex gazdasági társadalmi szerkezetváltását, rehabilitációját alapozzák meg. A célelőirányzat a fejlesztési programokkal összefüggő működtetési és pályáztatási feladatokat, monitoring, képzési és kommunikációs tevékenységet is finanszírozza.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/3/2. Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése
A forrás felhasználásának alapvető szabályait a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló 90/2004. (IV. 25.) Korm. rendelet szabályozza.
A program célja az előző évek kötelezettségvállalásainak finanszírozásán kívül a Vásárhelyi Terv árapasztó tározóinak építési üteméhez igazodóan az érintett településeken szükségessé váló infrastrukturális és környezetvédelmi intézkedések megvalósításának elősegítése. A regionális fejlesztési tanácsok pályázati rendszer keretében támogatást ítélhetnek meg az érintett településeken megvalósuló termelő infrastrukturális beruházásokhoz, mely által a térségi elérhetőség javul, a bel- és felszíni vízelvezető rendszerek kiépítésre kerülhetnek, valamint a szennyvízelvezetés és tisztítás is fejlődhet.
Kötelezettségvállaló: az előirányzat szakmai felhasználásáról a Regionális Fejlesztési Tanács dönt, kötelezettségvállalásra az RFT elnöke jogosult. A forrásnak a támogatotthoz való eljuttatásáért – a 2007. évi költségvetési törvény figyelembevételével – a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető jogosult intézkedni. A pályázati rendszer működtetését biztosító forrás tekintetében kötelezettségvállalásra a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy jogosult.
Szakmai teljesítést igazoló: az odaítélt támogatások tekintetében a Regionális Területfejlesztési Tanács elnöke. A pályázati rendszer működtetését biztosító források tekintetében az ÖTM-en belüli szakmai teljesítésigazolásaiért a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese a szakmai teljesítést igazoló.
XI/12/3/3. Decentralizált szakmai fejlesztési programok
A forrás felhasználásának célját, alapvető szabályait a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló többször módosított 90/2004. (IV. 25.) Korm. rendelet szabályozza.
A decentralizált szakmai fejlesztési programok forrása fedezi az idegenforgalmi fejlesztéseket, az autópálya-építést segítő közmunkaprogramot, a nemzeti parkok közmunkaprogramját, a köztisztviselők és pedagógusok internet hozzáférésének támogatását, a háromszoros esélyteremtést a szociális ellátórendszer fejlesztésével, a belterületi kiépítetlen közúthálózat fejlesztését, valamint a kerékpárutak fejlesztése programok keretében született kötelezettségvállalásokat.
Kötelezettségvállaló: az előirányzat szakmai felhasználásáról a Regionális Fejlesztési Tanács dönt, kötelezettségvállalásra az RFT elnöke jogosult. A forrásnak a támogatotthoz való eljuttatásáért – a 2007. évi költségvetési törvény figyelembevételével – a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető jogosult intézkedni. A pályázati rendszer működtetését biztosító forrás tekintetében kötelezettségvállalásra a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy jogosult.
Szakmai teljesítést igazoló: az odaítélt támogatások tekintetében a Regionális Területfejlesztési Tanács elnöke. A pályázati rendszer működtetését biztosító források tekintetében az ÖTM-en belüli szakmai teljesítésigazolásaiért a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese a szakmai teljesítést igazoló.
XI/12/3/4. Decentralizált területfejlesztési programok
A forrás felhasználásának célját, alapvető szabályait a terület- és régiófejlesztési célelőirányzat felhasználásának részletes szabályairól szóló többször módosított 90/2004. (IV. 25.) Korm. rendelet szabályozza.
A támogatandó célok között kiemelt helyen szerepel a munkahelyteremtő, önkormányzati illetve turisztikai fejlesztések támogatása, a versenyképesség javítása, valamint hátrányos helyzetű térségek infrastrukturális fejlesztéseinek elősegítése.
Kötelezettségvállaló: az előirányzat szakmai felhasználásáról a Regionális Fejlesztési Tanács dönt, kötelezettségvállalásra az RFT elnöke a jogosult. A forrásnak a támogatotthoz való eljuttatásáért – a 2007. évi költségvetési törvény figyelembevételével – a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy az általa írásban felhatalmazott vezető jogosult intézkedni. A regionális fejlesztési tanácsoknak a pályázati rendszer működtetését, és a megyei területfejlesztési tanácsoknak, valamint a fővárosi önkormányzatnak a szerződéses állomány kezelését biztosító forrás tekintetében kötelezettségvállalásra a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy jogosult.
Szakmai teljesítést igazoló: az odaítélt támogatások tekintetében a Regionális Területfejlesztési Tanács elnöke. A regionális fejlesztési tanácsoknak a pályázati rendszer működtetését, és a megyei területfejlesztési tanácsoknak, valamint a fővárosi önkormányzatnak a szerződéses állomány kezelését biztosító forrás tekintetében az ÖTM-en belüli szakmai teljesítésigazolásaiért a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese a jogosult.
XI/12/4/1. Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai
Az előirányzat a regionális fejlesztési tanácsok működési költségeinek támogatására szolgál.
A regionális fejlesztési tanácsok a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény alapján számos feladatot látnak el, így különös tekintettel:
– kidolgozzák a régiók hosszú és középtávú területfejlesztési koncepcióját, illetve a régió fejlesztési programját és annak stratégiai és operatív munkarészeit;
– a régióban összegyűjtik az önkormányzatok, gazdasági és társadalmi szervezetek fejlesztési projekt elképzeléseit, részt vesznek azok projektjavaslattá történő előkészítésében.
A regionális fejlesztési tanácsok által működtetett ügynökségek:
– közreműködnek a regionális fejlesztési tanácsok által a központi és regionális forrásokra benyújtandó pályázatok elkészítésében, az ezzel kapcsolatos szervezési feladatok ellátásában;
– pénzügyi tervet készítenek a fejlesztési programok megvalósítása érdekében, szervezik a programok megvalósítását, részt vesznek a programok pénzügyi finanszírozási feladataiban, a programok megvalósításáról, a pénzügyi felhasználásról naprakész nyilvántartást vezetnek.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
XI/12/4/3. Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása
Az előirányzat a kistérségi fejlesztési tanácsok működési költségeinek támogatására szolgál. A kistérségi fejlesztési tanácsok a területfejlesztésről és területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvény alapján számos feladatot látnak el, így különös tekintettel:
– kidolgozzák a kistérség területfejlesztési koncepcióját, illetve a kistérség területfejlesztési programját, ellenőrzik megvalósításukat;
– képviselik a kistérséget területfejlesztési ügyekben;
– közreműködnek a kistérségekben kialakult társadalmi, gazdasági és foglalkoztatási válsághelyzetek kezelésében;
– pénzügyi tervet készítenek a területfejlesztési programok megvalósítása érdekében, szervezik a programok megvalósítását.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
XI/12/4/4. Egyéb területfejlesztési intézmények működési kiadásai
2007-től kezdődően csak a területfejlesztési törvényben nevesített, kötelezően megalakítandó térségi fejlesztési tanácsok (Balaton Fejlesztési Tanács és a Budapest Agglomerációs Fejlesztési Tanács) támogatását indokolt a központi költségvetésből biztosítani, a tanácsokkal megkötésre kerülő támogatási szerződések alapján. Feladat az egyéb területfejlesztési intézmények működésének támogatása által a pályázati rendszerek működtetésének biztosítása.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
XI/12/4/6. Önkormányzati és térségi koordinátori hálózat működési kiadásai
Az előirányzat felhasználás célja a kistérségben működő helyi önkormányzatok, a Kistérségi Fejlesztési Tanács, a többcélú kistérségi társulás, a területfejlesztési önkormányzati társulások tevékenységének segítését, különösen a kistérség-fejlesztési programok előkészítésének szervezését, értékelését, megvalósításának figyelemmel kísérését, támogatását, a nemzetközi, hazai és kistérségi területfejlesztési források felkutatását, a kitűzött területfejlesztési célok szerinti hasznosításának előmozdítását elősegítő szervezet működési kiadásainak finanszírozása. A támogatási előirányzat előirányzat-módosítással kerül átadásra.
XI/12/5/2. PHARE Végrehajtó Szervezeti feladatok ellátása
A Phare programok 2007. évben lezáruló szerződéseinek menedzselésével és a kapcsolódó kifizetések ügyintézésével kapcsolatos tevékenység, valamint a 2006. év végén befejeződő programok zárásával kapcsolatos munkák (számlák és okmányok zárása, maradvány visszautalása, dokumentáció archiválása, felelős őrzése, az elkülönített számvitel vezetése és beszámolók készítése, stb.) elvégzéséhez a VÁTI Kht.-ban szükséges munkaerő bérét, elhelyezési és egyéb dologi kiadásait finanszírozza, továbbá az Európai Bizottság auditorainak és a hazai ellenőrző szervek (pl. KEHI) vizsgálatainak kiszolgálásával, esetleges szabálytalanságok miatti visszakövetelésekkel és peres ügyekkel kapcsolatos feladatok ellátásának működési kiadásait fedezi.
Kötelezettségvállaló: a miniszter vagy a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/5/3. Információs szolgáltatások működtetése
Az előirányzat felhasználás célja a Területi Információs Rendszer és a dokumentációs központ működési feltételeinek biztosítása.
Kötelezettségvállaló: a miniszter vagy a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, a Területfejlesztési Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
XI/12/6/1. Közbiztonsági, közigazgatási és tűzvédelmi beruházások jogcím
Az előirányzat célja a miniszter által jóváhagyott beruházási tervben szerepeltetett beruházások megvalósítása. Az ÖTM PEF előterjesztése alapján a közjogi és koordinációs szakállamtitkár az előirányzatok felhasználását engedélyezi, a beruházási tervet, illetve az előirányzat évközi módosításait (pontosításait) jóváhagyja. A beruházási-finanszírozási alapokmány jóváhagyására, módosítására a kötelezettségvállalásra felhatalmazottak a jogosultak.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/10/1/7. Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 03XX)
Az előirányzat felhasználás célja az integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése. A 2003. évi területfejlesztési Phare program keretében 3 komponensen keresztül valósulnak meg fejlesztések, az alábbiak szerint.
1. komponens: városi, települési, ipari és katonai területek rehabilitációja munkahelyteremtő tevékenységek fejlesztése érdekében.
2. komponens: a régión belüli elérhetőséget javító közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztése.
3. komponens: helyi kezdeményezéseken alapuló foglalkoztatás ösztönzése.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/14. Nemzetközi tagdíjak
Az előirányzatból finanszírozandó a nemzetközi szervezeti tagságból adódó tagdíjak, illetve ugyanezen szervezeteknek fizetendő tagállami hozzájárulásból adódó – megállapodáson, vagy a nemzetközi szervezet belső előírásán alapuló – egyéb költségek.
Kötelezettségvállaló: a nemzetközi szervezeteknél a tagsági jogosítványt gyakorló szakterületért felelős szakállamtitkárok, vagy felhatalmazásukkal az általuk írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személyek.
Szakmai teljesítést igazoló: a szakterületért felelős szakállamtitkárok, illetve az általuk írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személyek.
XI/12/20/1. Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához
A fejezeti kezelésű előirányzat célja, hogy hozzájárulást biztosítson az ÖTM felügyelete alá tartozó hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához. A támogatási előirányzat technikai jellegű, amelyet az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság rendelkezése alapján a Nyugdíjbiztosítási Alap, valamint Egészségbiztosítási Alap számlájára kell havi rendszerességgel átutalni, a költségvetési törvény felhatalmazása alapján.
XI/12/20/2. Kincstári tranzakciós díj elszámolása    
A Magyar Államkincstár által felszámított tranzakciós díj fizetésére szolgál.
Kötelezettségvállaló: PEF főosztályvezető, főosztályvezető által megbízott PEF munkatársak.
Szakmai teljesítést igazoló: PEF főosztályvezető, főosztályvezető által megbízott PEF munkatársak.
XI/12/20/3. Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása
A bevételi előirányzat a hivatásos és az önkéntes tűzoltóságok részére a tűzoltáshoz és műszaki mentéshez szükséges technikai eszközök, felszerelések fejlesztésének és felújításának finanszírozására szolgál, az önkormányzati és területfejlesztési miniszter által jóváhagyott aktuális hároméves szakmai program alapján. Az előirányzat felhasználható továbbá az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium által alapított, a szakágazat képzési feladatait ellátó oktatási intézmény részére tűzoltó célú szakképzéshez szükséges technikai eszközök, felszerelések fejlesztésének, felújításának céljára, valamint a katasztrófák elleni védekezésért felelős miniszter által felügyelt tűzjelzési és monitoring lakossági riasztó-tájékoztató eszközök létesítésére, kincstári tranzakciós díjra. Az előirányzat felhasználását a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény írja elő, a felhasználás szabályait a tűzvédelmi bírságnak, valamint a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulásának a központi költségvetésbe történő befizetése és elszámolása rendjéről, valamint felhasználásának és ellenőrzésének módjáról szóló 180/1998. (XI. 6.) Korm. rendelet tartalmazza.
Az előirányzat felhasználásának alapdokumentumát az érintett szervezeti egység által készített – az OKF főigazgatója által jóváhagyott, a gazdasági helyettese által ellenjegyzett –, a közjogi és koordinációs szakállamtitkár egyetértésével kiadott részletes feladat- és ütemterv képezi, amelynek egy példányát az ÖTM PEF részére meg kell küldeni.
A feladattervben foglaltaktól eltérni – feladatváltozás és feladatelmaradás esetén – a közjogi és koordinációs szakállamtitkár egyetértésével lehet. A biztosított előirányzatok kizárólag a feladattervben megfogalmazott célokra használhatók fel. A feladatterv alapján – egyeztetve a szakmailag illetékes szervezeti egység vezetőjével – az OKF főigazgató gazdasági helyetteséhez tartozó gazdasági szervezet intézkedik az előirányzat lehívásáról. Az ÖTM PEF felé történő intézkedésében hivatkozni kell a feladattervből megvalósult feladatra és a szerződés teljesítésére. A felhasználásról történő adatszolgáltatásért, beszámolásért az OKF főigazgatójának gazdasági helyettese és a szakmailag illetékes szerv vezetője együttesen felelős. A pénzügyi lebonyolítás az intézmény belső szabályzatai alapján történik.
Kötelezettségvállaló: az OKF főigazgatója vagy az általa írásban megbízott személy.
XI/12/20/4. IDEA program támogatása
Az előirányzat a kormányzati prioritásokat, valamint az IDEA program keretében 2007-ben folytatásra kerülő, a magyar közigazgatási intézményrendszer korszerűsítésének elméleti előkészítő feladatait szolgálja. Ennek során a program módszertani segítséget nyújt a többcélú kistérségi társulatok, társulások működéséhez, kidolgozza a közigazgatási-területpolitikai decentralizáció és dekoncentráció elvi alapjait, szabályozási koncepcióját, különös hangsúllyal az önkormányzatok finanszírozási és gazdálkodási rendszerének megújítására.
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
XI/12/20/7. Magyar Tűzoltó Szövetség támogatása
Az előirányzat az önkéntes tűzoltó egyesületek és a Magyar Tűzoltó Szövetség (MTSZ) működésének, az önkéntes tűzoltók oktatásának, képzésének, a technikai ellátottsága javításának támogatásául szolgál. Az előirányzat felhasználható továbbá az MTSZ által szervezett rendezvények támogatására.
Az előirányzat felhasználására, a támogatás keretösszegeinek felosztására az MTSZ elnöke tesz javaslatot, amelyet az OKF főigazgatója az ÖTM PEF egyetértése esetén a miniszter hagy jóvá. Az előirányzat felosztása során érvényesíteni kell a Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CXXVII. törvény 31. § (20) bekezdésében foglaltakat, amely szerint az előirányzatból „15 millió Ft-ot azon önkéntes tűzoltó egyesületek támogatására kell fordítani, melyek vállalják a köztestületi tűzoltósággá történő fejlesztést.” Amennyiben az egyes feladatokra biztosított támogatási előirányzatból fel nem használt keret kerül megállapításra, annak a miniszter által jóváhagyott javaslatban szereplő egyéb feladatokra történő felhasználásához a Magyar Tűzoltó Szövetség elnökének előterjesztése alapján az OKF főigazgatójának egyetértése szükséges.
Az előirányzatból az önkéntes tűzoltó egyesületek részére, valamint a Magyar Tűzoltó Szövetség működtetésére, az általa szervezett rendezvények támogatására folyósítandó összegek miniszteri utasításban meghatározott pályázati eljárás keretében kerülnek meghatározásra. A pályázatok a Magyar Tűzoltó Szövetség elnöke által kerülnek kiírásra. A beérkezett pályázatok elbírálását a Magyar Tűzoltó Szövetség Választmánya által megválasztott öt fős bíráló bizottság végzi, melynek tagjai közül minimum két fő az OKF állományából kerül kiválasztásra. A Magyar Tűzoltó Szövetség által megkötött támogatási szerződések alapján – a szervezet gazdasági vezetőjének rendelkezéseit figyelembe véve – az ÖTM PEF vezetője intézkedik.
A támogatásban részesülteknek – a támogatás felhasználásáról történő elszámoltatásáról – Magyar Tűzoltó Szövetség részére adott támogatások kivételével – az OKF főigazgatójának gazdasági helyettese és a szakmailag illetékes szerv vezetője gondoskodik az önkéntes tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról szóló 119/1996. (VII. 24.) Korm. rendeletben foglaltak alapján. A Magyar Tűzoltó Szövetségnek adott támogatás elszámolásáért a Magyar Tűzoltó Szövetség gazdasági vezetője és a szakmailag illetékes pályázatokért felelős alelnök a felelős.
Kötelezettségvállaló: az ÖTM részéről a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, OKF részéről a főigazgató vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a Magyar Tűzoltó Szövetség részéről az elnök vagy felhatalmazásával a megbízott alelnök.
Szakmai teljesítést igazoló: ÖTM részéről a közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl, OKF részéről az OKF főigazgatójának gazdasági helyettese és a szakmailag illetékes szerv vezetője, a Magyar Tűzoltó Szövetség részéről a gazdasági vezető és a szakmailag illetékes pályázatokért felelős alelnök.
XI/12/20/63. Közép és Kelet Európai Választási Szakértők Egyesületének (ACEEEO) támogatása
Az előirányzat célja, hogy az egyesület keretei között támogassa a hatékony és átlátható választási rendszerek népszerűsítését, a közép- és kelet-európai országok, a délszláv térség országai választásainak megfigyelésében való együttműködést, a közös professzionális szakismeret terjesztését, valamint a választási rendszerek intézményesítésénél felmerülő problémák megtárgyalását és a demokratikus választási gyakorlat európai terjedését szolgáló információk megosztását.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/20/82. A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása
Az előirányzat hozzájárul az Önkormányzatok Napjának megrendezéséhez, Kormány – Önkormányzatok Egyeztető Fóruma üléseinek megtartásához, továbbá az önkormányzati érdekszövetségek által igényelt, működésre fordítandó kiadások finanszírozásához.
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/20/92. Központi informatikai kötelezettségek finanszírozása
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. Az előirányzat célja az ÖTM informatikai rendszerének bevezetése, fejlesztése során felmerülő költségek, különös tekintettel a vezetői információs rendszergazdálkodással összefüggő fejlesztéseinek, valamint az ÖTM középtávú ágazati stratégiájával összhangban végrehajtandó egyéb informatikai fejlesztéseinek finanszírozása.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/20/93. Hivatásos állomány életbiztosítása
Az előirányzat fedezetet nyújt az ÖTM felügyelete alá tartozó OKF és szervei hivatásos, köztisztviselői és közalkalmazotti állományának tagjai, az önkormányzati tűzoltók hivatásos és közalkalmazotti állományának tagjai, a tűzoltó szakiskola oktatói és alkalmazottai, az önkéntes tűzoltók, valamint a berendeltek csoportos élet- és balesetbiztosítására.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/20/94. Címzetes főjegyzői címek adományozása
Az előirányzat a 44/2001. (XII. 27.) BM rendelet a címzetes főjegyzői cím adományozásának, megszűnésének és visszavonásának eljárási szabályairól szóló jogszabály figyelembevételével adományozott juttatás finanszírozására szolgál.
Kötelezettségvállaló: miniszter.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár
XI/12/20/95. Duna Palota Kulturális Közhasznú Társaságnak nyújtott támogatás
Az előirányzat fedezetet nyújt az ÖTM – Duna Palota Kulturális Közhasznú Társasággal létrejövő közhasznú szerződés keretében ellátandó (oktatási, ismeretterjesztési, kulturális tevékenység, közrend és közlekedésbiztonság védelmi, önkéntes tűzoltási, mentési, katasztrófa elhárítási, euroatlanti integráció elősegítési, közhasznú szervezetek számára biztosított – csak közhasznú szervezetek által igénybe vehető szolgáltatások) feladatok finanszírozására.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/21/2. Társadalmi szervezetek és segítők támogatása
Az előirányzat célja olyan önszerveződésű civil szervezetek (alapítványok, egyesületek, társadalmi szervezetek, Belügyi Érdekegyeztető Tanácsban tagsági viszonnyal rendelkező szakszervezetek kivéve pártok, egyházak, munkaadói és munkavállalói érdekszövetségek) támogatása, amelyek tevékenysége az ÖTM és szervei által ellátott feladatrendszerhez illeszkedően eredményesen segíti az állami és az önkormányzati szerveket feladataik ellátásában, vagy más fontos ehhez kapcsolódó társadalmi igényt elégítenek ki. Az előirányzat felhasználható e civil szervezetek projektjeinek, programjainak és az ezzel összefüggő működési költségek finanszírozására, összhangban az előirányzat céljaival.
Az előirányzatból szakszervezeti támogatásra fordítható éves keretösszeg 12 millió forint, mely az érintett szakszervezetekkel egyetértésben kerül felosztására.
Az egyes (mind pályázati, mind pedig egyedi) támogatások esetében a támogatási összeg maximum az éves előirányzat 10%-a.
Prioritások a pályázati eljárás során, illetve az egyedi támogatások vonatkozásában emberi és kisebbségi jogvédelemmel, közigazgatás-fejlesztéssel és korszerűsítéssel, területfejlesztéssel, turizmussal, sporttal, lakás- és építésüggyel kapcsolatos tudományos kutatások támogatása, módszertanok kidolgozásának ösztönzése, közigazgatási oktatás-képzés, sporttal, illetve szabadidőtöltéssel kapcsolatos programok, szerződéses feladatellátás (átvállalás) ösztönzése. Egyedi támogatási döntés alapján a miniszter 8 millió forint összegről saját hatáskörben dönt, melyre a Humánpolitikai és Civilkapcsolati Főosztály vezetője tesz javaslatot.
Kötelezettségvállaló: kabinetfőnök és a Humánpolitikai és Civilkapcsolati Főosztály vezetője.
Szakmai teljesítést igazoló: kabinetfőnök, Humánpolitikai és Civilkapcsolati Főosztály vezetője, főosztályvezető helyettese, továbbá akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/21/3. Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület
A Dunai, Tiszai és Balatoni Információs és Segélyhívó Rendszerek állami feladatként jelentkező működtetését az Egyesület végzi. Az előirányzat célja alapvetően a nevezett rendszerek működtetése, karbantartása és javítása költségeinek finanszírozása.
Kötelezettségvállaló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/22. Köztestületi tűzoltóságok normatív támogatása
Az előirányzat célja a köztestületi tűzoltóságok folyamatos készenléti szolgálatának biztosítása. Az előirányzat felhasználásáról a költségvetési törvényben meghatározott normatívák alapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) rendelkezik. A támogatás folyósítása időarányosan történik. A támogatás összegéről az önkéntes (köztestületi) tűzoltóság az OKF-nek köteles elszámolni. A felhasználásról történő adatszolgáltatásért, beszámolásért az OKF főigazgatójának gazdasági helyettese és a szakmailag illetékes szerv vezetője együttesen felelős.
XI/12/23. „Segítsünk az árvízkárosultakon!”
A PEF elkülönített nyilvántartást vezet az állampolgárok, gazdasági társaságok e célú adományairól. A befolyt összegek felhasználására rendkívüli katasztrófahelyzetek során kerülhet sor a miniszter rendelkezése alapján.
Kötelezettségvállaló: miniszter vagy az általa kijelölt szakállamtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: miniszter, a miniszter által megjelölt szakállamtitkár, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/25/3. Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása
Az előirányzat fedezetet nyújt a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény alapján választási eljárások lebonyolítására, beleértve az Országos Választási Bizottság működési költségének a finanszírozását is.
Az előirányzat felhasználásnál figyelemmel kell lenni a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint a kisebbségi önkormányzati képviselők választása költségeinek normatíváiról, tételeiről, elszámolási és belső ellenőrzési rendjéről szóló 4/2006. (VIII. 1.) ÖTM rendelet betartására is.
Kötelezettségvállaló: a Választási Főosztály vezetője vagy az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: miniszter a Választási Főosztály vezetője vagy az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
XI/12/26/1. Utánpótlás-nevelési feladatok
Az előirányzat felhasználás célja a sportágfejlesztési programok (Sport XXI, Duna Kupa, EYOF, ORV), élsport osztályokat működtető oktatási intézmények és sportiskolák módszertani központjainak, illetve a Wesselényi Miklós Sportközalapítvány utánpótlási feladatainak a támogatása.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/2. Iskolai, diák- és felsőoktatási sport támogatása
Az előirányzat felhasználás célja az iskolai testnevelés és sport, a diáksport valamint a felsőoktatási intézményekben folyó sporttevékenység megerősítése.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/3. Olimpiai felkészülés támogatása
Az előirányzat felhasználás célja a 2008. évi pekingi olimpiai és paralimpiai részvétel biztosítása, az előkészületek finanszírozása, a szövetségi szakmai felkészülési programok támogatása, a kiemelt illetve kvalifikációs világversenyeken való részvétel és az ezekre történő felkészülés támogatása.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/4. Versenysport támogatása
Az előirányzat felhasználás célja az ép és fogyatékos sportolók versenysportjának fejlesztése, az eredményesség fokozása, a sportolók, sportszervezetek, utánpótláskorú sportolók számának növelése, a szakmai munka színvonalának javítása, a szövetségi feladatok ellátásának támogatása. Cél a nemzeti önbecsülés elősegítése, példaképek állítása. Az ép és fogyatékos sportolók versenysportjában egyaránt cél az eredményesség fenntartása és növelése érdekében kidolgozott szövetségi szakmai fejlesztési és felkészülési programok támogatása, a kiemelt külföldi eseményeken való részvétel és az ezekre történő felkészülés támogatása.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/5. Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok
Az előirányzat felhasználásának célja egyrészt az Országos Sportegészségügyi Intézet (OSEI) sportegészségügyi feladatainak, a keretorvosi rendszer működtetésének, a válogatott kerettagok emelt szintű sportegészségügyi ellátásának, teljesítménydiagnosztikai, sportdietétikai, -pszichológiai feladatok ellátásának finanszírozása, továbbá a doppingellenes felvilágosító programok támogatása. Az előirányzat felhasználásával valósulhat meg az állami doppingellenes tevékenység finanszírozása is.
Az előirányzat szolgál forrásául a tiltott teljesítményfokozás elleni küzdelemben résztvevő szervezetek tevékenységének koordinálása céljából létrehozott Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület, valamint az ennek szerveként működő, a sportolók gyógyászati célú mentesség iránti kérelmeinek elbírálására alapított Terápiás Alkalmazási Kivételek Bizottsága működési költségeinek. Emellett az előirányzatból történik a – tiltott teljesítményfokozás elleni fellépésre vonatkozó – nemzetközi szerződésekből eredően a Magyar Államot terhelő kötelezettségek teljesítéséhez szükséges forrás biztosítása is.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/6. Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése
Az előirányzatból finanszírozandó a Nemzet Sportolója címmel járó járadék, az olimpiai járadék, a sportszakmai elismerésekkel járó kitüntetések és előállítási költségeik, valamint átadásukkal kapcsolatos költségek biztosítása, eredményességi támogatások folyósítása.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/7. Szakképzés támogatása
A szakképzésről szóló 1993. évi LXXVI. tv. 5. §-a (1) és (2) bekezdésében a szakképesítésért felelős miniszter részére meghatározott – a sportszakmai képesítésekkel összefüggő – feladatok végrehajtása.
Tételesen:
– a modul-rendszerű szakmai és vizsgakövetelményeknek megfelelő központi oktatási programok kidolgoztatása és kiadása;
– a szakmai tantárgyak korszerű tankönyveinek kidolgoztatása és kiadása;
– központi írásbeli feladatok és szóbeli tételek kidolgoztatása;
– multimédiás oktató csomag készíttetése a kistérségi testedzési és sportprogramok szervezéséről és lebonyolításáról;
– igazolvány elkészíttetése az Országos szakképzési szakértői névjegyzékre – pályázat útján – felvételt nyert szakemberek részére;
– szakmai továbbképzések;
– országos szakmai tanácskozások.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/8. Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása
Az előirányzat felhasználásának célja a Forma-1 Világbajnokság Magyar Nagydíj 2007–2011. közötti években történő megrendezésével kapcsolatos kormányzati szerepvállalásról szóló 2094/2006. (V. 9.) Korm. határozat 1. pontjában rögzített kötelezettség teljesítése. A Kormány a hivatkozott határozatában döntött a Forma-1 Világbajnokság Magyar Nagydíj megrendezéséről szóló, a jogtulajdonos Formula One Administration Ltd. valamint a Hungaroring Sport Zrt. között létrejött szerződés szerint a magyar felet terhelő rendezői jogdíj fizetési kötelezettség teljesítéséhez szükséges összegű költségvetési támogatásnak a Hungaroring Sport Zrt. részére – a 2007–2011. évekre vonatkozó – költségvetési törvényben történő tervezésének folyamatos biztosításáról. A Kormány döntésének megfelelően az adott évre esedékes rendezői jogdíj kifizetésének fedezetét az adott év költségvetésébe tervezni szükséges. Az említett előirányzat terhére más kiemelt hazai rendezésű sport világesemények támogatása is történhet.
Kötelezettségvállaló: miniszter, vagy a sport szakállamtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/9. Nemzeti Sporttanács támogatása
Az előirányzat célja a Kormány mellett működő javaslattevő szerv, a Nemzeti Sporttanács működésének biztosítása.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sport Főosztály főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/10. Sporttudományi feladatok
Támogatás nyújtása a Magyar Sporttudományi Társaság, valamint a sporttudomány területén működő egyéb szervezetek részére sporttudománnyal kapcsolatos szakmai feladataik ellátásához, ezen belül kutatás, sporttudományi kiadványok megjelentetése, továbbképzések beindítása, oktatás színvonalának emelése, konferenciák szervezése, azokon való részvétel, a sporttudományi szervezetek működési támogatása, támogatás nemzetközi sporttudományi szervezeteknek fizetendő tagdíjhoz, egyéb, a sporttudománnyal összefüggő szakmai feladatok ellátásához.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/11. Nemzeti Sportinformációs Rendszer
Az előirányzat felhasználás célja egy olyan információ adatbázis létrehozása, amelynek speciális adatai segítik a sport minden területének működését, alapjául szolgálnak a hosszú távú stratégiák kialakításának.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/12. Magyar Olimpiai Bizottság működési támogatása
Az előirányzat felhasználás célja a köztestület működésének, feladatai ellátásának támogatása. A MOB hazánk sportéletének kiemelt jelentőségű, vezető intézménye. A nyári és téli olimpiai játékokon a magyar résztvevők utaztatásával, nevezésével, ellátásával kapcsolatos mindennemű koordinációs és szervezési tevékenységet a MOB végez, beleértve a felkészülés szakmai koordinációját is. Az olimpiai sportágak szakmai támogatása felhasználásának elsődleges kontrollja is a MOB feladatkörébe tartozik.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/13. Magyar Paralimpiai Bizottság működési támogatása
Az előirányzat a köztestület működésének, feladatai ellátásának támogatására szolgál. A MPB a hazai fogyatékosok sportjának egyik kiemelt jelentőségű, vezető intézménye. A nyári és téli paralimpiai játékokon a magyar résztvevők utaztatásával, nevezésével, ellátásával kapcsolatos koordinációs és szervezési tevékenységet végez, beleértve a felkészülés szakmai koordinációját.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/14. Nemzeti Sportszövetség működési támogatása
Az előirányzat felhasználás célja a köztestület működésének, feladatai ellátásának támogatása. A Nemzeti Sportszövetség a versenysport területén működő sportági szakszövetségeket és országos sportszövetségeket tömöríti, javaslatot tesz a szövetségek alaptámogatására rendelkezésre álló költségvetési támogatási keret elosztására, illetve szolgáltatásokat nyújt a részükre. A magyar delegáció AGFIS Világjátékokon történő részvételének megszervezése, koordinálása is az NSSZ feladatkörébe tartozik.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/15. Nemzeti Szabadidősport Szövetség működési támogatása
Az előirányzat a Nemzeti Szabadidősport Szövetség működésének támogatására szolgál.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/16. Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége működési támogatása
Az előirányzat a köztestület működésének, feladatai ellátásának támogatására szolgál. A Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége a hazai fogyatékosok sportjának egyik kiemelt jelentőségű, vezető intézménye. A hat tagszervezetén keresztül működteti a fogyatékosok hazai versenyrendszerét, valamint elősegíti a fogyatékosság-specifikus nemzetközi versenyeken való részvételt, sportszakmai koordinációs és szervezési tevékenységet végez. Támogatja továbbá a fogyatékosok sportjában megyei szinten, valamennyi fogyatékossági ágban és több sportágban – a fogyatékosok sportja területén – működő sportszövetség, sportszervezet működését.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/17. Sportegyesületek Országos Szövetsége működési támogatása
Az előirányzat felhasználás célja a szervezet működésének és feladatai ellátásának támogatása. A Sportegyesületek Országos Szövetsége a versenysport területén legeredményesebb sportegyesületeket tömöríti, javaslatot tesz a sportegyesületek működésére és szakmai feladataik ellátására rendelkezésre álló költségvetési támogatási keret elosztására, illetve szolgáltatásokat nyújt a sportszervezetek részére.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/18. Idős sportolók szociális támogatása
Az előirányzat a nyugdíjas olimpiai és világbajnoki érmes sportolók, azok özvegyei, valamint a kimagasló sporteredmények elérésében közreműködő nyugdíjas sportszakemberek erkölcsi és anyagi megbecsülése, támogatására szolgál.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/19. Wesselényi Miklós Sportközalapítvány működési támogatása
Az előirányzat a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány működésének támogatására szolgál.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/20. Csanádi Árpád Általános Iskola és Gimnázium fenntartási költségeinek támogatása
A támogatásban az iskola fenntartója a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány részesül, az összeget kizárólag az iskola fenntartásával és működtetésével kapcsolatos feladatokra fordíthatja.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/21. Gerevich Aladár – sportösztöndíj
Az előirányzat a Wesselényi Miklós Sport Közalapítvány által folyósított egységes Gerevich sportösztöndíj összegének kifizetésére szolgál.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/22. Egészségjavítást célzó sporttevékenység (szabadidősport- és diáksport programok támogatása)
Az előirányzat felhasználás célja a Wesselényi Miklós Sport Közalapítványon keresztül az aktív életformát terjesztő programokat szervező, és a szabadidősporttal foglalkozó szervezetek (sportegyesületek, iskolai sportkörök) támogatása.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/26/23. Szabadidősport támogatása
Az előirányzat a szabadidőt népszerűsítő események és kampányok szervezésének, illetve a szabadidősport területén működő szövetségek működésének támogatására szolgál.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/1. Állami és önkormányzati – Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program – sportlétesítmények fejlesztése
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. Az előirányzat felhasználás célja a Magyarország egész területén – különösen azokban a régiókban, melyek sportlétesítményekkel rosszul ellátottak – olyan korszerű létesítmények épüljenek, illetve kerüljenek felújításra, korszerűsítésre, amelyek a helyi közösség javát és megmaradását szolgálják.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/2. Állami sportvagyon kezelése, fejlesztése
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. Az előirányzatból elsősorban a Sportfolió Kht. végelszámolásával kapcsolatos költségek és sportlétesítmények fenntartásával, üzemeltetésével kapcsolatos feladatok finanszírozhatók.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/4. Magyar Sport Háza program
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. A Magyar Sportok Háza beruházás célja a 1070/2002. (V. 15.) Korm. határozat értelmében, a sportban érdekelt sportági szakszövetségek – a Magyar Olimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és a sportszakmai, illetve a sporttal foglakozó egyéb szervezetek – alapvető irodai elhelyezésének és munkafeltételeinek biztosítása.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/5. Önkormányzati és egyéb nem állami tulajdonú sportlétesítmények üzemeltetése
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. Az előirányzat biztosítja olyan sportlétesítmények üzemeltetésének és működtetésének támogatását, amelyek nem állami tulajdonban illetve kezelésben állnak, de jellegüknél fogva működésük és fenntartásuk központi költségvetési támogatást igényel (pl.: Egri tanuszoda). Az előirányzat fedezetül szolgál a támogatások koordinációjával kapcsolatos feladatok ellátására.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/6. Sportlétesítményekkel kapcsolatos egyéb folyamatban lévő kormányzati feladatok
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. Az előirányzat elsősorban az alábbi célokra fordítható:
– a Papp László Budapest Sportaréna üzemeltetésével, a Magyar Államot megillető állami és társadalmi eseménynapok igénybevételével kapcsolatos állami koordinációs feladatokat;
– a Puskás Ferenc Stadion és létesítményei magántőke bevonásával megvalósuló fejlesztéséhez kapcsolódó pályázati koncepció kialakításához, a koncepció kiírásával és lebonyolításával összefüggő feladatok;
– a margitszigeti Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda (Széchy Tamás Uszoda) létesítmény-fejlesztéséhez kapcsolódó járulékos feladatok;
a kapcsolódó koordinációs és járulékos költségekkel együtt.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/7. 21. századi iskolai és önkormányzati sportlétesítményfejlesztési program
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. Az ÖTM az előirányzat terhére nyújt támogatást a „Sikeres Magyarországért” Önkormányzati Infrastruktúrafejlesztési Hitelprogram – Beruházás a 21. század iskolájába” elnevezésű pályázat nyerteseinek.
Az előirányzat forrást biztosít a pályázattal kapcsolatos kiegészítő költségekre is.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/9. Sportvállalkozások támogatási programja
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. Az ÖTM a Magyar Vállalkozás Fejlesztési Alapítvány befizetése alapján támogatást nyújt a „Sportvállalkozások támogatására” kiírt pályázat nyerteseinek a projektjeik megvalósításához felvett hitelek kamattámogatásához, a sportlétesítmények fenntartásával, üzemeltetésével összefüggő költségekre és projektekre, valamint a pályázattal összefüggő egyéb költségek fedezésére.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/10. Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése
Az előirányzat felhasználás feladatfinanszírozás keretében történik. A Sport XXI. Létesítményfejlesztési Program magántőke bevonását célzó, PPP konstrukcióban megvalósuló projektekben több éves időtartamú szolgáltatásvásárlás keretében a magánbefektető által teljesített és a szolgáltatási szerződésben részletesen meghatározott szolgáltatások ellenértékének részbeni finanszírozására szolgál az előirányzat, a kapcsolódó járulékos költségekkel együtt.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/28/1. Kiemelt biztonsági kockázatú sportesemények támogatása
Az előirányzat felhasználás célja az 54/2004. (II. 31.) Korm. rendelet alapján létrejött a Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Szakértői Bizottság döntései alapján a kiemelt biztonsági kockázatúnak minősített mérkőzések kiegészítő, közfeledatként ellátott rendőri biztosítása költségeinek, valamint a Bizottság működésével kapcsolatos költségek biztosítása.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/28/2. Kiemelt hazai rendezésű sportesemények támogatása
Az előirányzat a megrendezendő kiemelkedő hazai rendezésű sportesemények támogatására szolgál.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/29. Fogyatékosok esélyegyenlőségének javítása
Az előirányzat felhasználás célja a fogyatékos személyek esélyegyenlőségének biztosítása a fogyatékosok sportjának többcélú támogatásán keresztül. Több önállóan elkülönülő feladat ellátását foglalja magába úgy, mint hazai világversenyek, és hazai versenyrendszer működtetésének, a sportágfejlesztési és műhelytámogatási programoknak, valamint a sporton keresztüli rehabilitációs programok és akadálymentesítési programok támogatását.
Kötelezettségvállaló: sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, Sportfőosztályt vezető helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/31/01. Fejezeti egyensúlyi tartalék
Az előirányzat csak a Kormány engedélyével, az általa meghatározott célra használható fel a kiadások alakulására és a bevételek várható teljesítésére figyelemmel. A fejezeti egyensúlyi tartalék előirányzatából finanszírozandó feladatmegvalósulásra a – kezdeményezést indító szakterületet felügyelő – szakállamtitkárnak kell kormány-előterjesztést készíteni a közjogi és koordinációs szakállamtitkár bevonásával, melyet a miniszter hagy jóvá.
XI/12/31/02. Fejezeti általános tartalék
Az előirányzat a 2007. év során felmerülő, de előre nem tervezhető kiadások forrásául szolgál. Az előirányzat felhasználásáról a közjogi és koordinációs szakállamtitkár előterjesztése alapján a miniszter dönt. Az előirányzat felhasználásával kapcsolatos adatszolgáltatásért, a beszámolási kötelezettség határidőben történő teljesítéséért az ÖTM PEF vezetője felel.
XI/14/1. Egyéb lakástámogatások
Az előirányzat nem pályázati formában működő támogatásainak felhasználását a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendeletVIII. fejezet kivételével – szabályozza.
A nem pályázati formában nyújtható lakástámogatások az alábbi támogatási formákra terjednek ki: lakásépítési (vásárlási) kedvezmény, megelőlegezett kedvezmény, fiatalok otthonteremtési támogatása, mozgássérültek akadálymentesítési támogatása, folyósítási költségek, lakáscélú hitelek állami garanciái, energiatakarékos felújítás, fix kamatok kiegészítése, lakásra megtakarítók áruvásárlási kölcsönei, adó-visszatérítési támogatás, jelzáloglevéllel finanszírozott hitelek kamattámogatása, lakásépítési (vásárlási) hitelhez kapcsolódó kiegészítő kamattámogatás, lakóház felújításhoz és víziközmű létesítéséhez kapcsolódó hitel kamattámogatása, törlesztési támogatás, önkormányzati lakástámogatási hitelek kamattámogatása, forgóeszköz-hitelek kamattámogatása, pénzforgalom költségei, kamattérítés, lakáspolitikát megalapozó kutatások és lakáscélú támogatások megismertetése, lakáskommunikáció, egyéb költségek.
A lakáskommunikációra fordítható kiadások éves öszszegét a miniszter jogosult meghatározni.
Az előirányzat fedezetet nyújt továbbá a pályázati támogatások, valamint a pályázati rendszer működtetéséhez kapcsolódóan a lakáscélú állami támogatásokról szóló 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet VIII. fejezetében meghatározott célokat szolgáló lakásprogramok finanszírozására is. Az előirányzat felhasználásáról a Lakáspályázati Bizottság által megfogalmazott javaslat figyelembevételével a miniszter dönt.
A gazdálkodást érintő jogosítványok elkülönülnek azon szempontból, hogy pályázati döntés meghozatala, pályázati rendszer működtetése vagy nem pályázati rendszer keretében gyakorolják őket.
Pályázati döntéseknél:
Kötelezettségvállaló: a miniszteri döntésnek megfelelően – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az MLI Kht. vezetője általa megbízott személy.
Pénzügyi ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az MLI Kht. ügyvezetője, MLI Kht. műszaki igazgatója vagy az MLI Kht. vezetője által megbízott pályázati referens.
Utalványozó: – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az általa megbízott személy.
Utalvány ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Pályázati rendszer működtetésénél:
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Titkárság vezetője vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
Utalványozó: – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az MLI Kht. vezetője általa megbízott személy.
Utalvány ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Nem pályázati rendszer keretében gyakorolt döntéseknél:
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár, a Lakásügyi Titkárság vezetője vagy azon vezető állású munkakört ellátó személy, akit a támogatási szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
Utalványozó: miniszter, ÖTM Lakásügyi Titkárságának a vezetője vagy az általa kijelölt írásban felhatalmazott munkatárs.
XI/15/1. Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése
A területfejlesztési kölcsönök visszatérülése megnevezésű költségvetési soron a korábbi években megítélt visszatérítendő támogatások visszafizetése jelenik meg a korábban kötött támogatási szerződésekben foglalt visszafizetési kötelezettségek figyelembevételével. A Magyar Köztársaság 2007. évi költségvetéséről szóló 2006. évi CLXXVII. törvény 14. §-a értelmében a területfejlesztési kölcsönök visszatérülése központosított bevétel.
Korábbi évek költségvetési törvényeiben meghatározott XI. fejezethez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok célja és az előirányzat feletti rendelkezési jogkörök megnevezése
A 2006. évi kötelezettségvállalással terhelt, 2007. évre előirányzatosított fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának rendjét a korábbi költségvetési törvények címrendje figyelembevételével az alábbiak szerint szabályozom:
XI/12/10/1/02. Határon átnyúló CBC HU02XX
Az előirányzatból finanszírozott az országhatárok mentén, határon átnyúló közös projektek megvalósítása a határ-menti gazdasági és kulturális együttműködés fejlesztése érdekében. A program keretében az alábbi alprogramok valósulnak meg:
– magyar–osztrák CBC program,
– magyar–szlovén CBC program,
– magyar–román CBC program,
– magyar–szlovák CBC program.
A projektek 2005. évben fizikailag megvalósultak, a kifizetések 2005. december 31-ig megtörténtek. 2006. évben a fel nem használt előlegek visszafizetése volt folyamatban, 2007. évben a projektek utóellenőrzésével kapcsolatos feladatok, valamint a Phare-gála és kiadványok készítésével és a zárással kapcsolatos szakértői és egyéb kiadások valósulnak meg.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/10/1/03. Határon átnyúló CBC HU03XX
Az előirányzatból finanszírozott az országhatárok mentén, határon átnyúló közös projektek megvalósítása a határ-menti gazdasági és kulturális együttműködés fejlesztése érdekében. A program keretében az alábbi alprogramok valósulnak meg:
– magyar–osztrák CBC program,
– magyar–szlovén CBC program,
– magyar–román CBC program,
– magyar–szlovák CBC program.
A projektek 2006. évben fizikailag megvalósultak, a kifizetések 2006. december 31-ig megtörténtek. 2007. évben a fel nem használt előlegek visszafizetése van folyamatban, valamint a Phare-gála és kiadványok készítése és a zárással, peres ügyek lezárásával kapcsolatok szakértői és egyéb kiadások.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/10/1/06. Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése HU 02XX
Az előirányzat célja az integrált helyi fejlesztési akciók ösztönzése. A 2002. évi területfejlesztési Phare program keretében 3 komponensen keresztül valósultnak meg fejlesztések, az alábbiak szerint.
1. komponens: városi, települési, ipari és katonai területek rehabilitációja munkahelyteremtő tevékenységek fejlesztése érdekében.
2. komponens: a régión belüli elérhetőséget javító közúti közlekedési infrastruktúra fejlesztése.
3. komponens: helyi kezdeményezéseken alapuló foglalkoztatás ösztönzése.
A projektek 2006. november 30-ig fizikailag megvalósultak, és a projekt-számlák kifizetésre kerültek. Az árfolyamnyereségről a Kedvezményezetteknek 2007. évben kell a végső könyvvizsgálói jelentést benyújtaniuk és az esetleges árfolyamnyereséget visszafizetniük. Ezt követi az EU felé történő végső elszámolás és a devizaszámla lezárása. Emellett 2007 évben hazai társfinanszírozásból megvalósuló feladatok vannak folyamatban, így a projektek megvalósítását követő monitoring, valamint a programzárással kapcsolatos záró konferencia és kiadványok elkészítése, valamint a hazai és EU auditálásokkal kapcsolatos teendők.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/10/1/08. Interreg III. HU 02XX
Az előirányzat célja a Közösségi Kezdeményezésű Interreg programok előkészítése, mintaprojektek megvalósítás a régiók közötti együttműködés fejlesztésével.
A projektek 2005. évben fizikailag megvalósultak, a kifizetések 2005. év végéig megtörténtek. 2006–2007. évben a végső elszámolások, esetleges visszafizetések valamint a zárással kapcsolatos feladatok vannak folyamatban.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/10/1/09. Interreg III. HU 03XX
Az előirányzat célja a Közösségi Kezdeményezésű Interreg programok előkészítése, mintaprojektek megvalósítás a régiók közötti együttműködés fejlesztésével.
A projektek 2006. évben fizikailag megvalósultak, a kifizetések 2006. november 30-ig megtörténtek. 2007. évben a végső elszámolások, esetleges visszafizetések valamint a zárással kapcsolatos feladatok vannak folyamatban.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/10/1/10. Külső határok támogatása
Az előirányzat célja az Unió külső határai mentén, határon átnyúló közös projektek megvalósítása a határ-menti gazdasági és kulturális együttműködés fejlesztése érdekében. A program keretében az alábbi alprogramok valósulnak meg:
– magyar–ukrán program,
– magyar–horvát program.
A projektek 2006. évben fizikailag megvalósultak, a kifizetések 2006. november 30-ig megtörténtek. 2007. évben a végső elszámolások, esetleges visszafizetések valamint a zárással kapcsolatos feladatok vannak folyamatban.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/10/1/11. Gazdasági és szociális kohézió erősítése HU 0008
Az előirányzat céljai:
– a vállalkozások közötti együttműködés erősítése,
– a kis- és középvállalkozások beszállítói potenciáljának a növelése,
– a kis- és középvállalkozások piaci lehetőségeinek a fejlesztése.
A szerződéskötési határidő 2002. szeptember 30. volt. A Phare támogatásra vonatkozóan a kifizetési időszak vége 2004. augusztus 30., a kormányzati társfinanszírozás 2007. augusztus 30-ig biztosítja a projektek után követési tevékenységeinek támogatását.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/10/1/13. Gazdasági és szociális kohézió erősítése HU 0105
Az előirányzat célja, hogy a kis- és közepes vállalkozások megismerkedhessenek az elektronikus kereskedelem előnyeivel és működésével annak érdekében, hogy megfelelő attitűdöket és gondolkodásmódot vehessenek fel, valamint, hogy kellően megismerhessék azokat az előnyöket, amelyeket a meglévő elektronikus kereskedelmi modellek használata kínálhat számukra.
A program célja az informatikai infrastruktúrát és a web-technológiát alkalmazó kis- és középvállalkozások fejlesztése, amit a program minőségi oktatási és tanácsadói szolgáltatások mellett egy elektronikus piactér, e-portál létrehozásával kíván támogatni.
A Program elemei:
1. Kis- és középvállalkozások oktatása;
2. Elektronikus portál fejlesztése és üzemeltetése;
3. Támogatott tanácsadás formájában a KKV-knak nyújtott szakértői segítségnyújtás;
4. PR Kampány az 1. ponttól az 3. pontig felsorolt tevékenységek megismertetésére a kis- és középvállalkozásokkal és az őket támogató szervezetekkel;
5. HVK-nak oktatási szolgáltatás nyújtása mely keretében oktatókat képeznek az elektronikus kereskedelem tréning modul fenntarthatósága érdekében.
A projektek 2004–2005. évben megvalósultak, 2006–2007. évben már csak hazai társfinanszírozásból történik kifizetés a projektek megvalósítását követő monitoring feladatokra és a záró konferenciára, valamint folyamatban van a projektek finanszírozásához átvett forrásokból fel nem használt összegek visszafizetése.
Kötelezettségvállaló: feladatismertető, valamint az éves kötelezettségvállaló nyilatkozatok esetében a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy, a támogatási szerződések, illetve az engedélyokiratok tekintetében a program végrehajtásáért felelős tisztségviselő (PAO), vagy a helyettese (DPAO) és program végrehajtásáért felelős tisztségviselő által kinevezett pénzügyi vezetői munkakört betöltő (SAO) együttesen.
Szakmai teljesítést igazoló: a PAO, a DPAO,
Utalványozó: a PAO, a DPAO,
Utalvány ellenjegyző: SAO,
Érvényesítő: a VÁTI Kht. PAO által kijelölt munkatársai.
XI/12/01/04/01. Állami Támogatású Bérlakás Program
Az előirányzat felhasználható a 12/2001. (I. 31.) Korm. rendelet alapján:
– a bérlakás állomány növelésére,
– a lakóépülettömbök részbeni vagy teljes korszerűsítésére, felújítására,
– az új lakóingatlanok építésére alkalmas, a 253/1997. (XII. 23.) Korm. rendelet, illetve a települések helyi építési szabályzatában előírtak szerint közművesített építési telkek növelésére,
– az ingatlan-nyilvántartásban lakásként nyilvántartott, továbbá más célú ingatlanként nyilvántartott, de legalább egy önálló lakást magába foglaló egyházi ingatlanok korszerűsítése, felújítása érdekében.
Az előirányzat felhasználásnál figyelembe kell venni a 7/2006-os ÖTM utasítást is.
Kötelezettségvállaló: a miniszteri döntésnek megfelelően – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az MLI Kht. vezetője általa megbízott személy.
Pénzügyi ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az MLI Kht. ügyvezetője, MLI Kht. műszaki igazgató vagy az MLI Kht. vezetője által megbízott pályázati referens.
Utalványozó: – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az általa megbízott személy.
Utalvány ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
XI/12/01/04/03. Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása
Az előirányzat felhasználható a panel, a blokk, az alagútzsalu, az öntött, a vasbeton vázas és az egyéb előre gyártott technológia felhasználásával épült lakóépület energiatakarékos korszerűsítésére, felújítására, ezen belül: utólagos hőszigetelési feladatokra és épületgépészeti rendszerek korszerűsítésére, felújítására, épület környezetének korszerűsítésére, továbbá egycsatornás gyűjtőkémények korszerűsítésére, felújítására.
Kötelezettségvállaló: a miniszteri döntésnek megfelelően – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az MLI Kht. vezetője általa megbízott személy.
Pénzügyi ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Szakmai teljesítést igazoló: az MLI Kht. ügyvezetője, az MLI Kht műszaki igazgatója vagy az MLI Kht. vezetője által megbízott pályázati referens.
Utalványozó: – az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár egyetértésével – az MLI Kht. ügyvezetője, illetve az általa megbízott személy.
Utalvány ellenjegyző: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
Érvényesítő: az MLI Kht. vezetője által javasolt, az ÖTM PEF vezetője által jóváhagyott személy.
XI/12/1/4/7. Cigányság lakáskörülményeinek javítása
Az előirányzat az Országos Cigány Önkormányzattal 2001-ben kötött támogatási szerződés alapján a cigányság lakáskörülményeinek javítását szolgáló program keretében megkezdett építési beruházások befejezéséhez szükséges forrást teremti meg.
Kötelezettségvállaló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár és a Lakásügyi Titkárság vezetője.
Szakmai teljesítést igazoló: az önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár és a Lakásügyi Titkárság vezetője vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/2/7. Kiemelt kistérségek és rétegek projektfejlesztése, romák társadalmi integrációját segítő kormányzati program
Az előirányzat célját, részletes felhasználási szabályait az országos jelentőségű területfejlesztési programokra szolgáló fejezeti kezelésű előirányzatok felhasználásának részletes szabályairól szóló 75/2004. (IV. 15.) Korm. rendelet állapítja meg.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, vagy a Területfejlesztési Főosztály vezetője.
Szakmai teljesítést igazoló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, a Területfejlesztési főosztályvezetője, főosztályvezető-helyettese, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/4/2. Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai
Az előirányzat a megyei területfejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik számára biztosít támogatást a területfejlesztésről és a területrendezésről szóló 1996. évi XXI. törvényben foglaltak alapján.
A támogatások elosztásáról és felhasználásáról az Országos Területfejlesztési Tanács ajánlását követően a miniszter dönt.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, a Területfejlesztési Főosztály vezetője.
Szakmai teljesítést igazoló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, a Területfejlesztési Főosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/4/5. Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása
Az előirányzat a vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatási költségeinek a fedezésére szolgál.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/5/1. Fejlesztési projektek nyilvántartási és értékelési feladatai (Regionális Fejlesztési Holding)
Az előirányzat finanszírozás célja a szükséges elemzések elvégzése a fejlesztési projektek vonatkozásában, azok operatív programokhoz történő kapcsolódási lehetőségeinek vizsgálata, a projektek, leendő pályázatok beadási idejének vizsgálata, mind ágazati, mind területi szempontú elemzése, a lehívásra kerülő uniós támogatások összegének, területi és operatív programok szerinti előrejelzése.
Kötelezettségvállaló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár.
Szakmai teljesítést igazoló: a területfejlesztési és építésügyi szakállamtitkár.
XI/12/6/2. Lakáscélú beruházások
Az előirányzat az ÖTM fejezethez tartozó szervek dolgozóinak lakásvásárlásához, lakásfelújításához, lakáskorszerűsítéséhez, lakásbővítéséhez nyújtandó munkáltatói kölcsön forrásul szolgál.
Az előirányzat felhasználására vonatkozó javaslatot az ÖTM PEF készíti el és a közjogi és koordinációs szakállamtitkár előterjesztése alapján, a miniszter hagyja jóvá. Az előirányzatot érintően tartalék képzéséről és annak célirányos felhasználásáról a közjogi és koordinációs szakállamtitkár dönt.
Kötelezettségvállaló: a közjogi és koordinációs szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
XI/12/20/11. Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok
A katasztrófa-elhárítás során felmerülő költségek és károk fedezetét szolgáló előirányzat.
Kötelezettségvállaló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
XI/12/20/52. Köztisztviselői továbbképzési rendszer és közigazgatási vezetőképzés működési feltételei
Az előirányzat célja, hogy pénzügyi forrást biztosítson a közigazgatási hatósági eljárás bevezetésének előkészítésével és a kapcsolódó hatásvizsgálat és kodifikációval összefüggően jelentkező feladatok ellátására, illetve a köztisztviselők továbbképzéséről és a közigazgatási vezetőképzésről szóló 199/1998. (XII. 4.) Korm. rendeletben szabályozott köztisztviselői továbbképzéshez és a közigazgatási vezetőképzéshez, valamint a közigazgatási alap- és szakvizsgáztatási feladatok ellátásának költségeire. Az előirányzat felhasználására a Közigazgatási Továbbképzési Kollégium tesz javaslatot a miniszternek, aki a felhasználásról dönt.
Kötelezettségvállaló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/20/77. Önkormányzati fejlesztések kiegészítő támogatása
Az előirányzat az önkormányzatok részére a SAPARD támogatások áfa önrészének megtérítését biztosítja.
Kötelezettségvállaló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/20/89. Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása
Az előirányzat fedezetet biztosít a Magyar Köztársaság 2006. évi költségvetéséről szóló 2005. évi CLIII. törvény 50. §-ának (3) bekezdése alapján a helyi önkormányzati beruházások támogatására. A támogatási összegek az érintett községek, illetve városok önkormányzatai részére támogatási szerződés alapján kerülnek átutalásra.
Kötelezettségvállaló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, PEF főosztályvezetője, főosztályvezető helyettese.
Szakmai teljesítést igazoló: közjogi és koordinációs szakállamtitkár, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
XI/12/27/3. 2006. évi úszó Európa-bajnokság létesítményfejlesztési program
Az előirányzat fedezetet nyújt a 2006. évi úszó EB megvalósításának létesítményfejlesztési feladatai ellátására.
Kötelezettségvállaló: a sport szakállamtitkár vagy felhatalmazásával az általa írásban megbízott vezető állású munkakört betöltő személy.
Szakmai teljesítést igazoló: sport szakállamtitkár, Sportfőosztály vezetője, vagy akit a szerződésben a kötelezettségvállalásra jogosult megjelöl.
Záró rendelkezések
12.1. Ez az utasítás a közzététele napján lép hatályba, rendelkezéseit a folyamatban lévő ügyekre – értelemszerűen egész évre is – alkalmazni szükséges.
12.2. Az utasítás hatályba lépését követő 8 napon belül az érintett szakállamtitkároknak jelen utasítás mellékletének kitöltésével nyilatkozniuk kell, hogy mely munkakört betöltő személyeknek, milyen fejezeti kezelésű előirányzat terhére biztosítanak kötelezettségvállalási és szakmai teljesítés igazolási jogkört.
A XI/12/21/2. „Társadalmi szervezetek és segítők támogatása” fejezeti kezelésű előirányzat vonatkozásában az ÖTM kabinetfőnökének kell jelen utasítás mellékletének kitöltésével nyilatkoznia az előirányzat feletti kötelezettségvállalási és szakmai teljesítésigazolási jogkör gyakorlásáról.
Az utasítás hatályba lépését követő 8 napon belül jelen utasítás mellékletének kitöltésével kell nyilatkozniuk az ÖTM Jogi és PEF vezetőinek a jogi ellenjegyzésre jogosultak köréről, a PEF vezetőjének a pénzügyi ellenjegyzésre, érvényesítésre, utalványozásra, utalvány ellenjegyzésre jogosultak meghatározásáról is. Miniszteri írásbeli döntés alapján átruházott kötelezettségvállalási, szakmai teljesítés igazolási, utalványozási jogról – a döntést követően haladéktalanul, a melléklet kitöltésével – értesíteni kell az ÖTM PEF vezetőjét.
A PEF vezetője évenkénti bontásban sorszámozott nyilvántartást vezet fejezeti kezelésű előirányzatonként a rendelkezési joggyakorlásról, illetve azt betöltő személyekről. E dokumentumokat a kiállítás évének utolsó napjától számított öt évig meg kell őrizni.
12.3. Az utasítás hatályba lépésével egyidejűleg hatályát veszti a 9/2006-os, a 10/2006-os és a 12/2006-os ÖTM utasítás.
Dr. Lamperth Mónika s. k.,
önkormányzati és területfejlesztési miniszter

Melléklet a 6/2007. (BK 10.) ÖTM utasításhoz

Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/A)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat neve:
ÁHT azonosítója:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett kötelezettségvállalásra jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két munkakört betöltő személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatályba lépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………
szakállamtitkár
Fejezeti kezelésű előirányzat felett szakmai teljesítés igazolásra jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két munkakört betöltő személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatályba lépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………
szakállamtitkár
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/B)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat neve:
ÁHT azonosítója:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett jogi ellenjegyzésre jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két munkakört betöltő személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatályba lépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………………
ÖTM sportszakállamtitkár /
ÖTM Jogi / PEF főosztály vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/C)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat neve:
ÁHT azonosítója:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett pénzügyi ellenjegyzésre jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két munkakört betöltő személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatályba lépésének napja:
Kiállítás kelte:
…………………………………………………
ÖTM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály
vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/C)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat neve:
ÁHT azonosítója:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett utalványozásra jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két munkakört betöltő személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatályba lépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………………
ÖTM önkormányzati és lakásügyi szakállamtitkár
ÖTM PEF vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/C)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat neve:
ÁHT azonosítója:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett utalványozás ellenjegyzésére jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két munkakört betöltő személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatályba lépésének napja:
Kiállítás kelte:
………………………………………………………
ÖTM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály
vezetője
Rendelkezési jogosultság bejelentésének nyomtatványa (1/C)
Iktatószám:
Fejezeti kezelésű előirányzat neve:
ÁHT azonosítója:
Fejezeti kezelésű előirányzat felett érvényesítésre jogosultak:*

Név

Munkakör megnevezése

Aláírásminta

* Fejezeti kezelésű előirányzatonként legalább két munkakört betöltő személyt kell megjelölni.
Rendelkezési jog hatályba lépésének napja:
Kiállítás kelte:
……………………………………………
ÖTM Pénzügyi Erőforrás-gazdálkodási Főosztály
vezetője
*

Az utasítást a 6/2008. (BK 8.) ÖTM utasítás VI. rész 12. pontjának c) alpontja hatályon kívül helyezte 2008. április 17. napjával.

  • Másolás a vágólapra
  • Nyomtatás
  • Hatályos
  • Már nem hatályos
  • Még nem hatályos
  • Módosulni fog
  • Időállapotok
  • Adott napon hatályos
  • Közlönyállapot
  • Indokolás
Jelmagyarázat Lap tetejére